Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-08 / 132. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. június 8., kedd Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT Víkendszerelem TÖREDELMESEN BE KELL vallanom, hogy nem ismerem Thurzó Gábor regényét, amelynek alapján Koródy Ildikó ezt a tévéfilmet írta. így csak gyaníthatom, hogy a két évtizeddel ezelőtt született regény napjainkra történt adaptálása megőrizni óhajtotta mindazt, ami Thurzó Gábor regényében — és életművében — általános: a cselekményességet, a társadalom gondjaira való odafigyelést, a hazugság, a kifordított életek leleplezésének elszánt óhaját. Ugyanakkor korszerűsíteni is szándékozott a forgatókönyvíró: a manapság tért nyert polgári jómód relikviáit keverte — amelyet a kemény munka teremtett meg (!) — a társadalom perifériáján lézengő, az „aluljárós” csövesek munkára rest világával. Aligha lenne értelmes dolog és aligha lenne értelme a dolognak, ha vitatnánk mindennek a jogosságát. Az emberi viszonyok elválaszthatatlanok a társadalmi viszonyoktól, s azok változásai nem kevésbé meghatározói az egyén, a család problémáinak, kapcsolatainak. Ami a regényben igaz volt húsz évvel ezelőtt, annak igazságát és jogosságát ma sem lehet kétségbe vonni. A mindennapok monotóniájából való kitörni vágyás egyfelől, a senkiből valakivé lenni másfelől, a társ akaratának függvényeként kilépni, illetőleg feljebb lépni a semmiből, egy kifacsart etikájú közösségből a polgári jólét és kiegyensúlyozottság felé, — érthető, sőt megérthető. Más kérdés, hogy mindezt hogyan teszi, teszik: mennyire nyílt őszinteséggel, felelősségvállalással, tudatosan akarva a jót, és téve is érte, avagy a hazugság és az illúziók nem mindig tiszta vizén lebegve jutni el az áhított révbe __ i lyenformán mar ennyiből is kiviláglik, hogy a Víkendszerelem érdekes témát dolgozott fel, amelyben a dolgok igazsága mellett ott volt látható a dolgok „egzotikuma” is. A negyvenen túli férfi, a húszon inneni lány, az éjszakai élet, a víkendházi szerelem, a csövezés, a züllött életmód, és a már szinte nyárspolgári puritánság. Ezeket jól összemixelve, néhány jó színészszel eljátszatva ezt a törtéBács Ferenc és Pap Vera netkoktélt, már önmagában véve — ha nem is siker —, de jó estét szerző televíziós produkció az eredmény. Voltaképpen nem is lett volna több és más ez a tévéfilm, mint egy korrektül eljátszott, megrendezett és lefényképezett vasárnap esti, kánikulában is nézhető program. Amely ugyan, ha nagyon akadékoskodik a melegtől még el nem tikkadt néző, rejt néhány kérdőjelet a megvalósítás, s néhány felkiáltójelet a forgatókönyv elnagyoltsága és a rendezés ritmustalansága miatt, — bár Mihályfi Imre rendezői munkája egészében véve feszes, lényegre törő, a harsány külsőségektől mentes volt. Legfőbb érdeme és ez volt egyben • a Víkendszerelem legigazibb értéke, — Pap Vera játéka —, hogy a rendező megtalálta azt a színésznőt, aki a kommersz- szerű történetből emberi és hiteles drámát tudott teremteni. Bács Ferenc korrekt és érzelmektől meglehetősen hűvösen tartózkodó játéka mellett Pap Vera fel tudott nőni az utóbbi évek legnagyobb színészi alakításaihoz. Vele és általa lett a Víkendszerelem szokványosnak tűnhető sztorija mélységesen mély emberi drámává és korfestő dokumentummá is egyben. SOKÁIG EMLÉKEZETES televíziós játékfilmmé! Gyurkó Géza Megérdemelt siker Az elmúlt hét péntek estéjén fejeződött be a Ki fizeti a révészt? című hétrészes angol tévéfilmsorozat, a 2-es csatornán, amely általános tetszést váltott ki a nézőkből. Érthetői, hiszen Michael J. Bird olyan forgatókönyvet írt, amely nemcsak lendületes, fordulatos, meglepetésekben, izgalmakban bővelkedő, hanem irodalmilag is értékes. A szerző olyan sztorit dolgozott fel, amely sok szállal kötődik az ősi Hellasz múltjához, sajátos hihe* delemvilágához, a görög tragédiák megrázóan komor légköréhez. Emellett a mának szólt, izig-vérig aktuális volt, s tiszteletreméltó hévvel ostorozta a hétköznapokat megkeserítő előítéleteket. A siker másik összetevője az lett, hogy ez az alkotó rendezte a művet, vagyis minden elképzelését hiánytalanul tolmácsolta képi nyelven is. Ezért lehettünk tanúi igazi nagy jeleneteknek, emiatt izottak hamisítatlanul a konfliktusok, ennek köszönhető, hogy valamennyiünket megtisztított az igazi katarzis. Csak dicsérni lehet Max Samett operatőri munkáját és Jannisz Markopoulosz kifejező, hangulatilag árnyalt, a mondandót aláfestő, hangsúlyozó, kiemelő, ellenpontozó zenéjét. Az egyértelmű elismeréshez hozzájárult természetesen az eszköztelenségével is megható színészi játék, a főszereplők és az epizodis- ták remeklése. Ez a stáb hatásos sikerreceptet ajánlott, mintegy ráadásként a nem mindennapi élmény mellé. (pécsi) Kodály — Dorátival A szombat esti kettes műsorban főidőben Kodálynak f-----------------A K ÉPERNYŐ ELŐTT-------------------v iszonylag ritkábban hallott két művét kaptuk: a Háry Jánoshoz utólag írt Színházi nyitányt és a Szimfóniát. Nem azért hívjuk fel most a figyelmet erre, mintha az Erkel Színházban megrendezett hangverseny hangulata valami fergetegesen újat adott volna. Bár nem érdektelen megjegyezni, hogy a világhírű, magyar származású Doráti Antal karnagy közreműködése sok részletet másképp hozott ki a nagyszerű zenei anyagból, mint ahogyan nálunk szokták a kodályi stílust, a hanghordozást és lélekára- dást elővarázsolni. Ez a tévés adás ismételten bizonyítja, hogy a zene valamiképpen varázslat, mágia. Kodályt nekünk a legfelső fokon talán a Psalmus, a Budavári Tede- um, a Háry János, a Galán- tai táncok, jelenítik. A Szimfónia a maga elmélyült összegezésében, szinte a számadás bölcsességével azt a hátteret, a háttérnek azt a mélységét festi elénk, ahonnan az egyezések és a kontrasztok sok mindent megmagyaráznak. Amíg Kodály a Színházi nyitánnyal a Háry sikere után, azon melegében pótolta a szerzői hiányt, remekül feldúsítva még a Háry-so- dorta motívumokat, addig a már idős mester 1961-ben vallomásszerűen adott valamit — foglalatul is, fogódzóul is — az életmű megértéséhez. A hangvétel, ahogyan felszínre hozza mélyebbik önmagát, a sorsával és az életérzésével mintha mindig is magányba rekedten élő művészsorsot elevenítené fel. S ha az ez első és harma dik tétel nagyszerű kidolgozottságát, mesteri megszerkesztettségét, hatásosságát ünnepeljük, nem szabad elfeledkeznünk a második tétel gyónásszerűségéről sem, ahol csaknem szótagoltan, megfontoltan teszi egymást mellé futamait, borongásait. Ez is hozzátartozik Kodályhoz és az ünnepléshez. (farkas) mondá néki: Krisztus Urunk nem járt ám kevély paripán, hanem szamárháton. Erre felele a pap: Én örömest vennék magamnak egy szamarat, hogy azon járhatnék, de igen nehéz találni azóta, hogy a tanácsba beveszik őket. ★ Egy ember, valamennyiszer gyónni ment volna, előbb odahaza mindenkor megzsákolta az ő gonosz feleségét. Midőn kérdezték őtet, hogy miért cselekszi ezt, azt feleié: Ha a feleségemet. verem, tehát nem kell sokáig a fejemet tömi, s gondolkodni, hogy mit vétettem, mert valamit egész esztendőben tettem, mind szememre hányja, sőt még olyat is eszembe juttat, amelyre soha nem is gondoltam volna. ★ Egy prédikátomé azt kívánta, hogy ő bárcsak egy könyv volna, az ura többször belétekintene. Erre a prédikátor azt mondja: Ügy de szívem, kalendáriomnak kellenék lenned, hogy minden esztendőben mást vehetnék. ★ Midőn az oskolából kijöttek a deákok Nagyszombatban, . megláttanak egy banyát, előtte egy szamarat hajtván. Mond az egyik: Hová, hová szamár anyja? Az uratok után édes fiaim, felele a banya. (1782) (Folytatjuk) Nagy Miklós emlékezete ötvenéves lenne, de már csaknem egy évtizede nincs közöttünk. Mindössze negyvenkét éves volt, amikor meghalt. Az ország egyik legfiatalabb minisztere volt akkor. A művelődésügy mi- nisztereként csak rövid ideig dolgozhatott, de már 1954 óta részt vett a közéletben a Hajdú-Bihar megyei születésű (Kaba, 1932) Nagy Miklós. Miskolci egyetemi társai tanúsíthatják, hogy már diákként felfigyeltek szervezőkészségére, politikus alkatára, tehetségére. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen tanult, szerszámgépész szakon szerzett 1954-ben mérnöki oklevelet. A tudományos munka mellett kora ifjúságától érdeklődött a politikai munka iránt, tevékenyen részt vett az egyetem politikai munkájában. Tanársegéd lett, s egyszerre DISZ-titkár, később pártmunkás, egyetemi szervező- titkár. Mindig - feladatokat vállalt és nem funkciót. 1963- tól az MSZMP KB munkatársa, s két esztendő múlva a tudományos, közoktatási és kulturális osztály vezetője lett. Szerény, de nagyon igényes vezetőnek ismerték meg közvetlen munkatársai. Az ifjúság, az egyetemi élet, a tudományszervezés alapos isTíz év mérlege: egy vég- *zős operatőr, egy fotóriporter, néhány népművelő, soksok díj és öt házasság ... Egy évtized eredményeinek bizony nem csekélység. Az idén jubilál ugyanis az egri Megyei Művelődési Központ amatőrfilm-klubja, amelynek nemcsak múltja szép, hanem jövője is ígéretes. A kezdetek persze kissé ködbe veszőek. Van aki egész odáig pillant vissza, amikor még csak lelkes mozibarátok jártak együvé, hogy Tóth Béla, frissen végzett népművelő vezetésével megnézzenek egy-egy remek alkotást, s megvitassák. Mások főleg arra emlékeznek, hogy (a ma már főiskolai adjunktus Béla meghívására) egyszer csak megjelent Egerben s a körben egy gyakorlati filmes tapasztalatokkal rendelkező langaléta. (Ez volt Perl Márton, azóta a Népújság fotoriportere.) Ismét mások szemében a határkő az első filmkezdemény, a Hattyúdal című, amely szerepeinek elvállalására csaknem 300 gimnazista és szakközépiskolás sereglett össze egyszer a művelődési központ nagytermében. Nos, e csapatból forrt ösz- sze évek során egy 20 fős amatőr filmeket készítő mag. És már sorolhatnám is a díjakat. Az összeforrás története azonban alighanem jóval izgalmasabb. Eleinte főleg vitatkoztak. Arról, hogy milyen az iskola, hogy mit is jelent a szó: demokrácia, hogy ki miként áll a szexszel, a szerelemmel, van-e értelme a barátságnak és egyáltalán ... Szóval alaposan megbeszélték a világ dolgait, s lassan eljutottak odáig, hogy a kezdetleges technikai fölszerelés helyett kiküzdjenek egy fokkal jobbat, majd még egy fokkal jobbat. A snittkészítés, a beállítás hogyanja, a laborálás begyakorlása mellett kiváncsiak lettek a világra. Az első közös film, még egy börleszkféle volt. Az első közös IGAZI film viszont egy község, Nekézseny. életét mutatta be Falu a 449-es kilométerkőnél címmel (dfjamerőjeként a pártközpontban eltöltött évtized alatt egyik előkészítője volt a tudományos és a kulturális élet, a közművelődés, az ifjúságpolitika akkor megalapozott, s azóta végbement reformjainak. 1973-ban — tehát negyvenegy évesen — lett művelődésügyi miniszter. S ekkor szólt közbe a betegség. Sokat vállalt a fiatal politikus. Egyet nem tudott vállalni: a gyógyíthatatlannak tekintett kórt. Tevékeny, sok reményre jogosító pálya tört ketté. Azok közé tartozott, akik társadalmunk történelmét napi elmélyült munkával formálták. Az ő munkája is benne van mindennapjaink eredményeiben; tehetségét, szorgalmát, emberségét ma is nélkülözzük. ötvenéves lenne, de már csaknem egy évtizede nincs közöttünk... F. M. zott). A tagokat egyre több jelenség érdekelte a társadalom mindennapjaiból. Kiszélesedett a filmek témájának színskálája. Varjast Tibor (végzőse a Színművészeti Főiskola operatőr tanszakának) a lengyel- országi csensztohovai Fekete Mária körmenetét örökítette meg. Perl Márton Szép Kata címmel egy öregasszony tragédiáját villantotta fel. (A nevek általában csak az ötletgazdát jelzik, a munka két-három fős sejtekben közösen történt.) A sejtek kialakulása tetszőleges volt. És egyáltalán. A klubéletnek alig voltak kötöttségei, olyan erőssé vált az összetartozás, hogy az otthont nyújtó Megyei Művelődési Központban azt mondták, nekik már nem is klubnapot jelölnek ki, hanem klubszabadnapot... Szerveztek különben „külső” vetítéseket, vitákat, előadásokat is. Az együtt töltött óráknak, a nyári táborozásoknak, a közös gondolatoknak olyan eredményei is lettek, amelyek amatőr filmes díjakkal jelezhetők. De talán még fontosabb e kis közösség emberformáló ereje, amely 10 év után már világosan kimutatható. A bevezetőben említetteken kívül a csak néhány hétre, hónapra melléjük csapódott pártoló tagok is szívesen emlékeznek vissza a klubban eltöltött órákra. E jubileum voltaképpen ezért érdemel szót... Köz — ön — művelődés? Közös önművelés? Vagy maradjunk a sima közművelődésnél? Mindegy, megújulni is e nehezen körülírható fogalom jegyében szeretne a társulat. Az egyik „őstag”, Kamrás Lajos, — aki szintén a kultúra munkása az egri vármúzeumban — ma már arrói számolhat be: rövidesen megkezdik a videotechnikával való. megismerkedést. Célkitűzésük, hogy a néprajzos szakemberekkel összefogva megörökítsék a ma még élő Heves megyei népszokásokat, illetve a kihalófélben levő- mesterségeket. Méltán nyerték el pályázatukkal a Népművelési Intézet 20 ezer forintos támogatását. Németi Zsuzsa A MAG VAR MÚLT MOSOLVA Mindenkor nevető Démokritosz I. Kúnyl Jánoi munkája a Mindenkor nevető Démokritosz, avagy okos leieményfl történetek, mettyeket a b&natjokat felejteni kívánó Jámborok kedvéért szedegetett ószve... 1782-ben Jelent meg elöszBr és a századvég, valamint a XIX. század elsó felének a legnagyobb magyar könyvsikere volt. Hat kiadás példányai tűntek el szinte teljesen, mert szó szerint szétolvasták Okét az emberek. Még a humorról akadémiai értekezést Író Jókainak sem sikerült hibátlan példányt szereznie belőle. Ennyi elég la az anekdotákhoz, azt hiszem, még mindig önmagukért beszélnek... (Sz. K.) Mindenkor nevető Démokritosz (Részletek) Egy szegény kocsis lakott egy romladozott házban kinek nemhogy valami jószága, vagy házi eszköze lett volna a házban, sőt még a mindennapi kenyere sem volt Egyszer éjszakának idején egy tolvaj bészökik, és a szobában feljebb-alább tapogatózik, hogyha valamit találna. Ezt a kocsis észre- vévén, mondá: Csak jól kikeresd! Majd meglátom, hogy mit találsz ott a setéiben, azhol én világossággal is semmit sem találok. ★ Midőn fegy nyúlás gatyájú tiszt Leonida generálisnak jelent, hogy már igen közel vagyon az ellenség, a generális csak félvállról így feléle neki: Ha az ellenség kiőzel van mlhozzánk hiszem, mi is közel vagyunk őhozzá jók. ★ ‘ Egy ausztriai úr beszállóit Nieburgban egy vendégfogadóba és vizet kért a kocsmán* leánykájától, hogy a bort megkeverje, mert másképp erős. Uram — azt mondja a leány —, nem szükség keverni, mert az atyám tegnap töltött két sajtárral a hordóba. ★ Egy brandenburgiai herceg kérdezte volt egy paptól, hogy kik a legboldogabb emberek? Ez azt feleié, hogy a szegények, mert ők bírják a mennyeknek országát. Mondá viszontag" a herceg: Tehát sokakat segítettéin én a mennyországba mert sok szegényeket csináltam. ★ Egyszer egy magyar és egy német perbe estek. Any- nyira, hogy a magyar a németet pofon ütötte. A német minden visszaütés nélkül erre elhallgatott. Midőn kiérdék tőle a többiek, hogy miért nem üti vissza: Nem bizony én — felel ő — mert csak ketten vagyunk, és a sor hamar visszakerülne reám. ★ Egy kerékjártó és egy polgár veszedelmesen perieked tenek együtt, s egyik sem akart a másiknak engedni, azért bíróra keltek. A keréké jártó, hogy a pert megnyerje, egy kocsit ajándékozott a bírónak. Ezt megtudván a polgár, egy pár lovat ajándékozott néki. Azután nemsokára' a törvénynek vége lett, és a polgár nyert. Ezt látván a kerékjártó, mondá nagy keserve- seA: Oh, kocsi kocsi! nem jól mégy te! Erre feléle a bíró: Barátom! a kocsi nem mehet másképp, hanem hova a lovak húzzák. ★ Egy bizonyos pap egyszer paripaháton ment . egy mezővárosban. Midőn a városbíró ■ meglátta, csúfságul Tízéves az egri amatőrfilmkör Egy jó klub természetrajza
