Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-08 / 132. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKI XXXIII. évfolyam, 132. szám ARA: 1982. június 8., kedd 1,40 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Gyógyító örökség A középiskolai latinórákon hallottam először azt a mondást, hogy a történelem az élet tanítómestere. Utána egyre többször közelített, kísértett, foglalkoztatott a gondolat, ettől kezdve így tanultam a históriát. Ennek a szemléletnek köszönhetem, hogy a száraz tények, az adathalmaz mögött felfedeztem a tevékeny, a szenvedő, az örvendő, a küzdő, az alkotó, a jövővel is törődő emberek, régvolt elődeink arcélét. Teltek az évek, s egyre inkább becsültem azt a sokrétű, azt a gazdag hagyatékot, amelyet önzetlenül ránk testáltak. Sokszor megrökönyödtem amiatt, hogy jó néhányan másként vélekednek. Zavart az, hogy szinte divattá lett leértékelni és semmibe venni a népi bölcsesség nemzedékről nemzedékre örökített kincseit. A tudományos felkészültségre hivatkozó kutató- és gyakorló orvosok például hosszú ideig megmosolyogták, tájékozatlannak minősítették azokat, akik ki merték mondani, hogy a bőkezű Természet fűben, fában gyógyírt kínál bajainkra. Akik ezt vallották, akik ezt hirdették, akik gyűjtötték a betegségeket enyhítő füveket, kuruzslók, illetve ilyen pártiak lettek. Bántott ez a szűklátókörűségből, merevségből, nagyképűségből fakadó alapállás, háborogtam amiatt, hogy ennek révén mindannyiunk java" csorbul. Más szóval: * lemondunk arról a mentőövről, amelyre feltétlenül szükségünk lenne. Épp ezért hatott üdítő hírként számomra az a rádiós információ, hogy végre akadt az országban egy olyan termelő- szövetkezet, amelynek szakemberei hittek abban, hogy szépapáink bölcsessége számunkra is kamatozik. Amit tettek, lényegében frontáttörés, hiszen felkeresték a még sokat tudó „füves” öregeket, feljegyezték tanácsaikat, aztán a hozzáértők segítségét kérték. A vizsgálatok egyértelműen kiderítették, hogy messzi őseink nem voltak szellemi analfabéták, ugyanis tapasztalataik gazdag tárházából nemcsak mi meríthetünk, hanem az utánunk következő stafétaváltók is. Hamarosan szakboltot nyit a fővárosban ez a közös gazdaság. Ide bizonyára tízezrek térnek majd be, s megszívlelik azokat a javaslatokat, amelyeket a hajdan erdőt-mezőt járó okos eleink fogalmaztak meg számunkra. Ügy véljük, megtört a jég, az értetlen közöny oszladozik. Az sem baj, ha majd sikknek számít a „bűvös” növényi kúrák alkalmazása. Ebben az esetben nem a forma, hanem a tartalom a lényeg: az egy- szervolt, az értünk is élt emberek gyógyító örökségének feltérképezése, tisztelete, kamatoztatása. » Mindannyiunk érdekében ... Pécsi István PÉTER-PÁL NAPJÁN INDULNAK A KOMBÁJNOK Készülődés az aratásra A szántóföldön termelt növények közül a kalászosok részaránya országosan is a leg. magasabb. Ezért jelentős feladatot jelent a nyári betakarítás. Ehhez szükség van az optimális Idő kiválasztására, a veszteségek csökkentésére, a betakarítás gazdaságosságára. A kalászosok aratása ma már nem tartozik a legnehezebb munkák közé, hiszen teljesen gépesített folyamat, mégis nagy szervezettséget igényel a benne résztvevőktől. Az idei aratás különösen, hiszen az elmúlt év őszén jelentősen növelték Heves megyében is a gabonatermő területet, melyet az idei évtől életbe léptetett közgazdasági szabályozók is kedvezően ösztönöznek. Ennek megfelelően 70 ezer hektárról takarítják be a közös gazdaságok a termést. Ebből 6700 hektár az őszi árpa és legnagyobb pedig a kenyér- gabona lesz, amely 53 500 hektár. Kocsis Gyula, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának helyettes vezetője elmondta, hogy az elmúlt napokban az üzemekben határszemléket tartottak. Megállapították, hogy az őszi árpa a télen, a nagy hidegek miatt jelentősen károsodott, melyekből az előzetes becslések alapján jó közepes termést várnak. Búzából viszont minimális a Utolsó simítások a kiskörei Vörös Hajnal Tsz-ben Is fagy okozta veszteség. Az üzemek nagy gondot fordítottak a kenyérnekvaló fejtrágyázására és növényvédelmére, amely a jelenlegi kedvező állapoton is lemérhető! Így az 1980-as évihez hasonló jó termésre számítanak a nagyüzemekben. A gazdaságokban május első felében hozzáláttak a kombájnok javításához, melyet sok helyen alkatrész- hiány nehezít. Az üzemek mégis mindent elkövetnek, hogy a javításokat időre befejezzék. Heves megyében a múlt évihez képest csökkent a kombájnpark, így a korábbi ötszáz helyett 450 arató-cséplő gép áll rendelkezésre. Még további húsz NDK-gyártmányú E—510-os és nyugatnémet Claas Do- minátor érkezésére számítanak az aratás kezdetéig. Ezek mellett 80 Szlovákiából érkező kombájn is segíti majd a betakarítást. Becslések szerint a gazdaságok 290—300 ezer tonna kalászos aratását tervezik Heves megyében, amely minden idők legnagyobb mennyiségének ígérkezik ezen a nyáron. A szakemberek természetesen hozzáteszik, hogy ez teljesülhessen, ahhoz a régen várt esőre is szükség lesz. A szárazság miatt ugyanis megyénk alföldi részén, főleg a homokos területeken sző- kül az árpa, a búza viszont, amelyet jobb földekbe vetettek, szépen fejlődik. Az idei betakarítás — úgy tűnik — az eddigieknél is sokkal nagyobb szervezettséget igényel, hogy minél kisebb veszteséggel magtárba szállítsák az ígéretes termést. Készülődnek a gabonaforgalmi vállalatnál is, ahol fertőtlenítik a raktárakat, a tárolóhelyeket és megszervezik a zavartalan gabonaátvételt a telephelyeken. Várhatóan június végén, Péter-Pálkor elindulnak a kombájnok megyénkben, és kezdetét veszi az őszi árpa betakarítása, melyet a búzával folytatnak majd a gazdaságok. Az eső, majd a meleg előcsalta a gyomokat is. A kukorica sorközművelő kultivátorát Ivonics András és Farkas Károly állítja be a reggeli munkakezdéskor (Fotó: Kőhidij Sopron'82 Ezzel az elnevezéssel — mint erről már hí’-t adtunk — több napos hadgyakorlaton vesznek részt megyénk tartalékos katonái. A sokrétű feladatokból álló, embert és technikát Igénybe vevő munkából bőven kijut a parancsnokoknak és beosztottaknak Is. A minap például az egyik legnehezebb feladatot, az ellenség támadásának visszaverését oldották meg nagy odaadással és példamutatással a bevonultak. A nagyszabású gyakorlatot megtekintették — képünkön — Vaskó Mihály, a megyei pártbizottság első titkára, Oláh István és Kárpáti Ferenc miniszter- helyettesek is. Az erről szóló képriportunkat, beszámolónkat lapunk harmadik oldalán találhatják meg olvasóink. (Fotó: Kőhidi Imre és Kovács Attila) Megérkeztek a kormányküldöttségek a KGST ülésszakára Hétfőn megérkeztek a kormányküldöttségek Budapestre, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa kedden kezdődő XXXVI. ülésszakára. A szovjet küldöttség vezetője Nylkolaj Tyihonov, a Minisztertanács elnöke. A bolgár küldöttség vezetője Grlsa Filipov, a Minisztertanács elnöke. A csehszlovák küldöttség vezetője Lubomir Strougal, a Minisztertanács elnöke. A kubai küldöttség vezetője Carlos Rafael Rodriguez, a Minisztertanács elnökhelyettese. A lengyel küldöttség vezetője Wojciech Jaruzelski, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöke. A mongol küldöttségének vezetője Zsambin Batmönh, a Minisztertanács elnöke. Az NDK küldöttségének vezetője Willi Stoph, a Miniszter- tanács elnöke. A román küldöttség vezetője Constantin Dascalescu. a Minisztertanács elnöke. A vietnami küldöttség vezetője To Huu, a Minisztertanács elnökhelyettese. A jugoszláv küldöttség — amely a KGST és a JSZSZK közti együttműködési megállapodásnak megfelelően vesz részt a tanácskozáson — vezetője Zvone Drágán, a szövetségi végrehajtó tanács alelnöke. Megfigyelőként több küldöttség vesz részt a tanácskozáson: az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság, az Angolai Népi Köztársaság, a szocialista Etiópia, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság, a Mozambiki Népi Köztársaság küldöttsége. A küldöttségek fogadására megjelent Lázár György, a Minisztertanács elnöke. Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Marjai József, Borbándi János és Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettesei, Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára, ott voltak az együttműködésben érdekelt tárcák képviselői, valamint a KGST ülésszakán képviselt országok diplomáciai képviseletének vezetői, tagjai. A KGST ülésszakán a magyar küldöttséget Lázár György, a Minisztertanács elnöke vezeti. Nemzetközi diszkó Andornaktályón - Tábor a Keselyőbércen — Közös fenntartás Idegenforgalom — melléküzemágban A mezőgazdasági, erdészeti nagyüzemek, vállalatok az idegenforgalomban is mindinkább területük értő gazdáivá válnak. Számos gazdaság — az idegenforgalmi vállalatok, a MAVAD, az Országos Lótenyésztési Felügyelőség, stb. — közreműködésével valóságos melléküzemág-hálózatot alakított ki. Berendezkedtek a vendégfogadásra és igen változatos, gazdag programokat kínálnak a távolabbról érkezőknek. Hozzávetőleg 250 gazdaság és vállalat foglal kozik már valamilyen formában külföldi vendégekkel; kezdve a legegyszerűbbel, hogy tudniillik ebéddel, vacsorával várják őket. Egész sor gazdaság kínál több napos programot, lovastúrákat, vadászatokat vagy éppen termálvizes gyógyfürdőztetést, amikor is a vendég teljes ellátást élvez akár heteken át. A MAVAiD közvetítésével az idén mintegy 13 000 vadászvendéget várnak. Döntő többségük a nagyüzemek, erdészetek területén levő országosan több mint 300 ki- sebb-nagyobb vadászházban, vendégházban tölt el néhány napot. A vállalkozókedvű gazdaságok sokfelé bővítették létesítményeiket, illetve újabbakat helyeztek üzembe. A balatonföldvári Lenin Tsz egy környékbeli kastélyt tart fenn, főként a külföldi vadászlátogatóknak. Messzi 'Vidékekre járnak el innen a puskások. A kisalföldi Erdőgazdaság Dunakili- ti mellett az erőműépitők régebbi lakótelepét vette kezelésbe, amely azóta a környékbeli vaddisznóhajtások kedvelt kiindulópontja lett. Tiszafüreden a Petőfi Termelőszövetkezet nyaraló- együttest tart fenn termálvizes szolgáltatással. Ide is szívesen járnak a külföldiek, s gyakran huzamosabb ideig vadásznak a szép vidéken. A Nagybereki Állami Gazdaság, ahol mesterségesen is tenyésztenek víziszárnyasokat, a tóparttól nem messze vendégház-telepet nyitott. Az idén újabb épülettel bővül a szállórészleg. A Somogyi Erdő- és Fagazdaság a kardosfavi volt Es- terházy-kastélyt hozta rendbe és itt szállásolják el a külföldieket. A Pegazus Tourist közös vállalattá alakult, tagjai a kiskunfélegyházi Lenin, a kővágóörsi Béke és az ócsai Vörös Október termelőszövetkezetek, valamint a felsőbabáéi és a Kiskunsági Állami Gazdaság, együtt tevékenykednek a lovasturizmus továbbfejlesztésén. Jelentős állami támogatással kiépítették a kiskunsági lovastúra-hálózatot, amely ma már Dömsödön, Sarlóspusztán, Lajosmizsén, Ágasegyházán, Bugacon önálló éttermekkel, komfortos szálláshelyekkel, istállókkal áll a vendégek rendelkezésére. Növekszik az érdeklődés a mezőgazdasági nagyüzeme« szakmai programjai iránt, amelyekre az IBUSZ idén 5—10 százalékkal több külföldi látogatót vár. Mintegy hétezer szakember keresi majd fel a mezőgazdasági nagyüzemeket, ahol a termelés újabb módszereit tanulmányozhatják. Megyénkben már hagyományai vannak annak, hogy a termelőszövetkezetek kiaknázzák az idegenforgalomban rejlő lehetőségeket, s ezzel nemcsak saját érdeküket szolgálják, hanem a köz javát is. Áz andornaktályai Egervölgye Tsz éttermet és pincét tart fenn, ezekben látja vendégül a turistákat, többek között azokat, akiket a Heves megyei Idegenforgalmi Hivatal kalauzol ide Ebben a szövetkezetben az Expressz- és az IBUSZ- csoportok számára is gondoskodnak programokról. Az ide látogatók szombatonként nemzetközi diszkón vehetnek részt. Ökörsütéssel is várják a gasztronómia barátait, szüreti programot is kínálnak az érdeklődők számára. Egészséges együttműködés formálódott az isten- mezeji közös gazdaság és az EGER-TOURIST között. A szövetkezet átvette a kese- lyőbérci úttörőtábort, ezt rendbe hozatja, s jövő évtől kezdve közösen működteti a már említett idegen- forgalmi céggel. Azt is tervezi, hogy sífelvonót építtet. Sokakat vonzanak a szilvásvárad! lovardában rendezett bemutatók is.