Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-05 / 130. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. június 5., szombat 3. Hazaérkezett a Heves megyei pártdelegáció Bulgáriából ötnapos látogatás után tegnap hazaérkezett a Vaskó Mihálynak, a KEB tagjának, a megyei pártbizottság első titkárának vezetésével Bulgáriában tartózkodott Heves megyei pártdelegáció. A hazatérőket, Markovics Ferencet, a megyei tanács elnökét és Horváth Árpádot, a párt Központi Bizottsága munkatársát Szalay István, a megyei pártbizottság tagja, a tanács általános elnökhelyettese és Bágyi Imre, a megyei tanács elnökhelyettese fogadta a Ferihegyi repülőtéren. (MTI) Még a kereskedők sem tudják Hűtőlánc és tartós tej Az utóbbi évtizedben kétszeresére növekedett a kereskedelmi és vendéglátó hálózat hűtőkapacitása. Ma már mintegy 140 ezer hűtő- berendezéssel gondoskodnak az élelmiszer-üzletekben és a vendéglátó helyeken arról, hogy a nyári melegben se romolják meg a tej, tejtermék és a húsáru. Az élelmiszer-kereskedelmi vállalatok egy része ezért megállapodást kötött a tejipari vállalatokkal, hogy több részletben szállítsák a napi mennyiséget Így még a délutáni zárás előtt is friss tejet árusíthatnak az üzletekben. A hűtést nem igénylő dobozos tartós tej jól bevált ugyan, de magas ára miatt viszonylag kevesen vásárolják. Nagyobb sikerre számíthat az úgynevezett féltartós tej, mely dupla fóliazacskóba töltött, a tej hűtés nélkül egy hétig eltartható. Több más olyan tejtermék is kapható az üzletekben, amelyről sok esetben még a kereskedők sem tudják, hogy nem szükséges hűtőben tárolni. Ilyen például a sűrített tubusos tej, a sajtok közül az ementáli, eidami, trappista és az óvári sajt, valamint a tubusos és fóliás ömlesztett, a dobozos Medve, valamint a Derby sajt. M ; J | ; ^ I Interjú dr. Gonda György államtitkárral, f| Q ^ || I IC XtCÍ llOZ I K. az Országös Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökével — Tíz éve annak, hogy U. Thant, akkori ENSZ- főtitkár kezdeményezésére létre jött az első környezetvédelmi világkonferencia Stockholmban. Az akkori konferencia ajánlásai mennyire hatottak a hazai környezetvédelemre? — Mi ezeket az ajánlásokat nagyon komolyan vettük, s a magyarországi környezet- védő tevékenység egyben mind szélesebb körű együttműködést is jelent az egész világ ilyen irányú mozgalmaival. Itthoni munkánkat jól jellemzi, hogy tavaly őszszel az országgyűlés megvitatta az 1976-faan, az emberi környezet védelméről alkotott törvény végrehajtásának tapasztalatait. Szóbeli előterjesztésünkhöz és írásbeli beszámolónkhoz 16 országgyűlési képviselő szólt hozzá ezen az ülésszakon. — A hazai közvélemény mind élénkebb érdeklő, déssel kíséri a környezet- és természetvédelem kérdéseit, érzékenyen reagál a problémákra, s igényli azok mielőbbi megoldását. — Ügy gondolom, az utóbbi évek változásainak egyik leglényegesebb vonása, hogy a közvélemény nálunk is megtanult együttélni azzal a gondolattal, hogy környezeti viszonyainkat, s gondjainkat tudomásul kell venni, ugyanakkor intézkedéseket kell hozni azért, hogy jóvátehetetlen mulasztások vagy tévedések történjenek. Megtanultuk, hogy az emberi környezet kényes belső egyensúlyára ügyelni kell, hogy óvjuk azt az újabb sérelmektől megtanultuk, hogy az élet olyan alapvető feltételeit, mint a föld, a víz, a levegő, őrizzük, s ügyeljünk rá, hogy zavartalanul, de legalább elviselhető, elfogadható módon 'és színvonalon álljanak az ember rendelkezésére. — Melyek ma a legfontosabb feladatok? — Ezek teljes felsorolására az interjú keretei között aligha juthat hely. Inkább azit kellene rögzítenünk, hogy a gondok, s természetesen a belőlük származó feladatok két kategóriába sorolható. Az egyikbe tartoznak azok a zavaró tényezők, amelyek a korábbi időkből valók, tehát amikor még kevesebb volt az ilyesfajta feszültség, s ennek megfelelően még hiányzott is az a felismerés, amellyel ma már rendelkezünk. A feladatok másik csoportjának pedig azt nevezném, amely már az időszerű, a mai fejlesztésekkel kapcsolatos. Az első csoportnál orvosolni kell azokat a környezetvédelmi betegségeket, amelyek még akkor keletkeztek, amikor az iparfejlesztés úgy valósulhatott meg, hogy környezetet szeny- nyeztek vele, hogy termőföldek rovására létesültek gyárak. A másik csoportban pedig már a fejlesztés mozzanatában érvényt kell szerezni a megfelelő környezetkímélő eljárások és berendezések munkába állítására vonatkozó kötelezettségeknek. Ez még akkor is kötelességünk, ha tudjuk, hogy a mái gyakorlatban a visszafogottabb fejlesztési lehetőségek közepette olykor éppen e berendezések maradnak ki — vagy akarják kihagyni őket — anyagi okok miatt. Mi egyébként vitatjuk, hogy minden esetben anyagi plusz terhet jelentene a környezetvédelmi szempontok ilyen irányú érvényesítése, de erről később még külön is szót ejthetünk. — Melyek tehát a környezetvédelemnek ma — mondjuk így — a kényes pontjai? — Az iparban a vaskohászat, a cementipair, a vegyipar és az energiaipar. Még a közelmúltban is előfordult, hogy új cementgyárunk nem felelt meg a környezetvédelmi előírásoknak. Most utólag, a mi beavatkozásunkra létesítenek védelmi berendezéseket. Ez ilyenkor természetesen már nehezebben megy és költségesebb is. Az iparról szólva úgy is jellemezhetném a helyzetet, hogy a környezetvédelmi gondok egy jó irányú változásnak, tehát az ipar fejlődésének negatív melléktermékei. Gyorsabb ütemben kellene fejlődnünk a szűrőberendezések alkalmazásában, a hulladékokkal való bánásmódban (kezelés, másodnyersanyag-visszanyerés stb.), és különösen sürgető a toxikus, tehát a mérgező hulladékok kezelésének, közömbösítésének megoldása, elsősorban a vegyiparban, illetve azon belül, a gyógyszeripar területén. — E tekintetben a probléma nyilván „átgyűrűzik” a mezőgazdaságba is. — Ahol még a látszatát is kerüljük, mintha mi az ott folyó munkát nehezíteni akarnánk. Az országgyűlés már említett vitájában is kifejtettem, hogy ami változtatást mi sürgetünk, az a mezőgazdaságnak a környezetvédelemtől függetlenül is jó és szükséges. Mi azt kérjük és várjuk, hogy annyi műtrágyát használjanak, ameny- nyít a talaj befogad, s úgy használják, hogy azt ne mossa el az eső. Mi a szakszerűség fokozását, a pazarlás megszüntetését, az okos tárolást kívánjuk környezetvédelmi okból, de ezek egyben gazdaságossági tényezők is. A nagyüzemi állattartásnál nagytömegű híg trágya halmozódik fel, s ezt is racionálisan szabad csak használni. Vagyis a takarékosság, az értékőrzés a környezetvédelem alapvető ügyével ösz- szecseng a gyakorlatban. A környezetvédelem gondolatával szoros rokonságban áll a gazdasági hatékonyság, ezért — itt utalok ismét arra, amit már korábban említettem — nem biztos, hogy a környezetvédelem egyoldalúan csak igényli a pénzt. Nagyon valószínű, hogy mindazzal, amit ösztönöz, amit segít, amit követel, igen gyakran — vissza is adja. — Magyarországon az úgynevezett kényes kérdések közül a legtöbb vitát, s érdeklőlést kiváltó: a Balaton ügye. — Igen, bár nem tartom szerencsésnek, ha ezt a kérdést környezetvédelmi problémává szűkítik, hiszen ilt sajátos és összetett kérdéskörrel állunk szemben. Nézetünk szerint minden gondunk alapja az a tény, hogy a Balaton egyszerűen nem alkalmas annyi ember fogadására, amennyien igénybe veszik. Természetesen, utólag könnyű okosnak lenni, de hát szükség volt a tapasztalatokra, hogy tisztábban lássunk. Annak az egyébként politikailag is, szociálisan is helyénvaló jelszónak és gyakorlatnak, hogy „a Balaton mindenkié” — most fizetjük egy kicsit az árát. Nem az a baj, hogy mindenkié, hanem az, hogy a tó és környékének fejlesztése nem tudott lépést tartani az igényekkel, s a korszerűség mércéitől lemaradt. Hosz- szan tartó, kemény munkával kell majd a már meglevőt színvonalasabbá tennünk, karbantartanunk. — A közérdeket nem gátolják itt különféle partikuláris érdekek? — Dehogynem. Éppen ma reggel hallottam a rádióban, hogy valahol a Balaton mentén bővítették valamelyik kempinget. Jól lehet a férőhelybővítés szigorúan tiltva van! Aminthogy nem szabad 500 embert beengedni abba a moziba, ahol csak 400 ülőhely van. Szóval, kemény, birkózás, kitartó, pontos, számon kérhető és számon kérendő munka az, amire szükség van. De meggyőződésem, hogy meglesz az eredménye. — Mi nyújtja a legfőbb segítséget ebben a mun* kában? — Természetesen mindenekelőtt az a két fontos program, amely a Balatonnal kapcsolatban érvényben van. Az egyik a balatoni regionális rendezési terv, amely a települések helyzetét, jövőjét alapvetően meghatározza, illetve, ahol kell megváltoztatja. A másik a vízminőség javítására vonatkozó program, tehát annak garantálása, hogy a Balaton fürdésre alkalmas legyen. Itt fontos feladatokat szabott meg a kormány. Ezek szerint folyik a Kis-Balaton helyreállítása, a Keszthelyi-öböl szennyezettségének csökkentése és még jó néhány más munka. Csak ennek a programnak a megvalósulására több mint 4 milliárdot irányoz elő a jelenlegi ötéves terv. De a kormány, s a hivatal tevékenysége, egyáltalán a környezetvédelem egész ügye igényli a társadalom egyetértését, megértését, támogatását és felvilágosult, kulturált magatartását. A környezetvédelem és a természetvédelem, amiről egyébként ezúttal nem esett szó, mindenkire tartozik. — ön nemrégiben érkezett haza Kenyából. Milyen céllal látogatott Nairobiba? — Abban a városban van az UNEP, tehát az ENSZ környezetvédelmi programjának a székhelye, s most a már említett stockholmi világkonferencia 10. évfordulójára rendeztek jubileumi ülést. Száztíz ország képviseltette magát, köztük valamennyi szocialista ország. Jellemző, hogy tíz éve még csak tíz országban folyt hatósági eszközökkel is szervezett környezetvédelmi munka, ma már 106 országban. És jellemző az is, hogy ezúttal a békének és a leszerelésnek az ügye vált a konferencia első számú alapgondolatává. — Miben foglalná össze a jelenlegi, legidőszerűbb hazai tennivalókat? — A Minisztertanács 1981 végén rendeletet alkotott a veszélyes (toxikus) hulladékok kezeléséről. Most e rendelet mind gyorsabb ütemű végrehajtásáért dolgozunk, hiszen hazánkban évente 300 000 tonna ilyen hulladékot „termelünk”. Ugyancsak fontos meghatározója tevékenységünknek az Elnöki Tanács új törvényerejű rendeleté a természetvédelemről. A végrehajtásban egyik fő célunk, úgy megőrizni a magyar természetvédelem legjobb hagyományait, hogy ugyanakkor a mai idők feltételeihez tudjuk igazítani ezt a tevékenységet. Minden mai teendőnk elvégzésének fontos eleme és feltétele, sőt garanciája az a tény, hogy ma már a tanácsok országszerte úgy végzik sokrétű tevékenységüket — a településfejlesztéstől az életkörülmények javításának számtalan tennivalójáig —, hogy nem esnek ki látókörükből’ a környezet- és a természet- védelem követelményei, szempontjai és céljai. Ez igen nagy és örvendetes változás az előző időszakhoz képest — mondta befejezésül dr. Gonda György. Cserhalmi Imre Az Araráttól a Finn-öbölig VI/5. Ünnep Leningrádban Nagyon későre jár, mire Leningrádba érkezünk. Ezért aztán izgatottan figyeljük az óra mutatóját: éjjel 2-kor ugyanis felhúzzák a Néva hídjait, hogy a nagy tengerjáró hajók feljöhessenek a folyón. Márpedig szálláshelyünk a „túlparton” van, azaz a városnak alapot adó 110 sziget közül néhányon át kell haladnunk, hogy szálláshelyünkre érjünk. Végül is kiderül, hogy nyugtalan- kodásunk felesleges, mivel sofőrünk jól ismeri a hidak .menetrendjét”, így szabad utat találunk Fáradtan esünk az éjszakai repülőút után az ágyba. Ezért aztán korainak tűnik a nyolcórai kelés, s még a fáradtságon kívül le kell ráznunk a fenyegető turistabetegséget, a telítődést Ha négy-öt igen-igen érdekes várost teljes figyelmével „átél” az utazó, akkor érzékei tompulnak, s hiába a legszebb, legérdekesebb épület, vagy kincs, úgy sétál-el mellette, mintha értéktelen kavics, vagy egy érdektelen, százszor látott ház lenne. Csak otthon verheti a fejét a falba: milyen sok gyönyörűséget elmulasztott... Délelőtt a Piszkarjevi temetőbe megyünk, hogy megkoszorúzzuk a leningrádi blokád hőseinek sírját Ki- lencszáz napon át övezte a fasiszták gyűrűje a várost Mintegy egymillió ember esett áldozatul a fegyvereknek és az éhezésnek. Itt 370 ezren nyugszanak. Gyönyörűen ápolják, és: rendben tartják ezt az emlékhelyet a leningrádiak. Most is népes pionírcsapat gondozza a sírokat. Némán állunk egy percig emlékezünk. Ezt követően a világ egyik legnagyobb múzeumába, az Enmitázsba megyünk. Valósággal megszédülök ennyi szépség láttán. Néhány óra nem is elegendő, hogy mindent lássak, úgy érzem magam, mint akit odaállítottak egy hatalmas hegy elé, hogy hordja, el a sapkájában... Először figyelek, lassan lépegetek, majd sietősre fordul az iram, végül valósággal szaladok az óriási épületben. Nem csoda. Elég néhány név az itt kiállított festmények alkotói közül: El Greco, Rubens, Raffaello, Leonardo da Vinci, Dürrer. S minden folyosón, minden szögletben valami új, valami meglepő. Már csak öt percem, azaz ÖT PERCEM marad arra, hogy az ex- presszáonizmus egyik legnagyobb alkotójának, Munch- nek gyűjteményes kiállítását megnézzem. S mennyi mindent nem láttam még ... Leningrádra, „észak Velencéjére” ugyanis nagyon sok idő kell Az itt töltött két nap alatt alig látok valamit. Ügy vagyok vele, mint amikor az embernek nagyon sok a dolga, akkor inkább leül hosszan a levegő egy híg pontjára mered és nem csinál semmit. A „felelősség” elől, amely nagyon nyomaszt, hiszen ki tudja mikor jutok még egyszer el ebbe a nagyszerű városba, csak a céltalan bolyongás „mentesít”. Az autóbuszos városnézés inkább esakany- nyit ér számomra, mintha megmutatnának egy gyönyörű almát, vagy egy pohár gyöngyöző italt, hogy itt van, nézd meg, de szaladni kell tovább, nem kóstolhatod meg. Ezért aztán arra áldozom az estém, hogy végigsétáljak a legendás Nyevszkij proszpekten, ahol minden második-harmadik házon tábla áll, mely azt tanúsítja, hogy műemlék. Paloták, templomok, színházak követik itt egymást. S minden ünnepi hangulatot áraszt, hiszen a sugárút két oldalt világító oszlopa.it vörös drapériával burkolták be. S mikor a lámpák meggyulladnak, mintegy varázsütésre csodálatos fénnyel borítják be a palotákat Szépek a leningrádi lányok. Magasak, sudárak, karcsúak: valahogy ötvözik magukban az északi és az orosiz típus minden szépségét és báját. Egy kis kávézóba térünk be barátommal, ahol hideg pezsgőt rendelünk. Ilyen kis éttermekkel van teli a belváros. Ezután már csak annyit ballagunk, míg rá nem találunk egy metróállomásra.: későre jár. A Vaszilij-sziget Rostrum- oszlopain hatalmas fáklyák gyulladnak, amelyek messzire hirdetik: Leningrad ünnepre készül. Másnap a csoportunk egyik fele a dísztribünön, míg a másik a külföldi vendégek számára kijelölt kis utcácskában foglal helyet. Én az utóbbiakhoz csatlakozom, mert szeretnék a leningrádiak közé vegyülni, hiszen gyermekkori május elsejei felvonulásokra emlékezem ilyenkor. Egy darabig nem mozdulhatunk: nem szabad megzavarnunk a menet rendjét Kislányok jönnek hatalmas léggömbcsokrokkaL Néhány kopejkáért adják darabját ezért aztán néhány vidám magyar fiú óriási mennyiséget vásárol fel tőlük. S a meglepett japán, finn, etióp, s ki tudja még hányféle nemzetiségű csoport tagjai • között szétosztogatják. Barátkozunk, ismerkedünk, jelvényeket cserélünk. Közben a kordon is fellazul, így hát csatlakozom a vonulókhoz, akik végeláthatatlan sorokban, vidáman haladnak a dísztribün felé. Minden csoport mellett zenészek: az idősebbek fúvószenekar hangjaira, míg a fiatalok gitárszóra lépegetnek. Mindenütt transzparensek, zászlók, léggömbök... A szétoszló sokasággal együtt sietek át egy gyönyörű hídon, amelyet a ló megfékezését ábrázoló szobrok díszítenek. Társaim elmaradtak messzire, s a csepe- résző esőben megyek az autó nem járta utakon: a belvárosban jó darabig semmi sgm közlekedhet. A Néva vizén léggömbök úsznak a Finn- öböl felé. Gábor László Ünnepi készülődés — még Volgográdban
