Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-04 / 129. szám
V .ita",3""iHINÉPÚJSÁG, 1982. június 3., csütörtök A tigris, vagy a paci... Indiai elismerés — egy egri kislánynak Egy egri óvodás kislány, Kiss Ildikó — aki azóta már lassan az általános iskola első osztályát is befejezi — szép sikerrel szerepelt a hagyományos, indiai nemzetközi gyermekrajzversenyen, a sok pályázó közül 1982. június 3-án a rangos második díjat vehette át Budapesten, az Országos. Pedagógiai Intézetben rendezett kedves ünnepségen ... — Csuda nagy élmény volt! — meséli lelkesülten. ~U Nagy nehezen apukám is kivehetett egy nap szabadságot, s így a Trabantunkkal együtt mehettünk a meghívásra. Anyukával és természetesen az óvó nénimmel, Gotyár hajosnéval. Gondolni sem mertem ilyesmire. — Hogyan történt mindaz? — kérdezem a Nagyváradi úti óvoda hajdani növendékét. — Nem is tudom ... Szeretek rajzolni. Most tizenkét éves tesóm, Peti körül még egész csöpp koromban kedvet kaptam a ceruzához, a színeshez, s nagy élvezettel firkálgattam mindenfélét. Aztán próbálkoztam valami rendesebbel is, s igen örültem, ha fölismerték, hogy mi van a papíron. Amikor az oviba kerültem — ahogyan mondják — már elég jól ment a dolog. Egy tigrisemet városi bemutatóra is elküldték később. A tanácsházán rendezték a kiállítást. Mindig szívesen ültem asztalhoz, ha meghívókat, kis üdvözlőkártyákat készítettünk a patronálóknak vagy a szülőknek: mert ez is rajzolás volt... Szóval, valahogy így alakult... így történt, hogy Julika óvó néniék egyszer összeszedték néhány munkámat, és Nahóczki Tamáséval, Sárvári Noémiéval és Daragó Anitáéval együtt felküldték Pestre. Ügy hallottam, hogy ott zsűrizték először és csak utána került külföldre. Amikor az értesítés megjött, még nem is tudtam pontosan, hogy melyik is tetszhetett az indiai bácsiknak. Mivel tigrist és lovat is rajzoltam ... Élmény a verseny a felnőtteknek is! Csontos Agos- tonné vezető óvónő mosolyogva magyarázza, hogy csupa izgalom volt számukra már a válogatás is, utóbb pedig a postázás. Az angol nyelvű kísérőlevél megfogalmazásában, címzésében a szülőkön kívül a Park Szálló is segített. A választ pedig a Bervában fordították magyarra. Nagy-nagy boldogság az egész óvodának a nemzetközi siker, hiszen — tudomásuk szerint — Egerben óvodás még nem szerepelt ilyen eredménnyel! A 8. számú iskola I/c. osztályos kisdiákja — láthatóan — még ma érzi igazán a történtek jelentőségét. Hamar túlteszi magát a nem mindennapi eseményeken, rajzai közül is legszívesebben kiszökne már a beszélgetésről a csábító udvarra. Folytatni a játékot, amit a riporter kedvéért félbe hagyott a délutánban. (Fotó: Perl Márton) Biztos, hogy a szülőké, a családé a nagyobb öröm. Az édesapa — a bútorgyári asztalos — meg is ígérte Ildinek: ha túl lesznek a telefon beszerelésén odahaza, föltétlenül kap egy kvarcórát ajándékba. Hadd emlékeztesse valami más is élete első nagy teljesítményére! (gyóni) Baki lelet Huszonhárom halomemeléses sírra bukkantak a Zala megyei Bak község közelében, a hat-nyolc méter átmérőjű, ötventől háromszáz centiméter magas, úgynevezett tumulusok közül tizenegyet már fel is tártak. Valamennyiből jórészt vödrösre festett, teljesen ép tálak, palackok, korsók, csészék és urnák kerültek elő. A sírokba időszámításunk után 50 és 70 között temetkeztek. Az ebből az időből származó, hazánkban feltárt temetőkben még sohasem találtak ilyen gazdag anyagot. A hónap műtárgya Céhedények A céhek lakomaedényei közé tartoznak a különböző céhkorsók, céhkancsók, serlegek, ónkupák, óntálak, poharak, tányérok s evőeszközök, melyek mind a céh tulajdonát képezték. Eszközei voltak a különböző ünnepi lakomáknak, mesterválasztás, céhládavitel, inas felszabadítása, mesterebéd, legényavatás alkalmával. E „lakozásokon” a legfiatalabb mesterek szolgálták ki a céh többi tagjait. A céhedények ezeken az összejöveteleken jelentős szerepet játszottak, és nemcsak kizárólag a lakmározás és más gyakorlati célt szolgálták, hanem ezentúl az együvétartozás, a társas szellem szimbólumaivá lettek. Az evésre szolgáló edények (tálak, tányérok) ilyen jelentősége csekélyebb. Viszont annál nagyobb az ivás- ra használt edények (poharak, serlegek, kupák, kancsók, kannák és korsók) becse. Az egri múzeum gyűjteményében nyolc különböző céhes lakomaedényt őrzünk. Ezek között van két céhkorsó, öt darab céhkancsó vagy céhes bokály különböző mesterségek díszes jelvé(Fotó: hónyainé Nagy Éva) nyeivel, mint csizmadia, mészáros, ötvös. Végül megtalálható az egri kalaposcéh egykori fedeles céhserlege. Dr. Csiffáry Gergely Ruhában ruha nélkül Bizarr a kijelentés, mégis valóság. Sőt! Ez az új pesti, illetve országos divat. Megy a hölgy az utcán hófehér — teljesen átlátszó — ruhában, alatta — bárki láthatja, ő nem szégyellj — parányi színes, úgynevezett sexbugyi és melltartó. — Odafigyelj! — Hová? — Nézd azt a nőt! Otthon felejtette a kombinéját. — Miért felejtette volna otthon? Otthon hagyta és ennyi az egész. Azt akarja, hogy lássák a combját, az egész hátsó felét és.. •. Három férfi után szegődök, miközben több „fehér ruhás” hölgy is feltűnik a Váci utcában. — Nincs ebben semmi különös. Legfeljebb egy kicsit még szokatlan. És a nudista strand? — Van már Magyarországon is. — Elvégre a fürdőruha sem mutat kevesebbet. — Az más! A fürdőruhát a strandon viselik az emberek. De ez már sok! Ne is haragudj, az utcán ilyen ruhában járni... Nézelődnek, gyönyörködnek, botránkoznak. Ki-ki ízlése és tetszése szerint. — Figyelj csak! Ez igen. Ez legalább egy csinos, jó alakú, jó lábú csaj. Annyira figyelnek, hogy majdnem fellökik az egyik ünnepi könyvsátrat, de szem elől téveszteni sem akarják a sétálót. Űj divathölgy érkezik. — Ezt lesd meg, pajtás! Olyan karika lába van, mint a karikacsapás. — És visszeres! — Izléstelenkedik a másik. — Na és? Nem lehet mindenki tizenéves. — Akkor ne járjon ilyen ruhában! — Akkor sem járjon, ha fiatal. Nem érted? Egyszerűen gusztustalan, ízléstelen! — Maradi vagy — így a harmadik. Közben eltűnnek a divathölgyek, újabb szép nyári ruhák libbennek a korzón. — Nézzétek, milyen bájosak, csinosak! — Pedig nem mutogatják a micsodájukat. — Ez engem mégis jobban izgat. Mit adnék, ha feljebb húzná tizenöt centivel a szoknyáját. Nevetés, röhögés, csodálkozás. — Te nem vagy normális! Amott mindent látsz, emitt alig valamit, és mégis ez izgat? Leülnek egy padra. — Jártam Jugóban a nudista strandon. — Na, mesélj! — Csak tíz percig érdekes. Amíg ki nem szúrod magadnak azt az öt-hat jó alakú, szép testű nőt, aztán, amint tovább legelteted a szemed, kezdesz szép lassan undorodni. Nevetés, később hahota. — Szóval vannak csinibabák? — Meg amolyanok i§. Legszívesebben fizetne nekik az ember, ha felöltöznének. — És a férfiak? — Ugyanaz! Akadnak kisportoltak, jó testűek, és... — Szóval, mintha mondjuk te levetkőznél... A sétálóutcában árad a nép, jönnek-mennek. Hosszú és rövid szoknyásak, nadrágosak és mindenfélék sétálnak, vá- ' sárolnak, beszélgetnek, nevetgélnek. A három férfi meghányja-veti a világ sorát, és végül közös nevezőre jutnak. A ruha arra való, hogy felöltözködjön az ember. És hogy takarjon is! Néha erre is szükség van... Szalay István Átadták a Kazincy-díjat Katona Rezsőné, a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola tanára, valamint Rapcsányi László, a Magyar Rádió főmunkatársa kapta meg az idei Kazinczy-díjat. A magyar nyelv szolgálatáért és a példamutató, szép, tiszta magyar beszédért évente odaítélt díjat legújabb kitüntetettjeinek, csütörtökön a Művelődési Minisztériumiban Tóth Dezső miniszterhelyettes adta át. Ez alkalommal többek között elmondotta: Péchy Blanka érdemes művész két évtizeddel ezelőtt alapította a Kazinczy-díjat, s e szép hagyomány kötődik a pedagógusnaphoz. Anyanyelvűnk épüléséhez, a tiszta beszédhez, a szép kiejtéshez és hangsúlyozáshoz édesanyánk szava mellett legtöbbet tanítóinktól, tanárainktól kaptuk, s kapják tőlük máig is a fiatalok. A célt szolgálja Katona Rezsőné is, aki kiváló eredményeket ért el a tehetséggondozásban ; tanítványai különösen az anyanyelvi versenyeken szerepeltek sikerrel. Így például Győrött a Kazinczy-verse- nyeken, és a fiatalabb testvér-, az édes anyanyelvűnk nyelvhasználati versenyeken. Az anyanyelvűnk védelméért kezdeményezett mozgalomban kezdetben középiskolai tanulok és tanátok vettek részt, majd bekapcsolódtak abba színészek, rádió- és televízió-bemondókl tanár- és tanítóképző intézmények hallgatói, általános iskolai és szakmunkástanulók is. Olyanok, akik nem magyarázzák, hanem gyakorolják a szép magyar beszédet, s ezt a felelősségüket felismerve jóformán mindennap példát adnak, s ennek révén nevelnek az anyanyelv ideális használatára. A Kazinczy- alapítvány ezért mondta ki, hogy a beszédkultúra ápolásában a pedagógussal egyenrangú a szerepe a bemondóknak, a színészeknek. Így részesült most a Magyar Rádió főmunkatársa is e kitüntetésben, Rapcsányi László sokoldalú újságírói készségét, szakmai, politikai felkészültségét a közérdekű témák egyszerű, közérthető feldolgozásával bizonyította, bizonyítja ma is. Mindez azért is válhatott valódi érdeklődésre számottartóvá, mert elkötelezettsége és műveltsége kiművelt beszédstílussal párosult, minden „hangos” munkájában a szép magyar beszéd fejlesztését alapvető követelménynek tartja. (MTI) A MAGVAR MÚLT MOSOLVA Nagyenyedi Demokritus (VIII/4.) A kéziratos gyűjtemény, amely 1762-ből származik (teljes címe: Nagyenyedi síró Heraklitus és hol mosolygó, s hol kacagó Demokritus) csak 1943-ban került kiadásra, az Erdélyi Ritkaságok című sorozatban. Akkor sem teljes egészében. írója, Her- mányi Dienes József 1699- ben született, és 1763-ban halt meg. Nagyenyedi református lelkész volt, de papi hivatását Torockószentgyör- gyön és más erdélyi falvak" ban, városokban is gyakorolta. Kora leghíresebb prédikátorai között tartották számon. Tudásáról pedig legendák keringtek. Mindösz- sze három prédikációja jelent meg életében. Fő műve a Nagyenyedi Demokritus pedig páratlan érték, hiszen a XVIII. századi Erdély társa, dalmi és szellemi éltének hű és őszinte tükre. Annyira őszinte, szókimondó és a legtitkosabb magánéleti szérák- ba is behatoló, hogy még 1943-ban sem vállalkoztak a teljes szöveg kiadására, egyes részleteinek „kényes” természete miatt. Hermányi arra törekedett, hogy minél pontosabban, minél hívebben írja meg a történeteket hely, időpont, sőt név szerint. Nem tudta titkolni kortársai viselkedésén érzett viszolygását, azt a véleményét, hogy erkölcsileg züllik a társadalom, s ez az álláspontja szatirikussá, elítélővé tette írásait. Hermányi Dienes József: Nagyenyedi síró Heraklitus és hol mosolygó, s hol kacagó Demokritus A gallius és a francia kibékülése Volt Nagyenyeden 1718 tájban egy Fazekas M. Gá- íbor nem tanácsbéli, nem gonosz, hanem tudatlan ember. Midőn egy városi tréfás, de értelmes ember concivis- tőtt (=polgártól) azt kérdé: — Jó uram, mi jó hírrel bövölködik K igy elmed ? — mondta a jázdi ember, ki deákul is értett: — Nem tudok most egyebet, édes Fazekas Gábor uram, hanem azt, hogy a gallus a franciával megbé- kéllett. Melyre szólt a szegény Fazekas: — Hála legyen az Istennek! Ezzel elváltak egymástól örömmel, egyik a maga tréfájának, másik a békesség nevének örülvén. e ■ + Francia latinul Zágoni csepp Zágon nevű faluban hajdan megszállván éjjelre hálni egy úri ember, elküldi inasát a korcsmára ejtel (= régi mértékegység) borért vacsorára. Midőn az inas vitte a bort a szállás felé, találkozik egy vénasszony- nyal, aki megkérdi az inastól, hogy mit viszen. Meghallván, hogy bort, monda az udvari inasnak: — Hadd igy an belőle egy cseppet, édes fiam, mert majd meghalok szomjan. Kezébe adta az inas a kofának az edényt, és az asz- szony el nem vette a szájától, míg egy cseppig meg nem itta. Az inas elcsodálkozva mondta: — Anyja! Ördög a lelked! Bár ittál volna egyszer jól, csak egy cseppet ne ittál volna! Ezért a szolga visszament a korcsmára, s maga pénzén mást töltetett a bor helyett. Innen eredt némelyek közt eme szó: a zágoni csepp. Az udvarhelyi kérkedő (borbély Kandó nevű jóforma, ne- kitölt, kérkedékeny, részeges ifjú pápista borbély volt Udvarhely városában, akit nagy baj jal előkerestek, hogy a professzoráén, Szigeti Györgynén eret vágjon. Mikor érvágó vasát forgatta, igen reszketett a keze, én pedig mondók: — Mit reszket a keze, ha igaz mesterember Kelméd? Azonban történetből találta az eret, végre bé is kötötte és néki egy ital bort adtak. Mint valami trésó kezdett kérkedni: — Hercegeken, hercegasz- szonyokon vágtam én eret, mégis kezem alá szól Kelméd, aki ahhoz nem ért! Ezzel eloszlánk onnan. Minthogy akkoriban ott pestis kezdődött, elhagytam azt a várost. A pestis után meglátogattam Szigeti György professzoromat, és asztalnál, ebéd felett szó esett Kandóról, s az érvágásról. Akkor az a professzori ember elbeszélte Kandó cifra halálát, mely e szerint volt. Mirigye szökvén Kandónak, megy Borbély Péterné özvegy menyecskéhez, kinek részeges férje azelőtt kevéssel halt meg. Monda Kandó: — Mit izensz uradnak menyecske? Mert én odamegyek. Mond a siránkozó együgyű menyecske: — Nem tudom, mit izerr jek, hanem mondjon Kelméd őkegyeimének sok egészséget. — Ebadta bolond asszonya! — mond Kandó. — Hiszen én meghalok, s pokolba megyék urad után. Ezzel szállására men vén, lefeküdt, s holtig ivott. Mikor elközelíte halála, lábához tétette a kancsót, s elrúgván, meghalt. (Folytatjuk)
