Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-24 / 146. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. június 24., csütörtök fVI s. Jugoszlávia Az 1982-es gazdaságpolitikai célok Bulgária Dimitrov alakja a bolgár színházban Az idei jugoszláv gazdaságpolitikai terv az össznem- zeti termelés 2,5, az összipari termelés 3,5 százalékos növelését tűzi ki célul. A beruházások, amelyek korábban igen nagyarányúak voltak — az utóbbi tíz évben például a nemzeti jövedelem 40 százalékát emésztették fel — reálértékben az előző évihez viszonyítva — 6 százalékai csökkennek. A jugoszláv gazdaságpolitikusok nagy reményeket fűznek ahhoz, hogy a mezőgazdaság eredményei ez évben tovább növekednek. Jogos várakozásukat mutatja az a tény, hogy az 1982. évi terv — most első ízben — a mező- gazdaságban nagyobb termelésnövekedést irányoz elő, mint az iparban, mégpedig 4 százalékkal. A búzatermelés előreláthatólag eléri az évi 5,6 millió, a kukoricatermelés pedig az évi 10 millió tonnát. A stabilizációs törekvések között szerepel ez évben az infláció megfékezése. is. A terv szerinti 15 százalékos csökkentés nem lesz köny- nyű feladat, mert ezzel egy- időben az árnövekedést is lassítani kell. Márpedig a kiskereskedelmi árak — a A Német Demokratikus Köztársaságban a szociálpolitika fontos része az egészségvédelem. A kiterjedt egészségügyi hálózat révén az ország minden lakosa ingyen részesülhet egészségügyi ellátásban, megelőző ellátásban és utókezelésben. Az elmúlt évtizedekben az orvo-v sok sok, régebben népbetegségnek számító kórt szorítottak vissza, de a magas vérnyomás és a különböző szívás érrendszeri megbetegedések ma is komoly gondot okoznak. A PANORÁMA riporterének kérdéseire dr. Hans.Die- ter Faulhaber, a szív- és érrendszeri betegségek kutatásával foglalkozó akadémiai intézet igazgatója válaszolt. — Milyen szerepet játszik az intézet a szív_ és érrendszeri betegségek csökkentéi seben? — A hypertonia a gyako- - ri, sőt a leggyakoribb betegségek közé tartozik. A magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri megbetegedések egyik fő rizikófaktora. A magas vérnyomásnak szélhü- dés, különféle érbántalmak és infarktus lehet a következménye. A magas vérnyomás azonban hosszú távú gyógyszeres kezeléssel csökkenthető, és így a beteget meg lehet védeni a hypertónia következményeitől. — A hetvenes évek közepén arra a megállapításra jutottunk, hogy a magas vérnyomás gyógyítási lehetőségeit nem hasznosítottuk kellőképpen. Annak ellenére, hogy a betegség könnyen felismerhető, a magas vérnyomásban szenvedőknek mintegy a 40 százaléka mit sem tud bajáról. A betegeknek mindössze 25 százaléka részesül gyógyszeres kezelésben. — Intézetünkben 1975-ben átfogó program kidolgozását kezdtük meg. Az Egészségstatisztika adatai szerint — az elmúlt évben több mint 37 százalékkal nőttek. A magas árak nemcsak a reál- jövedelmek csökkenését jelentették, de jelentős akadályt gördítettek az export nagyobb arányú növelése elé is. Pedig az ipar ma már megfelelően gépesített, színvonalas ágazata a jugoszláv népgazdaságnak, s az eddiginél jobban bekapcsolódhatna a nemzetközi kereskedelembe és munkamegosztásba. Most főleg a belföldi áremelés fékezése és a hazai termelési költségek csökkentése útján kívánnak exportorientáltabb gazdasági szerkezetet kialakítani. A külföldi piacokon való verseny- képességet elsősorban a fejlett nyugati államokban szeretnék fejleszteni. A terv az export növelésének arányát 8,5 százalékban szabja meg, a konvertibilis forgalomban pedig 12 százalékos növelést ír elő. Jugoszlávia nemzetközi fizetési mérlege 1979-ben 3,7 milliárd, 1980-ban pedig 2,3 milliárd dolláros deficittel zárult. Az idén — ha a terv megvalósul — 500 millió dollárra csökken, a deficit. ügyi Világszervezet, a WHO céljaival, törekvéseivel összhangban az első kutatás-sorozatot a nagyvárosi népesség körében végeztük el. Berlin Pankow kerületének lakosságát vizsgáltuk meg. Ugyanakkor az ország más vidékein működő partnerintézetek is hasonló vizsgálatokba kezdtek. — Milyen eredménnyel járt a munka? — Az eredményeket 1981- ben értékeltük. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a magas vérnyomás megállapítását kombinálni lehetne olyan kötelező vizsgálatokkal, mint a különböző szűrések, és ebbe a munkába be lehetne kapcsolni az üzemegészségügyi szolgálatot is. Kutatásaink azt is bizonyították, hogy a betegség elleni küzdelemben nélkülözhetetlenek a körzeti orvosok, mivel a hypertónia gyógyítása hosszú távú, rendszeres kezelést igényel. E felismerések alapján dolgoztuk ki az egész országra kiterjedő programot a magas vérnyomás felismerésétől a kezelés végéig terjedő időszakra. — Milyen kapcsolatot tart fenn az intézet más országokkal? — Tagjai vagyunk a KGST-országok szív- és érrendszeri betegségekkel foglalkozó kutatócsoportjának, és közös munkaterv szerint dolgozunk a fontos témán több szocialista ország kutatóintézeteivel. Részt veszünk a WHO kutató kollektívájának tevékenységében is. Együttműködünk a svéd, a finn, az amerikai, az olasz, a brit és az osztrák kutatókkal is. Ezen országokkal akadémiai szinten tartjuk a kapcsolatokat. Arra törekszünk, hogy az együttműködés kiterjesztésével és hasznosításával további, eredményeket érjünk el. Dimitrov alakja jelentős helyet foglal el a modem bolgár dráma és színjátszás történetében. A Dimitrovról szóló első színművet, 1952-ben mutatták be, a szófiai Népszínházban. Kronfeld és Kom- paneec darabja, a „Lipcse— 33”, amelyet a moszkvai Kis Színház kiváló színésze, a Szovjetunió népművésze, Borisz Babocskin rendezett, igen nagy sikert aratott Ezután Krum Kjuljav- ko „Első csapás” című drámáját mutatták be a Népszínházban Krasztyo Minszki rendezésében. A főszerepet a fiatal Sztefan Gecov alakította, aki később Hriszto Hrisztov bolgár—NDK koprodukcióban készült „Üllő és kalapács” című, Dimitro- vot a középpontba állító filmjét is sikerre vitte. A román mezőgazdaság fejlesztési terve előírja, hogy 1985-ig a művelés alatt álló szántóterület érje el a 10 millió hektárt. Ezenkívül a mostani ötéves tervben a mezőgazdaságot 86 ezer traktorral, 15 800 önjáró kombájnnal látják el. Csaknem 600 ezer hektárt rendeznek be öntözésre. 1985-ig az öntözésre alkalmas össz- felület megközelíti a hárommillió hektárt. Folytatják a lecsapol ást: öt év alatt 940 ezer hektárt hódítanak visz- sza a mezőgazdaságnak. A földeket öt év alatt több mint 11 millió tonna nátrium-, foszfor- és káliumtartalmú műtrágyával látják el. Vegyszerezésre 290 ezer tonna rovarirtó szert használnak fel. 180 milliárd lej Egyúttal jelentősen növekszik a mezőgazdasági beruházás: 1981—1985 között 180 milliárd lejt tesz ki ez az összeg Az óriás összeget elsősorban a gépesítésre, a taVárosunkban általában gyakran találnak valamit: ki kedvére való munkát, ki boldogságot, ki — ahogy mondani szokás — napos oldalt. Taskent napfényes ege alatt pedig mindenkinek jut hely, sőt még marad is, noha mi, taskentiek hamarosan kétmillióan leszünk! Lefogadom egy kondér kitűnő piláfba: nevezzenek meg bármiféle extra foglalkozást vagy hivatást, ésTas- kentben van képviselője! Még jóságos varázslónk is akad. Igen, abszolút komolyan! Akzam-akának hívják. Elmennek hozzá a szórakozott és feledékeny emberek, és ő visszaadja a jókedvüket — elvesztett tárgyaikkal egyetemben. A napokban az utcai forgatagban találkoztam Ak- zam-akával. Nagy batyut vitt a kezében. — Futok a szakértőkhöz — mondta a varázsló vidáman mosolyogva. — Minden napra akad valami talány! Ó, nehéz idők járnak rám! — Ha nehezek, akkor minek örül? — csodálkoztam. Dimitrov születésének 90. évfordulójára újabb színművek készültek el. Ivah Ra- doev két drámája, a „Vörös és barna” valamint „A tűz” Dimitrov politikai tevékenységével foglalkozott. Az államférfi alakja külföldi szerzőket is megihletett. Például az NDK-beli Hedda Zinner „Ördögi kör” címmel írt róla darabot. A művet Radoev „Vörös és barna” című alkotásával együtt mutatták be a Moszkvában, Havannában és Varsóban megrendezett bolgár dráma hete alkalmából. A bolgár színházak Dimitrov születésének 100. évfordulójára készültek. A Kulturális Szövetség és a Bolgár Színészek Szövetsége a centenárium alkalmálajjavításra, új cukor-, olaj- és söripari gyárakra szánják. Ügy tervezik, hogy a mező- gazdasági nagyüzemekben 1980-hoz képest 1985-ben a termelési költségek 12,5 százalékkal, a gépállomásoknál pedig 11 százalékkal csökkennek. Érdekeltség és jövedelem A teljes programot a parasztság érdekeltségének figyelembevételével dolgozták ki. A tsz-tagok reáljövedelme — öt éven belül — 18 százalékkal növekszik. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek tagjai számára emelik a gyermekek után járó segélyösszeget. Az állami alapnak szállított ter- « mékek értékének növekedésével a nem szövetkezeti övezetek parasztságának nyugdíját is növelik. Az élelmiszeripar fejlesztése elsőrendű ügy. Mit jelent ez számokban? A mezőgazdaság évi átlagos fejlődése 4,5—5 százalék körül — Hogyhogy minek? — Akzam-aka mosolya még szélesebb lett. — Tizenöthúsz esztendővel ezelőtt bármelyik középiskolás kislány nyugodtan eldolgozgathatott a lerakatunkban. A munkaidő alatt elkészíthette a leckéit és még pihenhetett is, mivel régen csak apróságokat veszítettek el: tübetejké- ket, övkendőket, nagy ritkán egy-egy erszényt. Most pedig egész áruház van nálunk! Hogy kiismerjük magunkat a talált tárgyak között, a tudományok háromszoros doktorának kell lennünk! Műszaki rajzok, kéziratok, műszerek, készülékek. Néha azt se tudja az ember, hogyan regisztrálja őket! A város újdonságait mind a talált tárgyakból tudom meg. Tegnap a meccs után a stadionból behoztak öt zsebszámológépet, egy törpemagnót, két tranzisztoros rádiót, meg egy kandidátusi disszertációt: „A szórakozottság mint a feledékenység egyik megjelenési formája. Megelőzése és gyógyítása." Több talált tárgyon taskenból újabb művek megírására hirdetett pályázatot. A zsűri az első díjat Georgi Danailovnak ítélte oda a „Meddig tart az ifjúság” című darabjáért. A szerző ebben a darabban Dimitrov ifjú éveit, a pemiki bányászsztrájkban való résztvételét mutatja be. A második díjat Mityo Radukovnak, a harmadikat pedig Dora Gaber írónőnek ítélték oda. Jelenleg a bolgár színházak repertoárján több sikeres, Dimitrovról szóló dráma, verses összeállítás szerepel. Szófiában május 31. és június 6. között megrendezték a dimitrovi színházi napokat. Ez alkalomból a világ színházak életének jelentős személyiségei is megjelentek a bolgár fővárosban. mozog majd, a piac számára az áruszállítás 4,9 százalékkal emelkedik évi átlagban. 1985-ben búzából több mint 7,5 millió tonnát termelnek, kukoricából pedig csaknem 17 millió tonnát. Cukorrépából 12,6 millió tonna az előirányzat, napraforgóból és repcéből 1,2 millió tonna, őszi burgonyából 6,7 millió tonnát kívánnak betakarítani, szántóföldi zöldségfélékből hatmillió tonnát. gyümölcsökből pedig hárommilliót. Jelentős ígéret A lakosság számára 1985- re ez azt jelenti, hogy az állami készletből 1,7 millió tonna húst vásárolhat. 79 százalékkal többet, mint 1980-ban. Kiegészül ez majd húskonzervből 115 ezer, vajból 68 ezer tonnával, sajtból és túróból 200 ezer tonnával, cukorból 1,2 millió tonnával, étolajból pedig 620 szer tonnával. ti védjegy van — látható, hogy új termékek gyártását kezdtük el. Vagy pedig egyszerre csak fürdősapkák, békalábak kezdenek * befutni. Mit jelent ez? Azt, hogy még egy uszoda nyílt! Gondolja csak meg, Taskentünk már régen kétéltű város lett! És még valami: már egy hónapja hever nálunk a városi légi út tervezete, amit a metróban felejtett valaki. Gondoljon bele: az illetékesek tehát komolyan úgy vélik, hogy kb. tíz év múlva már nem lesz elegendő a föld alatti út, itt az ideje, hogy föld fölöttit tervezzenek! Tyhű, hogy micsoda holmik akadnak — beleszédül az ember feje. Látja, most is a műszaki szakértői hivatalba futok. Behoztak egy műszert. Nem értem, miféle. Lehet, hogy valamelyik taskenti gyár ráált a kazettás színes televízió gyártására, vagy talán háztartási mikrorobot? Milyen nehéz lett a munka! — fejezte be örömtől repesve Akzam-aka. — Na, minden jót! Egy különlegesen szép, metszetekkel díszített réz- szamovár (Fotó: APN — KSF"’ .00ör Szovjetunió Szamovárból ízletesebb A szamovár a XVIII. század közepe táján jelent meg Oroszországban. Elődje az a főzőedény volt, amelyben mézzel, különféle füvekkel és fűszerekkel ízesített forró italt készítettek. Enélkül egy-egy ünnepi alkalom elképzelhetetlen volt. A szamovárban készült tea nagyon népszerűvé vált Oroszországban. Mindenhova elkísérte gazdáját, ezért sokféle változata ismeretes: ládaformájú, hordó alakú, vázára hasonló, gömb alakú, stb. Az orosz szamovár a XIX. században már nemcsak a háztartás kelléke volt, hanem egyik-másik valóságos műremek. A szamovárkészítés igazi központja az ősi város, Tula volt, még a cári Oroszország idején, itt alakult meg az első üzem. 1922-ben a tulai mesterek a Szovjetunió megalakulásának napjára készítettek egy 250 liter űrtartalmú és embermagasságú óriás szamovárt.. A háztartások már régen a villanyt, a gázt használják teafőzésre. A szamovárt sok helyen annak elektromos változata helyettesíti. Mégis, az igazi szamovárral készített tea ízletesebb, és finomabb az aromája is ... És felszívódott a járókelők között. ... Én meg elindultam és megpróbáltam elképzelni, mit fognak elveszteni a taskentiek úgy tíz esztendő múlva, ha most a gyerkőcök miniszámológépeket hordanak a zsebükben, és csupán a városi ipari vállalatok több mint százezer féle árucikket termelnek! Nem, nincs elég fantáziám a pontos prognózishoz. Egyet azonban bizrö: tosan tudok: az elfelejtett és elveszített holmikat őrző jóságos varázslóknak — még ha egyetemi diplomával is fognak rendelkezni — nagyon nehéz dolguk lesz. Jóval nehezebb, mint Akzam- akának. Ibrahim Rahim (Zahemszky László fordítása) 7 & összeállította: Gyurkó Géza-------------------------N DK Program a magas vérnyomás leküzdésére Románia Kulcskérdés az élelmiszeripar Oltványi Ottó Mit veszítenek el ma Taskent ben? r Szerelvényáruházunk ajánlata: Mintás csempékből június 30-ig, 30-50% ARENGEDMÉNYI LAMPART gázkonvektorokat 30-50%, Hcfoksrabályzós radiátorszelepeket 55% ENGEDMÉNNYEL KÍNÁLUNK KEDVES VÁSÁRLÓINKNAK szeptember 15-ig. Szerelvényértékesítő Vállalat „GYONGYSZOV” ÁFÉSZ