Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-16 / 139. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. június 16., szerda FMLEKKÉP CSERESZNYEFÁBÓL. Budapest egyik új szállodájába, a Déli pályaudvarnál épülő Buda-Penta Hotelbe készül az a nagyméretű dombormű, melyet Kiss Sán- dor Munkácsy-dijas szobrászművész készít zsennyei alkotóházában. A dombormű a napit századi kávéház emlékkőét idézi, anyaga cseresznyefa, mérete tizenkétszer öt méteres {MTI fotó — Czika László felvétele — KS)-Dl “Rt — to<. Petőfiiskolák találkozója Immár hagyomány, hogy a jugoszláviai vajdasági és baranyai, Petőfi Sándorról elnevezett 12 általános iskola diákjai találkozóra gyűlnek össze. Az idei jubileumi, 10. találkozót Újvidéken tartották, és azon — mint más években szintén —, részt vettek a topolyai Petőfi brigád nevét viselő laktanya katonái is. Az ünnepség résztvevőit Jontovics Rudolf vezérőrnagy, a XV. vajdasági magyar rohambrigád, a Petőfi brigád egykori politika biztosa üdvözölte. Az újvidéki Magyar Szó részletes tudósításokban számolt be a háromnapos rendezvényről. Az ünnepi megnyitó után a részt vevő iskolák diákjai, a katonák, és a Petőfi brigád volt harcosai elültették a barátság fáit az újvidéki Petőfi Sándor Iskola bejárata előtt. Ezután vetélkedőket tartottak, majd a találkozó résztvevői kiránduláson is részt vettek. A petőfisek találkozója színvonalas kultúrműsorral zárult. Könyvtári nyár Gyöngyösön és Hatvanban Olvasók és a kánikula Nyáron a tűző nap, a meleg az erdők hűsébe, és a strandra csalogat bennünket. Átalakulnak szokásaink, a munkaidőn túl igyekszünk megszabadulni a zárt helyektől. A könyvekkel is másként vagyunk, mint egyéb évszakokban. Mást és máshogyan olvasunk, s ha valaki nem távoli utakra indul szabadsága idején, azért szívesen időz az olvasótermek hűsében. Felkerestük a hatvani Ady Endre Városi Könyvtárat és a gyöngyösi Vachott Sándor Városi-Járási Könyvtárat hogy megkérdezzük a könyvtárosokat, mik az évszak jellegzetességei számukra, s hogyan készülnek föl az olvasók másfajta igényeire. A nyár szakaszai Fazakas Zsigmondné, a hatvani könyvtár igazgató- helyettese sokéves tapasztalatait osztja meg velünk: — A könyvtár életében kétfelé válik a nyár. Elején — július közepéig — a tanulás jegyében járnak hozzánk olvasóink. Elsősqrban azok keresnek föl bennünket, akik készülnek vizsgáikra, érettségiznek, vagy főiskolai tanulmányokat folytatnak. A szorgalmasabbak közülük naphosszat ülnek a hűvös olvasóteremben és jegyzetelnek, hogy eredményesen túljussanak a szellemi erőpróbán. Júliustól azok kerülnek túlsúlyba, akik a szórakoztató irodalmat keresik: a nyaralók igyekeznek olyan könyvhöz jutni, amelyet szívesen forgatnak a pihenés időszakában. De valószínűleg mindenkinek van néhány olyan kötete is, amely, lyel évközben „kacérkodik”, rá-ránéz, de nincs ideje vagy energiája hozzá, hogy levegye a polcról. Ilyenkor el lehet mélyülni, hozzá lehet fogni egy-egy tartalmasabb, hosszabb olvasnivalóhoz is. Ezért mondhatom azt, hogy nemcsak a kalandregényeké és a krimiké a nyár. Szorgos középiskolások — Gondolom, kevesebben járnak ilyenkor könyvtárba, hiszen a legszorgalmasabb olvasóikat, a középiskolásokat „elsodorja” a szünidő ... — Valóban nem jönnek annyian hozzánk mint máskor, de azt se mondhatnám, hogy az épület kong az ürességtől. Sokan beülnek néhány órára folyóiratokat böngészni, mindig vannak ráérő emberek akik szabadságukat itthon töltik, s igyekeznek bepótolni évközi elmaradásaikat. Tájékozódnak a világban, válogatnak az újságok között. De szép számmal akadnak olyan szorgalmas diákok is, akik bejönnek kötelező olvasmányokat keresni. A tanterv változásai következtében előfordul, hogy nehezen lehet hozzájutni egy-egy előírt kötethez. Most könnyebben beoszthatják az olvasnivalókat. A középiskolások inkább a nyár második felében érkeznek. Azokról sem szabad megfeledkezni, akikben felkeltették tanáraik az irodalmi érdeklődést, s amiről az órán hallottak néhány érdekes szót, azt most veszik elő. Így ismerkednek meg Bal- zaccal Móriczcal vagy Mik- száthtal közelebbről. Ilyenkor átalakul belső életünk is: sok olyan munka van, amelynek neki kell ülni, s amelyre a téli, zsúfoltabb időszak kevésbé alkalmas. Most lehet elvégezni az állományellenőrzést, kincseink számbavételét. Meg kell indítani a nemzetközi címleírási szabvány bevezetésének előkészületeit Szóval, nem tétlenkedünk. Szabadtéri programok — A hatvani könyvtár sok kulturális programot — író-olvasó találkozót, kiállítást, szakköri foglalkozást — szervez. Mit csinálnak nyáron? — Ilyenkor inkább a szabadtéri programok jöhetnek számításba. Nagy népszerűségnek örvend a gyermekek körében az Irodalmi udvar rendezvénysorozata. Az idén is sok szórakozás vár a fiatalokra, a könyvkötészettől kezdve, az írók szakácsművészetéig, számos érdekes előadás kínálkozik számukra. Nemcsak a városi könyvtár, de az újhatvani fiók- könyvtár is szervez ilyen foglalkozásokat. Az olvasótáborokba június 12-től vasutasgyerekeket várunk, majd július 17-től középiskolásokat és szakmunkástanulókat. A gyöngyösi könyvtár igazgatója, Pelle Sándor, is a táborok jelentőségéről beszél: — Nagy várakozással tekintünk a mátrafüredi napközis tábor elé. Az idén sok száz gyerek tölti ott szünidejét. Szüleik dolgoznak, így egyébként csellengenének. A gyermekkönyvtárunk dolgozói vállalták, hogy pedagógusokkal együtt gondoskodnak az idő hasznos eltöltéséről. Olyan játékos vetélkedőket szerveznek, amelyek a gyerekeket közelebb hozhatják az irodalomhoz s ha beválik, bizonyára minden nyáron lesz ilyen rendezvény. Az üdülők és a könyv — Gyöngyös és környéke üdülőterület. Mennyire számítanak erre a könyvtár dolgozói? — Véleményem szerint aki szereti a könyvet, az ilyenkor is fölkeres bennünket. Csak az időjárás befolyásolja jelentősen látogatottságunkat. Amit jellemzőnek tartok a nyárra s egyben sajnálatos jelenségnek, hogy ilyenkor kevésbé ügyelnek az emberek a kölcsönzött könyvekre, gyakran elvesztik a strandon, vagy a szabadban. Az is előfordul, hogy a vizsgára készülők megnyirbálják kézikönyveinket. Akik lusták jegyzetelni, gyakran „egészben” emelnek ki egy-egy fejezetet. Szeretnénk, ha ilyenkor is felelősséggel bánnának az olvasnivalóval, s a hőség nem tenné türelmetlenebbé az embereket. A mátrafüredi fiókkönyvtárunkra valóban fokozott figyelmet kell fordítanunk, ebben az évszakban. Gondoskodunk arról, hogy olyan kötetek kerüljenek itt a polcokra, amelyeket az érdeklődők szívesen forgatnak szabadságuk alatt. Adottságaink nem a legjobbak, hiszen nincs még önálló épületünk sem, „albérletben” dolgozunk. Nem rendelkezünk olyan feltételekkel, mint például a hatvaniak. Így adottságainknak megfelelően kevés érdekes és vonzó programot kínálhatunk. Csak abban bízhatunk, hogy aki szereti a könyvet, az így is fölkeres bennünket. Gábor László Dallos-karikatúrák a Megyei Könyvtárban Rajzok — az utolsó órában Talán legjellemzőbb az egész kiállításra ez a kép, ahol az utolsó negyedóráját éli a természet, mielőtt a „civilizáció” véglegesen bekeríti. Nemrégiben írtunk lapunk hasábjain a televízió Természetvédelmi Fórumáról, s kifogásoltuk, hogy mennyire nem értette meg egymást a kérdező közönség és a választ adó szakember. Most már tudom: Dallos Jenő rajzait kellett volna beszéd helyett bemutatni. Kevesen tudják pontosabban megfogalmazni nála hogy miért is kell megvédenünk a fákat, tisztán tartani városainkat, vizeinket, levegőnket. Azt „beszélik el” karikatúrái, hogy emberi életünk lehetőségét adja meg az érintetlenül maradt erdő, a szennyezetten környezet. „A humorban nem ismerek tréfát” — fogalmazta meg a paradox igazságot a filozófus és humorista Karinthy Frigyes, Dallos jelmondata is ez lehet. Rajzaiban ugyanis nem élcelődik, nem szójátékot ábrázol, hanem ízig-vérig képzőművészeti szemlélettel, valami meglepő, valami fontos igazságra hívja fel figyelmünket. Mert keserűen nevetünk azon hogy az egyik oldalon ültetik, másik oldalon vágják a csemetéket, az emberek reggelente lakótelep-tubusból indulnak dolgozni, mintha a tömeg cipőkrémmé vagy fogpasztává válna, hogy az állatkertben a majom és a víziló között lassan rács mögé kell rak- .ni a romlatlan természetet, hogy négyszögesített fák, programozott katicabogarak között élünk. Az igazságra való hirtelen ráeszmélés megmosolyogtat, majd elborzaszt bennünket, hiszen valóban tönkretehetik mindennapjainkat a gyárkémények, amelyek puskacsőként merednek ránk, vagy kígyóként fojtogatnak. Nem csoda, ha már úgy látja a grafikus, hogy a favágó fogaskerekeket talál a törzsekben s ha megemeljük a hattyúkat úsztató, idillikus tavat, alatta bonyolult szerkezetet fedezünk fel. Szinte József Attila-i a látomás a „vas világról”, az újfajta rendről, ahol az emberek árnyékából szakadék nyílik. A természetvédelem lényegét sugallják ezek az alkotások: ha nem akarjuk azt, amit néhány grafika riasztó jövőnkként ábrázol, hogy magunk is gépemberekké váljunk, meg kell találni a lehetőséget arra, hogy megmentsük a pusztuló értékeket. Divatos dolog a környezet megóvásáról beszélni. Dallos azonban kikerüli a sablonos megoldásokat, s rendkívüli ^éleslátással és bölcsességgel ragadja meg a fejlődés ellentmondásait. Iróniával ábrázolja saját küszködéseit is: ars poeticának tekinthető egyik műve, melyen egy emberke felkötötte magát egy faágra, s egy emeletes ház legtetején várja hogy az épület alatt levő bomba fölrobbanjon. Tudja a művész, hogy részben saját vívmányai ellen harcol az ember, ha küzd jobbik énje, s a természet fönnmaradásáért, de ez a nehéz, néha önpusztító küzdelem korunk egyik legfontosabb feladata. (gábor) puka szabadságon-S9l 1 ßyni Akkor már hosszabb ideje nem beszélgettünk apukával. Esténként hullafáradtan jött haza — ha hazajött, s nem épp „szolgálatikig távol” éjszakázott —, leroskadt a tévé elé, odakérte a vacsorát is. Többnyire elaludt, s ha a műsor végén fölkeltettük, nyűgösen ágyba vánszorgott. Faggatni, korholni nem _yolt szabad, egyre kevésbé tűrte. Olykor minden különösebb ok nélkül elkapott — nem úgy, mint régebben, amikor még figyelte és ismerte a dolgaimat —, aggódva kérdezgetett, mi van veled, nincs-e konfliktusod a gyárban, nem akarsz-e megnősülni, mit hallottál te az öcsédről, azon kívül, amit a kollégiumból nagyritkán írni kegyeskedik. Nem a válaszaimra volt kíváncsi, kérdéseit inkább bevezetőnek szánta erkölcsi intelmeihez, hogy vigyázzak, milyen társaságba keveredem, manapság sok a szenny, a kísértő gonosz, könnyű lejtőre csúszni, mindig tudjam, mivel tartozom magamnak, s nem utolsósorban neki, aki a nulláról verekedte föl magát, de nekünk mindent megadott, hogy rendes, dolgos, megbecsült tagjai legyünk a társadalomnak. Kimozdulni nehéz volt vele. Ha néhanap mégis elmentünk, végigkelle- metlenkedte az együttlétet. Okkal, ok nélkül okította a pincéreket, a mozipénztárost, a buszvezetőt, a házmestert, a szomszédokat; senki nem „igyekezett” eléggé, senki nem viselkedett .^tisztességes dolgozó” módjára. Mire gyanakodni kezdtünk, hogy baj lehet az idegeivel, addigra beütött a krah Odabentről vitték el a mentők, szívgörccsel. Nem volt túl veszélyes ügy, egy ideig fektették, aztán néhány hetes gyógyszeres pihenést rendeltek neki. Nem ártana, mondta a főorvos, ha egyedül lehetne, ha önmagán kívül senkivel nem kellene foglalkoznia. Apuka is egyedüllétre vágyott. Ne haragudjatok, mondta, de most senkit nem akarok magam körül. Tera nagynéném jelentkezett: szívesen apuka rendelkezésére bocsátja a B_i üdülőjét, ő maga csak a jövő hónap végén akar lemenni, addig ott áll a ház használatlanul, teljes összkomfort, telefon, akár naponta beszélhetünk, sőt az egyik szomszéd nyugdíjas belgyógyász, ne adj’ Isten jól jöhet a közelsége. Apuka óckodott, a húgától nem fogad el felajánlásokat, kicsit későn jutott eszébe, hogy mi is a világon vagyunk, örülj inkább, mondta anya, hogy végre eszébe jutott, és éppen most, amikor a legnagyobb szükség van rá. Az ezredparancsnok Volgáján utazott le Tera házába, hétfőn, június 15-én. \ 2. (Telefon június 17-én.) — Halló, apuka, mizújs? Hogy ízlik az egyedüllét? — Két napja alszom. Már amikor hagynak ezek a mocsok kőmívesek. — Alszol? Nagyszerű! Aludj csak, amennyit bírsz, az most nagyon jó. Miféle kőmívesek ? — Itt van a szomszédban ez az IBUSZ-ház. Iroda, vagy mi. Azt tatarozzák. De még... — Na és milyen a kégli? Klasszikus, igaz? — ... dolgozni nemigen láttam őket. Vedelik a sert, üldögélnek hol itt, hol ott. Néha alibiből nekivadulnak. Jóska, hova a jóanyádba raktad azt a vedret, neki a falnak, slutty-slutty, kettőt a spaknival, vissza az üvegekhez, isznak, röhögnek, teszik a mocskos ajánlatokat a nőknek... — A kéglit mondd, apuka! Nehogy elkezdj takarítani! Anya üzeni, vasárnap lemegy, rendbe vágja, elmosogat, te csak pihenj, kapcsolódj ki, ne törődj semmivel ! — Mondja itt a felső szomszéd, egy hónapja tart a vircsaft, az alkalmazottak meg az ügyfelek csak botladoznak a szanaszét hányt malteros cuccok között. Ökölbe szorul az ember keze, hogy némelyek mit merészelnek ebben az országban. — Figyelj, apuka, ne foglalkozz velük! A Terát teljesen megszállta a szentlélek, megint ideszólt, hogy használhatsz mindent nyugodtan, érezd otthon magad. Ja, és a bojler, apuka! A Tera nem emlékszik, mondta-e, hogy nem elég a villanyórát benyomni, van ott fölötte a szekrénykében egy külön kapcsoló. Ügy kel] bekapcsolni, hogy alulról az egyes számot lássad. Figyelsz? Minden éjjel melegít, és akkor ... — Az lesz a vége, vasárnapra lerendelek egy századot. Megmutatom én ennek a szemét bagázsnak, mit neveznek munkának mifelénk. Vagy fogom magam ... — Ne menj sehova, apuka, hallod? Ne avatkozz semmibe! Feküdj ki a kertbe, süttesd a hasad, hallgass sok zenét! Húsz éve sóhajtozol egy kis lazításra. És most muszáj is, apuka. A dokik megmondták, ha nem... halló! Itt vagy? — Kezdik megint, hallod? A kurva vödrökkel. Mindig a kurva vödrökkel. Még fantáziájuk sincs, hogy legalább variálnák a trükkjei- ket. Hallod őket? — Semmit se hallok, apuka, ne erőlködj. Anya azt mondja... — Na várj, majd kitartom a kagylót. — Ne tartsd ki, apuka! Figyelj! Apuka! (— Beszélünk, kérem? — Beszélünk, persze, hogy beszélünk!) — Hallod őket? Hallod a mocsok jait? (Folytatjuk) Szigetvári krónika A Zrínyi-kultuszt ápoló szigetvári várbaráti kör megszerezte gyűjteménye számára Budina Sámuel humanista történetíró latin nyelvű históriájának egy 1768-as példányát, amely az első kiadás. 200. évfordulóján jelent meg Bécsben. A mű emléket állít Szigetvár 1566. évi védelmének és Zrínyi Miklós hősi halálának. Molnár Imre, a várbaráti kör elnöke magyarra fordította és jegyzetekkel látta el, s a kör — a városi tanács támogatásával kétnyelvű kiadásban megjelentette a korabeli munkát. Szigetvár bevételekor a törökök életben hagyták Zrínyi belső inasát, Cserenkó Ferencet, aki később leírta a harminchárom napig tartó ostrom történetét. Az ő horvát nyelvű „naplóját” fordította latinra Budina Sámuel, s históriája 1568-ban jelent meg nyomtatásban Bécsben. Még ugyanabban az esztendőben több nyelvre lefordították, s később is sok helyütt és sokszor kiadták. A műnek nagy szerepe volt abban, hogy Szigetvár hősi védelmét egész Európa megismerte. A szigetvári várbaráti kör gondozásában megjelent a magyar—latin nyelvű kiadás, most hozzáférhetővé tette a krónikát a történelmünk iránt érdeklődő nagyközönség számára is.
