Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-02 / 127. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. június 2., szerda 3. A vendéglátásban nagyobb, a kiskereskedelemben kisebb a vállalkozók érdeklődése Aki politizál, legyen vitapartner Arcképvázlat egy hatvani pártmunkásról A lakossági kereslethez jobban igazodó áruellátás biztosítása, a vásárlási körülmények javítása, a szakmai munka hatékonyságának növelése érdekében — mint ismeretes — 1981. január 1-től a korábban engedélyezett bérleti forma mellett lehetőség van egyes kiskereskedelmi és vendéglátó üzletek szerződéses „üzemeltetésére” is. Mint minden újdonságot — ezt is érdeklődés követi országszerte. Kíváncsian figyeljük, hogy a vállalatok miként alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez, milyen a vállalkozási kedv, mit kap a fogyasztó. A tapasztalatokat — Heves megyében is gyűjtjük. Nos, mint az eddigiek mutatják: megyénkben csupán április közepéig 194 egység meghirdetése történt — 182 szerződésre, 12 pedig bérletre —, a Panoráma Szálloda és Vendéglátó Vállalatnál például kimondottan gondos, megalapozott előkészítés után. A kínálat valamelyest elmarad az országos átlagtól, míg az üzletek átvételi aránya valamivel jobb ennél. Különösen az eszpresz- szók és büfék iránt mutattak élénk hajlandóságot a vállalkozók, s az élelmiszerszakmában, a hús- és zöldségboltokkal kapcsolatban kevesebbet. Csak az utóbbi hónapokban lehetett észrevenni, hogy a szakmában nagyobb kedvet kaptak az idegenforgalmi jelentőségű szezonális vendéglátó helyekhez is. Ha maradtak is jócskán kihasználatlan lehetőségek —, hogy mást ne mondjunk: a vendéglátás területén ösz- szesen 370, a kiskereskedelemben 1160 üzletet lehetne megyénkben felkínálni a vállalkozóknak! — föltétlenül találkozhatunk egy sor kedvező jelenséggel. Az üzletvezetők élnek nagyobb önállóságukkal, a korábbinál rugalmasabbakká váltak mindennapi munkájukban. Határozottan kulturáltabbá vált a kiszolgálás megyénkben is, a vendéglátó üzletekben bővült a szolgáltatások köre, több helyen erősödött a választék karaktere, jó néhány büféből nem hiányzik már a régóta igényelt egytálétel. Kezdeményezések történtek, mutatkoznak a meglevő fogyasztóterek legegyszerűbb, mégis tetszéssel fogadott teraszos, kerthelyiséges bővítésére. Mindez észrevehetően növelte a forgalmat. Az új üzemelési formában működő egységek 10—15 százalékos árbevétel-növekedési üteme többnyire jóval meghaladja a vállalati átlagokat! Az ésszerű költségcsökkentés mindennapi gyakorlattá vált a gazdálkodásban, javult a létszámfelhasználás, lényegesen jobb a nyereség. Kétségkívül figyelmet érdemlő tapasztalat, hogy az üzletvitelnél jelentős a magán pénzeszközök bevonása, a vállalkozók nemcsak aktívabban kapcsolódnak be egy-egy kisebb felújítás elvégzésébe, hanem sok esetben finanszírozzák is ezeket. Több példa akad a forgóeszközök megvásárlására, néha jelentősebb vásárlásra, fagylaltgép, tv vagy más hásonló „zsebből” való megvételére, beállítására. Az üzletek nagy hányadánál azonban mindmáig megmaradtak a beszerzés kétségtelenül kényelmesebb, megszokott csatornái, s jelenleg is elenyésző a magán- személyektől, kisipartól történő közvetlen vásárlás. S az sem általános, hogy az üzletvezetők a zavartalanabb ellátásért maguk siessenek a nagykereskedelmi raktárakhoz — mert az átvállalt szállítást nem, vagy csak kevésbé honorálják nekik. Előfordult, bizony, hogy egyesek túllicitáltak a versenytárgyaláson, kevésbé mérték föl lehetőségeiket — aztán kötelezettségeik teljesítéséhez nem kívánatos dolgokkal is megpróbálkoztak. A fogyasztó, a higiénia rovására csökentették például a létszámot, a kellő melegtől elspórolták a fűtőt. A vállalatok pedig kevésbé ösztönöztek az élelmiszer- szakmában, s a túladminiszt- rálással is kedvét szegték a pályázóknak. Így tennivaló még jócskán akad! Egykori „bajzás” tanárai szerint esze éles volt, mint a beretva. A kollégista szobatárs, fent a pesti egyetemen, legjobb barátként tartja számon mindmáig. A Hatvani Lokomotív drukkerei azt mondják, labdái aranyat értek. A MÁV-igazgatóság? Becsülve tudását, szervező- készségét, nemrég nevezteki az üzemfőnök műszaki helyettesévé. A hatvani párt- bizottságon pedig úgy vélekedett róla az illetékes osztály vezetője, hogy szerény, de „jól húzó,, pártmunkás. Most szemben ülünk Han- thy Tamással. Künn a vágányokon gépek tolatnak, belsejében az Apc közeli katasztrófa három emberéletet kioltó megrendülése, első munkatársa szakvéleményért jön hozzá, más telefonhoz hívja, vagyis zajlik az élet a pályaudvaron, az üzemfőnökség vonalain... o — Tamás, hogyan is lett egy apró állami gondozottból 44 éves korára felelős vasútirányító? Deresedő hajába túr, előredőlvén székében. — Az igazi szülők persze, hiányoztak. Mert a hatvani, egri nevelőotthonok, légyenek bár gondos-szívesek, anyát, apát soha sem pótolhatnak. Én azonban éppen emiatt akartam kitörni. Megmutatni, hogy így is lehet valamire vinni az életben. Valóban végig jeles voltam a Bajza Gimnáziumban, és amikor megpályáztam a műszaki egyetemet, tovább is bírtam cérnával. Hogy miből? Elsősorban képességemre hagyatkozhattam, ami állami támogatáshoz, ösztöndíjhoz juttatott. 'Majd ott volt Kovács András, az a bizonyos szobatárs. Hozzájuk úgy tértem meg mindig, mint aki hazamegy az édesanyjához, az édes- testvéréhez. No és a foci! Amíg az 1950-es évek hatvani nagy csapatában rúgtam a bőrt, forint onnan is csur- rant, cseppént. így ment ez egészen addig, amíg el nem végeztem az egyetemet, majd a vasútnál letettem az elő- reléptetést feltételező különböző szakvizsgákat, és 1963" ban családot alapíthattam. e Hanthy Tamás, aki előbb reszortos, majd vontatási főnök volt, jó másfél évtizedig nem elvágyódó ember. Már Rákoson szolgált, és futballistaként is fölfelé vihette volna, szíve visszahúzta gyermekévei színterére, kebelbarátja mellé. És a KISZ egykori alapító tagjából az egyetemi évek után a párt ügyének szolgálója lett. Nem villogó, nem mindenáron magának funkciót kereső nem a párttal takarózó, vagy annak révén föl- kapaszkodó alapszervezeti tag. Hanem olyan ember, aki igyekezett e területen is belső meggyőződése, hite szerint, csöndesen szolgálni. Persze képezte magát! És a marxista—leninista esti egyetem elvégzése után az oktatás terén talált magának testre szabott munkát. Sokáig vitaköröket vezetett, négy esztendeje a vasúti pártbizottság bizalmából marxista középiskolában, tanít, és alkalmanként — ugyancsak (Fotó: Szabó Sándor) pártmunkát végezve — hatvani középiskolásokat keres meg, hogy előadásokat tartson. Hiszen a vasútnál nagyon kell az utánpótlás, kellenek az új erők. A megtisz- telés így érkezett el: pór hete a politikai főiskolán, Korom Mihálytól vette át a kitüntető Lenin-plakettet. o — Mi a szebb, mi az izgalmasabb, mi az értékesebb egy pártmunkás életében? Hanthy, az eminens, a dédelgetett labdazsonglőr, a megbízható szakmérnök kinéz az ablakon, arra, ahol éppen vagonok zúdulnak alá a gyrítón, aztán jellegzetes tartással ismét előrehajol. — Megvallom, a vitakörök mindig jobban felvillanyoztak, mint a marxista középiskola órái. És bár lényegesen többet kellett készülnöm egy-egy találkozóra, szívesen tettem, mert éreztem, .tudtam, hogy 15—20 különböző minőségű ember észrevételeivel, olykori kritikájával kell megküzdenem. Vagyis mind politikai, mind közgazdasági kérdésekben „naprakészen” léphettem csak közéjük. Így nyithattam fel a szemeket, világosíthattam meg az agytekervénye- ket. Emlékszem, milyen izgalmas, de eredménnyel végződő vitánk volt például az alumíniumról. Minek a timföldet a Szovjetbe szállítani? Vagy megengedhető-e, hogy a KGST tagállamai közül egy is több testhosszal elhúzzon a többitől? És ha nem vagyok tájékozott, ha nem csörgedez bennem politikus vér, megpattan rajtam a gatyamadzag. De ilyenre, emlékezetem szerint nem került sor. — Elég, ha politikailag, közgazdasági kérdésekben otthonos a pártmunkás? Hanthy Tamás fejet ráz. — Az csak alapfeltétel. Szerintem sok egyéb szükséges ahhoz, hogy valaki ezen a területen ütőképes legyen. Az ismeretanyagot, a szenvedélyt át is kell plántálni. Egy-egy közösség tagjaival össze kell melegedni. Aztán elengedhetetlen a pedagógiai érzéki, amivel ki" lom hasíthatom az emberekben rejlő készséget, megtalálom mindegyik belső világához az utat. És hát az sem közömbös, hogy miként ad elő politikát egy iskolavezető. Az én véleményem, érvem sohasem írott! Papír nélkül, szabadon közlöm, amit a különböző kérdések, ismeret- anyagok megkívánnak. Azután a beszéd! Ahogyan elmondok vallamit. Az sem közömbös. A „bajzásoknál” rendezett találkozó után saját fiam pirított rám otthon, mert néhány kiszólást unásig ismételgettem, amikor valamilyen közlendő nem tolult a nyelvemre. Egy szó, mint száz: aki veszi a bátorságot, hogy emberek elé álljon, hogy kérdezzék, az valóban legyen vitapartner. Különben minden a visszájára fordul. Ez pedig senkinek sem jó. Moldvay Győző Az Araráttól a Finn-öbölig (VI/2.) Örményország derűje és sebei !■ A reptérről fölemelkedő gépre 12 ezer méter magasban mór süt a nap. A felhő- takarót egy jó órányi utazás után megszaggatják a Kaukázus csúcsai, amelyek mint megannyi jéghegy haladnak el méltósággal alattunk. Felcsillan lent egy-két folyó és tó is, mire , örményonszág fölé érünk. A kora tavaszból egyenesen a nyárba érkezünk ; Moszkvában 6 fok, eső és metsző szél búcsúztatott, itt viszont -23 fok és lágy szellő fogad. Jerevánnak csodálatos a levegője. Mivel kevéis a csapadék, meserséges tavak és szökőkutak ezrei gondoskodnak megfelelő páratartalomról. Szállónk küjönleges, modern épület: a jerevániakéi is keresztelték lerágott kukoricacsutkának. Ugyanígy szinte mindent kifordítanak: híresek humorukról messzi földön. Szívesén mesélik például címerhegyükről, az Ara- rátról, a következő történetet. A Törökországban lévő csúcsot visszaperelték hivatalosan is a törökök. Kifogásolták, hogy felségterületükön lévő hegy szerepel az örmény címerben. Csicserin, az akkori külügyi népbiztos maga fogalmazta meg a választ: „Kétségtelen, hogy az örmény címer idegen felség- területen lévő hegyet ábrázol, ez azonban nem mond ellent a nemzetközi szokásoknak. Aligha tudhatja ezt valaki jobban, mint éppen a török kormány, hiszen a török címeren félhold szerepel, és a Hold — a szovjet kormány legjobb tudomása szerint — mind ez ideig nem török birtok.” Nem csoda, ha hamarosan otthon éreztük magunkat. Kis nép ez, akár a magyar. Sajátságosságai is hasonlóak, számtalan sebből véreztek, mégis erősek, képesek a legsúlyosabb helyzetben is egy- egy fintorra, örmény ismerőseink ezzel indokolták a hazánkban is ismert jereváni rádió vicceinek születését, amelyekből — ha sokan nem szeretik erre felé, s a nép kicsúfolásának tartják ezeket — ők is meséltek egy jó csokorra valót. Jereván egymillió lakosú, s különös, minden eddigi, általam látott településtől különböző. Ugyanis rózsaszín. Nem bántóan, sziruposan, gusztustalanul, hanem az egészséges, kipirult bőrre emlékeztetőén. Mint egy fiatal lány, úgy húzódik meg a' völgyiben, ártatlanul és természetesen viselve meztelenségét. Az a titka, hogy ilyen árnyalatú tufát , bányásznak a környező heÖrmény papok gyekben, így hát mindent ebből építenek. Az első nap délelőttiét a Szevah-tónál töltjük. Kétezer méter magasban lévő, 1200 négyzetkilométer nagyságú ez az édesvizű tó, amelyet egy kiirtott népről neveztek el. Ahogy itt szinte minden áldozatok nevét viseli, vagy fel-fel bukkan egy-egy vérfürdő emlékoszlopa. A környező hegyek, a csúcsok egy gyönyörű örmény herceg, Ara emlékét őrzik. Egy aszszír hercegnő „halálosan” megszerette, s háborút indított érte. A legenda szerint a harcban megölték magát Arát is. „Örményország kék szeme” — így ír Gorkij erről a helyről. Egy félszigeten időzünk, amelyen ódon kolostorok húzódnak meg. A IX. századból származnak. Vakít a nap, a víz kristálytükrét hajók szelik át. Ahogy ülünk a köveken és falatozzuk az élesztő nélküli tésztába csomagolt saslikot, megcsap az időtlenség hangulata. Itt minden ezredévekben mérhető. Legendákat mesélnek Hagy Sándorról, aki itt fedezte föl a sörj;, innen terjesztette el a sárgabarackot. Nehéz ezzel a földdel bánni. Úgy mondják, hogy a teremtő a szitáján fönnmaradt köveket ajándékozta a késlekedve érkező örményeknek. Szorgalmuk, ravaszságuk azonban győzedelmeskedett a rossz adottságokon. Bort és konyakot termelnek, olyat, amelynek az íze a legenda szerint magát Istent ií meglepte. Valóban, a megművelt földek közepén kőhalmokat látunk: minden négyzetmétert külön kell elragadni a mostoha természettől. Aki így megküzdött a földért, az nagyon szeretheti... Ödön kolostor a Szevan-tó partján Gondolhatnánk, hogy ez a nehezen művelhető terület senkinek sem kell. Mégis az örmény nép történelme háborúk és véres népirtások sorozata. Erről beszél vezetőnk az etchmiadzinei vallási központ mártír emlékművénél. Két és fél millió örmény él ma áz örmény Szocialista Köztársaság területén, 3 millió pedig a határokon kívül. A viharos történelem által megtépázott életfa csak hét ágat hajt ezen a domborműn, nem a kultikus tizennégyet: a nép felét lemészárolták, sokan pedig messzi földre menekültek. A templomok ősrégiek, hiszen a VI. századból eredeztetik az örmény egyházat, amely máig megőrizte függetlenségét. Minden öreg, az udvaron mégis az örök ifjúság vize fakad. Megízlelem. Talán innen ered a mindig újra föltámadó erő, amely megőrizte a nép sajátosságait, nyelvét, kultúráját. Visszatérve őrült dudálás és sietség az úton. Egyébként sem szeretik errefelé a közlekedési szabályokat, hajtanak gátlás nélkül, de most mintha mindenki megbolondult volna. Hogv miért? Futballmérkőzés lesz: a jereváni együttes a Sahtyorral játszik. Mindenki a különlegesen szép, völgybe épített stadion felé halad. A legendák és a mesék között itt a modem Jereván, amely ipari város: A XX. század- mondái küzdelme: egy bajnoki forduló. Este tudjuk meg, hogy valóban mesés volt a párviadal: a hazaiak győztek 2 lire. Gábor László
