Népújság, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-12 / 109. szám
4. if NÉPÚJSÁG, 1982. május 12., szerda Kényszerházasság, fiaskóval Miért került hullámvölgybe a hatvani közművelődés? Szívem szerint így kezdeném ezt a cikket: volt egyszer egy integráció, mégpedig Hatvanban. Szerencsére ez ma már csak ritkán kisértő, rossz, de tanulságos emlék... Pillanatnyilag sajnos még nem tartunk itt, csak közelítünk errefelé. A Művelődési Minisztérium illetékesei ugyanis — mérlegelve a cseppet sem megnyugtató körülményeket — a napokban szakmai ellenvéleményüket továbbították a megyei tanács művelődésügyi osztályának, s javasolták azt, hogy okulva az elszomorító tapasztalatokon, új, feltétlenül célhoz vezető utat válasszanak a Zagyva-parti városban. Ehhez — iránytűként — életképes ötleteket is ajánlottak. Más szóval: a kilábolás lehetősége adott. Ráadásul minél hamarabb cselekedni kell, mert az indulatok fel- korbácsolódtak, mert ezen a településen sem csalódhatnak azok, akikben él az ismeretgyarapítás, a szellemi pallé- rozódás vágya. Elsietett rajt A részleteket nem véletlenül idézzük, az eset ugyanis nem egyedi, épp ezért mindenütt okulhatnak belőle azok, akik sehogy sem lelik meg az annyira óhajtott Ariadné-fonalat, s ezért egyre fogyó reményekkel bolyongnak a valóság labirintusában. A jelenlegi bajok alapvető oka az, hogy a helyi vezetés — minek kerülgetnénk a forró kását —, a korábbi esztendők során megfeledkezett a Vörösmarty Művelődési Központ ezernyi gond- járól-bajáról. így történhetett meg, hogy katasztrofálissá váltak a tárgyi adottságok. Az épületet le kell bontani — hangoztatta mindenki, arra azonban senki sem gondolt időben, hogy a népművelők otthontalanná válnak, a kultúra hajléktalan marad. Ügy véljük, ehhez felesleges kommentárt fűzni, hiszen a tények önmagukért beszélnek. Az csak árnyalja a képet, hogy az elmúlt évben pénzt és társad dalmi munkát áldoztak a ház fűtésének megoldására. A valóság azonban dörömbölt az ajtón, s ezeket a jelzéseket meg kellett hallani. A siketség azonban hatványozta a nehézségeket. Megszületett — kellő megfontolás nélkül — az a döntés, hogy az Ady Endre Városi Könyvtárral — itt mindig sokrétű, színvonalas, igényességtől vezérelt munka folyt — vonják össze a nem létező intézményt. így határoztak az illetékesek, s közben nem jutott eszükbe, hogy igazodjanak az erre vonatkozó rendelet előírásaihoz és szelleméhez. Téves lépések Az egyértelmű szabályok ellenzik az ilyen kényszer- házasságot, hiszen még alkalmi gyógyírt sem jelentenek. Kínálkozott volna sokkal hatásosabb medicina is. Ha a városi művelődésügyi osztály tárgyal a Cukor- és ■Konzervgyár illetékeseivel, akkor megállapodhatnak abban, hogy bérelik az itteni kultúrház helyiségeit. Ha ilyen egyezséget kötnek, akkor semmi szükség nincs integrációra, akkor nincsenek nézeteltérések, nincs sértődöttség, nincs egyre mélyülő válság. Ez egyszerű, de nem látványos megoldás. Helyette a sokkal divatosabbnak tűnőt választották. Méghozzá igen gyorsan, túl hirtelenüh Meg is lett a következménye. Nem tisztázták a személyi kérdéseket. Ez akkor is igaz, ha a szembekerült felek vitatják egymás álláspontját. A művelődési ház igazgatójából máról holnapra igazgatóhelyettes lett. Nyilvánvaló, hogy nem lelkesedett — senki sem tenné a helyében — ezért a szerényebb titulusért. Akkor sem, ha alapbérét változatlanul hagyták. A bibliotéka főnökének viszont a főigazgatói cím dukált. Erről már korábban hivatalos okmány készült. Magam is láttam, meg is mosolyogtam, ellenérveimet azonban — mindössze tízegynéhány ember tevékenységét irányítja — paragrafusokra hivatkozva hűtötték le. Nem teljesen, mert a főhatóságnál tuda- kolóztam, s ott felvilágosítottak : ilyen rendelkezés riem volt, nincs és nem is lesz. Más szóval: a hivatalokban illene alaposabban áttanulmányozni a »jogszabályokat, mert ez a kinevezés annak is kellemetlen, aki kapta. A kudarcot — igaz, finomítva —, elismeri a városi művelődésügyi osztály vezetője által készített jelentés is, amely a márciusi tanácsülés elé került. Nem történt meg viszont az ebből szükségszerűen következő korrekció, holott nemcsak illik rálépni a helyes útra, hanem végig is kell menni rajta. Merre tovább? Egy biztos: a jelenlegi állapot nem tartható sokáig. Az újságíró a tájékozódás során meggyőződött arról, hogy a mostani bajok felszámolhatók, ha emberek helyett csak nézetek ütköznek egymással, ha senkiből sem hiányzik az egyének és az ügy javát egyaránt szolgáló kompromisszumokra való hajlam, ha mindenki okul elkövetett hibáiból. így legalábbis ideiglenes otthont kaphatnak a népművelők. Ezt hangsúlyozza a már említett minisztériumi szakmai ellen- vélemény, másokkal együtt figyelmeztetve arra, hogy ne a divatnak hódoljanak, hanem a tartalmi tevékenység javítására összpontosítsák az energiákat. A kényszer- ' házasság felbontható, s újabbat sem lenne helyes kötni. Fogadják be a művelődési központ szerény létszámú apparátusát ott, ahol háborítatlanul szorgoskodhatnak. Méghozzá integráció nélkül, de sikerek regimentjét produkálva. A művelődésügy munkásai számára nincs, nem létezhet szebb feladat, mint ezt segíteni, emberséggel tálalt ötletek garmadájával. Ha így lesz, akkor — egy idő múltán — szívem szerint kezdeném az értékelő cikket: volt egyszer egy integráció Hatvanban. Szerencsére ez már csak tanulságos emlék... Pécsi István Hétfőn kezdődik az országos színházi találkozó A szolnoki Szigligeti Színház vendégjátékával május 17-én Budapesten megkezdődik az országos színházi találkozó: a csaknem három hétig tartó eseményen valamennyi vidéki színházunk részt vesz. Az utóbbi időben számos szakmai fórumon megfogalmazódott a korábban rendszeresen megtartott, majd megszüntetett országos találkozó újbóli összehívásának igénye, annál is inkább, mivel a tapasztalatok szerint a társulatok nem mindig kísérik figyelemmel mások munkásságát. A vidéki előadásokról pedig különösen nehezen nyerhetnek képet, hiszen vendégjátékokra is csak ritkán van mód. A produkciókat a Katona József Színházban, a Tháliá- ban, a Víg- és a Pesti, valamint a Fővárosi Operettszínházban mutatják be. A szakemberek a szemlét felhasználják a belső szakmai kérdések széles körű megvitatására is: A rendezvényeken külföldi szakemberek is részt vesznek. Az országos színházi találkozó június 7-én egész napos záróértekezlettel fejeződik be, ahol összegzik a tapasztalatokat. A tervek szerint a találkozót a jövőben minden évben megtartják. (MTIj II/2. Aztán bekövetkezett, aminek be kellett következnie. Egy este, miután névtelen levelek és rejtett célzások figyelmeztették, Stolterfoth váratlanul korábban tért vissza, és főnökét a felesége karjaiban találta. Sápadtan állt a hálószoba ajtajában, de nem üvöltött, nem ütött, nem őrjöngött, hanem csupán nyakon és karon ragadta a betolakodót, alsónadrágban és zokniban kipenderítette, utánahajította a ruháit és némán becsukta mögötte az ajtót. Szerencséjére sötét volt. Nüngel egy fenyő mögött gyorsan felöltözött, a kocsijához somfordáit és hazahajtott. Rosszul aludt ezen az éjszakán, és megesküdött magában, hogy soha többé nem csinál ilyet, és nagyon 'örült, hogy ütlegek és botrányos veszekedés nélkül megúszta. Hogy időt nyerjen és hogy a' felszarvazott szerszámkészítővel ne kelljen mindjárt másnap találkoznia az üzemben, Nüngel betegnek tettette magát és otthon maradt. Nagy megkönnyebbülésére déltájt megtudta, hogy Stolterfoth felmondott. Nüngel úgy rendelkezett, hogy kitűnő bizonyítványt kapjon és fizessék ki egész havi illetményét — ezen - ugyan csodálkozott a személyzeti iroda, de ellentmondás nélkül teljesítették a főnök utasítását. Egy hétre rá Nüngel levelet kapott „Saját kezébe” felirattal. Ez állt benne: „A feleségem elmondta, hogyan félemlítette meg és zsarolta őt, maga lump csirkefogó! Elköltözünk innen. De én bosszút állok! Stolterfoth.” Nüngel elvigyorodott, amikor azt olvasta, hogy „megfélemlítette”. De aztán az egész históriát kitörölte az emlékezetéből, elhessegette magától az Inge Stolterfoth öleléseit idéző emlékeket, kibékült a feleségével,/és soha többé nem itta le magát. Most tehát Nüngel Bad Neuwasser felé hajtott, és nem sejtette, hogy meg kell halnia. Bad Neuwasser a melegforrásairól és jótékony hatású iszapjáról volt híres. A hirdetések csodálatos eredményekről számoltak be az epehólyagkő-képződéses és kőképződés nélküli megbetegedései, a vegetatív ideg- rendszer gyengeségei, bizonyos allergiák, porckorongkárosodások esetében. Nüngel mindegyikből rendelkezett egy kevéssel. Epéje tompán sajgott, különösen a szarvasgombás pástétomok után, idegei a gazdasági hullámvasút izgalmaiból kifolyólag nem voltak a legnagyobb rendben, allergiája mindenesetre nem volt, ám a porckorongjai annál több gondot okoztak neki. Miután komfortos, társadalmi állásának megfelelő lakást talált, megvizsgáltatta magát-az egyik fürdőorvossal, lemondott a javasolt időigényes kúráról, arra azonban hajlandónak mutatkozott, hogy csináltasson néhány masszázst és vagy egy tucat iszapfürdőt vegyen. Egyébként csak három hét nyugalmat akart, hogy olvasgasson egy kicsit, mászkáljon pár lépést az erdőben, egyszóval ki akart kapcsolódni, Ott-tartózkodásának másnapján — miközben a masz- szőrre várakozott, aki egyébként szakmája mesterének bizonyult —, már szórakozottan olvasta a nevét és a címét a fürdőújságban. Harmadik nap reggel volt esedékes az első iszapfürdő. Nüajgel még a reggeli előtt kiment a fürdőházhoz, és úgy találta, hogy örvendetesen üres, és hogy a berendezése megfelel a tudomány legújabb eredményeinek. Fehér köpenyes testes asszony vezette a kabinhoz. Egy sűrű bajuszos, sötét szemüveges szikár férfi, szintén fehérben, szótlanul megmutatta neki a gőzölgő iszappal színültig töltött csempézett kádat. Nüngelnek egy pillanatra az volt az érzése, hogy ez az aroél valahonnan ismerős neki, de aztán annyira el volt foglalva önmagágával, hogy a gondolat elsik- lott, akár egy hal. A fürdőmester mellette állt, amikor Nüngel bemászott az iszapba, de nem segített neki — ezen Nüngel bizonyos mértékig csodálkozott, de hízelgőnek is találta. Nehezen lélegezve ült az iszapban, s lassan csúszott beljebb a fanyar szagú sárba. Jól érezte magát, olyan jól, hogy arra se volt ideje, hogy normális módon megijedjen, amikor a szikár férfi a nadrágzsebéből előhúzta a kis homokzsákot és lesújtott. Nüngel egy hang nélkül elsüllyedt — és megfulladt. — Nyilvánvaló szívgyengeség, a kutyafáját! — mondta az ijedt fürdőorvos tíz perccel később, amikor Nüngel feketére maszatolt holttestét megvizsgálta. — Az első halálos baleset a telepen .... Maga semmit nem vett észre rajta? Mégiscsak tizenhárom éve fürdőmester! — Nem — mondta Stolterfoth. Németből fordította: Zahemszky László ' A „Munkásábrázolás a magyar irodalomban” — Szilágyi János tématörténeti sorozata érdekes élménynek ígérkezik. A tbevezető előadásban utalt a szerző arra, hogy a munkásság életének^ ábrázolása az osztály társadalmi szerepének növekedésével függ össze. Népdalszerű versekben már 1848 előtt is megjelent a manufaktúrák vándorlegényeinek alakja: „Lefeküdném, nincs vánkosom, / Aludhatnám, nincs pajtásom, / Kofferem a vánkosom, / Botom meg a pajtásom.” A merstenlegény magányát és szegénységét csak a csillagok látják. Megváltozott a kép a korai kapitalizmus évtizedeiben. Jókai regényeiben — Fekete gyémántok, „Az aranyember” a Gazdag szegények — inkább az együttérzés, szánalom, mintsem az egyre élesedő osztályellentétek jelennek meg. A Londoni színben a gyárosok párbeszédében és a halálra ítélt ifjú munkást utolsó útjára kísérő társaiban egyrészt a profittal örökké elégedetlen tőkés — „De hát ki mondja, hogy nősüljenek, / Ki mondja, hogy hat gyerekük legyen?” — másrészt a jövő hangja szólal meg: „Neved közöttünk fényes név marad ..., Ne félj, ne félj, meg léssz bosszulva egykor ... Emelkedjél fel, ők a csúfosak ...” A századvég költőinek verseiben is inkább ez az együttérző hang szólal meg. De „mi könnyű törvényt írni pamlagon” (Madách) és milyen nehéz átélni a kitaszítottságot, megaláztatást, harcolni az osztályért, a felemelkedésért. Itt a század- fordulón jelentkeztek azok a költők, akik a történelmi elhivatottságot, a munkás növekvő társadalmi súlyát ábrázolják. Palágyi Lajos, Pe- terdi Andor, Csizmadia Sándor, később Barta Lajos, Kassák Lajos művei az öntudat ébredését, a jobb és boldog jövőbe vetett hitet fejezik ki. (Feltámadunk, Mesteremberek.) A Nyomor elbeszélései (Bródy Sándor) „Ady proletárverseinek átélt szenvedélye már felhívás a forradalomra. Tóth Árpád Tanács- köztársaságot köszöntő verse remény és diadal. A munkásosztály harca azonban nem magányos emberek küzdelme. Amikor Tóth „az árva magyarjajpatakról” és mész- szezengő moszkvai árról” ír, akkor már a nemzetközi munkásosztály szinte egyszerre fellobbanó harcairól szól. Megváltozik a kép az ellenforradalmi korszakban és a felszabadulás után. A munkásosztály történelemformáló erő, hivatása az eladott és elárult, majd elpusz. tűit ország újjáépítése, egy új társadalom szervezése. Ez a bevezető előadás és a kiválasztott szemelvények csaknem 150 évet ölelnek át és az 1956 után született alkotások az ábrázolások egyenetlenségeit, különböző stílusirányzatok jegyeit ígérik. De mennyire más egy korhű, az adott gazdasági, politikai, társadalmi viszonyok között létrejött mű, mint az emlékezés hullámain ringó másodlagos élmény. ★ Feltételezem, hogy a véletlen, a rádió irodalmi műsorainak gazdagsága hozta felszínre ismétlés formájában egy Bródy-mű rádióváltoza- tit. Zeke Mihály Erzsébet című rádiókompozíciója Császár kis Erzsébet kegyetlen sorsa és tragédiája. A város és a falu ellentétének rajza a Bródy-művek anti feudális tendenciájának megjelenési formái. A kazánkovács jelenléte, a gazdag ügyvéd, a süldőkért aggódó és a körmöd aranynak látványától egy pillanatra megszédült falusi lány sorsa század végi társadalmi tünet. És bár egy pillanatra felrémlik előtte a nyugodt jövő, nem vállalja az életet, a társadalom ítéletét: „Hogy én rajtam tanakodjanak otthon? Meg mindenhol?” Az irodalmi alkotásoknak ez a megközelítése, amikor az író — Pap János — kilép a műből és folytatja a megszakított párbeszédet, élővé tesz ritkán olvasott és. hallott remekműveket. Detre Annamária, Erzsébet megszemélyesítője hozta közelünkbe ezt a szerencsétlen sorsú, megesett falusi lányt, aki mint fővárosba szegődött dada, egyforma hittek az édesanyák melegségével szereti Klárikáját és gondjaira bízott Tivadart. Ebergényi Tibor öt péntek este 25 éves a Magyar Televízió. Ez alkalomból ötször 75 perces műsor készült Horváth Adám rendezésében. A műsor május 14-től péntek esténként kerül a képernyőre. A televízió változó arculatát, a műsorkészítőket és televíziós személyiségeket bemutató adások műsorvezető riportere Baló György. A képen: Lukin László, Forral Miklós, Kerekes János és Antal Imre a kamera előtt • (MTI fotó — Friedmann Endre felv. — KS)
