Népújság, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-11 / 108. szám
APRÓHIRDETÉS MATRA-CSOPORT Nagybátony került az élre A területi labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában a Hatvani KVSC sorrendben 5. döntetlenjét érte el, a vetélytárs Nagybátony hazai környezetben győzött és jobb gólkülönbséggel átvette a vezetést a bajnoki táblázaton. A hatvaniak 18 fordulón át álltak a táblázat élén. A forduló mérkőzéseiről a következőket jelentették tudósítóink: BÉLAPATF ALVA—EDELÉNY 1—0 (0—0) Bélapátfalva, 500 néző. V.: Laczkó. Bélapátfalva: Erdős — Józsa, Fodor, Borics, Taskó, Patkós, Varga, Kovács, Cseh (Forgó), Sasvári (Kapui), Pócslk. Edző: Boldval Gyula. Edelény: Baricska — Turcsik, Váradl, Major, Ragyina, Kendi, Drótos, Vanyó, Lengyel, Molnár, Makróczi. Edző: Hajas Imre. Küzdelmes, Jó Iramú mérkőzést láthatott a közönség. Nagyrészt a hazaiak voltak fölényben, többet kezdeményeztek, a vendégek kontratámadásai azonban rendre veszélyt jelentettek az Építők kapujára. A 42. percben Sasvári ll-esét Baricska hárította. Néhány játékosának hetek óta tartó gyenge formája következtében az Építők hazai környezetben is csak nagy küzdelem árán tudta megszerezni a két pontot. G.: Kovács. Jók: Patkós, Józsa, Erdős, Cseh, illetve Kendi. Drótos, Makróczi. Horváth Mihály «ff PETÖFIBÄNYA—SZÉCSÉNY er 3—0 (1—0) Szécsény, 300 néző. V.: Bozsik. Petőflbánya: Németh M. — Tóth B., Huszár K., Hepp, Csörgő, Osztaíi, Nagy Z. (Bendlk), Gugyela (Lehotal), Skoda, Huszár Gy., Turcsányi. Edző: Pásztor István. A Jó formában levő bányászgárdának nem okozott különösebb gondot a hazaiak két vállra fektetése. G.: Huszár K., Skoda, Gugyela. Jók: Németh M., Tóth B., Huszár K„ Osztaíi, Gugyela, Illetve Ványa, Vágner. Éliás. Novák József HATVAN-SÍROK 1—1 (1—1) Hatvan, 500 néző. V.: Csáki. Hatvan: Takács — Földi, Bó- na, Nyéki, Hegyi, Gohér (T6- mács), Acs, Futó, Boda, Horváth, Juhász. Edző: Gál Béla. Sírok: Kovács H. — Szalai, Szakái, LSpták, Erdélyi, Mihalkó, Csizmarlk (Barta), Horváth, Uta- si, Oláh és Szabó (Várkonyl). Edző: Zagyi István. Közepes színvonalú, de végig jó iramú mérkőzésen a látottak alapján a pontosztozkodás igazságos. G.: Hegyi, illetve Utasl. Jók: Hegyi, Acs, illetve Kovács II., Lipták, Utasi. Keresztfalvi Ferenc RECSK—OLEFIN SC 0—0 Recsk, 800 néző. V.: Ágoston. Recsk: Csank — Martis, Megyést Kiss, Bódl I., Tóth, Ambrus (Bálák), percze, Szabó (Gál), Bencsok, Bódi II. Edző: Váraly- lyay Miklós. ,á Színvonalas Játékot és kemény küzdelmet láthatott a közönség. A többet támadó hazaiak nem tudták feltörni a vendégek jól záró védelmét, így az eredmény Igazságosnak mondható. Jók: Szabó, Megyesl, Kiss, Percze, illetve Bodolal I., Lázár, Bodolai n' Gál Mihály A bajnokság állása: 1. Nagybátony 2. Hatvan 3. Edelény 4. B.-falva 5. B. Volán 6. Recsk 7. B. Bányász 8. Olefin SC 9. St. Síküveg 10. sajóbábony 11. Romhány 12. B.-nádasd 13. P.-bánya 27 15 7 5 62-24 37 27 14 9 4 44-20 37 27 15 3 9 40-29 33 27 14 5 8 40-32 33 27 12 8 7 45-32 32 27 13 4 10 43-28 30 27 13 4 10 42-29 30 27 12 4 11 40-29 28 27 9 10 8 44-38 28 27 10 8 9 32-27 28 27 10 8 9 33-37 28 27 10 7 10 41-37 27 27 9 9 9 34-43 27 14. Sirok 27 8 8 13 28-45 20 15. Szécsény 27 3 5 19 20-65 11 16. St. ötvözet 27 — 3 24 14-87 3 Megjegyzés: a vonal alatti csapatok, függetlenül a hátralevő mérkőzések eredményétől, már kiestek. MEGYEI BAJNOKSÁG Visszavette az első helyet a H. Gáspár SE A megyei labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának mérkőzéseiről a következőket jelentették tudósítóink: Mátraderecske— Gyöngyöshalász 2—1 (1—1) Mátraderecske, 300 néző. V: Nagy S. Mátraderecske: Kiss — Salamon, Kóródi, Veres, Szatmári, Pál, Bácskái, Mayer, Tóth, Puporka, Pál O. Edző: Horváth József. Gyöngyöshalász: Jakab — Barta, Tóth, Szabó B. (Gáspár), Szabó Gy., Ecsegi, Hullman, Márkus, Győri, Szabó L., Ördög. Edző: Bársony József. Kemény talajú, salakos pályán, időnként szoros, sportszerű csatát vívott a két együttes. A hazaiak lényegesen többet kezdeményeztek, a hajrában fölénybe kerültek, s megérdemelten nyertek. G: Puporka 2, illetve Hullman. Jók: Puporka, Kóródi, Veres, Szatmári, illetve Márkus, Szabó L., Szabó Gyl Keller József Apc—Egercsehi 5—1 (0—1) Apc, 150 néző. V: Paksi. Apc: Hegedűs — Rezsnyák, Szőke, Kiss, Nagy, Fehér, Kardos, Fodor I., Duzs, Kun, Fodor II. (Szűcs). Edző: Bénáik Ferenc. Egercsehi: Tóth — Csizmadia, Fehér, Balázs, Dor- kó II., Stofihocz, Ács, Erős, Dománszki, Révész, Boldizsár. Edző: Nagy Frigyes. Az első félidőben jól játszottak a vendégek. Fordulás után az erősen feljavult hazai gárda ellenállhatatlan volt. G: Duzs 2, Szűcs 2, Fodor, illetve Révész. Jók: Fodor I. (a mezőny legjobbja), Duzs, Szűcs, Kiss, illetve Dománszki, Boldizsár, Ács. Pandur Sándor H. Gáspár SE— Besenyőtelek 4—0 (2—0) Hatvan, 100 néző. V: Bo- hár (Szolnok m.). H. Gáspár SE: Schüffer — Tordai, Kontra, Kovács A., Czigány, Ecker, Kármán (Sipkó), Orlóczki, László, Kovács B., Krisztián. Edző: Oláh Ferenc. Besenyőtelek: Kiss — Kriston, Szabó K., Hudók, Bozsik K., Riczu I., Rézműves, Zbiskó, Bari, Cseh, Jónás. Edző: Nagy Albert. Alacsony színvonalú mérkőzésen a sok gólhelyzetet kidolgozó és kihagyó Gáspár SE akár kétszámjegyű eredményt is elérhetett volna a lelkesen küzdő vendégek ellen. G: Orlóczki, László, Kovács A., Kovács B. Jók: Ecker, Orlóczki, illetve Kiss, Cseh, Bari, Rézműves. Marosvári János Füzesabony—Poroszló 2—0 (0—0) Poroszló, 250 néző. V: Tóth. Füzesabony: Fodor — Simon, Kovács, Csirke, Bartók, Veres, Bóta, Szász, Takács, Benke, Szabó (Lakatos). Edző: BenJce Ferenc. Poroszló: Antal — Nagy S., Mester, Lakatos, Kovács, Habóczki, Kakuk, Pázmándi, Lukály, Görbe, Nagy L. Edző: Pázmándi Gáspár. Közepes színvonalú mérkőzésen kevesebb helyzetüket jobban használták ki a rutinosabb vendégek. G; Benke, Szász. Jók: Fodor, Takács, Simon, illetve Görbe, Pázmándi. Orosz Károly Domoszló—Pétervására 2—2 (I—0) Pétervására, 400 néző. V: Klement (Nógrád m.). Domoszló: Nagy II. — Nagy I., Juhász, Kalafut, Ferenc, Ivádi (Gyurkó), Farkas, Fehér, Szarvas (Csáki), Bordás, Szabó. Edző: Fehér István. Pétervására: Szekeres — Árvái, Ország, Kispál, Reményi, Sótér, Mészáros, (Varga), Kovács, Lakatos, (Földi G.), Póczos, Telek. Edző: Abuczki Béla. Igazságos pontosztozkodás történt az újonccsapatok találkozóján. G: Farkas, Szabó, illetve Lakatos, Póczos. Jók: Juhász, Farkas, Fehér, Szabó, illetve Kispál, Reményi. Panyi Károly Kompolt—Selyp 0—0 Kompolt, 200 néző. V: Csanádi (Borsod m.). Kompolt: Csukás — Dománszki, Parádi F., Parádi Z., Antal L, Bari, Ficsor, Káló, Angyal (Antal V.), Rajnai S., Rajnai J. Edző: Káló Mihály. Selyp: Jagodics — Lakatos, Tóth, György, Németh, Veres I., Vígh, Molcsány, Szabad, Juhász, Veres G. Edző: Sárközi György. Korrekt játékvezetés mellett küzdelmes mérkőzésen igazságos pontosztozkodás született. Jók: Parádi Z., Antal I., Ficsór, illetve Lakatos, Tóth, Vígh. Klein Péter Tárnáméra—Tarnaörs 4—0 (2—0) Tarnaörs, 200 néző. V: Szágetváry L. Tornáméra: Farkas — Czene, Csintalan, Farkasinszki, Blahó, Kelemen (Poroszka), Szekeres, Bencsik, Rátkai, Somodi, Barkóczi. Edző: Varga István. Tarnaörs: Sütő — Övári íEsvégh), Fehér, Kiss, Lőcsei J., Bodonyi L., Nagy, Kiss, Gonda, Bodonyi L., Király. Edző: Gunics Barnabás. Közepes színvonalú, sportszerű mérkőzésen biztos vendéggyőzelem született. G; Bencsik 3, Barkóczi. Jók: Bencsik, Csintalan, Szekeres, illetve Lőcsei, Kiss. Bakos Miklós Heves—Hort 0—0 Heves, 300 néző. V: Ba- rankovics. Heves: Szarka — Patkó, Csikós, Kovács, Kolozsvári, Nász, Baráth, Tóth, Szatió (Nagy), Balázs, Szabó. Edző: Gere Tihamér. Hort: Buda — Kiss, Szed- mák, Rédei, Molnár, Párái, Deli, Bánkúti (Móczár), dr. Galgóczi, Bálint (Nagy). Edző: Szántó György. Jó iramú mérkőzésen igazságos pontosztozkodás történt. Jók: Kolozsvári (a mezőny legjobbja), Tóth, Csikós, Nász, illetve Kiss, Szedmák, Rédei, dr. Galgóczi. Fegyveres István A bajnokság állása: 1. H. Gásp. SE 27 16 7 4 59-29 39 2. Hort 27 16 6 5 58-27 38 3. Gy .-halász 27 13 11 3 37-12 37 ÁLLÁS 2 szoba-összkomfor- Belvárosi ikerház Wartburg, CS, Jó ál-Értesítem a gépjártos OTP-öröklakás építéséhez társulnék, lapotban, vizsgázott, mű-tulajdonosokat, _______kp.-ért eladó. Eger, A telekért elvégez-eladó. Szomolya.hogy autójavító mű* Cifrakapu u. 152. I. ném leendő társam Kossuth u. 6. helyem, Eger, Lenin _____________________ 6. Érdeklődni ugyan- lakásának építőmes- Wartburg de Luxé“4 128- sz' alatt, megE pületgépész-techni- ott egész nap. téri munkáit. Választ Rzemélveánkncsi 3n nyitottam. Műszaki kus állást vállal tsz- 2 utcal b . . „Mindkettőnknek ezer km-rel eladó vizsgáztatást, Javí- ben. „Lakás meg- ve“andáS megéri” jeligére az Érdeklődni Egeret rövid határidőoldható” Jeligére az házrész eladó. Ko- egrl hirdetőbe,_ Makiári út 151., egészEf vállalok. Molnár e gri hirdetőbe._____— csibejárat van. Dr. 488 888 I t kp.-ért la- nap. Tárnás autószerelő B őrvegyész, szűcs, Nagy János ú. iß! kásmegoldást kere- t—4—K—10—14 ~mester._______________ tímár szakmában el- Érdeklődni 9-től 17 sek Egerben. „Üj la- tort vásárolnék Nutriák, vemheshelyezkedne Eger- óráig, Veréb. kés” jeligére az egri üzemkéDtelen is ic.'anyák és ivarérett ben és környékén. Kétszoba-összkom- hirdetőbe-_ hét. Levelet ár- és bakok eladók. MinS zövetkezetnél, kis- f0rt0s OTP-örökla- Eladó két és fél állapotmegjelöléssel. deiL színben, Farkas ÍAoro?.nfÍii„z”TeChn2" kás eladó. Kp 4- szobás, központi fű Kozma Mihály, Fel-András, Füzesabony, ííS.érB 32 6g OTP-átvállalással. téses szövetkezeti la debréj. Gyónt út 12. Szihalmi 48.______ É rdeklődni Eger, vai-kés. Eger, Rákóczi j2oo-as, UX-es Zsigu-Pa,ánta kapható kor---------------------------------ion u. 1. sz., VII. üt 58. VI. e. 20. a. íj eladó. Cím: Gyön-látlan mennyiségben. e m. 21., 17 órától. Érdeklődni 17 órától, gyöstarján, Petőfi u. Tápkockás, fehér Elcserélném kétszo-Kertes családi ház 22., Mészáros. Tele-dfdn: ce;ei, alma--------------------—-----— ba-összkomfortos, garázzsal eladó. Eger, fon: 13-062. Érdeklőd-alakú, erős, paradi--------------------------------- Mérges utcai tanácsi Tanácsköztársaság u. ni 17 órától. Ps.om\ . tapkockás, b en’feléDüm^s ^ fásomat egyszobás, 15., Felnémet. MÍÜ műszakizott,^ ze°íer' Mák' bl étkező + elrt °f zk°mf°rtc«, bel-Bogácson, üdülőtele-CP írsz. 1200-as Volks-íár Lenfn út 48_ ZSOS 729 gszö' Xáro!,1 °7T, szövet- Pen. a Hóvirág út 23- wagen eladó. Érdek-Molnár ” f.ÜSu.1?. keze« lakásra, II. as szám alatti hét- lődni Gyöngyös, Jó- Besenyőietek §5T badság út 25. szám INGATLAN Irtí ívLS. ,, emeletlg. Gyöngyös, végi ház eladó. Ér- szerencsét út 7. a** Miksa u, 5. II/1. 7TrmánsodikeTmeleí SF hFlídí ánflakré^ b“e ^"^«bent Hy-hém uT tele?'adó! vetkezett** lakás* *bt SS ÄtfÄ^.Ä^ költözhetően, sürgő- szombat “ vasáman h?rrietőhegé g fecske u. 53. Tele-1 db 4 éves tehén. sen eladó. Érdeklőd- Üé^z nao vasärnap hirdetőbe. ___________ fon: 11-738.__________Valamint MTZ 50-es n i este 6 után a —í-1—:---------rr Eladó Bélapátfalván, zM 26—60 fehér La-íralctor alkatrészekh elyszínen, napköz-5*a®4él ,®?°bés csalá- Szabadság út 40. szá-da 1200-as’jó állapot-ko1' Pótkocsival, pótben 15-366-ös egri te- fi ház 300 négyszögöl mu, kétszobás csalá- ban eladó. Mátrádé- kerekekkel és ma- lefonszámon. telekkel eladó. He- di ház nagy kerttel, recske Petőfi út 16 gyar gyártmányú fe7- vés, I. István u. 1. azonnal beköltözhető. —. '------------_ - 'jogép. Érdeklődni E gri 2 szobás örök- vTsütällom^ közllé- Négyhengeres RS 09-egész' nap!" bás csaUdi ház e°- lakás 70 000 OTP-veL Sl?'p|rdeklődni le- fehetladÓ pftre^sá<ralpaU,,ták: sárga- és adó. Érdeklődni hét- készpénzért eladó, bet Eger, 14-094 tele- Ró út 2,). Te efon ■' görögdinnye, uborka, köznap 17 után. Eger, Remenyik ut-£22:---------------------------13. ' lelelon-paprikák, paradi--------------------------------ca 5. 1/2. Telefon: Lajosv&rosban, Eger, . ---------—------csőm, szegfű, káposzH áromszobás, össz- 14.246.' " ' PáDAv"ü“'lÓ’“ÍTT':'?m’ Flat SHO-as, 7 éves.ták"’ Edzett’ '"htrt'eT azrana7°Sbeköltözéhe; Gyöngyösön 2 szoba- 13 szobás,' étkezős műszakival'^soMiá??„gyí, palánták máius tőén eladó Buda- összkomfortos sző- lakás garázzsal el- ’’ wf f°'tö1 kaphatók. Mak“la^á|rd!^ M, *£ « — Selyp, Gáspár Béla. Ifldnl Mérgeg u 4 sámap egész nap, ^adfna' Vöröshad- ~Néytáblakészítés. TY HR Hőlütón Mi V áin 1 * 1 1 acieg U. Oá. __r ?áé ztSZ4nnácí^RzC«»iffÍ ix~'* 56"~déíütán 15 Kétszoba-összkom- „ - —-----------------n 4es órától. fortos, I. emeleti, er- PS Eada Combi el-köszörülés, kulcsmá. . 1 0/1 n L rfűr A4iIzac c . / ____gravírozás, kés-, ollóíákkkakiel'Káiebyanm vas: Mátrában. Szepán- kélyes ' szövetkezeti MI"daz egy he-‘ ?eálsTrgősen * á5ó korszert,iSfeÄtö.adö. ^rdekiődnlTzom- ^ 43 óra után.' (^ékpolt mentít az Érdeklődni lehet vállalatnak is alkal- bat, vasárnap. Eger. ZN-es 353-as Wart- udvarban.)__________ V erpelét, Kossuth út más. nagy telkes Cifrakapu u. 19. I. burg DL. eladó. Eger,* hónapos vemhes 68., du. 4 óra után. üdülő eladó. Érdek- £2L--------------------------- 2zli'oda 8- Ir i" üsző eladó. Egerbak3 szobás családi ház !^dni a helyszínen, Merengőn házhely gitt1 Lőrinc.-------------t3i Egri út 96 szám j unlus 10. után. eladó. Eger, Kegle- Kitűnő állapotban le-alatt. Petőfi 15 Farkas Eladó Boglárlellétől vich u 3., naponta vő UN-es Trabant és Építők, figyelem! ’ 6 km-re, Látrány köz-20 órától. őtsebességes MZ-mo- Mindennemű ácsS,»rerní)árH.„f,la«-állványozó és tetőjaAndrás. , .... Fiatal házüspár ré- j szére szoba konyha, Val, présházzal. Ér- , ®rdeí' deklődni Tóth Ist- I lodni délután 4 óráJÁRMŰ nősüli ^agy Já-vító munkát vállanos u. 24. sz._______iok. Barna Sándor, zo-s Trabant, ext-ács-állványozó kis- ó. Ha tói Ttcrzsenvi n s ván’ Látrány, Pén-— ------------------------ rákkal eladó. Haran- iparos. Eger, Kallós y ” tekhely u. 28. 8681. Márciusban vizsgá- gi Ferenc, Eger, Pá-malom u. 44. 2'8.. terianaaa.-------------------- Fürdő közelében zott 21_es Volga sze- pay u. 6. fszt. 3., 15lefon: 13-429.' E gerben 2 szoba-házrész, üzlethelyi- mélygépkocsi eladó, óra után.____________2" db 6 éves vemhes üresenmf0rt hosszabb st|ge1' garázzsal el- ^rde^lodni Eger’- Fa‘ Zaporozsec eladó, tehén eladó. VerpeoolÜf’ tirfAr» adó. Heves, Arany J. iskola u. 62.________ 1984 augusztuslg ér-lét. Keletifény u. 7. h e® a £1___________________ Trabant 601. Spec., 3 vénycs műszakival, sz. e sni hirdetőbe Egerszalókon 2 szo-éves most vizsgázott Kovács Béla, Eger- Jó küllemű ló te1e-— ------rr-----—— ba-konyhás, kertes oladó. Kováes, Eger, bocs. Alkotmány út léitől szármázó vemS zoba-konyhás ház csaiádi ház beköltöz- Ady E. u. 23. 69. hes üsző™?adó Ju®Jadd'_ j, F“z!;8alí??y' hetően eladó. Érdek- Skoda MB 1000 leíSíof lődni Egerszalók, járt műszakival, egy. I FfdeJ^*°dn *21™IhÍ Kossuth u. 165. ben vagy alkatrész- I út 25 alatt Hege- Szoba, konyhás, kér- ként_^ eladó. ^ Ugyan- dűsnénél. ’ tes házrész azonnal ?4t ,84- szeptemberig. VEGYES Ihász József. Zaránk. Kis olasz rotációskapa eladó. Érdeklődni Eger, Eperjesi u. 17. _____________________ beköltözhetően eladó, érvényes műszakival Figyelem! Virágüzle E ladó Tiszanána, Vo- Érdeklődni Gyön- eladó ZL-es 100-as temet áthelyeztem Gyöngyösön, a Var- röshadsereg 11. sz. gyÖSsolymos, József Skoda. Érdeklődni 17 Hevesen az Akác Ét- gák tere környékén alatt 2 szobás lakás Attila u 10. óra után. Eger, Kert- terem mellé. Tovább-elveszett egy 45 kggazdasági épülettel ----------. ;— alja u. 19. ra is szívesen várom os aranvérmes né U gyinit?'!'‘db1Ä tos lakás °kp +OTP-' IH-s Opel Ascona. vevőimet. Kovács mátjuhász kutya. Is- mhén eíadó 1 átvállalással ' ' ------------^ érvé.mertető jele: felső eladó, szeptemberig ___ ______________________ G yöngyös Vöröshad- nyes műszakival, Kiállítással, reklám-teste fekete, alsó ré- 2 szoba-összkomfor- sereg u 9 fszt 2 igényesnek sürgősen mai foglalkozó régi sze barnás, nyomra- tos, központi fűté- — a ' . '——£■—eladó. Érdeklődni könyveket, plakáto- vezetőjét nagyon ses, OTP-öröklakás, csaiaai n*z xet es Hatvan, Kastélykert kát, gyűjteményeketmegjutalmazom. Cí- 450 000 kp + OTP-£él szobás, pincevei, ^ 14 u/io„ egész megvásárol reklám- mem: Gyöngyös, átvállalással eladó, garázzsal, melléképu- nap vállalat. Kérjük a Vargák tere 4., CséEger, Rákóczi út 34. *e‘*®£®l.’ _ négy- —— --------- - jeligés levelekben azpány István. I V. 11., du. 16-tól. szogol kerttel, sür- Trabant 601-es komp- archívkiadványok év-~ TT! 77 \ 7 Érdeklődni ugyanott, gősen eladó. Kere- lett karosszéria el- számának pontos ,, állapotban levő Ki«“ a" non, SSg®£- "hÍ-'^P .elÄfSfif. lya” jeligére az egri 2 szobás, családi ház Megkímélt ZB írsz., l?,pkiad° J” ,^’UO "y' *' *' Cm' hirdetőbe. eladó, vagy tanácsi 1984> decemberig vizs- Blaha L- tér 3- 1959 /leopnloKef hnovómí m__._____-m- o .f..«.. — „ ,7 M átrafüreden igé- cserelakást beszámí- gázott Trabant elfő- Sárga színű, pano-Jó hámos, 3 éves nyesnek kétszintes folt. Eger, Tátra u. 3. gadható áron eladó, rámás, mély babako-pej, nóniusz kancaikerház beköltözhe- Pince eladó Verősza- Szombat, vasárnap esi, alig használt ál- csikó és vemhes nut- tően eladó. Érdek- Iában. Érdeklődni egész nap. Urbano- lapotban eladó. Eger.rlák sürgősen eladók, lődni Farkas, Eger, Eger, Ráchegy u. 61. vies, Eger, Merengő Olasz u. 3. fszt. 1„ Besenyőtelek, Voros- Knezich 20 sz. u. 1. sz. Lukács. hadsereg ut 121. HALÁLOZÁS Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, PETLANOVICS FERENC temetésén részt vettek és gyászunkban osztoztak. Volán 4. sz. Vállalat hatvani üzemegysége és a gyászoló család. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy drága férjem, édesapánk, apósom, nagyapám, PLOCHMANN GYULA életének 51. évében, 1982. május 7-én, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetéséről később Intézkedünk. A gyászoló család. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal a hozzátartozókkal, barátokkal, sport- társakkal, hogy PARAJDI SANDORNÉ szül. Varga Ilona, az Egri Spartacus Sportkör alapító tagja, pénztárosa, munkáséletének 68. évében, váratlanul elhunyt. Az Egri Spartacus Sportkör Elnöksége az elhunytat saját halottjának tekinti. Búcsúztatására az egri Hatvani-temetőben 1982. május 12-én, 15 óra 30 perckor kerül sor.. Végső nyugalomra Miskolcon helyezzük el. A gyászoló család, Egri Spartacus Sportkör Elnöksége. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy édesapánk, nagyapánk, dédnagyapánk, GRÚSZ GÁSPÁR, életének 85. évében, 1982. május hó 9-én elhunyt. Temetése 1982. május 13-án, 15.30 órakor lesz a Kisasszony-temetőben. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom, PUSZTAI RUDOLF, 43 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 1982. május 11-én, délután 1F órakor lesz az egerszalókl temetőben. A gyászoló család. MAI MŰSOROK ( mozi ) EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 Du. fél 4, fél 6 és 8 órakor: Hegyi emberek Színes, szinkronizált amerikai kalandfilm EGRI BRODY Telefon: 11-773 Du. 4, 6 és 8 órakor: Variációk egy szerelemre EGRI VARMOZI De. 10-től du. 5-lg: Rövidfilmek EGRI KERT Este 8 órakor: Nevem: Senki GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. fél 4 és este 7 órakor: A keresztapa Kétrészes, színes, szinkronizált amerikai film GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Kung Fu HATVANI VÖRÖS CSILLAG Du. fél 4 órakor: Szarvacska, manócska Du. fél 8 és fél 8 órakor: Pukk HATVANI KOSSUTH Hurrikán FÜZESABONY Tegnapelőtt ( rádió ) KOSSUTH 8.27 Szociológiai Figyelő. 8.57 Népdalcsokor. 9.44 Rímek és ritmusok. 10.05 MR 10-14. 10.40 Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 11.39 Szép remények (Folytatásos rádiójáték). 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Törvénykönyv. 13.00 Hangverseny délidőben. 14.00 Verbunkosok nóták. 14.40 Élő világirodalom. Ausztria. 15.05 Kóruspódium. 15.25 Nyitnikék. 16.00 Kritikusok fóruma. 16.10 Egy belső-somogyi nótafa. Borbély Lajos. 16.20 Előadja: a szerző. 17.05 Olvasó a labirintusban. 17.30 Newport dzsesszfesztivál. 17.45 A Szabó család. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Esti magazin. 19.15 Sporthíradó. 19.25 Daloló, muzsikáló tájak. 19.50 Lélek és test. 20.20 Rossini operáiból. 21.18 Borenich Péter dokumentumjátékaiból. 22.15 Sporthíradó. Tudósítás az ökölvívó VB-ről. 22.30 Tíz perc külpolitika. 22.40 Spirituálék. 22.50 Kapcsolataink. 23.00 Zenekari muzsika. PETŐFI 8.05 Hatvani diákjai (Daljátékrészlet). 8.20 Tíz perc külpolitika. 8.35 Társalgó. 10.00 Zenedélelőtt. 12.25 Gyermekek könyvespolca. 12.35 Melódiakoktél. 13.25 Látószög. 13.30 Május. 14.00 Kettőtől hatig... 18.00 Disputa. 18.35 Sullivan operettjeiből. 19.25 El kell menni katonának. 19.35 Csak fiataloknak! 20.35 Magyar anekdotakincs. 21.02 Gramofonalbum. 21.32 Nóták. 22.25 Diszkósztár vagy festőművész ... ? 23.15 Sporthíradó. Tudósítás az ökölvívó VB- ről. 23.30 Dzsesszfelvételek- ből. MISKOLC 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Művészportrék, színháztörténeti érdekességek. Dr. Gyárfás Ágnes előadása. 17.10 Fiatalok zenés találkozója. 18.00 Észak-magyarországi krónika. 18.25 Lap- és műsorelőzetes ... ( televízió ) 1. MŰSOR 8.00 Tévétorna. 8.05 Iskolatévé. 9.20 Bélyegvilág. 9.30 Iskolatévé. 13.45 Iskolatévé. 15.55 A változó falu. 16.40 Ökölvívó-világbajnokság. Negyeddöntők. 18.00 Hipp-hopp. Óvodások műsora. 18.30 Számítástechnika és ... A szegei körzeti stúdió műsora. 19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. Michaela és a léggömb (Rajzfilm). 19.30 Tv- híradó. 20.00 A Buddenbrook ház (Tévéfilmsorozat, XI/9. rész). 20.55 Stúdió ’82. A televízió kulturális hetilapja. 21.55 Kockázat. 22.25 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20.01 „Márkás” üzletek. 20.30 Kertünk — udvarunk. 20.50 Tv-híradó 2. 21.20 Autó-motorsport. A televízió technikai magazinja. 21.40—kb. 23.00 Ökölvívó-világbajnokság. Negyeddöntők.