Népújság, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-08 / 106. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIII. évfolyam, 106. szám ARA: 1982. május 8., vasárnap 1,80 FORINT Koszorúzási ünnepség a győzelem napj'a alkalmából Magyarország felszabadítóaz iskolától Ahogy múlik az idő, úgy formálódnak egyre érzékletesebbé a soha vissza nem térő ifjúság emlékképei. Ezen a napon mindig az a hajdani ifjú jut eszembe, aki egykor az alföldi alma matertől búcsúzott. Negyedszázada annak, hogy ott vonultam én is a bal- lagók sorában, s ugyanazt éreztem, amit a ma tizennyolc évesei. Tudtam, egy korszak zárult le életemben. Sejtik ők is, hogy valami új, ismeretlen kezdődik, valami, amiben eddig nem volt részük, s amitől kissé tartani kell. Vége a gondtalanságnak, a hétköznapokat bearanyozó törődésnek. Olyan útra lépnek, ahol ezentúl elsősorban saját erejükre, kitartásukra kell alapozniuk, ahol mindenért meg kell küzdeniük, ahol buktatók, kudarcokkal is járó próbatételek sora vár. ja őket, ahol emberibb emberré edződhetnek. Csoda-e, ha fáj a válás, meglepő-e, ha nehéz szívvel köszönnek el barátaiktól, osztálytársaiktól, a fiatalabb diákoktól, azoktól, akikkel annyi kellemes, örömhordó percet töltöttek együtt. Talán felrémlenek előttük a számonkérések izgalmai, a pillanatnyi bor_ zongás azonban hamar eL oszlik, mert felsejlik bennük a közös drukk összhangot szülő érzése, felvillan előttük sorstársaik megértő tekintete. Ez a hangulat lett úrrá rajtam is 25 évvel ezelőtt, ez kísért még ma is, ez visz el a fantázia szárnyán az ősi schola rég nem látott falai közé, hogy ismét ott legyek a nagybetűs életbe menetelők sorában, hogy észre vegyem a szülők, a rokonok megértő biztatását, hogy a mai fiúkkal, lányokkal együtt köszönjem meg nekik azt az áldozatot, amit valaha értem, jövőmért tettek. Nem mérlegelve, nem latolgatva, hanem mindig önzetlenül, a lemondás alázatával a lehető legtöbbet adva Virágcsokrokkal felvér_ tezve most is sorfalat állnak az apák, az anyák, s velük együtt vallom, hogy az általuk elvetett - mag szárbaszökken, a hozzájuk legközelebb állók, a számukra legkedvesebbek olyan útravalóval megrakodva indulnak a holnapok felé, amelyet busásan hasznosíthatnak, ha okosan gazdálkodnak ezekkel a tálen_ tumokkal, ha nemcsak megőrzik, hanem gyarapítják is azokat. Ez tölti el elégedettséggel a nevelőket, akik hihetnek abban, hogy gondolataik tovább bokrosodnak a most könnyezve búcsúzók cselekedeteiben. Kígyózik a menet, s a jókívánságok csokrát az a negyedszázad előtti ballagó is gazdagítja erőt sugalló, a mindig újrakezdés nagyszerűségét valló biztatással. Az a régi iskola tesi. tálta rá ezt a hagyatékot, s azért adja tovább, hogy a mai ifjúság is kamatoztassa a később következők javára. Pécsi István A hitleri fasizmus fölött aratott győzelem 37. évfordulója alkalmából pénteken koszorúzási ünnepséget rendeztek Budapesten, a Szabadság téri szovjet hősi emlékműnél. A magyar és a Szovjet himnusz hangjai után az Országos Béketanács nevében Sebestyén Nándorné elnök és Sarkadi Nagy Barna főtitkár helyezte el a kegyelet és a megemlékezés koszorúját. Koszorút helyezett el az emlékmű talapzatán a szovjet békebizottság hazánkban tartózkodó küldöttsége, Vlagyimir Kavanov professzor, elnökhelyettes vezetésével. Elhelyezték a hála virágait a A statisztikai adatok arra utalnak, hogy az iparilag fejlett országokban — így Magyarországon is — mind nagyobb az idősek száma és aránya. Az időskor sajátosságaiból adódóan az egészségügyi szociális ellátás iránt növekszik az igény. Mindezek szem előtt tartásával vizsgálták az időskorúak egészségügyi és szociális problémáit a Magyar Gerontológiai Társaság tudományos ülésén, amelyet pénteken tartottak meg Ké, kés tetőn. Dr. Nagy György, a Mátrai Állami Gyógyintézet főigazgatója nyitotta meg a tanácskozást, majd dr. Vértes László, a Magyar Gerontológiai Társaság főtitkára üdvözölte a résztvevőket, utalva arra, hogy a tudományos ülés rendezésére az 1982. évi egészségügyi világnap alkalmából került sor. Az orvosgyűlésen húsznál több előadó ismertette vizsgálati eredményeit és ráirányították a figyelmet az idős nemzedék legidőszerűbb egészségügyi és szociális gondjaira. Előadás hangzott el az idős pajzsmirigybete- gek terápiájáról, a mozgás- szervi rehabilitációról éppúgy, mint az idősek nappali otthonában folyó gondozásról, a szociális foglalkoztaA zöldség-gyümölcs és burgonya termelésének, felvásárlásának és értékesítésének helyzetéről, feladatairól folytatott dr. Kovács Sándor, a SZÖVOSZ elnökhelyettese beszélgetést az újságírókkal pénteken délelőtt a Magyar Sajtó Házában. Mint többi között elmondotta: a tavalyi kedvező termés után az idei kilátások sem rosszak, de az exportpiacokon a verseny élesedése várható, a nyugati pozíciósában részt vett szovjet veteránok Budapesten tartózkodó küldöttségének képviselői is. A Hazafias Népfront budapesti és V. kerületi bizottsága részéről Bostai Károly- né, vezető titkár és Garo Róbert, az V. kerületi bizottság titkára koszorúzott. A kegyelet virágaival borították az emlékmű talapzatát a fővárosi nagyüzemek, dolgozó kollektívák képviselői is. A koszorúzási ünnepség az Internadonálé hangjaival ért véget. A fasizmus felett aratott győzelem napja alkalmából, valamint Csehszlovákia felszabadulásának 37. évfordulója tisztéletére Andrej Bar- cák, a Csehszlovák Szociatókról és az idősek életkörülményeiről. Mindenekelőtt kifejtették, hogy a gerontológia az öregedés folyamatának biológiai, kémiai és lélektani vizsgálatával foglalkozó orvosi tevékenység. Rámutattak: a tapasztalatok széles körű elemzése azért is nagyon jelentős, mivel a gyógyintézetek fekvőbetegeinek ötven százaléka 60 éves, vagy annál idősebb, sőt egy fővárosi körzetben történt vizsgálat szerint a fekvőbetegek 84 százaléka volt 60 éven felüli. Mindezek alapján, a gyakorló orvosok mind nagyobb hányadát az idősek ellátása foglalja le. Számot adtak arról is, hogy az idősek ellátásának korszerűsítésére hazánkban — már számos kezdeményezés történt. Többek között Szarvason, Kecskeméten foglalkoztak ilyen jellegű orvosi rendelő megszervezésével, de legeredményesebb, nek ítélték a Hevesen létrehozott járási gerontológiai gondozó munkáját A nagy figyelmet keltett „hevesi módszer" egyesíti a területi és az intézeti ellátást a járás területén. A nyugdíj előtt állók életkörülményeit megvizsgálják és az adatok birtokában inkért az eddiginél jobban meg kell dolgozni. Elengedhetetlen a minőség javítása, az eddiginél felelősségteljesebb, gondosabb válogatás, tárolást a termelői kapcsolatok sokoldalú erősítése. Gond azonban, hogy a HUNGAROFRUCT, a konzervipar és a termelők ma még nem eléggé érdekeltek a tőkés piaci értékesítésben, a belföldi forgalomban pedig a ZÖLDERT-hálózat gazlista Köztársaság budapesti nagykövete és a diplomáciai képviselet tagjai pénteken megkoszorúzták a Szabadság téri szovjet hősi emlékművet. A hitleri fasizmus szétzúzásának 37. évfordulója alkalmából pénteken koszorút helyeztek el a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű talapzatán Rudolf Rossmeisl, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete és a diplomáciai képviselet tagjai. A koszorúzási ünnepségen ott volt Vlagyimir Ba- zovszkij, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Jelen volt Sipos Károly ezredes, Budapest helyőrségparancsnok ^helyettese. tézkednek, vagy kezdeményeznek. Megkeresik a veszélyeztett öregeket lakóhelyükön és nemcsak passzív módon szemlélik a beteget, hanem megoldást is keresd nek problémáira. A gondok között emlegették, hogy Magyarországon kevés a gerontológiai tárgyú könyv és kizárólag e témájú folyóirat sincs. A rendszeres egyetemi oktatás keretében a gerontológia nem szerepel az alapképzésben; az Orvostovábbképző Intézet tanfolyamai sorában szintén csak időszakosan található ez a tárgy. Várat magára a gerontológiai tárgykörből való orvosi szakvizsga lehetősége is. A tanácskozáson javasolták az idősek egészségügyi ellátásává? foglalkozó szakrendelések bővítését a már rendelkezésre álló tapasztalatok alapján. A szociális gondo. zási formák közül főleg az idősek nappali otthona és a házigondozás fejlesztését tartják fontosnak, de elengedhetetlen az orvosi tudományos szemlélet alakítása is. A feladatok megoldása természetesen több tekintetben túlnő az egészségügy körén. szakmát daságtaLanrud dolgozik. Egyelőre nincs ugyan szó további vállalatok felszámolásáról, ám mindenképpen tarthatatlan a kialaikult helyzet, feltétlenül keresni kéül a megoldást a szövetkezeti szakboltok fellendítésére. Több más mellett a nagykereskedelmi tevékenység fokozásával, hatékonyabb eszköz- és raktárgazdálkodással kell javítani a ZÖLDÉRT- ek munkáját. A HEVESI MÓDSZER Tudományos orvosgyűlés Kékestetőn Kovács András Élénkíteni a zöldség-gyümölcs Francia újságírók Egerben A vendégek a Dobó téren (Fotó: Perl Márton) Szerdán Budapesten befejezte munkáját a FIREC, a Főszerkesztők és Vezető Tudósítók Nemzetközi Szövetségének francia szekciója. A négynapos eszmecserén részt vevő újságírók pénteken ellátogattak szőkébb hazánkba, Egerbe is, ahol a házasságkötő teremben dr. Varjú Vilmos, a városi tanács elnöke adott tájékoztatást a barokk város történelméről és jelenéről. Ezt követően a vendégek városnézésen vet- tek rését, így ellátogatták a várba, a líceumba, majd a székesegyházban rövid orgo- inamuzsikát hallgattak. Délután következett a szépasz- szony-völgyi program, ahol megtekintették a közelmúltban megnyílt pincemúzeumot, ,s később pedig az Eger —Mátra vidéki Borgazdasági Kombinát munkájával ismerkedtek. Vendégeink mai programjában szerepel a festői környezetű Szilvásvárad környékének megtekintése. Megválasztották az új, rendes, illetve levelező tagokat Befejeződött az Akadémia 142. közgyűlése Pénteken, zárt üléssel folytatódott a Magyar Tudományos Akadémia 142. közgyűlése az MTA várbeli kongresszusi termében. A tanácskozáson részt vett Kor- nidesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottság tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője. Szentágothai János, az MTA elnöke beszámolt az elmúlt közgyűlés óta végzett akadémiai testületi munkáról. Ezután Pál Lénárd, az MTA főtitkára jelentést tett az akadémiai kutatóintézetek 1976—1980 közötti tevékenységéről. Mindenekelőtt azzal jellemezte ezt az öt esztendőt, hogy a tudományos kutatás a korábbinál jobban kötődött társadalmi, gazdasági céljainkhoz, az országos távlati tudományos kutatási terv megszabta főirányokban és célprogramokban végzett munka a legtöbb esetben kapcsolódott valamilyen fontos társadalmi, gazdasági kérdéshez. Az elnöki és a főtitkári referátum után vitával folytatódott az Akadémia közgyűlése, majd megválasztod- - ták az új, rendes, illetve a levelező tagokat. A közgyűlés befejezéséül határozatban rögzítette a vitában elhangzott észrevételeket és javaslatokat. Műanyag áruk Hatvanból Tetszetősek, törhetetlenek a műanyag gyermektányérok, melyeket Kónya Sándorné készít, holland exportra. Mintegy 13 éve, hogy a budapesti Műanyag- és Fémfeldolgozó Ipari Szövetkezet üzemet létesített Hatvanban. Fröccsöntött műanyag, ipari és közszükségleti cikkek alEzekből 13 ezer darab kerül (Fotó: Szabó Sándor) katrészei készülnek itt. A megrendelők közül legtöbbet az AURAS-nak, MÁV-nak, Vas-Edénynek, TRIÁL-nak szállítanak. Az idei termelési tervük 27 millió forint. S