Népújság, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-07 / 105. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. május 7., péntek Az egri Vörös Csillag mozi előcsarnokában a Parádi Üveggyár néhány remekét tekinthetik meg az érdeklődők. Az üveghutát II. Rákóczi Ferenc iparfejlesztő tevékenysége hozta létre. A deb- rői uradalom — benne Párád — 1708-ban került Rákóczi birtokába, ez a parád- óhutai manufaktúra alapítási esztendeje is. Az egyre jobban fejlődő műhely a környék faanyagát annyira kimerítette, hogy körülbelül 60 éves működés után szükségessé vált az üzem áttelepítése. Az új huta a mai pa- rádsasvári üveggyár helyén létesült. Képünk a kiállított tárgyak egyikét ábrázolja. A talpas díszpohár, a főszékesegyház képével a XIX. század közepén készült. (Fotó: Lónyainé Nagy Éva) Nyíregyháza után Új színház Zalaegerszegen Pecsét került a Zala megyei tanács végrehajtó bizottságának határozatára: ezzel bizonyossá vált, hogy — Nyíregyháza után — újabb vidéki városban alakul önálló színház. A zalaegerszegi társulat megszervezésével és a művészeti munka irányításával — a Művelődési Minisztérium hozzájárulásával Ruszt Józsefet bízták meg, aki legutóbb a Várszínházban, illetve a Szegedi Nemzeti Színházban tevékenykedett. Az első bemutatóra előreláthatólag az idén augusztusban kerül sor a városi művelődési központban, amely 1983 nyaráig, a saját épület elkészültéig látja vendégül a jelenleg 30 tagú együttest. Végleges otthona a szakszervezet művelődési központja lesz, amely kiválóan alkalmas színielőadásokra. A színháznak csak egy, prózai tagozata lesz, de mód nyílik vendégtársulatok fogadására, hogy ezzel eleget tegyenek a más műfajok kedvelőinek is. A pálya küszöbénél Az egri Helyőrségi Művelődési Otthonban adott koncertet két pályakezdő zenész, Szabó Éva és Szobosz- lay Etelka. Szabó Éva muzsikus családból származik, most érettségizik a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, gordonkán játszik; Szoboszlay Etelka a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában, hegedű szakon készül az érettségire. Ami megnyithatja számukra az utat a főiskolai képzés, a művészi pálya felé. A két művészjelölt — éppen a ballagás idejében — nem véletlenül koncertezett Egerben: az Egri Szimfonikus Zenekar jelentette nekik a kezdeteket, a hazai tájat, azonkívül, hogy Szabó Évának Farkas István, a zenekar karmestere volt a gordonkatanára. Szabó Éva a mozgalma- sabb-dramatikusabb hatás felé igyekszik. Ezt Fresco- baldi Toccatájánál, főleg Saint-Saens Gordonkaversenyénél állapíthattuk meg. Szoboszlay Etelka Lalo Spanyol szimfóniájának első tételében mutatta meg legjobban, hol, mit keres a muzsikában: ez az első tétel ugyanis — a benne fel-fel- törő spanyol elemekkel együtt is — súlyos veretű tematikát hordoz. Látszólagos könnyedsége csak takarja azokat a buktatókat, amiken technikailag, lélektanilag át kell jutniok az előadóknak. Bartók I. rapszódiájának első tételével mintha jelezte volna a művésznövendék, hogy a modern érzésvilág, a nehezebb feladatok számára is nyitva áll. Radnóti Tibor művésztanár köszöntötte a hangverseny két előadóját, akik a számukra sorsdöntő hetek- ben-hónapokban szükségét érezték annak, hogy a hazai táj, a hazai közönség visszhangját hallhassák. A forró taps bizonyította az egri szimfonikusok, a barátok, ismerősök, az egri zeneiskola tanárainak-növendékeinek értését és együttérzését. (farkas) Akadémiai pályázat A Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Bizottsága idén is meghirdeti pályázatát, amelyen a legkülönbözőbb foglalkozási ágak elméleti és gyakorlati szakemberei vehetnek részt. Észak-Magyarország megyei tanácsai és vállalatai a tudományos tevékenység hatékonyabbá tételére hirdetik meg pályázatukat. A 16 kiíró gyár között található.megyénk három vállalata is. Az egri Finomszerelvénygyár a vállalati szellemi munka hatékonyságának mérésére, míg az Országos Érc. és Ásványbányák Rézércművei (Recski az új fejtésmód technológiájának kidolgozására vár ötleteket, amelyeket a gyön- gyösoroszi laposdőlésű telé- rekre kell elképzelniük a szakembereknek. A Mátraalji Szénbányák a külfejtéseken szállítószalagon szállított szén minőségének folyamatos meghatározására, mérési módszereire írt ki pályázatot. Pályázhatnak tudományos, vagy gyakorlati munkakörben dolgozó egyéni kutatók, illetve kollektívák. Eddig nem publikált olyan tanulmányokkal vehetnek részt, amely a feldolgozott témák irodalmához képest eredeti, új gondolatanyagot tartalmaz. A pályázatot négy példányban kell benyújtani a Miskolci Akadémiai Bizottságához (Miskolc, Egyetem- város, NME központi épület I. em. 126. 3515.) A művek terjedelme nem haladhatja meg a száz gépelt oldalt. A tanulmányhoz egyoldalas összefoglalót kell csatolni, és meg kell jelölni a gyakorlati felhasználhatóság szempontjából számba vehető területeket, intézményeket, illetve üzemeket. Benyújtási határidő: 1982. október 29. A megfelelő színvonalú pályázatokat a MAB 3—10 000 forintig jutalmazza. A műveket a szakbizottságok véleményezése és bírálata után, 1982. december 15-én értékelik. A pályázati témákkal kapcsolatban a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Bizottságának címén érdeklődhetnek. Ha elszakadnak a fonalak Szívesen elbeszélgetek tizenévesekkel. Gyakran ők kérdeznek, én válaszolok, máskor fordítva. Egyszer egy nagy fiú azt mondta: — Beszélgessünk. És beszélgettünk. Később megkérdeztem: — Miért nem beszélgetsz a papáddal? Erre megsértődött. Szóval, ilyenek ők! Kamaszpk, bakfisok és még tőlünk, felnőttektől is sokkal érzékenyebbek. A bizalomért bizalommal fizetnek, nyíltsággal az őszinteségért, de ha egyszer csalódniok kell, akkor a lelkűkben elszakadnak a fonalak. — Beszéljen vele! őrültségeket csinál. — Miért én? Miért nem az édesanyja? — Éppen ez az! Ránk már nem hallgat. — Beszélnie kell! Mondom, hogy butaságokat csinál. — Honnan tudja, hogy butaság? Meghökkenten néz rám. — Mi az? Maga nem a szülők pártján van. — Én senkinek nem vagyok a pártján. Csak azért kérdeztem, hogy biztos-e, hogy a tizenhét éves lánya őrültségeket csinál? Két nap múlva találkozunk a „gyerekkel”. — Mi van? — Hézag! Otthon. Jó lenne beszélni. A beszélgetés során kirobban a vulkán: — Egyszerűen nem tudok otthon lenni! Olyan a hangulat a családban, hogy megáll a levegőben a kés. ír egy fiú, felbontják a levelet. Azt hiszik, nem veszem észre, hogy másodszor is lenyálazták. Értse meg. Én nem vagyok senki! Nekem mindent megvesznek, kiválasztanak, kinéznek, beajánlanak, szóval helyettem léteznek. Hát mit gondolnak ezek!? — Mi az, hogy ezek? Apád és anyád, neked csak ezek? — Bocsánat! De meg kell értenie. Még egy órát beszélgetünk, ömlik a panaszáradat. Az otthon lelki pöttömmé sorvasztott gimnazista, aki testileg felnőtt, nemileg érett, de a szeretet bilincseiben tartott megszorítások miatt boldogtalan és panaszkodik. — Ugye nem tetszik elmondani? — Ha nem bízol, miért nem hallgattál? A lélek poharából ki-kicsordul valami. Gyereknél is. szülőnél is. A legfájdalmasabb, amikor mindnyájan esküsznek rá, hogy nekik van igazuk! A zokogó anya félti a lányát. Elcsábítják, teherbeejtik, rossz társaságba jut, durva és goromba lesz, nem tanul. A lány keresi, de nem találja a régi anyucit, a fiú a bizalmas apukát, akivel „kiskorában” annyit lehetett játszani, és viccelődni, és együtt bosszantani a mamát. Elszakadnak a fonalak. Először egy-kettő, aztán végleg odalesz minden fonál. Nem egy, nem tíz, sajnos száz és ezer esetben .... Legtöbb szülő ismeri is a titkot, csak éppen a mesebeli kulcsocskát nem találják. Vagy ha találják, nem tudják használni. Egyszer egy lányos papától, akinek a családjában egyformán boldog volt a gyerek és a szülő, megkérdezték: — Hogyan neveli a lányát? Elmosolyodott és így válaszolt: — Ja kérem! A gyermekneveléshez nemcsak értés, de „megértés” is szükségeltetik ... Szalay István ZEBEGÉNYBEN Művészeti-zenei sorozat Május 8-án, szombaton ismét megkezdődik Zebegény- ben a Szőnyi István-emlék- múzeum művészeti-zenei programsorozata. A kéthetenként ismétlődő kétnapos rendezvények házigazdája Lelkes Péter. Első alkalommal, május 8-án Németh Marika és Marik Péter lép dobogóra Zebegényben. Ezt követően május 22-én Vá- radi Hédi, június 5-én Pau- dits Béla, június 19-én Juhász Jácint, augusztus 7-én Kozák András és Drahota Andrea, augusztus 28-án Mensáros László, szeptember 11-én Oszter Sándor ad műsort. A kétnapos hétvégi programokra a Szőnyi Ist- ván-emlékmúzeum baráti körénél — Zebegény, Bar- tóky utca 7. — jelentkezhetnek az érdeklődők. A részvételi díj a szállással, négyszeri étkezéssel, műsorral, és múzeumi belépőkkel együtt 210 forint. . III '2 — Amiről beszél, az a vezér szobája. Az neki van fenntartva, kérem. — Az a szoba... — a mérnök nem értett az egészből semmit. — A fürdőszobás szoba a vezérigazgató elvtársé — ma. gyarázta a gondnok lassan, mintha különösen nehéz felfogású embernek tartaná. — Amióta én itt vagyok, az övé... — ezzel belépett a lakásába, lezárva a vitát. — Kizárólag az övé? — lépett utána a mérnök, az ajtót nyitva hagyva maga után. — Kizárólag — bólintott rá a gondnok, aztán hátat fordított a mérnöknek, nem értette, hogy ennyi magyarázat után mit akar még tőle ez az idegen ember. A mérnök visszasietett a feleségéhez. Most már értette, hogy miért küldték az osztályról a vezérhez. A szoba az övé, tőle kell tehát elkérni, a többiek is nyilván így csináltak, - ha üdülni akartak... „Ha akartak” — nézett körül a néma udvaron, mert vendégeknek, pihenő embereknek nyomát sem látta sehol. A felesége azt tanácsolta, hogy vegyenek két üveg bort. Odaadják, s a gondnok ki fogja nyitni azt a szobát... Ezt találta ki, míg a férje a gondnokkal próbált zöldágra vergődni. De a gondnok nem fogadta el a ‘bort. Hiába akarta otthagyni a konyhaasztalon. A gondnok visszanyomta a kezébe, és halkan csak eny- nyit mondott: — Legyen szíves magamra hagyni... A mérnök úgy döntött, hogy felhívja a vezérigazgató titkárnőjét. A gondnok megengedte, telefonáljon az ő lakásáról. A titkárnő közölte a gondnokkal, hogy ő úgy emlékszik, a vezérigazgató elvtárs átadta a szobáját erre a hétvégére. — Ügy emlékszik — vonta meg a vállát a gondnok. — Erre nem nyithatom ki a szobáját. Én, kérem, innen szeretnék nyugdíjba menni... — tette még hozzá. — És különben is, a titkárnő még a maga nevét sem tudja — húzta el a száját. Végképp nem értette, mit akar még tőle ez az alak. A mérnök most már a vezérigazgatót hívta fel a lakásán. A felesége vette fel a kagylót, és röviden közölte, hogy a férjét nem tudja a telefonhoz hívni. A mérnök zavartan adta elő, hogy miért is telefonál. — Ehhez én nem tudok hozzászólni — mondta hidegen az asszony. Halkan, ünnepélyes hangon még hozzátette. — A férjem helyett én nem utasíthatom a gondnokot, sem a feleségét, ez kérem, méltatlan lenne hozzánk ... — Ezt nem értem — szólt közbe a mérnök. Az asszony ingerülten folytatta: — Én önnel, uram még sohasem találkoztam, mintha egy vadidegennel beszélnék .. . miért magyarázzam meg, hogy megértse? — Igaza van, asszonyom, elnézést — visszakozott kétségbeesve a mérnök. A vezérigazgató felesége letette a telefont, s a mérnök eldöntötte, hogy most azonnal itthagyja az üdülőt, feleségestül, s örökre elfelejti azt a percet, amikor eszébe jutott, hogy pihenni akar. Különben is, kirándulhatnak. strandolhatnak — miért kell nekik éppen idejönni, éppen ide, ahol olyan néma, halott minden, mint egy szellemvárosban. Visszament a feleségéhez, és any- nyit mondott: — Csak addig maradjunk, amíg nyugodtan... — mutatott a rozoga ágyra. — Itt? Soha! — húzta el a száját a felesége. — Csak nem képzeled ? Hogy az a félbolond gondnok ránk nyissa az ajtót? Nem láttad a szemét? Akár az őrülteké! — Láttam — hagyta rá a férje. — Csak eszembe jutott, hogy otthon anyád még éjszaka is figyel. Itt legalább addig nyugodtan maradhatnánk. — Hogy töltenél el egy nyugodt percet ezzel az alakkal egy fedél alatt? — méltatlankodott az asszony, közben kétszer is belerúgott lapos kis bőröndjükbe, amibe olyan lelkesen csomagolta be a hétvégi pihenéshez szükséges holmikat. — És te még ebben a gyárban akartál karriert csinálni? — csattan fel újra, tehetetlen dühében a férje ellen fordulva. — Ebben — bólintott rá a mérnök gépiesen, aztán felkapta a fejét. — Milyen gyárban? — Milyen gyárban? — ismételte a felesége, és durcásan az ujjait vizsgál gáttá. — Te montad, hogy itt tudsz gyorsan előrejutni. — A nő várt egy kicsit, majd még kíméletlenebből folytatta: — Azt mondtad, pár év, és máris osztályvezető leszel. (Folytatjuk)