Népújság, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-29 / 124. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. május 29., szombat 3 Dr. Pápay Gyula Ficzere Sándor Halasi Gábor Kovács Imre Robánszky Ferenc Tímár Ferenc Ha falun él az ember Szerkesztőségi kerekasztal-beszélgetés megyénk kis településeinek ■ | r ##■ r ■■■ rr ■ r rr I jelenéről es jovojerol Sok szó esik napjainkban a faluról, s korántsem azért, mintha valamiféle divatot követnénk. Valójában azért beszédtéma, mert óriási ütemben változó korunkban is jelentősége van. Hiszen ilyen helyeken él még mindig a Föld lakosságának kéthar. mad része, hazánk népességének, egyben pedig a magyar munkásosztálynak hozzávetőlegesen a fele. Számos szállal kötődünk e helységekhez, talán alig van ember, akit családi, rokoni kapcsolatok ne fűznének hozzájuk. Külünösen a kisebb települések — amelyekből Heves megyében is 31 van — jelene, jövője felé fordul kíváncsian az érdeklődésünk. Vajon mivel tartják, tarthatják meg lakóikat, hogyan próbálják tompítani városaink vonzását, megakadályozni az elvándorlást, a lélekszám néhol már-már rohamos apadását? Szerkesztőségi kerekasztal-beszélgetésünk során ilyen és hasonló kérdésekre ez alka- lammol dr. Pápay Gyulánál, a megyei tanács vb-titkáránál, Kovács Imrénél, a hatvani városi tanács társadalmi elnökhelyettesénél, Ficzere Sándor bátorl tanácselnöknél, Rohánszky Ferenc gyöngyösi áfg$z- elnöknél, Tímár Ferenc tenki HNF-elnöknél és Halasi Gábor tófalui tanácstagnál kerestük a válaszokat. A Népújságot Gyóni Gyula képviselte. Gyóni Gyula DR. PAPAY GYULA: — Elöljáróban azt a tévhitet szeretném eloszlatni), hogy a városok vonzása egyértelműen érződik falvain- kon, s a lakosság csökkenése feltétlenül a kis települések jellemzője. Legalábbis Heves megyében más a helyzet! Szerencsére még az ötszáz lélekszám alatti hét helység mindegyikére sem mondható, hogy a legutolsó 20 . esztendőben 20 százalékos az „apadás”, csupán Bükkszentmártonban és Űjlőrincfalván ilyen kedvezőtlenek a tapasztalataink. Határozott a gyarapodás olyan községeinkben is, mint például Bodony, Mát- raszentimre, Parádsasvár vagy a nem sokkal nagyobb Egerbakta, Szilvásvárad, Visonta. Tenken pedig —, hogy a jelenlévőkre is utaljak — a népesség növekedése a városokét is meghaladta! A közeli falvakban Egerből Gyöngyösről is szívesen megtelepednek. Ugyanekkor tény, hogy — gondoljunk csak Sarudra, Pélyre! — sajnos 40 százalékos „fogyásról” is beszélhetünk. összességében azonban — minden bizonnyal a sikeres településhálózati program eredményeként, az átgondolt, helyesen végrehajtott fejlesztések hatására — megyénknek nincs elnéptelenedő falva. NÉPÚJSÁG: — Öröm a jóról hallani, ám a kedvező helyzet kialakítása biztosan nem ilyen egyszerű. Valószínű, hogy például Tenken sem ment könnyen. TÍMÁR FERENC: — Tagadhatatlan. Községünk szerencsés fekvése ugyan sokat segít az emberek megtartásában, de másra is szükség van ahhoz, hogy a jelenleg itt élő több mint másfél ezer ember együtt maradjon, ragaszkodjék lakóhelyéhez. Mindenekelőtt mun'kalehetőségiek kellenek, s tisztességes keresetek. A számunkra sokat jelent a közeli erdőtelki tsz, amely a fiatalok számára is vonzó. Nem kis része van abban, hogy a legutóbbi ötéves terv időszakában és a mostaniban egész sor lakás épült, illetve épül. A lakosság úgy szereti, annyira magáénak érzi ezt a falut, hogy szívesen hoz áldozatot a közösségért is. Miután a tanács pénzéből itt, Tenken, sem sokra mennénk, esztendőről, esztendőre társadalmi munkával próbáljuk pótolni a hiányzó összegeket Jellemző erre a segítségre, hogy tavaly már 336 forintos érték jutott belőle egy-egy főre, csaknem két~ szer annyi, mint 1975-ben. Szóval, egyebek mellett így született községünkben az új, ötvenszemélyes óvoda, amelynek csupán a korszerű világítását kellene még megoldani, s így bővítettük az iskolánkat, építettünk két buszmegállót is. Vagy éppenséggel így díszítettük több száz rózsatővel a Lenin, valamint az Erdőtelki utat. Aztán hasonló vállalkozással szeretnénk most napközi otthont is teremteni a gyerekeknek, a tsz ötszázezer forintos támogatásából, s egykori irodáiból, ha az állam mellénk áll egy kicsit ... Háromezer kötetes a klubkönyvtárunk, de fejlesz^ teni akarjuk. Talán mert építésvezető is vagyok: biztatóan halad a vízműhálózat kialakítása, maholnap a vezetékes csap sem lesz elérhetetlen álom. Többi között folytatni kívánjuk az útépítést. Ügy" hiszem, hogy az alapellátással általában már most sincs különösebb baj, s további közös összefogással — mert leginkább ezután is csak erre alapozhatunk — még jobb lehet a tenkiek közérzete. HALASI GABOR: — Kétségtelenül nagy lehetőségek vannak a társadalmi murikában, különösen, ha jól rangsorolt célkitűzések megvalósítására s ügyesen szervezik. Amióta az aldebrői tanácshoz tartozunk, önkénteseink lelkes igyekezetével készült például a vasúti és buszmegálló Tófalun, sikerült por- talanítani a Széchenyi utcát s rendezni a temető területét, illetve környékét. Ha még nem is hasonlítunk egészen a szomszédra, a parkosítási, virágosítási kedv mindenesetre átragadt községünkre, s a településcsinosításban mi sem vagyunk éppen utolsók. A két falu „házasságából”, együttműködéséből sok jó származott, s további eredmények születhetnek. Szó van arról, hogy a közös iskolával szemben, Aldebrő és Tófalu között létesül majd az új ABC-áruház is. Azon vagyunk, hogy Verpeléttől Kálig és vissza valamiféle helyijáratú busz is segítse a jobb közlekedést... Am, úgy véljük, hogy a mégoly nagy lelkesedés is kevés, néha bizony a jelentősebb állami támogatást sem nélkülözhetjük falun. Az al- debrói tanáccsal együtt is roppant nehéznek látszik, mondjuk, a vizművesítés vagy a két község gyerekeinek szükséges tornaterem fölépítése. FICZERE SÁNDOR: — Mi is társult községekben élünk, de — a három falu együttes léleks zárna sem több 2226-nál. Az ösz- szevonás nálunk sem hozott éppen rossz tapasztalatokat. Kezdettől törekszünk javaink igazságos felosztására, itt is, ott is a legszükségesebbeket mégvalósítani. Nem is volt észrevehetőbb elvándorlás, csak Bocson. Mindössze évi 140 ezer forint körüli a fejlesztési alapunk, ám — jórészt társadalmi munkával — iparkodtunk jobbá tenni az útjainkat mindkét sportkörünk öltözőt kapott, egyik településről sem hiányzik, az ifjúsági klub, a jól felszerelt könyvtár. Bátorban új óvodát építettünk, közműve- sítettük a hevesaranyosi cigánytelepet is. Kielégítő egészségügyi hálózatról gondoskodtunk, a szövetkezettel szerződve többi között megvalósítottuk az egységes intézményes szemétszállítást is. Megfelelő vízellátása, korszerűbb, új ABC- áruháza azonban mindmáig csak Egerbocsnak van. További gondunk, hogy az Egercsehibe körzetesített általános iskola — községeinkből diákbuszokon szállított — felső tagozatos tanulóival szemben határozottan hátrányos helyzetbe kerültek a visszamaradt alsósok. A tsz — amely sok tekintetben meghatározója lehet egy-egy falu sorsának — sajnos gyönge, nem tudott olyan munkaalkalmakat teremteni, amelyek leköthetnék az embereket. A 830 fős munkaképes lakosságból 611 az eljáró, s a mindennapi ingázás sokat elvesz energiájukból, kedvükből. Igazán dicséretes az is, amit mindezek ellenére fal- vainkra áldoznak! KOVÁCS IMRE: — Érdekes dolog ez az eljárás, ingázás. Hatvan térségében már igazán mindent megtettünk, hogy helyben, vagy legalábbis a közelben tartsuk a lakosságot — a meglevők mellé egész sor munkaalkalmat teremtettünk a városban, Kerek- haraszton tekintélyes gyáregységgé növeltük a kezdetben letelepített kis cipőüzemet vagy inkább csak jókora műhelyt, ABC-áru- házat, bisztró-falatozót, 25 személyes óvodát létesítettünk — a szomszédos Herédről mégis, ma is öt busz hordja messzire az embereket. Boldogról pedig —, ahol például a primőrkertészet aranybányája, egyik hazai fellegvára van — három. Ugyanekkor a herédiek hallatlanul szorgalmas társadalmi munkájával, vagy a nagykökényesiek hasonlóan lelkes igyekezetével csodálatos virágoskertek születtek még a. hajdani liba- pástokon is! S Boldog — ahol nem is túlságosan régen szinte hallani sem akartak az „ingyen munkáról” — idővel megelőzte az említetteket! Különben minden bizonnyal a város környéki települések viszonylag nagyobb népessége is hozzájárult ahhoz, hogy talán másoknál élénkebb ütemben haladhattak. Mert, hogy ki ne hagyjam: Heréden és Nagykökényesen jó ideje megoldották a vízellátást, a rendelkezésre álló pénzösz- szeg 50 helyett 100 százalékos társadalmi kiegészítésével járda van már mindenütt, s rövidesen valameny- nyi úttest portalanítva lesz. Boldogon is megfelelőnek mondható az alapellátás, sőt már az öregek napközije sem hiányzik Ahol tudjuk, ezután is segítjük falvainkat. Sok más mellett tervezzük, hogy amikor módunk adódik rá, még a távhívó hálózatba is bekapcsoltatjuk „kisebb testvéreinket”. NÉPÚJSÁG: — Az ellátás emlegetésekor gyakran szóba kerülnek az áfiészék is. Vajon mit tesz, mit tehet egy-egy szövetkezet fal veinkért? ROHÄNSZKY FERENC: — Közelebbit nyilvánvalóan csak a miénkről, a GYÖNGYSZÖV-ról mondhatok. Nos, úgy gondoljuk, hogy igen nagy a felelősségünk körzetünkért, ahol Gyöngyös jelentős részén túl 11 — közöttük jó néhány kisebb — község s bizonyos fokig a Szolnok megyei Jászárokszállás igényeinek kielégítéséről kell gondoskodni. Szűkebb hazánk lakosságának mintegy ötödéről! Nemcsak a gazdasági, hanem például a politikai, közművelődési szerepünk is jelentős. Üzleteink — boltok, vendéglátó egységek — kiterjedt hálózatát „üzemeltetjük” területünkön, közöttük tekintélyes áruházakat, sőt nemzetközi forgalmú szállodát. S ma már a legkisebb faluban sem elégszenek meg akármivel az emberek! Határozottan megkövetelik, hogy ne kelljen mindenért a városba szaladni, legalább a legszükségesebbeket helyben megkapják. S természetesen nemcsak a kenyeret, hanem a választékos hentesárut is a legszükségesebbek közé sorolják már, hogy például a tejtermékekről, süteményekről vagy az alapvetőbb iparcikkekről ne is szóljak. Jóllehet, például az úgynevezett „száraz áru” : megszabott portéka. Mit tehet ilyen helyzetben a szövetkezet? Igyékszik úgy „szétcsipkedni” például azt a kevés füstölt kolbászt, szalámit, hogy legalább valamicske mindenhová jusson. Egyidejűleg pedig előbb vagy utóbb saját kisüzemet létesít, hogy friss húskészítményekkel föltétlenül pótolja a hiányzó központi kínálatot. Gyöngyössolymos, Gyöngyöshalász, Nagyréde és Visznek új ABC-t kapott, Gyöngyöspatán bővítettük a bisztrót, hogy a gyermek-, illetve diákétkeztetés sem legyen gond a községben. S célrészjegyek vásárlásával ez utóbbi helyen is módot teremtettünk egy új kisáru- ház közeli megnyitására. NÉPÚJSÁG: — Mindez, ahogyan szavaiból kivehető, csupán egyik oldalasa munkájuknak. Mi másra célzott még válaszában? ROHÁNSZKY FERENC: — A szövetkezeti munka: mozgalmi munka. Ennélfogva politikai tartalmát talán nem kell már különösebben hangsúlyozni, többé-kevésbé valószínűleg mindenki előtt isimert. Nincs különösebb szükség a szövetkezés előnyeit emlegetni, hiszen ki- nek-kinek igazán bőven volt alkalma meggyőződni erről. Ám mindenképpen csak az áfész javára válhat, ha sokoldalúan erősítjük kapcsolatainkat. Ilyen meggondolásból képezünk például újra meg újra tagsági érdekeltségi alapot, amiből aztán rendszeresen adunk a területünkön levő községeknek is elképzeléseik megvalósításához. így az előző középtávú tervciklusban 500 ezer forint került a falvakba, a mostaniban pedig 800- ra számíthatnak. Sok-e ez, vagy kevés? Megítélés kérdése, hiszen a 60—70 ezer forint ami egy-egy helyre jut, mintegy a fele annak az összegnek, amiből beszélgető társunk, Ficzere Sándor tanácsa évenként a három faluban fejleszthet. Minden községünk sportkörét támogatjuk, az adácsi öregek napközijébe tv-készüléket vittünk. Húszezer forinttal segítjük a solymosi menyecskekórust, az adácsi és a gyöngyöstarjáni művelődési házakat ötvenezer forinttal patronáljuk. Személy szerint is évente legalább kétszer találkozom községeink vezetőivel, részt veszek testületi üléseiken, iparkodom rendszeresen osztozni gondjaikon, elképzeléseiken. FICZERE SÁNDOR: — Biztosan könnyebb olyan helyen kielégíteni a lakosság igényeit, ahol így- segít a szövetkezet. DR. PAPAY GYULA: — Ahhoz, hogy a szövetkezet segítsen, a helyi vezetésnek a kezdeményezésére, aktivitására is szükség van. Minden bizonnyal va- lamenyiünk előtt ismeretes, hogy manapság szinte országszerte milyen élénk a háztáji kedv, mi mindennel próbálkoznak s mennyiféle dologgal érdemes foglalkozni. Föltétlenül táplálni kell hát ezt a kedvet, s fölkaroL ni a legkisebb hasznos törekvést is. S biztatni másokat, is arra, hogy ne csak saját szükségletükre termeljenek, hanem osztozzanak az egész település ellátásán. Szakcsoportok szervezésével egészen biztos, hogy csökkentenék a mutatkozó gondokat. ROHÁNSZKY FERENC: — Saját tapasztalataink alapján állíthatom, hogy roppant nagy lehetőségek vannak ma a szakcsoportokban. Hogy mást ne mondjak: a visontai meddő művelésére sokáig senki sem akart vállalkozni. Aztán az ipari munkások alakítottak kertszövetkezetet a támogatásunkkal. Biztosi, hogy sikerrel járnak, s megérzik kedvező hatását a környékbeliek Sertéstenyésztő szakcsoportunk úgy gazdálkodik, hogy már egy öttonnás tehergépkocsit is tudott magának vásárolni további munkájához. Íme a példák, követni kell! TÍMÁR FERENC: — Nálunk is jók az ilyen tapasztalatok. Amióta a hevesi áfészel-szel szorosabb a kapcsolatunk, a húsellátásban nincsenek különösebb problémáink. Évről évre szerződést köt kistermelőinkkel, aztán a tenki sertéseket levágják, feldolgozzák a szomszédos Erdőtelken. s a megtermelt áru visszakerül a hűtőpultunkba, így ki-ki kedvére vásárolhat. DR. PAPAY GYULA: — Az összefogás, az együttműködés, mint az elmondottak is bizonyítják: általában kedvező eredményekhez vezet. Ahogyan a beszélgetésből kiderült: néhol olyasmivel dicsekedhetnek, amely a jelentősebb helységeknek is becsületére válna. Hiszen például, hogy csak egyre utaljak, Eger, Gyöngyös vagy Hatvan elmondhatja-e azt, amiről itt számot adtak: minden utcában járda van? NÉPÚJSÁG: — Egy-egy község életrevalóságát, sikereit valóban nem a közigazgatási státusa határozza meg hanem sokkal inkább lakóinak a szemlélete, akarata. Ahol az igényesség törekvéssel párosul, ott sorra-rendre megvalósulnak az álmok, bármilyen kevés is a lélekszám, bármennyire szűkösek a lehetőségek. Másutt pedig a kedvezőbb adottságokkal sem tudnak sokat kezdeni. DR. PAPAY GYULA: — Közismert hogy napjainkban sem telik még mindenre „az állam bácsi” pénztárcájából, gyakran egyenesen kevesebb juit belőle, mint korábban. Ezért föltétlenül az igyekvőbb településeknek szurkolunk, azokat biztatjuk, akik a legjobban forgatják forintjaikat, valóban a legsürgetőbb feladatok megoldásán fáradoznak, s önzetlenül vállalják a társadalmi munkát, szívesen hoznak anyagi áldozatokat is. Szerencsére már sok ilyen községünk akad, s ez önmagában is amellett szól, hogy falva. inknak jövőjük van, nem kell félnünk a pusztulásuktól. Az a kétségtelen társadalmi mozgás, ami a lélek- számban tapasztalható, az országos határok között van. S igenis mérsékelhető, megállapítható nemcsak Eger. bocson, hanem Pélyen, Sarudon vagy Atkáron is. Csak az eddiginél jobban oda kell figyelni a jelenségre, nagyobb érzékkel kell keresni az elvándorlás okait s többet tenni az egészségtelen folyamat ellen. Példákban, tanácsokban bővelkedett ez a mostani beszélgetés is, cseppet sem nehéz hát kedvezőbbre fordítani a helyzetet S meggyőződésem, hogy a próbálkozás nem is marad el. Minden faluban érdemes lesz élni. NÉPÚJSÁG: — Köszönjük a beszélgetést!
