Népújság, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-27 / 122. szám

NÉPÚJSÁG, 1982. május 27., csütörtök 6. Tizennyolc nappal a VB előtt... Az EFE spanyol hírügynökség értesülése szerint Guy Thys belga szövetségi kapitány már ki is jelölte a június 13-án, a barcelónai Nou Camp stadionban Argentína el­len VB-nyitómérkőzést vívó csapatát. Eszerint a kezdő tizenegy: Píaff — Gerets, Millecamps, Deschrijver, Renquin — Van der Elst, Van Moer, Coeck, Vercauteren — Van den Bergh, Ceulemans. A hátvédsorban tehát az egy mérkőzésről eltiltott Meeuws helyét a nemzetközi mezőnyben kevéssé ismert Deschrijver veszi át, és a porcsérüléssel bajlódó Van der Eyckenre is csak a második körben számít a a belga szakvezetés — természetesen akkor, ha továbbjutnak a „vörös ördögök”. A belga válogatottnak még két „fellépése” lesz a Mundial előtt, az első mindjárt csütörtökön Koppenhá­gában, Dánia ellen, a főpróbára pedig június 3-án, Brüsz- szelben kerül sor, a holland bajnok Ajax ellen. A spanyol hírügynökség még azt is tudni véli, hogy a felsoroltakon kívül Custers, Meeuws, Baecke, Plessers, Daerden, Mommens és Czerniatynski alkotja a Spanyol- országba utazó küldöttséget MADRID—ZÜRICH: A Mundial gyors közeledtével ismételten felmerül a kétség, hogy vajon teljes lesz-e a 24-es mezőny, az egyre élesedő angol—argentin viszály miatt. Egyelőre a Mun- dialt rendező spanyolok és a FIFA illetékesei is derűlá­tóak, hogy rendben lezajlik majd a küzdelemsorozat. A FIFA illetékese kijelentette: hivatalosan eddig még se­honnan nem érkezett lemondás. Argentínából olyan hírek érkeznek, hogyha netán az angolok sikere bontakozna ki a sziget körüli vitában, Argentína esetleg nem utazna el az Ibériai-félszigetre. Az argentin hadsereg egyik szóvivője azonban kijelen­tette: egyelőre szó sincs arról, hogy válogatottunk ne szerepelne a XII. VB-n. Meglepő viszont Di Stefano, a Real Madridhoz szerződött edző véleménye: „Egyáltalán nem logikus, hogy míg egymást ölik az angol és argen­tin katonák, mások á Mundiallal szórakoztassák a néző­ket”. Szóbeszéd az is, hol kerülhet szembe egymással Ar­gentína és egy brit válogatott. Argentína—Skócia mér­kőzés lehetne abban az esetben — a 2. fordulóban —, ha Argentína a 3. csoportból elsőként, Skócia pedig a 6.-ból másodikként jutna a 12-es mezőnybe. Vagy ha Argen­tína a 3. csoportból a második helyről harcolná ki a to­vábbjutást, Skócia pedig az elsőről. És egy harmadik eset: az elődöntő, akkor ha mindkét együttes a második fordulóban élen végezne. Hosszútávfutók között az USA-ban (II.) Futópálya az ötödik emeleten it .Magaslati” edzés a belvárosban A „DYM” speciális cég megszavaztatta a spa­nyol szurkolók egy ré­szét, mennyire érdeklőd­nek a Mundial lránt. Az eredményt a „Camblo 18" hetilap közli. Esze­Az egri járási labdarúgó­bajnokság 24. fordulójának eredményei. I. osztály, záró­jelben az ifjúságiak: FAKÜ- SE—Tarnalelesz 3—4 (2—2), Andornaktálya—Verpelét 0— 3 (2—01, Egerszólát—Eger­bakta 3—0 (6—0), Felsőtár- kány—Mikófalva 2—0 (1—2), Novaj—Istenmezeje 2—0 (2— 11, Egerszalók—Hevesaranyos 4—3 (7—01, Noszvaj—Makiár 1—2 (0—11. ★ Egri Finommechanika— Ganz-MÄVAG 28—22 (11—7). NB II-es férfi kézilabda­mérkőzés, Eger. V.: Buda­vári, Gödény. Finommecha­nika: Kiss — TOLLNER, La­katos 4, BÖTA, TERENYEI 8, Antók 1, Bodó Cs.: Ha­vasi — Fehér, Fülöp. Edző: Brandstädter Gábor. Közepes színvonalú mérkőzésen az egriek biztosan szerezték meg az igen fontos két pon­tot. A mérkőzés előtt a szak­osztály vezetősége elbúcsúz­tatta Antók Gábort, aki ez­úttal lépett a pályára utol­jára a Finommechanika szí­neiben, s ezzel befejezte az aktív játékot is. Egri Finom- mechanika—Hajdúszoboszlói Gázláng 28—24 (15—10). NB-s fiú területi bajnoki ké­zilabda-mérkőzés. Egri Fi­nommechanika-Gyöngyösi SE I. 28—26 (15—11). Megyei fiú ifjúsági kézilabda-mérkő­zés. ★ „Ki a leggyorsabb, ki a legkitartóbb” versenysorozat megyei döntőjére május 30- án Egerben, a városi stadi­onban kerül sor 10 órakor a KISZ KB, a Magyar Rá­dió, a Népsport és a Magyar Atlétikai Szövetség közös szervezésében. rlnt a megkérdezettek 52 százalékát nem ér­dekli a labdarúgó-világ­bajnokság, 24 százaléku­kat egy kissé, 23 száza­lékuk viszont nagyon ér­deklődő. Egy százalékuk nem adott választ. Országos temészetbarát- találkozót rendeznek Mátra- füred—Sástón május 28—30- ig az ÉDOSZ KV és Heves megyei Bizottsága közös ren­dezésében. A programban tú­rák, tréfás vetélkedők, tá­jékozódási verseny, kocogás és főzőverseny is szerepel. ★ Agria SC—Egri Közút 5—3 (2303:2223). NB III-as teke­mérkőzés. Ld.: Szabó 436, Bárdos 413, ill. Szecskó 394, Kun 389 fával. Agria SC— Parádsasvár 7—1 (2388:2180). NB III-as tekemérkőzés. Ld.: Jéger 439, Szabó 430, Kádár 404, ill. Szakács 383 fával. ★ Befejeződtek a küzdelmek a gyöngyösi járási általános iskolai asztaltenisz csapat- bajnokságban. A bajnokság végeredménye: 1. Gyöngyös 5. sz. Alt. Isk. 18., 2. Petőfi- bánya 18, 3. Karácsond 15, 4. Szűcsi 12, 5. Rózsaszent- márton 12, 6. Gyöngyös 6. sz. Ált. Isk. 12, 7. Gyöngyös 2. sz. Ált. Isk. 10, 8. Csány 5, 9. Gyöngyös 3. sz. Ált. Isk. 5. 10. Gyöngyös 5. sz. Ált Isk. 2, 11. Vámosgyörk 1 ponttal. ★ A vízilabda OB I. állása: 1. Vasas 44 14 ------ 205-120 24 2 . BVSC 15 12 1 2 182-126 25 3. O. Dózsa 13 10 3 2 140-113 23 4. Tatabánya 15 3 3 3 148 130 21 3. Bp. Honvéd 13 3 1 3 151-146 13 6. Vasas Izsó 13 8 1 6 138-133 17 7. FTC 15 8 — 7 144-134 14 8. Szolnok 15 7 2 6 147-147 16 3. Med. OSC 13 7 1 7 157-143 15 10. SZEOL 15 I 2 7 123-138 14 11. Bp. Spartacus 15 2 1 12 116-160 8 12. Sientaa II 2 — 13 122-165 4 13. Eger 13 I — 13 134-137 4 14. Volán 14 — 1 13 100-183 1 Brianék Clevelandtól ke­letre, közvetlenül az Erie-tó partján élnek. A 30-nak sem látszó negyvenéves űrhajó- mérnök már beöltözve várt ránk. Rövid üdvözlő szavak után gyorsan átöltöztünk, miközben felajánlotta egy kedvelt 18 km-es útvonalá­nak lefutását. A Kanada fe­lől süvöltő északi széllel és a hideggel megküzdve telje­sítettük a kitűzött távot. Ez megfelelő étvágyat biztosított a tipikus amerikai vacsorá­hoz. Ekkor már lassan kezd­tem megszokni, hogy a va­csora egy tál saláta elfo­gyasztásával indul. Az utá­na következő félig nyers hú­sok azonban már csak éhsé­gemnek és a sportban szer­zett akaraterőm együttes se­gítségével kerültek elfo­gyasztásra. A hátralevő desszertek már ismét meg­szokott „feladatot” jelentet­tek. Vacsora után Brian el­mondta, hogy holnaptól két hétig megy szabadságra, oda ahol 30 °C-os nyári meleg van. őszintén irigyeltük, s hogy mi is enyhítsünk va­lamit a zord idő megpróbál­tatásain, másnap délután fu­tásunkat fedett pályára ter­veztük. Nem kellett messzi­re mennünk, mivel a közeli középiskola sportkombinát­jában található egy fedett körpálya is. Ezt a létesít­ményt természetesen hasz­nálhatják idegenek is, megfelelő belépődíj ellené­ben. Éppen ezért furcsa volt megszoknom, hogy az 1-es pályán sétáló-kocogó idősebb embereket kerülgetve kell résztávos edzést futnom. A pálya használatáért ők ugyanannyit fizettek, mint én, így egyenlő joguk van azt használni is. Középen két kosárlabdapályán folya­matos kosárlabdameccsek zajlottak. Fehérek és feke­ték, fiatalok és öregek ve­gyesen az érkezés sorrendjé­ben álltak be. illetve men­tek el. Az uszodába menet beté­vedtem egy kondicionáló te­A területi labdarúgó-baj­nokság utolsó fordulójában 30 gól született, ez kettővel több a 29. forduló gólter­mésénél. A góllövésben az utolsó hét fordulóban veret­lenül szerepelt Olefin SC le­génysége járt az élen, a Szé- csény elleni hét találattal. A leninvárosiak ebben az idő­szakban úgy szereztek 12 pontot, hogy a 27 lőtt gól ellenében csupán négyet kap­tak. A 30 gólon huszonöt lab­darúgó osztozott, közülük Bodolai II. (Olefin SC) há­romszor volt eredményes. Loch Károly a bajnok Nagy- bátony 26 esztendős balszél­sője lett a „gólkirály”, aki húsz alkalommal talált be ellenfeleik kapujába. Hor­váth Ferenc a hatvani KVSC középcsatára az utolsó há­rom fordulóban hat gólt lőtt, s ezzel felzárkózott Csá- nyihoz (B. Volán) és Grol- muszhoz (Sajóbábony), a 15 gólos második helyezettek­hez. A 30. foeduló válogatottja a következőképpen alakult: Erdős (Bélapátfalva) — Tur­csik (Edelény), Bóna (Hat­van), Jelen (Romhány), Lu­gosi (B. Volán) — Bodolai II. (Olefin SC). Berindán (Nagybátony), Horváth (Sí­rok), — Oldal (B. Bányász), Bednarik (Romhány), Loch (Nagybátony). Az utolsó fordulóban dőlt el a bajnoki cím sorsa: a Nagybátony és a Hatvan ide­genben nvert, a bányász­gárda jobb gólkülönbséggel megtartotta első helyét. A hatvaniak most sajnálhatják csak igazán a bajnokság haj­rájában otthonukban elhul­latott értékes pontjaikat... A 3. helyen is a gólkülönb­ség döntött a Borsodi Volán javára a Bélapátfalvával szemben. Elismerést érde­mel a Bélkő aljiak negyedik helyezése. A két utolsó for­rembe is, ahol izompacsirták helyett túlnyomórészt nő­ket találtam az erőgépek alatt. A program legélveze­tesebb része ezután követke­zett. Egy kör alakú medencé­ben 45 °C-os víz volt, s oldalából több nyíláson ke­resztül erős vízsugár tört elő. Ez a szokatlan tangentor a sportolók izmainak fella­zítását szolgálja éppúgy, mint a szauna és a nedves- gőzterem, amely az uszoda partjára nyílt. Téli itt-tartóz­kodásom sok hátránya mel­lett egyik előnye volt, hogy több olyan fedett sportléte­sítménybe tudtam eljutni, amelyet nyáron valószínű­leg nem látogattam volna meg. Ilyenek voltak azok a teniszcsamokok, amelyek egymástól 4—5 kilométerre elhelyezkedve öt vagy tíz műanyag pályával reggeltől estig várják a teniszezőket. Azért helyezkednek el ilyen sűrűn, mert a legnépszerűbb sport, s a teniszt minden amerikai megpróbálja. A fedett pályákkal kapcso­latos legnagyobb élményt azonban egy szombat esti party nyújtotta, amelyet a belvárosban, egy ház ötödik emeletén rendeztek. A Cleve­land West kibérelte egy estére az ötödiken levő fu­tópályát és labdajátékter­dulóban dőlt el, hogy a már korábban kiesett St. ötvözet­gyárhoz, Szécsényhez és Sí­rokhoz a Sajóbábony, Petőfi- bánya és Romhány hármas csatlakozott. Ez a hat csa­pat ősztől a megyei bajnok­ságban szerepel majd. Az utolsó fordulóban a bajnok- aspiránsokon kívül csak a Bélapátfalva tudott hazatér­ni veretlenül. A pályaválasz­tók 21 góljára kilenccel vá­laszoltak a vendégek. A nyolc találkozóra 7900 néző volt kíváncsi. A megyei bajnokság utol­só fordulójában gólrekord született, 27 labdarúgó jó­voltából 39-szer zördültek meg a hálók. A góllövésben a Domoszló csapata járt az élen az Apci Vasas elleni 9 találattal! Három labdarúgó triplázott, hat pedig duplá­zott a kapuk bevételében. A domoszlói színekben játszó Szilágyi az utolsó három for­dulóban nyolcszor volt ered­ményes, végül hatgólos előnnyel végzett a góllövő­lista élén. Balázs (Heves), Móczár (Hort) és Szabad (Selyp) 18—18 góllal lett második. A 30. forduló válogatott­jában a következők kaptak helyet: Buda (Hort) — Kris- ton (Besenyőtelek), Kovács (Heves), Kovács A. (H. Gás­pár SE). Rédei (Hort). — Varga (Selyp), Bófa (Füzes­abony, Párái (Hort) — Tóth (Mátraderecske), Szilágyi (Domoszló), Szabó (Domosz­ló). Ebben a mezőnyben is az utolsó fordulóban dőlt el a bajnoki cím sorsa. A Hort magabiztos játékkal fektette kétvállra a H. Gáspár SE-t, végül kétpontos előnnvel lett bajnok az újonc Gvönevös- halász előtt. A piros-fehér legénység rosszabb gólkü­lönbséggel szorult a harma­dik helyre. A Besenvőtelek és a Tamaörs már hetekkel meket. A műanyag futópálya alagútszerűen volt megépít­ve, tehát az egyik oldalról nem látni át a másikra. A lab­dajátéktermek közül a legér. dekesebb az Európában is­meretlen racquetball volt, amelyet nyomban kipróbál­tam. Egy ütőt rögtön eltör­tem, de az alapokat sikerült elsajátítanom. A teniszhes hasonló, de négy fal között (melynek az egyik fala plexi) 2 egyén által játszható játék igen jó reflexeket igényel. A két játékos felváltva pü- föli a kisméretű labdát, amely bárhová pattanhat, de a földre csak egyszer. Az USA nemzeti bajnokságát éppen abban a teremben ját­szották egy hónappal ez­előtt, ahol racquetball pá­lyafutásom kezdő (és befe­jező) lépéseit (eséseit) tet­tem. A játszók vagy éppen pihenők a középen kialakí­tott bárból, a plexi falakon keresztül figyelhették a töb­biek játékát. A sportparty befejeztével éjfél körül in­dultunk hazafelé. Az utcákon még ilyenkor is több futót láttam, akik fényvisszaverő mellényben futva teljesítet­ték napi távjukat. Következik: (Rich és a legjobb nő) Honfi Gábor a záró forduló előtt biztos kieső volt. A Mátraderecske kiesési rangadót nyert Po­roszlón, ezzel biztosította me­gyei tagságát A megyei baj­nokság 16-os mezőnyében három csapatnak; a terüle­tiből kiesett Petőfibányának és Síroknak, valamint a já­rási bajnokok osztályozó győztesének kell helyet biz­tosítani. Amennyiben a Hort sikerrel veszi a területi osz­tályozó akadályát, úgy a Po­roszló elkerülheti a kiesést A záró fordulóban csak a Mátraderecske tudott idegen­ben nyerni, pontosztozkodás nem történt. A hazai csapa­tok 30 lőtt góljára kilenccel válaszoltak a vendégek. A gólzáporos fordulónak 2600 nézője volt A hal hatat lanok Örömmel olvastam nem­rég a Népsportban, hogy két kitűnő vízilabda-szakembe­rünk a 70-es évek sikercsa­patának kovácsai, Gyarmati Dezső és Kárpáti György is helyet kapott abban az egye­sült államokbeli parkban, ahol az úgymond halhatat­lanok kéz- és lábnyomát őrzik. Hogy valóban halha­tatlanok, arról igazán a ma­gyar sportkedvelők tudnának akár naphosszat is mesélni. Mindig emlékezni fogunk si­kereikre, az általuk irányí­tott csapatra is. Bolvárl Antal, a Budapesti Honvéd mestere, aki egyben a jelenlegi válogatott edzője is, szintén belépett a halha­tatlanok sorába. Legalábbis az egri uszoda halhatatlan­jai közé. Igaz, sem láb-, sem pedig kéznyomát nem őrzi betonlap, de szavaira Jó né- hányan emlékezni fogunk. A kedden lejátszott vízilab­da-mérkőzésen ugyanis új­ságban még meg nem jelent szavakat használt a közönség jellemzése érdekében. Meg­feledkezve sportembert mi­voltáról, s az adott pillanat­ban betöltött funkciójáról, szégyenfoltot ejtve ezzel nemcsak saját, de sportága becsületén is. Sportemberként azok az egri játékosok viselkedtek, akik uralkodni tudtak ide­geiken. Annak ellenére, hogy Puskás és Szarka játékveze­tők már gyanús „indiszpo- náltsággal” — az első pilla­nattól kezdve —, egyoldalú bíráskodásukkal vétették észre magukat. Világosabban fogalmazva: ilyen kritikán aluli játékvezetést még nem­igen látott az öreg egri uszoda közönsége... Kis Szabó Ervin A Népújság tippjei a 22. hétre 1. Csvese—Flstolese végeredmény x 1 2. Lazlo—Cremonese végeredmény x 1 3. Palermo—Reggiana végeredmény i 4. Pisa—Spal végeredmény 1 5. Rlmlnl—Brescia végeredmény x 1 6. Sambenedettese—Lecce végeredmény 1 x 7. Sambenedettese—Lecce félidő x & Sampdorla—Perugia végeredmény 1 3. Sampdorla—Perugia félidő x 1 10. Varese—Bari végeredmény 2 x 11. Varese—Bari félidő x 12. Verona—Catania végeredmény 1 13. Verona—Catania félidő 1 x Pótmérkőzések: 14. Foggla—Pescara végredmény l szigetvary József 16. Cavese—Plstolese félidő Televízióvásár a füzesabonyi ÁFÉSZ-áruházban és a poroszlói Iparcikk- kisáruházban 1982. június 12-ig. A megvásárolt színes és fekete-fehér nagy képernyős készülékekhez 1000,— Ft-os AJÁNDÉK UTALVÁNYT ADUNK! ün már nyert, ha nálunk vásárolt új tv-n nézi a MUND1ALT! JO VÁSÁRLÁST KÍVÁNUNK! Csak röviden... Fordulóról fordulóra

Next

/
Thumbnails
Contents