Népújság, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-20 / 116. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. május 20., csütörtök 3 Önállóan - bástyák nélkül A MEGYEI TANÁCSOK az elmúlt év végén új munkaerő prognózist készítettek, összesített információk szerint az idén a foglalkoztatás országos egyensúlya megfelelő lesz. Tizenegy megyében — Hajdú-Bihar, Heves, Szolnok, Csongrád, Bács-Kiskun, Békés, Győr-Sopron, Fejér, Komárom, Vas és Pest megyében — a munkaerő-kereslet és -kínálat várhatóan közelít egymáshoz. Nógrád, Somogy, Zala és Tolna megyékben változatlanul kiegyensúlyozott helyzetre, Budapesten és Baranya megyében azonban változatlanul munkaerőhiányra, Borsod megyében kisebb, Szabolcs- Szatmárban pedig viszonylag nagyobb feszültségre lehet számítani. E felsorolás is jelzi, hogy a munkaerőpiacon uralkodó keresleti és kínálati viszonyok sokkal bonyolúltabbak, mint amilyeneket éveken át megszoktunk. A korábbi időszakokat a munkaerő iránti feltétlen kereslet jellemezte, most viszont úgy tűnik, hogy a vállalatok válogatnak a munkára jelentkezők között. Tény, hogy bizonyos szakmákban sok munkavállalónak elhelyezkedési gondokkal kell számolnia. A pályakezdő fiatalok egy részének elhelyezkedése például már most sem könnyű: az egy műszakos munkahelyeket kereső nők egyre nehezebben találnak munkaalkalmat; nem beszélve a csökkent munkaképességűek foglalkoztatási lehetőségeiről. Tegyük még ehhez hozzá: a gazdasági szabályozók egyre több munkaerőt szabadítanak fel, s a nyilvánvalóan szigorúbb gazdálkodási feltételek ugyancsak szigorúbb munkaerő-gazdálkodásra késztetik a munkáltatókat! S a végeredmény: valószínű, hogy súlyosbodnak a foglalkoztatással kapcsolatos gondok! Ilyen körülmények között pedig minden eddiginél nagyobb és nehezebb feladatokkal kell megbirkózniuk a területileg illetékes tanácsoknak és szakigazgatási szervezeteiknek. Dolgukat nehezíti, hogy bizonyos körzetekben egyszerre kell megvalósítani a hatékonysági szempontból nélkülözhetetlen munkaerő-átcsoportosítást, illetőleg bővíteni az elhelyezkedési lehetőségeket. A kisebb településeken élő népesség megtartásának egyik feltétele, hogy mindenkinek munkalehetőséget kínáljanak a lakóhelyén, vagy annak közelében. A racionális munkaerő-gazdálkodás másik feltétele, hogy csakis a minden szempontból kedvező helyzetben lévő körzetekben valósítsanak meg termelésbővítést jelentő beruházásokat, s ha ezek működtetéséhez az adott körzetben nincs elegendő munkavállaló, akkor továbbra is szembe kell néznünk az ingázásból fakadó gondokkal. AZ INGÁZÁST NÁLUNK sokan afféle sorscsapásnak tekintik, noha az ingázásnak nyilvánvalóan racionális okai vannak. Ezért is döntött úgy az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal, hogy megvizsgálja a lakóhelytől távolabbi munkavállalás gazdasági és szociális feltételeit, körülményeit, egyéni és társadalmi költségeit. Tételezzük fel, hogy a vizsgálatok végül az ingázás körülményeinek javításához vezetnek majd. Ettől függetlenül, az adott területén élő népesség foglalkoztatási gondjainak megoldása — az érvénye® párt- és állami határozatok értelmében — elsősorban a megyei tanácsok feladata. De milyen lehetőségeik, eszközeik vannak erre? Például a munkavállalók át-, illetve továbbképzésének szorgalmazásához és szervezéséhez? Ez ugyanis egyik alapfeltétele a munkaerő mobilitásának. Jelenleg mintegy 100 ezren járnak különböző képesítést nyújtó továbbképző tanfolyamokra, s ez önmagában is gyors változásokat idézhetne elő az adott területen foglalkoztatottak szakmai struktúrájában, mobilitási esélyeiben és lehetőségeiben. Csakhogy a megyei tanácsok munkaügyi osztályainak — megfelelő információk híján — nincs pontos áttekintésük e változásokról. A felnőtt munkavállalók szakmai képzésének, át- és továbbképzésének irányítása, engedélyezése ugyanis annyira bonyolult, hogy a legérdekelteb- bek — a területi munkaerő-' gazdálkodásért (elvileg! felelős tanácsi szakigazgatási szervek — aligha befolyásolhatják az oktatási munkát. Például minisztériumi elbírálás és engedély kérdése, hogy valamely állami vállalat szervezhet-e továbbképző tanfolyamokat olyan szakmákban, amelyek az Országos Szakmunkásképzési Jegyzékben foglaltatnak. A tanácsok csakis az általuk irányított vállalatok esetében engedélyezhetik e tanfolyamokat. A továbbtanulással kapcsolatos egyéni kérelmeket mindenkor az adott vállalat munkaügyi osztálya bírálja el, a tanfolyamon történő felkészítés engedélyezése viszont az illetékes minisztérium hatáskörébe tartozik. KÉRDÉS, HOGY ILYEN körülmények között elvárható-e a tanácsoktól az eddiginél hatékonyább és racionálisabb területi munkaerő- gazdálkodás? A válasz any- nyira egyértelmű, hogy a Művelődési Minisztériumban már dolgoznak a felnőtteket érintő szakképzés rendjének korszerűsítésén; az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal pedig még az idén megjelenteti a tanácsok munkaügyi szervezeteinek munkáját szabályozó új ügyrendet. De az ÁBMH szakemberei arra is figyelmeztetnek, hogy önálló gondolkodás és cselekvőkészség híján a jogszabályi rendezés sem segíthet. Más szavakkal: megyei tanácsoknak meg kell barátkozni az önálló cselekvés gondolatával, még akkor is, ha az önállóság esetenként nem bástyázható körül központi jogszabályokkal. (V. Cs.) ÖNKISZOLGÁLÓ RAKTÁRÁRUHÁZ. Az Élelmiszer, és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat budapesti, Ceglédi úti ön- kiszolgáló raktáráruházát a tavalyi nyitás óta tízezer magán- kereskedő, szerződéses és üzletbérlő kereste fel. A viszonteladóknak élelmiszer és iparcikkekből több mint ezernégyszáz féle tételt kínálnak (MTI fotó — KS) Ahogyan a világpiac értékeli... Rugalmas alkalmazkodással — több élelmiszert A nemrég magunk mögött hagyott 70-es évtizedben élelmiszer-termelésünknek mind nagyobb hányadát exportálhattuk a külpiacokon. Az MSZMP Központi Bizottságának 1977. október 20-i, hosszú távú külgazdasági stratégiát meghatározó döntése után ez még inkább megélénkült. így 1980-ban a rubelelszámolású élelmiszer-kereskedelmünk egyenlege több mint kétszerese, a dollárelszámolású forgalmunk pedig hatszorosa volt az 1970. évinek. 7 milliárd - 100 ezer cikk Mezőgépalkatrészgyártó kisiparosok Az idén. alakult Agrotex Vállalat nagy erőfeszítéseket tesz a mezőgazdasági gépalkatrész-ellátás javítására. A munkát az alkatrészhelyzet felmérésével kezdték: az eredmény nem túlságosán biztató mivel több — mindenekelőtt külföldi eredetű — mezőgazdasági jármű és gép egyes cseredarabjaiból lényegesen többre lenné szükség. Az évente mintegy 7 milliárd forintos alkatrész-forgalmazás hozzávetőleg 100 ezer cikket érint. Ami hiányzik, lényegében csak töredéke ennek: ötezer' alatt van a csak nehezen beszerezhető alkatrészek száma. Ám ezeknek több mint fele tartósan hiányzik a telepekről, az üzletekből. A külkereskedelmi joggal rendelkező Agrotex Vállalat a külföldi vállalatokkal, gyártókkal szoros kapcsolatot alakított ki és rendszeresen közli az alkatrész-igényeket. Azokra a cikkekre, amelyekre nem sikerül gyártási fedezetet biztosítaniuk, itthon keresnek vállalkozót. 1982- ben mintegy 900 millió forint értékű alkatrészt gyártanak majd a hazai üzemek, szövetkezetek, kisegítve ezzel az alkatrész-forgalmazókat. A termelőszövetkezetek 30— 40 gépipari melléküzemága foglalkozik a legkeresettebb és igen gyakran hiányzó cseredarabok előállításával. Az idén a kisiparosok is bekapcsolódtak ebbe a programba. A fővárosban és vidéken már 20 jól felszerelt műhellyel rendelkező kisiparos látott hozzá a méreteiben kisebb, ám minden esetben nagy fontosságú alkatrészek sorozatgyártásához. A hazai alkatrészgyártást nehezíti, hogy az öntödék nemigen vállalkoznak az alapanyagok elkészítésére. Ezért a szécsényi termelő- szövetkezetben, az Agrotex támogatásával, több millió forintos beruházással kisebb öntödét létesítenek, ahol a speciális mezőgazdasági alkatrészekhez szükséges nyersöntvényeket állítják elő. Középpontban: a gabona és a hús ■ Hogy minek köszönhető ez a dinamikus fejlődés? Mindenekelőtt annak a felismerésnek, hogy hazánk és részeként Heves megye élelmiszergazdaságai a nehezebb közgazdasági feltételek ellel nére is rugalmasan alkal- mazíkodott a piac által diktált szigorú követelményekhez. A külpiaci alkalmazkodás igénye és a termelés eszközvonzata viszont a korábban jónak vélt törekvéseket kérdésessé tette. Például a mind nagyobb termékmegmunkálásra való törekvés ma már nem olyan egyértelmű mint korábban, mert ezt a világpiac másként értékeli. Ezért van fokozott jelentősége az alkalmazkodásnak, amely élelmiszergazdaságunk exportszerkezetének felülvizsgálatát is szükségessé tette. így jelent meg a VI. ötéves tervben központi helyen a gabonafélék növelt aránya. A gabonatermelés és az erre épülő húsexport mellett azonban érvényesül az a törekvés is, hogy élelmiszereink nagyobb hányadát feldolgozva értékesítjük. Ezért a 80-as évek első felében a külpiaci értékesítés megválasztásánál döntő láncszem a gazdaságosan megtermelt élelmiszerek jó eladhatósága. • Ehhez viszont tovább kell javítani a minőséget, a csomagolást és a feldolgozottságot Így válik érthetővé, hogy a következő években tovább növekszik az állati termékek, a gabonafélék és takarmányok, a kertészeti és egyéb növényi eredetű anyagok élelmiszer- ipari feldolgozása. Modern technika és szakértelem Ezt szolgálják Heves megyében is azok a fejlesztések, melyeket főleg a gazdaságos élelmiszerexport fokozására valósítanak meg a 80-as évek első felében, így az új nagyrédei hűtőház, amely már a nyáron megkezdi termelését, vagy az állatforgalmi és húsipari vállalat rekontsrukciója, a Mát- ravidéki Cukorgyárak selypi gyárának fejlesztése, illetve az Eger—Mátra vidéki Bor- gazdasági Kombinát egri, Árnyékszala utcai vörösborközpontjának létesítése mind ezt a törekvést segíti elő. Az említett beruházások a népgazdaságnak és az üzemeknek is előnyösek, hiszen hamar megtérülnek és hosz. szú távon biztosítják az export növelését! Élelmiszereink verseny- képessége, legyen az hús, bor vagy zöldségkonzerv, nagyrészt attól függ hogy a termelő üzemek milyen gyorsan igazodnak a külpiaci igények változásaihoz Ennek egyik feltétele a korszerű termelés és olyan közösség, amely egyik -napról a másikra képes változtatni a régin, úgy, hogy új terméket állít elő. Ez csupán az egyik feltétel, mert legalább ennyire fontos az ember alkotóereje és képessége is! Kívülről talán úgy tűnik, hogy egy modem üzem már önmaga is a siker záloga. Pedig nem így van! Az üzemet irányító emberek szakértelme, tudása nélkül ugyanis a legkorszerűbb technika sem képes önmagában versenyezni. A kettő együtt viszont már igen! Változó szemlélettel... A korszerű technika meghonosításával példák bizonyítják, hogy az üzemek rövid időn belül képesek átáll* ni egyik termék gyártásáról a másikra, úgy, ha ez megfelelő szervezettséggel is pirosul. Mindez feltételezi ^a szakítást a régi, beidegzést módszerekkel és az újak bevezetését követeli meg. 'i4 gyors váltás ugyanis a külföldi megrendelők igényéhez, ízléséhez való alkalmazkodást jelenti. A változás óhatatlanul a dolgozók átcsoportosításával is együtt jár! Ma áz ésszerűség megköveteli, hogy a legjobb munkások, a több gyártási művelethez értők oda kerüljenek, ahol éppen a legnagyobb szükség van rájuk. Ez az élelmiszer- termelésben, az ágazat fokozott külpiaci érzékenysége miatt különösen fontos! Igaz, hogy ennek a képességnek az anyagi elismerésben, a fizetésben is meg kell nyilvánulnia. Amikor tehát termelési szerkezetváltásról, vagy az igényekhez való rugalmas alkalmazkodásról beszélünk, akkor számtalan korábbi megcsontosodott előítélettel is le kell számolnunk. Ezek megszüntetése, illetve a szokások megváltoztatása termelővé és a termelés részévé válhat, elősegítheti a tervben megfogalmazott célkitűzések megvalósítását Külpiaci igényekhez, a világpiac értékítéletéhez való rugalmas alkalmazkodás tehát nem jelentheti csupán a termékek változtatását. Ezzel együtt a legfontosabb, hogy az emberek gondolkodásmódja is változzék és formálódjék. Az átalakulás ugyanis feltételezi az emberi gondolkodás, a szemléletmód megváltozását is... Mentusz Károly Mesterek mestere — Elkeseredve jött be hozzám a gyerek édesanyja: „Ernő bácsi, beszéljen már ezzel a fiúval, képzelje, most akar autóvezetői tanfolyamra járni, most, - nem sokkal a verseny előtt...” Nem mondom, engem is meglepett a dolog, mert Ötvös Ferit, a tanulómat mindig értelmes, ügyes és jófejű fiúnak ismertem, aki el tudja dönteni, mikor mi a fontosabb. Elő is vettem, beszéltem vele a magam módján, s ő végül hajlott a szóra, megígérte, egyelőre hagyja a tanfolyamot, csak a szakmával foglalkozik, rendesen készül az országos versenyre. (Mint később kiderült, a fiatalember nem bánta meg, hogy így döntött, mert a Szombathelyen megrendezett versenyen, amelyen asztalos szakmában 26 induló volt, a második helyet szerezte meg, és ez egyben a szakmunkásbizonyítvány megszerzését is jelentette számára.) Sárkány Ernő, a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat szakoktatója nem dicsekvésként emliti ezt a példát, és az ehhez hasonlókat, • hanem inkább, azért, hogy érzékeltesse: jó ügyet szolgál az, aki ismereteit, szakmai és elméleti tudását jó szóval, emberséggel igyekszik átnyújtani a rábízott fiatalabb nemzedéknek. És mondja azért is — ez kiér- zik minden szavából —, mert ő maga szeretne inkább a háttérben maradni. Valahogy mégis muszáj visszakanyarodni saját személyéhez, ahhoz, honnan a szakma Hyen magas fokú ismerete, s 'ezen felül az a plusz, csak kevesek számára megadatott képesség, hogy annyi türelemmel, megértéssel és — mondjuk ki — szeretettel képes tudásának át- plántálására. — Azt hiszem, mindkettőt onnan hoztam, a kápolnai gyermekkorból, a szüleimtől... Persze, ami a szakmát illeti, arról édesapám tehet, természetesen ő folytatta az asztalosmesterséget. Ügy emlékszem rá, mint aki nagyon szerette a munkáját, és ennek „ megfelelően művelte is. Később ezért tiszteltem annyira, abban a bizonyos apróságkoromban 'pedig inkább csak a kíváncsiság, meg a forgácsok adta játszási lehetőség miatt lábat- lankodtam annyit körülötte. Mást nem mondhatok, így lett belőlem is asztalos, ha csak „hivatalosan” számolom, akkor is már éppen 35 éve. Ebből a tekintélyes időből Sárkány Ernő jelenlegi munkahelyén három évtizedet töltött el, és — tekintve, hogy most 53 éves — várhatóan és remélhetően, nyugdíjig ehhez hét esztendőt hozzáragaszt. A jövő azonban olyan ága az életünknek, amelyről csak egy bizonyos: a mi törzsünkből nő ki, de hogy merre, s milyenre, azt tudni nem lehet. Marad tehát a múlt, a jelen. — Mások számára talán nem sokat mond, de ez a menetrend: idekerültem mint asztaloslegény, előbb mint szakmunkás, majd brigádvezető, művezető, s legvégül — hat esztendővel ezelőtt — érkeztem pályám jelenlegi szakaszához, szakoktató lettem. És rólam, úgy érzem, bőségesen elég is ennyi. Inkább beszélnék arról, hogy szerintem milyennek kell — kellene? — lenni egy jó szakoktatónak? Azt szinté felesleges is mondanom, annyira természetes, hogy magabiztosan tudja saját mesterségének minden fogását, csínját-bín- ját. Ezt tekintsük adottnak, hiszen ezt feltehetően valamennyien magunkkal hozzuk. Elsődleges tehát ezek után, hogy jól ismerjük meg a ránk bízott gyerekeket, legyünk tisztában azzal, melyikük mire képes, és jó azt is megtudni, önállóan, saját elhatározásából választotta-e a szakmát vagy netalán ráerőltették. Ehhez hadd tegyem hozzá, szerencsére általában ők választják, néha többen is, mint ahányat felvehetünk, s ezen felül ügyesek is. Ezek után a többi már nem nehéz: szeretettel, jó szóval és fokozatosan kell gyalulgatni, csiszolgatni őket —, hogy a szakmánknál maradjunk —, mígnem kialakul bennük a mesterség magabiztos ismerete, s ezzel elkezdhetik saját önálló életüket. Mindez persze sokkal több és bonyolultabb, az egészet elmondani nem, inkább csak csinálni, élni lehet. És nem is egyetlen embernek, hanem egy egész közösségnek dolga, feladta ez. Egyedül, önmagunkban, vajmi kevésre lennénk képesek. Mi ilyen szempontból szerencsés helyzetben vagyunk. Mert mind a vállalat vezetői, mind a 2l2-es szakmunkásképző intézet oktatói munkaköri kötelességüket messze meghaladó megértéssel és szeretettel fáradoznak azon, hogy a nálunk tanuló gyerekek szakmai és egyéb, általános tudás tekintetében is, sok és sokféle ismeret birtokában lépjék át azt a bizonyos kaput, amit nagybetűs életnek szokás nevezni. Minderről csendben, rövid szünetek közbeiktatásával beszél, úgy, ahogyan tanítványaival is. Azokkal a gyerekekkel, akik közül hárman már országos verseny „dobogós" helyezésével bizonyították jó felkészültségüket és iskolájukat, és a többiek, akik ezt megközelítő szakembereknek mondhatják magukat. Sárkány Ernő mindezt személyes sikerének is tekinthetné, ám erről nem esik szó. Inkább egyik gyereknek mutatja meg a szerszám helyes alkalmazásának módját, és most már újra az, újra a szakember: majdani mesterek mestere. B. Kun Tibor
