Népújság, 1982. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-10 / 84. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. április 10., szombat IS. A sport napszámosa Jóllehet az évszám nem kerek, de máris ritka jubileum. Bacsó István immáron 28 éve dolgozik tanácsi sportvezetőként, s tulajdonképpen a kezdetektől máig ugyanabban a szerepkörben. A szűk szakmai berkekben hasonlóval vajmi kevesen dicsekedhetnek az országban. A megkülönböztetett tiszteletnek ez az oka, magyarázata pedig: felszabadulásunk évfordulóján Buda István, az OTSH elnöke a Budapest Sportcsarnokban tartott ünnepségen személyesen nyújtotta át neki a Magyar Népköztársasági Sportérdemérem * arany fokozata kitüntetést. Törésmentes pályája mész- sziről indult: — Paraszt szülők gyermeke vagyok, Szabolcs megyéből kerültem erre a vidékre, már három évtizede. Ahogy kijártam az iskolákat ötvenben felmentem Pestre dolgozni a Ganz-MÁVAG- ba, de ott csak két esztendőt húztam le, mert vittek katonának. Az a behívó pedig Pétervásárára szólt, amit ma sem bánok. Itt ismerkedtem meg a feleségemmel, leszerelés után nősültem, s az akkori járási tanácsnál kezdtem hivatali sportmunkámat. 1966-ban összevonták a péterkei járást az egrivel és az egész terület állami sportirányítását bízták rám. Az időn során átszervezték a sportmozgalmat, változtak a szervezeti keretek, így volt a TSB elnöktől sportfelügyelőn át osztályvezető-helyettesig sok minden. De sohasem a címfestésre, . hanem munkájára adott. Több mint 15 éve ezért ingázik naponta ivádi otthona és egri hivatala köBacsó István / zott. Fél hatkor már talpon van, s csak akkor ér haza este hatra, ha nincs értekezlet, tanácskozás. Kemény szolgálat, napszám a sportért. A gyökerek? — Debrecenben jártam középiskolába, ahol az atlétika és a kosárlabda mellett engem mindenekelőtt a labdarúgás vonzott. A DVSC ifjúsági csapatában lettem igazolt játékos. Később a Pétervásári Honvéd középhátvédje voltam, 1955 hagytam abba. Edzői ambíciók nem fűtöttek, ám a bírói vizsgát még kézilabdázásból is nyomban letettem az aktív pályafutásom után. 1972- ig tíz évet töltöttem az országos keretben, élvonalbeli labdarúgó játékvezetőként. Olyan barátok, társak között mint Gere, Petri, Zsolt, Szegedi Barna ... Legemlékezetesebbnek az NB I-es bemutatkozásomat tartom, Kispesten fújtam a sípot, Tichy nyitotta a gólok sorát, végül a Honvéd 2—1-re verte a Dunaújvárost. Az egri járás pezsgő sportéletét 30 sportkör biztosítja, tíz sportágat űznek versenyszerűen a fiatalok. A sokszínűséget példázza a kimagasló tömegsport élet is, aminek aranyos példája a falusi szpartakiád országos döntőjében, a napokban elért pétervásári és bükkszéki siker. íEgy hitvallás „építményei”. — Szerencsés embernek érzem magam, hiszen azzal foglalkozom amit szeretek. Sporttal, emberekkel. fiatalok környezetében. Észrevétlenül rohantak az évek, elmúltam 51 éves, nagyapa lettem, kisunokájára büszke. Azért mert én fociztam, annak nem látta kárát a többi sportág, minthogy a benti döntéseket. sem a rideg paragrafusok szellemében hoztam. Az élő kapcsolat, a meggyőzés híve vagyok, s bátran mondhatom, hogy elfogadják a véleményem, hiszen én is igyekszem másokat megérteni. A megfelelő hivatali, emberi, sporttársi kapcsolatok kialakítása mindig sikerült, ennek kö= szönhetően az egyesületeknél stabil, tapasztalt kollégákra támaszkodtam, ugyanezt elmondhatnám a párt- és társadalmi vezetőkkel, a pedagógusokkal kialakított jó viszonyról. Talán éppen ezért véli úgy, hogy a mostani elismerés nem csupán az övé. Hallhatják sirokiak, recskiek, ... makiáriak, demjéni. ek. Panyik Sándor, Boza Miklós, Kudlák István... sportolók, vezetők, szövetségi és hivatali tisztségviselők, segítők? Budavári Sándor Idegenben a jobbak A területi labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának egyik érdekessége az, hogy a pillanatnyi első hat helyezett közül öt csapat idegenben lép pályára, egyedül a Borsodi Volán együttese lesz pályaválasztó. A miskolci közlekedési gárda a két pont megszerzésének a reményében fogadja a már csak halvány ■ bentmaradási reményeket tápláló Siroki Vasast. A legutóbbi teljesítménye alapján nehéz 90 perc vár az éllovas Hatvanra, a feljövőben levő Olefin SC vendégeként. A Recski Ércbányász legénysége a bajnokaspiráns Nagybátony legyőzésével szeretné megerősíteni pozícióját a középmezőnyben. Amennyiben a bélapátfalvi csatárok a helyzetek kihasználási arányán javítani tudnak, úgy pontosan térhetnek haza a kiesés ellen harcoló Romhány otthonából. Ha a Petőfibánya most nem váltja két pontra a hazai pálya előnyét á Sajóbábonnyal szemben, akkor reménytelen helyzetbe kerül. Tippjeink, zárójelben az őszi eredmények: Romhány —Bélapátfalva (1—1) X, Olefin SC—Hatvan (0—2) X, Petőfibánya—Sajóbábony (1—1) 1, Borsodi Volán— Sírok (3—1) 1, Borsodnádasd—Edelény (2—5), X. RECSK—NAGYBÁTONY (2—1) 1, Borsodi Bányász— St. Síküveggyár (2—3) X, Szécsény—St. Ötvözetgyár (2-2) 1. A megyei bajnokságban az éremesélyes csapatok közül egyedül a H. Gáspár SE lesz pályaválasztó. A kitűnő játékosanyaggal rendelkező piros-fehér gárda biztos győzelemre számít a Pétervására ellen. Látszatra könnyű feladat előtt áll a listavezető Gyöngyöshalász a sereghajtó Besenyőtelek otthonában. A besenyőtelki fiúk kijelentették: „Nem adjuk meg senkinek köny- nyen magunkat, ha már búcsúzni kényszerülünk azt emelt fővel tesszük!” ' A forduló egyik legizgalmasabb összecsapásának ígérkezik a Tárnáméra—Hort találkozó A formájában erősen visszaesett Füzesabony a kiesés ellen küzdő Egercsehi otthonában szeretne javítani. Kiesési rangadó keretében a Tarnaörs az előtte álló Mát- raderecskét fogadja. A többi találkozón az eredmény alakulásában közrejátszhat a hazai pálya előnye is. Tippjeink: Egercsehi— Füzesabony (0—3) X, H Gáspár SE—Pétervására (1— 1) 1, Tárnáméra—Hort (1—3) X. Kompolt—Poroszló (0—2) 1, Apc—Heves (0—2) X, Tarnaörs—Mátraderecske (1 —2) 2, Besenyőtelek—Gyöngyöshalász (0—5) 2, Domosz- ló—Selyp (1—5) X. Túl van a bemutatkozáson az Egri VILATI SE újonnan alakult szakosztálya. Gyorsasági motorosaik közül Kiss Géza és Marmoly Sándor indult a csepeli hatórás megbízhatósági versenyen, ahol csak vázrepedés miatt szorultak 16 pár küzdelmében a 7. helyre. Képeinken erről az idénynyitóról számolunk be. A krosszozók is saját gépeiken ülhettek nyeregbe Kúpon, mert a Siroki Vasas végül nekik adta el a csehszlovák motorokat, darabonként 12 200 forintért. A több hetes kihagyás azonban éreztette a hatását, de a pályán így is végigment Domboróczki Béla, Domboróczki Tamás és Molnár Sándor. (Fotó: Huppán Béla) Csak röviden... Kiértékelték a sakk OB II- ben a negyedik fordulóban függőben maradt játszmákat, Így: Gyöngyösi SE—BEAC 7,5—6,5. A bajnokságban a Törekvés áll az élen, a GYSE 24,5 ponttal tizedik. ★ Az Eger SE labdarúgó öregfiú csapata a miskolci Avas Kupán 4—2 arányban győzött a DVTK öregfiúk ellen Mészáros és Várallyay 2—2 góljával. ★ A gyöngyösi járási labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójának eredményei. A-osztály (zárójelben az ifjúságiaké): Heréd—Visonta 4—1 (3—0), Atkár—Szűcsi 3—2 (2—0), Gyöngyösoroszi —Adács 2—3 (2—0), Rózsa- szentmárton—Nagyfüged 1— 2 (1—10), Nagyréde—Ecséd 2—0 (0—5). B-osztály: Detk —Visznek 1—6, Gyöngyöshalász II.—Csány 2—2, Aba- sár—Kisnána 2—2. Szombati sportműsor KÉZILABDA: Egri Finommechanika-Miskolci EMTE, NB lies férfimérkőzés. Eger, GMSZ- sportpálya, 16 óra. LABDARÚGÁS: Megyei bajnokság (kezdési idő 16.30) : Egercsehi—Füzesabony, Osvárt; H. Gáspár SE—Pétervására, Vincze- pap; Tárnáméra—Hort, Gál; Apc —Heves, Molnár. Mérkőzések a területi bajnokság Mátra-cso- por.jában: Olefin SC—HKVSC, Laczkó; Recsk—Nagybátony, Zvolenszki; Petőfibánya—Sajóbábony, Ágoston. RITMIKUS SPORTGIMNASZTIKA: Vidékbajnokság. Eger, 9. számú iskola tornaterme, 10. TORNA: Országos egyetemi és főiskolai bajnokság. Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok, 9. KRESZ-ismeret és ügyesség Nemzetközi utaznak a A megyék legjobbjai, húsz csapat mérte össze tudását a KGÍ3T III. ifjúsági közlekedésbiztonsági versenyének és a XX. Nemzetközi Iskola Kupa, a VII. Ifjúsági Közlekedésbiztonsági Kupa Egerben megrendezett országos döntőjén. A háromnapos rendezvényen kiderült, hogy valamennyi résztvevő kiválóan elsajátította a közlekedési ismereteket és azokat a gyakorlatban — akár kerékpáron, akár segédmotor-kerékpáron — jól tudja alkalmazni is. A különböző ügyességi feladatokkal tarkított verseny éppen ezért mindvégig bővelkedett váratlan fordulatokban, s a legjobbak helyezésének pontos megállapításához számítógépes feldolgozást vettek igénybe. A Kemény Ferenc Sportcsarnokban rendezett ünnepélyes eredményhirdetésen Vincze Győző r. ezredes, az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács titkára a legjobbaknak segédmotoros kerékpárokat, serlegeket adott át. Részletes eredmények: A kerékpáros fiú egyéni versenyt a Pest megyei Túri József nyerte, a Békés megyei Tuska Pál és a Vas megyei Rónafalvi Róbert előtt. A lányok kerékpáros egyéni versenyében a Fejér megyei Ródenbüchez Rita győzött a Szabolcs-Szatmár megyei találkozókra győztesek Szabó Csilla és a Vas megyei Szemes Krisztina előtt. A kerékpárosok egyéni abszolút versenyében a fiúk — Túri József, Tuska Pál és Rónafalvi Róbert — teljesítménye volt a legjobb. A kerékpáros fiúk csapatai között a sorrend: Pest, Vas és Békés megye, a lányoknál: Szabolcs, Fejér és Csongrád. A kerékpáros csapatok ösz- szesített eredménye: 1. Pest, 2. Vas, 3. Fejér megye. Csupán a segédmotorosok versenyében végzett az élen Heves megyei fiatal: Szabó Tamás és Gádor Zoltán a harmadik, ill. a negyedik lett. Ebben a számban a győztes Hábel István, második Király Zsolt lett. Mindketten Tolna megyeiek. A segédmotoros csapatok között első a Tolna, második Heves, harmadik Bács- Kiskun megye. A megyei csapatok összesített sorrendje: 1. Tolna, 2. Pest, 3. Szabolcs, 4. Fejér, 5. Vas, 6. Heves. A verseny egyéni győztesei nemzetközi versenyen képviselik majd a magyar tanulóifjúságot. A XX. nemzetközi iskolakupa és a VII. ifjúsági közlekedésbiztonsági kupa versenyeire május 24. és 28. között Hollandiában, a KGST III. ifjúsági közlekedésbiztonsági versenyére július 15. és 22. között Bulgáriában kerül sor. ( mozi ) ( rádió ) EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 11-888) du. fél 4 és este 7 órakor A KERESZTAPA Kétrészes, színes, szinkronizált amerikai film. EGRI BRODY: (Telefon: 11-773) du. 4 és 6 órakor VADÖLÖ este 8 órakor KOMA EGRI ÜTTÖRO: délután 3 órakor EGRI CSILLAGOK l—II. EGRI VARMOZI: de. 10-től du. 5-ig RÖVIDFILMPROGRAM GYÖNGYÖSI PUSKIN: du. fél 4 órakor A HOTÜNDÉR Színes, szinkronizált szovjet mesefilm. este háromnegyed 6 órakor KOJAK ÉS A MARCUS NELSON-GYILKOSSÁGOK Színes, szinkronizált amerikai film. GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: du. fél 4 és fél 6 órakor VÜK este fél 8 órakor A BIZTOSAN ÖLŐ SÁRKÁNY LADY HATVANI VÖRÖS CSILLAG: du. fél 4 és este 7 órakor SZAMURÁJOK ÉS BANDITÁK I—II. HATVANI KOSSUTH: A VÍZESÉS FIA FÜZESABONY: VÉRVONAL PÉTERVASARA: ANNA KOSSUTH 8.30 Családi Tükör. 9.00 A Föld — amelyen élünk. Zöld színek a földgömbön. Bán Béla műsora. 9.15 Színes népi muzsika. 10.05 Szerkesz- szük együtt! 12.00 Déli krónika. 12.30 Déli zeneparádé. 13.25 Orvosi tanácsok — az orrvérzésről. 13.30 Hogyan lehet még az idén több gau bona? 14.05 A hét embere. 14.15 Zenei anyanyelvűink. Hegedű és gardán. 14.25 Magyarán szólva. 14.40 Irodalmi figyelő „Verstani csörte”. 15.10 Lemezmúzeum. 15.48 Romberg-Y oung: Emlékszel még? — kettős az Orgona- virágzás c. film zenéjéből. 16.00 168 óra. 17.30 Mi a titka? William Primrose művészete. 18.15 Hol volt, hol nem volt... Móra Ferenc meséi. 18.45 A szülőföld muzsikája. 19.45 Töltsön egy órát kedvenceivel! 20.45 Vá- nya bácsi. Csehov színműve két részben. Közvetítés a Vígszínházból. 23.21 A Philharmonie Zenekar játszik. L MAI 1 MŰSOROK J PETŐFI 8.05 Dzsesszarchívum. George Shearing felvételeiből. 8.20 Tíz perc külpolitika. 8.35 Ljuba Welitsch és Kónya Sándor operettfelvételeiből. 9.00 Történeteim. Szatmári István színművész. 9.30 Hogy tetszik lenni? — Miskolcon. Nyugdíjasok műsora. 10.35 Többet ésszel... Műsor okos ötletekről és ésszerűsítésre váró dolgokról. 11.35 Jó ebédhez szól a nóta, 12.35 Labdarúgás. 12.50 A Mayas együttes örökzöld dallamokat játszik. 13.04 Az elcserélt kalap. Adam Bah- daj regényének rádióváltozata. 14.00 Magunkat ajáml- j uk! Változatok a szórakoztatásra, 16.05 Odd: Vidám német népdalrapszódia. 16.13 Lowe: My Fair Lady. Zenés játék. 17.30 Körkapcsolás. Bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 18.35 Mozaik. 19.30 Tapsolj csak nékem... Kellér Dezső színháza. 20.35 Tudósítás. A Ferencváros—Haladás bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 20.40 Külföldről érkezett. Grúz népdalok. 21.00 Egy énekes — több szerep. Rudolf Schock énekel. 22.00 Slágermúzeum. 23.15 Dzsessz- dobosok felvételeiből. MISKOLC 8.00 Hírek. Időjárás. Műsor- ismertetés. Lapszemle. 8.10 Hová menjünk, mit csináljunk? Zenés programajánlat. 8.20 Visszapillantó. (Információk, tudósítások, riportok a hét fontosabb eseményeiről). 8.30 Napjaink kérdései. Önodvári Miklós jegyzete —Barbra Streisand énekel. 9.00 .Észak-magyar- országi krónika. 9.30 Mikrofonlánc. Mura Péter karnaggyal beszélget Antal Magda — Sport. 9.55 Műsorelőzetes. ( televízió ) 1. MŰSOR 8.20 Tévétorna. 8.25 Unser Bildschirm — A mi képernyőnk. A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora. 8.45 Szünidei matiné. Kisfilm-összeállítás 9.50 A Buddenbrook ház. Thomas Mann regényének tévé- film-változata. 10.50 Alfred Brendel Schubert műveiről. 11.30 Magyar nemzetközi tornászbajnokság. Női-férfi sze- renkénti döntők. 14.15 Magilla Gorilla. Amerikai rajzfilmsorozat. 14.40 Ember és Föld. Spanyol rövidfilmsoro- zat. A solymászat napjainkban II/l. 15.05 „Szeretném, ha vada Ima fa lennék” A fiatal József Attila (Versek). 15.30 Tomi és kutyája. Lengyel filmsorozat. 1 rész: A kölyökkutya. 15.45 Bélyegvilág. A tartalomból: A foga- zás története — A tokaji postamester derelyemetszője — Hazai és külföldi bélyegújdonságok — Rejtvény. 15.55 Szókimondó. 16.55 Építsünk házat! Tanácsadó műsor saját erős építkezésben résztvevő fiataloknak. 17.35 Űj egymillió fontos hangjegy. A Televízió könnyűzenei sorozata. 17.50 Óriáskerék. Riportfilm. 18.10 Tájak, városok, emberek. Berber-rapszódia. 18.30 A fele sem igaz! Vetélkedőműsor. 19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. A nagy bölcs barlangjában. Bábfilm. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Vers — mindenkinek. 20.05 Volt egyszer egy zsaru. .. Francia bűnügyi film. 21.40 A hét műtárgya. 21.45 Az ünnepi Kodály-év elé. Juhász Ferenc köszöntője. Kodály Zoltán: Budavári Te Deum. 22.15 Tv-híradó 3. 22.25 Intim megvilágításban. Csehszlovák film. 2. MŰSOR 17.00 Kálmán Imre-est. Közvetítés Ludwigshafenből. 18.45 Gólyavári esték. Fejezetek a legutóbbi harmadévszázad magyar történelméből. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Vers — mindenkinek. 20.05 Az ember tragédiája. Tévéfilm. Közben 21.15 Tv-híradó 2. ( színház ) Egerben, este 7 órakor: BIRKANY1RÄS (Bérletszünet)