Népújság, 1982. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-09 / 83. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. április 9., péntek (Fotó: Szántó György) Katonazenekar ... Egykoron e fogalom hallatára soksok leányszív hevesebben kezdett dobogni. Amikor pedig a nyalka tamburmajar és délceg társai végigmasíroztak a vasárnapi utcákon, az ablakból virágok hullottak lábaik elé — a szeplős csitrik és a szépasszonyok néma vallomásai. Igaz, mára a katonazenekarok útját nem kíséri ilyen „diadalmenet,” de sokan ma is szívesen hallgatják muzsikájukat. A térzenék egri „szolgáltatói” a Helyőrségi Fúvószenekar tagjai idén ünnepük együttesük alapításának 25. esztendejét. — Nagy esemény ez „csapatuk” életében, — mondja Kovács László zászlós, zenekarvezető, a tamburbot avatott kezelője. — Igyekszünk ennek megfelelően megemlékezni az elmúlt negyed évszázadról. Ez az együtt dolgozó 36 zenész körülbelül 2500 „zenei feladatot" oldott meg ez idő alatt, a legváltozatosabb formákban. Állami fogadásokon vettünk részt, térzenékkel szórakoztatjuk a közönséget, hangszereinkkel búcsúztattunk is, de például tavaly egy színdarabban is felléptünk. Igaz, nem a színpadon, láthatatlanul játszottunk a Most mind együtt című darabban. A zenészeket alakító színészek hangszereit szólaltattuk meg a színfalak mögött. — Ahhoz, hogy ilyen széles skálán tudjanak mozogni, gondolom sokat kell próbálniuk is... — Természetesen, és ha még azt is számbavesszük, hogy többségében családosak is vagyunk — elég kevés időnk jut a közösségi foglalkozásokra. De mert nagyon fontosnak tartjuk, mindig szakítunk erre időt, hogy valóban együttes legyünk, igazi közösség. Ez egy össze- kovácsolódott társaság, mégis vigyáznunk kell, hogy a kialakított, jó, baráti szellemet semmi ne zavarja meg. Beszélgetések, „vérre- menő” futballcsaták és sorolhatnám még mi-minden segít ebben. — Sokan amellett, hogy professzionista zenészek még a szabad idejüket is hangszereikkel töltik ... — Igen, 12-en „erősítjük” az Egri Szimfonikus Zenekar sorait. A változatosság gyönyörködtet, mondja a latin. — Van-e különbség a katonazenész és a „csak” zenész között? — Csak a fegyelemben, de ez is látszat. Igaz, hogy mi egy fogadáson például még a legyet sem hajthatjuk el az orrunkról, de a próbák épp oly kedélyesek, vidámak, mint egy „civil zenekarban.” Egyébként is tudott, hogy a zenészek úgynevezett „bohém élete” milyen irtózatos munkát takar. — Hogyan ünnepük meg az évfordulót? — Fellépésekkel. Ma délután a hozzánk közelállók részére rendezünk jubileumi hangversenyt, a nagyközönség részére pedig Egerben június 7-én játszunk a vár Romkertjében. Ez egy igazi „monstreműsor” lesz, a Szolnoki Katonazenekarral közösen. Körülbelül 80 hangszer szólal majd meg. Előtte 6-án, Galyatetőn és Mátraházán is fellépünk és lesz még egy koncertünk a 25 év jegyében: július 11-én Budapesten, a Halászbástyán. A mai produkció külön meglepetése, hogy a zenekar volt vezetői is jelen lesznek — közöttük Aut Henrik ezredes, a Magyar Néphadsereg főkarmestere — ők is dirigálnak egy-egy számot. Most találkozhatnak majd újra az alapítótagok, igaz négyen még ma is velünk játszanak: Gergely Ferenc klarinéton, Pusztai Mihály, Bikkes István és Brunner István pedig trombitán. — Nekik és az együttesnek a jubileum alkalmából most kívánunk sok sikert és jó egészséget ... (szilágyi) Dél-Amerikába készül a KISZ Központi Művészegyüttese 1300 tag — 32 művészeti csoport A közeljövőben dél-amerikai vendégszereplésre utazik a KISZ Központi Művészegyüttesének tánckara és rajkózenekara. Az együttes további munkájáról, terveiről Veréb Zoltán igazgató nyilatkozott az MTI munkatársának. — Kettős ünnep előtt tisztelgünk — a KISZ zászló- bontásának 25. évfordulójára és Kodály születésének 100. jubileumára emlékezünk — április 9-én, a zeneakadémiai Kodály-kórushang- versenyünkön. Az együttesnek mind az öt kórusa — a központi, az egyetemi, az ifjú gárda, az úttörőkórus, és a kisdobos is — pódiumra lép, s Kodály legismertebb műveit szólaltatja meg. — A mintegy 1300 tagú együttesünk harminckét művészeti csoportjában részt vevő fiatalok ez évben is mintegy 1100—1200 műsort adnak. Pantomimcsoportunk áprilisban, az NDK-ban, Jénában vendégszerepei. A napokban Jugoszláviában turnézik a rajkózenekar. Április 11-én a rajkózenekar és a tánckar dél-amerikai meghívásnak eleget téve Argentínában és Uruguay. ban lép fel. Buenos Aires operaházában szerepelünk két hétig, majd Argentína több nagyvárosában mutatjuk be' produkcióinkat. — A rajkózenekar hagyományosan részt vesz a különböző nyugati országok kommunista pártjai lapjainak fesztiváljain. így készülünk már Portugáliába és az Avante-ünnepségre. Központi énekkarunk olasz- országi tűmé előtt áll, s meghívásunk van az NSZK- ba is. Szívekben ringó rímek A hír rövid. A költészet napját idén nyolcadikén, Szentendrén nyitják meg. Beszédet Nagy Gáspár mond, a Magyar írók Szövetségének titkára, a műsort Baranyi Ferenc vezeti. Április 11. József Attila születésnapja. Na, igen... E dátumhoz kötődik évtizedek óta a költészet napja. A lüktető, egymáshoz csengő szavak zenéjének hangos dicsérete... Ez az ország a költők országa, mondogatjuk. Óriásoké és fűzfapoétáké, persze. Hisz lelke, öröme, fájdalma mindenkinek van. Gyakran tolla is és türelme. De vajon Berzsenyit, Kassákot, Tóth Árpádot hány embernek van olvasgatni esténként ereje? S szürke hétköznapokon hánynak ringnak rímek, ritmusok, verses szépségek, igazságok szívében? — Az egyetemi énekkar az elmúlt esztendőben — minden lehetséges díjat elnyerve — kirobbanó sikerrel mutatkozott be az olasz- országi Pescarában, az olasz köztársasági elnök külön- díját is megkapta. Tavalyi sikere alapján ez évben is várják őket az olasz városba. Ezenkívül meghívták barcelonai fellépésre is, — fejezte be nyilatkozatát Veréb Zoltán. A haragosok Elmúlt a fülemüleperek ideje. Manapság meg-megmo- solygunk egy-egy csacsiságot, amelyen felnőtt emberek ösz- szekapnak. Szóval nincs diófa, fülemülefütty. A történet, amelyet olvashatnak mégis mintha... — Mi baja az arcának? — Leöntötték sósavval. — Mennyit kapott az illető? — Nyolc hónapot. — Miért öntötte le? — Tetszik tudni az úgy volt, hogy kertszomszédok vagyunk. így együtt gyerekeskedtünk nemcsak mi, de apáink is. Sose volt köztünk semmi. Ha munkára volt szükség segítettük egymást, ha pénz kellett, megszorult valamelyikünk, nem kellett máshová menni. — Akkor kezdődött a baj, amikor Juliska, a feleségem, jázmint ültetett a kertbe. Nagyon szeretjük a feleségemmel a jázmin illatát és elhatároztuk, hogy jázminbokrot telepítünk. Máshol nem volt hely, ezért a szomszéd határára ültettük a bokrokat úgy, hogy még egy méternyi maradt is el a mi oldalunk felől. Ahogy beszél, ahogy előrébb jut a történetben, úgy látszik az arcán az izgalom. A sebhelyek, a forradások két- ségbeejtően ülnek a szeme alatt... . — Az első két esztendőben nem történt semmi különös, legföljebb annyi, hogy a szomszédasszony átkiabált. — Halló! Nem jó helyen lesznek ott azok a bokrok. — Valamit szólt rá az asszony, de nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget a dolognak. Ügy három, négy hónap múlva tapasztaltam, hogy Feri szomszéd nem, vagy csak úgy félvállról fogadja a köszönésemet. Szóvá is tettem a feleségem előtt. — Mi bajuk ezeknek? — A jázminok miatt. És akkor kottyantotta el magát, hogy ők már — mint az asszonyok —, fél év óta már nem is beszélnek. A gyerekek szaladgáltak át egymáshoz, de a második tavasz eléjén hallottam egyszer a kertből: — Meg ne lássam, hogy még egyszer átmentek a szomszédba! Semmi keresnivalótok ott! Nem tanulhattok tőlük semmi jót. — Méregbe jöttem. Elindultam a virágzó jázminok között és előkiabáltam Pirost, a szomszédasszonyt. — Miket beszélsz te itt, Piros? Mi bajod velünk? Erre kitört az égi háború. A jázminok miatt. Sűrű és nagy a lombjuk. Árnyékolja az ő tulipánjaikat, és különben is az illatuktól csak hányingert kap az ember. Gondoltam, a sarkamra állok, és úgy istenigazából jól összeteremtettem a szomszédasszonyt. — Mondd meg az uradnak is, hogy ezt üzenem... Egyszer csak Piros beszaladt, azután újra megjelent egy üveggel a kezében, és az arcomba öntött valamit. Azt hittem, parazsat szórt a szemem közé, úgy égetett. A kórházban azt mondta a doktor úr, hogy nagyon nagy a szerencsém, mert könnyen elveszíthettem volna a szemem világát is... — Azóta is tart a harag? — Amíg élek, mindig. Még az ivadékát se tűröm. — A felesége? — ö meg az egész kertet teleültette jázminbokorral...! Szalay István Könyvújdonságok Horváth Árpád: Órák és órások (Gondolat Zsebkönyv); Komjáthy István: Mondák könyve. Hun és magyar mondák 7. kiadás (Európa Könyvkiadó) ; Mészáros—Nádast: Biztonságosabban, takarékosabban Trabanttal (Műszaki Könyvkiadó); Berkesi András: Az ezredes (Magvető Könyvkiadó Ra-Re- sorozata); André Grubere: Igaz. Párizsban vagyok újságíró, de ez mintha csak ruha lenne a testen, mert én a lelkem mélyén mindig is Dordogne megyeinek éreztem magam. Bergeracban születtem, ott nőttem föl. és amikor csak tehetem, zsupsz! be a kocsiba, s már robogok is haza szeretett városkámba. Ott játszódott le a közelmúltban az a történet, amelyet most elmesélek. Bergerac ódon hangulatú házacskái egy helyen kis négyszöget zárnak közre — ez a Lovag tér. Ezen a téren áll A Papagájhoz címzett vendéglő, ahová otthonlétemkor mindig betérek, hogy találkozzam a régi barátokkal, cimborákkal. Maga a tulaj, Chamet úr is jó barátom, gyerekkori játszótársam. Sok mindent el lehet róla mondani, de azt az egyet semmi esetre sem, hogy nem ad a vendéglátói tisztességre, hisz Chamet úrnak még arra is kiterjedt a figyelme, hogy cégéréhez hűen papagájt tartson. Michelle, a nagytestű, tarka papagáj lakosztálynak beillő, kupolás ívelésű kalitkája ott csüngött a terem közepén, mintegy a helyiség díszeként. Michelle pedig úgy feszített tágas birodalmában, mintha nem is Chamet úr, hanem ő maga lenne a tulaj. És majdhogynem okkal, mert beszélni is tudott, ha nem is rendelkezett valami haj de nagy szókinccsel. Mindössze egyetlen mondat volt a repertoárja, ezzel fogadta az ajtón belépő vendéget: „A klozett balr-rra van!” Sőt a biztonság kedvéért még egyszer-kétszer elismételte bizalmas közlendőjét, . bizonyára azt gondolván, hogy' a figyelmeztetés ártani nem árt. Ha olykor-olykor egy átutazó vendég megkérdezte, miért mindig csak ezt hajtogatja a cég „reklámfőnöke”, Chamet úr karját bo- csánatkérőleg széttárta és előadta, hogy Michelle-t vándorcirkuszosoktól vette, akik a következő számot mutatták be vele. Díszes fogadáson egy szmokingos úrra hirtelen rájön a szükség. Hasára szorított karral kétségbeesetten keresi a toalettet. Helyzete mind reménytelenebb, gömyedten tipeg ide-oda, szégyell bárkit is megkérdezni. Egyszer csak éktelen rikácsolással megszólal fölötte a papagáj : „A klozett balr-rra van!” — mire a szerencsétlen szmokingos úr úgy megijed, hogy immár nincs is szüksége a keresett helyiségre. Chamet úr _ .cirkuszi története még a 'törzsvendégeket is mindahányszor megnevettette, s ez üzleti haszonnal is járt, tekintve a megugrott borfogyasztást ... Valahányszor csak hazatértem Bergeracba és benyitottam a Papagájba, mindig jóleső érzés kerített hatalmába, meghallván Michellé ismerős rikácsolását: „A klozett balr-rra van!” Bittől a pillanattól éreztem magam igazán otthon. (Az igazságnak tartozunk annyival, hogy a vendéglőben a toalett se nem balra, se nem jobbra, hanem a bejárattal szemben volt.) A szilvesztert természetesen Bergeracban töltöttem. Harmincegyedikén, miután kora délután a közeli rokonokat sorra -látogattam, si. ettém a Papagájba, hogy viszontláthassam Jacques-ot, a bajszos snóbli-királyt, Francoist, a csillogó viccmestert, meg a többi jó cimborát. Ám alighogy átléptem a vendéglő küszöbét, megtorpantam. Valami furcsa idegenség-érzés fogott el, mintha hirtelen légüres térbe kerültem volna. A következő percben már mindent értettem: nem hangzott fel Michelle megszokott köszöntése. Keresem a kalitkát, ott lóg a helyén, de belőle egy műpapagáj üvegszeme mered rám hidegen. Chamet, megörülve érkezésemnek, leteszi a töröl- getőrongyot meg a poharat, és jön, hogy üdvözöljön. Kérdezés helyett csak hol rá, hol pedig a műpapagájra nézek. Barátom kezet nyújt, leül velem egy asztalhoz, tölt egy kicsit a szokásos Monbazillac-ból és megérezve, mi bánt, így kezd magyarázkodni: — Tudod a polgármester rigolyás ember. A tekedélutánokon már korábban is próbált lebeszélni, hogy ne bohóckodjak azzal a papagájjal — csak koszt, meg zajt csinál. Most meg, ugye, hogy a baloldal került hatalomra, végre lovat kapott maga alá és közölte: elfogadhatatlan, hogy egy papagáj ilyen ordenáré dolgot hajtogasson, hogy a kolzett balra van. Vagy megtanítom, hogy „jobbra van”, mondta, vagy a papagájnak le is út, fel is út. Szegény Michelle meg már nem fiatal madár, hogy olyan könnyen tanuljon, így fájó szívvel túl kellett adnom rajta. — Értem — bólintottam, de továbbra is értetlenül meredtem magam elé. Az új év első napján kocsiba ültem és visszaindúl- tam Párizsba. — Szegény Michelle — gondoltam —, ha akkor azok a cirkuszosok az tanítják meg neki, hogy a klozett jobbra van, még mindig a posztján lehetne! önkéntelenül elmosolyodtam és ráléptem a gázpedálra. Fordította: Grabócz Gábor Dukátok, guldinerek, márkák Az aranypérízverés története Április közepéig tekinthető még meg a Magyar Nemzeti Múzeumban a Rákóczi-emlé- kek című kiállítás, s a szakemberek már az újabb tárlat anyagának csoportosításán dolgoznak. Helyén A magyar pénzverés története címmel numizmatikai kiállítás nyílik május első napjaiban. Az időszaki kiállítás az 1300-as évek elejétől napjainkig kíséri nyomon az aranypénzverés történetét. A kiállításon 9 vitrinben mutatják be azokat az érméket, amelyek az elmúlt évtizedek során kerültek a múzeum tulajdonába. Különösen gazdag a XVI—XVIII. századi anyag, az arany 10 dukátosok sorozata. Közöttük olyan, elsősorban erdélyi aranypénzeket tesznek közszemlére, amelyeket a magyar közönség eddig nem láthatott. Nemrégiben került elő az első, évszámos magyar pénz arany- verete 1499-ből — csupán egyetlen példánya, ismeretes —, vagy az 1938-ban Magyarországra került 50 du- kátos aranypénz, amelyet Apafi Mihály erdélyi fejedelem veretett 1677-ben.
