Népújság, 1982. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-09 / 83. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIII. évfolyam, 83. szám ÁRA: 1982. április 9., péntek 1,40 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA KÖZLEMÉNY a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1982. április 7-i üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi. zottsága 1982. április 7-én Kádár János elvtárs el­nökletével ülést tartott. Az ülésen a Központi Bjzottság tagjain kívül részt vettek: a Központi Bizottság osz­tályvezetői, a megyei pártbizotságok első titkárai, a Budapesti Pártbizottság titkárai, a Központi Ellen­őrző Bizottság elnöke és titkára, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkárai, a Minisztertanács tag­jai és a központi sajtó vezetői. A Központi Bizottság kegyelettel emlékezett meg elhunyt tagjáról, Ajtai Miklós elvtársról. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta: — Korom Mihály elvtársnak, a Politikai Bizott­ság tagjának, a Központi Bizottság titkárának előter­jesztésében az időszerű nemzetközi kérdésekről adott tájékoztatót; — Faluvégi Lajos elvtársnak, a Központi Bizott­ság tagjának, a Minisztertanács elnökhelyettesének előterjesztésében a lakásépítés és -fenntartás, a la­kásgazdálkodás és -elosztás fejlesztésének irányelveit; — óvári Miklós elvtársnak, a Politikai Bizottság tagjának, a Központi Bizottság titkárának előterjesz­tésében az állami oktatás fejlesztéséről hozott 1972. évi központi bizottsági határozat végrehajtásának ta­pasztalatait és a további feladatokat kijelölő irány­elveket. I. A Központi Bizottság áttekintette a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, a párt és a kormány külpolitikai tevé­kenységét. O A Központi Bizottság megállapította, hogy a nemzet­közi helyzetet továbbra is élezik azok az imperialis­ta törekvések, amelyek a katonai erőfölény megszerzésére, a fegyverkezési verseny fokozására irányulnak. Az imperializmus 'szélsőséges körei durván heavatkoz­nak más országok belügyeibe. Politikai és gazdasági nyomás alkalmazásával, megtorló intézkedésekkel, kommunistaelle­nes propagandával, a Szovjetunió, a szocialista országok és a nemzeti felszabadító mozgalmak rágalmazásával próbálják megakadályozni, hogy a népek saját sorsuknak urai legye­nek, és maguk válasszák meg társadalmi fejlődésük útját. A Központi Bizottság hangsúlyozta, hogy a békés egy­más mellett élésnek korunkban nincs ésszerű alternatívá­ja. Támogatjuk a fegyverkezési verseny megállítását szol­gáló sorozatos szovjet javaslatokat, köztük azokat, amelye­ket Leonyid Brezsnyev legutóbb taskenti beszédében is­mertetett Értékeljük a tőkésországok realitásokkal számo­ló, felelős tényezőinek az enyhülés érdekében tett megnyi­latkozásait. Üdvözöljük a néptömegek világszerte erősödő mozgalmát, aktív fellépését a béke védelmében. A Magyar Népköztársaság az enyhülés vívmányainak védelmében továbbra is következetesen arra törekszik, hogy előmozdítsa a különböző társadalmi rendszerű országok kö­zötti párbeszédet, a politikai, gazdasági, kulturális kap­csolatok fejlődését. © A Központi Bizottság megállapította, hogy a jelenlegi helyzetben a szocialista építőmunka feladatainak meg­oldásában és a béke védelmében a szocialista országok egy­ségének, összefogásának meghatározó jelentősége van. Kádár János, a Szovjetunióban múlt év decemberében tett látogatása, valamint pártjaink képviselőinek rendszeres találkozói jól szolgálták a sokoldalú magyar—szovjet kap­csolatok további elmélyítését. A hagyományos együttműkö­dés szellemében került sor Nyikolaj Tyihonovnak, a Szov­jetunió Minisztertanácsa elnökének hazánkban folytatott tárgyalásaira és a Budapesten megrendezett nagysikerű moszkvai napokra, amelyeken Viktor Grisin vezetésével küldöttség vett részt. E találkozók még szorosabbra fűzték országaink, pártjaink, kormányaink kapcsolatát, népeink barátságát. A Központi Bizottság legutóbbi ülése óta a szocialista országokhoz fűződő kapcsolatainkat erősítették a csehszlo^ vák, a jugoszláv, a kubai és a lengyel párt és állami ve­zetőkkel folytatott megbeszélések. A Vietnami Kommunis­ta Párt kongresszusán részt vett küldöttségünk kifejezte szo­lidaritásunkat a vietnami néppel. O Pártunk, közvéleményünk megértéssel fogadta a Len­gyel Népköztársaság Államtanácsának múlt évi de­cemberi szuverén döntését, a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsának megalakulását és intézkedéseit. A Központi Bi­zottság hangsúlyozta, hogy a lengyel nép alapvető érdekeit, az európai béke és biztonság közös érdekű ügyét csak a stabil, szocialista Lengyelország szolgálhatja. Támogatásáról biztosította a lengyel kommunistákat, hazafiakat, akik a szo­cializmus vívmányainak megszilárdítására, a társadalmi kon­szolidáció kibontakoztatására összpontosítják erőfeszítéseiket. • • A Magyar Népköztársaság az elmúlt időszakban válto­zatlanul aktív tevékenységet fejtett ki a helsinki záróokmány szellemének és ajánlásainak érvényesítése, az enyhülési folyamat eredményeinek megőrzése érdekében. Ezeket a törekvéseket képviselte hazánk küldöttsége az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó madridi találkozón. Népünk abban érdekelt, hogy eredmé­nyesen folytatódjék a találkozó munkája, és a résztvevők az európai békét és biztonságot, a kölcsönösen előnyös együtt­működést szolgáló megállapodásra jussanak. © A békés egymás mellett élés, az egyenjogúság elveit követve kormányunk tagjai széles körű, eredményes tárgyalásokat folytattak Nyugat-Európa, Latin-Amerika, Ázsia és Afrika számos országának képviselőivel a kölcsö­nös érdekeknek megfelelően. O A Központi Bizottság kifejezte a magyar kommunis­ták szolidaritását az imperializmus, az újgyarmato­sítás, a faji megkülönböztetés, a katonai diktatúra ellen harqoló népekkel és mozgalmakkal. Megerősítette szolidaritásunkat a hazája függetlenségét, forradalmi vívmányait védelmező kubai és nicaraguai nép­pel. A Palesztin Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizott­sága elnökének, Jasszer Arafatnak hazánkban tett látoga­tása során ismételten megnyilvánult együttérzésünk és cse­lekvő szolidaritásunk a Palesztinái arab nép áldozatos har­cával. A közel-keleti válság átfogó és igazságos rendezésé­nek elengedhetetlen feltétele az izraeli csapatok teljes és feltétel nélküli kivonása a megszállt arab területekről, a Palesztinái arab nép jogának biztosítása önálló nemzeti ál­lamának létrehozására, s a független és biztonságos lét ga­rantálása a térség valamennyi állama részére. O A b.éke megőrzéséért, a társadalmi haladás ügyének előmozdításáért vívott világméretű küzdelemben pár­tunk megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom pártjai és minden más demokratikus, haladó erő összefogásának. Az utóbbi időben sajnálatos módon vita keletkezett pártunk és az Olasz Kommunista Párt között. A Központi Bizottság megerősítette a pártsajtóban már nyilvánosan is " kifejtett álláspontunkat. Elfogadhatatlannak tartjuk az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának értékelését a len­gyelországi eseményekről és azt, hogy ennek kapcsán két­ségbe vonja a szocialista országok fejlődőképességét, vitatja azt a világtörténelmi szerepet, amelyet a Szovjetunió és a szocialista országok a népek javára a béke védelmében be­töltenek. Pártunk a nézeteltérések elvi tisztázásának a híve. Küldöttségünk ezt szem előtt tartva fejtette ki álláspontun­kat az Olasz Kommunista Párt vezetőivel folytatott meg­beszélésen. Az internacionalista szolidaritást és együttműködést mozdították elő az Ecuadori, a Görög, a Holland, az Osztrák, a Portugál és a Sri Lanka-i Kommunista Párt, a Nyugat­berlini Szocialista Egységpárt, a Mozambiki FRELIMO-párt, az Etióp Dolgozók Pártja Szervező Bizottsága, a Madagasz- iíári Függetlenségi Kongresszus Pártja vezetőivel folytatott megbeszélések, valamint az MSZMP küldöttségének rész­vétele a Francia, az Indiai és a Kanadai Kommunista Párt kongresszusán. © A pártjaink közötti kölcsönös megértést, a béke meg­őrzéséhez, az országaink közötti kapcsolatok fejlesz­téséhez fűződő közös érdekeket szolgálták a Francia Szo­cialista Párt és a Német Szociáldemokrata Párt, a Tanzá­niai Forradalmi Párt és a Malgasi Forradalmi Élcsapat Pártja képviselőivel folytatott megbeszéléseink. II. A Központi Bizottság és a Minisztertanács 1981. októ­beri együttes állásfoglalásának megfelelően a lakásépítés és -fenntartás, a lakásgazdálkodás és -elosztás fejlesztésének irányelv-tervezetét az erre felkért társadalmi, állami szer­vek és tudományos testületek az elmúlt hónapokban meg­vitatták. A Központi Bizottság és a Minisztertanács — a viták tapasztalatait hasznosítva t— a további munka alap­jául szolgáló irányelveket jóváhagyta. O Az elmúlt két évtizedben történelmi jelentőségű elő­relépést tettünk a lakásviszonyok javításában. Húsz év alatt hazánkban 1 millió 600 ezer lakás épült. A csalá­doknak csaknem fele költözött új, korszerű otthonba. A 70-es években a lakásépítés mértéke minden korábbit fe­lülmúlt; a 100 lakásra jutó családok száma 130-ról 108-ra, a 100 szobára jutó személyek száma pedig 200-ról 145-re mérséklődött. A lakásállomány minőségének javulását szem­lélteti, hogy 1970-ben csak minden tizedik, az évtized vé­gén már minden negyedik lakás három- vagy több szobás volt, a komfortos lakások aránya megkétszereződött, a laká­sok kétharmadában van vízvezeték és fürdőszoba. Az V. ötéves terv időszakában 75 ezer tanácsi lakást újítottak fel. Az állam jelentős anyagi eszközöket fordított a lakás­építésre és -felújításra. Az új lakások kilencven százaléká­hoz anyagi támogatást vagy kedvezményt adott. A lakosság anyagi körülményei lehetővé tették, hogy a családok jeleni tős része a maga erőfeszítésével is hozzájáruljon a lakás- viszonyok javításához. Ez év elején több mint 3 millió 600 ezer lakás volt az országban, ennek mintegy háromnegye­de személyi tulajdonban van. A lakásépítésben elért eredményeink nemzetközi össze­hasonlításban is figyelemre méltóak, és jó alapot adnak ar­ra, hogy tovább lépjünk a lakáskörülmények javításában. (Folytatás a 3. oldalon) „Hasznos tapasztalatokkal térek haza“ A csehszlovák külügyminiszter-helyettes Egerben Csütörtökön délelőtt három tagú delegáció élén Egerbe látogatott dr, Dusán Spacil, a csehszlovák kormány kül­ügyminiszter-helyettese, akit elkísért Rátkai Ferenc mű­velődési miniszterhelyettes. A magasrangú vendéget Sza- lay István, Heves megye Ta­nácsának általános elnökhe­lyettese hivatalában fogadta, ahol rövid tájékoztatást adott a megye gazdasági és kultu­rális helyzetéről. Dusán Spacil, a magyar— csehszlovák kulturális ve­gyesbizottság társelnöke is egyben. Magyarországi tar­tózkodása alkalmával a ve­gyesbizottság társelnökével, Rátkai Ferenccel együtt át­tekintették azokat a fonto­sabb kulturális eseményeket, amelyekre a két szomszédos ország fokozott figyelmet fordít az elkövetkezendők­ben. A Népújság munkatársa a csehszlovák politikussal az egri városnéző körút után rövid beszélgetést folytatott. — Mint a vegyesbizottság társelnöke, milyen fontosabb kérdéseket érintettek tárgya­lásaikban? — Mindenekelőtt olyan ki­emelkedő események kölcsö­nös megünnepléséről ejtet­tünk szót, mint a Kodály- évforduló méltó megrende­zése Csehszlovákiában is, vagy például a prágai Nem­zeti Színház jövőre esedékes 100 éves évfordulójának ma­gyarországi programja került szóba. Megállapodtunk a nagymultú és kiemelkedő művésztársulatok csereláto­gatásáról is. — ön kifejezett érdeklő­dést tanúsított a mai beszél­getés során gazdaságpolitikai és az ezzel összefüggő ideoló­giai kérdésekkel kapcsolat­ban. — Igen, egyáltalán nem titkolom, hogy rendkívüli, ez a helyes kifejezés, rendkívüli érdeklődéssel és rokonszenv- vel figyelem személy sze­rint is azokat a gazdasági törekvéseket, elképzeléseket, amelyeket oly következetesen igyekeznek megvalósítani. A mai korban mindannyian gyors változásoknak va­gyunk tanúi, kortársai. Fon­tos, hogy ezeknek a változá­soknak elébe menjünk, hogy úgy mondjam, kézben tart­suk a változásokat. A szo­cialista országoknak az in­internacionalizmus szellemé­ben kell tanulniuk egymás kísérleteiből. Nagyon tetszett nekem például, amikor a napokban Szegeden jártam és a megyei tanács egyik osztályvezetőjével beszélget­(Fotó: Szántó György) tem. Az iránt érdeklődtem, hogy a tanács milyen ‘ ad­minisztratív eszközökkel irá­nyítja, felügyeli a területét. Az.osztályvezető erre azt fe­lelte, hogy úgy tűnik, az a legjobb módszer, ha hagyjuk a dolgokat menni a maguk praktikus útján. Ha valami baj van, akkor kell beavat­kozni a dolgok menetébe. Ál­talában tetszik az a gyakor­latias szemléletmód, aho­gyan önöknél kezelik az ügyeket. Megmondom őszin - tén, itt a helyszínen és most találkoztam igazából az úgy­nevezett vállalkozói rendszer hétköznapi valóságával. A közelmúltban folytattam be­szélgetést egy nyugatnémet baloldali politikussal, aki maga is aggódva tette fel a kérdést, hogy Magyarorszá­gon nem a kapitalizmus va­lamiféle restaurációja fo- lyik-e a vállalkozásokkal kapcsolatban. Nos, nagyon megnyugtatóak voltak az it­teni tapasztalataim. Világo­san látom, hogy ez a mód­szer tulajdonképpen arra va­ló, hogy az emberek saját érdekeiket és vágyaikat job­ban össze tudják hangolni a társadalom, a nagyközös­ség érdekeivel. Látom ezek­nek a vállalkozásoknak a hiánypótló hasznát és most mér nagyságrendben, ará­nyaiban is be tudom illesz­teni a szocializmus egészé­nek működésébe. Ügy hogy én nagyon-nagyon hasznos­nak tartom ezt a látogatást. Itt Egerben is egy egész sor konkrét kérdésre kaptam választ a megyei tanács ille­tékeseitől. Nemcsak szép, és nem túlzók, felejthetetlen tavaszi napot töltöttem az önök gyönyörű, kulturált ba­rokk városában, hanem igen hasznos politikai tapasztala­tokkal is térek majd haza. Szigethy András Szigorúbb szankciók az előírások megsértőivel szemben Munkásvédelem * az építőiparban Az építésügyi és városfej­lesztési minisztérium fel­ügyelete alá tartozó válla­latoknál a jövőben az eddi­ginél gyakrabban ellenőrzik a munkahelyeket és szigo­rúbb szankciókat alkalmaz­nak azokkal szemben, akik megsértik a munkavédelmi előírásokat. Ez a bejelentés csütörtökön Tatabányán ren­dezett tanácskozáson hang­zott el, ahol a minisztérium dunántúli vállalatának kép­viselőivel megvitatták az üzemi balesetek alakulását. Mint elmondták 1981-ben az előző évhez képest 27,8 szá­zalékkal több baleset történt az ÉVM-hez tartozó üzemek­ben, vállalatoknál, s a sérü­lések miatt 270 000 munka­nap esett ki a termelésből. Az idei év első negyedében p>edig további romlást mutat a baleseti statisztika. A vizs­gálatok tapasztalatai szerint sok helyen nem tárják fel a balesetek valódi okát, s így nem szüntetik meg a veszélyforrást sem, ennek pe­dig az a következménye, hogy a balesetek többször azonos módon megismétlőd­nek. A gyakori túlóráztatás­nak is szerepe van a balese­tek számiának emelkedésében. Bejelentették, hogy a halá­los áramütések megelőzésé­re az ÉVM kötelezővé teszi .a vállalatoknál egy új érin­tésvédelmi berendezés meg­vásárlását. Közölték a tanácskozáson, hogy az év végéig a tárcá­hoz tartozó valamennyi gaz­dálkodó egység korszerűsíti munkavédelmi szabályzatát, kiegészíti azt a dolgozók ér­dekében született legújabb jogszabályokkal. Szabályoz­zák többek között a munka- védelmi vezetők hatáskörét és egyértelműen kötelezővé teszik az első számú vezetők részvételét a biztonsági szemléken. Előírják a sza­bályzatokban, hogy a válla­latok csak olyan munkavé­delmi eszközöket vásárolhat­nak, amelyeket a SZOT Tu­dományos Kutató Intézete minősített. Korszerűsítik a 'kollektív szerződések mun­kavédelmi fejezetét is.

Next

/
Thumbnails
Contents