Népújság, 1982. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-01 / 77. szám
6 NÉPÚJSÁG, 1982. április 1., csütörtök A KÉZILABDA NB I. B NYITÁNYÁN: EGER SE-ÓZDI KOHÁSZ ló kezdésben bizakodnak Ismét Márka Kupa Ebben az évben ismét megrendezik április 2—4. között a Márka Kupa sárkányrepülő versenyt a Nagy-Egeden. A versenyzők az Eger—Mátra vidéki Borgazdasági Kombinát egedi üzemegységében találkoznak majd, ahol a megnyitó ünnepséget tartják 9 órakor, a díjkiosztásra is itt kerül sor 4-én, délután 6 órától. A felszállás az első napon 11 órakor, a másodikon és a harmadikon 10 órakor kezdődik. Képünk a múlt évi jól sikerült találkozón készült A Hazafias Népfront a tömegsportért A női kézilabda NB I B- ben április 3-án, szombaton elkezdődik a tavaszi idény. Az Eger SE csapata első mérkőzését a bervai pályán régi riválisával, az Ózdi Kohásszal játssza. Tavasszal hétszer szerepelnek itthon az egriek, s ebből három találkozójukat pénteki napon rendezik, idegenbe hatszor utaznak. Mérkőzéseik időpontja a következő, április 3: Eger SE—Ózd, 15. Április 10: Szentes—ESE. Április 17: ESE—Borsodi Bányász 15.30. Április 24: Debreceni Közút—ESE. Április 30, péntek: ESE—KÉV Metró, 16. Május 7., péntek: ESE— Csepeli ÁFOR, 16. Május 15: Nagykanizsa—ESE. Május 21., péntek: ESE—BHG, 15. Május 29: Hódmezővásárhely—ESE. Június 5: ESE—Miskolc, 16. Június 12: Goldberger—ESE. Június 19: ESE—Pécs, 10. Június 26: Mátészalka—ESE. Új vezetők A bajnoki évnek új szakosztályvezetéssel és új szakvezetőkkel vágnak neki az ESE kézilabdázói. A szakosztály elnöke Szabó István, a Finomszerelvénygyár műszaki igazgatója lett, elnök- helyettes Ferenczy Pál, a közgazdasági szakközépiskola igazgatója. A technikai vezető teendőit ismét Fügedi József látja el, a korábbi tisztségviselők közül egyedül Kivés Béla szakosztály- vezető maradt meg a feladatkörében. A csapat szakmai munkáját Hegedűs Gábor, a Gárdonyi gimnázium testnevelő tanára irányítja, aki januárban, mint megbízott edző dolgozott, februártól viszont másodállásban vezető edző. A fiatal szakember középfokú edzői végzettséggel rendelkezik, korábban megyei I. osztályban szereplő férfiegyüttessel foglalkozott, majd egy évig az ESE kapusait készítette fel, az előző két esztendőben pedig másodedzőként volt a csapatnál. Munkáját jelenleg Székely József segíti másodedzőként. A fiatalabb játékosokkal Kun Endre és Botz Árpád dolgozik. Szerényebb cél A vezetésben bekövetkezett számottevő személyi változások mellett a csapat összetétele is átformálható. Erről Szölgyémy Ferenc, az ESE ügyvezető elnökhelyettese a következőket mondta: — Meghatározó képességű játékosok váltak meg szakosztályunktól. Szeder Agnes kapus és Mucha Edit hozzájárulásunk nélkül távozott más egyesülethez, az átigazolási időt kivárják. Vincze Éva a Bakony Vegyészhez tart, de megegyezésünk értelmében a tavaszi idényben még nálunk szerepel, aztán kiadjuk. Hozzájárulásunkkal visszatért Szentesre Horváth Katalin. A távozók helyére mindössze egy játékost tudtunk leigazolni, Ta- kácsné Gergely Editet a Borsodi Bányásztól. Elsősorban ezek az okok késztettek bennünket arra, hogy idén sze-’ rényebb célt tűzzünk NB I B-s együttesünk elé. A középmezőnyben elfoglalt helyezés megtartását, a 6—10. hely egyikének megszerzését várjuk el kézilabdázóinktól. A keretet saját nevelésű fiatalok, ifjúsági és serdülő korúak egészítik ki, beépítésük azért is fontos lesz ebben az évben, mert a csapat tagjai közül néhányan a visszavonulás gondolatával foglalkoznak. A verseny- kiírás 1983-tól ad lehetőséget arra. hogy NB I B-s mérkőzéseket teremben rendezzenek. Ezzel az egriek élni akarnak és soraikat addig rendezve szeretnének majd ismét felzárkózni az élcsoporthoz. Sérültek és visszatérők A januári edzőtáborozást, a kezdeti erőgyűjtést és alapozást eredményesnek minősítette a vezető edző. Mindenki nagy igyekezettel dolgozott. Februártól sok mérkőzést játszott a csapat, a Népújság Kupán és az Eger Kupán második helyezést ért el, a Dobó Kupát pedig megnyerte. összességében azonban vegyes benyomásokat keltett a mutatott játék. A felkészülést sérülések hátráltatták, Káló Zsuzsát és Nagy Ágnest porcsérüléssel műteni kellett, Kalóra csak az idény utolsó harmadában, Nagyra pedig legfeljebb ősztől számíthatnak. Len- gyelné egy teljes hónapot hagyott ki, három hete kezdhette el ismét az edzést. — Csapatunk szerkezete alapvetően átalakult — mondotta Hegedűs Gábor. — Középső hármasunk eléggé összeszokott, a balszélen vannak gondjaink Káló kiválása miatt, valamint azért is, mert Honfiúé kétéves kihagyása után még nem nyerte vissza régi formáját. Ugyancsak visszatért, újra- kezdte Takács Márta kapus. Fiataljaink ígéretesen mozognak, különösen Kovács Judittól várok sokat. Lehet számítani Popovics Évára is. Együtt készül a többiekkel Vass Éva, de bemutatkozására csak a középiskolás bajnokság lejátszása után kerül sor. A védekezésre, a lábmunka javítására, valamint a gyorsabb támadásvezetés és az indítások gyakorlására fordítottunk több időt, energiát. A játékosok jobban együtt vannak, tudnak egymásért küzdeni. Bár az egyéni képességeket tekintve nem érik el a tavalyi szintet, ez a többlet ad alapot a bizakodásra. A szakosztályvezetéstől minden támogatást megkaptunk, nyugodt légkörben készülhettünk. Azt viszont meg kell jegyezni, hogy az egyesületi vezetéstől több figyelmet, közvetlenebb törődést igényelnek játékosaink. Jó. rajttal alapozhatjuk meg az eredményes szereplést. Bár a kupa- mérkőzéseken kétszer is döntetlenül végződött összecsapásunk az ózdiakkal, itthon az első bajnokin győzni szeretnénk ellenük. Elképzelhetőnek tartom hat pont megszerzését az első négy fordulóban, s a sikeres indulás lendületet adhat a továbbiakban is. Az Eger SE NB I B_s kerete: Nácsa, Takács (kapusok), Verebélyi, Hegedűsné, Takácsné, Lengyelné, Juhász, Szabó, Honfiúé, Popovics, Kovács, Vass (mezőnyjátékosok). ' Virágh Tibor A Hazafias Népfront Heves megyei Bizottságán tömegsport-aktíva megbeszélést tartottak, ahol jelen voltak a megyei és városi KISZ, a megyei sporthivatal és városi sportfelügyelőség, valamint az MHSZ, a KI- SZÖV, a TESZÖV, a MÉSZÖV és a KPVDSZ képviselői. Horváth Győző, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa mozgalmi és rétegpolitikai osztályának vezetője köszöntötte a jelenlevőket, s bevezetésként elmondotta, hogy a 19 megye közül azért került sor elsőként Hevesben a HNF tömegsport-aktívára, mert itt évek óta szép eredményeket érnek el a tömegsportmozgalomban. Ezt követően Mészáros Albert, a HNF Heves megyei Bizottságának titkára tartott vitaindító előadást. — A megyei párt-vb 1979- ben tárgyalta a megye test- nevelési és sportmozgalmának helyzetét, a legfontosabb feladatokat meghatározta. Múlt év január 31-én a megyei sportaktíva foglalkozott a tömegsport kérdésével — emlékeztette a résztvevőket Mészáros Alfáért. Majd többek között a következőket mondotta: — A lakóterületi sport mind nagyobb teret hódít. Ezért a Hazafias Népfront szervei kezdeményezzék és szervezzék továbbra is a lakosság játékos sportvetélkedéseit, a lehetőségekhez mérten teremtsék meg a szórakoztató testnevelés, testedzés lehetőségeit. Fordítsanak nagyobb figyelmet a lakóterületi sportlétesítmények létrehozására, megóvására, s gondozására. Szervezzenek társadalmi munkát ebből a célból. A tanácskozás célját megjelölve néhány mondatban összegezte az eddig elért eredményeket, s vázolta a tennivalókat. A vitaindító előadást követően nyolcán kértek szót. (szigerváry) Kosárlabda Nem várt győzelmet aratott az Eger SE Az NB Il-es női kosárlabda-bajnokság legutóbbi fordulóján nem várt győzelmet aratott az Eger SE gárdája, hiszen hosszú évek óta először sikerült megverniük az élcsoporthoz tartozó MEAFC- ot. Az egri lányok remek formában léptek a. miskolciak pályájára, amit már az első percekben is érezni lehetett. Magas színvonalú védekezésükkel és fegyelmezett támadójátékukkal jelentős fölényre tettek szert.az első félidőben, pedig az ösz- szeállításból hiányzott Csányi Andrea és Bartus Mária, a két kulcsember. A miskolciak keze csak néha villant f-----------------------B UDAPESTI MUNKAHELYEINKRE FELVESZÜNK: villanyszerelőket, víz- és gázvezetékszerelőket, központifűtés-szerelőket, szerkezeti lakatosokat, kőműveseket, hőszigetelőket, mázolókat, valamint a felsorolt szakmákhoz betanított és segédmunkásokat, teljes munkaidősöket és nyugdíjasokat. Modern munkásszállásunkon, háromágyas szobákban kényelmes elhelyezést, napi kétszeri meleg étkezés, illetve térítés. Napi 30 Ft különélési pótlékot és utazási menetjegytérítést fizetünk. Szakmai képzésre és továbbképzésre lehetőséget nyújtunk! FŐSZER Fővárosi Szerelőipari Vállalat, Budapest IX., Koppány u. 5- Telefon: 336-560, 83-as mellék.-11. 1097. fel, mindössze 13 pontot értékesítettek a szünetig. A második félidőben a helyzet nem sokat változott, illetve csak annyit, hogy az ESE lányai nemcsak tartották, hanem növelték az addig megszerzett előnyöket. A hajrában a miskolciak bármennyire is higgadtan próA „GYÖNGYSZÖV” ÁFÉSZ SZESZFŐZDÉJE azonnali felvételre keres: műszakvezetőt, fűtőt, segédmunkást. Fizetés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet: „GYÖNGYSZÖV” ÁFÉSZ Szeszfőzdéje, Gyöngyös, Kertész utca 62. sz. ÜZEMVEZETŐSÉG báltak összpontosítani a játékra, ez már mind kevésnek bizonyult, a negyven perc hátrányát nem tudták ledolgozni. A találkozót az Eger SE megérdemelten nyerte Nagy, Bartus M. és Molnár kimagasló teljesítményével. Eger SE—Miskolci EAFC 74—41 (38—13) NB II-es női kosárlabdamérkőzés, Miskolc, 100 néző. V.: Gerda, Dobrányi. ESE: Csányi Gy. 13, Mes- tyán 14, Molnár 2, Nagy 25, Bartus A. 22, Cs.: Verebély, Sándor, Kovács, Aczél. Edző: Galambos János. ★ Eger SE—Salgótarjáni PSZR 82—49 (37—21) MNK női kosárlabda-mérkőzés, Salgótarján, 100 néző. V.: Horváth, Básti. ESE: CSÁNYI GY. 24, Mestyán 18, Molnár 6, NAGY 16, Bartus A. 8, Cs.: Bartus M. 10, Aczél, Verebély. A megyei bajnokságban szereplő salgótarjáni gárda nem okozott különösebb gondot az ESE csapatának. kiemelt bérezéssel bármely építőipari szakmával rendelkező szakmunkásokat, betanított munkásokat és segédmunkásokat keresünk felvételre. A szakmunkások 5-8000,- Ft, a betanított és segédmunkások 4-7000,- Ft átlagkeresetet érnek el. Komplett brigádok jelentkezését is elfogadjuk. Érdeklődőknek tájékoztatást adunk a következő címeken: Duna—Tisza közi Állami Építőipari Vállalat, Budapest XX., Széchenyi u. 16. Munkaügyi csoport. Kecskemét, Klapka u. 34. Csak röviden... Megkezdődtek a küzdelmek a gyöngyösi járás asztalitenisz csapatbajnokságában, melyben hat női, 13 férfi és 12 ifjúsági fiú csapat vett részt. Eredmények. Férfi „A” osztály: Selyp II. —Hort 5—4, Petőfibánya II. —Hort 6—3, Petőfibánya— Selyp II. 6—3, Galya II.— Gyöngyöshalász II. 7—2, Ka- rácsond-Visznek II.—Gyöngyöshalász II. 7—2, Galya II. —K.-Visznek II. 6—3, Galya II.—Vécs 7—2, Gyöngyöshalász II.—Vécs 7—2, Vécs— K.-Visznek II. 5—4. Férfi „B” osztály: Domoszló—Nagyfü- ged 5—4, Atkár—Tenk 6—3, Atkár—Nagyréde 5—4, Nagy- réde—Csány 6—3. Ifjúsági fiúk: Karácsond I.—Selyp 5—0, Karácsond I.—Lőrinci 5—0, Petőfibánya I.—Petőfibánya II. 5—0, Selyp—Petőfibánya III. 5—0, Selyp—Petőfibánya II. 5—0, Petőfibánya I.—Selyp 3—2, Karácsond I.—Petőfibánya III. 5—0, Karácsond—Petőfibánya I. 4—1, Petőfibánya II. —Lőrinci 3—2, Petőfibánya II.—Petőfibánya III. 5—0, Lőrinci—Petőfibánya III. 4— I, Karácsond I.—Petőfibánya II. 5—0. ★ Az egri városi KISZ-bi- zottság és a Csepel Autó egri gyárának fiataljai két sportágban tömegversenyt rendeztek. Az asztaliteniszezők férfi egyes számát Dolinka Tamás (AGROBER) nyerte a döntőben, a kispályás labdarúgásban a nőknél a Révai Nyomda csapata végleg elnyerte a kupát, a férfiaknál győztes Tanácsi Építők gárdája pedig másodszor lett védője a serlegnek. Eredmények. Kispályás labdarúgás. Nők: 1. Révai Nyomda, 2. KSH SZÜV, 3. Magyar Nemzeti Bank. Férfiak: 1. Tanácsi Építők, 2. KPM Közút, 3. Csepel Autó, 4. Főiskola, 5. BUBIV, 6. TIGÄZ. ★ Mint korábbi lapszámunkban hírül adtuk, a falusi dolgozók spartakiád-versenyé- nek megyei döntőin a férfi asztaliteniszezők között nem került sor eredményhirdetésre óvás miatt. A megyei asztalitenisz szakszövetség az óvásnak helytadott, így a Pécsett megrendezendő országos döntőre a következők jutottak tovább: Gál László (Makiár), Nagyházi Sándor (Heves), és Szabó Ferenc (Makiár). ★ Hatvanban április' 3-án, 9 órakor villám-sakkversenyre kerül sor felszabadulásunk évfordulója alkalmából a Cukor, és Konzervgyár művelődési házában. Április 4- én pedig kispályás labdarúgó-csapatok részére Április 4. Kupát rendeznek a HKVSC sporttelepén. ★ Az Eger SE baráti köre— csak tagjainak — utazást szervez április 4-re a Debre. ceni Kinizsi—Eger SE NB Il-es labdarúgó-mérkőzésre. Az utazás és a belépő egyaránt díjmentes, jelentkezni pénteken délután 4 óráig lehet Tóth Zoltánnál, az ESE irodájában. Indulás 4-én 12.30-kor autóbusszal a stadion elől. A Népújság tippjei a 14. hétre: 1. Ascoll—Genoa x 1 2. Catanzaro—Udinese x 3. Cesena—Avelllno x 4. Como—Inter. z 5. Fiorentlna—Juventus x 2 6. Milan—Roma 2 x 7. Cavese—Perugia x 1 8. Brescia—Sambenedet. 1 9. Foggia—Barl 1 x 10. Lazlo—Pistoiese 1 11. Palermo—Verona 1 12. Regglana—Catania 1 x 13. Rimini—Varese x 2 Pótmérkőzések: 14. Pisa—Cremonese i 15. Napoli—Bologna 1 16. Torino—Cagliari _ 1