Népújság, 1982. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-03 / 79. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. április 3., szombat 15. A hét mesterlövésze Családregény is kikerekedne már a debreceni Kiss-fi- úk labdarúgó-sorsából, ha nem most íródna utolsó fejezete. A legidősebb, Gyula fejezte be a legkorábban, egy ideje a Hajdú Vasas edzője. Laci jó néhány NB I- es 90 percen segítette ki az STC-t, igaz, manapság már ő is a tollat forgatja és nem az ellenfél játékosait. A „kis” Tibi viszont még rúgja a gólokat. — Könnyű volt a Gyula ellen? — Harminchárom évesen sem könnyű úgy pályára lépni, hogy tudja az ember, őt csak a gól mentheti meg. — Hát.... tulajdonképpen ezért igazolták. — Élttől voltam ideges a meccs előtt, hiszen a bemutatkozás nem mindegy. Egyébként én a Móricz Pista góljának örültem a legjobban. Mindenesetre a vasárnapi három saját góljával, immáron 15 találattal vezeti a Keleti csoport góllövőlistáját Kiss Tibor. Az egri labdarúgó-szakvezetésnek tehát sikeresen indult a gólimport- terve. — A szurkolók is nagyon élvezték alakításait, és kíváncsiak: hol tanulta a „mesterségét”, milyen állomások voltak Debrecen és Eger között? — A DVSC első csapatában 16 évesen vártam a bemutatkozásra, ezt egy héttel előtte megmondták. Erre szerdán kupamérkőzésre visszavittek az ifibe, s ott eltörték a bal lábamat. Ráadásul csontvelő-gyulladásit is leginkább velem, akit jó játékosnak, kitűnő társnak tartok. — Mi a véleménye saját magáról? — A gyorsaságomból nem volt mit veszítenem, ez az igazság. A fejelés is csak közepesen megy, de cselezésből, rúgótechnikából, kombi- natív játékból, azt hiszem, megkapnám az ötöst. Az alapadottságaim: 185 cm-es testmagasság, 84 kg-os testsúly. Eddig az életemet a fubtbalnak rendeltem alá. — Holnap ismét a volt, DMVSC-pályán játszhat, a Kinizsi ellen. Mit tippel? — Nincs félnivalónk, győznünk kell. ősszel, az MVSC színeiben, azon a 3—3-as ösz_ szecsapáson én két gólt is rúgtam nekik. Ha egyszer sportújságíró kollégám megírja a „Három a Kiss”-t, biztosan ezzel fogja kezdeni: — Hármunk közül Tibi volt a legtehetségesebb ... Addig viszont Tibi még kér egy kis időt. Két jó évet, Egerben. Budavári Sándor Megérdemelt gratuláció a mestertől, a bemutatkozó mérkőzés után kaptam, az orvosok pedig le akartak beszélni a fociról. A második évben mégis újra balöszekötő voltam. A Bp. Honvéd 22 évesen vitt el, az egyben ötször játszottam, Skóciában XJEFA Kupa találkozón Kozma mellett én lőttem még Honvéd-gólt. Sérülten kerültem 1974-ben az MVSC-hez. Az 1975 76-os bajnokságot a DVTK-nál töltöttem, itt 19 mérkőzésen ötször találtam a hálóba, de kiújult a csontvelő-gyulladásom. Üjra visszamentem a vasutasokhoz, ahol öt éven keresztül Szentmarjay Tibor volt az edzőm. Most kifejezetten a személye miatt döntöttem Eger mellett, hiszen elsősorban az NB I-es Nyíregyháza szeretett volna átigazolni. — Hogyan fogadták a játékostársak? — Ismerősként. Koleszár. ral és Móricz-cal például egy csapatban játszottam a DVTK-nál. A szerepkörváltozás sem okoz — remélem — gondot. Az MVSC-ben a legkedvesebb barátomat, Egry Zolit szolgáltam ki, itt ugyanezt Móricz teheti meg (Fotó: Szántó György) Labdarúgás: rangadó Debrecenben Az Eger és a Gyöngyös is idegenben A hét végén gazdag sportműsor között válogathatnak az ország, s így megyénk lakói Is. Nemzetközi torna- és tőrverseny, válogatott vízilabda-találkozók mellett se szeri, se száma a többi sportágban Is a rendezvényeknek, amelyekkel sportolóink tisztelegnek legnagyobb nemzeti ünnepünk, április 4-e előtt. Teljes fordulót rendeznek például a labdarúgó-bajnokság valamennyi osztályában is. Ennek megfelelően pályára lépnek NB Il-es együtteseink: a sorsolás szeszélye folytán mégpedig idegenben. Most úgy alakult a helyzet, hogy a Gyulát verő Eger Debrecenben próbál szerencsét; rangadót játszik a sokáig listavezető, volt Kinizsivel, míg a sereghajtóvá vált Gyöngyös Cegléden, a Bem SE-vel mérkőzik. Ha az Eger nyer, könnyen az első helyre kerülhet, a Gyöngyös pedig elmozdulhat a 16. helyről a tabellán. AZ EGER SE vezető edzője, Szentmarjay Tibor csapata legutóbbi 4—0-ás győzelméről rövid értékelést adott: — A Gyula elleni eredménnyel elégedett vagyok. Az eredményességért csak dicsérni lehet a fiúkat. A csapatjáték viszont még többször döcögött, de hát szolgáljon mentségükre, hogy ebben az összetételben most szerepeltek először együtt, örülök annak is, hogy az újonnan igazolt Kiss Tibor eredményesen, gólokkal mutatkozott be. — Az eltelt héten jó' hangulatban folyt az edzés — folytatta. — Birincsik kivételével mindenki egészséges. Szerdán a területi bajnokságban szereplő St. Síküveg ellen játszottunk előkészületi mérkőzést és 2—1-re nyertünk. Vasárnap Debrecenbe utazunk, a Kinizsivel vívunk csoportrangadót. Ne vegyék nagyképűségnek kijelentésemet: győzni megyünk Debrecenbe! A kezdő csapat ez lesz: Baár — Smuczer, Zsidai, Patvaros, Zá- gonyi — Lengyel, Móricz, Kole- szár — Barta, Kiss, Pécsi. Tartalékok: Póta, Szert, Horváth, Berecz E., Berecz I., Fenyves. GYÖNGYÖSI SE Három egymást követő vereség, utolsó helyezés. Az eredmény : kedden szakosztályi értekezlet, a fő témája pedig az NB Il-es együttes további feladatai, szakmai céljai. Sajnos a hervadó remények már a Kazincbarcikától elszenvedett hazai vereséggel körvonalazódni látszottak. A jövő érdekében azonban mindenképpen üdvös lehet a keddi eszmecsere. Scédl József vezető edzőnek viszont vasárnap is pályára kel! küldenie csapatot, ami ezúttal nehéz feladatnak tűnik. Salgótarjánban Nagy L. és Ullmann dőlt ki a sorból, a szerdai 0-1- es edzőmérkőzésen a 22-es Volán ellen Tóth Gy.-nek eltört az orrcsontja, Budainak kifordult a bokája. Nincs Jakab, Szalai sem, Nérey bokája pedig bedagadt. Egyelőre a két kapust is beszámítva 9 játékos áll a szakvezető rendelkezésére. Érthető, hogy még utazó keretet sem tudott mondani. Vasárnap Cegléden a Honvéd Bem SE lesz az ellenfelük. Ünnepi sportműsor SZOMBAT Asztalitenisz: Felszabadulási emlékverseny Eger, Dr. Münnich Ferenc u. 15 óra. Kézilabda: Eger SE—Ózd, NB I/B-s női bajnoki mérkőzés, Eger, bervai sportpálya, 15. Fel- szabadulási férfi emlékverseny, Eger, Gép- és Műszeripari Szak- középiskola, 8.30 órától. Kosárlabda: Eger SE—Nyíregyházi MGFSC, NB Il-es női kosárlabda-mérkőzés, Pozsonyi utcai szakközépiskola tornaterme, 17 óra. Labdarúgás: Megyei bajnokság (kezdési idő 16.30): Selyp— H. Gáspár SE, Takács. Mátrade- recske—Apc, Janosek. Heves— Kompolt, Polonkai. Mátra-csoport területi bajnoki mérkőzés: Sirok —Petőfibánya, Percze. Röplabda: Eger SE—Nyírbátori Báthory, Eger, Klapka u. 11 óra. Sakk: Megyei férfi egyéni bajnokság, Gyöngyös, Építők szálló étterme, Róbert Károly u. 19., 15 óra. Teke: Felszabadulási Kupa, Eger, népkerti automata-pálya, 8 óra. Természetjárás: Felszabadulási emléktúra, Mátraháza, 9. Vízilabda: Felszabadulási Kupa. Budapesti Spartacus—Szolnok, 10.45, Eger SE—Szentes, 12, Szentes-Budapesti Spartacus, 15, Szolnok—Eger SE, 16.15, Eger, fedett uszoda. VASARNAP Asztalitenisz: Felszabadulási emlékverseny, Eger, Dr. Münnich Ferenc u. 9 óra. Kézilabda: Felszabadulási férfi emlékverseny hét csapat részvételével, Eger, Gép- és Műszeripari szakközépiskola, 8.30 órától. Labdarúgás: Mátra-csoport területi bajnoki inérkőzések (kezdési idő 16.30): HKVSC—Romhány, Juhász. Bélapátfalva—Borsodi Bányász, Laczkó. Egri járás I. osztály (kezdési idő 15.30): PAKÜSE—Mikófalva, Egerbakta —Istenmezeje, Verpelét—Hevesaranyos, Makiár—Tarnalelesz, Andornaktály a—Noszvaj, Eger- sz ólát—Eger szalók, Felsőtárkány —Novaj. Gyöngyösi járás „Alosztály: Heréd—Visonta, Atkár— Szűcsi, Gyöngyösoroszi—Adács, Rózsa szentmár ton—Nagy fügéd Nagyréde—Ecséd, Márkáz—Gyöngyöspata. „B”-osztály: Gyöngyöstarján— Karácsond, Detk— Visznek, Gyönögyöshalágz— Csány, Abasár—Kisnána. Hevesi járás: Erdőtelek-Tiszanána, Átány—Boconád, Kisköre—He- vesvezekény, Pély-Tarnaszent- miklós, Kömlő—Tenk. Füzesabonyi járás: Szihalom—Sarud, Kál —Feldebrő, Mezőtárkány—Kápolna. Teke: Felszabadulási Kupa, Eger, népkerti automata-pálya, 8 óra. Vízilabda: Felszabadulási Kupa: Szentes—Szolnok, 10. Eger SE— Budapesti Spartacus, 11.15, Eger, fedett uszoda. mozi ) EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 4-én de. 10 órakor: Süni a ködben Du. fél 4 és este 7 órakor: A keresztapa Kétrészes, színes, szinkronizált amerikai film 3-án este 10 órakor: Hazatérés EGRI BRÖDV Telefon: 11-773 Du. 3, fél 5 és 6 órakor: Vük Este 8 órakor: Rontás és reménység EGRI ŰTTÖRÖ 3-án, délután 3 órakor: A sziklabarlang titka EGRI VARMOZI Naponta de. 10-től du. 5-ig: Rövidfilmprogram GYÖNGYÖSI PUSKIN 3- án du. fél 4 és este 7 órakor: A hazáért harcoltak I—II. Színes szovjet film Solohov regényéből 4— 5-én: A koncert Színes, zenés magyar film GYÖNGYÖSI SZABADSÁG 4- én de. 10 órakor: A kis Fülöp 3- 4-én: du. fél 4 órakor: A katona és az elefánt Este fél 6 órakor: A fáraó I-II. 5- én: Egymillió zöldhagymával GYÖNGYÖSI MŰVÉSZ 5-én: Filmklub HATVANI VÖRÖS CSILLAG 4- én de. 10 órakor: A kis teve és a csacsi 3—4-én: du. fél 4 és fél 8 órakor: Hotel a Halott Alpinistához 3—4-én: este fél 8 órakor: Októberi vasárnap 5- én: Sasszárny HATVANI KOSSUTH 3—4-én: A fekete tollú fehér madár 5-én: Szeleburdi család FÜZESABONY 3- án: Piros pulóver 4— 5-én: Robinson Crusoe HEVES 4—5-én: Oblamov néhány napja LŐRINCI . Requiem pétervasara 3- án: Emberek és farkasok 4— 5-én: A repülőszázad rádió ) KOSSUTH 8.30 Lányok, asszonyok. A tartalomból: „Kaptam egy kórházat!” — Ráérsz, anyu? — Tavaszi indulatok ... — Ki írja a virágot? — Ha szombat, akkor Lányok, asz- szonyok. 8.55 Domahidy Lász_ ló nótákat énekel. 9.14 A független színpad és a vigadói estek. 10.05 Útközben. 10.10 Hallgassuk együtt! Mendelssohn-művek. 10.48 Egy nap szültése. Requiem 50 millióért. 12.00 Déli krónika. 12.20 Zenei anyanyeL. Ünnepi műsorok vünk. A pszalmodizáló stílus. 12.30 Magyarán szólva. 12.50 Híres alma materek. Bemutatkozik a bajai III. Béla Gimnázium. 13.50 A hét embere. 14.00 Útközben. 14.05 Dimitri Mitropoulos vezényel. 14.30 Beszélgetés — az elmúlt 36 évről — dr. Soós Gábor államtitkárral. 15.05 Új Zenei Újság. 16.00 168 óra. 17.30 Verbunkosok. 17.45 Ünnepi köszöntő. Elmondja: Aczél György. 18.00 Bárdos Lajos műveiből. 18.15 Hol volt, hol nem volt... Magyar népmese. 18.40 Útközben. 18.45 Sporthírek. 18.50 Az ördög cimborája. Közvetítés a Madách Színház Kamaraszínházából. 20.30 Szabad szél. Részletek Dunajevszkij operettjéből. 22.15 Népdalok, néptáncok. 23.10 Hamupipőke. Részletek Rossini operájából. PETŐFI 8.05 Dalok a felszabadulásról, 8.20 Tíz perc külpolitika. 8.33 -Útközben. 8.38 Suppé operettjeiből. 9.42 Mit — hol — mikor hogyan? Az időskori szociális ellátás formái. Tanácsadóműsor. 10.00 Szombat délelőtt. 12.00 A Szovjetunió Állami Fúvószenekara játszik. 12.33 Jó ebédhez szól a nóta. 13.30 Táncrend. Kalandozás évszázadok báltermeiben. 14.00 Tanulópénz nélkül. Szakemberképzés Mezőtúron. 14.35 Orvosi tanácsok. 14.40 Kemény rock- felvételekből. 15.10 Egyesületek, társaságok. Riport. 15.25 Kalmár Magda operettdalokat énekel. 15.25 A Tenkes kapitánya. A vérdíj. Rádióra alkalmazta: Szabó Éva. 16.33 Útközben. 16.35 Pophullám. 17.30 Keringők. 18.00 Rodgers zenés játékaiból. 18.59 Örökzöld dallamok. 19.55 Szivárvány (A képről szóló múlt vasárnapi adás ismétlése). 22.00 Szombat esti diszkó. 23.15 Slágermúzeum. MISKOLC 8.00 Hírek. Időjárásjelentés. Tartalomismertetés. Lapszemle. 8.20 Hová menjünk, mit csináljunk — zenés programajánlat. 8.30 Visszapillantó. .. (információk, tudósítások a hét fontosabb eseményeiről). 8.40 Napjaink kérdései ... Ónodvári Miklós jegyzete. — Ä Maywood együttes műsorából. 9.00 Észak-magyarországi krónika. 9.30 Mikrofonlánc. Nagy László ezredessel beszélget Nagy István — Sport. 9.55 Műsorelőzetes. VASÁRNAP KOSSUTH 8.05 Útközben. 8.10 öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. 8.26 Kantáták. 8.38 Színes népi muzsika. 9.20 A jövő tavaszi napja... 10.03 Útközben. 10.08 Százszorszép Színház. Pere. kup meg a többiek. 10.58 Marcel Rubin: Napszakok. 11.09 Vasárnapi koktél. ^2.55 Rázós úton. Bajor Nagy Ernő írása. 13.05 így láttam Kodályt. 14.09 Kurtág György: Játékok. 14.40 Intermikrofon. 15.05 Útközben. 15.10 Népdalkörök pódiuma. 15.35 Régi filmdalok. 15.51 Évszázadnál hosszabb ez a nap. Csingiz Ajtmatov regényének rádióváltozata. 17.05 Útközben. 17.10 Termálvíz a fűtőtestben. Riport. 17.20 Bemutatjuk új felvételeinket. 18.02 Köny_ nyűzene trombitára. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.40 Útközben. 18.53 Diák- könyvtár hangszalagon. Balassi Bálint. 19.44 Töltsön egy órát kedvenceivel! 20.44 Az MRT szimfonikus zenekara játszik. 22.20 Donizetti operáiból. 23.10 Haydn-mű- vek. PETŐFI 8.05 Mit hallunk? 8.30 Miska bácsi leveles ládája. 9.00 Slágermúzeum. 10.00 „Irodalmárnak készültem...” 10.33 Színházi magazin. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 12.57 Az MRT gyermekkórusa Szokolay Sándor műveiből énekel. 13.07 A Tenkes kapitánya. Buga Jakab. 14.05 Külföldi táncdalok. 14.33 Táskarádió. 15.30 Én, te, ő. Családi Album. 15.58 Útközben. 16.00 Labdarúgás. 16.50 Slágerek mindenkinek. 17.55 Mit üzen a Rádió? 18.33 A vasárnap sportja. Totó. 19.05 Nótakedvelőknek. 19.52 Kálmán Imre operettjeiből. 20.20 A világlíra gyöngyszemei. 20.33 Sporthírek. Totó. 20.38 Társalgó. 22.05 Kellemes pihenést! MISKOLC 8.00 Jó reggelt, jó szórakozást, jó pihenést! Kétnyelvű információs, szolgáltató és szórakoztató műsor — Vasárnapi krónika — Lapszemle. 8.15 Programajánlat. 8.20 Emberül megállni. Ünnepi műsor felszabadulásunk évfordulóján. 9.00 Táncritmusban. 9.20 Sport. 9.25 Műsorösszefoglaló. 9.30 Szlovák nyelvű műsor. (Hírek — Felszabadult hazánkban — Nógrádi népviselet — Tévé- program-ajánlat — Zenés percek). 9.55 Műsorösszefoglaló és a délutáni . program ismertetése. 19.30 Hírek. Idő. járás. Műsorismertetés. 19.35 Mérkőzésen, versenypályán. Vasárnapi sportmagazin. 19.57 Műsorösszefoglaló és a hétfői program ismertetése. HÉTFŐ KOSSUTH 8.25 Mit üzen a rádió? 9.00 A hét zeneműve. Chopin: Polonézek. 9.30 József Attila: Óda. 9.42 A kovácslegény. Észt népmese. 10.05 Perekup meg a többiek. Mesejáték. 11.05 Szatmári-Szatyi Sándor dalaiból. 11.20 Bioritmus. 11.40 Tatárpuszta. Dino Buz- zatti regénye folytatásokban. 12.00 Déli krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00 Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.40 Tavaszi részegség. 14.54 Édes anyanyelvűnk. 15.05 Népdalok. 15.23 A Tenkes kapitánya. A fürdőmester. 16.00 A Magyar Fúvósötös játszik. 16.30 Világablak. A társas lény. 17.05 Meddig él egy fa? Örkény István novelláinak rádióváltozata. 17.28 A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. 17.48 Nóták. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Esti magazin. 19.15 A Rádió Kabarészínháza III. humorfesztiválja. 20.35 55 perc a Supergroup együttessel. 21.30 A téma: a tudósító. Ipper Pál műsora. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 Halló, itt vagyok! 23.30 Zenekari muzsika. PETŐFI 8.05 Zala Tóth Erzsébet nótafelvételeiből. 8.20 Figyelmébe ajánlom ... 8.35 Oliver. Részletek- Bart zenés játékából. 9.20 Slágermúzeum. 10.00 Zenedélelőtt. 12.00 Felvételek a Röpülj páva műsorából. 12.35 Boksás faszénégetés. Hegyi Imre előadása. 12.40 Tánczenei koktél. 13.25 Világújság. 14.00 Kettőtől ötig... 17.00 A lőporsziget lakói. 17.30 Ötödik sebesség. 18.35 Örökzöld dallamok. 19.30 Amii Stewart felvételeiből. 20.00 Népdalok. 20.35 Társalgó. 22.00 Régi dallamok — mai köntösben. 22.30 Varázskeringő. Részletek Oscar Strauss operettjéből. 23.20 Nótacsokor. MISKOLC 17.00 Hírek. Időjárás. Műsor- ismertetés. 17.05 Hétről hétre, hétfőn este. Zenés magazin. A műsor telefonügye- lete: 35-510. (Közben: El szeretném mondani... Pau- lovits Ágoston jegyzete — Válaszolunk hallgatóink- leveleire. Gyárfás Imre összeállítása. — Sport). 18.00 Észak-magyarországi krónika. 18.25 Szemle az Észalt- Magyarország, a,Déli Hírlap, a Heves megyei Népújság és a Nógrád keddi számából. ( televízió ) SZOMBAT 1. MŰSOR 8.00 Tévétorna. 8.05 Iskolatévé. 8.40 Tízen Túliak Társasága. 9.20 Timur és csapata. Szovjet film — 1. rész. 10.25 A Buddenbrook ház (A keddi adás ismétlése). 11.25 Keresztkérdés. Fejtörőjáték. 11.55 Alfred Brgndel Schubert műveiről. 13.05 Magilla Gorilla. Amerikai rajzfilmsorozat. 13.30 Ember és Föld. Spanyol ismeretterjesztő rövidfilmsorozat. 13.55 A rövidfilmstúdiók műhelyéből. 14.50 Zene-bona. 15.45 Sorstársak, A pécsi körzeti stúdió rehabilitációs fóruma. 16.10 Levél a XXX. századhoz. 16.40 Magyarországért harcoltak. Dokumentumfilm. 17.30 1-es sapkában... Riportfilm. 17.55 Magyarország —Szovjetunió vízilabdamérkőzés. 19.00 Tévétorna. 19.05 Esti mese. Kacifánt és a száz banán. Magyar bábfilm. 19.15 Ünnepi köszöntő. Elmondja: Aczél György. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Vers — mindenkinek. 20.05 Mágia az Olympiában. Francia film. 21.00 A 78-as körzet. 21.25 A négy „Páva” 1969—1981. 22.25 Tv-híradó 3. 22.35 Fekete Péter. Csehszlovák film, 2. MŰSOR 16.20 Zenés tv-színház. Fényes Szabolcs: Maya. Revű- operett. 18.05 A múzsák körül. Bernáth Aurél. 18.45 Gólyavári esték. 19.30 Tv- híradó. 20.00 Vers — mindenkinek, 20.05 Ünokafivé- rek. Francia film felújítása. 21.45 Tv-híradó 2. 22.05 Ca- terina Valente és barátai. Zenés film. VASÁRNAP 1. MŰSOR 8.55 Tévétorna. 9.00 Óvodások filmműsora. Felicitas, a tűzoltóautó (NDK bábfilm). 9.20 A Föld titkai (NSZK filmsorozat) Búvárok a szikla mélyén. 9.45 Timur és csapata. Szovjet film — II. rész. 10.55 Hírek. 11.00 Forradalmi ifjúsági napok. Közvetítés a hazánk felszabadulása évfordulójának tiszteletére rendezett ifjúsági nagygyűlésről, a gellérthegyi Jubileumi Parkból. 13.35 Égigérő fű. Magyar film. 14.55 Labdarúgó Magyar Népköz- társasági Kupa. 16.50 Leslie Uggams-„koncert”. Angol zenés film. 17.30 Műsorainkat ajánljuk. 17.55 Az égbolt szabadságáért. Dokumentumriportfilm. 18.40 Tévétorna. 18.45 Esti mese. A szegény csizmadia és a szélkirály. 19.00 A Hée. 20.00 Hírek. 20.05 Tavasz és Oderán. Szovjet film. 21.40 Kapcsoltam... Társasjáték. 22.20 Hírek. 2. MŰSOR 20.05 Alfred Brendel Schubert műveiről. 20.45 Tele- sport: Nemzetközi férfi tőr Budapest-bajnokság. Közvetítés felvételről. ( színház ) Egerben szombaton este 7 órakor: BIRKANYÍRAS Madách.bérlet Vasárnap este 7 órakor: BIRKANYÍRAS Erkel-bérlet