Népújság, 1982. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-23 / 94. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. április 23., péntek A Budapest Sportcsarnokban rendezték meg azt a nemzetközi discoműsort, ahol fellépett az NSZK-beli Babe, a holland Vulcano és a Ramaja dalával lett népszerű Afric Simone (Fotó: Szántó György) Például a hanglemez Talán kevesen tudják, hogy az állami könyvkiadás 19 vállalata ebben az évben 626 millió forint állami támogatóst kap. (Ötször annyit mint tíz évvel ezelőtt.) Ennek ellenére a könyvek ára rendszeresen nő, a sikeres könyveket pillanatok alatt elkapkodják és az utánnyomás évekig várat magáira. Nem szorul különösebb magyarázatra, hogy Magyar- országon a könyvkiadás miért tölt be fontos kultúrpolitikai missziót. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem gazdálkodunk a könyvekéi. De tisztában kell lenni azzal, hogy a könyvkiadás — a Könyvkiadói Fő- igazgatóság funkciói miatt — álvállalkozás, hiszen a gazdálkodás nettó elszámolási formája lényegében tröszti gazdálkodást takar. Anélkül, hogy elmélyednénk a tröszti gazdálkodás problémáiban, meg kell mondanom: a „kötőfékek” iíazító- sa feltétlenül a gazdálkodási szemléletet erősíti. Jelenleg ezt az gátolja, hogy a támogatást vállalatokra adagolják, míg a nyereséget központosítják, s az alapokat átcsoportosítják. A könyvkiadáshoz hasonló tevékenység a hanglemez- gyártás és kiadás, amely hazánkban egy vállalat monopóliuma. Az elmúlt években a hanglemezgyártás és forgalmazás gyorsan fejlődött — mégpedig állami támogatás nélkül! —, s jelentős nyereségek képződtek, ami a fejlesztési alapot is bővítette. A hanglemezkiadás jói kombinálta az üzleti érdekeket és a kultúrpolitikai célokat. A könnyűzene mendezselésével például anyagi fedezetet teremtettek a komoly és a folklór zene propagálására. Nagyon csábító lenne a könyvkiadás gazdálkodása elé a hanglemez 'kiadást példaként állítani. Ez azonban a tevékenységek eltérő jellege és körülménye miatt nem volna helyes. Annyi azonban megállapítható, hogy a könyvkiadás jelenlegi rendszere nem ösztönöz gazdálkodósra. Könyvkiadásunk üzleti merevségét igazolja, hogy egyes könyveket „feketén” árulnak. El kell oszlatni egy félreértést: az „üzleti” szellem, a gazdálkodási szemléletmód nem mond ellent a kultúrpolitikai céloknak. Erre jó példa a hainglemezgyártós, kiadás és terjesztés. W. I. Holnaptól Egerben Fiatal pedagógusok és közoktatási dolgozók ifjúsági parlamentje A pedagógusok és közoktatási dolgozók ifjúsági parlamentjének megrendezésére idén Egerben a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán kerül sor. Hogy mennyire indokolt helyzetükkel, gondjaikkal időről időre külön is foglalkozni, jól bizonyítja néhány adat. Hajdú-Bihar- ban például a pedagógusok negyven százaléka (három és fél ezer ember) fiatal. •Komárom megyében is 34 százalékuk, Baranya megyében pedig minden harmadik oktatásban dolgozó ... Holnaptól — az ő képviseletükben is — az ország minden részéről érkezett másfél száz küldött kezdi meg a munkát. A plenáris ülést délelőtt 9-kor a parlamenti megnyitó, az elnöki köszöntő, majd az ügyrend és napirend ismertetése vezeti be. Ezt követően kerül sor a Művelődési Minisztérium beszámolójára, melyhez a résztvevők kérdéseket tehetnek föl, s megvitatják a szóbeli kiegészítéseket. A délután fél háromtól kezdődő szekcióüléseken a szűkebb szakmai rétegeket — az óvónőket, tanítókat, általános és középiskolai tanárokat, szakmunkásképzős és szakiskolai oktatókat, valamint az oktatásügy más dolgozóit — érintő gondokat, feladatokat elemzik majd a fiatalok, s ajánlásokat tesznek az intézkedési terv elfogadásához. Így többek közt állást foglalnak az ifjúsági törvény végrehajtásáról, s az ifjúságpolitikai célú pénzeszközök felhasználásáról. Vasárnap fél tíztől összegzik a szekcióüléseken elhangzottakat, s délután a határozathozatallal zárul a kétnapos program. Megmondom őszintén Gyakran, túl gyakran mondogatjuk! Leginkább olyankor, amikor úgy érezzük, hogy közölni valónk a legbeL sónkból származik és fontos, hogy higgyenek nekünk. Tulajdonképpen valamiféle bizalmas jellegű közlésről van szó, amely bizonyos diszkrécióra is igényt tart. — Miért mondogatjuk folyton, hogy megmondom ószintén? Ha valakitől ezt hallom, akkor merül fel bennem: Csak most mondja meg őszintén és máskor nem? Vagy talán éppen most nem őszinte és ezért hangsúlyozza? Az őszinteségről diskurálunk. Arról, hogy mennyire őszinték és mennyire nem, egymáshoz az emberek. A családok, a rokonok, a jó barátok. — Adj kölcsön egy ezrest! — őszintén mondom, hogy nincs. Miközben: (— Van pénzem öregem, de nem adok! Elsősorban azért, mert attól tartok, hogy nem adod vissza és folyton kérencsélni kell, mint a múltkor. Aztán azért sem adok, mert tudom, hogy megiszod és a családod látja kárát.) Ez lenne az őszinte beszéd. Az igazság! — Szeretsz drágám? — Imádlak. — Ugye nem hagysz el soha! — Soha míg élek. És e kérdésekre adott válaszok alatt egyesek esetleg arra gondolnak, hogy: Szeret a rosszseb! Alig várom, hogy szabaduljak tőled. Látnád magad, hogy milyen vagy, amikor részegen, ordítozva hazatántorogsz. — De akkor miért mondja neki, hogy imádlak? — Csak! Az őszinteség hiánya néhány hivatalos megfogalmazásokban is fellelhető. — Mi történt a főmérnökkel? — Érdemei elismerése mellett felmentették. Mindenki tudja, hogy ez a diplomáciai szóhasználat értelmezése szerint többnyire azt jelenti, hogy illetőt félre állították. Sportnyelven szólva „leléptették”. Bizony, bizony esetenként még a halottakhoz sem vagyunk őszinték és — uram bocsá! — hazudunk az élőknek. A falucska temetőjében nézegetjük a síremlékeket. — Mennyi új sír! — Antal is meghalt! És milyen fiatalon. — Ez kinek a sírja? — Tudod, a Veronkáé. — Veronka, Veronka? Ahá! Az, aki olyan rosszul élt a második férjével és napirenden volt a családban az égi- háború ? —• Bizony! És mégis milyen szép síremléket állíttatott neki. Hát még a felirás! — „A legdrágább, legaranyosabb feleségnek és anyának”. A tavasz virágai nyílnak a sírokon, úgy néz ki a temető, mint a virágoskert. — Jópofa vagy! Nem írhatja rá, hogy a nagyszájú, összeférhetetlen satrafának, aki mellett pokol volt az életem ... — Persze, hogy nem! De úgy is tudja mindenki! — Akkor meg mi bajod vele? őszinteség! Nagy szó. Persze, az is felvillan az emberben, hogy tulajdonképpen mi is lenne, ha egyszerre egy szép napon mindenki őszinte lenne egymáshoz? Ha min- denik mindent őszintén elmondana és megismernénk az összes igazságot.. Szalay István Könyvújdonságok Földisten lánykérőben — finnugor mitológiai és történeti énekek. (Európa Könyvkiadó). J. P. Averkijeva: Indiánok Észak-Amerikában — az ősközösség felbomlása és a korai osztálytársadalom születése. (Gondolat) Ferdinand Lassalle: Beszédek és írások. (Gondolat, Kossuth) Gernot Wolfgruber: Senkiföldje — Világ Könyvtársorozat. William Styron: Házam lángra gyullad — regény. (Európa Könyvkiadó) Németh László: Égető Eszter — Németh László munkái. (Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó) I. — Függöny — mondta suttogva az ügyelő a mikrofonba. Valamelyik zsiinóros ösz- szeengedte a függönyt. Tompán csattant a nézők tapsa; Juan is a függöny elé lépett a többiek utón. Ó volt a főszereplő, ő lépett 'ki utolsónak. Vastaps. — Húzás! — mondta az ügyelő a hátuk mögött, mikor visszaléptek a függöny mögé. A. függöny elé kígyózó sort Don Juan vezette, szolgájának, Sganarelle-nek a kezét fogva, s kéz a kézben követték a többiek: Don Carlos, az elcsábított lány bátyja és Don Louis, az apja, majd a Parancsnok szobra. — Vas megy! — kiabált az ügyelő. A vasfüggöny halk csikordulással ereszkedett lefelé, az ütemes taps lassan elhalkult. Néhány pillanatig a vasfüggöny kis- ajtaja mögött hallgatózott az ügyelő, aztán megcsóválta a fejét. Nem nyitotta ki. Az öltözőben Don Juan megkönnyebbülve szedte le izzadt testéről a ruhát. Az öltöztető szabó serényen forgolódott körülötte, elvette az ingét, a székre hajított nadrágját gondosan összehajtogatta. — Holnap tiszta inget adok a művész úrnak — mondta. — Köszönöm. Az öltöztető szabó érezte, ma nem érdemes folytatni a beszélgetést. Don Carlos rágyújtott egy cigarettára. Don Louis mosakodott. Hárman voltak az öltözőben, egyikük sem szólalt meg. Amint Don Juan felöltözött, egy kollégája szólt be az ajtón: — Egy lény vár a portón. — Lány vagy asszony? — 'kérdezte Don Carlos, és Don Jüanra nézett. — Nő. — Az a jobbik eset — mondta Don Louis a törülr köző mögül, és vörösre dörzsölte ’az arcát. Don Juan elbúcsúzott tőlük, és a színház művészbejáratán kiment az épületből. — Szervusz — mondta a nő, aki várt rá. Középkorú volt, talán valamivel fiatalabb, mint a férfi, aki mellette állt. A férfi 'kicsit meghajolt a 'bemutatkozó kézfogásnál. Don Juan meglepett zavarral üdvözölte őket. Csak a nőt ismerte, még főiskolás korából. Közös menzára jár. talk a bölcsészhallgatókkal. A lány akkor orosz—magyar tanárnőnek készült. Hajnalig tartó, visítozó szeretke- zésekkel szerette akkor Don Jüant. — Mér öt éve ide költöztünk a férjemmel1 — mondta a nő, és topargott, mint akinek fázik a lába. — Ma este említettem a férjemnek, meglepjük egy régi ismerősömet, és eljöttünk megnézni téged. Idén kerültél ide, .mármint a mi kis vidéki városkánkba, igaz? — Igen — mondta Don Juan, és úgy tűnt, az asz- szony erőlteti a többes számot. — Parancsoljatok a büfébe, be a színházba, talán egy kávét, vagy valami ... — Nem, nem — tiltakozott a férfi —, inkább mi hívnánk meg téged. Hozzánk, ha nincs programod ma estére. — Nincs. — Hát akkor menjünk. Ezerötszázas Zsiguli állt a süppedő hóban, a főbejárat előtt. A férfi kedélyeskedve vezetett. Ostorlámpók fénye szóródott a havas új lakótelep négy-öt emeletes házai között, és ahogy megérkeztek az egyik második emeleti lakásba, a feleség rögtön a konyhába ment. A férfi magasabb hőfokra állította a villanykályhát, és vidéki pálinkával kínálta. Don Jüant. — Szóval ebben az évben szerződtél ide? — kérdezte a férj, miután megitták a kupica pálinkát. — Igen — .mondta Don Juan. — Jó kis város ez, elhiheted nekem. — Persze. — Sok az összefonódás, mindenki .ismer mindenkit, na de hol nem így van ez? Persze a ti világotok egészen más. — Más. Mi országosan vagyunk tanyasiak. — Ezt nem értem, kérlek. — Pedig egyszerű. Az egész Szakma egy nagy tanya. Ha az egyik helyről a másikra mész, valalmelyik ajtóban biztos lehetsz, hogy belebotlasz valakibe, akit ismersz. — Aha, értem, hát persze, ti is mind úgy együtt... — Igen, mi is, úgy mind, együtt. — Nálatok is sok a fúrás- faragás, mi? — Itt van csak igazán. A legtöbb színész — 'hisz itt vidéken se rádió-, se televízió-, se filmszereplés, vagy csak ritkán — szóval itt aztán vagy kap szerepet vagy nem, ezért a legtöbb kénytelen körüludvarolni a rendezőket, együtt iszik, kártyázik velük, a hátuk mögött pedig szidja őket, mint a bokrot. A rendező meg elvisel néhányat közülük, de szeretettől szó sincs. Lete- hetségtelenezi, jó, ha csak a háta mögött. A főrendező utálja az igazgatót, az igazgató a főrendezőt, a tanácsinak felesleges kölönc a színház, a színház 'kínlódik a tanáccsal... szóval magyar vidék. — Hát igen, bajok mindenütt vannak, de a legfontosabb a család. Neked van? — Van, — Az a legfontosabb, kérlek. A családi összetartozás a legfontosabb. Nekünk is két nagy gyerekünk van, kilenc- és hatévesek. Mondhatom, jól megvagyunk. Hát akkor egészségedre! Ittak. Aztán a férfi felállít, megmutatta a másik két szobát, konyhát, fürdőszobáit, még a vécét is. Ekkor behoz-' ta az asszony a vacsorát. — Neked — mondta Don Jüannak — délről egy kis húsleves. Mert emlékszem, hogy szeretted. A férje egy pillanatra felkapta a fejét, rájuk nézett, és gyorsan egy nyikorgó, új demizsonból vörös bort töltött. — Szereted a zenét? — kérdezte vacsora utón a férj. — Igen. — Van néhány néger dzsesszlemezünk — mondta az asszony, és a néger szót kicsit megnyomta. — Nemrégen vásároltuk őket Pesten. Azokat tedd fel — intett a férjének az asztal fölött rebbenő kézzel, mintha egy legyet hajtana odébb. (Folytatjuk)
