Népújság, 1982. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-16 / 88. szám
4.NÉPÚJSÁG, 1982. április 16., péntek Nem kiváltság •••és ha érettségizett? Nagyon sokan,' nagyon sokszor fogalmazták meg ezt a kérdést az utóbbi években: mit ér a fiatal, ha gimnáziumban érettségizett? Egyáltalán, kell-e még az érettségi? Ad-e annyi többletet, mint amennyi idegizgalmat követel? A legszélsőségesebb vélemények hangzottak el érte, miatta és körülötte. Lássuk be, ma sem higgadtak le még a kedélyek a „ráadásmegméretés” körül. Szakmát akar Ha külső megjelenése szerint kellene „besorolni” Farkas Ildikót, latinos alkatnak mondanánk. Sugárzik belőle a temperamentum. Aztán ... nagyon megfontoltan, higgadtan beszél, mozdulatai, gesztusai is ehhez a sorhoz tartoznak. — A budapesti vegyipari szakközépiskolában kezdtem, és a kevésbé jó első év után jöttem vissza Gyöngyösre. Be kellett látnom, az én tudásom kevés volt ahhoz, hogy ott sikerrel helytálljak. Így lettem itthon gimnazista, így vagyok most a IV. d. osztály tanulója, mert bé akartam bizonyítani magamnak is, hogy le tudok érettségizni. Tehát: az érettségi. Itt már fokmérő. — Szakmát akarok — teszi hozzá kissé váratlanul. Az a bizonyos kémiai szakközép is azért volt annak idején, mert a vegyészet még az általánosban „megfogta”. Most pedig választania kellett, hová,' minek menjen. Az egyik tanács: a kórházi labor nem neki való, mert... Mert — nem. A másik tanács: legyen gyógyszerész-asszisztens, mert... Mert — miért is? Az szép foglalkozás. Otthon is így vélekedtek. Az osztályban, a Berze Nagy János nevét viselő intézetben volt egy olyasfajta, bizonyos mértékig mesterségesen kialakított hangulat, hogy: mi pedig nem tanulunk tovább. Ezt Farkas Ildikó komolyan vette. Ehhez a célhoz mérte az erőfeszítéseit is. És most? Majdnem egyedül maradt. Ö valóban dolgozni fog. A gyógyszerész-asszisztensi képzettséget kétéves tanfolyam útján szerezheti meg. Heti kétszeri utazás Budapestre. Valami azonban még ott motoszkál agytekervényei rejtett zugaiban: tanítani kellene az általános iskolában — egyszer, talán, majd, ahogy annak idején is elképzelte magának. Ki tudja? A húsipar háziasszonya Határozott nem a válasz, ö csakugyan nem tanul tovább. Pedig senki nem késztette ennek a véleményének a megfogalmazására Nádudvari Ilonát, aki gyöngyöspatai és most a IV. b. osztály tagja. — Talán benne van ebben az elhatározásomban az a tény is, hogy mi ketten vagyunk anyuval otthon, öt magára hagyni? Pedig biztosan megtenne mindent azért, hogy a továbbtanulás lehetőségét megteremtse nekem. őszintén? Csakugyan nem akarok továbbtanulni. Nagyon megtetszett nekem az a munka, amit a nyári szünetben végeztem a húsipari vállalat gondnokságán. Persze, szappan is, köpeny is, az ablaktisztítás is, de ezzel együtt: mozgalmas, érdekes, menni kell, gondoskodni az emberekről. Afféle „háziasszonykodás” ez, ha sűríteni akarjuk a feladatkörét. Vagyis, gondoskodni a vállalati „nagycsalád” minden kényelméről, jó külső körülményeiről. Még a dolgozók hangulatát is befolyásolja ezzel. — Az érettségi azonban kell. Az... kell! Az olyan tartást ad. Általános műveltséget. Az eltelt négy év nem múlt el hiába, fölöslegesen. S0t! De hát...? Mintha azt kérdezné, miért kell azon csodálkozni, ha valaki megelégszik a gimnáziumi érettségivel is? Egy tény: tizennyolc éves korban van. Még nem zárt le semmit. Önmegméretés is Miért nem áll meg a negyedikes osztályvizsgánál? A kérdésre nagy szemeket meresztett az előbb a „kalászszőke” Nádudvari Ilona. Hogy ne érettségizzék? — Azt hiszem — mondta Márta Ferenc, az iskola igazgatója —, az érettségi alkalmat ad arra is, hogy mindenki megmérje önmagát. A társadalmi megítélés is pozitív. Különben miért akarnának szakmunkások is érettségizni? Meggyőződésem, hogy az alapos általános műveltség hasznára van mindenkinek, de a társadalmunk egészének is. Valamikor a megkülönböztetés kifejezője volt az érettségi. Hogy karpaszományt is adott, az nem csupán a katonaságnál teremtett kiváltságos helyzetet. Ez a fajta „filiszteri” minősítés mára már nem érvényes. De bizonyos felsőbb tanulmányokhoz elengedhetetlenül szükséges. És a valamikori latinos képzés? — Azt mondhatnám, a szülők is, a gyerekek is a felvételi tárgyakra összpontosítanak. Nem gondolnak arra, hogy akár a történésznek, akár az orvosnak, akár a levéltárosnak milyen nagy szüksége . lesz majd a latinra. Persze, az élő idegen nyelv tanulásának nem mehet a rovására. A fakultáció ebben a kérdésben is megoldást hozhat. lEgy biztos, tehetjük hozzá: a latin ügyében is sikerült átesnünk a ló túlsó oldalára. Most már látjuk. A szülők is ... ? Minőségileg is Az utóbbi években jobb felkészültségű és nagyobb érdeklődésű fiatalok jelentkeznek a gimnáziumba. A tagozatos osztályok eddig bizonyos szelektálást is lehetővé tettek. A „többiek” ösz- szekerültek egy osztályba és ... nem mindig serkentették egymást a tanulásra. — A szülők még nem látják be, hogy vannak szakmák, amelyek előfeltétele az érettségi. Például ilyen a gyógys zerész-ass zisztens i, de az elektroműszerészi is. Ha szakmát akarsz, mondják a gyereknek, kár érettségizni. Menj szakmuskás- képzőbe. Utána majd érettségizhetsz, ha akarsz. Sajnálják az elveszettnek hitt négy évet, ez a sajátos felfogásuk. A lányok ... ! A gimnáziumban is a lányok jutnak többségbe, míg a szakközép- iskolákban éppen őket hiányolják. A jelenség feltétlenül társadalmi megítélést is hordoz magán. Egy biztos, az érettségit ma már senki sem intézi el egy hanyag kézlegyintéssel. Az is biztos, egyre többen mondják, hogy mai közállapotaink, de még inkább: holnapjaink az olyan személyiségeknek kedveznek, akik nyitottak a világra, nem csak egyetlen, jól kitaposott ösvényt jártak végig az ismeretek széles mezején, hanem képesek rugalmasan megfelelni a változó napi feladatok eredményes végrehajtásának. Ehhez kell a szilárd általános műveltség, aminek kiinduló bázisa lehet az érettségi. Kiinduló ... ! G. Molnár Ferenc ÖT HÓNAP, ÖTVEN KILÓ (IV/4.) A szervezet megadja magát Egy sikeres fogyókúra tanulságos krónikája Aztán eljött a nagy nap. Ráálltam a mérlegre, s ez minden kétséget kizáróan jelezte, hogy megszabadultam a tíz esztendő során felszedett, a főként mértéktelen evésből származó félmázsás súlyfölöslegtől. Higgyék el: aligha lesz ilyen emlékezetes perc még az életemben. Orvosaim az akarat csodájáról beszéltek, én azt hangsúlyoztam — annál is inkább, mert így igaz —, hogy sokak megértése, segítsége, biztatása nélkül aligha ment volna, hiszen a nagy tétekre játszott meccseknél is nélkülözhetetlen a hazai szurkolók támogatása. Sikerült, s én olyannak láttam a világot, amilyen valójában: ezerszínűnek, mindig újrakezdésre sarkal- lónak. Ráadásul épp ekkor bontogatta szárnyait a tavasz, amelynek ízeit már régés-rég nem éreztem, feledtem ... o Örömre egyébként is volt ok. Lezajlottak az ilyenkor szokásos vizsgálatok. A vérnyomásom 140/80-ra esett vissza, azaz, a nem is remélt normális értékre. A cukorszint — terhelés esetén se ugrott a szabályos fölé. Ügy is mondhatnám: elhessentettem a vészesen kísértő rémeket. A szervezet megadta magát. Igaz, nem könnyen, mert makacsul védte állásait, de végül is feltétel nélkül tette le a fegyvert. o Most azért emlegetem a tanulságokat, mert hajdani sorstársaim — ma is közösséget vállalok velük — okulhatnak belőle, s ők is új irányt szabhatnak életüknek, ha nem hódolnak az előítéleteknek. Az egészségügy illetékesei — az ezen a területen dolgozó vezetők és beosztottak — emberemlékezet óta — már az ókoriak is ezt tették — a mértékletességet, a kalóriaszegény, a kevés szénhidrátot, zsírt, a sok fehérjét és vitamint tartalmazó ételek fogyasztását népszerűsítik, de próbálkozásuk á legtöbbször sziszifuszinak tűnik, mert konokok vagyunk, s nem adjuk fel beidegzett szokásainkat, s — elnézést a nyers fogalmazásért — gátlástalanul vedelünk és falunk, s ezzel veszedelmes elhízásunkat, későbbi ezer bajunkat alapozzuk meg. Én sem voltam kivétel — s egyetemi végzettség ide, vagy oda — hadilábon álltam az egészségügyi kulturé- lódással. Okultam saját tízéves kínlódásomon, s még időben hajtottam végre a jövő szempontjából nélkülözhetetlen korrekciót. Ezért közérdekű esetem, emiatt érdemes okulni belőle, mert a krízis megelőzhető, ha nem méretezzük túl gasztronómiai vágyainkat, ha étkezési műveltségünket — ilyennek is kellene lenni — gyarapíthatjuk. Azok a hízásra hajlamosak, akik ezt teszik, mentesítik magukat a kemény fogyókúra tortúrájától. Aki azonban megfeledkezett erről, elmulasztotta ezt, még segíthet magán, még vissza varázsolhatja egészségét, ha szigorral, következetesen hajtja végre a nehéz penitencia hónapjainak előírásait. Kár, hogy a vendéglátás — legalábbis vidéken — jóformán sehogy sem köny- nyíti meg ezt, mert az étlapokról épp a kevésbé kalóriadús főzelékek gazdag választéka hiányzik. Budapest már példát mutatott e tekintetben, de hát nem mindenki élhet a fővárosban, így aztán a falvak és a városok lakói csak a maguk ötletességére hagyatkozhatnak. Reméljük, változik ez a helyzet, s a kereskedelem is sokkal több diétás élelmiszert kínál, mint pillanatnyilag. Jók lennének ezek a mankók, mert időt és fáradságot takarítanánk velük, de biztasson mindenkit az a tudat, hogy nélkülük is boldogulnak, ráadásul olyan tapasztalatok tárházával gazdagodnak, amelyekre különben nem tennének szert. így aztán, ami elveszett a réven, az megtérül a vámon. o Többen — és joggal — megkérdezhetik: ha valaki eddig eljutott, akkor hogyan tovább? Higgyék el: ez már a kisebb gond. Az ötszáz-ötszázötven ka- lóriás napi szintet fokozatosan emeljük: először hétszázra, aztán kilencre és így tovább, egészen addig, amíg a fogyás befejeződik, de súlygyarapodás még nem jelentkezik. Ez a határ, itt meg kell állni, persze a mérlegről tovább sem szabad lemondani. Ez már kedvező fordulat, s az is tény, hogy igényeink közben szerényre srófolódtak, azaz a valamivel több is a bőséget jelenti számunkra. Ebben nincs semmi különös, hiszen a viszonylag huzamosabb kúrák egyik nagy előnye az, hogy közben átalakulnak táplálkozási szokásaink. öt hónap múltán már nem sóvárgunk a zsíros, a túlzottan olajos fogásokért, a szalonnáért, a sok kenyérért, a töpörtyűért. Ehelyett abból eszünk többet, amit megkedveltünk, s ez kelti bennünk a telítettség, a bőség, a változatosság mindannyiunk számára nélkülözhetetlen örömét. Emellett napjainkat színesítek a séták, a kirándulások, s strandon úszással töltött órák, s a sport megannyi válfaja is kínálja a frissítő kikapcsolódást Én mindenesetre úgy emlékezem az elmúlt tíz esztendőre, mint. egy rossz rémálomra, amelyből szerencsére felriadtam, amelynek szerencsére vége Pécsi István Badarságok — Mi újság, öregem? — Mi lenne? Elmúltak az ünnepek. — Azért ünnep, hogy elmúljon... Mit csinált két napig? — Maga is jókat mond! Méghogy mit csináltam? Ettem és ettem. Kocsonyát, sonkát, Cotazym Fortét, abált szalonnát, Mexasét és rengeteg tortát. Halálunottan roskad bele a kényelmes fotelbe és sörrel kínál, de aztán eszébe jut, hogy puffadok tőle és maga issza meg az egészet. — Látta a tv-ben? — Mit? — Megőrülök! Amerikában interjúvolták az utca emberét, hogy ismeri-e Magyarországot? Persze, hogy nem ismerték! Végül jött egy fiatal nő és felismert minket: — Magyarországot! Hát már hogyne ismerném ezt a szimpatikus országot a Balkán-félszigeten, ök találták fel a bűvös kockát! Lerántja a második üveg kőbányait és iszonyatosan hozzáfog köhögpi. — Drágább lesz a sör. Erre gyorsan abbahagyja a köhögést és nekem szegezi a kérdést: — Honnan tudja? — Miért érdekes ez? Nem elég magának, hogy drágább lesz? — De a só miért? Azért, hogy ne tudjunk sózni? Merthogy a benzin... De a só! Engem ugyan nemsokat érdekel, mert én sótlanul eszem, politikát pedig nem csinálok belőle. Unatkozom, de azért még maradok. Hűvös, szeles kint az idő és egyébként is... — Tudja mi húzná ki ezt az országot a... — Ha tudnám, mondanám. — Sok ilyen találmány, mint a bűvös kocka, össze kel. lene egyszer gyűjteni a „jófejeket” egy nagy alkotótáborba, és azt mondani nekik: No, lángész barátaim! Most aztán törjétek a kobakokat, mert pénzre megy a játék! A magyar történelemtől és az életünktől nem ájul el senki a tengeren túl. De a kockának van keletje! Azóta szellemileg fejlett ország vagyunk... Megissza a harmadik üveg sört is, eszébe sem jut, hogy engem is megkínáljon, mondjuk valami mással. — És még mit hall? Mi újság? — Semmit, Szaporodnak a maszekok! Pedig egyszer - kétszer már kiirtottuk őket. — Csak megtizedeltük. — Szükség van rájuk, mint a bűvös kockára! Vállalkozzanak csak. Ne sajnáljuk tőlük a keresetet, mert ott aztán szaggatni kell az istrángot, ha az adón felül még jól is akarnak élni. — És a szocializmus? — Azt ne féltse! A víz még víz marad attól, hogy bubo, rék van benne. A szocializmusban sem járhat mindig mindenki új cipőben. Néha a régit is meg kell talpalni. De ki talpalja meg, ha nincs elég suszter? < Később az időjárás a téma. Az, hogy most már nemcsak a kjsebb-nagyobb időjárási frontok jönnek, mennek, hanem évente többször váltakoznak az évszakok is. Nyári, huszonegy fok meleg egyik nap, két nap múlva havazik... Úgy pattognak az idegek, mint a bőgőhúr. Húsvétkor valaki — tévedésből — kellemes karácsonyt kívánt. És locsolkodott! — Miért nem volt elég csokoládétojás? — Hagyjon békén! Mindent én sem tudhatok. — Látja, ez is furcsa! A rádió, a tv minden évben be. mondja, hogy ennyi meg ennyi tonnával többet gyártanak mint tavaly. És tavaly sem volt elég, az idén sem! így vagyunk nyáron a sörrel is... — No, megyek! — Hová siet? — Először is nem sietek, mert itt vagyok több mint egy órája, másodszor ennyi badarságot összebeszélni.. Sértődötten kísér ki. — Mi az, hogy badarságot? Nem maga kérdezte, hogy mi újság? Szalay István „A persely” Llska Dénes „A persely” című bohózatából készül tv-játék Karinthy Márton rendezésében. A vezető operatőr: Marczali László. A főbb szerepeket Hámori Ildikó, Tóth Enikő, Balázs Péter, Reviczky Gábor, Székhelyi József, Tahi József, Mikó István és Harsányi Endre játssza (MTI fotó: Friedmann Endre felv. — KSj
