Népújság, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-02 / 51. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1982. március 2., kedd Gondjaink azonossága A KÉPERNYŐ ELŐTT Margittay Ági és Czinkóczi Zsuzsa AZ ALKOHOLIZMUS. A művészi szándék és megvaló­sítása: úgy látszik azonosak a gondjaink. A finn társa­dalomban is folyik a válta­kozó sikerű küzdelem az al­koholizmus ellen, éppen úgy, mint a miénkben, és északi rokonaink is különböző fegy­verekkel vívják eme harcot. A televízió eszközeivel is. S ebből lehet kikövetkeztetni — megállapítani egy-egy rit­kán látott finn tévéjáték alapján felelőtlenség lenne —, hogy e társadalmi baj elleni tévéművészettel (?) folytatott nemes indítású harc sem mentes a gondok­tól. Ami az eszközöket, a megvalósítást illeti, legalább­is azonosak a mi gondjaink­kal. Család címmel egy család vegetálását mutatta be a finn televízió jóvoltából Claes Anderssan tévéjátéká­ban az elmúlt hét csütörtök­jén. A modell sajnos ismert: az apa iszákossága és emiatt a család helyzete. A finn té­véjáték, mint ama üvegte­hén, mindazt gondosan felso­rakoztatta, már-már szinte didaktikus jó szándékkal, ami csak egy alkoholista család­jában és családjával történ­het. A felsorolás kissé fur­csán sorjázik, mert amíg a részeges apa nem megy el­vonókúrára, addig ez a tisz­tes család úgy-ahogy mégis­csak megvan egymással. Ki tanul, ki dolgozik, ki össze­tartja a családot, ki estén­ként holt részegen jön haza. Az apa azonban rádöbben. Elvonókúra. Hazajön. És ek­kor roppan össze az eddig vasszilárd anya. Ideggyógy­intézet, kezelés, gyógyulás. Ám közben a nagyfiú meg­indul az alkoholista lezüllés útján, a nagylány az utca­sarkok közötti úton, míg a legkisebb lány megkezdi az iskolakerülést. De az apa nem iszik. Aztán a dolgok valaho­gyan rendbe jönnek, az anya kézbe veszi a család fegyel­mét, a gyerekek megindul­nak visszafelé az úton, az apa pedig hosszú idő után ismét a kocsma felé és on­nan tántorgó részegen visz- sza, — az ágy lábához, az ilyenkor szokásos lavór mel­lé. Nem valariii vidám pers­pektíva ez, nem valamiféle határozott biztatás a jövőre tekintendőn, annál inkább fanyar-keserű lemondás. Vagy annak is tűnhetne. AMI SZINTÉN elfogadha­tó lenne, hiszen egy írónak joga és oka lehet megmutat­ni azt is, hogy vannak már reménytelen helyzetek és ép­pen ezért a társadalom és a család még idejében, a gyógyíthatatlanság állapota előtt tegye meg az ön — és közvédelmi intézkedéseket. A finn tévéjáték azonban a dolgok felületén mozgott, tí­pusai inkább egy alkoholel­lenes brosúra „jellemzői”, mint valós jellemek megele- venítői. Zsombolyai János érdeme, hogy e didaktikából mégis televíziós játék lett, színészvezetése leegyszerű­sített — de nem szimplifi- kált — lényegretörő, a ren­dező a külsőségeket igyeke­zett minél jobban kizárni. Bodrogi Gyula kissé nehe­zen birkózva meg ugyan a játékára rárakódott manír- ral, most helyenként mégis felvillantotta: számottevőbb drámai szerepek megformá­lására is kiválóan alkalmas lenne. Czinkóczi Zsuzsa nem volt csodagyerek, igazolva ezt most is: színésztehetség. Margittay Ági sikerrel pró­bált életet lehelni a tragikus sorsú mintaanyába. Balogh Erika és Bánky György meg­felelt. SZÍVESEN LÁTNÉK olyan tévéjátékot is, amelyben örömeink az azonosak és nemcsak a gondjaink. Gyurkó Géza Indokolt ismétlés Sokak tetszését váltotta ki a Másfél millió lépés Ma­gyarországon című sorozat, amely az érdeklődőket az or­szágos kék túra útvonalán kalauzolja végig. Az elisme­rés teljesen jogos, hiszen a vállalkozás sok szempontból hiánypótlós jellegű. Öröm­mel fogadták a természetba­rátok, a hét végi kirándulá­sok rajongói, a szép tájak iránt vonzódok, a sport, a testmozgás hívei, a népraj­zosok, a történészek, a nö­vény- és állattan búvárai, a műemlékek megbecsülői és az idegenforgalmi szakembe­rek egyaránt. Mindez érthető, hiszen a nagy távolságot végigjáró stáb egy-egy negyvenöt per­ces blokkban az előbb felso­rolt valamennyi terület va­rázslatos világából adott csi­petnyi ízelítőt. A hatalmas anyagból jó érzékkel válo­gattak, mellőzték a terjen- gősséget, a felesleges tudo­mányoskodást, félretolták mindazt, ami kevésbé jel­lemző, s kiemelték a leg­markánsabb jegyeket. Rá­adásul gondolataikat világo­san, magyarosan, szabatosan, színesen fogalmazták meg, számolva azzal, hogy a ké­szülékek mellett nemcsak fiatalok, értelmiségiek, ha­nem idősebbek, munkások, termelőszövetkezeti tagok is ülnek. Mivel senkiről sem óhajtottak lemondani, mind- annyiukhoz szóltak. Legnagyobb érdemük az, hogy ügyesen kikerülték az ilyen jellegű próbálkozá­sok — sajnos nem bővelke­dünk ezekben — buktatóit, magabiztosan úrrá lettek a. szinte törvényszerűen tor­nyosuló nehézségeken. Teli­találat a narrátor szövege. Ez nemcsak a forgatóköny­vet író, a tíz részt rendező Rockenbauer Pál felelősség- érzettel társult szakmai biz­tonságát dicséri, hanem Sín­ké László színészi képessé­geit is. Költői hangoltsággal komponált felvételeivel mél­tó társuk Stesnszky Gyula operatőr is. Bizonyára nem kis összeg­be került ez a produkció, erényei azonban azt jelzik, jobb célra aligha áldozhat­ták volna a pénzt. Csak azt fájlaljuk, hogy az ismétlést a kettes csatornára száműz­ték, holott az itteni adáso­kat sok helyütt nem vehetik a nézők. (pécsi) Hogyan tanítsunk Iskolatelevíziót? Nagy Andor új könyve Az Elítélt E. A. Poe novellája, A kút és az inga magyarul Babits Mihály érzékletesen szép fordításában ismeretes. Az inkvizíció toledói börtöné­nek rabja mondja el benne szenvedéseit, azt, amit a test és lélek megkínzatásá- ban végigélt. Végkimerülésében ugyan a börtön kútjába akarja vet­ni magát, de ebben megaka­dályozza a francia sereg, amely felszabadította a vá­rost. Ennek a Poe-írásnak megdöbbentő hatása van ar­ra, aki nem riad vissza a szörnyűségek elképzelésétől. Érzem a tévés megjelení­tésben, Deák Tamás sirató- an elmélyült zenéjében, hogy az emberfelettinek tűnő küz­delem, a harc a reménnyel és a reményért, mennyire felizgatta a képzeletét. Azt is elhiszem, hogy a novella anyaga csak alkalom és for­ma volt arra, hogy emléket állítson mindázoknak, akiket e században is ártatlanul hasonló szenvedésekre ítél­tek. A képi formák a kiáltó el­lentéteket hangsúlyozták. Apró Attila rendezői elgon­dolását a megirt zene vezet­te inkább — érthetően —, mint az az alapanyag, amely­ből a szörnyűség zenei leírá­sa vétetett. Az inkviziós eljá­rás szabadtéri megoldása történési többlet, de nem tette azt a közölnivalót hatá­sosabbá, amelyért a mű megíródott. Deák Tamás zenéje a té­mához képest lágyabb anyagból van teremtve, mint amit ez a lelkiállapot téte­lez. Annak ellenére, hogy a siratás, a tragikum sok ele­me benne lüktet. (farkas) Alfonzé! Markos Józseffel — azaz Alfonzéval — készített in­terjút a Stúdió ’82 riportere. A művész, aki utánozhatat- lanul egyszemélyes műfajt teremtett a színpadon, rádió­ban és a tévé kamerái előtt egyaránt, jnost is halálosan komoly volt. Többek között arról beszélt, hogy kialakult valamiféle kasztrendszer a színészek között. Hierarchi­kus sorrendet állítanak föl egymás között. Nem a tehet­ség szerint, hanem hogy ki melyik házban — színházban — áll alkalmazásban. Van az „én, a Nemzeti tagja”, van „én a Madáchnál ját­szom”, és van az „én a Vígnél” címzetes társadalmi rang. Nos, ismerve Alfonzét, fel­merült bennem a gyanú, hogy vájon csak új színházi kór­ságról, rangkórságról beszélt, avagy másról is? (szigethy) A televízió iskolai felhasz­nálása az utóbbi években ha­zánkban is jelentősen előre­haladt. Általánossá azon­ban még — amely nagyon fontos lenne — nem vált. En­nek jelenleg több oka van. Az egyik ilyen ok, hogy a pedagógusok egy részének nincsenek audiovizuális esz­közök felhasználásával kap­csolatos alapos módszertani ismereteik. A pedagóguskép­ző intézményekben csak az utóbbi években kezdték meg az Iskolatelevízió műsorai szakszerű felhasználására va­ló előkészítést. A nevelők to­vábbképzésében sem kap megfelelő helyet az Iskolate­levízió, a hazai szakiroda- lomban az iskolatelevíziós műsorok pedagógiai alkal­mazásával összefüggő (tapasz­talatok elméleti általánosítá­sa még elég kidolgozatlan. Végső soron arról van szó, hogy a televízió iskolai fel- használása hazánkban akkor válik általánossá, ha a ne­velőik elsajátítják az Iskolai- televízió pedagógiáját. Erre vállalkozott Nagy Andor, az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola neve­léstudományi tanszékének vezetője, a hazai iskolatele­víziós píedagógia egyik is­mert szaktekintélye. A szer­ző a televízió iskolai felhasz­nálásával kapcsolatos kutatá­si eredményeit eddig mint­egy 100 publikációban tette közzé. Többek között egy könyvben is, amely 1977-ben jelent meg A televízió és a pedagógia címmel. A hazai szakirodalomban ez a könyv volt az első, amely a televízió Hosszú esztendők sikere és népszerűsége után az utóbbi években megtorpant a hazai ifjúsági klubmozgalom. A közművelődési szakemberek erőfeszítései ellenére ország­szerte egymás után oszlanak fel a csoportok, így Heves megyében is. Ezért öröm a népművelők számára, ha egy- egy élő, „mozgó” kisközös­ség munkájáról adhatnak hírt és kínálhatnak példát a fiataloknak. A hetvenes évek elején alakult meg Gyöngyösön, a Gagarin Hőerőmű Vállalat Vasas Ifjúsági Klubja. A „nyolcvanas” lakótelep egyik pincéjében találkozó társaság és a pedagógia összefüggé­seit összefogó jelleggel fel­dolgozta. Legújabb munkája, amely „Iskolatelevíziós pedagógia” címmel a közelmúltban je­lent meg, szintén úttörő kez­deményezés a magyar peda­gógiai irodalombaji. Űjabb munkájában csak a televízió iskolai felhasználá­sának lehetőségeiről szól, a magyar Iskola televízió tevé­kenységéről ír. Vagyis isko­latelevíziós pedagógiát ad a nevelők és az olvasók kezé­be. A szerző miután rövid összefoglalót készített az Is­kolatelevízió másfél évtizedes múltjáról, részletesen szól az Iskolatelevízió szerepéről, kü­lönös tekintettel a didakti­kai és a nevelési részről. Az Iskolatelevízió alkalmazásá­nak feltételeit taglalja, kö­zéppontba állítva a televizió- val kombinált tanítási óra specifikumait, a pedagógu­soknak és a tanulóknak a televíziós órákra való felké­szülését, a televíziós tanítási óra vezetését. A könyv írója mondaniva­lóját következtetésekkel és javaslatokkal zárja, amelyek lényegében egy iskolateleví­ziós stratégia szempontjait alkotják. Az ismertetett könyvet — melyet bizonyára a szakkri­tika a jövőben jelentőségé­hez mérten méltat — be­szerzésre és tanulmányozás­ra ajánljuk minden iskola­típus részére, különös tekin­tettel az általános és közép­iskolákra. (Tankönyvkiadó, 1981). Szecskó Károly tagjai között éppúgy megta- lálhatóx a munkás, mint a mérnök, vagy a középiskolás. Programjaikban foglalkoznak dzsesszel, elhangzanak itt is­meretterjesztő előadások, de gyakran vetítenek diaporá- ma műsorokat is. Sokszor in­dulnak országjáró kirándulá­sokra, ismerkednek hazánk városaival. Szoros * baráti kapcsolatot ápolnak két test­vérklubjukkal, a salgótarjáni központi és a gyöngyösi me­zőgazdasági főiskola Mátra Klubjával. Jó lenne, ha nemcsak a rossz példa lenne olyan „ra­gadós,” de néha-néha a jó is... Ifjúsági klub Gyöngyösön A „nyolcvanasok” példája M 1 1 adách Imre, a Nográd megyei Csesztve földbirtoko­sa, 1851 elején Pestre megy. Egyedül. Haza azonban már nem maga érkezik, hoz va­lakit, akit aznap este a cse­lédszobába rejt, de aki más­nap már a melegágyak mel­lett bíbelődik mint kertész. A vendég csakhamar lebo- rotváltatta bajuszát és sza- kállát, vadászruhába öltö­zött, ment a parócai erdész­házba. Csakhamar „cseh va­dász” néven ismerték a kör­nyéken, s a vendéglátó jó­voltából csakhamar útlevele is került Reiter Ignác (má­sok szerint Radovecz) névre. Az útlevélmintát Madách Komáromy Imre szolgabiró- tól kaparintotta meg, Szon- tagh Pál pedig a saját Passir scheinjéről fejtette le a pe­csétet a hamis útlevélre. Ki volt a vendég? Madács távoli rokona, Rá­kóczi János huszár őrnagy, a Honvédelmi Bizottság ti- toknoka, Kossuth titkára. (Egyébként Jókait ő fuva­rozta Gyuláról Tardonára.) Rákóczit 1850-ben halálra és vagyona elkobzására ítélik, in effigie (jelképesen) fel is akasztják. Vidéken, Pesten bujdpsik, aztán Madách se­gítségével Csesztvére kerül. Négy hónap börtön Kezdetben nem is volt semmi baj. Űgyannyira, hogy a Madách házába beszállásolt császári tiszt semmi gyanú­sat észre sem vett, sőt a perben a költő fogsága ide­jén Madách mellett tanús­kodott. A parócai erdészház­ban azonban a „cseh vadász” túlságosan is jól érezte ma­gát, társaságba járt, tivor- nyázott, sőt a kártyaasztal­hoz is le-leült. Mintha meg­feledkezett volna arról, hogy az önkényuralom törvényei szerint a volt tisztek, láza­dók, forradalmárok, elítél­tek rejtegetéséért is igen bőségesen mérik a büntetést. Meg is lett az eredmény. Rákóczi Jánost feljelentette egy ..igazi” magyar ember. Hoitsi Miksa gazdatiszt, ak­kor Orosi község jegyzője. Este meg is jelentek a zsan- dárok az erdészháznál. Rá­kóczi az ablakon kiugorva menekült. A zsandárok to­vábbmentek : Madách-hoz a kúriába. Bérczy Károly — kissé idillikusán — így írja le az elfogatást: „Egy au­gusztusi estén, 1852-ben a gyermekek aludtak már, az anya felettük virrasztóit, az apa és férj lámpafénynél ol­vasott fel nejének, midőn szavait baljóslatú fegyver- csörrenés szakítá meg s a lámpa fénye csendőrsisakon verődött vissza”. Madáchot elfogták, s Bory Istvánnal, édesanyja öreg tiszttartójával együtt Po­zsonyba szállították, ahol a Vízi-kaszárnyában rabos­kodott embertelen körülmé­nyek között. Állítólag meg is verték, botozták. Rákóczi János közben külföldre szö­kött, s ott volt az ötvenes évek végéig, aztán 1858-ban kegyelmet kapott. Hazatérése után, 1858. november 11-én kelt levelében így köszöni meg Madách áldozatvállalá­sát: amit érettem te tevéi, kedves Imrém, az előt­tem oly magasztosság, mely­nél magasabbra férfi lélek már nem emelkedhetik, s hol az a határvonal van, melyet ha el bírt érni, szel­lemi nagysággá magasztosul. Nagysággá, mely előtt a va­lamire való lélek pietással meghajolni kényszerül. És lelkem meghajlik íme lelked magasztosságának előtte!” Madách négy hónapot töl­tött börtönben Pozsonyban. 1853 elején Pestre viszik, ahol a Neugebaudében újabb négy hónapig marad vasban. 1853. május 7-én szabadlábra helyezik, de Pestet még hó­napokig nem hagyhatja el. Gyakorlatilag ide internál­ták. Itt lakott az Üj-téren, a Burgmann-féle 12. számú házban. 1853. augusztus 20-án érkezett haza Csesztvére családjához. Maradt a magány Madách peréről, fogságáról keveset tudunk. Az iratok el­vesztek. Krizsán László, Ma­dách nógrádi éveinek kuta­tója írja 1964-ben kiadott dokumentumkötetének elő­szavában : „Számos különös­becsű iratot a legbehatóbb kutatás árán sem sikerült megtalálni. Ilyen elsősorban a fogságra vonatkozó katonai bírósági peranyag”. A peranyagról azóta sem tudunk, s ha nincs is do­kumentálható bizonyítéka Péteri Károly feltevésének, az újabb kutatások bizo­nyítják, Madách betegsége ellenére is megyei főbiztos­ként aktív részese volt a szabadságharc polgári hátte­rének, sőt katonának is je­lentkezett. A fogság, elhur­colás mindenesetre emberi­leg is igen megviselte, be­tegsége, gazdasági és családi gondjai mellett közeli roko­nainak — testvéreinek — halála amúgy is igen meg­gyötörte érzékeny világ- szemléletét. Egy dokumentumunk azért van Madách peréről: a ka­tonai törvényszék végzése, amely 1854. március 31-én kelt, s Bilkom hadbíró őr­nagy írta alá. A személy­leírás — 30 éves, katolikus, nős, középmagas, arca hosz- szúkás, haja szőke, szeme barna, orra szabályos — után következik a végzés: „Bizo­nyítvány. A hadi törvény­szék 1854. február 28-án kelt és a tegnapi napon kihirdetett végzése következtében a je­lenleg Szabadlábon lévő Ma­dách Imre nógrád megyei csesztvei földbirtokos ellen felségárulás és egy felség­áruló szökevény elrejtése miatt emelt vádra vonatkozó, itt bevezetett vizsgálatot ki­elégítő tényállás és bizonyí­tékok hiányában megszün­tetjük. Jelen okiratot igazo­lásra kiadtuk.”. Kiadtak azonban mást is. 1853. május 5-én a császárit, királyi II. pozsonyi katonai; parancsnokság utasította Nógrád megye hatóságait, hogy Madách Imrét helyez­ze rendőri felügyelet alá. Meg is történt, bár Madách nemigen akart ennyi teher- rel-fájdalommal küzdeni im­már. A fogságból való szabadu­lásának még szívből örült. Fogságomból című versében olvashatjuk: „Eljött hát a szabadulás napja, / Végre, végre megnyílt börtönöm, / Arcom illatos szellő csókol­ja, / Enyhe hangja részvevő öröm". Ez az öröm azonban nem sokáig tartott. A távoliét megrontotta Madách addig viszonylag zavartalan házas­ságát. Miután a költő vagyo­nát is zárolták, Fráter Erzsi ott maradt szegényen, pénz nélkül gyermekével. Anyósa, rokonai nem segítették, el­keseredett, s talán vigaszta­lást is keresett másnál nagy magányában. A csesztvei idill minden­esetre véget ért. Madách csakhamar Sztregovára köl­tözött, s magára maradt az ember tragédiájával. (Vége) Bényei József MAGYAR ÍRÓK PEREI (X/10.) A cseh vadász

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents