Népújság, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-26 / 72. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1982. március 26., péntek Két hangverseny egy napon Bolgár karmester Egerben Szerdán az Országos Film- harmónia két hangversenyt is rendezett az egri Gárdo­nyi Géza> Színházban: dél­után a tizenéveseknek, este a felnőtteknek. Délután az Egri Szimfoni­kus Zenekar mellett Szepe­si Györgyöt szólistaként is fel kell jegyeznünk, mert ze­netörténeti bevezetőin túl ez a művészi közreműködése bizonyította, amit az egri Fú­vósötös fellépéseinél koráb­ban észleltünk: hangsze­rét kitűnő technikai felké­szültséggel kezeli, de ami en­nél is fontosabb: a zenének ezt a testetlen, épp ezért n.a- radandó mondanivalóját akarja hallgatóinak átadni. A másik egri szólista, Kal­már Gyula zongorán műkö­dött közre. A beethoveni muzsika nyilvánvaló hatás­sal van a fiatal művészta­nárra, mert ehhez az első té­telhez önálló kadenciát is írt. Ezt bizonyos kurtítással előadván az a benyomásunk, hogy Kalmár Gyula a mér­cét magasra tette, mert az előadói pályán nem akar el­akadni. Az Egri Szimfonikus Zene­kart Farkas István vezényel­te. A felnőttek bérleti hang­versenyén Vaszil Kazandzsi- ev vezényelte a Miskolci Szimfonikus Zenekart. Ez a kitűnő bolgár karmester két meglepetéssel szolgált az eg­ri közönségnek. Bevezető számként vezényelte saját alkotását, az llluminationt. A szerző szerint ez a zenei látomás a modern technika, az embernek a világűrben való előretörésének hatására keletkezett. Tény, hogy a ha­gyományos zenekari felállást kiegészítette ütőhangszerek­kel, vibrációs, elektromos hangeffektusokat szolgáltató eszközökkel. Ezek a hangsze­rek és a vonósok újszerű megszólaltatása együttesen szolgáltatták azt az élményt, amely Beethoven, vagy Csaj­kovszkij zenéjéből egészen idegen volt. A közönség hiszi, hogy a mában is kell az az újság, amit a szellem képes zenei hangokba, megfogalmazásba rögzíteni. De ezt a szerzői lelkesedést ez a közönség, ahogyan Kazandzsiev az Illuminationban elbeszélte, még nem képes egy hallásra befogadni. A karmester másik megle­petése a VII. szimfónia előadásmódja volt. Az a kar­mester szuverén joga, hogy a műben rejlő értékeket mi­lyen hangsúllyal, a részletek milyen árnyaltságával bont­ja ki, hiszen ki-ki hozzáte­szi a műhöz mindig is a maga szándékait, élményeit. Ez a hetedik talán pergőbb, talán vidámabb volt az ál­taluk megszokottól. A Miskolci Szimfonikusok dicséretére legyen mondva: az Iilluminaitionban és a VII. szimfóniában is hajlékonyán, felkészülten fogadták az egyéniség hatását; végül is remek muzsikálással játszot­ták be ismét magukat az eg­ri közönség szívébe. Csajkovszkij D-dúr hege­dűversenyének szólistája Szenthelyi Miklós volt. Rá úgy emlékezünk, mint aki három évvel ezelőtt a csak­nem induló művész fiús alá­zatával közelítette meg az éppen soron levő művet. Most érett muzsikusként a romantika hatásos művével jelentkezett újra. A zenetörténeti bevezetőt Pándi Marianne mondotta el. Kazandzsiev zenei látomásá­ról neki sem voltak szilárd támpontjai, akárcsak a kö­zönségnek. Farkas András r Vigalmaink Telet hoztak az idén a Sándorok és Józsefek. Benedek sem ért egy hajítófát, mert meleg helyett hideggel érkezett, a Bükkben és a Mátrában havazott. Egyszóval felsültünk a néphittel, de annál inkább tartot­tuk magunkat a kedves hagyományhoz, a névnapi köszön­téshez. Köszöntöttük és köszöntjük az ünnepeiteket névnap­jukon, azokat, akik sorra kerülnek a naptárban. Egy kis kitérővel megemlítésre érdemes, hogy az idei farsang bálokban és egyéb vígságokban is bővelkedett. — Maga, mint jó táncos, mit szól ezekhez? — Tényleg volt belőlük bőven! Koptattam eleget a ci­pőm talpát. ' — Nem túlzás ez a sok vigalom? Kedves, vidám ember lévén finoman válaszol: — Válogatni kell bennük! Egyébként a legtöbb, üzleti fogás. Gyakran nem is azok szervezték, akiknek a nevét felirták a cégérre. Azt mondják, Szegeden kéményseprőbált is csaptak az idei farsangon, nyolc kéményseprő és három­száz más szakmabeli részvételével. Később visszakanyarodunk az első témához. A névna­pokról kerül szó. — önmagunkat ünneplő ország vagyunk! Nem gondolja? — Van benne valami. A legtöbb országban a névnap megmaradt családi keretek között, nálunk futótűzként ter­jedt. —> A jókívánat sosem árt! — Attól függ, mikor... — Hogyan érti? — Tudja hány száz és ezer munkaóra esett ki a gyárak­ban, hivatalokban, gazdaságokban a Sándorok táján? Meg­próbáltam! Tíz telefonhívásból nyolc hívott nem volt a he­lyén. — Mennyi szesz fogy el hivatalokban, munkahelyeken egy-egy jeles névnapon? Mennyi munkaóra vész et? Hány részeg ember állította magáról, hogy ő aznap dolgozott? Kukacoskodás, rosszmájúság! — ötlik minduntalan az ember eszébe. — Hallgasson ide! Miért nem otthon, és miért a mun­kahelyen? Miért a munkaidő alatt? És mindezek mellett megy a vita tíz, meg tizenöt percekért az ebédidő miatt, „ötnapos munkahét. Emberek!- Le kell dolgoznunk a har­minc percet...” A harminc percen felakadunk! A napos lógásokat meg természetesnek vesszük! Ugye, nevetséges? — Azt gondolom, maga már túlmegy a témán. Azért sem hagyja abba. — Vegyék már észre! Vannak emberek — sajnos sokan —, akik munkaidejük jelentős részét azzal töltik, hogy lóg­nak, többek között köszöngetni járnak. Potyázni, ahogyan a dolgozni szeretők emlegetik. Ott találjuk őket barátnál, ha­ragosnál egyaránt, ök nem tiszteletet adni, hanem inni akarnak. És méghozzá sokat! Gondolataiba merül, majd feleszmél és mérgesen rám­néz: — Nahát! Kellett magának kérdezősködnie... Szalay István Nem lehet elég korán... Tervek a következő tanévre Ha nehezen és lassan is, de mégis kitavaszodik. Ilyen­kor a kisdiák számolgatni kezd: hány nap múlva lesz végre vakáció? S míg ő a szünidőről és a nyárról ál- mozodik, addig a szakembe­rek már a következő tan­évet készítik elő. A múlt szeptembertől 38 ezer 600 tanuló „koptatta” megyénk iskolapadjait Ez a szám efc év kilencedig hónapjára 4fl ezer 200-ra módosul. Milyen változások várhatók a me­gyei iskolák tárgyi és sze­mélyi feltételei területén? Ezzel a kérdéssel kerestük föl Bógyi Kálmánt, He­ves megye Tanácsa művelő­dési osztályának főmunka­társát. — Igaz, hogy megyénk nem tartozik a tantermek­kel legjobban ellátott me­gyék közé, de mindent meg­teszünk azért, hogy a VI. ötéves tervidőszak végére le­dolgozzuk a hátrányunkat. Ennek jegyében indul majd a következő tanév is. Az építők idén szeptemberre adják át a vidék legkorsze­rűbb oktatási intézményét Gyöngyösön, a dél-kálvária­parti lakótelepen. Huszon­négy tanterme és december­től használható tornaterme, valamint 1983 szeptemberétől működő 1200 adagos kony­hája enyhít a város gond­jain. — Az egrieknek is szolgál­hatunk jó hírrel. Szeptem­bertől a lajosvárosi „piros” iskola tornaterme, 400 gyer­mek kiszolgálására alkalmas konyhája, valamint étterme és új műhelyei fogadják majd a tanulókat. Ugyan­csak Egerben, a következő tanévtől „indul” az új gyógy­pedagógiai intézet Az in­tézmény munkája mentesíti a Május 1. utcai épületet; itt kisegítő iskola létesül. — Az óvodásokat ettől az esztendőtől Hatvanban, a Balassi utcában 100, Péter- vásárán 50, Bükkszenter- zsébeten, Gyöngyöspatán és Füzesabonyban pedig 25 —25 kicsi befogadására al­kalmas új épületrész várja. A megyeszékhelyen májustól vehetik majd igénybe a ki­bővített epreskerti óvodát — A nagyobbakat napkö­zibe, az idén majd 40 cso­porttal több várja, mint eddig. Igyekszünk a nap­közis ellátást is javítani, de itt a legfontosabb az, hogy a meglevő tanterembázist használjuk fel jobban és több funkció szerint Pedagógusok 130-cal többen dolgoznak a megye iskoláiban. Még egy fontos hír, amit meg kell említeni: a községekben nem alakítanak ki újabb körzeti iskolákat. Márciusban minden évben felmérik, hogy hány elsőosz­tályos lép majd be szeptem­berben az iskolák kapuin. Ez a szám az idén az eddigi összeírás szerint mintegy hatezer lesz. Hogy „meglepe­tés” az illetékeseket ne ér­hesse, ezért szükséges már most a főbb dolgokban fel­készülni az őszi első becsen- getésre. II1/3. Halk kaparászás a külső dupla ajtón. — Sandra! Nyissa ki! Én vagyok az, Robert. Gyorsan, az isten szerelmére... A lány szapora léptekkel sietett az ajtóhoz. Ahogy ki­nyitotta, visszahőkölt. Ro­bert úgy nézett ki, mint egy kísértet. Elnyűtt szürke posz­tónadrág fölött kifogástala­nul vasalt pincérkabátot vi­selt. Vérzett a feje, kivörö­södött szemét Sandrára füg­gesztette. — A sarkunkban vannak. Magyarázkodásra nincs idő. A lehető leghamarabb el kell jutnunk a követségre. Lent vár a mosoda kocsija. Pon-. tosan hét perc múlva lepa­kolják és elindul. Megvesz­tegettem a sofőrt. Átvisz bennünket a rendőrség által lezárt utakon. A követségen biztonságban leszünk. Ebben a pilanatban meg­zörgették az ajtót — Kinyitni! Rendőrség! — Megláttak! — csikor­gatta Robert a fogait. A lányt az ajtó melletti falhoz tolta, felkapott egy súlyos ólomkristályvázát. Egy óriá­si ütéstől megremegett az ajtó, a tok engedett és nagy robajjal bezuhant a helyi­ségbe. Tulajdon lendületétől sodortatva egy bikaszerű férfi bukott át a küszöbön. Robert a fejére sújtott a vázával. A sötét ruhás férfit túl későn vette észre, túl későn látta meg a pisztolycsövet Sandra előugrott a fedezé­kéből, és kiütötte a fegyvert a férfi kezéből. Róbert fel­ismerte az esélyét, és a sú- iyos vázát a sötét ruhás fe­lé hajította. Az kikerülte, fejest ugrott a szobába, föl­kapta a pisztolyt. A hatal­mas erejű lövés nyomán a golyó kirepült a nyitott aj­tón, s a szemközti falra pattant. Eltalálta a kristály- üveget, a bársonytapétából is kiszakított egy széles csí­kot. Gipszdarabok váltak le a falról. Sandra felkiáltott. A friss vakolat mögül elő­tűnt egy ajtó. Az alig meg­kötött massza tovább pattog- zott. 413 — világított át az aranyozott szobaszám a va­kolaton. — Jöjjenek vissza a szo­bába, és emeljék fel a ke­züket! — parancsolta a sö­tét ruhás. — Az embereim rögtön itt lesznek. Robert összeszedte magát: — Milyen játék folyik itt tulajdonképpen? — Egy dráma, amely ka­tasztrófát válthatott volna ki — válaszolta a sötét ru­hás. — Partridge kisasszony édesanyja az afrikai utazás során egy rendkívül ragá­lyos betegséget kapott. Teg­nap, néhány perccel azelőtt, hogy a gépük földet ért, sürgős telexet kaptunk ba_ rindai irodánktól. Országunk többszáz milliót áldozott az ünnepi sportjátékok előké­szítésére és megszervezésére. A televízió az egész világ­nak közvetíti az eseménye­ket. A közeli napokban tú­risták százezreit várjuk. Ha a Partridge-esetre a játékok megnyitása előtt fény derül, nagy káosz tört volna ki. Ezért éjszaka lepecsételtük a szobát, megváltoztattuk a vendégkönyvet. A szállodai személyzetet kicseréltük, a hölgyeket elkülönítettük, önt is, Mr. French, mint az egye­düli személyt, aki a höl­gyekkel érintkezett, elkábít­va egy klinikára szállítot­tuk. — Miféle betegség ez? — Feketehimlő. Mrs. Part­ridge túl későn oltotta be magát. Sandra felkiáltott: — Mi van az anyámmal? — Meghalt. Még az éjjel elhamvasztottuk. A lány felugrott, megin­gott, Robert kapta el. — És Sandra? ö is be­teg? — Partridge kiasszony már a bárban kapott egy lassan ható altatót az italába. Spe­cialistáink megvizsgálták éj­szaka. A lelete negatív. — Hála istennek! — Ro­bert a kerevetre fektette a lányt. Aztán dühtől kivörö­södve fordult az ellenlába­sához: — Másként nem le­hetett ezt elintézni? Ember, én újságíró vagyok. Csak nem hiszi, hogy nem kürtö­löm világgá? — Kitűnő orvosaink van­nak — mosolygott a sötét ruhás. — És kitűnő prepa­rátumokkal rendelkeznek. Olyanokkal, amelyek az em­lékezetre hatnak. Társalog­junk csak két hét múlva! Kí­váncsi vagyok, vajon tudni fogja-e a nevét egyáltalán? — Innom kell valamit! — Robert odalépett a kis bár­szekrényhez, tripla konyakot töltött magának, cigarettát vett elő. Kiitta a poharát, felkattintotta az öngyújtót, aztán a lángon át a férfi arcába köpte az alkoholt. A sötét ruhás felüvöltött, meg­próbálta elfojtani a lángo­kat. Robert az ajtó felé rán­totta a még mindig félig esz­méletlen lányt. A személy­zeti lépcsőn az utolsó pilla­natban érték el a mosoda gépkocsiját, amely bőgő mo­torral várakozott az udvaron. ★ A követségi kocsi délután kivitte őket a repülőtérre. Akadály nélkül szálltak fel a futárgépre. — Nem hittek nekünk — suttogta Sandra, amikor a gép a levegőbe emelkedett. Robert átölelte a lányt: — Nem voltak bizonyíté­kaink. És a barindai jelen­tés, miszerint egy bizonyos Mrs. Manja Partridge négy nappal ezelőtt elhunyt és tanúk jelenlétében elham­vasztották, meggyőzte a kö­vetet. A titkosrendőrség tö­kéletes munkát végzett, örül­hetünk, hogy nem a bolon­dokházában kötöttünk ki. Gyengéden megcsókolta Sandra homlokát. Éppen el­repültek a Központi Stadion felett, ahonnan galambok ezreit röppentették fel, hogy vigyék el a vidám üzenetet a világnak: — A játékokat megnyitották! Németből fordította: Zahemszky László

Next

/
Thumbnails
Contents