Népújság, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-26 / 72. szám
Az országgyűlés tavaszi ülésszakáról jelentjük (Folytatás az 1. oldalról) foglalkoztunk az emberi jogok érvényesítése garanciarendszerének fejlesztésével. Ma a Magyar Népköztársaság részese az emberi jogokkal kapcsolatos minden, az ENSZ égisze alatt kötött nemzetközi szerződésnek; s azokhoz a legtöbb esetben olyan tőkés országokat megelőzve csatlakozunk, amelyek napjainkban szívesen bírálják és rágalmazzák a szocialista országokat. Ezeket az emberi jogi egyezményeket mi minden esetben kihirdetjük, s ezáltal azok belső jogunk részévé válnak. Arról is szót ejtett, hogy az országgyűlés bizottságaiban a képviselők joggal tették szóvá: ha fontos társadalompolitikai vagy gazdaságpolitikai problémák elnöki tanácsi vagy miniszter- tanácsi szintű szabályozást nyernek, miért nincs több lehetőség arra, hogy e szabályozások fő irányaival a parlamenti bizottságok is előzetesen megismerkedhessenek és az ezekkel kapcsolatos véleményüket, javaslataikat elmondhassák. A Minisztertanács nevében is kijelenthetem — hangoztatta Markója Imre —, hogy az ilyen irányú igénnyel teljes mértékben egyetértünk, s igyekszünk eszerint javítani a munkánkon. — Az országgyűlés szerepének fokozása mellett — folytatta a miniszter — a jogszabályelőkészítés és a jogalkotás demokratizmusa fejlesztésének egy másik nagy lehetősége a fontosabb jogszabálytervezetek társadalmi és szakmai megvitatása. — A jogszabályok társadalmi vitája egyébként nemcsak a jogalkotás folyamatát támogathatja, hanem a tudatformálás, a jogpropaganda egyik fontos eszközévé is válhat, s ezzel elősegítheti a törvényesség, az önkéntes jogkövetés fokozott érvényesülését. A jogalkotás legfontosabb, általános kérdései között a beszámoló következő témája volt jogi életünk egyik legnagyobb gondja: a túlszabályozás. Markója Imre kifejtette: — Világosan kell látnunk — és a közvéleménnyel is meg kell értetnünk —, hogy a jogszabályok nagy száma vagy gyakori módosulása önmagában még nem jelent feltétlenül túlszabályozottságot. Azok az életviszonyok ugyanis, amelyeket a jognak rendeznie kell, rendkívül összetettek, egyre bonyolultabbá válnak és gyakran változnak. E változásokat a jogalkotásnak is nyomon kell követnie, mégpedig elég gyorsan, nehogy a szabályozás hiánya vagy az elavult rendelkezések a fejlődést akadályozzák, az élet „kerékkötőivé” váljanak. Azt is megemlítette a miniszter: a túlszabályozottságot fokozza, a jogalkalmazást pedig nehezíti, hogy az irányító szervek igen nagy számban bocsátanak ki különböző jogi jellegű állásfoglalásokat Ezzel szinte áttekinthetetlenné válik az alkalmazandó jogi anyag. Ennek a helyzetnek megszüntetésére hozott határozatot ebben az évben a Miniszter- tanács, s előírta, hogy ezentúl csak háromféle iránymutatást lehet kiadni: elvi állásfoglalást, a jogszabályok értelmezésére; irányelvet, amely ajánlást ad valamely jogszabály végrehajtásának fő irányára és módszereire, a jogalkalmazásban követendő elvekre; s tájékoztató formájában lehet közzétenni olyan tényeket, adatokat, amelyeket a végrehajtásért felelős szerveknek feladataik teljesítéséhez ismerniük kell. Ezt a kérdéskört azzal zárta az igazságügy-miniszter, hogy hangsúlyozta: A jogi túlszabályozottság megszüntetése nem a jog szerepének csökkentését, elValóban: vajon nem vesztette-e el a törvény aktualitását az új körülmények között? A felelet egyértelműen: nem! Az ülésteremben lenkezőleg, tekintélyének növelését szolgálja.; s csak így válhat a jog minden eddiginél inkább a társadalom irányításának, a szocialista törvényesség érvényesülésének hatékony eszközévé, Beszámolója végén Markója Imre elmondta: — az eltelt negyedszázad alatt — támaszkodva a felszabadulás utáni évek e vonatkozású, igen fontos eredményeire —, jelentősen előreléptünk a szocialista jogrendszer kiépítésében. Jogrendszerünk ma fejlett színvonalon szolgálja a szocialista társadalom építésének igényeit. Végezetül a miniszter beszámolója elfogadására és egyben arra kérte az ország- gyűlést, hogy emélje határozottá azokat a javaslatokat is, melyeket a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága előterjesztett. Az igazságügy-miniszter expozéját követően a hozzászólásokra került sor. Dr. Antalffy György Csongrád megyei képviselő arról szólt, hogy a jogalkotás felelős tudatossága mellett fokozottan célszerű számításba venni a jogalkalmazás felelősségét, tudatosságát, önállóságát is. A jogszabályalkotás demokratizmusának növelése érdet kében fokozottan kell számítani a társadalmi közreműködésre. Dr. Nezvál Ferenc budapesti képviselő szét rint változtatni kell azon a gya. korlaton is, hogy egyes minisztériumok nem készí. Pozsgay Imre: Pozsgay Imre művelődési miniszter beszédét mondja A közművelődési törvény megalkotásakor, az ország- gyűlés 1976-os őszi ülésszakán úgy érezte mindenki, hogy nem egyszerű aktusról van szó, hanem újabb nagy lépést tettünk népünk fel- emelkedésének útján — mondotta elöljáróban. — Ám több mint öt év telt el azóta, olyan öt év, amely sok mindent helyezett más megvilágításba. Megváltozott a nemzetközi légkör, a gazdasági helyzet, az ország közvetlen fejlődési perspektívája. Sokan azt a következtetést vonják le ebből, hogy a közművelődési törvény is elavult, eljárt felette az idő. tik elő kellően döntéseiket: nem vizsgálják meg, vajon megvannak-e a végrehajtás anyagi, személyi feltételei. A Győr-Sopfon megyei Rendi Tiborné, a jogpropaganda, a rendszeres és differenciált jogi felvilágosítás jelentőségéről beszélt. A So. mogy megyei Klabudai Miklós úgy fogalmazott, hogy törvényeink, rendeleteink legyenek világosak, egyértelműek, hogy ne azok járjanak jól, akik a jogszabályok dzsungelében a kiskapuk keresgélésére fordítják energiájukat, hanem azok, akik becsülettel, tisztességgel dolgoznak. Sándor Dezső Borsod megyei képviselő hiányolta, hogy nem foglalkozott a miniszteri beszámoló a jogalkalmazás helyzetével, a helyi jogalkotással, a tanácsok rendeletalkotó tevékenységével. A felszólalások után ismét dr. Markója Imre kapta meg a szót. Válaszában a vita egyik fontos tanulságaként említette, hogy ma már világosan látjuk, a szocialista építés során nem csökken, hanem növekszik a szocialista állam és jog szerelje. Ám ezt nem szabad sem túl-, sem alábecsülni. Kitért a miniszter arra a képviselői észrevételre is, amely szerint mostanában felelős emberek részéről gyakran elhangzik az a kijelentés, hogy jól dolgozni, eredményt promására figyel. A közművelődés elsőrendű nemzeti ügy, ilyenképpen kell vele most is foglalkoznunk. Hazánk szocialista fejlődése elképzelhetetlen nélküle. öt év nerri nagyon hosszú idő egy nép kulturális életének történetében, hiszen a művelődés ennél hosszabb távon tudja csak kifejteni igazi hatását. De már ez alatt az idő alatt is érezhető fejlődést sikerült elérni, elsősorban a minőség fejlődésében és a széles körű szemléletváltásban, ugyanis a lakosság mind szélesebb rétegei ismerik fel a kultúra jelentőségét. Legalább ennyire fontos azonban annak hangsúlyozása is, amit nem értünk el. A műveltség és művelődési tevékenységek társadalmi eloszlásának szerkezetében nem sikerült gyökeres változást elérni. Magyarán: nem sikerült számottevően kiszélesíteni a művelődés különböző formáiba bevont rétegek arányát. dukálni csak akkor lehet, ha esetenként a gazdasági és jogi szabályozást „túllépik”, vagy időnként megkerülik. Szerintem — hangsúlyozta dr. Markója Imre — ez tarthatatlan állapot! A továbbiakban a miniszter felhatalmazást kért az országgyűléstől arra, hogy a felmerült képviselői észrevételekre és konkrét javaslatokra a későbbiekben válaszoljanak. Határozathozatal következett ezután: az országgyűlés az igazságügy-miniszternek a jogalkotás helyzetéről szóló beszámolóját, valamint a felszólalásokra adott válaszát jóváhagyólag tudomásul vette. Ezután a művelődési miniszter, Pozsgay Imre tartotta meg beszámolóját. — A kultúra fejlődése nemcsak az anyagi beruházástól függ, hanem a szellemi beruházástól is. A jelen helyzet éppen arra ad ösztönzést, hogy egyre inkább a szellemi erőkre, a lakosság már kialakult művelődési igényére, a kulturális élet belső fejlődéséből adódó lehetőségekre építsünk. A párt XII. kongresszusa művelődéspolitikai céljainak megvalósítása, a művelődési ágazat különböző területeire korábban hozott határozatok egységes szemléletű és hatékony végrehajtása érdekében, a kormányzati munka átfogó korszerűsítésének részeként 1980. július 1-vel létrejött a Művelődési Minisztérium. Feladatköre — többek között — felöleli és egységes rendszerbe foglalja a közoktatást, a szakmunkás- képzést, a felsőoktatást, az iskolarendszerű felnőttoktatást és továbbképzést, a köz- művelődést, a művészetek irányításával, fejlesztésével és támogatásával összefüggő állami feladatokat, valamint a nemzetközi kulturális és oktatási kapcsolatok tartalmi irányítását, a tömegkommunikációs eszközök kulturális tevékenységének szakmai orientálását. A minisztériumnak döntően elvi-poíitikai eszközökkel, elemző-tervező koncepcionális munkával, és csak kisebb részben közvetlen hatósági eszközökkel kell feladatát megoldania. A tanácsok — különösen a megyeiek — tevékenységében a gazdasági, társadalmi ügyekkel egyenrangú helyet kapott a közművelődés. A megyei és a nagyobb városok szakigazgatási szerveiben javult az irányítás szakszerűsége, emelkedett a színvonala. A tanácsi irányítás pozitív szemléletváltozása érződött azon a magatartáson, ahogyan az ötödik ötéves tervben a közművelődési beruházásokat megvalósították. Említést érdemel például az a tiszteletre méltó igyekezet, amelyet Pest megye tanúsított Szentendre — joggal mondhatjuk — világra szóló múzeumainak létrehozásáért, fejlesztéséért. Mindenki tudja, milyen nagy szerepe volt ebben a város közösségének is. Tolna, Pest, Hajdú, Szabolcs, Csongrád és Bács megyében példamutató erőfeszítéseket tettek és eredményeket értek el a művelődési intézményhálózat kiépítésében, a történelmi eredetű művelődési hátrányok leküzdésében. Elismerés illeti azokat a városi közösségeket, amelyek rangjukat régi iskoláikon mérik: Mezőtúrt, Sárospatakot, Pápát, Debrecent, Pécset, Sopront, Kiskunhalast vagy Hódmezővásárhelyt. Megható az igyekezet, ahogyan Sopron polgárai kulturális rangjuk, helyük megőrzéséért harcolnak. Avagy ahogyan Nyíregyháza és Zalaegerszeg minden erejét latba vetette azért, hogy színháza legyen. A közművelődési párthatározat és a törvény hatására mind szélesebb körben hódít az a felfogás — mondotta a miniszter —, hogy az oktatási-nevelési intézmények alapvető közművelőA közművelődés elsőrendű nemzeti ügyünk Képviselőink az országgyűlés tavaszi ülésszakán az ülésteremben Kimondhatjuk, hogy azok az okok, amelyek a közművelődési törvény meghozatalát szükségesisé tették, ma ugyanúgy fennállnak, mint öt évvel ezelőtt, sőt bizonyos vonatkozásban még erőteljesebben érvényesülnek. Különösen abban, hogy a jelen nehéz gondjainak megoldása közben sem feledkezhetünk el a jövőről, hanem meg kell tennünk azokat az intézkedéseket, amelyek egy jövendő fejlődés számára teremtenek alapokat. A közművelődési törvény tehát nem valamiféle elvont széplel'kűség- ből született, nem egy olyan ábrándos elképzelésből, amely a valóság helyett annak égi dési feladata a műveltség megalapozása és fejlesztése, az önképzés módszereinek kialakítása és elsajátítása a folyamatos művelődés érdekében. A gondok közül az egyik legjelentősebb, hogy az iskola nem eléggé nyitott és nem kellően alakítja ki az egész életen át tartó tanulás iránti vágyat, a „tudás iránti szomjúság” érzetét. Az 1970-es évek közepétől az oktatási és közművelődési intézmények kapcsolata több irányban fejlődött. Különösen fontosak a tanulók tanórán kívüli kulturálisnevelő tevékenységében elért eredmények. Emelkedett a rendszeresen olvasók száma, nőtt az amatőr művészeti csoportokban, szakkörökben részt vevő fiatalok aránya, sikeresek a különböző kulturális rendezvények — például a szép magyar beszéd verseny, az édes anyanyelvűnk —, gyarapodott a tudománybaráti körök száma, többen járnak kiállításra, nagyobb számban veszik igénybe a komoly zenei hangversenybérleteket. A jó irányú fejlődéssel azonban nem lehetünk megelégedve, mivel üteme a kívánatosnál lassúbb, a szükséges feltételek megteremtése nem mindig sikerül, s a legfőbb gondot az okozza, hogy a fiataloknak viszonylag vékony rétegét érinti. A közoktatás és közművelődés kapcsolatainak erősítése különösen fontos napjainkban, mivel az ötnapos tanítási hét általánossá válása nagyobb igényeket támaszt a kulturális intézményekkel szemben. A közoktatás és a közművelődés együttműködésében külön fejezetet jelentenek a különböző integrációs törekvések, amelyek a 70-es évek végén felerősödtek. A Művelődési Minisztérium intézkedések kiadásával, tapasztalatcserék szervezésével, az egységes művelődési szemlélet formálásával segítette e folyamat kibontakozását. Az értelmiség népművelő munkásságának nálunk nagy hagyományai és történelmi gyökerei vannak. A haladó magyar értelmiség — a nemzeti történelmünk különböző korszakaiban — mindig is feladatának tekintette, hogy részt vállaljon a kultúra fehér foltjainak felszámolásában. Az elmúlt évtizedekben megsokszorozódott a hivatásos közművelődési szakemberek száma. A közművelődésben azonban nemcsak a hivatásos népművelők, könyvtárosok vállalnak aktív szerepet. Számottevő értelmiségi csoportok tekintik kötelességüknek az egyetemes és a nemzeti kultúra értékeinek terjesztését. A szocialista értelmiség funkciói nem korlátozódhatnak a szakismeret hasznosításra. A társadalom szükségletei és kinyilvánított céljai egyaránt igénylik a szervező-vezető, a kultúraközvetítő funkciók megalapozását és a gyakorlatban való érvényesítését. Be kell vallanunk, hogy az eredmények ellenére még viszonylag jelentős nagyságú értelmiségi csoportokat nem sikerült folyamatosan bekapcsolni a közművelődési tevékenységbe. Különös jelentősége van az egyetemi-főiskolai hallgatók, azaz a leendő értelmiség közművelődési munkára történő felkészítésének. Ki az értelmiségi? Több, mint olyan ember, aki teljesített bizonyos tanulmányi feladatokat — diplomát szerzett —, s akit nagyobb személyes tudás és alkotóképesség különböztet meg másoktól. Olyan ember, aki túljutott a látszaton, aki képes felfogni a jelenség mögötti lényeget és tudása alapján hisz a haladásban. Ügy vélem, az egész értelmiséget a közművelődés hajtóerejének kell tekinteni. Hogy ez az erő működjön is, ahhoz (Folytatás a 3. oldalon)
