Népújság, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-04 / 53. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. március 4., csütörtök VÉDÖÁRRENDSZER KÉSZÜL Gondok a nagyüzemi zöldségtermelésben Heves megyében a talaj- és éghajlati adottságok alapján hagyományosan jelentős a zöldségtermelés. Az innen származó dinnye, a borsó, vagy a paprika a keresett exportcikkek közé tartozik. Az ágazat fejlődése azonban nem problémamentes. Ez abból adódik, hogy a legfejlettebb technikai eszközöktől a hagyományos kézi erős, illetve részes művelésen át sokféleképpen foglalkoznak zöldségtermeléssel. Kevés hűtőtároló — nagy kockázat A gondok ellenére megyénk gazdaságai az elmúlt időszakban a zöldségfélék 85 százalékát megtermelték. Mindez főleg Heves alföldi részén, a homokháton, illetve a hatvani tájkörzetben szakosodott üzemekben valósult meg leginkább. Ebben a két körzetben a zöldség- termelés mérete, a termelés szerkezete és jövedelmezősége kiemelkedő fontosságú. Vetésterülete az ötödik ötéves tervben főleg a Minisztertanács 1976 őszén hozott ösztönző határozata nyomán növekedett. A tervidőszak második felében viszont a közgazdasági szabályozó- rendszer változásával csökkent! A VI. ötéves terv első évében ez a terület 6251 hektár volt, amely 12 százalékkal volt kisebb az 1980- as évinél. Ennek ellenére 1981-ben csaknem harminc százalékkal növekedtek a hozamok, különösen a külpiacokon versenyképes görögdinnyéből. Az elmúlt néhány évben a zöldségfélék ésszerűbb területi elhelyezésével, továbbá a biológiailag értékesebb fajták termelésével, és a technológia tökéletesítésével különösen a paradicsom és a gyökérfélék hozama emelkedett. A munkaigényesebh paprika és uborka nagyüzemi termelése viszont csökkent és nagyrészt szerkezeti átrendezéssel a háztáji gazdaságokba került! Ez is bizonyítja — amint azt a múlt év decemberében a termelőszövetkezetek negyedik kongresszusán és nemrég Egerben, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, valamint Heves megye vezetőinek tervegyeztető tárgyalásán is aláhúzták —, hogy a nagyüzemi zöldségtermelés kockázata továbbra is nagy! Amíg egységnyi területen jelentős árbevételre is szert tehetnek gazdaságok, addig ugyanazon a területen rövid idő alatt, főleg az időjárás és a technikai nehézségek miatt nagy veszteséggel is zárhatnak. Csökkent a jövedelmezőség Az utóbbi időben ugyanis egyre több dolog kedvezőtlenül hat az ágazat fejlődésére. Mindenekelőtt gond, hogy a nagyüzemekben szűkül a kézi munkaerő, amelyet modern technikai eszközökkel, korszerű technológiával nem tudnak pótolni. A közös gazdaságok termelése és a konzervipari feldolgozás összhangja sem meg- * felelő még. Nagyobb termés esetén kevés a hűtő-tároló tér, amely tetemes károkat okozhat. Az elmúlt öt évben a zöldség- és a zöldségmagtermelés során felhasznált ipari eredetű anyagok ára jelentősen növekedett, amit a felvásárlási árak csak részben követtek. Ez csökkentette a zöldségtermelés jövedelmezőségét, emiatt a gazdaságok mérsékelték a vetésterületei. A. nagyüzemi termelésfejlesz- tés a jövőben csak szakosodással, optimális területkialakítással lehetséges, melyhez nagyobb fejlesztési alapra lenne szükség. Ám a népgazdaság jelenlegi anyagi helyzete ezt nem teszi lehetővé! Termelői oldalról nézve az is gond, hogy több zöldségféléből nem áll rendelkezésre gépi betakarításra alkalmas fajta. Esetenként még nem megnyugtatóan megoldott a növényvédelem, a vegyszeres gyomirtás sem, ami növeli a kockázatot. A termelés, a felvásárlás és az értékesítés összhangja a korábbi intézkedések ellenére sem megfelelő. Az úgynevezett több csatornás értékesítési rendszer bevezetése viszont lehetővé tette a közös gazdaságoknak, hogy nagyobb árat érjenek el. Nagyobb figyelmet a kistermelőkre 1981-ben a Heves megyében termelt zöldségféléknek 17,1 százaléka a ZÖLDÉRT- en, hét százaléka a fogyasztási szövetkezeteken, 38 százaléka a konzervgyáron, 18 százaléka a HUNGARO- FRUCT Zöldség-Gyümölcs Kereskedelmi Vállalaton, 4,9 százaléka pedig egyéb felvásárlókon keresztül jutott el a fogyasztókhoz. A zöldségfélék 15 százaléka került Heves megyén kívül más-, hová. ■ A felvásárló vállalatok szervező, illetve kockázatot vállaló tevékenysége még mindig nem problémamentes! Időnként túlzottan magas árrést és jövedelmet kívánnak elérni a gazdaságok rovására, ami kevésbé hat ösztönzőleg a termelési kedvre. Emiatt az elmúlt években főleg a dinnyével, a paprikával és a zöldbabbal voltak értékesítési nehézségek. A termelőket az exportban sem tették megfelelően érdekeltté, mert sokszor előfordult, hogy nem érkezett meg időben a dinnyeszállításokhoz szükséges vagon, vagy netán a szükséges rekeszek sem voltak ott a rakodásnál. Mindezek jelentős károkat okoztak a termelő gazdaságoknak. Hogy például 1981-ben mégsem volt különösebb gond a zöldségellátással, az elsősorban annak köszönhető, hogy a nagyüzemek vállalták az ellátásból adódó feladatokat. A fellendült kistermelésen kívül a közös gazdaságok is jobban alkalmazkodtak a változó piaci igényekhez. Ahhoz, hogy az idén se legyen gond a zöldségtermeléssel, szükség van arra, hogy a gazdaságok minden erőt összpontosítsanak és karolják fel a kisüzemeket is ehhez. Különösen a zöldpaprika- és az ubokra- termelésben van nagy szükség erre. Elengedhetetlen az is, hogy tovább javuljon a szerződéses fegyelem a termelők és a felvásárlók között, a bel- és külpiaci szükségletekhez való rugalmas „alkalmazkodás érdekében. A közös gazdaságok adjanak földterületeket a szakcsoportoknak és a kistermelőknek, főleg a kézi igényes zöldségfélék művelésére. Várhatóan még ebben az évben a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium úgynevezett védő árrendszert dolgoz ki és ezzel is igyekszik segíteni, hogy' a zöldségtermelés színvonala javuljon és az ágazat jövedelmezőbbé váljék. Mentusz Károly r Ésszerűen Van egy jó öreg közmondásunk: addig nyújtózz, ameddig a takaród ér. Régi. de ma is megszívlelendő, sőt, mi több, a mindennapi életünk gyakorlatába átültetendő. Ahogyan például Hevesen is tették. Életveszélyessé vált Heves nagyközség egyik óvodája, ahol mindennap hetvenöt gyermekkel foglalkoztak. Mi sem természetesebb, hogy a gyermekek elhelyezéséről azonnal gondoskodtak, s megkezdődött a tervezgetés, mi legyen a továbbiakban, hiszen egy ekkora óvoda hiánya nagy és pótolandó! Az első felmérés eredménye: az épületet le kell bontani, s helyére nyolcmillió forintért eou újat építeni. Korszerűt, ahogy az a nagy könyvben előíratott. Nyolcmillió nagy pénz. A városiasodás felé tartó községben (de a többiben is!) ezernyi helye van ennyinek. A költségvetés nem bírja el a váratlanul nagy kiadást, ennyit még a legszorgalmasabb közreműködőkkel együtt sem lehet társadalmi úton megoldani. Mi tehát a teendő? A vizsgálatot újabb és még alaposabb követte, míg végül is szakvéleményekre támaszkodva kimondhatták, nem kell lebontani a régi épületet, hanem az óvoda építési költségének kerek egynyolcadáért. egymillió forintért helyre lehet hozni úgy, hogy közben elvégezzék a szükséges korszerűsítéseket, s ugyanakkor hosz- szabb távra megnyugtatóan megoldódjék a hetvenöt gyermek ellátása. Most ott tartanak, hogy készül a felújítási terv, gondolkoznak az egymillió előteremtésén — s ha minden jól megy, olcsóbb megoldással, de meglesz az óvoda. A hevesiek példája is újra bizonyítja, nem mindig a feltétlenül jó és az egyetlen járható út, ha bontjuk a régit, s követeljük az újhoz a támogatást a nagy kasszából. Olykor az olcsóbb is lehet jó és főleg ésszerű. —d.— Bányászbakancs „prábaúton” A föld mélyének munkahelyein is kényelmesen és biztonságosan viselhető lábbeli előállítására fogott ösz- sze a Veszprémi Szénbányák Vállalat és a Tisza Cipőgyár. Az orrmerevítővel, bordázott talpipal’ "ellátott bőrbakan- csokból - az elsők"' más jól vizsgáztak a nedves, csúszós vágatokban. A bányászok kényelmesnek nyilvánították, s megállapították: nem csúszik, jól védi a lábfejet a sérülésektől. A tervek szerint a mélyművelésben több mint hétezer dolgozót foglalkoztató Veszprémi Szénbányák üzemeiben a gumicsizmát cserélik majd fel ezzel az egészségügyi előírásoknak iff jobban, megfelelő lábbelivel. Az első vizsgák után a sorozatgyártás előtt most újabb száz párat kapnak a bányászok „próbajáratásra”. — Asszonyom, elégedett ön a mai életével? — Láthatja, különösebb panaszra nincs ok unk — mondja mosolyogva. — Ami egy _családnak kell, azt úgy érzem, megterem tettük. De talán a legnagyobb erénye mind. an nyiunknak az alkalmazkodni tudás. A le gmesszebbmenőkig figyelembe vesszük egy, más gondját, örömeit. Éppen így teljes, ke rek egész az én boldogságom. A valóban szimpatikus famíliát Egercsehi ben kerestük meg lakásukban, elsősorban arra a kérdésre válaszolandó, vajon hogya n telnek a mindennapjai egy átlagos magyar családnak. A Kovács Albinéknál eltol tött néhány óra, az ott látottak-hallottak remélhetően meg is adják a feleletet. EGYÉNISÉGEK AZ ÁTLAGBAN Egy este a Kovács családdal A családi együttes Kovács Albinéknál Nem, a nagyi nem varrni tanítja Andrist — inkább mesél neki munka közben (Fotó: Perl Márton) Egercsehi, Kossuth utca 77. A házigazda az udvariassági formuláknak megfelelően a kapuban állva várja a látó. gatókat. Mellette fekete szőrű tacskója liheg, vakkantá- sokkal jelezve: ő sem „akárki” ebben a házban. A meglehetősen nagy, L-alakú épü. let tiszta, rendezett udvart határol. Kovács Albin mégis mentegetőzik (a tegeződés korábbi ismeretségünkből fa. kad): — Ne nézzétek kívülről a házat, a vakolásra sajnos, eddig még nem jutott idő. Az idén szeretnénk ezt elvégezni. Mi is udvariasak vagyunk, gyorsan továbbmegyünk. A hosszú, fedett verandáról arányosan elosztva nyílik sorban a nappali vagy fogadó és a hálószoba, a nagymama lakrésze, valamint a konyha. Közöttük, az L-alak sarkában húzódik meg a gyermekek nappali-éjjeli helyisége. ök cseppet sem zavartatják magukat a vendégek láttán. A nyolcéves Andris időnként előbukkan egy- egy autóval, mintha mutogatni akarná őket, a két esz. tendővel fiatalabb Kinga viszont az egyik karosszékben a bűvös kockát csavargatja nagy gonddal. Apjuk nem állhatja meg szó nélkül: — Andris elég jól tanul ugyan, de mégsem vagyok teljesen elégedett vele, nagyobb szorgalommal mehetne neki jobban is. A kisebbik ősszel kezdi az iskolát. A fiú éppen végszóra érkezik. Arca kipirosodott — nemcsak a játék hevében, hanem a lakásban végig mindenütt uralkodó jó melegtől is. Szóvá is tesszük észrevételünket a ház urának, aki máris kész a felelettel: — Kazánnal fűtünk. Persze, egy-egy idényben elmegy 100—120 mázsa szén is. Pláne, ha olyan hidegek járnak, mint az idei télen. A témáról jut eszébe Albinnak, hogy rövid ház körüli sétára invitáljon bennünket. Hagyományos falusi telek: fészerrel, tüzelőkamrával, kerttel. Bekukkantunk a műhelybe, ahol ezermesterkedhet. Az igazi hobbiról azonban csak ezután szerzünk tudomást, amikor a sötétség ellenére sem vagyunk restek, s felkapaszkodunk a „kis birtokra”, amely — furcsa módon — az udvarnál magasabb szinten fekszik. Ez Albin birodalma. — Nem is főleg a kerti munkák miatt járok ide gyakran —- mutat az elemlámpával a középen húzódó méhkaptársorra. — Naponta legalább egy órát foglalkozom velük. Huszonhat méhcsalád lakik bennük, örököltem őket édesapámtól, aki bányász létére is szívesen tett-vett a ház körül, a kertben. Érdekes és persze, hasz_ nos hobbi. Visszatérünk a vendégszobába. Most tűnik csak szembe egyszerű, de nagyon is íz. léses berendezése. Megtekintjük a többi helyiséget is, s a tanulság: nemigen szenvednek hiányt semmiben. Azt is megtudjuk, hogy a garázsban egy Skoda várakozik az újabb utakra, a mellette levő részben pincét szeretnének kialakítani. Természetes, hogy felvetődik a kérdés: hogyan, miből? Szerencsére nem értik félre a szán. dákunkat. — A házat apám építette 1957-ben — magyarázza Albin. — Azt hiszem, manapság ez jó kiindulási alap- Persze, emellett sok munkájába, fáradozásába kerül az embernek, hogy eljusson egy bizonyos szintre. Az iméntieket erősíti meg felesége, Annamária — a családbelieknek és a jó ismerősöknek: Csöpike —, aki szívesen emlékezik vissza a család „történetére”. — Itt a községben, az ifjúsági klubban ismerkedtünk meg. ö tősgyökeres csehi fiú, én viszont egri vagyok. Egy darabig a megyeszékhelyen laktunk, két évvel ezelőtt jöttünk szüleinek a lakásába. Eleinte bizony kissé berzenkedtem miatta, de ma már örülök, hogy i.tt telepedtünk le. Jelenleg mindketten a helyi építőipari kátéeszben dolgozunk: a férjem szállításvezető, én pedig pénzügyi előadó vagyok. — Hogyan telnek a hétköznapok? — Csakúgy, mint mindenki másé: munkával, a ház körüli foglalatosságokkal, gyermekneveléssel, kevés pihenéssel, A vacsoránál van többnyire együtt a család. Szórakozás? Elsősorban a tévé, de amint tehetjük, a fér. jemmel bemegyünk Egerbe, a színházba. — Gondolom, a pénzügyeket ön intézi, kétszeresen is: mint a ház asszonya, és mert foglalkozása is... — Értem, mire gondol, de ebből a szempontból szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Mindketten beosztok vagyunk, így az árak emelkedése sem okozhat nekünk meglepetést. Emellett tartunk sertést és baromfit, a kertben van egy kis zöldség, meg gyümölcsfák: alma, körte, szilva, cseresznye. Azután ott a méhészet. Azért nem vagyunk kuporgatók: ami szükséges, jó és szép, arra nem sajnáljuk a pénzt. — Asszonyom, elégedett ön a mai életével? — Láthatja, különösebb panaszra nincs okunk — mondja mosolyogva. — Ami egy családnak kell, azt úgy érzem, megteremtettük. De talán a legnagyobb erénye mindannyiunknak az alkalmazkodni tudás. A legmesz- szebbmenőkig figyelembe vesszük egymás gondját, örömeit. Éppen így teljes, kerek egész az én boldogságom. ★ A további hosszas, jó hangulatú beszélgetés után vé. gül is nemet kell mondanunk vendéglátóink szíves marasztalásának. Ütban hazafelé — emlékezve mindarra, amit Kovácséknál lát- tunk-hallottunk — azon elmélkedünk, vajon mennyiben átlagos ez a kedves, szimpatikus család. Nem kell sokáig vitatkoznunk rajta, hogy leszögezzük: ha e mennyiségi kategóriába beleillik az egyéniség, mint minőség — akkor igen. Szalay Zoltán
