Népújság, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-13 / 37. szám
Ez a felvétel januárban Európa sok városában készülhetett volna. Katonák takarítják a havat az NSZK-ban, Münchenben Tél ’82 Tél volt ez a mostani a javából — mondhatnánk, ha már biztosak lehetnénk abban, hogy — legalábbis erre az idényre — mögöttünk vannak a fogvacogtató napok. Az idősebbek azonban óvatosságra intenek, s arra kényszerítenek „fagyos” tapasztalataink is. Három kontinens lakóival együtt dideregtük végig majd’ az egész januárt, február 2-án a medvétől vártuk a csodát, azóta reméljük a tél végét, a tavasz beköszöntét. Hazai utcakép. Mínusz 15 fok! A fotóriporter szerint ettől a fedett arcú fiatalembertől a hidegnek meg kellett volna ijednie „Téli szerelem” — Ausztriában . Ez a mesébe illő téli kép Békéscsabáról való A Visztula jeges árja elől a háza tetejére menekült férfi Jégkastély? Nem. Chicagóban mínusz 26 fokos hidegben New York: a hajléktalan Charlie dobozokba menekült a ...az ausztráliai Sydney birkóztak a tűzoltók az épületből előtörő lángokkal. A fel- hideg elől ben viszont kánikula volt vétel a sikeres oltás után készült (Fotók: MTI Bel- és Külföldi Képszolgálat — KS) fóyeJL C4 /**!&**#&£% A kerek és a négyszögletes: síkidom. Meg sütemény is lehet. Mondjuk Hercule Poirot mester kedvenc süteményei. Csendes, kora esti óra, se tévé, se rádió, csak nyugalom, a csend nyugalma. Kell hát egy kis ideget, borzoló valami. Agatha Christie: „Megy a gyűrű vándorútra...” című regénye minden bizonnyal az lesz, hiszen van benne minden, ami ehhez kelletik: rejtélyes gyilkosság, ó, — és új angol környezet és mindezek felett ott van Poirot mester, és az ő kis szürke agysejtjei. „Es ma, hogy kedvenc tea- süteményei között kerek is akadt, nemcsak négyszögle. tes, igazán nem volt oka a panaszra” — olvasom és halk derűre fakadok. Kedves is, majdhogynem bájos is, ugyanakkor fricskás is a jó öreg Agatha, amint és ahogyan a már szinte gyermekien kicsinyes sznobizmust, az éleseszű mesterde- tektívben az élet apró örömei iránt sem érzéketlen nyárspolgárt jellemzi. Kerek és négyszögletes. Teasütemény. Megelégedettség... Ezek az angolok ... Jómagam ki nem állhatom a teasüteményt. Lehet tőlem akár háromszögletű is. Ha azzal traktálnának, minden lennék, csak megelégedett nem, és igazán lenne okom a panaszra. Ám Hercule Poirot mester az igen, az elégedett, mert kerek is akadt. Ennyi kellett a boldogságához. Nevetséges! Nevetséges? Hiszen ez a „hős” valaminek örül, valami miatt megelégedett, valami miatt nincs oka panaszra. Az élet apró kis teasüteményörömei képesek egy egész napra, ha nem is fennkölten boldoggá, de földönjárón megelégedetté tenni Agatha Chiristie világhírű regényhősét. Vajon — tételezzük fel, hogy szeretném azt az átkozott teasüteményt —, vajon megelégedetté tenne-e engem, hogy kerek, vagy négyszögletes, kókuszos, avagy csokoládés is van a készletben? Ráadásul egy egész napra megelégedetté. Aligha! Egyszerűen tudomásul venném, sőt talán ■ még a tudatomig se jutna el, hogy milyen remek egy alkalmat szalasztók el a megelégedettségre, amikor a kókuszos között csokoládés, vagy fórditva, a csokoládés teasütemény között kókuszost is találnék. Ráadásul kereket! Nem tudunk örülni. Nem merem leírni, még félreértik, s hejehujás hozsannának vélnék, de végtére is így igaz: általában megszoktuk a jót. A mindig jobbat. A tegnapinál egy kicsivel mindig a többet és azzal együtt a mindig mást is. Az olyan apróság már, mint egy jóízű falat, egy remek fekete, egy. pohárka ital a kellemes csevegés közben, szóra sem érdemes. Természetes. Így kell lennie. Ha nem így van, az már más. Akkor nem vagyunk megelégedettek, akkor kimondottan rosszul érezzük magunkat és Agatha Christie összes műveinek terjedelmére valót panaszkodunk. Gondolatban végigfutom a közelmúltból olvasmányaimat. Újságcikkeket, novellákat, regényrészieteket. Felidézem a televízió műsorait, a filmeket, amelyek megmaradtak bennem, a színpadi műveket, melyeket olvastam, hallottam... és nem, és nem: nem emlékszem, hogy a csendes megelégedettség hangulatával találkoztam volna is bennük. Hogy egyetlen illatos Szjál virág milyen szép. Hogy hűs és jóízű volt az egyetlen korty víz. Hogy felperzselt az egyetlen puha csók. Hogy az útka- nyarból kikandikáló táj úgy tapadt volna meg recehártyáinkon, mint szerelmes a másik testén. Hogy ízlelgettük volna az egyetlen jó szót, amit aznap kaptunk. Hogy szép a felhő az égen és ízes volt az ebéd utolsó falatja is. Hogy a négyszögletes között kerek is volt! Tudom, az apróságok megérzéséhez, értékük felméréséhez kétfelől vezet az út, — azazhogy csak egy vezet valós célhoz. A keserves, kínos izzadságig hajtott kínos szerzési vágy az egyik, amely a birtoklás tudatába torkollik, de az esetleges elvesztés állandó fóbiáját idézi egy társadalmi szintű stresszig is akár. A másik, egy megalapozott gazdaság és gazdagság történelmi és történeti alapja, s az erre épülő olyan kultúra, amely már nem méterekben méri a kolbászt, tíz méterekben a könyvespolcot és órákban — ha már fizettünk érte! — az operettet a televízióban. Járjuk, szapora léptekkel, a nehézségek valóban néha megmegriasztó stresszhatásaival a szerzés útját. S bár sokunk mögött ez az út a múlt, a közeli (!) múlt ködébe vész, ám ugyancsak sokunk számára még sem nyílt még elég széles és végiglátható sövény ama másik út felé. Képzeljük el, szűkebb vagy tágabb baráti körben ezt a beszélgetést: — Hát igazán pompás volt ez a kávé ... Barátom, az egész napomat kellemessé tetted __ Köszönöm ... — Igen, örülök, hogy eny. nyíre ízlett. Van egy kitűnő kávéfőzési receptem. Egy csipetnyi kakaó is kell hozzá... Ha akarod pontosan elmondom... Ilyet csak angol regényben lehetne leírni, de ott meg nem lelkesednek a kávéért. Nálunk inkább így hangzik el a képzeletbeli beszélgetés: — Hát öregem, igazán jól bezabáltattál ezzel a disznó- torossal... Legszívesebben lefeküdnék aludni egy nagyot ... — Ne szövegelj már.. alig ettél... Vegyél csak még abból a véresből is ... Az a miénk haver, amit megeszünk ... Amitől szakad a gyomrunk... Valahogy így. S még úgy sem, hogy a magyar Kovács azért lenne megelégedett egész napra, mert a májas hurka majoránnás volt... Eszembe jut egyik ismerősöm, kinek neje most azért szomorú, mert mire ők megvették az 1500-as Ladát, az átellenbeni szomszédjuknak megérkezett az 1600-asa. Fuccs az egész boldogságnak. Amely csak úgy lett volna maradéktalan, ha amazoknak, csak Skoda jött volna. Vagy inkább, hogy egyáltalán semmi... De hát az angolok — csak így általában — a kispolgárok, mert képesek szertartást csinálni még abból a vacak teázásukból is. „Es ma, hogy kedvenc tea. süteményei között kerek is akadt, nemcsak négyszögletes, igazán nem volt oka a panaszra...” Hercule Poirot megelégedett volt. Mi még nem. Talán azért, mert nem szeretjük a teasüteményt?
