Népújság, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-09 / 33. szám

NÉPÚJSÁG, 1982. február 9., kedd 5. H eti umor ét elején í TELEL A SZÜRKE GULYA. A híres hortobágyi szürke gulya téli szálláshelyeken vészeli át a kemény telet. Az állatok hat-nyolc centis bundát növesztenek, így vé­dekeznek a zord időjárás ellen. Az andrás telki kerület százhatvanegy üszőjét és har­mincnyolc bikáját ezekben a napokban is rendszeresen Járatják (MTI fotó: Oláh Tibor felv. — KSJ Sri Lanka őslakóinak túlélési esélyei Februári Jeles napok Gyertyaszentelés, balázsjárás, jégtörés A vedda törzsbeliekkel, Sri Lanka őslakóival, egyre rit­kábban találkozhatunk. Egyébként a törzs legna­gyobb része feladta saját nyelvét é6 az évszázadok folyamán összekeveredett a sziget tamil és szingaléz nyelvű lakosságával. Napja­inkban már csak néhány tu­cat tiszta fajú veddia él visz- szavonultan a délkeleti ős­erdők hozzáférhetelen sűrű­jében. Pedig a primitív kő- korszak beli embereknek — akik egykor az indiai szub­kontinens déli részén és Sri Lankán laktak — ezek a mai utódai tulajdonképpen több figyelmet érdemelnének. Végtére is több néprajzku­tató az emberiség ősi törzsei közé sorolja őket. A tudósok a veddákat csak a XIX. század végén ismer­ték meg. Jóllehet ez viszony­lag későn történt, a kister­metű, busa hajú emberek életéről sok részletet tudtak összegyűjteni: eredetileg gyűjtögetők, vadászok és ha­lászok voltak. A nyíl és az íj, az ásóbotok, amelyekkel a gyökereket és bogyókat ás­ták ki, a liánokból készített, a vadméz begyűjtésére szoL gáló fonott létrák, valamint balták voltak a többnyire öt családból álló közösségek használati eszközei. A kutyák a vadászatban voltak segít­ségükre, a csapdákat viszont nem ismerték. Lakhelyként a veddák a barlangokat sze­rették vagy fakéregből, le­velekből és ágakból készült úgynevezett szélernyőket ké­szítettek. Olykor ezeket az alkotmányokat egyfajta „cö­löpépítményként” oszlopaikra vagy fákra építették. A mo­nogámiában élő veddák a „Jakkuszokban” — a termé­szet és a halottak szellemei­ben — hittek. Ezekhez a nagy tekintélyt élvező sámá­nokon keresztül létesítet­tek „kapcsolatot”. Ma már az időszámításunk előtt a szigetre előrenyomult szingalézekhez fűződő kap­csolatok oda vezetnek, hogy az őslakosok szerint asszimi­lálódott, azonosságát elvesz­tette. A brit gyarmati ura­lom, az ezt követő kapita­lista fejlődés alatt összeszű­kült a veddák természetes élettere, amely megőrizte eredetiségét, és ahol tovább­ra is vadászva és gyűjtöget­ve vándoroltak. A megtize­delt őslakosságnak csak egy „kiút” maradt: visszavonu­lás a dzsungel mélyére. Ez a veddák mai életéről úgyszól­ván semmit sem árui ©1 ás szakértők véleménye szerint előb vagy utóbb a vadembe­rek temetőjévé válik. Tréfás kedvű filmesek, fo­tóriporterek, újságírók örök­zöld témája, hogy kijön-e barlangjából február 2-án, a Fővárosi Allatkert egyik népszerű lakója, a barna­medve. Réges-régi népi hie­delem ugyanis, hogy ha gyertyaszentelő napján jó idő van és a barlangjából kijön a medve, hosszú lesz a tél. Régi kalendáriumok így őrizték meg ezt a me­teorológiai előrejelzést: „Ha fénylik gyertyaszentelő, az iziket vedd elő!”, vagyis sze­rezz még magadnak fűteni - valót. Február 2-át már a régi rómaiak is tavaszkezdő napként tisztelték, égő fák­lyákkal járták körül a vá­rost és vesszővel igyekeztek egymást a bűnöktől megtisz­títani. A VII. században már a keresztények is gyertyával a kezükben, énekelve, imád­kozva járták be a templo­mok, szent helyek környé­két. A Pray-kódex szerint hazánkban ezen a napon a tüzet áldották meg, s ennél a tűznél gyújtották meg a gyertyákat. A megszentelt gyertyát nagy becsben tar­tották, s a szoba főfalán he­lyezték el, ha vihar támadt, meggyújtották, így kerestek oltalmat a csapás ellen, s ha haldokló volt a házban, mel­lé ugyancsak szentelt gyer­tyát tettek. Balázs napjához, február 3-ához két hagyomány is kapcsolódik. Ezen a napon a tanító tanítványaival járta sorra a falut, később már csak a diákok jártak házról házra. E szokás célja egy­részt az volt, hogy új tanu­lókat toborozzanak az isko­lába, másrészt adományokat gyűjteni az iskolamesternek. A Balázs-napkor elmondott iskolás köszöntő egyik leg­régebbi szövegét a gyöngyö­si Ferenc-rendi kolostor könyvtárában találták. Ha­zánkban legtovább, a szá­zadfordulóig a Dunántúlon és az északi területen volt divatos a balázsjárás. Az Ipoly menti falvakban a gyerekek az iskolában gyü­lekeztek, s minden házba betértek kőrútjuk során, ahonnét gyerek járt iskolá­ba. Sümegen a balázsolók hatan voltak: a generális, a püspök, a kapitány, a mes­ter, a diák és a paraszt meg­személyesítői. Február 3-án emlékeztek Szent Balázs püspök és vér­tanú ünnepére is. A legen­da szerint Balázs egy öz­vegyasszony fiát, akinek tor­kán akadt a halszálka, imá­jával mentette meg a ful­ladástól. Az özvegy étellel és gyertyával fejezte ki hálá­ját. A püspököt a VI. szá­zadban már a torokfájás gyógyítójaként emlegették. Emlékére alakult ki az a szokás, hogy nép az áldozat­ra szánt gyertyákat a torka elé tartotta. Később ezt a szokást az egyház balázsolás néven szertartásként is gya­korolta. Apátfalván, Csanád megyében azok, akik a templomban balázsáldásban részesültek, az otthonmara­dottak torkát is megsimo­gatták, hogy őket is elkerül­je a torokfájás. Zalabaksán szentelt almával, Párádon az alma héjával füstölték a to­rokfájósokat. Tavasz közeledtén febru- rában még akad időjósló nap: Zsuzsanna, valamint Mátyás napja. Február 19- röl, Zsuzsanna napjáról azt tartják, elviszi a havat és megszólaltatja a pacsirtát. Ha viszont Zsuzsannának ez a tavaszt varázsló terve nem sikerül, helyette majd Má­tyás intézkedik február 24- én. Jégtörő Mátyásról azt mondja a fáma, hogy „ront, ha talál, ha nem talál, csi­nál”. Vagyis, ha fagyos hi­deg van ezen a napon, Má­tyás elviszi a telet, feltöri a jeget, ha viszont jó idő van, akkor bizony még nincs vé­ge a télnek, a telet búcsúz­tatókra még nagy hidegek várnak. K. Gy. M. Amikor Jenny egy pilla­natra kiment a szobából, a kis Bob így szólt a lovag­jához: — Miért mászkálsz foly­ton a nővéremhez? Neked talán nincs nővéred? ★ Mrs. Smith elkíséri férjét afrikai vadászkirándulásá­ra. Egy ízben kitépi a pus­kát a férje kezéből és célba veszi a rárontó orrszarvút. — Lőj, már, lőj! — kiált. ja rémülten a férje. — Jól van, — feleli az asszony, — de meg kell ígér. ned, hogy nem fogsz kine­vetni, ha elhibázom! ★ — Ennek a háznak van­nak bizonyos előnyei és hát­rányai — magyarázza az in. gatlanügynök. — Először, fél mérföldre nyugatra vágóhíd van. Északra gumigyár. Ke­letre két háztömb távolság­ra trágyázott földek kezdőd­nek, déli irányban pedig széntüzelésű hőközpont van. — Es mi az előnye? — tu­dakolja a meghökkent vevő­jelölt. — Az, hogy mindig meg tudja állapítani, honnan fúj a szél! ★ A kerületi egészségügyi osztályra panasszal állít be egy fiatalember. — Értse meg, uram — mondja —, három fivérem­mel egy szobában lakom, és szörnyen idegesítenek. Ha így megy tovább, idegbajos leszek. Tudja, az egyiknek két macskája van. A másik, nak három kutyája és egy sündisznója. A harmadiknak egy tucat teknősbékája. Az ember egyszerűen megfullad! — Es a szobájának van ablaka? — Persze, hogy van! — Akkor miért nem nyit. ja ki? — Az isten áldja uram! Azt akarja talán, hogy mind az ötven galambom kirepül. jön!? „Vörös Rák” étterem históriája Az egri A megyeszékhely egyik legújabb vendéglátóipari együttese, a Vörös Rák” ke­vesek által gyanított nagy múltra tekinthet vissza. Az első hiteles adat, mely erre az üzletre vonatkozik, 1876- ból származik. Akkor kapott Steiner Julianna iparenge­délyt, hogy azon a helyen pálinkamérést tarthasson fenn. Nincs azonban határo­zottan kizárva annak a lehe­tősége sem, hogy abban a helyiségben már korábban fennállott vendéglátóipari vállalkozás, de így is 10 7 esztendős múltra tekinthet vissza a ma is ugyanazon a helyen felépült, mára korsze­rű „Vörös Rák”. 1901-ben itt már minden^ féle italféleséget és hideg ételeket felszolgáló bodega működött. Gyors egymás­utánban 1907-ig két tulajdo­nos is váltotta egymást, míg akkor Boros Ferenc már ét­teremre kapott iparengedélyt a várostól. Am alig melege­dett meg Boros azon a he­lyen, 1908 tavaszán Steiner József nyitott ott sörcsamo- kot és vendéglőt. Az üzlet történetében a nagy változást Farkas Fe­renc hozta, aki 1912. február 16-án kapott engedélye alap­ján vendéglőt és korcsmát rendezett be a helyiségekben. S egyben 6 volt az, aki most 70 esztendeje „Vörös Rák­nak nevezte el azt. Egy hé­ten át hirdette az újság­ban, tudtára adva „a nagy­érdemű közönségnek”, hogy a „jó hímek örvendő sörcsar­nokot és vendéglőt" átvette és „Vörös Rák cím alatt, szo­lid üzleti elvekkel” fogja to­vábbvezetni. „Kérem a nagy­érdemű közönség jó indulatú támogatását, ígérvén, hogy minden igyekezetemmel azon leszek, hogy nagyrabecsült vendégeim tökéletes megelé­gedését elnyerjem. Ezen tö­rekvésem sikerében bízom a vendéglői szakmában első helyen megszerzett sok évi tapasztalataim, kitűnő kony­hám, kitűnő egri boraim és a figyelmes kiszolgálás ré­vén." Boros volt az, aki el­készítette a jókora vörösre festett rákot ábrázoló cégért is, melyet ma a Dobó István Vármúzeumban őriznek, s melynek hasonmását most a Felső-magyarországi Vendég­látó Vállalat elkészítette. Kétszeres gazdacsere után végül is 1923 tavaszán Ju­hász Ferenc vásárolta meg az éttermet, s azt május 1- én nyitotta meg. Juhász Franci bácsi keze alatt élte az egri „Vörös Rák” múltbé­li fénykorát és vált a megye- székhely egyik leglátogatot­tabb éttermévé. A vállalko­zás múltjára mi sem jellem­zőbb, minthogy napjainkban csupán egyetlen vendéglátó­ipari egység működik a ré­gi nevén, s ha újjáépítve is, a régi helyén, s ez éppen a „Vörös Rák” Juhász Ferenc bár nagytá- lyai származású volt, de Eger köztiszteletben álló polgára lett, s e megtisztel­tetés emelte őt a belváros I. körzetének fertálymesteri tisztébe, ö volt egyébként az Egri Vendéglősök Egyesüle­tének az elnöke is. Franci bácsi munkája nyomán vi­rágzott fel az étterem és bő­vült több helyiséggel. Négy teremből állott: söntes-szo- bából, az úgynevezett sötét szobából, a nagy étteremből és a tündér-szobának neve­zettből, mely utóbbi kettős felső üvegtetővel az udvari részen épült meg. A „Vörös Rák” egyik leg­nagyobb specialitása a disz­nótoros vacsora volt. A má­sik főspecialitásaként az íz­letes borjűpörköllt szerepelt az étlapon. De válogathatott a vendég ma már alig-alig ismert és kapható ételek so­rában, mint aminő a veUr tojás, a főtt marhahús tor­mával, a savanyú pacal, a rántott pacal, a rántott har­csa és a rántott csuka, a ri- zses borjú, a libamáj, az úgynevezett szaftos virsli. De nem hiányzott az ételválasz­tékból a vadhús sem: a spé- kelt, sült fogoly tarhonyá­val, s kevés párolt káposztá­val. Egy adagban egy egész foglyot tálalt fel vendégei­nek Franci bácsi. A vadnyu- lat különböző elkészítési mó­don tálalták. A „Vörös Rák” konyháját Juhász Franci bácsi asszony­leánya, a ma is jó egészség­nek örvendő Etelke néni ve­zette. SUGÁR ISTVÁN (Minivizor) (Kaján) rl PARKETTAVÁSÁR! FEBRUAR 8-TÓL ROMÁN PAKETTÁBÓL ENGEDMÉNYES VÁSÁRT TARTUNK. Az I. o. román parketta ára: 346 Ft/m2 201 Ft/m2 helyett II. o. román parketta ára: 323 Ft/m2 168 Ft/m2 AMÍG A KÉSZLET TARTI

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents