Népújság, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-17 / 40. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. február 17., szerda A gépeink is kövérek VESZTENI TUDNI KELL. A vesztes pedig töprenghet, jó pozíciójából hogyan eshetett annyira vissza, hogy partnerei kiüssék a nyeregből. A kudarc oka néha a másik szerencséje. De a legtöbb esetben maga a vesztes. Az első ilyen csapás még csak bosszantó, a következő már kifejezetten idegesítő, és ha sorozatban ismétlődik? Márpedig jó néhány külkereskedelmi vállalatunk üzletkötőjének gyakran fájhat a feje, amikor üres kézzel tér haza egyegy verseny- tárgyalásról vagy külföldi üzletszerző útról. A napokban hallottam az egyik külkereskedelmi vállalat vezető, jétől: fontos piacukon meghirdetett versenytárgyaláson egyik napról a másikra az élenjárók közül a nyolcadik helyre kerültek. S a végeredmény: elvesztették a versenyt. Az általuk kínált berendezés ugyanis 40 százalékkal nehezebb volt, mint a konkurrenciáé. A megrendelő pedig nem fizet a súly- feleslegért, inkább mástól vásárol. Megméretett és — még mindig — nehéznek találtatott a magyar gépipar. Mérnökeinknek most bizony át kell konstruálniuk egy sor terméket ahhoz, hogy az áru versenyképes maradjon a piacon, vagy egyáltalán el tudják adni. A vállalatvezetők egy része panaszkodik. Az új szabályozással csökkentették pénzügyi lehetőségeiket. Kevés a nyereség és azt is lefölözik — mondják. Ahogy szigorodnak a feltételek, úgy kerülnek elő a vállalatok tarsolyából újabb és újabb tartalékok, amit először feltárnak, majd hasznosítására programot készítenek, végül megindul a megvalósulás cseppet sem rövid folyamata. Tartalékból szerencsére nincs hiány. Tegnap a jobb piaci munka, ma a rugalmas gazdálkodás, a termékszerkezet korszerűsítése szerepel napirenden. Egyik-másik vállalat már kezdi kiaknázni a szervezési lehetőségeket is. A közelmúlt akciója volt az általánosan felduzzasztott vállalati készletek ésszerűbb keretek közé szorítása. Sokan túladtak az immobil készleteken, bár, hogy valójában egy vállalat számára mi a mobil és a felesleges készlet, még vita tárgya. Az viszont tény, hogy a nehéz termékek gyártásához a szükségesnél jóval több alapanyagot kell tárolni, felhasználni. Ezek az anyagok pedig egyre drágábbak. SZERENCSÉRE MÁR ELAVULT az a szemlélet, hogy biztos, ami biztos alapon minden anyagot be kell építeni a gépekbe. Az iparvállalatok azonban a gyakorlatban mind ez ideig alig tettek valamit t tetemes összegeket felemésztő gond megoldására. Olyannyira, hogy mértéktartó szakemberek szerint a magyar gépipari gyártmányokba átlagosan 15—20 százalékkal több anyagot építenek be, mint amennyire feltétlenül szükség lenne. „Kövérebbek” a magyar mozdonyok, az autóbuszok, a szerszámgépek, a transzformátorok, a villamos forgógépek, vagy éppen a motorok. Pedig egyetlen vevő sem akad, aki megfizeti a túlsúlyt. A kooperációban vagy licenc alapján készülő termékek piacán sem jobb a helyzet. Igaz, ami igaz, nemcsak a gépgyártók pazarolják az értékes, gyakran importból származott anyagot. Az alapanyag-szállítók is „gazda, gok”, hiszen fittyet hánynak a rendelésekben feltüntetett méreteknek, s eszi, nem eszi, nem kap mást alapon jóval szélesebb fémszalagot, nehezebb öntvényt szállítanak a vevőnek. A kedves vásárló — ha van hasító, vágó, egyengető gépe — legfeljebb levágja azt, amire nincs szüksége, s kidobja a hulladékba. Az eladó pozícióját jellemzi, hogy egy sor alapanyag-csoportot, példá. ul a profilacélokat szabványosították és a választékból jó néhány típust, méretet egyszerűen kihagytak. A szűkebb kínálatra azonban még nem készült fel a felhasználó iparvállalat. így aztán a konstrukciós problémákhoz társuló anyagellátási gondok szinte megoldhatatlanná teszik a kérdést. Szerencsére — ki tudja már hányadszor —, a kényszerhelyzet egyaránt önvizsgálatra készteti az iparvállalatokat, alap. anyag- és késztermék-előállítókat. A Ganz Villamossá, gi Művekben például átterveztek egy úgynevezett szakaszolót, s az új konstrukciójú távvezetékekbe épülő berendezés 40 százalékkal alacsonyabb anyagnormával készül, mint elődje. Most sorra újra tervezik a csepeli transzformátorokat és az Egyesült Villamosgépgyár forgógépeit is, amelyek eddig több mint 20 százalékos súlyfelesleggel készültek. Persze ezek csak kiragadott példák, ez a kedvező folyamat sajnos még nem általános. PEDIG, HA EZEN a területen sikerülne gyors eredményt elérni — s miért ne sikerülne, hiszen az áttervezéshez elsősorban szellemi munkára, s nem anyagi eszközökre van szükség —, akkor egyidejűleg csökkenhetnének a vállalati raktárkészletek, jövedelmezőbb lenne a termelés, elad. hatóbb a portéka, egyszóval, hatékonyabb lehetne az egész ipar gazdálkodása. Nem mindig könnyű Ha kell, adatokat sorolnak, ha nem, különböző tényeket, elemzéseket, megállapításokat. A vállalat vezetői „napra kész” állapotban ismerik, kezelik azokat a törekvéseket, amiket általában „nőpolitika” néven szoktunk emlegetni. — Azt szoktam mondani, van itt nálunk egy vezetői beosztás, amibe női dolgozót lehetne helyezni. Ez a vezérigazgatói pozíció. De sajnos, pillanatnyilag be van töltve. Nem nehéz kitalálni, a tréfálkozás Győry Sándortól való. A vezérigazgatótól. — Komolyra fordítva: olykor megnövekszenek a gondjaink. Mondjuk, kapunk lehetőséget kitüntetésre. De az illető fiatal legyen, nő és fizikai dolgozó. Ilyet aztán honnan vegyünk? A másik nembeli, ha fizikai állományban lévő, akkor nálunk a legjobb esetben is csak betanított munkás lehet. Igen. Tegyük fel, gépkezelő. Mi a feladata? Ha jelzést kap, megnyom egy gombot, és ezzel leállítja a gépet. Ha más jelzést kap, megnyom egy másik gombot, és ezzel megindítja a gépet. Hogyan lehet ezt a tevékenységet „kitüntetéses” szinten művelni? Az élet esetenként fittyet hány mindenfajta szép törekvésekre. A valóságot még nem tudtuk szemináriumra befogni. Több mint kis lépés Eleddig tizenketten végeztek esti egyetemet a nők Arról, hogy hazánkban legfőbb érték az ember — Heves megyében is a legkülönfélébb módom meggyőződhetünk. Több más melléit elegendő csupán azt a törődést számba venni, amellyel az öregek napközijeiben, a házi gondozásnál vagy a szociális otthonokban találkozhatunk. Társadalmunk — az ország cseppet sem rózsás anyagi helyzetében is — sok millió forintját költi az idős emberekre, s más rászorulókra, hogy életüket szebbé, elviselhetőbbé tegye. Mint dr. Bükkerdő Pál megyei főorvostól és dr. Czifra Józseftől, a megyei tanács főelőadójától megtudhatjuk: községeinkben és három városunkban félszáznál is több már az olyan hajlék, ahol a még viszonylag egészséges, járóképes állampolgárokról szervezetten gondoskodnak. Kellemes, barátságos környezetben reggeltől estig foglalkoznak a magukra maradottakkal, a nagyobb közösségekre áhí- tozókkal. Nemcsak a biológiai 'sajátosságaiknak megfelelő élelmezésre, hanem a rerldszeres szórakoztatásra, az idő minden tekintetben hasznos eltöltésére is ügyelnek. Ennek során nem egy néni és bácsi tulajdonképpen itt ismerkedik meg a pihenéssel, a kényelemmel. A praktikus, egészséges fürdőszobával, a terített asztal valódi örömeivel vagy — uram bocsá’ — a remek ki- kapcsolódást biztosító játékokkal. S a legdrágábban sem többért, mint havi 620 forintért — ami a legszerényebb nyugdíjból is kijön. Teljességgel érthetetlen, hogy az országosain is előkelő helyen álló Heves megyei lehetőségeket mégsem használják ki rendesen. A férőhelyek alig több mint 80 százalékára tartanak igényt. közüí, hárman szakosítót is. Pillanatnyilag is az esti egyetemen tanul tíz, a szakosítón pedig egy a gyengébb nemből. De az ellenpólusról sem szabad elfeledkezni. Az általános iskolai végbizonyítványt sem tudja felmutatni azonban sok olyan nő, akit sem arra nem lehet már megnyerni, hogy állami oktatásban vegyen részt, sem komolyabb politikai oktatásra. — ők azok, akik túl vannak a negyvenedik életévükön — magyarázza Zséfár Ferenc, szociálpolitikai igazgató. — Mivel serkentsük őket? A kérdés íve visszhang nélkül hull vissza. — Lámpással kell tehát keresni az olyan nőket, akiket valamilyen vezető beosztásba ki lehet nevezni? — Nem ilyen szomorú a helyzetünk. Ha csak az eltelt öt évben bekövetkezett mozgást, változást nézzük, más kép alakul ki. Például. Hatan végeztek állami egyetemet és ugyanannyian főiskolát. Társadalmi ösztöndíjat kaptak a vállalattól. Levelező tagozaton nyert egyetemi diplomát egy személy, kettő pedig jelenleg is tanul. Az egyetemen és a főiskolán most is egyegy ösztöndíjasuk gyarapítja tudását. Bánya ide, bánya oda: nemcsak araszolgatva lehet előbbre jutni ott, ahol komolyan veszik a tennivalókat, ez derült ki. Ha nem lenne Mintha egy kicsikét a kényszer szülte volna a tetAmíg például az átányi, az egri 2. számú, illetve a horti öregek napközi otthonaira valósággal sarbanóllás van, addig Tiszanánán be kellett zárni az ilyen intézményt. S alighanem hasonló sorsra jut a boldogi is — mivel a rátarti felfogás, miért, miért nem; valahogy összetéveszti ezeket a rossz emlékű szegényházakkal. A tavalyi, összesen 1500 helyet — az érdeklődőbb települések miatt — mindenesetre tovább bővítik, miután a VI. ötéves terv időszakában újabb 12 intézmény nyitására van mód. így Sikerült máris teljesíteni a gyöngyösiek, szűcsiek kérését, s még az idén sort kerítenek a napközi megvalósítására Rózsaszentmártcn- ban. Házi szociális gondozásban azokat részesítik, akik lakóhelyén vagy annak közelében nincs megoldás, esetleg szintén idegenkednek az egyéb ellátástól, illetve kiszorulnak abból. Megyénkben a 70-es évek közepétől fejlődik erőteljesebben ez a forma, amelyben főfoglalkozásúak, de leginkább tiszteletdíjasok és önkéntes, ingyenes segítők — például szocialista brigádok, nagyobb kollektívák — vállalnak korántsem kis erőfeszítéseket a rászorulókért. Egyrészt az életfunkciók működésének zavartalanságára ügyelnek, másrészt beszerzik a szükséges gyógyszereket, takarítást végeznek, «rendben tartják a lakást, biztosítják a társadalommal való kapcsolatot, ellátják a mintegy hét és fél száz személy érdekképviseletét. Igazán csak a legnagyobb elismeréssel lehet szólni az áldozatkész segítőkről — közöttük a sorstársaikért fátet. Ha nem is általában, de olykor-olykor. — Mi lett azokkal a nőkkel, akik a petőfibányai faüzemben dolgoztak? — Amikor az átszervezést végrehajtottuk, átképeztük őket. Hegesztők, gépkezelők ma a volt betanított munkások. — Minden áron „csinálják” a nőpolitikát? — Csak azért senkit nem fizetünk, mert nő, és valamelyik dolgozónknak a csa. ládtagja. Hogy megfelelő munkalehetőséget alakítunk ki, ha szükséges, ez természetes. Nem akarunk abba a hibába esni, hogy mesterségesen emeljünk fizetést, méltatlanul támogassunk bárkit és érdemtelenül juttassunk pozícióba valakit, mert... nő. — Mindezt a meglevő nőpolitikái határozat miatt? — Nehéz erre a kiélezett kérdésre válaszolni. Az biztos, hogy a vonatkozó határozat ösztönöz bennünket is. De azt hiszem, ha nem lenne párthatározat, akkor sem lehetne másként gondolkodnunk és cselekednünk, mert az élet, a realitás ezt a fajta szemléletet sugallja, ezt a fajta tevékenységet követeli meg a különböző vezetőktől a nők ügyében ma. Ezt a következtetést aligha lehet vitatni. Mutogatás nélkül A vállalati pártbizottság titkára, Hatvani Ferenc sorolja, milyen tények igazolják, hogy náluk átgondolt, tervszerű a nőkről való gondoskodás, a nőkkel való törődés. — Odlerné, Fiiéné és Dob- rócsiné is a határozott káradozó bélapátfalvi, kere- csendi, tarnaleleszi cigányokról! —, akik számos esetben átveszik a körzeti egészségügyi szolgálat tagjainak feladatait is. Ami persze, sajnos nem mindig önzetlenség, hanem kényszerűség is. Mert akiknek ténylegesen, „hivatalból” kötelességük lenne a munka — azok gyakran kibújnak alóla. S ez legalább olyan gond, mint például az, hogy a legjobb szándék mellett is csak alig félezer ember szociális étkeztetését — étellel való napi egyszeri ellátását ■— tehetik lehetővé megyénkben, a kellő konyhák hiánya miatt. Három városunkban, továbbá Andornaktályán, Csá- nyon, Hevesen, Vámosgyör- kön és Visontán együttesen 900-nál többen — javarészt szintén öregek — lakják szociális otthonjainkat, ahol az állam szerényebb térítés ellenében átlagosan évi 35 268 forintot költ minden gondozottra. Közöttük azokra is, akik kijáró dolgozóként akár a havi 3—4 ezret megkeresik. Rendezett körülményekre, nyugalomra találnak itt a beutaltak, a lelkiismeretes kezelés hatására sokuk számára a rehabilitáció is sikerül. Gond azonban, hogy amíg például az öregek napközi otthonainak férőhelyeit tekintve megyénk országos harmadik, a szociális otthonok tekintetében tízezer lakosra számolva csak a tizenötödikek, tízezer 60 éven felülit alapul véve pedig a tizenhetedikek vagyunk a sorban ... Ugyanekkor annak idején minden intézményünk más célra épült, valamikor menhely, kastély vagy éppenséggel tüdőgondozó volt a maga nagy méderpolitikánk következtében tanult egyre magasabb fokon, került nemcsak vállalati magasabb beosztásba, hanem pártfunkcióba is. Odlerné az üzemi, Fiiéné a vállalati pártbizottság, illetve • annak végrehajtó bizottságának a tagja. Mielőtt iskolára küldtük volna őket, közöltük velük, hogy milyen elképzeléseink vannak jövőjükről. — Aki „kádertartalék”, mindenki tudja, hogy a neve ott van abban a bizonyos dossziéban? — Mindenki. A várható beosztását nem közöljük vele, de azt, hogy milyen szinten számítunk rá, azt megmondjuk. Az illetékes szervekkel természetesen ponto. san egyeztetünk mindent. Például, ha bármilyen fontos poszton változás következne be, az arra a helyre kiválasztott személyét nem kell keresnünk, csak ki kell emelni a megfelelő káder- lapot. — Nehéz volt erre a nőpolitikái munkára megnyerni a gazdasági vezetőket? — Nekünk az a meggyőződésünk, hogy a tennivaló, kát nem lehet mereven elhatárolni. Ha ujjal mutogatnánk egymásra, hogy ezt neked meg neked kellett volna, kellene csinálnod, akkor nem is tudom, hol lennénk. A fontos az, hogy állandóan és következetesen figyeljünk a tennivalóinkra. A központi nőpolitikái határozatra nagy szükség volt. Ezt nem lehet vitatni. Azt sem, hogy nem minden vezető, minden szerv tesz meg mindent ebben a kérdésben. Mi sem jutottunk el a lehetőségeink végső határához még. Igyekszünk. Együtt, közösen azok, akiknek ez a kötelességünk. Fölösleges lenne ezeknek a szavaknak az igazát tovább bizonygatnom, erősítgetnem. A tények a tanúk. ;retű helyiségeivel, amelyek kevésbé alkalmasak a saját kis zugok megtalálására. Ráadásul az épületek régiek, romlanak, omlanak — például az egrinek a női szárnyában a felújítás után sem lehet mit kezdeni az átnedvesedő, penészedő, vágott tufafallal —, nehéz a korszerűsítésük. S a fejlesztés sem lehet olyan ütemű, mint kívánatos lenne. Csak távlati cél lehet a tízezer 60 éven felüli öregre jutó 200 férőhely, amihez legalább még 800 személy számára kellene otthont teremteni. A lehetőségek pedig olyanok, hogy az Eger számára elképzelt új, 200 lakának fedelet nyújtó épület második száz férőhelyes szállórésze csupán a VII. ötéves terv időszakában készülhet el. S bár Bélapátfalván, a nagyberuházás területén az egészségügy úgyszólván készen kapta további hasznosításra a volt honvédségi laktanyát, itt is annyi’ változtatásra van szükség, hogy legföljebb jövőre beszélhetünk a rászoruló 300—310 ember beköltözéséről. A szoros integrációban megvalósuló intézményes ellátás fejlesztéséért az állam mellett igen sokat tesznek a vállalatok, szövetkezetek, s dolgozóiknak kisebb-na- gyobb csoportjai is. Az áfész tarnaleleszi segítségét, a gyöngyösi kisiparosokat vagy a lőrinci erőműt egyaránt említhetjük a helyzet javulásánál. S — miint a megyei tanácsnál elmondták — továbbra is szükség van a társadalmi erők ilyen támogatására. Mert nélkülük sokkal kevesebbre jutunk. A cél pedig nem kicsi! Gyóni Gyula (Sz. L.) Vallanak az adagolók A hatvani Lenin Termelőszövetkezet boldogi géptelepén az év elejétől új próbapadon mérik be, javítják; szabályozzák a dízelüzemű több száz mezőgazdasági gépjármű adagolóját, melyek így elősegítik a járművek üzembiztonságát, az üzemanyag takarékos felhasználását. Felvételünkön Józsa István egy MTZ-traktor adagolóját teszteli (Fotó: Szabó Sándor) G. Molnár Ferenc Napközi, házi gondozás, szociális otthon Megyénkben is segítik a rászorulókat
