Népújság, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-09 / 7. szám

Kedves, mulatságos, tanulságos, embertípusú villanyóra a Forgó Morgó. Hascsikarós, sírós, könyör- gős, segítség után sikoltó alfonzói hangját nemcsak a gyerekek szeretik, a felnőttek is figyelik Odafigyelnek arra, amit mond. Kilowattokban mérhetően is.

..... kinek van erre energiája!?’’

A

z idő: reggel 6 óra. Pontosabban: hétfőn reggel 6 óra. Műszakkezdés. Az üzem központi ellenőrző pontján az egyáltalán nem képzeletbeli mérőórán ebben a pillanatban még a nullán áll a mutató. Az üzem már él, de még nem dolgozik. Ezt mutatja a mutató. Azazhogy nem mutat semmit, mert nincs mit mutatnia, nincs még energiafelhasználás. Állnak a gépek és az emberek.

Az idő: 6 óra 8 perc. A mutató az üzem központi ellenőrző pontjának mérőóráján már kibillent nyugalmi helyzetéből. Megrebbent az üzem szeme, ébredezik a munka és a gép. Néhány kilowattnyi villamos energia már bizsergeti a gépeket.

Az idő: 6 óra 10 perc. Igen, a mutató! Mutatja, hogy a gépek már dolgoznak, aiz emberek még nem. A gépek üresen forognak, szinte terhelés nélkül, az energiafogyasztás még mindig minimum alatt, csillagászati távolságra a megengedett szinttől.

Az idő: délelőtt 10 óra 00 perc. Az üzem vezetője felsóhajt. Most

már minden rendben. Hétfőhöz képest a' megszokott kapacitással dolgozik az üzem, dolgoznak a gépek, ha ném is nyelik, de kellő mértékkel, mint valami uradzó, finnyás kisasszony, nassolják az energiát.

Háromszáz kilowatt fölött áll a mutató. Négy óra alatt berázódott az üzem. Felrázódott erre a szintre. Az üzem vezetőjének arcán rezzenéstelen a nyugalom, oda sé néz a mutatóra ott a központi ellenőrző mérőórán, tudja, hogy az is éppen olyan rezzenéstelen. Nincs mit vámiok egymástól. A mutató sem mozdul tovább, a munka tempója sem gyorsul jobban, nincs szükség hát ma több energiá'ra. Az üzem vezetőjére sem.

Az üzem vezetője bölcs ember. Nem folytat reménytelen disputát a központi ellenőrző óra mutatójával. Tudja, hogy úgyis reménytelen lenne. Hétfőn ily e n az üzem termelékenysége. Minden hétfőn ilyen. Évek óta ilyen. Akár szöget is üthetne a háromszáztizenöt után, mert ott mindig megáll, lecövekel a mutató. Kétféle mérőműszert kellene használni, egy hétfőit, meg egy hétközit. Az előbbin elég volna csak a 315 fokos beosztás. Minden fok egy újabb festékcsík, egy gépi, vagy gépies mozdulat ugyan, de mozdulat, amely mind felesleges. Így hétfőn.

Az idő: reggel 6 óra.

Pontosabban: szerda reggel 6 óra,

Az üzem vezetője felnéz a már ismert műszer immár jól ismert mutatójára, amely mint szűzlány

az ölelés előtt, valósággal vibrál a várakozástól. A következő pillanat, perc mozdulatától.

6 óra 01 perc. A mutató megindul. öt, tíz, ötven, száz, kétszáz... már háromszáz, ... már régen túl ama hétfői bűvös háromszáztizenötön. .., négyszáz... 6 óra 15---é

s ötszáz körül megáll a mutató. A hétközi megszokott kapacitással dolgoznak a gépek és dolgoznak az emberek. Jó ütemben termel az üzem. Az üzem vezetője megnyugodva dől hátra a puhának aligha nevezhető, kényelmesnek efolytán még kevésbé tekinthető, karosszékben és most néhány pillanatra ismét rezzenéstelen az arca. Mint a mutató ott szemben, a műszerfalon.

Aztán — nem csodák csodája — a- mutató meggondolja magát, s tornázni kezdi magát feljebb, egyre feljebb. Az üzem vezetője a szabályok szerint már nyúl is a telefonhoz, tárcsáz és kér:

— Megyünk felfelé, elmennénk most a hétszáz kilowattig is. .. Lehet?

— Mehettek fiúk, de csak tizen- háromnullanulláig, mert utána aztán fizettek, mint a kisangyal...

És a csendes, békés, termelékeny szerdai napon tizenhárom- nullanulláig hétszáz kilowatt energiával dolgozik az üzem.

— Volt arra példa, hogy a központi áramelosztót hétfőn is zörgetni kellett volna egy kis plusz, felármentes energiáért?

— Hétfőn? Még kölcsönbe is adok energiát — mondja maró öngúnnyal. — De hétközben előfordul, hogy kérni kell, mert olyan a termelés üteme és értéke, hogy az adott és megszokott ötszáz fölé megy a fogyasztás, néha még kétszáznál is több kilowattal. De azért ritkán. Igyekszünk ütemesen, rendesen termelni. Csak ezek a hétfők... — sóhajt és eloltja a beszélgetésünk alatt elszívott tizedik cigarettáját. Egyébként négy éve szokott le a dohányzásról. Egy éve aztán vissza. Talán, mert idegesítő volt az állandó szemezés ama mutatóval, ott a szemközti műszerfalon?

heti azt már az Atyaúristen is, ahogy csak akarja ... Nem hétfőn kezd az emberfia, hanem csak folytat... S nem pénteken fejezi be a melót, hanem csak kifújja magát, hogy legyen lendülete a hobbikerthez, a háztájihoz, a maszekoláshoz; .. Kell a pénz, kell a meló, jól jött ez a minden szombat szabad szombat... — így fogalmazódik meg" a hét öt napjának hétre terjedő kvintesszenciája.

Kedves, bűbájos, nemcsak a gyerekek, de a felnőttek kedvence is a Forgó Morgó, ez az embertípusú, nyafogó, könyörgő tanácsot adó és segítséget kiáltó Alfonzé hangú figura.

..... kinek van erre energiája!?”

A

z «-i üzemben hétfőnként semmi oka sem lenne — és nem csak ott, hanem az y-i üzemben is — forogni, morogni a Forgó Morgónak, hogy „ ... kinek van erre energiája...!? Mert ott ilyenkor fölösen van fel. — és kihasz- nalatlan energia. Azt persze egy másik morgónak kellene feltennie a kérdésként, hogy:

... és erre kinek van energiája ! ?

Hétfő: a hét feje. Vele kezdődik az a hét nap, amelyet együttesen hétnek nevezünk. S amelyet a vásár napja, azazhogy a vasárnap zár le. Amelyet az Űr állítólag megszentelt. Nálunk most már a szombatot is. A minden szombatot. Nem tudom, nem kellene a hetet „hatra”, s a Hét műsorát a „Hat” műsora névre átkeresztelni? Sőt: csak öt napból áll a hét, ha a munkás napokat nézzük. Mert ugye hétfőtől péntekig az csak öt munkanap, öt olyan nap, amikor munkálkodik az ember. . .

— Maradhat a hét, sőt most lett igazán hét a hétből. Megszentel11 téli Bükk

Kőhidi I. képriportja