Népújság, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-08 / 6. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. január 8., péntek Manga János emlékezete Ahol az önállóságot tanulják... Látogatóban a boconádi iskolaszövetkezetben Sokszor a gyerekek adják a jó, az életképes ötleteket Így történt ez 1974-ben a boconádi általános iskolában is. A részleteket Cseh Béla igazgató idézi: — Tízóraira egyre többen igényelték a tejet. Néhárnyán nem maradtak meg az óhajnál, hanem cselekedtek is. összefogtak, elmentek az élelmiszerboltba, s nemcsak maguknak, hanem társaiknak is vásároltak. Erre a rátermettségre, szervezőkészségre figyeltek fel a nevelők és elhatározták, hogy kihasználják a benne rejlő adottságokat. Méghozzá á személyiségek sokoldalúbb és hatékonyabb fejlesztésére. Az első lépések Felvették a kapcsolatot a Tárnáméra és Vidéke Mész vezetőivel, s ezt követően megalakult az . iskolaszövetkezet. — Érdeklődőkben már kezdetben sem volt hiány. Egyre többen határozták el, hogy nemcsak belépnek, hanem aktív tagokká is válnak. Ma már hetvenen vannak — csak felső tagozatosokat fogadhattunk —, s az egykori lelkesedés jelenleg is töretlen. Eleinte sokan csak valamiféle játéknak, kellemes kikapcsolódásnak tekintették az egészet, ezért aztán annyira belejöttek, hogy semmi áron nem mondanának le róla. Az indulás után nemcsak kakaót, tejet és péksüteményt árultak, ha- nem édességet és írószereket is. Később az előbbit nem rendeltük elsősorban egészségügyi okokból, az utóbbiak iránt viszont egyre csökkent az érdeklődés, ezért megszüntettük a kínálatot. A forgalom így is nőtt, s vele párhuzamosan az értékesítési feltételek is javultak. Az áfész szállítóeszközt és hűtőszekrényt adott, így aztán jelenleg az áru idehozatala és tárolása sem gond. Elégedett tanárok A pedagógusok elégedettségének összetevőire a biológia—mezőgazdasági ismeretek szakos TöröcsÜc Katalin világít rá, aki felnőttként a főnöki tisztet látja el. — Két éve dolgozom együtt a diákokkal. Én az adminisztráció bonyolultabb részét végzem el, a kevésbé nehéz teendőket azonban rájuk bízom, ök intézik az osztályokban az előfizetést, ők mennek az ABC-be, s természetesen ők az eladók is. Túlzás nélkül állíthatom, hogy minden úgy megy, mint a karikacsapás. Kar társaimmal együtt örülünk ennek a vállalkozásnak, mert hozzájárul mindennapi tevékenységünk eredményességéhez. A fiúk-lányok menetközben önállósodnak, jóval határozottabb feüépésűekké válnak, mint korábban voltak. Rájönnek arra, hogy csak munka nyomán „terem” a pénz, és megbecsülik azokat a forintokat, amelyeket szüleiktől kapnak Leszoknak — ez az előbbiből következik — a túlzott követelésekről, s a valósághoz méretezik vágyaikat. Elmélyül bennük a közösségi érzés, erősödik a felelősségtudat. S ezzel még korántsem zárul az előnyök sora. — Évente tartunk közgyűléseket, amikor megvonjuk a gazdálkodás mérlegét. Ilyenkor döntenek a forgalom után járó osztalék sorsa ró L Ekkor határozzák el, hogy mire költsék a nekik járó összeget. A szót kérők — mindig bőven akadnak — megtanulják a közéleti szereplés ábécéjét, elsajátítják, gyakorolják a megnyilatkozás fortélyait. A másik fél „nyeresége” Természetesen a másik partner se kötött rossz egyezséget. Ezt a megállapítást számos kifejező mozzanat igazolja. — A felsősök aikarva-aka- ratlanul is megismerkednek a szövetkezet lényegével, a mozgalom szerepével, jelentőségével A hétköznapi, tapasztalatok — mivel ezek egyéni jellegűek — sokkal inkább hatnak rájuk, mint szépen megfogalmazott, jószándékú, de számukra személyes élményt nem jelentő mondataink. Úgy vélem, ezekből az if jakból is tobor- zódik majd az áfész leendő tagsága. A viszonzás nem is marad el, mert a lehetőségekhez képiest segítik a tizenéveseket. Az őszi budapesti kirándulás költségeit például ők fedezték. A fiatalok pedig a különböző rendezvényeket színesítik kultúrműsorokkal Annak pedig az apák-anyák örülnek, hogy gyerekeik a helyi bisztróban étkezhetnek önköltségi áron. Az ötödikes Lóvéi Edit minderről már hallott, ezért is csatlakozott, — mihelyt lehetett — a többiekhez. — Osztályomban én vagyok a tej felelős, azaz előre összegyűjtöm a megrendeléseket és a pénzt. — Még nem volt hiányom — büszkélkedik —, majd így folytatja: — Most még csak figyelem a .kereskedőket”, mert remélem, később fel is válthatom őket. Kell-ennél beszédesebb elismerés ...? Pécsi István Amint azt már a Népújság hírül adta, nemrég a Magyar Néprajzi Társaság Folklór Szakosztálya plenáris ülést rendezett a nagy néprajzkutató, Manga János születésének hetvenötödik évfordulója alkalmából Az ELTE Bölcsészkarának tanácstermében Manga János tudós kortársai mellett szép számmal volt jelen a néprajztudomány művelőinek ifjabb gárdája is. A mozgalmas és példa- adóan termékeny életút tárházának gazdagságát öt előadás méltatta. Tátrai Zsuzsanna a Hont megyei Pe reszlényből indult Manga János népszokásgyűjtő tevékenységét ismertette, kiemelve annak az észak-magyarországi terület folklórkutatásában elért eredményeit. A népzenei gyűjtésben is haláláig fáradhatatlan kutató munkásságáról, s a rádióban több mint négy évtizeden át folytatott ismeretterjesztő tevékenységéről egyaránt nagy elismeréssel szólott Olsvaí Imre. Manga Jánosnak a magyarországi pásztorművészet tanulmányozása terén elért eredményeit és a további kutatásokat serkentő megállapításait Győrfiné S. Kovács Ilona foglalta össze. Krupa András a neves folkloristát, mint a magyarországi szlovákság és a magyarral szomszédos népek hagyományos kultúrájának vizsgálóját, és mint jelentős tudományszervezőt méltatta. A programot záró előadást dr. Bakó Ferenc tartotta, aki arra emlékeztetett, hogy Manga János — lévén a Felvidék szülötte — személyes élményei alapján, szinte „belülről” iátta és láttatta az észak-magyarországi szlovák és magyar, valamint a palóc kultúra elemeinek sokrétűségét, azok sajátos összetettségét, a hagyomány szerkezetének változásait. Az előadásokat követő zárszó helyesen mutatott rá: Manga János emlékezetét, tudományos életművét ne csupán emléktáblák, szobrok, vagy visszaemlékezések idézzék, hanem a kéziratainak lapjain és a hangszalagokon megőrzött szellemi hagyatékát 'kutatóink minél előbb, s minél szélesebb körben ismertessék meg és terjesszék. Kristan Vízi József Söpörjön mindenki... Szeszélyes, bolondos mostanában az időjárás. Az idei tél is! Lassan már nemcsak az időjárási frontok váltogatják egymást, de az évszakok is szaporán keverednek. így lett a kemény december utáni januárban ismét enyheség, amelyet még a meteorológusok is így konferáltak a rádióban: — Itt a januári tavasz! Újévkor tíz fok meleg volt és nyári zápor mosta a havat az erdőkről, mezőkről. Am a telet nem ette meg a kutya és ma vagy holnap újra csikorog és megint havazik. — Hó! Itt a hó! Szép telünk van, — örvendeznek a téli szünetben csak esőt látó gyerekek és hóembert gyúrnak az udvarokon, a tereken.----Szereti a telet? — Egyik kedves évszakom! '— Mit szeret rajta? — A hangulatát; a havas tájat, a zúzmarás fákat, a bokrokon csilingelő jégcsengetyűket. Valóban megvan minden évszaknak a maga bája, kedves hangulata még akkor is, ha a szeszélyes időjárás tréfát űz velünk néhanapján. Igaz, a télnek megvannak a maga gondjai is. — Nincs elég hómunkás! A fővárosban az elmúlt hetekben már kétszer is emel ték a hómunkások bérét... — Lapátolt már havat? — Nem is söpörtem! Az utca a városé, legyen az övé a gondja is. Meghökkentenek a makacs, hányaveti szavak, egyetlen jó van bennük; nem félreérthetőek! Valamelyik hajnalban ketten is elcsúsztak az utcánkban a járdán, egyik idős néninek eltörött a lába. — Szörnyű ez a város lelkem! Itt még a saját házuk előtt sem söpörnek az emberek. Tudja, amíg falun laktam, az effajta lustaságot én nem láttam, nem ismertem. Az éjszakai havat reggelre mindenki elsöpörte a portája elől. i— Városon vannak utcaseprők! — Én bizony nem tudom, hogy vannak-e, vagy nincsenek, de annyi bizonyos, hogy az én lábam nem törött volna el falun. A jéggé olvadt csúszós hó, ott van még most is a járdán.! Azt nem takarította, nem söpörte sem utcaseprő, sem lakótárs... Hallgatja az ember őt és eltűnődik. Falun és tanyán többnyire saját maguknak, önerőből építenek az emberek házat Egy életet tesznek rá a családi fészekre, beleőszülnek amíg elkészül és utcaseprőre sem vár senki. Városainkban sajnos, enyém a lakás, a városé a járda, elv érvényesül és urambo- csá’ sértésszámha megy, ha a hatóságok járdatisztításra kötelezik a lakókat. — Kötelezik! — Hogyan? — Megbírságolják! — Ugyan kérem? Ki fizetett bírságot még bármelyik magyar városban azért, mert a hó... Egyik bérház előtt szócsatát vívnak. — Söpörjön a házmester! — Söpörjenek a lakók? — Mi lenne, ha ennyi lakó elkezdene söpörni? Nincs is annyi söprő! Hogy hogy, a földszintiek? A hatóságok kémek, hovatovább könyörögnek, sőt bőkezűen fizetnek a közutak tisztításáért, de a maga háza előtt senki*, vagy csak nagyon kevesen akarnak söpörni. r— Kocogjunk, mozogjunk! — hallja naponta az ember. — Agyonettük magunkat az ünnepekben és hájasodunk! — panaszkodunk. Egy kis reggeli vagy esti hósöprés a tiszta friss levegőn, és máris kész lenne a felüdülés, tiszta balesetmentes lenne a járda ... Csupán egyetlen baj van. — Nem csináljuk! — Hóemberek lennénk? — Nem! Csak nem szeretünk söpörni a magunk háza előtt. Pedig kellene... Szalay István Február 5.: — Pécs A XIV. magyar játékfi Imszem le Elkészült a február 5-én, Pécsett kezdődő XIV. magyar játékfilmszemle programja. A hazai filmművészet hagyományos seregszemléjén, amelyet évenként váltakozva rendeznek Budapesten és a mecsekaljai városban, az idén tíz új magyar film ősbemutatójára kerül sor. A szemlét Fábri Zoltán, Requiem című új alkotásának díszelőadásával nyitja meg. Ugyancsak a pécsi filmszemlén tekintheti meg először a nagyközség Bacsó Péter: Tegnapelőtt, Böszörményi Géza: Szívzűr, Gothár Péter: Megáll az idő, Gyöngyösi Imre—Kábái Barna: A pusztai emberek, Kezdi Kovács Zsolt: A remény joga, Moldován Domonkos: Rontás és reménység, Rózsa János: Kabdla, Schiffer Pál: A pártfogolt és Surányi András: Az aranycsapat című filmjét. A korábban, illetve a szemle kezdetéig már bemutatott filmek közül Bán Róbert: Fogadó az örök világossághoz, Dargay Attila: Vük, Gazdag Gyula- Bankett, Jancsó Miklós: A zsarnok szive, Jankóvács Marcell fehértó fia, Koltai Gábor: A koncert, Kovács András: Ideiglenes paradicsom, Mészáros Márta: Anna, Pa- lásthy György: Szeleburdi család, Sára Sándor: Néptanítók és Elátkozva a hatodik napot, Szabó István: Mephisto és Szomjas György: Kopaszkutya című alkotásai vesznek részt a filmek versenyében. A korábbi évektől eltérően ugyanis a szemle zsűrije — Berend T. Iván akadémikus elnökletével — ismét jutalmazza a legjobb alkotásokat. A százezer forintos fődíjon kívül öt alkotód díjat, a Baranya megyei tanács különdíját és a MAFILM négy díját ítéli oda a bírálóbizottság. A fesztiválon három tv-filmet is .bemutatnak, és vetítéseket tartanak a Balázs Béla Stúdió filmjeiből is. Február 7-én, a Szinbád vetítésével tiszteleg a filmszemle a nemrég elhunyt Huszárik Zoltán rendező, emlékének 8-án „A kritika szakszerűsége” címmel vitát rendeznek filmszakemberek és kritikusok részvételével. C szrevették-e valaha, L hogy amint telnek- múlnak az évek, egyre több időt veszítünk el mindenféle aijtók előtt? Az üzletek, étkezdék, poliklinikák, iskolák meg más efféle intézmények csupán egy szűk rést hagynak bejáratul — ezen csak egy, legfeljebb másfél ember furakodhat be nagy nehezem Nyilván arra gondolnak, hogy aki már jó ideig tolakodott az ajtó előtt, az kevesebbet lökdösődik majd odabenn. De ha valakinek sikerül erőnek erejével kinyitnia' egy ilyen ajtót, akkor bizonyos lehet benne, hogy nem önmagának nyitotta ki: ha csak egy másodpercig késlekedik — máris végtelen emberáradat özön- lik kifelé, és se vége, se hossza, akár annak a bizonyos kásának a Grimm-test. vérek bűvös fazekában. S miközben elengedi maga mellett a szembejövőket, háta mögött sor alakuL íratlan törvény szerint, ő lesz a sor vezetője, és igazolnia keU a belé vetett reményeket — vagyis saját testével kell rest. törnie az ember- áradatban. Bármilyen furcsa, de igaz, éppen a legfélénkebb emberek lesznek rendszerint az ilyen sorvezetők — ők ugyanis nem sietnek mások nyomában befurakodni az ajtón, és ezért mintegy sebezhető ponttá válnak. Éppen egy ilyen résre várnak ugyanis azok, akik arra vágynak, hogy ellenkező irányban áttörjenek. Akárki akármit mondjon is, helytelen dolog ez: a csúcsforgalom óráiban az utcakereszteződéseknél rendőrök irányítják nagy buzgalommal a gépkocsiforgalmat, hogy elkerüljék a dugókat — az ajtóknál keletkező emberdugókat azonban a sors kényére-kedvére bízzák. Senki sem bírságolja meg aszaAi Am Irta: Vitaute Ziiinskaite bálysértőket, nem veszi el az ajtón keresztüli közlekedésre félhatalmazó jogosítványukat. Amíg él nem következik az a boldog idő, amikor az üzletek bejárata fölé is közlekedési jelzőlámpákat aggatnak — addig kénytelenek vagyunk saját kockázatúinkra cselekedni. Nos hát, térjünk vissza a már ismerős helyzethez: az egyik nagy csemegeüzlet ajtaja előtt, mindkét oldalt, igen hosszú sor várakozik, az ajtóban pedig egy ember áll, úgy pörög, mint a motelja, folyton beleütközik hol az egyik, hol a másik sor vezetőjébe. — Hé — kiáltja az egyik a másiknak —, mi a fenének engedte be a sorba ezt. az alakot?! — Maga engedte be! — hallatszik a válasz. — Vigye el és engedjen utat a többinek! — Maga vigye el! Nem hozzánk tartozik! — De hozzánk sem. A szerencsétlen f lót ás már végképp zavarba jött, elveszítette tájékozódó képességét, és mivel képtelen bármerre is mozdulni, úgy vergődik, mint az ablakkeretek közé szorult, zümmögő légy. A helyzet pillanatról pillanatra egyre kilátástalanabbá válik, a sor pedig hosszabbá, az élen állók háta meg holmi harci dobhoz hasonlít, amelyet dühösen csépelnek a kiüzdőtársak. — Ide hallgassanak — jut valakinek az eszébe —, hiszen. ez az ajtó kétszárnyú! Nyissuk ki a másik felét is! Mindenki kővé dermed, azután csodálkozva és rosz- szaUóan mered rá az éssze- rűsítőre. No lám, mi nem jut az eszébe: nyissák ki a másik felét! A telefonautomatát kibelezni, a parkban a padot felnégyelni, az utcai lámpát széttörni, a zsenge fácskát gyökerestül kitépni, ezt lehet.., de kinyitni az ajtó másik szárnyát?! Fene tudja, mi lesz ebből.. És a két élen álló, abbeli félelmében, hogy egy anarchista cinkostársának tarthatják, a mögöttük álló hosz- szú sorral egyetemben hátrahúzódik attól a szerencsétlen. ajtótól. S az így keletkezett kis résen beröppen a légyhez hasonló emberke... EH kell ismerni azonban, hogy az ilyesféle dugóknak előnyeik is vannak. Ugyan hol edzhetjük izmainkat és szemünket, ha nem itt? Ugyan hol rendeznek mindennap — mégpedig mindenféle reklám nélkül — tájékozódási versenyfutást, ha nem itt? Hol másutt járhatja végig az ember a. mimózától a bulldózerig vezető fejlődés rögös útját? Hiszen az ajtó előtt pompás új hagyományok is születhetnének. Az udvarias gépkocsivezetők számára például díjakat tűztek 'ki — akkor miért ne lehetnének díjak az udvarias sorban állók részére? Ha valaki utat enged holmi ugrabugra alaknak, akkor megkaphatná az udvariasság bajnokának címét, és ráadásul meghívhatnák a városi iparcikk üzletékben rendezett nyitott ajtók napjára! El tudja képzelni a kedves olvasó, mi történne akkor az' ajtók előtt?! Olyan udvariassági verseny kerekedbe ebből, hogy valamennyi ajtót poz- dorjává törnék! És akkor az ajtók problémája is magától megoldódna.