Népújság, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-21 / 17. szám

1982. január 21., csütörtök Száztíz évvel ezelőtt Hunyt el Franz Grillpar­zer, osztrák költő és drámaíró. Főbb művel: Ős­anya, Sappho, Argonauták, öt évvel ezelőtt halt meg Vásár­helyi Zoltán, Kossuth-dijas kó- ruskamagy. a Magyar Népköztársaság Klválő művésze, zeneszerző. A Zene- akadémián a hegedű tanszakon tanult, majd 1984-ben Kodály Zoltánnál zeneszerzésből nyert diplomát. 1926—42-lg Kecskemé­ten, a városi zeneiskolában volt hegedű- és karénektanár. Nagy része volt az új magyar zene, főleg Kodály énekkari zenéjé­nek megismertetésében, népsze­rűsítésében. 1942-től a budapesti Zeneművészeti Főiskola tanára lett; 1949-től karvezetőképző ta­nára. 1938. és 1948. között szá­mos muiiká akérust és üzemi énekkart Is vezetett. 1948-tól ő volt a Munkás-dalosszövetség or­szágos karnagya. Számos siker fűződik nevéhez. Alapító kar­nagya volt a Honvéd Művész­együttes férfikarának, s művé­szeti vezetője a Rádió énekka­rának Több népdalfeldolgozás, kantána, gyermekkórusmű szer­zője. A Nap kél 7.23 órakor, nyugszik 16.28 órakor; a Hold kél 4.14 órakor, nyugszik 13.27 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon AGNES nevű kedves olvasóinkat! Az egyik magyarázat szerint gö­rög eredetű, „kegyes, áhítatos” a jelentése, a másik szerint az „agmus”-ból, a „bárány” latin szavából ered. Várható időjárás ma estig: az ország nagy részén továbbra is borult, párás, ködös idő. Csak­nem mindenütt Jelentéktelen mennyiségű hódarával. Főként északon, északkeleten, illetve a hegycsúcsok térségében néhány órás napsütés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 10, mínusz 15 fok között, északkeleten mínusz 15, mínusz 20 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában mínusz 4, mínusz 9 fok között, a ködös területeken kevéssel mí­nusz 10 fok alatt. Tudóssors Albert Einsteininek, aki 1955. április 18-án hunyt el, akarata szerint testét elhamvasztották, agyát azonban nem, mert annak kutatások célját kellett szolgálnia. Mint utóbb kiderült: a kutatások nagy része arra irá­nyult, hogy megtudják, hol található pontosan ez az agy. Csak 1978-ban leltek agyának egyes részeire egy almaboros üvegben, a Kansas állambeli Wichitában. Az agy végrendelet szerint örököse, Thomas Harvey, annak idéjén ugyanis különböző kutatók között osz­totta szét a szervet, de — mini írja az újság — eddig még egyik sem tett közzé írást munkája eredményei­ről, ha ugyan vannak ilyenek. Már azt sem tudják egyébként, hol is van Einstein agyának többi része... Alighanem ez a különös sors az egyetlen, amire meg a lángelme sem gondolt. — MAKLÁRl SZÉPSÉG- SZAVON. A községi tanács és az egri Technolux Szol­gáltató Ipari Szövetkezet a makiúriak régi kérését tel­jesítette, amikor a hét ele­jén megnyitotta a szépség­szalont. A tanács által biz­tosított épületet a szövetke­zet úgy alakította át, hogy a női és férfifodrász, illetve a kozmetikus megfelelő kö rülmények között fogadhas­sa a vendégeket. — EGYETEMRE KÉSZÜ­LŐKNEK. A feudális társa­dalom kialakuláséról tart előadásit a Megyei Művelő­dési Központ történelmi egyetemi előkészítőjén dr. Barta Jánosi, a debreceni KELTE tanára. A program január 26-án, kedden dél­után fél 4 órakor kezdődik az MMK 22-es termében. — AUTÓSOK, FIGYELEM! A téli vezetés veszélyeivel ismerteti meg az autósokat holnap, pénteken az egri Helyőrségi Művelődési Ott­honban Bodor Tibor elő­adása. Az 5 órakor kezdő­dő rendezvényen a veszély- helyzetek megelőzéséről is hallhatnak a résztvevők. — KÖZÖS FELADATOK­RÓL. Ma, csütörtökön a megyei KISZ-bdzottség és a Heves megyei Tanácsi Épí­tőipari Vállalat vezetői ta­lálkoznak, hogy megbeszél­jék szocialista együttmű­ködési szerződésük részlete­it. — KIESETT A VONATBÓL. Vámosgyőrk és Gyöngyös vasútállomások között a nyílt vasúti pályán — ed­dig tisztázatlan körülmé­nyek között — egy sze­mélyvonatból kiesett és a helyszínen meghalt Irházi Andrásné, 58 éves nyugdí­jas, debreceni lakos. A bal­eset körülményeinek tisztá­zására a rendőrség vizsgá­latot indított. — BRIGÁDDÖNTÖ. Gyön­gyösön a szocialista brigá­dok művelődési vetélkedő­jén a tavalyi teljesítmények alapján 12 csapat jutott döntőbe. Az újabb vizsgára készülő brigádok január 27- én, délutón 3 órakor a he­lyi művelődési központban mérik össze tudásukat, a végső helyezésekért. — MEGSZŰNT A GAZSZI- VÄRGÄS. Egerben, a Szé­chenyi utca kórház környé­ki szakaszán még vasárnap éjjel a kisnyomású gázel­osztó vezetékben varratre­pedés történt. A TIGÄZ szakembereinek, gyors mun­kájuknak köszönhetően a forgalmat is akadályozó munkálatokat befejezték, és megkezdték az út helyre- állítását, — JÁTSZÖHÁZ. Ismét hasz­nos ismereteket sajátíthat­nak el az egri gyerekek a 6. sz. Általános Iskola és a Megyei Művelődési Központ közös Játszóházában. Szom­baton délután 4 órától az iskolában, a madzagszövés rejtelmeibe avatják be a kíváncsi kicsiket. Egerben: felnöttbetegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyóaón: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: U-727. Hatvanban: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. KOJAL-készenlét Egerben: dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 17-396, 14-496, 10-004. VETNEK A MELEGHÁZAKBAN Metszik a gyümölcsfákat és a szőlőt, készítik az oltványokat Éled a mezőgazdaság megyénkben is (Tudósítónktól) Heves megye mezőgazda­sági üzemeiben a leghide­gebb januári napokban sem szünetel a munka, bár a szokatlanul erős lehűlés mérsékli annak ütemét. A Mátra alján és az egri tör­ténelmi borvidéken meg­kezdték már a szőlőtőkék metszését. Ezt a munkát a fagyos talajon járva előnyö­sen végzik, ám sokrétegű ru­hát kell magukra ölteniük az ollót csattogtató férfiaknak és asszonyoknak, hogy meg- küzdjenek a kemény hideg­gel. A gyümölcsösökben megyeszerte már teljes ütemben folyik a metszés. Űj lehetőséggel bővíti a lakosság építőanyag-vásár­lásait a Belkereskedelmi Mi­nisztérium és az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztéri­um irányelve, amely lehető­séget ad az építőanyagok és szerkezetek gyártóinak, hogy a TÜZÉP közvetítése nélkül, közvetlenül üzemük telep­helyén szolgálják ki a saját- ház-építőket és a lakossági építkezéseket kivitelező szer­vezeteket is. Ez a megoldás az adott üzem körzetében lehetővé teszi, hogy a vásár­ló olcsóbban szerezze be az építőanyagot, mert ennek árát nem terheli a TÜZÉP- telepre szállítás költsége. Rövidül tehát az építő­anyag útja, a gyárból köz­vetlenül a felhasználás he­lyére, az építkezésre jut. A közúti szállítás csökkenése egyúttal üzemanyag-megta­karítással jár. Az új lehe­tőséget gazdagítja a házhoz szállítás megoldása, amellyel megkímélik a vásárlót a fu­varozás ügyeinek intézésé­től. A Kavicsbánya Vállalat a múlt évben a Volánnal Ezeket a munkálatokat már csak azért is igyekeznek el­végezni, hogy a későbbi he­tekben elkerüljék a 'kora ta­vaszi munkák torlódását. A hevesi határban helyen­ként hozzáláttak az ősrí gabonavetések fejtrágyázá- sához. A gépek szórócsap­jai a kemény hidegben mun. ka közben is befagytak, így ennek a munkának a dan­dárja is a mérsékeltebb na­pokra összpontosul. A primőrkertészetekben is helyenként már megkezdték a termelés előkészítését, Tarnamérán, Hevesen, Tar- naörsön, ahol a hagyomá­nyos és olcsó fűtés megold­szerződést között, s bányái­nak körzetében közvetlenül a sajátház-építkezésekre szállította a beton adalék­anyagát, a sódert. A tégla­iparban is érvényesül az a gyakorlat, hogy a TÜZÉP- pel együttműködve jó né'- hány gyárból közvetlenül az építkezés helyszínére szállították az anyagot. En­nek érdekében több üzem­ben berendezkedtek a rako­dólapos és a különböző pán­tokkal, zsugorfóliával kere­tes kalodával csomagolt csaknem egy tonna súlyú egységrakományok szállítá­sára. A lakosság téglavásár­lásainak mintegy 20 száza­lékát bonyolították le ezzel a korszerű megoldással. Az idén tovább bővítik a lehető­ségek körét azzal, hogy a la­kosok a gyáraknál megvásá­rolt téglaipari termékek ra­kodását, fuvarozását maguk végezzék el. Más területe­ken is felkészülnek az anya­gok közvetlen, lakossági ér­tékesítésére, így az Épület­asztalosipari Vállalatnál az ablakokkal és ajtókkal, az ható, ott már elvetették a melegházakban az első ta­vaszi kerti magvakat, a fó­liaházak készítése azonban még várat magára, mert ilyen kemény hidegben na­gyon költséges és szinte ha­tástalan az olaj fűtés. Renge­teg energia szükséges ah­hoz, hogy a külső hőmérsék­letet ellensúlyozzák. Sokan foglalatoskodnak a termelő- szövetkezetekben a téli gép­javításokkal, a kora tavaszi munkákhoz szükséges eszkö­zök előkészítésével, a Mátra alján pedig a jól fűtött he­lyiségekben megkezdték a szőlőoltványok készítését is. Kovács András ipari Vállalatnál különböző tetőfedő palával és más ter­mékekkel, a Beton- és Vas­betonipari Műveknél előre gyártott betongerendákkal és elemekkel, szerkezetek­kel. Kihasználják az adott lehetőségeket a helyi ipari kő- és homokbányák, építő­anyag-gyártó üzemek is. A közvetlen értékesítési forrna kialakításával gondos­kodni kell a vásárlók tájé­koztatásáról, az árusítás és a szállítás szervezetéről, s meg kell teremteni a minő­ségvédelem feltételeit is, mi­vel nincs közbeiktatva olyan kereskedelmi szervezet, amely a minőséget ellenőriz­né. A közvetlen kiszolgálás megindításában különösen sok még a nehézség a mász­ás cementiparban, amely az idén még nem térhet át er­re az értékesítési formára. Természetesen alapvetően továbbra is a TÜZÉP és egyéb belkereskedelmi tele­pek maradnak a legszéle­sebb választékot nyújtó épí­tőanyag-értékesítés bázisai. Pártnapok megyénkben Gagarin Thorez, 13.45 órakor: Dr. Kapolyl László. Hort, tsz 16 órakor: Szek- szius Mihály. Párád, AfESZ, 15 órakor: Kovács Sándor. Kerecsend, összevont, 16 órakor: Nagy József. Pétervására, Fémelektro, Fejes János. Heves, AFESZ, 13 órakor: Gőz Pál. Heves, Finomszerei vény- gyáregys. 14 órakor: Bor- báth Sándor. Gyöngyös, Likőrip. Váll., 14 órakor: Bata József; ME­ZŐGÉP, 15 órakor: Lukács Benedek. Norvég ifjúsági küldöttség megyénkben Szerdán kétnapos baráti látogatásra Heves megyébe érkezett a január 17-e óta hazánkban tartózkodó Nor­vég Ifjúsági Tanács három­tagú delegációja, Mór Nor- vold alelnök vezetésével. A vendégeket Erdélyi Lajos, a KISZ Heves megyei Bizott­ságának munkatársa köszön­tötte Gyöngyösön. A kül­döttség tagjai először Vison- tára, a Gagarin Hőerőműbe utaztak. Az üzemi látogatás és a baráti beszélgetés so­rán ismertetőt hallgattak meg arról, hogy a magyar dolgozó fiatalok miként va­lósítják meg az MSZMP XII. kongresszusán megha­tározott népgazdasági fel­adatokat. A delegáció a kora délutáni órákban fel­kereste a detki Bolgár—Ma­gyar Barátság Termelőszö­vetkezetet, ahol az üzemi és a háztáji gazdaság szerveze­ti felépítésére voltak kíván­csiak. Szabó Imre állatni díjas tsz-elnök, országgyűlési képviselő tájékoztatást adott az idei tervekről, eredmé­nyekről és az alapvető fel­adat, a gabonaprograon megvalósításáról, valamint a fiatalok helyzetéről. A nor­vég delegáció programja ma, csütörtökön az Egri Do­hánygyárban üzemlátogatás­sal folytatódik. Építőanyag a gyárból Egységrakomány zsugorfóliában Eternit, Azbeszt, Cement­Favágók! Szabadságot vett ki, busz­ra ült és beutazott Eger­be. Tulajdonképpen egyet­len mondatért: ne vágják ki a fákat. Az idős néni Bodonyból jött. Azt újságolta el, hogy a faluját Páráddal összekö­tő út mentén kivágják a fákat. Az egész falu azt szeretné, ha azok megma­radnának. A legtöbbjüket ők ültették hajdanán. Vi­gyázták, locsolták a cseme­téket. Arra kért, hogy se­gítsünk, ha tudunk. Hogy az országban a la­kóhelyek között ne csak ri­deg, aszfaltszőnyegek te­remtsenek kapcsolatot, ha­nem embersorsú utak, ke­zünk munkáját őrző, arcu­latunkhoz formált, szívünk­höz nőtt tájak. — szigethy — — ISKOLANAP. Színpadi előadás, rendhagyó iroda­lomórák, kreatív játékok kerülnek sorra annak az is­kolanapnak a keretében, amelyet vasárnap, 24-én rendeznek meg Gyöngyösön, a Mátra Művelődési Köz­pontban. Galambkiállítás A „Magyar Galambegyesület” megalakulásának 100. évfor­dulójára nemzetközi kiállítást rendezett Szabadka, Zombor és Verőce kiállítóinak részvételével a pécsi Galambtenyésztő Egyesület. Százhúsz tenyésztő csaknem ezer galambot muta­tott be, köztük disz-, posta- és húsgalambot is. A kiállításon Karrier posta­galambok (MTI fotó: Kálmándy Ferenc felv. — KS) Ütközött a vonat — késtek a napilapok Szerdára virradó éjjel, va­lamivel 2 óra előtt a Kőbá­nya—Kispest és a Pest­lőrinc közötti vasútvonalon egy haladó tehervonatija há­tulról beleszaladt egy másik teherszerel vény. A baleset következtében — személyi sérülés szerencsére nem tör­tént — a felsővezeték le­szakadt, emiatt mindkét vá­gány használhatatlanná vált. A helyreállítást azonnal megkezdték, s 5 óra előtt néhány perccel a jobb oldo- li sínpályán már megindul­hatott a közlekedés. A reg­geli személyvonatok 20—80, míg a postavonatok 80—100 perc késéssel indulhattak, el ezen a vonalon, ezért Bé­késcsaba, Szeged és Debre­cen térségében késve érkez­tek meg a napilapok. (Amint az egri főpostán el­mondták, a megyeszékhely­re is később, a szokásos fél öt helyett 6 óra tíz perckor érkeztek meg reggel az or­szágos lapok, A kézbesítés is késett emiatt.) A teljes for­galmi rend 7 óra 19 perc­kor állt helyre. A baleset körülményeinek vizsgálata folyamatban van. NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÖ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti-: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,— Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ. — HU ISSN 0135—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents