Népújság, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-29 / 303. szám
6 NÉPÚJSÁG, 1981. december 29., kedd Sportbemutató Meigerl-Jodan (egyenes fejrúgás) védése kézzel Zilai János után Pásztor István Petőfibánya: tavaszi kérdőjel A csapat vezetői nem tettek felhőtlen ígéreteket a bajnoki rajt előtt. Elérendő célként a 10. hely megszerzését fogalmazták meg. Ez is inkább óhajnak tűnt — akkor. Most a bajnokság őszi idényének befejezése után a területi labdarúgóbajnokság Mátra-csoportjá- ban 13. a Fetőfibányai Bányász. Vagyis a három pont hátrány ellenére erőn felülinek tűnik a Jövő évi bent- maradást célzó 10. hely elérése. A tényékhez hozzátartozik, hogy nem tudott igazán erősíteni a Bányász-gárda, Huszár F. (Gyöngyösi SE), Gyöngyöshalászra, Krisztián (Eger SE) a Hatvani KVSC-hez, Fodor (GYSE) a Recski Ércbányászhoz igazolt a kiszemeltek közül. Zilai István edző a rajtnál csupán a GYSE-ből jött Szabót nem ismerte korábbról, hiszen Osztafi és Hepp leszerelése után tért vissza klubjába. Az első hat forduló alatt sok minden kiderült a csapat játékerejéről, a játékosok edzésmoráljáról, képességeiről. Hidegzuhanyként hatott rögtön az elején az Olefin SC-től hazai környezetben elszenvedett négygólos vereség. Az a képzeletbeli pohár a hatodik fordulóbeli — ugyancsak Pető- fibányán játszott — HKVSC elleni 1—6-tal telt be. A szakvezető kénytelen volt a „vendégmunkásokról” — Balogh, Csörgő, Szabó, Ado- nyi — lemondani, mert krónikus hiányzói voltak a hétközi gyakorlásoknak. A sportkör elnöke. Paraszt János is érezte a kialakult helyzet feszültségteremtő hatását. Addig ugyanis az ed- zésmulasztók léptek pályára vasárnaponként, s azok a helybéli játékosok, akik mindig ott voltak az edzéseken, jobbára le sem vetkőzhettek bajnokin. A döntés helyességét utólag bizonyítja, hogy az együttes semmivel sem lett rosszabb a kezdő tizenegynél. Zilai János és Paraszt János lokálpatriotizmusa egyrészt a jövőnek szólt, másrészt a múltból merített, hiszen ők annak idején mint petőfibányai lakosok vitték társaikkal sikerre a helyi Bányász-színeket. Az őszi mérleg: 13. Petőfib. 15 3 6 6 12-28 12 Hazai környezetben hét pontot gyűjtöttek, ötven százalékos szerepléssel, a nyolc idegenbeli találkozóról pedig ötöt hoztak. A helyzetkihasználás gyengesége legalább három pontjába került a csapatnak. Az edzői visszapillantó alapján a Salgótarjáni Ötvözet, a Sírok és a Borsodi Volán ellen kézzelfogható közelségből veszítették el. Pedig ha sikerül, akkor most a 10. Sa- jóbábony társaságában a remélt helyről várhatnánk a folytatást. Így azonban a terv helyett a jelenlegi 12 pont csak a tavaszi reményhez ad némi alapot. A majdnem lehetetlen, a tavaszi 20—22 pont megszerzése — ami reális számítások alapján elég lehet a megkapaszkodáshoz — már új edző feladata lesz. Zilai János eddig is mellékfoglalkozásban látta el az edzői tisztet, s mivél főművezetői munkakörében felelősségteljes változás következett be novembertől, valamint politikai -tanulmányokat folytat, januártól nem tudja vállalni az ed- zőséggel járó terheket. A szakvezető három év után, alapjában véve emlékezetes időszak után mond búcsút, de nem fordít hátat teljesen a labdarúgásnak. Mint elmondta, a továbbiakban is segíteni kívánja a helyi labdarúgó hagyományok ápolását. Az új edző személyéről a napokban szakosztály elnökségi ülés döntött. A jól szereplő serdülő csapat mestere, a Bányász volt csatára, Pásztor István veszi át a felnőtteket. Kérdés, hogyan és miképpen kívánja ütőképesebbé tenni az ősz végére a következő összeállításban állandósult kezdő csapatot: Kádár — Tóth B., Huszár K., Hepp. Turcsányi -e- Osztafi, Gugyela, Laczkó — Nagy Z., Skoda, Huszár Gy. (Bénáik). Egyénileg a csapatkapitány Tóth Balázs teljesítménye kívánkozik az élre Huszár K. Laczkó, Turcsányi, Skoda és Kádár előtt. A többiek elmaradtak a várakozástól, összesen 18 labdarúgó jutott játéklehetőséghez az idény folyamán. A felkészülés január 6-án, kezdődik a tavaszi mérkőzésekre. Egyelőre az sem biztos, hogy hol rendezik pályaválasztóként nyolc találkozójukat. A Mátra-csoport versenybizottsága játékoskijáró építésére szólította fel a szakosztályt (a csoportban még négy másik klubot), amennyiben a kívánalmaknak nem tudnak eleget tenni valószínűleg Selypen játszanak majd. Paraszt János szerint: — Ha kiesünk, akkor sem dől össze a világ. Ami Salgótarjánnak például tragédia lehet, az a mi négyezres településünk számára elfogadható valóság. Remélhetően tavasszal olyan társaság formálódik, amely a későbbiekben még több örömöt szerez szurkolóinak. Budavári Sándor 134 érem—ebből 38 arany Egerben, a Helyőrségi Művelődési Otthonban mintegy 300 érdeklődő előtt filmvetítéssel egybekötött önvédelmi sportbemutatóra került sor. Bemutatót tartottak a Budapesti Műszaki Egyetem sportklubja JIU-JITSU szakosztályának, valamint az egri Siketek Általános Iskolája és Nevelőotthona karateszakosztályának tagjai. A képeken Szépvölgyi Géza a JIU-JITSU 2 dános mestere (fekte kimanóban) különböző támadórúgások, ütések védéseit mutatja be. A magyar sport legjobbjai 1981-ban is nagy számban és sikeresen szerepeltek a világ- és a Európa-bajnoksá- gokon. Az olimpiát követő esztendőben 134 érmet érdemeltek ki a különböző sportágak válogatottjai a sport- világ legnagyobb esetménye- in. A 134 éremből 38 az aranyak száma, részletezve 8—8 felnőtt VB és EB cím, 7 a juniorok, 12 az ifjúságiak Az 1981. évi VB—EB 1. Felnőtt VB 8 EB 8 Junior VB 3 EB 4 Ifjúsági VB 7 EB 5 Serdülő VB 1 EB 2 összesen 38 A felnőtt világbajnokságok 71 első hat helyezését 11 sportág képviselői érdemelték ki. A súlyemelők 18, a kajak-kenusok 16, a birkózók 11 érmet szállítottak. Hét sportágban — íjászat, kerékpár, motorcsónak, műkorcsolyázás, síelés, tájékozódási futás és vitorlázás — nem sikerült 1—6. helyezéshez jutni. „Az utóbbi években szélesednek kapcsolataink a környező országok műkorcsolyázó szövetségeivel” — mondotta Alekszandr Zajcev, a kétszeres olimpiai- és sokszoros világ, és Európa-baj* nok sportoló, az immár legendás hírűvé vált Rodnyiina Zajcev páros férfi tagja. Zajcev szavait a tények mindennél ékesebben támasztják. alá. Úgy tűnik, a világ egyre több országában vívnak ki elismerést szovjet műkorcsolyázók sikerei, és mindenhol nő az érdeklődés a „titok” nyitja iránt. Mi.nt Zajcev elmondotta, csak 1981. őszén olyan neves szovjet szakemberek tartottak elméleti és gyakorlati felkészítést külföldön, mint Jelena Csaj'kovszkaja, Tatjana Taraszova, Szta. és 3 a serdülők eredménye. Az érmek mellett 280,5 az 1—6. helyezések száma. Külön kiemelést érdemel az Ifjúsági Barátság Verseny eredménye, a 20 olimpiai sportágban 15 első helyet szereztek a magyar fiatalok, s ezzel a Szovjetunió, az NDK és Bulgária mögött negyedikek a jövő reménységeinek ifjúsági VB-nek beillő versengésében. helyezések részletezve: 2. 3. 4. 5. 6. összesen 11 10 10 11 21 71 12 17 20 17 20 94 1 1 3 3 3 14 3 6 3 3 — 19 2 10 6 1 1 27 4 15,5 13 7 2 46,5 _ 4 1 1 _ I 8 3 3 63,5 56 43 47 280,5 A magyar sport 1981. évi felnőtt világbajnokai: Tóth István (Ganz-MÁVAG) kötöttfogású birkózás, 62 kg. Wichmann Tamás (MTK-VM) kenu—1., 10 000 m. Buday Tamás—Vaskuti István (Bp. Honvéd) kenu—2., 10 000 m. Vaskuti István—Foltán László (Bp. Honvéd, BSE) kenu—2., 500 m nyiszlav Zsuk és Eduard Plinner. A közelmúltban Phen. jangból, A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság fővárosából érkezett köszönő levél a Szovjetunió Sportbizottságához. Kim Ju Szun, a KNDK Testnevelési és Sportbizottságának elnöke fejezte ki elismerését Igor Moszkván szovjet edző áldozatos munkájáért, mellyel segítséget nyújtott ahhoz, hogy az ázsiai ország megtegye az első lépéseket a „jeges sportban”. A Szovjetunió és Bulgária között már hagyományossá vált a sokéves sportkapcsolat. Az utóbbi három évben nagy sikerrel irányította a szófiai jégtáncosok edzéseit Vjacseszlav Zsigalin, idén pedig Viktor Rizskin kezdte meg oktató munkáját. Ábrahám Gábor (MHSZ Műszaki Egyetem MK) modellezés, f 3—v kategória Meczner András (MHSZ Bp. MK) modellezés, f 1—c kategória Székely Zoltán (Ü. Dózsa) párbajtőr egyéni Kardválogatott: Gedővári Imre és Nagyházi Zoltán (Ű. Dózsa), Gerevich Pál (Vasas); Nébald György, Nébald Rudolf (Bp. Honvéd) A felnőtt Európa-bajnokok névsora: Kocsis Ferenc (Ganz- MÁVAG) kötöttfogású birkózás, 74 kg Fogathajtó válogatott: Bárdos György (Gyöngyösi MEDOSZ), Muity Ferenc (Kiskunfélegyházái Lenin TSZ SK), Bálint Mihály (Szilvás vára- di MEDOSZ) Bárdos György, fogathajtás, egyéni Körrepülő modellező válogatott: Múlt József, Szegedi Sándor, Molnár József (MHSZ Gyulai MK) Guczogy György, torna, lólengés Wladár Sándor (Ú. Dózsa), úszás, 100 m hált Wladár Sándor, úszás, 200 m hát Gedővári Imre, kard, egyéni Bécsben nemrégiben indította be az edzéseket az exvilágbajnok Szergej Vol- kov, és máris nagy tekin. télynek örvend az igencsak patinás osztrák jégsportban. Annak ellenére, hogy olyan egykori nagyságokkal rendelkezik Ausztria, mint a világbajnok Emmerich Danzer, vagy Beatrix Schuba, rájuk nem lehet számítani, mint edzőkre, mert pályafutásuk befejezése titán jégre. vühöz szerződtek. Ezért folyamodott szovjet segítséghez az osztrák szövetség. A holland műkorcsolyázók is hálával gondolnak egy másik szovjet tréner, Eduard Plinner munkájára, aki az egyéni korcsolyázók tudását csiszolta. Csehszlovákiában a hírneves Sztanyiszlav Zsuk tevékenysége váltott ki elismerést. Csak röviden... A korábbi hírekkel ellen- tétben, csak vasárnap fejeződött be Grazban a nemzetközi teremlabdarúgó-tor. na, amelyen a Ferencváros is részt vett. A zöld-fehérek a Sturm Graz elleni 6—2-es győzelem után döntőt játszottak a Dinamó Zágráb csapatával és végül nem a harmadik, hanem a másodiií helyen végeztek. A döntőben a Ferencváros félidőben 2 0-ra vezetett, s miután 3~3 lett a végeredmény, büntetők döntöttek. Ennek alapján a jugoszlávók 8—7. re nyertek. így a Ferencváros a Dinamó Zágráb mögött ezüstérmes lett. ★ Argentin lapok jelentése szerint benzincsalás miatt letartóztatták Jose Omar Pastorizát, a volt válogatott labdarúgót. Pastoriza több társával különböző eljárásokkal megváltoztatta á benzin oktánszámút és 4 nagy mennyiségű üzemanyai got magasabb áron adta eh Társa volt többek között ko. rábbi neyes labdarúgó is. ★ Sikeres évét zárnak az NDK sportolói: 1981.ben 22 világ- és 25 Európa-bajnok- ságot nyertek. A női atléta - válogatott ismét Világ Kupa. győztes lett. A felsoroláshoz tartozik még a többpróbázók Európa Kupa-győzelme, valamint az ifjúságiak nem. zetközi sikerei. A sportmozgalomban részt vevők száma 78 ezerrel nőtt, és mégha, ladja a másfél milliót. Az NDK sportolói 1982-ben 27 világ, és 19 Európa-bajnokságon vesznek részt. ★ Apeldoorn. A nemzetközi röplabdiatornán magyar klubcsapatok is részt vesznek. A férfiaknál a Kecskemét első mérkőzését 2—0- ra elvesztette a dél-koreaiak ellen. A nőknél a Vasas Izzó hasonló arányban nyert a holland Dinamó ellen. Oucuki-Jodan (egyenes ütés fejre) védése karcsavarral A támadó ellenfél megbénítása (lefegyverzése) csuklófeszítéssel (Fotó: Bajzát László) Külföldön a szovjet mű korcsolyázás „apostolai”