Népújság, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-22 / 299. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1981. december 22., kedd A KÉPERNYŐ ELŐTT Tízmillió az ifjúságért Egy mecénás tsz iskolát épít A siketfajd fészke Jelenet a tévéjátékból. A ké­pen: Zó ja — Pásztó Anna NEM VAGYOK VADÄSZ, de ha az lennék is, aligha lett volna módom a hazánk­ban nem élő íajdra, vagy még pontosabb meghatáro­zással írva, a siketfajdra va­dászni. Nem süket, hanem siket. Ez az egyetlen betű- változás, az „ü” helyett azt jelzi —, ha csekélyke bio­lógiai tanulmánymaradvá­nyaim nem csalnak meg —, hogy tökéletes a hallása en­nek a szép és ízletes húsú, egyébként éber madárnak. De megsiketül, ha eljön a dürgés időszaka. A párkere­sés e madár életének a meg- siketítő szakaszává válik. Minden érdektelenné vá­lik ilyenkor a számára, csak a párkeresés, a maga világa a lényeg. A külvilággal szemben siketnek mutatko­zik. Rozov, valószínű vadász, er­dőt, mezőt, tajgát, a termé­szetet szerető ember, hogy színművének — amelyből Nemere László rendezett té­véjátékot — A siketfajd fész­ke címet adta. A fenti sze­rényke leírásból is kitűnhe- tően, — nem is véletlenül A „Szudakov-ház” afféle siket- fajdok fészke, szembenézés­re késztető, ítéletre és meg­ítélésre buzdító darabja a szovjet életnek, amely felett ítélkezni és véle szembenéz- ri Rozov bátran vállalkozott. A színész Rozov, a világhí­rű Szállnak a darvak forga­tókönyvírója azonban a „dar- vakkal” jobban megbírt, mint a silaetfajddal. A tévé­játék, iletőleg az „ős”-darab bár kétségtelenül igaz és f 1 A KÉPERNYŐ ELŐTT L __________­m egbírálni való fonákságait mutatja be az életnek, de — hogy a példánál marad­junk — Rozov siketfajdra célzott, de tar varjút talált. A SZOKVÁNYOS törté­net, a szokványos szerep­lőkkel, a lázadó ifjúval, a törtető és hűtlen férfival, a saját hibáival szembekerült apával, az anyával, aki az igazságot képviseli — és még sok mindenki mással, sok igazzal, ami azonban sajnos nem állt össze egyetlen igaz­sággá. Rozov persze ért a színpad, a színész nyelvén. Jól játszható szerepeket, figurá­kat teremtett, Benedek Ár­pád fordítása is jól mond­ható szövegként adja a sze­replők szájába a „rozoviádá- kat”, ám mégiscsak — a dolgok lényegét illetően, — egy felszínen mozgó tévéjá­tékot láthatott a néző. Olyat, amilyen a rendező — Neme­re László, sajnos — a nagy igyekezetében, hogy megmoz­gassa a hatszobányi színte­ret, csak tovább rontott. Már-már idegesítő volt a színpadon még csak elbírha­tó, de a képernyőn érthetet­len ki-, s bejárkálás: állan­dóan ajtók nyíltak, egymás kezébe adták a kilincset a szereplők, kimentek, hogy bejöhessen a másak, s ki­ment a másik, hogy vissza­jöhessen az iménti. Nehogy valamiképpen megtudják, mi is történt az Imént, —mert akkor vége lenne a drámá­nak. A „bevágások” meg egye­nesen naivak voltak. Hogy a szoba belső falai, „kinyíl­janak” az életre, eredeti moszkvai pillanatokat vá­gott be a rendező. Életképek, téli séták és május 1-i fel­vonulás váltotta egymást. De a képekről az is kiderült, hogy nemcsak feleslegesek, hanem még egymással sin­csenek szinkronban. Beke- cses, kucsmás öltözékű sze­replők mellett nyári blúzos nők sietnek a dolguk után. Mindezek miatt nemcsak gyengébbre sikerült az amúgy sem nagy igényű té­véváltozat, de vontatottá, sőt helyenként unalmassá vált majdhogy. A rendezés nem hozzátett, hanem elvett a műből, amely pedig az ere­deti formájában sem tartoz­hat Rozov maradandó alko­tásai közé. A színészek? Mit tehettek mást, mint tették a dolgukat, becsület­tel. Rajtuk nem múlt semmi. SZÍVESEN LÁTNÉK ÜJ, valóban mai és még nem ismert szovjet szerzőt a kép­ernyőn, új, még nem ismert Rozov-darabot is, — frisset, érdekeset, amelyik a revelá- ció erejével hatna Gyurkó Géza A hír meglepetést, feltű­nést keltett és országos ér­deklődést váltott ki. Ez ért­hető, hiszen kevés az olyan közös gazdaság, mint az er­dőtelki, amely képes arra, hogy tízmillió forintot ajánl, jón fel iskolaépítésre, s rá­adásul vállalja is a kivite­lezést, ezzel szintén csök­kentve a kiadásokat. így kezdődött Lőcsei Ferenc arra utal, hogy a mecénás! hangoltság régi keletű. — Korábban sokan nem juthattak be az óvodába Ez komoly gondot jelentett, hi­szen a legtöbb családban mindkét szülő dolgozott. A tanácsnak nem volt pénze, ezért aztán a köz érdekében — jó, hogy megtehettük — mi nyúltunk a zsebbe. Egy­millió 600 ezer forintért tető alá hoztuk az 50 személyes gyermekintézményt, amely 1979-ben nyitotta kapuit. Ennek köszönhető, hogy ma már minden jelentkezőt fel­vehetnek. Ilyen előzmények után nemhiába várták a pedagó­gusok az újabb segítséget. — A jelenlegi körülmények meglehetősen mostohák. A fiatalok egy része a község­központban levő épületben, a másik pedig az arborétum­hoz tartozó Dőry-kastélyban Még a karácsony előtti be­vásárlási gondok és az ünne­pi készülődések sem terhel­hették el a figyelmet arról a jelentős zenei eseményről, amelyet az Egri Szimfonikus Zenekarnak köszönhettünk: Corelli, Vivaldi és Bach mű­veiből összeállított műsoruk­ban három hegedűművész, Kocsis Albert Liszt-díjas, Ko­csis Lajos, a baseli operaház koncertmestere és Radnóti Tibor, az Egri Szimfonikus Zenekar koncertmestere lé­pett fel Egerben, hogy két- és háromhegedűs verseny­műveket szólaltassanak meg. Az alkalom már csak azért is ritka és ünnepi, mert az elhangzó öt mű valóban a szólisták parádéját jelentet­te. Meg azért is, mert a mű­vek egy elmélyültebb érte­lemben vett karácsonyi han­gulatot árasztottak. Corelli muzsikáját ugyan diktálhat­ták az ünnepre készülés, vagy az azt megélés áhita- tos elemei, de ez a zene már nem a középkori fogalmak rendje szerinti megvallása az ünnepi érzésnek. Emberi nyilatkozat arról, hogy a fel­világosult XVIII. század Eu­rópájában mit értettek szép­ségen, érzelemvilágon, ün­nepi hangulaton. S ha már Corelli karácsonyi convertó grossóját úgy említjük, mint folytatja tanulmányait. Az utóbbiak különösképp hátrá. nyos helyzetben vannak, hi­szen a kis ablakszemek még­szűrik a fényt, és fokozato­san romlik a fiúk-lányok szeme Üj nyílászárók elhe­lyezéséről az öreg falak mi­att szó sem lehet. Megértet­tük a nehézségeket, ezért született meg a már említett határozat. 1980-ban 37,42 millió forintos nyereséget produkáltunk. Ebből a tete­mes summából biztosítottuk a már említett tízet. A ve­zetőség és a tagság egyetér­tett a javaslattal, elfogadva azt, hogy a következő nem­zedékek jövőjéért érdemes áldozatot hozni. Indokolt óhajok Az igény jogosságát iga­zolja kifejed adalékokkal Kerek László, a járási mű­velődésügyi osztály vezetője is. — A 12 teremre 17 tanu­lócsoport esik, így aztán szükségszerűség a két mű­szak. Az ötnapos oktatás be­vezetése csak súlyosbítja á helyzetet. A tornaterem hiánya a hatékony, a sike­res testnevelést akadályozza. A VI. ötéves tervre az első fordulóban mégiscsak felújí­tást szabtunk meg. Egy, a tsz által ígért magtárt akar­tunk sportolásra alkalmas ami alaphangulatot adott a hangversenynek, nem állít­hatjuk, hogy innen, a XX. század utolsó negyedévéből visszafigyelve rájuk, a ba­rokk mesterekre, nem érez­tük volna minden műben azt a harmóniát, azt a rendet és belső összhangot, amely zak­latott korunk művészetéből olyannyira hiányzott. Talán azért is fordul ilyen érdek­lődéssel a barokk század fe­lé a mai ember, hogy ma­gabiztosságot, fényt, erőt és öntudatot sugárzó zenéjében megmér tózva megszilárdítsa hitét. Saját magában. A ba­rokk szépségeszmény ma sem halványult el, egyre inkább hat. A két Vivaldi- és két Bach-szám, verseny- és vir­tuózmű valamennyi, kitűnő lehetőséget nyitott az est he­gedűseinek. A moll-hangne- mű muzsika sem fogta visz- sza azt a kemény tempera­mentumot, azt á markáns egyéniséget, amelyet Kocsis Albertben már régóta tiszte­lünk. Mint az Egri Szimfo­nikus Zenekar hazajáró mű­vésze és barátja, most is a tőle megszokott belső hév­vel, azzal a nagy-nagy fe­szültséggel hozta létre a Vi- valdi-muzsikát is, ahogyan azt jelleme, a zenéről és az életről vallott felfogása dik­helyiséggé formálni. Másutt ugyanis — Tarnamérán, Kis­körén és Hevesen — még aggasztóbbak a gondok, ezért ezeket a településeket kel­lett előnyben részesíteni. Az­tán jött az a tízmillió, ami­nek igen megörültünk, mert ilyesmire területünkön még nem volt példa. így aztán módosítottuk az elképzelése­ket. Több ütemben Elkészültek a megyei ta­nács újabb fél évtizedre szó­ló tervei, s ezekben Erdőte­lek csak a már jelzett ősz- szeggel, s a helyi tanács mintegy 3 és fél millió fo­rintjával szerepel. Ez pilla­natnyi csalódást keltett, de a mecénások nem léptek vissza. Az elnök így érvel: — Úgy döntöttünk, hogy ha több ütemben is, de csak hozzákezdünk a kivitelezés­hez. Az AGROBER-rel elké­szítettük a tanulmánytervet, februárra átadják a kivitelit. Csak elismeréssel szólhatok megértésükről, ugyanis a feladatot vállaló szocialista brigád százezer forintos tár­sadalmi munkát végzett. Az összeg többi részét kifizet­tük, mert futja a kamatok­ból. Az első szakaszban a régi épületet felújítjuk, meg- toldjuk egy négytantermes tálta. S hogy mennyire sze­reti és érti a zenében a han­gulati elemeket, a szenvedé­lyes nagyratörést, annak il­lusztrálására hivatkoznánk Bach Chaconne-jának elő­adására. Némely helyzetben a csillogó bravúr játékos ele­meit is mesteri módon fel­vonultatta, s azt az elszánt hitet is ahogyan ez az érett művész szolgálja választott hivatását, a zenélést. Elő­adásában szuggesztív elemek is rejtőznek; a kéthegedűs versenyben, de a három he­gedűre írt Vivaldi-verseny- műben újra megmutatkozott egyéniségének uralkodó jel­lege. Kocsis Lajos, a baseli ope­raház koncertmestere, líra­ibb egyéniség, ő nem abban az értelemben pódiummű­vész, mint Kocsis Albert. Benne a dallam úgy szüle­tik meg, hogy annak érzel­mi motívumai tolulnak fel elsősorban. Az együtt zené­lés öröméért vesz részt a kö­zös szellemi játékban. Nem volt könnyű dolga az első helyen koncentráló hegedűs mellett — nem mögött! — azt a hajlékonyságot megta­lálni, amellyel egyenrangút tudott adni társaival. Mert a három hegedűre írott Vi- valdi-versenyműben még in­kább kellett beleilleszkednie blokkal, bevezetjük a köz­ponti fűtést. A második vé­gén átadjuk a tornatermet, s ehhez csatlakozik a har­madikban még négy osztá­lyos egység. Tennünk kell, hiszen sürget az idő, ráadá­sul a pénzt érdemesebb be­fektetni, mint őrizni. Megoldódó gondok Ezt a gondolatot fogal­mazza meg az osztályvezető is, aki egyéb lényeges össze­függésekre is felhívja a fi­gyelmet. — Nemcsak mi, hanem a megyei művelődésügyi osz­tály is egyetértett ezzel a változattal, rendkívül meg­nyugtató mert már az első „menet” befejeztével ja­vulnak a helyi nevelésügy tárgyi adottságai. Megszűnik a váltakozó tanítás, mert ki­használnak minden egyéb célú helyiséget. A jövő min­denképp biztató, mert a kas­télyt — természetesen rend­be hozva — megmenthetjük. Ide költözhet a könyvtár, a KISZ-szervezet, az idősek napközije. Ez persze csak a távlat, de elérhető cél, ame­lyet aligha közelíthetnénk meg az önzetlenül felaján­lott tízmillió nélkül... Pécsi István abba az atmoszférába, amit a másik két művész terem­tett. Radnóti Tibort hosszú idő után hallhattuk újból egy olyan koncerten, ahoi neki megfelelő feladatot kellett megoldania. Van ebben a közöttünk élő, és sokat mun­kálkodó hegedűművészben egyfajta szerénység^: nem tö­rekszik máskor is, máshol is egy-egy mű megcsillogta- tására. Nem keresi eléggé célratörően azokat a társa­kat, akik — nézetünk sze­rint — itt is, ebben az eg­ri környezetben is adottak ahhoz, hogy a Vivaldi- és Bach-számokhoz hasonló él­ményt nyújthasson a közön­ségnek. Itt, ezen a hangver­senyen, talán a két másik hegedűművész kölcsönhatá­sa miatt isi, emelten adta egyéniségét, a nemes lírai ér­zéseket. Az Egri Szimfonikus Ze­nekart Farkas István vezé­nyelte. A vonósokra csök­kentett kamaraegyüttes, ezen a tenyérnyi nagyságú pódiu­mon olyan baráti együttes­nek tűnt, ahol a karmesteri intés szinte az együttes min­den tagjához közvetlenül szólhatott. Maga a látvány, és a zene így vált bensőséges élménnyé és családiassá. , Farkas András Karácsonyi muzsika - három hegetfiművésszel Feleség: Na, itt van! Férj: Ki van itt? Vársz valakit? Feleség: Az újságban van itt! Üjabb utazási ajánla­tok külföldre... Férj: Aludjunk inkább, már késő van! Feleség: Ha most el­alszunk, akkor lekéshe­tünk egy olcsó utat! Férj: Az alvás a legol­csóbb ... Feleség: Te örökké csak aludni akarsz! Férj: Miért, te mit akarsz? Feleség: Menjünk Velen­cébe! Férj: Minden évben ezt mondod. Feleség: Igen, mert Ve­lence csodálatos. Gondola, galambok, nászút, -nászéj­szaka ... Férj: Mennyiért? Feleség: Kettőnknek tíz­ezer. öt nap, ebből három velencei éjszaka! Férj: Itthon ötszázból ki­jön öt nászéjszaka... Feleség: Minden évben ezt mondod! Férj: Spórolni kell! Feleség: Akkor menjünk Egyiptomba! Pálmafák, pi­ramisok, múmiák... Férj: Ne piszkálj a mú­miákkal elalvás előtt! Feleség: Akkor itt van Kuba! Szivar, rum, He­mingway ... Férj: Mennyi? Feleség: Kettőnknek csak­nem hatvanezer... Férj: Sok! Feleség: Neked minden sok. Bárcsak Hemingway felesége lettem volna! Férj: Ezért nem jött Hemingway Magyaror­szágra. Feleség: Neki ne lett vol­na hatvanezer forintja?! Férj: Sokan elisszák a pénzüket. Adjál hatvan fo­rintot holnapra! Feleség: Spórolni kell! De itt van Párizs! Eiffel-to- rony, Bastille, Mona Lisa... Férj: Bárcsak Mona Lisa férje lettem volna! ö éjjel is csak mosolygott, nem be­szélt ennyit. Feleség: Már az is baj, ha tervezgetek? Férj: Ha ilyen drágán tervezgetsz, akkor tényleg a Bastille-ba kerülünk! Feleség: A Bastille az olyan, mint a Hilton? Férj: Csak rácsosabb. Olyan, mint Vác vagy Sop­ronkőhida. Feleség: Mit akarsz Sop­ronkőhidán? Menjünk in­kább Bécsbe, ott jobb cuc­cok vannak! Férj: Mennyiért? Feleség: Kettőnknek hét­ezerből kijön... Férj: Ezért mentek a tö­rökök csak Kőszegig. Feleség: Miféle törökök? Férj: Hát az a nyolcszáz­ezer annak idején. Nekik há- rommilliárd forintba került volna ez az út. Isztambulból még többe ... Feleség: Mit beszélsz? El­aludtál?! Férj: Seherezádé ... Feleség: Nem bánom, menjünk akkor Isztambul­ba! Férj: Galata Szer áj, Je- dikulé... Feleség: Ne horkolj!... Férj: Mi az? Hol va­gyok?! Feleség: Itthon fekszel mellettem az ágyban ... Férj: Miért ébresztettél fel? Álmomban a milói Vé­nusszal vacsoráztam Pá­rizsban! Feleség: Bezzeg, erre nem sajnálod a pénzt, te srrvu- cig! Tormai László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents