Népújság, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-19 / 297. szám
♦ 10. NÉPÚJSÁG, 1981. december 19., szombat Hetven évvel ezelőtt, 1911. december 14-én elsőként érte el a Déli-sarkot az akkor már híres kutató, Roald Amundsen. Korábban már részt vett egy déli-sarki expedícióban, 1905 -06-ban elsőként kelt át az Északnyugatiátjárón, s 1911-ben Scott kapitánnyal versenyezve lett győztes az expedícióban. A kutatás lett a tragédiája is: 1928-ban Nobile expedícióját keresve eltűnt. Repülőgépét találták meg csupán. Mai összeállításunkban — igazi téli, „fagyos" témákat ajánlva — rá is emlékezünk, tisztelegve kutatói áldozat- vállalása, nagyszerű teljesítménye előtt. A „jövő század kontinense’* Képünkön egy, az Antarktisz Stoningen-szlgetén megtelepedett angol kutatóállomást láthatunk Talán sehol olyan példás összhang nem alakult ki az emberi kutatómunkában a különböző országok között, mint a Föld legnéptelenebb kontinensén, az Autark ti - szón. Több mint húsz ország kutatói vesznek részt a szinte emberfeletti munkában, hogy megfejtsék a hatodik világrész titkait, megtalálják a természeti kincsek feltárásához vezető utat. A geológiai felmérések tanúsága szerint 1700 méter mélységig 14 millió négyzetkilométernyi jégtakaró súlya nehezedik e másfél európányi, elsüllyedt földrészre, melyen nem nő növény vagy fa, peremének szélén is csupán moszatfé- lék találhatók. Az ember csak századforduló után talált el e területre, melyet ezer kilométer jeges óceán- víz választ el a legközelebbi lakott területtől. Elsőként 1911 decemberében. a norvég Amundsen tette lábát a hatodik földrész jegére, aki aztán soha nem is tért visz- sza onnan. Egy angol sarkkutató csoport „ annak idején két és fél 'hónap alatt tette meg azt az 1350 kilométernyi utat az Antarktiszon a Déli-sarkig, amit ma egy repülőgép két órán belül elér. Ma már több mint 70 kutatóállomás működik az Antarktiszon, melynek területe a világ valamennyi országa előtt nyitva áll a kutatómunkára. Az expedíciók többségét azonban ma még a két ^legtehetősebb” ország, Egyesült Államok és a Szovjetunió indítja a jeges kontinensre. Különösen megnőtt az érdeklődés az Antarktisz iránt, mióta kiderült, hogy jégpáncélja alatt 85 milliárd köbméternyi földgáz, és 6 milliárd tonna kőolaj jelenlétét feltételezik a tudósok, akik egyébként hatalmas szénmezőket is jeleznek. És egyelőre fel sem mérhető az ott rejtőző különböző ásványi anyagok mennyisége. Ügy vélik, hogy a hadikiadások akár csak 20 százalékos csökkentése árán is megoldhatók lennének legalább egy évszázadra a világ energia-, nyersanyag- és élelmezési gondjai az Antarktisz kincseinek kiaknázása révén. Szovjet jégtörők Sarkvidéki expedíció A tudomány és technika egyik kiemelkedő eredménye a szovjet atomjégtörő flotta. Három évtizeddel ezelőtt bo. csájtották vízre a világ első atomjégtörő hajóját, amely a „Lenin” nevet viseli. Ez idő alatt sok ezer mérföldet tett meg a Déli-sark jéghegyei között, számtalan áruval megrakott hajónak nyitott utat. Vízre bocsájtása után jelentősen megnőtt az északi-tengeri utak hajózási idénye, sőt a tengeri karavánok haladási sebessége is. A kísérleti példányként épített hajó tapasztalatai alapján a nukleáris energia elterjedt a nagy hajókon. A szovjet sarki flotta első példányát a jégtörő hajók új nemzedéke váltotta fel — a még nagyobb teljesítményű „Arktyika” és a „Szibir”. Az atomjégtörők teszik lehetővé a teherszállító hajók közlekedését az egész északitengeri útvonalon. Egyes szakaszok így egész évbep hajózhatóvá váltak. Minthogy Szibéria hatalmas ipari építkezések, új nagyipari létesítmények, gyorsan növekvő városok és települések, fejlődő, gépesített mezőgazdaság színhelye, működésük rendkívül jelentős a szovjet népgazdaság számára. Az Észak—27. tudományos expedíció keretében szovjet kutatók csoportja dolgozik a Sarkvidéken. A Jeges-tenger komplex tanulmányozására három éve megkezdett munkát folytatják a Szovjetunió. Kanada és Grönland közötti vizek teljes térségében. Tervek szerint a sarkvidéki medence 175 pontjára szállítanak repülővel kutatócsopor- • tokát. Egyikük a Föld „kobakján” — a földrajzi Északi-sarkon szállt ki. A Polex nemzetközi sarki expedíció keretében többek között le akarják fényképezni a Jegestenger egész medencéjét, megvizsgálják bolygónk Jégsapkájának legalsó régióit és egy sor, a napsugárzás kutatásával kapcsolatos kísérletet is végeznek majd. Alapozás — jégből A Melville-félsziget (Kanada) északi részén földgázt találtak. Feltételezték, hogy ez az előfordulás a tenger irányában is folytatódik. A Self fölött azonban a jég 12 kilométer távolságig csupán két méter vastag, s ez nem elegendő ahhoz, hogy egy 500 tonnás fúrótornyot és tartozékait megtartsa. A szakemberek a természet segítségével építettek a fúrótorony alá alapzatot, tiszta jégből. A jéggátakkal határolt 130 méter hosszú és 70 méter széles területen lyukakat fúrtak a Jégbe. Motoros szivattyúkkal felhozták a tengervizet, amely ezen az alapzaton szétfolyt, és 24 órán belül megfagyott. Naponként 3 centiméterrel vastagodott Így a jégpáncél. Amikor öt méter vastagságúvá nőtt, már elbírta a fúrótorony terhét, s megkezdődhetett a kitermelés. Importált jéghegyekből ivóvíz Földünk édesvízkészletének kevesebb, minit egy százalékát találjuk viszonylag könnyen hozzáférhető helyen; folyókban, tavakban és a föld alatt. A többi a gleccserekbe és a sarkvidéki jégsapkákba van zárva, méghozzá kb. 90 százalékban az Antarktiszon. Napjainkban az ivóvíz is az energiahordozókhoz és nyersanyagokhoz válik hasonlóvá, minthogy egyre szűkösebbnek bizonyuló készleteiért egyre többet kell fizetni. Egyértelmű a következtetés: meg kell Vizsgálni, hogy a sarkvidékekről jéghegyek formájában szállított ivóvíz állná-e a versenyt a tengervíz só- talanításával nyerhető ivóvízzel szemben. A fantasztikusan hangzó ötlet egyébként nem is új: 1890 és 1900 között rendszeresen vontattak ki jéghegyeket Dél-Chiléböl Valpa. raisóba, sőt, a perui Callaóba is, 3900 kilométer távolságra. De ez még a modern hűtőipar korszaka előtt történt, s a vállalkozás jég beszerzésére irányult. A közelmúltban viszont a nagyon vízszegény, de ez idő szerint tőkeerős Szaud-Arábia karolta fel a jéghegyek importjának az ügyét. A sivatagi állam csak drága és drágább víz között választhat: a tervek szerint hat év múlva már napi hétmillió köbméter édesvizet nyernek majd a tengervíz sótalaní. tásával. De ez az új iparág rendkívül energiaigényes és erősen szennyezi a környezetet, ezért érdemesnek tűnik minden felvetendő alternatívát komolyan venni. 1977. június végén Párizsban szakértők egy csoportja arról biztosította a Szaúd- Arábia vízellátásáért felelős Mohamed A1 Faisal herceget, hogy az Antarktiszról édesvizet szerezni, nem csupán technikailag lehetséges, de 30—50 százalékkal olcsóbb, mint a tengervizet sótalanítani. Műholddal választanának ki egy lehetőleg szabályos téglatest alakú, a közepesnél kisebb (kb. egy kilométer hosszú, 300 méter széles, jéghegyet az Antarktisz atlanti-óceáni partjáról frissen leválók közül. A jéghegyet a tetejébe mé- lyesztett. hatalmas vascölöpökhöz erősített kötelekkel vontatná három hajó. A jéghegyet valószínűleg megpróbálják áramvonalasabbra (nagyjából hajó alakúra vágni), de nagy tömege miatt így is, csak lassan haladhat. A tervek szerint, egy hét alatt gyorsulna fel kb. óránként 30 kilométeres sebességre. A következő feladat annak megakadályozása, hogy a jéghegy megolvadjon. mialatt áthalad az Indiai-óceán meleg vizén. E célból hatalmas plasztikfóliába burkolnák: ez megakadályozza, hogy a víz. a jég mellett állandóan melegebbre cserélődjék. Az igazi nehézségek a megérkezésnél kezdődnek. Az Adeni-szoros túl sekély egy „gazdaságos” méretű jéghegynek, azért az egy darabban nem juthat el a vörös-tengeri Jeddába. Vagy * szeletekre vágva kell oda- húzni, vagy felolvasztani Ádennél és a vizet továbbszállítani. Az itt felmerülő költségek tennék ki a víz árának nagy részét. Ha eddig óvni kellett a jéghegyet az olvadástól, most probléma megolvasztani: ez sokkal több energiába került, mint a vontatás. Bármekkorák legyenek is a nehézségek, könnyen elképzelhető, hogy a jéghegyek importálására a nem túl távoli jövőben sor kerül. Fagyhalál vagy kihűlés? Nálunk nem túl gyakori, de téli időszakban olykor előfordul a fagyhalál vagy másként, megfagyás. Sokan úgy képzelik el a fagyhalál bekövetkezését, hogy amikoraz emberi test hőmérséklete a fagypontra süllyed, az életműködés megszűnik, és az ember meghal. A szóhasználat alapján ez az elképzelés tulajdonképpen jogos lenne, hiszen fagyáson általában a közönséges hőmérsékleten folyékony halmazállapotú anyagoknak a megszilárdulását értjük. Bár az emberi test tömegének nagyjából 60—65 százaléka víz, az életműködés mégsem a test víztartalmának a megfagyásakor Szűnik meg, hanem ennél sokkal hamarabb, hiszen az élő sejtek rendkívül érzékenyek a hőmérséklet változásaira. Az emberi test belsejének hőmérséklete rendes körülmények között 37 C-fok körül van. A hőmérő az egészséges ember hónaljában 36 fokot mutat, a bőr többi részének a hőmérséklete azonban átlagosan csak 34 fok. Az ilyen hőfokú fürdőt közömbösnek, az ennél alacsonyabb hőfokút pedig már hűvösnek érezzük. Hasonló a helyzet a levegőn is. Ruha nélkül már 25 fokos környezetben is kellemetlenül érezzük magunkat, 20 foknál erősen fázunk, 15 foknál pedig didergőnk. A szerveret védekezik A lehűlés ellen szervezetünk úgy védekezik, hogy a szokásosnál kevesebb meleget ad le, ugyanakkor a test belsejében fokozza a hőtermelést. A bőrerek összeszűkülése — ez a bőr elhalvá- nyodásában nyilvánul meg — csökkenti a hőleadást, a didergés pedig — izommunka lévén — hőt termel. Súlyosabb esetben akcióba lép a kémiai hőszabályozás is, amely a szervezetben végbemenő égési, oxidációs folyamatok élénküléséből áll. Az alacsonyabb hőmérséklethez való alkalmazkodás azonban csak bizonyos határig lehetséges. A szervezet kihűlésének tünetei általában két szakaszban jelentkeznek: az eredményes védekezés idején az izomműködés, a vérnyomás, a légzés és a szívműködés fokozódik, és gyorsul az anyagcsere. Később bekövetkezik a bénulási szakasz: álmosság, bénultság lép fel, a légzés lassúbbá válik, a szívműködés lanyhul, é6 a vérnyomás csökken. Mindez fokozatosan az idegközpontok károsodását, és az anyagcsere csökkenését idézi elő. A kihűléses halál tehát végső fokon az anyagcsere csökkenése és az életfontosságú szervek működésének megszűnése következtében lép fel. A tapasztalat szerint a halál a test hőmérsékletének 25 fokra való csökkenésekor következik be. A fagyhalál tehát nem igazi meg- fagyás! Eleven ember tulajdonképpen sohasem fagy meg, hiszen jóval előbb elpusztul kihűlés következtében. Később persze a holttest — víztartalmának megr fagyása miatt — merev tömeggé válhat, ez azonban már jóval a halál beállta után következik be. Eszerint tehát a „megfagyás” helyett helyesebb volna „kihűléses halálról” beszélni, hiszen az úgynevezett „fagyhalál” nemcsak nulla fok hőmérsékletű levegőben, hanem ruhátlan emberrel akár egy hűvös tavaszi éjszakán is megtörténhet. Mi a teendő? Elavult az a régi, sokáig életben volt felfogás, hogy a megfagyott testrészt hóval kell dörzsölni, és a megfagyott tagot csak nagyon lassan szabad felmelegíteni, mégpedig hideg vízben. Üjabb kísérletek bizonyították: a megfagyott végtagok megmentése gyakrabban sikerül úgy, hogy meleg fürdőben gyorsan felmelegítjük őket. A hóval dörzsölés szétroncsolja a bőrtakaró sejtjeit, és ebből fertőzés, szövet- elhalás következhet, s szükségessé válhat a végtag műtéti eltávolítása, az amputá- ció. Nagyon fontos, hogy a fagyott részeket kíméletesen kezeljük. A megfagyott szövetek fel- melegítésének gyors módja a kéznek kellemes, meleg fürdő, amely azonban ne legyen melegebb 40 C-foknál. A végtag felmelegedését az jelzi, hogy a kéz vagy a láb ujjai ismét rózsaszínűvé válnak. Ekkor abba kell hagyni a fürdőt. Ha az orr, vagy a fül fagy meg, meleg vízbe áztatott finom textíliát tegyünk rá. Minden esetben a lehető leggyorsabban orvost, mentőt kell hívni. A fagyhalál tehát nem feltétlen fagypont alatt következhet be. Nagy veszélyt jelent azoknak, akik hideg időben valamilyen okból nem tudnak mozogni, pl, részegség miatti mozgásképtelenség miatt. De előfordulhat hegymászóknál is, akik pl. az idő rosszra fordulása miatt nem térhetnek vissza támaszpontjukra, vagy barlangban eltévedésnél, akik nem kellő szakértelemmel összeállított felszerelésük, vagy világítási lehetőség hiánya miatt a barlangban rekednek hosszabb időn át. Az átlagos hőmérséklet pedig a barlangokban plusz 10 fok. T. M. összeállította: Hekeli Sándor
