Népújság, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-19 / 297. szám
NÉPÚJSÁG, 1981. december 19., szombat 5. Furcsa, érdekes világ ez itt, a hegyen. Ahogy zümmögve húzott fel az autó a szerpentineken, egyre csak az járt az eszemben, hogy a „lentiek” akaratlanul is csodálkozva, ámuldozva jönnek ide „fel”, mintha nem is a Mátrát, hanem a Kilimandzsárót akarnák megmászni. Ebben a mi kis hazánkban a Mátra a — hegy. .. .és van még egy érdekessége a Galya utáni vidék, nek. A „három szentek” falujában — a szlovákok az őshonosok. Nagy-Palócország közepében ez itt egy kis szlovák sziget. Sziget? Már nem választja el átlábolhatatlan víztenger az „anyaföldtől”. Az idők hullámverése kavicsokból építette ki a biztonságos földsávot. Egyszóval: érdekes helyez a Mátraszentimre. A fiatalok - igen Nemcsak Szarvasról Egyáltalán nem kelt meglepetést bennem, amikor kiderül, hogy az iskola igazgatója Szarvas mellől, Kardosról érkezett. Természetesen magyarnak vallja magát, de az anyanyelve szlovák. Az óvodában Zakupszky László- né vezető óvónő mit is felel, hetne a kérdésre mást, mint azt, hogy: — Igen, én is Szarvasról való vagyok, de az oklevelet a budapesti szlovák nyelvű képzőben szereztem. Az óvó. dában is tartunk szlovák nyelven foglalkozást. A gyerekek szeretik, nem húzódoznak tőle. — Én Budapesten születtem és pályázat útján jöttem ide tanítani — tudtam meg Thurnay Balázstól. — Mindig is tetszett ez a hegyvidék. Szüleim sem akartak lebeszélni róla. És más sem volt, aki... Jól megtermett, jó svádájú fiatalember, igazán nehezen érthető, hogy nem akadt lány, aki meghökkenten kér. dezte volna: — Te innen, a fővárosból akarsz elmenni a hegyre? ... — Nagyon jól érzem magam. Van egy szolgálati rakásom, ami kétszobás és nagyon kényelmes. Igaz, kicsit drága a bére, havi négyszázhúsz, de komfortos. A szüleim már meglátogattak, és nekik is tetszett minden. Tolakodásnak vehetne minden további kérdést. A személyes ügyek senki másra nem tartoznak. Nemcsak igével Lehet bármilyen bőséges a lélek tápláléka, a testnek is szüksége van a mindennapi kenyérre. — Jól állunk a választékkal is, a kínálattal is — mutat szét a polcokon az ABC- ben Szabad Tamásné, az üzlet helyettes vezetője. —Kenyér, tej, péksütemény frissen érkezik minden reggel. Hentesáruból annyi van, hogy... A FÜSZÉRT rendszeresen szállít. Ha nem is mindig mindent, mint amit rendeltünk. Ilyenkor vagy a férjem megy áruért, vagy a csoportvezetőnk segít. Mostanában „csak” 5— 600 000 forint a havi forgalmuk, de nyáron az egymilliót is eléri. És kettős ünnepieken? — Mindig marad ki kenyér is, más is. — Hogyan tudják követni a változó turistaforgalmat? Megbocsátón mosolyog, mint aki azt mondja, látszik, hogy nem szakmabeli. — Mindig van rátartásunk. Néhány lépéssel arrébb a ZÖLDÉRT kis boltjában Svraka Ivánná kérdi, mi tetszik. Kérdezheti, mert van mit kínálnia. — Ami kell egy háztartáshoz, azt itt mindig meg lehet vásárolni. Egyedül a FŰSZERT. .. Legutóbb is kérdezem, miért nem hoztak ezt se, azt se? Tessék nézni: egy üveg zöldbab, egy borsó és...? Azt a választ kaptam,' mit képzelek én, ez nem a FÜSZÉRT boltja. Arra nagyon büszke, hogy az éves tervéhez, az egymillióhoz már nem sok van hátra. Űjabb néhány méter és a művelődési ház mozi vitrinjének a tetején egy plakát tűnik a szemünkbe: — Vas- és műszaki áruk vására. Bent azonban a nagyteremben. .. — Ruházati cikkeket hoztunk az abasári áruházból. Minden hónap közepén két Az utcán találkozók rövid kérdéssel köszönnek rá egymásra, amire azonnal érkezik is a válasz — szlovákul. Az iskolaigazgató „— miféle hátrány?” A tanácsháza bejáratánál ott a tábla a falon: Obecna Ra- da. — Az iskolánál rosszul írták ki — mondja az igazgató —, mert a Vseobecna egy szó, nem kell a V-t külön írni. Utána következik a Skola. A negyedik osztályos Szénást György (hívhatnak másként egy szlovák anyanyelvű gyereket?) arról mesél, hogy ő egészen más szlovákot beszél, mint a nagyszülei. — Nekem kell őket tanítanom — teszi hozzá mosolyogva. Társa Sípos Krisztina (?) legutóbb egy meséskönyvet olvasott. Találós kérdések is vannak benne. De én a feleletet letakartam, úgy adtam meg magamban. Általában jól válaszoltam. a kérdésre. Persze, szlovákul. Órarend szerint folyik a szlovák nyelv tanítása. — Nem kötelező, választható tárgy — jegyzi meg Blaskó György, aki tanítja. — Nagyon sokszor a magyar gyerekek is bent maradnak az órán. Nemegyszer ők is részt vesznek a szlovák nyelvű beszélgetésben. Megkérdeztem, volt-e már kellemetlensége bárkinek abból, hogy az anyanyelvét használta és nem magyarul beszélt? Értetlenül néznek rám. Mintha magán a kérdésen is csodálkoznának. A válaszul érkezett „nem” már teljesen felesleges volt. Kilencvenkét év — a kezeken, az arcon a történelem nyoma A gyönyörű óvodában is kétnyelvű a szó (Fotó: Kőhidi) Képek: KÖHIDI IMRE Gömörpapitban. Az ottani magyarokkal együtt. Éppen hogy hazaért tőlük a ház asszonya, a látogatóból. Ma mór nyugdíjasok, a férj kétezer, a feleség ezer- hétszáz forintot kap havonta. — Kell a kiegészítés hozzá, ezért vendégeket fogadunk nyaranta. Sok a munka azzal, de hát a pénzt nem adják csak úgy. Mondanom sem kell: jól élnek. Elégedettek. Soha senki nem tett nekik szemrehányást semmiért. Szelíd óvatossággal Rákérdeztem a községi tanácsnál, de Gyöngyösön is, mivelhogy Mátraszentimre város környéki község. — Nekünk semmi gondunk nincs abból, hogy a faluban nemzetiségiek élnek. Ott, a hegven még hozzátették: — Nézzék meg, új tanácsháza, új művelődési ház, új óvoda, még a templomunk is új. Az utak is rendben,- amennyire lehetséges. Építünk majd egy szép turistaházat, ahol szállást is kaphatnak a vendégek. A vízvezeték már él, a szennyvíz el. vezetése még a gondok gondja. De az akkora pénz...! — Az asszimilálódás azonban megállíthatatlan folyamat — jegyezte meg az iskola igazgatója, Blaskó György, — A mi családunkban is érzékelhető ez. Hogy mennyi idő telik majd el, mire az itteni szlovákok...? Pedig mindent megteszünk, hogy a tudatukat erősítsük. Minden segítséget is megkapunk minden hatóságtól. Mégis... Fáj? Bizonyára. Az, hogy az óvodában is tanulnak már szlovákot... ? Hogy időnként hallat magáról a felnőtt népi együttesük... ? Mi, magyarok igyekszünk megtenni mindent azért, hogy az imrei szlovákok megmaradjanak szlováknak? Nemzetiségi kérdés? Ugyan t Nálunk kinek kell ma pironkodnia azért, mert ősei nem Árpád leszármazottjai? Mégis, alig merjük említeni a hajdanvolt „magyarosítást”, a negyvenöt utáni áttelepítést és halálos bűn a szlovák helyett tótot mondani. Pedig ahogy a régi elnevezés kialakult, hiába tapasztott a valamikori úri gőg különböző jelzőt hozzá, az már a múlté. Ahogy a paraszt sem minősítő fogalom napjainkban, hanem közös név. Egy ősi foglalkozás megjelölése. De mi szégyenkezve kerül, getjük a tényeket. Mások helyett pironkodunk. Mátraszentimre a megmondhatója: édesanyja szelíd szaván nőhet fel nálunk minden kis emberke, akármilyen hangokból formálódnak is mondatokká a gondo. latok. A tiszta gondolatokból ugyanis csak tiszta tettek születhetnek. így valljuk. Szöveg: G. MOLNÁR FERENC gyerekem, mégis magamra maradtam. Most a menyem fogott el az utcán, hogy vett a névnapomra egy blúznak- valót. Nekem? Nekem ugyan nem kell. Hát mit tett? Bevitte a gangra, oda tette le. sem hinné el senki, hogy három férje volt, mire magára Az még, hogy múlnak az évek, természetes. De nagyon nem mindegy, hogyan. Ők is visszajöttek Még a ruhaneműek között válogatva . mondta Szabad Andrásné, aki végül is nem tudott a férjének megfelelő fehérneműt találni: — Persze, hogy sokan kimentek a háború után. A falu harmada ha itthon maradt, Járt ide egy ember, mi csak úgy hívjuk, a paprikás, mert paprikát árul a gyöngyösi piacon. Nem mondom a nevét, nehogy megtudják, ki ő. ó beszélte tele az itteni emberek fejét. De ő nem ment ám! Az új, tavaly elkészült templom építészeti szempontból is Akik mindenüket felpakol, figyelemre méltó fák a teherautóra és az üres napot vagyunk itt. Ha nem lenne ez nekünk üzletnek is jó, nem jönnénk. Az itteniek is megszokták már, hogy ezen a két napon majdnem mindent megvehetnek itt. A tájékoztatást Földházi Imrénétől kaptam. A vevők közül Gubala Rudolfné mégis úgy távozott, hogy nem tudta a lepedőt megvenni, mert már elfogyott, mire jött. Szabad Andrásné pedig csak „bekukkantott”, hátha talál valamit, ami megtetszik. Túl a kilencvenen Babusgatnivalóan törékeny asszonyka Radliszek Jánosné a maga kilencvenkét évével, vékonyka madárka testével, amivel fázósan odabújt a meleg sparheld mellé. Kendővel keretezett ráncos arcából azonban élénk tekintetű szem fénylik ki. — Jaj, lelkem, én már nem nagyon tudok enni, mert a gyomrom... 1 Mindenem fáj. Méghogy bort vagy pálinkát? Már csak a föld, a pihenés... Aztán egyszerre felélénkül, amikor hajdanvolt fiatal menyecskekora jön elő. Az erdő, a szénégetés, a napi ti- zenegynehány kilométer gyaloglás a boksáig, meg vissza, esténként a tűzhely, hogy másnap lehessen az emberének meleg ételt kínálnia. — Én magam dagasztottam a kenyeret is, magam is sütöttem itt, az udvaron, a kis kemencében. Egyszerre Szlovákul vagy magyarul hívták — a helytörténeti kiállítás tárgyai azonos emberi sorsokról árulkodnak négy kenyérnek való tésztát kellett kidagasztanom. Jó krumplis kenyereket sütöttem. Most a lányával, Radliszek Rozáliával él együtt. Róla maradt. Gyereke nem született. Hogy miből élnek? Abból a nyugdíjból, amit az édesanyja kap, meg a szociális segélyből. — Oda voltam szénát gyűjteni, a gazda nem is kért csak kétszáz forintot a fuvarért, amikor a fát kellett az erdőből hazahozni. Ennyi az öröme. A közeli szomszédból özvegy Finta Jánosné nyitotta rájuk az ajtót, aki naponta betér egy kis beszélgetésre. — Itt öregedtünk meg va- lahányan, a hegyen. Nekem is két férjem volt, az egyiktől is, a másiktól is született ház ajtaját becsukták maguk mögött, azok közül való Répái András és családja is. őket valamikor Randliszek- nek hívták. — Tudja, úgy beszéltek, hogy Szlovákiában a mieink között leszünk. Kapunk házat, földet, jó megélhetést. Mi is mentünk, a rokonokkal együtt. Kaptunk is lakást, egy olyan épületben, ahonnan a magyarokat kitelepítették. De a másik családot benne hagyták. Nem volt velük semmi bajunk. De... volt, ahogy volt..., mi csak vissza, ide, ahonnan elmentünk. Három hét múlva egy kis batyuval tértünk haza. A ház itt állt magában. Űjra kellett kezdenünk elölről mindent. A munka révén másodszor is sikerült talpra állniuk. A rokonok ma is kint élnek AZTÁN VISSZAJÖTTÜNK Mátraszentimre, a nemzetiségi falu
