Népújság, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-18 / 296. szám

4. "“T iX' ~ ‘k NÉPÚJSÁG, 1981. december 18., péntek A Hazafias Népfront megyei bizottsága előtt A közoktatás tárgyi feltételeiről Csütörtökön ülést tartott a Hazafias Népfront Heves megyei Bizottsága Egerben. Első napirendi pontként azoknak a tapasztalatoknak az értékelése szerepelt, me­lyeket arról szereztek, ho­gyan segít a társadalom a közoktatás tárgyi feltételei­nek megteremtésében. Az előadó, Jenei Artúrné, a művelődéspolitikai munka- bizottság alelnöke volt. Másodikként dr. Nagy Andor, a bizottság elnöke tartott tájékoztatót az el­nökség közművelődési tevé­kenységének eddigi eredmé­nyeiről, s az elkövetkező feladatokról. Akadémiai újdonságok ; Egy új sorozat első kiad­ványaként látott napvilágot, a magyar irodalom története 1945—1975 című kötet, A sorozatot a felszabadulás utáni magyar irodalom tör­ténetének a ' teljesség igé­nyére törekvő bemutatásra, összefoglalására szerkesztik. Az első kiadvány a korszak irodalmi életével és iroda- lomszemlóletének alakulá­sával foglalkozik. Magyarország történelmi kronológiája — ez a címe annak a most induló másik új sorozatnak, amelynek el­ső kötete a kezdetektől 1526- ig terjedően tartalmazza tör­ténelmünk eseményeit. A harmadik könyvújdonság: az Üj magyar lexikon kiegé­szítő kötete, ■ amely az 1962—1980 között — tehát a lexikon lezárása óta — bekövetkezett változásokról, jelenségekről ad tájékozta­tást. Újjászülető kőszobrok A Képzőművészeti Kivitele­ző Vállalat kőszobrászai új­ra faragják a műemlékek, a középületek megrongálódott, tönkrement szobrait. A kép­zőművészet „utcai” alkotá­sai az időjárásnak jobban ellenálló süttői mészkőből készülnek. A képen: Ez a szobor Bu­dapesten a Ferences temp­lomot díszíti majd (MTI fotó: KS) Kapcsoljunk az ötödik sebességre... ...hogy végre utolérjük magunkat Szalay István, a megyei tanács általános elnökhe­lyettese vezetésével tanácsi vezetők, az építőipari vál­lalatok irányítói, beruházók és tervezők találkoztak teg­nap Egerben, hogy az okta­tás szakembereivel egyeztes­sék a VI. ötéves tervre ter­vezett iskőlaépítési prog­ram gyorsításának lehetősé­geit. Megyénk tanteremgondjai közismertek és mindennapos témái a fórumoknak. Azon­ban az elmúlt időszakban sem sikerült ezen enyhíteni. Dr. Hortobágyi István, a megyei tanács tervosztályá­nak vezetője ismertetőjében felsorolta azokat az okokat, amelyek késleltették és kés­leltetik még ma is a lema­radások pótlását. A tanácsok részéről késik és nem elég körültekintően valósul meg az építkezések dokumentá­cióinak előkészítése. Túlsá­gosan és indokolatlanul las­súak a megbízási és döntési folyamatok. A résztvevők (a tanács, a beruházó, a ter­vező, a kivitelező) között nem elég szoros, őszinte, korrekt és célratörő a mun­kakapcsolat. Ezek vezethet­tek odáig, hogy az ország­ban Heves megyét mint a „rossz példát” emlegetik. A jövőben az illetékeseknek legfontosabb feladatuknak kell tekinteniük, hogy ez az állapot megszűnjék, és az építkezések üteme gyorsul­jon. A VI. ötéves tervben 180 tantermet kell átadni He­vesben. Közülük hetven munkálatai biztosnak, gond­mentesnek ígérkeznek, míg 74 tartozik a „problémás” ^kategóriába. 42 helységnél csak a fokozott ütemnél je­lentkezhetnek előrelátható­an gondok. A „gyorsítás” el­sősorban a tantermekre vo­natkozik, ezért a meghívot­tak egyeztették a már meg­kezdett, vagy a tervidőszak­ra tervezett általános isko­lai építkezések és bővítések tekintélyes sorát. Egyenként nézték át és mondták el gondjaikat, problémáikat, valamint tették fel kérdé­seiket partnereiknek. Arra is felhívták a figyelmet, hogy milyen fontos szerepe lehet az akcióban a társa­dalmi munkának. Az el­hangzottakról nemcsak jegy­zőkönyv, .de magnófelvétel is készült (az ígéret elszáll, a magnószalag megmarad!), hogy a későbbiekben ez is hatékonyabbá tehesse mun­kájukat. Az elkövetkezendőkben háromhavonta újra össze­hívják a szakemberek „ta­nácsát”, hogy naprakészen észrevételezték az időközben jelentkező problémákat, és megoldják azokat. Hogy végre utolérjük magunkat, és végre „ne kelljen szégyen­keznünk ország-világ előtt”... (szilágyi) Vakáció Küszöbön a téli szünet, a vakáció! Reméljük, megembereli majd magát az időjárás is, és szép telünk lesz. — Várod-e már a vakációt? — Nagyon! Meg a szép, téli, havas időt! — Mivel töltőd majd a vakációt? A hetedikes Jóska gyerek gondolkodik, látom az arcán, hogy nincsenek előre kigondolt tervei. — Mégis! — Bejárok majd az úttörőházba, sokat olvasok, mert sze­retek! olvasni, a téli szünetben ráérek majd tv-t nézni is... Meg moziba járok. Meglep a válasz. Ezért — csak úgy biztonság kedvéért — megkérdezek még három ismerős gyereket: mit kívánnak csinálni a vakáció alatt. Jól sejtettem! A válaszok között atlig-alig akad egy-egy óhajtás a szép téli havas túrákra, a hócsatáikra, a sízésre, a ródlizásra. Előszedtem a napokban szerzett friss információkat, ame­lyek enyhén szólva meghökkentőek. Pontos felmérések alap­ján például megállapították, hogy az iskolába járó mai gye­rekek átlagosan — tanítása idő alatt — napi 20 percig tar­tózkodnak mindössze szabad levegőn. Az egyik szakember erről így nyilatkozik: — A gyermekkorban rájuk kényszerített mozgáshiány- az életben már sohasem pótolható. A levegő, a mozgás hiánya elsatnyítja az izmokat, erősen gyengíti a szervezet ellenálló képességét. Ugyanakkor bebi­zonyították azt is, hogy a rendszeresen sportoló, sokat moz­gó felnőttek háromszor kevesebbet hiányoznak a munkáiból, mint társaik. Nem véletlen tehát, ha egyes tőkés országok­ban a gyáros csak akkor veszi fel a munkást, ha aláfrjai a nyilatkozatot, amely szerint rendszeresen részt vesz a mun­kahelyi testedzésen. Ezek az urak ugyanis tudják, hogy a torna, a mozgás után következő két-három órában a mun­kások munkateljesítménye sokkal gyorsabb. Tehát nyereség nekik a Látszólagos időveszteség. Tovább beszélgettünk az egyik nyolcadikossal: — Te napi 23 órát töltesz zárt helyen? — Így szoktam meg! Ha sokat gyalogolok, fáj k bokám... — Van szöges talpú bakancsod, hátizsákod? Nevet és úgy néz rám mintha nekem kellene szégyelnem magam a kérdés miatt. Később régi telek, karácsonyi vakációk jutnak az eszembe. Napok, amikor úgyszólván reggeltől estig szánkoztunk, faku- tyáztunk a jégen és este már a tóra jött értünk anyánk, hogy hazakiabáljon bennünket. — Egész nap 'kint csavarogtok! És jól kifáradva, kipirult arccal indultunk hazafelé. Itt a vakáció most is! Pedagógus és szülő gondja legyen a szobá­hoz szokott gyerekeket újra a szabadba, a levegőre szoktat­ni. Legalább most pótoljanak valamit a mulasztottakból. Szalay István Vendégfogadó a madaraknak Ezir mana onlanador-i? r • • Ért On engem barátom? 9 Pyccico- HyBauicKo— BeHrepcKKÜ ® PASrÓBOPHMK Bbipäcna— säBauuia»­seHrpna ® KAJ7A9Y KÉHEKW Orosz* csuvas- magyar © TÁRSALGÓ (Fotó: Kőhidi Imre) A közelmúltban a posta érdekes és hasznos könyvet hozott Csuvasiából. Több éves előkészítő munka után megjelent Mihail Ivanovics Szkvorcovnak, a Csuvas Ál­lami Egyetem docensének és Zahemszky Lászlónak, a Ho Si Minh Tanárképző Főis­kola adjunktusának közös munkája — az orosz—csu­vas—magyar társalgó. Egyre jobban nő az ér­deklődés szovjet testvérme­gyénk élete, kultúrája, szo­kásai és nyelve Iránit Erről tanúskodnak azok a baráti szálak, amelyek a csuvasiai és a Heves megyei vállala­tokat, üzemeket, iskolákat és társadalmi szervezeteket összefűzik. A gyakori dele­gációcserék és egyéni láto­gatások alkalmával a nyel­vi korlátok sokszor megne­hezítették a gondolatcserét. E 134 oldalas társalgó összeállítói nagy hiányt pó­toltak, amikor három nyel­vű könyvüket közreadták, mert a mindennapi élet té­maköreinek szókincsét, tár­salgási kifejezéseit tették közkinccsé (szálloda, utazás, ismerkedés, család', baráti ta­lálkozó, kultúra, művészet, étterem, üzlet, posta stb.). Eger és Csébokszári kultu­rális és történelmi látniva­lóiról is képet kapnak a könyv használói. Mivel a társalgó korláto­zott, tisztán gyakorlati cé­lokat tűzött maga elé, ter­mészetesen nem lehet egyik vagy másik nyelv rendszer rés. elmélyült tanulmányo­zásának eszköze. A könyvecske színes ki- egészítője az a melléklet, amely az ócsuvas (óbolgár) nyelvből a magyarba került szavakat tartalmazza. ízelí­tőül, megemlítünk néhány ilyen jövevényszót: ulrna, — alma, urpa — árpa, aka — eke, kacsaka — kecske, sur— sár, takana — teknő, csavka — csóka, szuhal — szakáll A szerzők a magyar mon­datok és szavak kiejtését cirill betűs fonetikai átírás­ban is megadják, s ez nagy­ban megkönnyíti a könyv használatát. Az is előnyére szolgál, hogy a szerzők le­vélmintákat is mellékelnek. A Csuvas Könyvkiadónál 1981-ben megjelent Orosz— magyar—csuvas társalgó magyarországi terjesztésé­re aligha számíith altunk, mert a példányszám alig éri el a háromezret. Gyakori hasznánál fogva nagy szük­ség lenne arra, hogy Heves megyében is megjelenjen. (S. A.) Egyetemi dokumentumok A pécsi tudományegyetem baráti társasága elhatározta, hogy összegyűjti az egyetem történetével kapcsolatos dokumentumokat, fényképe­ket és egyéb tárgyi emléke­ket. Kérik azokat a volt ok­tatókat és hallgatókat, vala­mint más személyeket, akik­nek birtokában ilyen anyag van, és hajlandók azt fel­ajánlani a tervezett egyetemi gyűjtemény számára, küld­jék el a rektori hivatal cí­mére: Pécs, Rákóczi út. 80. 7622. óriási vendégfogadóvá vált a vonuló madarak számára az ország legdélibb halasta­va: a sumonyi tórendszer. Az ornitológusok mintegy negyven madárfajt figyeltek meg ezekben a napokban a víz környékén, köztük több ritka faj példányait A tó különleges vendége egy büty­kös ásólúd, amely egy évti­zedben legfeljebb egyszer vagy kétszer látható nálunk. Az Északi- és a Keleti-ten­ger partvidékéh. élő madár onnan kapta a nevét, hogy a földbe vagy homokiba ásott üregekben költ. Megszámol­tak harminc nagykócsagot és ötven szürkegémet, ezek rendesen a Földközi-tenger partvidékén telelnek. APÁTI, MIKLÓS 1. rész .. .hiszen engem sem a gó­lya költött, sajnos. Mindent a nővéremnek köszönhetek. Ezt a történetet is tőle tu­dom, apám és anyám rábó- lintottak. Minden megtör­tént, és minden így történt meg. Nővéremet erősen élkapat- ták. Megkapott mindent, amit az ötvenes években egy munkásgyerek megkaphatott. Csak kiejtette a száján, hogy „biciklit szeretnék”, ponto­sabban „bicikjit akajok” — és az első karácsonyra meg is lett. Igaz, a lakásból ki kellett hordani a hirtelen fölöslegessé vált ingóságokat, az asztalt, a székeket, a kis- sámlikat, a mosdáshoz szol­gáló lavórt, az ivóvizet őrző vödröt, mert csak így lett elég hely a nővérem bicikli­zéséhez. A szalmazsákokat apám gondosan nekitámasz­Jotta a falnak estére, csak a vaskályha világított, meg a karácsonyfán a gyertyák, és a nővérem, aki akkor még ötéves se volt, végre bicik­lizhetett a szobában, körbe- körbe. Néhány kör után a háromkerekű, zakatoló jó­szág keringése elálmosította, rádőlt a kormányra, orrocs­káját a hideg csengőre il­lesztette, és elaludt. Apám visszarakosgatta a szalma­zsákokat, anyám megágya­zott, lábtól egy kispárnát ra­kott le a nővéremnek (mond­tam már? Katalinnak hív­ják), Katalin kettőt piszkált az orrán, és már aludt is. Apám még visszahordta a szobába az udvaron fölhal­mozott értékeinket, a már elősorolt asztalt, széket, sa­többit, és azt mondta anyám­nak: — Láttad, milyen boldog a gyerek? Anyám valami mást lát­hatott, talán a megbolyga­tott szegénységet, amiből so­ha, egyetlen hétre sem si­került kimásznia — és, ka­rácsony ide, karácsony oda, csak ennyit vakkantott lát­hatóan idvezült mosolyú apámnak: — Mert te is megveszel mindent annak a kurva kö- lyöknek! Mi meg koplalunk, mint a cigány kutyája! Apám elhallgatott, elszo- morodott. ö olyannak kép­zelte a karácsonyt, ami nem is illik az év többi napja közé. E napon például ném káromkodik az ember. És nem veszekedik a feleségé­vel. Hanem énekel inkább. Miféléket? Olyan angyalos énekeket. S ha azok elfogy­tak — márpedig hamar el­fogytak, lévén szüleim szo­morú vallástalanok —, jö­hettek a nóták. Apám ked­venc nótája az „Ellőtték a jobb karomat, folyik, piros vérem” kezdetű volt, meg az, hogy „Ha meghalok, szé­les úton vigyetek, babám kapujába le is tegyetek”. Ezt a dalt a nővérem is szerette, s míg nem volt biciklije, ő szokta biztatni apámat, hogy énekelje végig, újra és újra a fájdalmasan hömpölygő, szívszorítóan érzelmes stró­fákat. De most aludt, és nem kér­hette apámat, hogy daloljon. Apám ettől is zavarba jött. Máskor volt, aki biztassa. Most semmi. Csöndben ült a szalmazsák szélén, a dózni- jából cigarettát sodort, s mikor már égett rendesen a dohány, fölállt, a kályhával kezdett foglalkozni. Megpisz­kálta a rostélyt, dobott a tűzre egy lapátnyit a doro­giból, mert ilyenkor, ünne­pen, a drágábbikból tüzelt, lépett a szobában kettőt-hár- mat, és visszakuporodott a zsákra. Szívesen dohányzott volna így, akár órákon át, de anyám, aki közben apet- róleumfőzőn elkészítette, vagy inkább megmelegítette a vacsorát, odaszólt neki. — Kész a vacsora, jöhet enni! Aki akar... — Megyek... — mondta apám, mint aki hosszú, ne­héz útra indul. Közben teljesen besötéte­dett. Anyám fölpattant az asztal mellől, hogy meggyújt­sa a lámpát. Ez máskor apám feladata volt, hason­lóképpen a lámpaüveg pu- colása is. Apám komoly arc. cal, elmélyülten tudott bab­rálni a kanócon, leégett vé­gét óvatosan, egy használt zsilettel leoperálta, a másik végét kicsit megbolyhozta, hogy könnyebben jusson a kanóc az életadó szénhidro­gén-származékhoz. Az üve­get két-három naponként újságpapírral pucolta, nehéz kezének minden óvatosságá­val bújtatta bele az alkal­mas méretűre összesodort Szabad Népet. (A Sportot nem, azt gyűjtötte.) A papí­ros magára szedte a' kormot, a lámpaüveg megtisztelt. De most, hogy anyám egyszerű, paraszti mozdulatokkal meg­gyújtotta a lámpát, megint tennivaló és szertartások nél­kül maradt. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents