Népújság, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-17 / 295. szám

NÉPÚJSÁG, 1981. december 17., csütörtök 5. KAMBODZSA / Újjászületett élet A Kambodzsai Népköztár­saságban lassan begyógyul­nak a sebek, amelyeket a Pol Pót-rezsim rémuralma okozott. Nem egészen há­rom évvel a felszabadulás után az egész országban visszatért az élet a rendes kerékvágásba. Az emberek tele bizalommal építik újjá­született hazájukat. Az idei tanévben például már ötezer általános iskola és óvoda működik, amelyekben 200 000-en tanulhatnak. A képen: évnyitó egy általá­nos iskolában, Phon Penh közelében. BULGÁRIA Az orvostudomány története A szláv orvosi szakszókincs megalapozása — A bogumil- mozgalom és az orvostudomány — Szerzetes gyógyítók „A bolgár orvostudomány története” címmel érdekes tudománytörténeti munkát jelentetett meg prof. Dr. Vera Pavlova és szerzői kollektívája. A nagyközönség számára is élvezetes olvasmányt nyújtó, 270 oldalas mű, egy orvostudományi könyvso­rozat első kötete. (A továb­bi kötetek az orvostudo­mány különböző szakágait, a sebészetet, a gyermek- és nőgyógyászatot, a szülésze­tet, a gyógyszertant és a kóresettant tárgyalják meg.) A most kiadott kötet -a bolgár orvostudomány ere­detéről, hatásáról és első századairól számol be, Is­merteti a X. században élt Joan Egzarh munkásságát, aki a világ teremtéséről írt „Sesztodnev” című művében megalapozta az első szláv anatómiai és fiziológiai szakszókincset. A szláv írásbeliségnek ez az első orvosi könyve a korabeli beszélt nyelven íródott, ezért' nyelvészeti szempont­ból is igen becses érték. Egzarh műve sokban hozzá­járult az orvosi ismeretek elterjesztéséhez, mert szá­mos gyógymódot és anató­miai megfigyelést is közöl. A történeti munka fog­lalkozik a bogumilmozga­lom orvostörténeti vonat­kozásaival is. Bemutatja a X. századi eretnekmozga­lom idején írt. bogumil- könyveket, amelyek gyógy­növények ismertetését és diéták receptjeit közlik, s utalnak a pszichikai gyó­gyításra és a hipnózisra is. Adatokat közöl e korszak legnevesebb bolgár gyógyí­tóiról, a bogumilista Jere- mija atyáról és Vaszilij Vracsról, akiket eretnekség vádjával 1111-ben máglya- halálra ítéltek. Megtudjuk a könyvből, hogy a XII. században a monostorokban virágzott, ki az orvostudomány. A mo­nostorokhoz kórházak, gyógyhelyek tartoztak. A kor egyik legjobb kórháza a Bacskovszki monostorban volt. A szerzetes gyógyítók általában 6 hónapot dolgoz­tak a monostori kórházak­ban, aztán mint vándor gyógyítók járták az országot. A Bacskovszki monostorban — amely akkor az orvos­tudomány nemzetközi köz­pontja volt — élt egy ide­ig Joan Petrici, a grúz tu­dós és filozófus, aki „Gya­korlat” címmel orvosi köny­vet írt. Ezt a könyvet a nyugat-európai orvosok is sokat forgatták. JUGOSZLÁVIA A nagy transzport Nagyszabású film forga­tását kezdik meg március­ban az újvidéki Neoplanta stúdióban. A film rendezője Veljko Bulajic. A nagy vál­lalkozás megeleveníti a vaj­daságiak ellenállási harcát a II. világháborúban, s ez­zel hozzájárul a Jugoszlávia népfelszabadító háborújáról és forradalmáról kialakított kép teljesebbé tételéhez. A stábot és a színészeket elsősorban újvidéki művé­szek közül válogatják. A felvételek legnagyobb részét a Fruska Gorában," a Sze- rémségben és Visnjicevo kö­zelében, a Bosut menti er­dőkben készítik. A nagy transzport című filmet várhatóan 1982. no­vember 29-én mutatják be. CSEHSZLOVÁKIA Társadalombiztosítás 68 milliárdért MOZAMBIK Mozambik Sziget — egykor és ma A Mozambiki Népi ” Köztársa­ság Nampula tartományának partjainál található Ilha de Mo­cambique: Mozambik Sziget. A szigetet a szárazfölddel egy híd köti össze, amelyet az 50-es években építettek. Mozambik Sziget partjainál ve­tett horgonyt 1498-ban Vasco da Gama, amikor India felkeresésé­re indult. A nagy világutazó emlékét a helyi múzeum őrzi. A sziget a portugál uralom előtt az iszlám kultúra egyik virágzó területe volt. A portugál hódítók, akik gyarmatuk szék­helyévé tették a szigetet, pom­pás palotát emeltek itt, amely magas rangú vendégeik fogadá­sára szolgált. Ma a palota mú­zeum. A múltat idézik a Cabaceira Grande erődítmény falai, az egykori pompás királyi lakhely, és a gyarmati stílusban épített házak sora. E romokban heverő épületek a portugál uralom első évtizedeinek emlékei. Ilha de Mocambique két négy­zetkilométernyi területe az or­szág legsűrűbben lakott része. Mivel ipara alig van, lakossága a szárazföldre járt át dolgozni. Az egyetlen jelentős gazdasági tevékenység a szigeten: a halá­szat. A halászzsákmányból a he­lyi szükségleten túl jut Nampula lakóinak ellátására is. Bár a portugál hódítók a ka­tolicizmus elterjesztésére töre­kedtek, a lakosság megőrizte mohamedán hitét. A muszlin la­kosság kései leszármazottai ma is sajátságos magatartást tanú­sítanak az új idők új jeleivel szemben. Nem szegülnek ugyan szembe a FRELIMO — Mozam­bik Felszabaditási Frontja törekvéseivel, de visszautasítják a részvételt a közcélú tevékeny­ségben. Erős ugyanis a körük­ben az egyház befolyása. Szi­lárdan kitartanak a mohamedán szokások — a többnejűség, a nők alárendelt szerepe — mel­lett. Mondani sem kell tehát, hogy a Mozambiki Nöszövetség- nek milyen gondjai vannak a szigeten. Az étkezési és a böjti szokások is a régiek, és ebből szintén jó néhány probléma szár­mazik. Például az állami isko­lákban mindennap étkeztetni akarják a gyermekeket, ez azonban a 40 napos Ramadan- böjt idején a szülők ellenállá­sába ütközik. Remélhető, hogy az iskola befolyása idővel erő­sebb lesz a beidegzett szokások­nál. Érdemes megemlíteni, hogy a fenti gondok az ország más tá­jain élő mohamedánoknál nem tapasztalhatók. Cabo Delgadóban, az első felszabadított területek egyikén számos muzulmán el­hagyta ősi hitét, a felszabadítók oldalára állt, sőt pozitív maga­tartást tanúsítottak azok is, akik hitüket ^megtartották. Csehszlovákia hazánknál gazdaságilag fejlettebb or­szág. A csehszlovák gazda­ság előnye az ipari fejlett­ségben j ut kifejezésre, a mezőgazdasági termelésben viszont mi tartunk előbbre. A csehszlovák gazdaság tel­jesítőképessége a mienknél magasabb fogyasztási szin­tet tesz lehetővé. Erre a fejlett gazdasági bázisra épül a szociálpolitikai jut­tatások, a társadalombizto­sítás rendszere is. A mai eredményekben fontos szerepe van a törté­nelmi előzményeknek. A csehszlovák munkásosztály már a két világháború kö­zött figyelemre méltó vív­mányokat harcolt ki. Erre alapozva a felszabadulás után, a szocializmus építé­se során megteremtették a fejlett társadalombiztosítás feltételeit. A szociális juttatások rendszere azonban a 60-as éveik gazdaságpolitikai hi­bái, valamint az 1968-as válság következtében elma­radt az igényektől. Csehszlovákia Kommunis­ta Pártjának 1971-ben meg­tartott XIV. kongresszusán — a szocialista társadalom konszolidációjának szerves részeként — jelentős szociá­lis programot hirdettek meg. A program célul tűzte ki a nyugdíjasok életviszonyai­nak javítását, a gyermekne­velés fokozott állami támo­gatását, a betegbiztosítás általánossá tétélét. az orvo­si ellátás színvonalának emelését. A társadalombiztosítás ke­retében a lakosságnak nyúj­tott pénzbeni juttatások az 1971. évi 40 milliárd koro­náról, 1980-ra 68,2 milliárd koronára emelkedtek (1 cseh korona jelenleg 1,7 fo­rintnak felel meg, ami a nemzeti jövedelem 14,5szá­— Nagy gondot fordítanak az ra zalékának felel meg. Ná­lunk 15 százalék.) Csehszlovákiában az el­múlt évtizedben a társadal­mi gondoskodás középpont­jába a gyermeknevelést és a sokgyermekes családok támogatását állították. Be­vezették az 500 korona ér­tékű anyasági segélyt. A gyermek születésekor nyúj­tott egyszeri támogatás ösz- szegét 1000 koronáról 2000 koronára emelték. 1973-tól számottevően növekedett a kettő és több gyermek után járó családi pótlék. Az ál­lam a fiatal házasoknak előnyös feltételek mellett kölcsönt juttat. Magyaror. szági példára bevezették a gyermekgondozási segélyt, a gyermek kétéves koráig. In­gyenes a tankönyvellátás és 10 éves korig a gyermekek közlekedése. Az óvodás ko­rú" gyermekek 83 százaléka jár óvodáiba. (Az óvodai el­látottság Magyarországon jelenleg 87 százalékos.) A csehszlovák társada­öregek egészségügyi ellátásá­(Fotó: CTK — MTI — KS) lombiztosítás fontos része az egységes és mindenkire ki­terjedő nyugdíjellátás. A nyugdíj korhatár a férfiak­nál 60, a nőknél — a gyer­mekek számától függően — 55—57 év. Az idős emberek 60 százaléka nyugdíjkorha­táron túl is dolgozik, kiegé­szítő keresetre tesz szert. A csehszlovák egészség­ügy rövid időn belül behoz­ta a gazdaságilag fejlett európai államokkal szembe­ni elmaradását. Jelentős kórházépítési akciót hajtot­tak végre. A kórházi ágyaik száma 200 ezer, 10 ezer la­kosra 130 (nálunk 90), ágy jut. Minden 315. állampol­gárra jut egy orvos (nálunk: minden 345-re). Lényegesen csökkent a gyermekhalan­dóság. A „borítékon kívüli” jut­tatások széles körét nyújt­ják a munkahelyek is. A vállalatok, üzemek, intéz­mények évi 25—30 milliárd koronát fordítanak dolgo­zóikra. SZOVJETUNIÓ r Az utolsó mohikán Észtországban (Leningrádi tudósítónktól) Tallinni kirándulásunk so­rán az Észt SZSZK főváro­sától nem messze autóbu­szunk váratlanul lefordult az országúiról. A keskeny bekötőút mellett tábla mu­tatja,' hogy Väena-Jesuuba, a „Préri” kertszövetkezetbe jutottunk. Erdős helység tá­rul a szemünk elé, s kísé­rőink mosolyogva magyaráz­zák, hogy meglepetést tar­togatnak a számunkra. Az erdő szélén wigwam­szerű ház áll. A wigwamnál faóriás — egy indián törzs főnöke fogadja csoportun­kat, a küszöbön pedig a ház gazdája, Elmar Kaints, az egyik észt színház gépkocsi- vezetője. i— Mikor a feleségemmel nyaralót készültünk építeni, keményen elhatároztuk, hogy wigwamot építünk. Mindketten nagyon szeret­jük ugyanis az indián törté­neteket — meséli Elmar Kaints. — Előtte persze több tucat ■ albumot és köny­vet néztünk át az indiánok életéről, hogy wigwamunk a lehető legtökéletesebben ha­sonlítson az észak-amerikai indiánok lakhelyéhez. Elmar körülvezeti csopor­tunkat a birodalmában és megismertet bennünket a ház sajátosságaival. Az egyik fal leengedhető, ezáltal a szoba lakóterét néhány négy­zetméterrel meg lehet nö­velni. Középen nyitott tűz­helyre hasonlító elektromos kandalló. — Csak fneg kell húzni a drótkötelet — magyarázza. Elmar —, és a padló mozgó része, akár a tündérrózsa sziromlevele megemelke­dik és a többi falhoz simul, így a ház ismét zárt terű lesz. A wigwam körül a tisz­tást Elmar igazi faszobrá­szati tárlattá alakította — fiai alkotásai állnak ott. A tizenkét éves Vahu és a ti­zennégy éves Tarv teker- vényes, göcsörtös' fagyökere­ket választanak ki munká­ikhoz. Kezük alatt a gyöke­rek kígyókká, madarakká, mezei állatokká változnak. Maga Elmar^ Kaints is szereti a famunkát. „Szob­raiban” könnyen felismerhe­tő a jávorszarvas zömök alakja, látható az őz köny- nyed futása; madarak, va­dak, mesebeli erdei lények figurái rajzolódnak ki. El­mar azonban a leggyakrab­ban Cooper regényhőseit „eleveníti meg”: Natty Bem pót, a vadászt meg az indiánokat: Csingacsgukot és fiát, Unkast, „az utolsó mo­hikánt”. (Zahemszky László) KNDK A Manpok-völgy és vízesései NDK II drezdai Rézkarc Múzeum új kincsei A Mjohjang— Szánt, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság egyik legszebb hegyvidékét az öt legjelen­tősebb hegyvonulat között tartják számon az ország­ban. Több hegycsúcsa, igya Csílszong-, a Vonman. és a Piro-csúcs1 1500 méternél magasabbra emelkedik. A hegyek erdőkkel borítottak, és igen sök ritka, gyógyha­tású füvet, növényt találha­tunk itt. Nemzeti és egyhá­zi műemlékek egész sora lelhető fal ezen .a vidéken, többek között a Pohjon, a Szangvon és a Hvadzsang templom. A Manpok-völgy legfőbb nevezetessége a vízesések egész sora. A szikláról le­zuhanó víz sok helyütt ta­vakat alkot. A leghíresebb a Murung-vízesés. Meredek szikláiról záporoznak le a vízsugarak egy széles me­dencébe, amely félkör alak­ban helyezkedik el a hegy lábánál, valóban páratlan látványt nyújtva. Nem ke­vésbé ‘lenyűgöznek az Un- szan., aJuszon- ésaPiszon- vízesések, amelyek vízsuga­rai helyenként kilenc su­gárban ömlenek 70 méter magasságról. Valóban hasonlatos ez a látvány az égbolt Tejútjá- hoz és így nem csoda, hogy a vízesések egyikét égbeli társáról . nevezték el. Ez az Unha_ (Tejút) vízesés. (BUDAPRESS — KCNA) A 80 éves Joachim Mayer, egy drezdai antikvárium tu­lajdonosa 525 lapból, 11 mappából és 100 rajzból ál­ló magángyűjteményt aján­dékozott a helybeli Rézkarc Múzeumnak. A gyűjtemény rendkívül értékes műveket tartalmaz: a Käthe KoMwitz 23, Danid Chodowiecki 153 alkotását, vallam-int Ernst Barlach, Ős- kar Kokoschka, Lovis Co- rinth és Otto Dix rézkarca­it. Az adományban megta­lálható néhány régi mester — Dürer Leyden, Callot-és Piranesd — lapjai is. Az 1876-ban alapított an­tikváriumban valaha igen értékes rézkarc«) i^t őriztek, amelynek nagy része a II. világháború során dpusz. tult. A Mayer-gyűjtemény da­rabjait előreláthatóan 1982- ben mutatják be a nagykö­zönségnek. összeállította: Gyurkó Géza

Next

/
Thumbnails
Contents