Népújság, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-16 / 294. szám
1981. december 16., szerda Százhatvanöt évvel ezelőtt hunyt el Benkő Ferenc, az első magyar ásványtan tudós, Tudományos munkál: „Köveknek és érceknek külső jegyeiről” c. fordítás, és ö írta „Magyar minera- lógia” címmel az első magyarnyelvű ásványtant. Száztíz évvel ezelőtt született Jordan Károly akadémikus, Kossuth-díjas matematikus. Egyetemi tanulmányait Párizsban, Zürichben, Manchesterben és Gertiben végezte, s 1895-től néhány esztendeig a genfi egyetemen oktatott magántanárként. Ugyanitt doktorált, kémiai tárgyú értekezésével. Hazatérve, a budapesti egyetemen végzett csillagászati és matematikai tanulmányokat ; 1906-tól 1913-ig a budapesti Földrengésszámoló Intézet vezetője volt. Munkásságának fő területe a valószínűség- számítás és a matematikai statisztika. Kutatásaival betetézte a valószlnűségszámítás klasszikus elméletét, s kritikájával elősegítette annak újaibb fejlődését. A Nap kél 7.26 órakor, nyugszik 15.53 órakor; a Hold kél 21.55 órakor, nyugszik 11.29 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ETELKA nevű kedves olvasóinkat! Sajátosan magyar név és az Attila — Etele női megfelelőjének tekinthető. Várható időjárás ma estig: keleten is felszakadozik a felhőzet, majd országszerte változóan felhős idő várható, szórványosan havazással, hózáporral. Hajnalban pára, helyenként köd. Az északira forduló szél Időnként megerősödik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2 és plusz 3 fok között. Világrekorder agancs Múzeumba került az új magyar világrekorder szarvasagancs. A zágrábi vadászati kiállításon nemzetközi zsűri bírálta el és 269,89 pontra értékelte az 1981. szeptember 15-én Pusztakovácsiban, Somogy megyében ejtett szarvastrófeát, melyet most a MÉM és a MAIZ ŐSZ vezetői hivatalosan átadták Szabó Lorándnak, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgatójának. A kapitális trófeát a múzeum kiemelt helyén, a látogatók december 16-tól tekinthetik meg. — NÉGYMILLIÓ FORINT, t Ennyi a Füzesabony és Vi. déke Takarékszövetkezet ke- recsendi kirendeltségének idea köles® nállomá n ya, amelyből az év folyamán legtöbbet mezőgazidasági hasznosításra adtak a falubelieknek. Kerecsenden ugyanis igen sokan fogla'l- . koznak, szerződéses sertés- hizlalással, de utóbb többen szarvasmarhatartásra is berendezkedtek.' A kirendeltség egyébként 1126 -takarékszövetkezeti tagot tairt nyilván, akiknek a betétállománya most, az esztendő végén megközelítette a 28 millió forintot. — GALÉRIABUSZ PESTRE. A közművelődés korszerű, összetett formáját képviseli a Hatvani Galéria által szervezett galériabusz, amely második esztendeje járja az országot, megismerteti utasaival egy-egy település kultúráját. Az idei utolsó galéria, busz szombaton, 14 órakor Pestre gurul, és résztvevői megtekinthetik a Hadtörténeti Múzeumot, találkozhatnak a Nemzeti Galériá. bán kiállító Herczeg Klára Munkácsy-díjas szobrászmű- vésznővel, este pedig Mesterházi Lajos „Pesti embereik’’ című színdarabját nézik meg a Thalia Színházban Nagy Attila, Drahota Andrea, Bitskey Tibor, Sza. bó Gyula, Mécs Károly sze. replésével. — JOGÁSZÜLÉS. A Magyar Jogász Szövetség Heves megyei szervezetének vezetősége dr. Pápay Gyula elnökletével, ülést tartott. Megtárgyalta az ifjúsági jogászklub idei tevékenységének a tapasztalatait, majd elfogadta a szervezet 1982. évi munkatervét. #1 Egerben: felnőttbetegek részére Bajcsy-Zsólinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-009. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. — HORTI ZÁRÁS- Három éve tért át a különböző géprészegységek intenzív gyártására a Mezőgép Vállalat horti gyáregysége, amely az idén — exportkötelezettségének sérelme nélkül — nagy segítséget nyújtott mind a nyári, mind az őszi betakarításnál a növénytermesztési rendszereknek. E—516-os kombájnokhoz, MTZ traktorokhoz készítettek hiányalkatrészeket, éspedig a munkák célszerű átszervezésével. Ennek a javára is írható, hogy a gyáregység számvetése e pillanatba ' 102 százalékos termelési tervteljesítést ígér, árnyereség pedig megközelíti a 14 millió forintot évzáráskor. — KÉT NAP GÁZ NÉLKÜL. A Kápolna és Vidéke Fogyasztási Szövetkezet gázcseretelepe hét község háztartását látja el pb-gázzal, és havi forgalma négyezer palack körül van. Az elmúlt hét vége azonban megtréfálta a kápolnai gázra várókat. A horti töltőüzemben — lefagyás miatt — bekövetkezett zavar folytán, két napig nem tudta kiszolgálni üzletfeleit a cseretelep. Kedden rendeződött a dolog, amikor a kiesést pótlandó, a korábbinál^ nagyobb mennyiségű gázpalack érkezett a községbe. — A POSTÁS NYUGDIJA. SOKÉRT. Az idősekről történő gondoskodás, az idősekkel való törődés, szép példáját adták a Miskolci Postaigazgatóság szakszervezetének és a KlSZ-szer- vezetének a tagjai: tegnap megalakították Egerben, a távbeszélő központ ifjúkommunista klubjában a postás nyugdíjasok klubját, amely havonta egyszer szervez majd találkozókat, szórakoztató összejöveteleket. lIZZZZ) Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: 19 órától holnap feggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. KÖJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 17-396, 14-496. FELKÉSZÜLT A POSTA Belföldről 60, külföldről 4 és fél millió levél az ünnepek alatt Az év végi csúcsforgalom zökkenőmentes lebonyolítására a posta az elmúltt évekhez hasonlóan az idén is 'különleges intézkedéseket tett. Budapestre — a tapasztalatok szerint várhatóan, több mint 26 millió, vidékre pedig 34 millió levél érkezik az ünnepek alatt. Külföldről 4,5 millió levelet várnak. Az ünnepek előtt és alatt a postahivatalok nyitva tartási idejét is az igényekhez igazítják. Egyes postahivatalok december 20-án és 24- én két-háromórás pénzfelvételi szolgálatot tartanak a közületi befizetések elfogadására. A nyitva tartást mindenhol külön tájékoztató ismerteti. A nyugdíjak kézbesítését az elmúlt napokban kezdték meg, és december 22-ig fejezik be. Az év végi ünnepek alkalmával sokan szeretnének külföldre telefonálni. Számukra az eddigi évekhez hasonlóan ezúttal is mód nyílik a nemzetközi beszélgetés előzetes bejelentésére. A posta javasolja a külföldre és belföldre telefonálni Szándékozóknak, hogy az ünnepek alatt, aki csak teheti, éljen a távhívás lehetőségével, ne terhelje az amúgy is túlzsúfolt kézi kapcsolás os központokat. Illetékmódosítás január 1-től A Magyar Közlöny december 5-i számában- megjelent a pénzügyminiszter rendelete, amely módosította az illetéktőll szóló jogszabályokat. A rendelet alapján névváltoztatási kérelemért 400, hatósági erkölcsi bizonyítványért 50,—, külföldi felhasználása esetén 100,— honosítási és visszahonosítási, valamint álllampolgári bizonyítványért 150,—, állampol- gársóból történő elbocsátás esetén az okiratért 2000 forint illetéket kell fizetni. Bírósági végrehajtás során az eljáráskor lefoglalt érték 1,5 százaléka- az illle- ték, ha azonban a pontos értéket nem lehet meghatározni, 400 forint illetéket kell fizetni. A rendelet 1982. január 1-én lép hatályba. Utaznak a nyulak Á Környei Állami Gazdaság segítségével nyulat tenyésztet a kistermelőkkel az egri áfész. Á gazdaság nemcsak, kedvezményes hitelt, ketrecet, tenyészállatot és takarmányt ad a tenyésztőknek, de az értékesítést is ők szervezik. Képünkön egy, a környei nyúlvágóhídra induló szerelvényt rak meg nyúllal Bélapátfalván Herczig Imre (Éotó: Kőhidi Imre) Három község közös gondja és tervei (Tudósítónktól) Kál nagyközség közös tanácsa a település hét üzemében szervezett falugyűléseken adott számot Kál és Kompolt idei esztendejéről, és soron levő feladatairól. A tanács vezetői elmondották, hogy 1981-ben mindkét településen -tovább javult a lakossági ellátás színvonala. A költségvetés és községfejlesztés keretében 19 millió forinttal gazdálkodtak. Ebből végezték el Kálban az utak, járdák felújítását, és biztosították az egészségügyi és művelődésügyi intézmények működtetését: Egy csoporttal bővült az óvoda, bölcsődét nyitottak, amely 30 kiskorú gyermek elhelyezését teszi lehetővé. Mindkét községben működik öregek napközi otthona. A tanácsi vezetők ismertették a lakossággal azt is, hogy a hatodik ötéves terv során újabb létesítményekkel bővül a két község. Minden utca járdát és szilárd burkolatot kap. Kilencmillió forintos beruházással négy tanteremmel bővítik a kompolti iskolát Űj tűzoltószertár, sportlétesítmény épül, és jelentős összegeket fordítanak cél- csoportos lakások, társasházak építésére is. Kálban többek között felújítják a gyógyszertárat, ezenkívül felszámolják a cigánytelepek. Megnövekednek a feladatok 1982-től, hiszen közismert, hogy a nagyközséghez a szomszédos Kápolna is csatlakozik. Tovább növekszik a közös községi tanács igazgatási területe. Az első fokú építési hatóság a közeljövőben Feldeb- rőtől Nagyútig hét Tama- menti község ilyen irányú feladatkörét is ellátja. ‘ A megnövekedett hatáskörök és feladatok nagyobb erőfeszítéseket követelnek a közös tanácstól. A három község fejlesztési terveinek megvalósításához, a környezetvédelemhez, a fásításokhoz, a tervezett parkosításokhoz és egyéb beruházásokhoz a la kosság széleskörű segítségét kérték a tanács vezetői minden falugyűlésen. Császár István Komputert lopott Az ára: egy év és négyhónapi börtön Országúton járóknak Forgalomkorlátozások szerdán az ország főútjain: Az autópályákon nincs forgalomkorlátozás . Az 1-es számú főúton, Hegyeshalom térségében sebességkorlátozás és előzési tilalom útcsatlakozás építése miatt. A 3-as számú főúton, Miskolc területén, a Gömöri-f elüli árán útszűkület, előzési tilalom & sebességkorlátozás. A 4-es számú főút egy szakasza Debrecen területén lézárva, terelőút kijelölve. A 6-os számú főúton, Tolna térségében, a 133 és 134 km között 40 km/óra sebességkorlátozás töltésépítési munkák miatt; a 104-es és 106-os • km között, Dunakömlőd térségében 40 km/ óra sebességkorlátozás és útszűkület szalagkorlát elhelyezése miatt. A 8-as számú főúton, Rábahld- végnél helyszíni elterelés hídépítés miatt. A 30-as számú főút, Gödöllőn továbbra is lezárva, terelőút kijelölve. Kerek Tamás, Gyöngyös, Kovács utca 7. szám alatti lakos, esztergályos, állt már bíróság előtt. Három éve, lopás miatt tízhónapi javító-nevelő munkára ítélték. Ügy tűnik, a büntetésnek nem volt foganatja. A harmincéves férfi ugyanis to: vább folytatta űzelmeit munkahelyén, az Egyesült Izzó Gyöngyösi Félvezető és Gépgyárában, Innen, szép folyamatosan, különböző műszereket, alkatrészeket tulajdonított el, mígnem rendőrkézre került. Kerek nem volt válogatós, mert lakásán a házkutatás során ampermérőtől, esztergakéstől az időreléig mindent megtaláltak, amit könnyűszerrel ki lehetett vinni a gyárból. E működésére 1981. március 19-én tette fel a koronát, amikor a készáruraktárból egy 114 ezer forint értékű, diplomatatáskában tartott, külföldi rendelésre készülő elektromos programozó készüléket — komputer — lopott el. Kerek Tamásnak, miután lopásait leleplezték, felelnie kellett újabb bűneiért, és a bizonyítási eljárás, a büntető tárgyalás eredményeként megszületett a jog- ' erős ítélet. A Gyöngyösi Járásbíróság, majd fellebbezés folytán a megyei bíróság — folytatólagosan, jelentős mértékre elkövetett lopás bűntette miatt — egy év és négy hónap szabadságvesztésben állapította meg büntetését, amit Kerek Tamásnak börtönben kell letöltenie. Valuta árfolyamok ÉRVÉNYBEN 1981. DECEMBER 15-TÖL Pénznem a ári. •Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Görög drachma Hollandi forint Japán yen (1000) Jugoszláv dinár Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK márka Olasz líra (1000) Osztrák Schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona Török líra USA dollár Vételi Eladás 100 egys. Ft-ban 6 462,23 6 861,95 3 811,55 4 047,31 87,57 92,99 460.94 489,46 770.817.94 590,70 627,24 53,43 56,73 1 364,31 1 448,70 150,44 159,74 76,00 80,70 2 836,48 3 011,94 11 940,22 12 678,80 585,03 621,21 1 494,47 1 586,91 27.86 29,58 212,78 225,94 51.87 55,07 34,82 36,98 1 795,53 1 906,59 609,13 646,81 25,65 27,23 3 339,68 3 546,26 A MERKUR-tÓI jelentjük Gépkocsi-átvételi sorszámok: 1981. december 14-én Trab. Hyc. Lim. (Bp.) 11 791 Trab. Lim. (Bp.) 6 350 Trab. Lim. (Db.) 2 841 Trab. Lim. Spec. (Bp.) 6 408 Trab. Lim. Spec. (Db.) 3 273 Trab. Combi (Bp.) 2 976 Wartburg Lim. (Bp.) 6 506 Wartb. de Luxe (Bp.) 7168 Wartb. de Luxe tolót. (Bp.) 1158 Wartb. Lim. tolót. (Bp.) 920 Wartb. Tourist (Bp.) 2 244 Skoda 105 (Bp.) 4 995 Skoda 105 (Db.) 3 876 Skoda 120 (Bp.) 5 411 Skoda 120 (Db.) , 3 426 Lada 1200 (Bp.) 12 637 Lada 1200 (Db.) 9 441 Lada 1300 (Bp.) 6 419 Lada 1300 (Db.) 4 660 Lada 1500 (Bp.) 6 887 Lada 1500 (Db.) 5 406 Lada Combi (Bp.) 3 891 Lada Combi (Db.) 1 552 Lada 1600 (Bp.) 2 603 Lada 1600 (Db.) 1161 Moszkvics (Bp.) 11 044 Polski F. 126 (Bp.) 11437 Polski F. 126 (Db.) 1042 Polski F. 1500 (Bp.) 2 536 Dácia (Bp.) 4 460 Dácia (Db.) 3 648 Zaporozsec (Bp.) 32 968 Lapkiadó 3200. L_ NÉPÚJSÁG a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. Főszerkesztő-helyettes: GYURKÖ GÉZA. - Kiadja- a Heves meavei Lac Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC. - Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz u. 3. 3301 (Pf.: 23.) Telex: 063-350. Telefon: 13-352. 13-503. 13-644, 13 985 Gyöngyös! rZu iL Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf : 23.) Telex: 063-349 Telefon- 12-656 13-381 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102.- Ft. egy évre 400.- Ft Előfizethető: a hírlapkérbesító postahivataloknál és kézbesítőknél. Index 20062 - Révai Nyomda Egri Gyáregysége. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ - HU ISSN 0135-0705.