Népújság, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-02 / 282. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1981. december 2., szerda Felvételek Gyöngyösön Faustus doktor boldogságos pokoljárása Jancsó Miklós forgat Megbeszélés a műtermi forgatás előtt Márk Iván vezető operatőrrel és egy szereplővel, Molnár Zoltán kántorral Jancsó Gyurkó László regénye egy nemzedék története. Főhőse, ifjú Szabados György olyan korosztály tagja, amely aránytalanul nagy részt vállalt hazánk szocialista átformálásában. Sorsa egyedi, de jellegzetes: a történelem vihara sem őt, sem családját nem kímélték. Ült Horthy, majd Rákosi börtönében, újságíróskodott, vezetett nyomdát, vidéki tanácsot, s ' közben szeretett és szenvedett. Vajon boldog volt-e! Az író szerint mindenképpen, hiszen a hőssel a teljes emberi tudás igénye járatta végig a különböző stációkat. Azt érzékelteti a szerző, hogy csak a cselekedetekben megvilágosodó ismeretek segíthetnek bennünket a teljes élethez. Márpedig Mephisto, a nagy kísértő — Faustus doktor1 ősi pártja — nem más itt, mint a történelmi lehetőség. Esély a küzdelemre, a föl- emelkedésre, a megaláztatásra, az életadásra, a halálra. Egyszóval a mindenségre. Így indokolja meg a megfigyelő, a történet narrátora, hogy miért éppen ifj. Szabados Györgyöt választotta: „Az emberiség szempontjából fontos (tehát számomra érdekes) tapasztalatok nemcsak a világ vezető hatalmainak sorában sűrűsödnek össze — sőt sokszor épp azokban nem —, hanem minden olyan nemzetben, mely félúton van a jelenben ismert múlt s az ismeretlen jövő között. Azt is megmondhatom, hogy védencem kiválasztásának időpontjában (ezerkilencszáznegyven- ötben) több szomszédos ország között választhattam, melyek ma (ezerkilencszáz. hetvennyolcban) valameny- nyien a sajtó által — ugyan nem egészen szabatos meghatározásként — szocialista tábornak nevezett politikai, hadászati és gazdasági tömörülés tagjai, s nem tagadom, döntésemben befolyásolt a nevezett, alig tízmillió lakosú Magyarország nagy értékű, ámde idegeneknek a nyelvi nehézségek miatt sajnálatos módon hozzáférhetetlen, tehát a világ számára voltaképpen nem létező népköltészetének ama filozófiailag is rendkívül figyelemreméltó, védenceim sorsát páratlan tömörséggel megfogalmazó passzusa, mely szerint „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni.” Ugyanebbe a nemzedékbe tartozott az a két művész, akiknek pályája most törvényszerűen találkozott. Jancsó Miklós nyoliorészes tv- filmet forgat ebből a műből. Első ilyen vállalkozása ez: lehetetlen lett volna a történetet egyetlen filmbe sűríteni. A stábbal augusztus 24-én kezdték el a munkát, s év végére minden bizonnyal be is fejezik. Készültek már felvételek Gyöngyösön, Pakson, a Balaton partján és a tv 4-es stúdiójában. Több mint száz színész közreműködik: egyes szerepeket ketten játszanak. Ifj. Szabados Györgyöt Balá- zsovits Lajos és Kozák András alakítja, szüleit Gera Zoltán és Tímár Éva. Egykét név még a hosszú lajstromból: Bács Ferenc, Halász Judit, Papp Vera, Szirtes Ági. A vágás és az utolsó munkálatok befejezése után valószínűleg 1982 közepén kerül a film a képernyőre. Nagy érdeklődésre tarthat számot, hiszen nemcsak az utóbbi negyven év sorsdöntő epizódjait foglalja össze, hanem krónikája egy család életének, s az efféle feldolgozás általában igen népszerű. Gábor László Idősebb Szabados György: Gera Zoltán és felesége: Tímár Éva (Fotó: Veress Jenő) A nyolcadikos diákok egy része már döntött jövőjéről, de igen sokan még bizonytalankodnak és határozatlanok szüleik is. Nekik óhajtunk most ötleteket, kamatoztatható javaslatokat adni. Erire 'kértük meg Jenei Artumét, a Heves megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet igazgatóját Egy szarvashiba A jól képzett szakember először egy nagyon lényeges mozzanatra hívja fel a figyelmet : — Jó néhányon nem pályát, hanem iskolatípust választanak, nem véve észre azt, hogy az utóbbi csak eszköz, az előbbi viszont a cél, a sorsot meghatározó motívum. Képletesen szólva: a taktikai elképzelésekre összpontosítanak, s megfeledkeznek a stratégiád kiről. Az apák és anyák gyakran így vélekednek: a fiú menjen szakmunkásképzőibe, vagy szakközépiskolába, a lány pedig a gimnáziumba. Azt eszükbe sem jut mérlegelni, hogy a gyerekek milyen adottságokkal rendelkeznek, mi iránt érdeklődnek, mi köti le őket. Találkoztam olyan tizennyolc éves ifjúval, aki az egri Gép- és Műszeripari Szakközépiskoláiból jogásznak jelentkezett. Nem ‘kell különösképp indokolni, hogy milyen kevés eséllyel állt a rajthoz. Beszélgettem vele és fura, de nagyon is jellemző részletek derültek ki. Mindig a humán tárgyakat — többek közöt —, a történelmet kedvelte, de otthon mást akartak, s ő engedett a rábeszélésnek. Aztán menetközben jött rá, hogy egyre nehezebben boldogul, mert a szakmai tárgyak egyáltalán nem érdeklik. Érdemes ezen az eseten eltöprengeni, mert sorozatban fordul elő ilyesmi, s így folyvást nő azok' száma, akik felnőtt korukra nekikeseredett, csalódott emberekké válnak. Gimnáziumból — egyetemre Ezt a példát szem előtt tartva, a jelzett tanúságból okulva nézzük: ki hová pályázzon ! — Jó néhányon nem ismerik még a gimnáziumok valódi funkcióját. Innen to~ borzódik az értelmiség utánpótlásának zöme. Ezért csak a jó képességű, az igen szorgalmas ifjaknak ajánljuk, akik minden különösebb nehézség nélkül teljesítik a magas követelményeket, akik az ország valamelyik egyetemén. vagy főiskoláján akarnak gályák lenni. A siker nem is marad el, az annyira óhajtott belépőt meg is szerzik akkor, ha élnek a fakultatív oktatás kínálata lehetőségekkel, ha a nekik tetsző szakkörökben eredményesen tevékenykednek, ha szabad idejükből bőségesen áldoznak a tölbbletismeretek elsajátítására. Számukra ez nem teher, hanem élvezetes ki- kapcsolódás. — A gyengébbek, a kevésbé igyekvöek azonban a váróteremszemlélet áldozatai. Elpazarolnak négy értékes esztendőt, közben bukdácsolnak, rettegnek a törvényszerűen szaporodó elégtelenektől, kialakul bennük a félre- siklottság, a kisebbrendűség érzete, holott nem csökkent értékűek. Mindössze arról van szó, hogy rejtett adottságaik — mindenkiben fellelhető a tehetség valamilyen fajtája — ezen a porondon nem bontakozhatnak ki. S ha már itt tartunk, hadd utaljak arra, hogy a nemek aránya sem formálódik helyesen. Tavaly a végzős lányok 59 százaléka került be ide. Most viszont — legalábbis az előzetes szándékfelmérés szerint — hatvanhét százalékuk ostromolja a kapukat. Reméljük: a helyzet a nevelők felvilágosító munkája nyomán megnyugtatóbb lesz. Új szakközépiskolai osztályok Vonzó — ezt is adalékok sora igazolja — a szakközépiskola, mert itt, legalábbis az intézmények többségében a fiatalok nemcsak érettségi, hanem szafcmunkásbizonyít- ványt is kapnak. — Megértjük az érdeklődést, de az eligazodáshoz említünk néhány megfontolandó javaslatot. Akik ide kerülnek be, azoknak egyáltalán nincs könnyű dolguk, mert nemcsak a szakmai, hanem a közismereti anyagban is jártasságot kell szerezniük. Ezzel magyarázható, hogy a legkiválóbbak mérnöki, vagy közgazdászi oklevélhez juthatnak egykor a felsőoktatási intézményekben. Jó híreket is közölhetek. A megye munkaerőszükségletének megfelelően új típusú osztályok indulnak a következő tanévtől. Az egri mezőgazdasági szakmunkásképzőben gyümölcs- és szőlőkertész, a gyöngyösi Ne- mecz József Mezőgazdasági Szakközépiskoláiban állattenyésztő-képzés kezdődik. Az utóbbiban az ifjak fele a sertés-, a másik része pedig a szarvasmarha-gondozás alapeleméivel ismerkedhet meg. Új szakmák Már hagyomány az, hogy a tizennégy esztendősek ötven százaléka majdan szakmunkás lesz. Ez egyébként társadalmi óhaj is. — A különböző intézetekben a jó gyakorlati érzékű- ek, a kitűnő kézügyességűek találják fel magukat. Akkor is, ha tanulmányi eredményükkel a legtöbben nem dicsekedhetnek. örvendetes, hogy bővül a választási skála. Hosszú szünet után ismét meghirdették a könyvkötő, a sítonyomó gépmesteri, a cipész, az üvegcsiszoló és az üvegfúvó szakmákat. Egyébként — s ez nagyon fontos —, ez az oktatási forma sem zsákutca. Előnye az, hogy három esztendő múltán kenyérkeresőkké válnak a diákok, s utána nyitva előttük a továbbfejlődés minden kapuja. Három év alatt — levelezésként vagy esti tagozaton — elvégezhetik a szakmunkások szakiközépiskoláját. Később technikusok lehetnek, s a főiskola vagy az egyetem sem vágyálom a "legigyekvőbbek számára. Ezért fogalmazhatok úgy, hogy ha az érdekeltek jól választanak, akkor mindenki kövezett úton, buktatók nélkül érheti el célját... Pécsi István Hol tanít a tanár? Pécsi kísérlet— felsőfokon A pécsi tudományegyetem és a tanárképző főiskola összevonásáról, s az — új nevén — Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karának létesítéséről a napokban hozott törvény- erejű rendelet a felsőoktatási rendszerünk korszerűsítését célzó törekvések jegyében, e folyamat egyik első, kísérleti állomásaként született. A pedagógiai tudományos kutatás műhelyeiben, s az állami igazgatás fórumain most formálódnak azok az elképzeléseik, amelyek a hazai oktatás átfogó, tartalmi ég szervezeti továbbfejlesztését hivatottak megalapozni. Jelenleg ugyanis az általános iskolai oktatókat a tanárképző főiskolákon, a középiskolai szaktanárokait pedig az egyetemeken képezik, s a két intézménytípus eltérő tudásanyagot nyújt, készségeket alakít ki a hallgatókban. A főiskolák diákjai viszont tanulóéveik alatt — a szaktárgyakon kívül — a pedagógia elméletében és gyakorlatában is nagy jártasságra tehetnek szert. Az újonnan végzett tanárok azonban — a közoktatás igényeivel szembesülve — gyakran diplomájuk jellegétől eltérő állás választására kényszerülnek. A középiskolai tanárok jelentős hányada, főként Budapesten és a nagyobb városokban, általános iskolában tanít, az ország más vidékein pedig főiskolát végzetteket alkalmaznak a középfokú intézmények tantestületeiben is. A szakemberképzés és -szükséglet ellentmondásai nyomán született az elképzelés, hogy a felsőoktatás olyan pedagógusokat formáljon, akik alkalmasak a tíz-tizennyolc éves korosztály életkori sajátosságaihoz igazodó nevelési és módszertani feladatok megvalósítására. Ám az új rendszer kísérleti modelljének kidolgozása mór most időszerű Pécsett adottak e képzési forma személyi és tárgyi feltétele’, á két intézmény eddig is eredményes munkája megfelelő alapot ad a továbblépéshez. Az új egyetemi karon az 1983—84-es tanévtől tervezik a kísérleti képzés megkezdését. — Hogy az elején kezdjem: nap mint nap ugyanazon a játszótéren vágok keresztül... Különben ez nem is fontos. — Akkor miért mondod? — Mert annyira különös, amit el akarok mondani, hogy magam sem tudom, mi fontos, mi nem... Most például eszembe jutott, hogy sráckaromban feltalálónak hittem magam, pedig amit találmánynak véltem, azt nemcsak kitalálták, hanem el is vetették, mire én megszülettem. Rohadt érzés volt, amikor rájöttem, hogy mégsem vagyok zseni. — Valamilyen hinta volt a találmányod? — Bicikli. Nem a találmány kapcsolódik a történetemhez, hanem az a tény, hogy feltalálónak mertem hinni magam, pusztán azért, mert gyerekfejjel nem tudtam, mennyire hiányosak az ismereteim. — A hintáról beszélj. Azt mondtad, hogy egy hintáról fogsz beszélni. — Várj még. Látom, nem értesz. Annak idején egy olyan biciklit találtam fel, aminek a hátsó kereke sokkal nagyobb volt, mint az első. Elképzeltem, sőt, latolgattam magamban, hogy egy ilyen nagyobb kerék mennyivel gyorsabban haladna ugyanazzal a meghajtással. Hetekig töprengtem ezen, aztán egyszer a moziban láttam egy régi filmet, amiben pontosan az én találmányomon bicikliztek. Nagyon elkeseredtem, de nem kérdeztem meg senkitől, hogy ma már miiért nincsenek ilyen nagykerekű biciklik, én akartam rájönni. Már tudtam, hogy nem' vagyok zseni, de magamnak én fedeztem fel, hogy minél nagyobb a kerék, annál lassabban tudom tekerni a pedált. És azért ennek is örültem. — Nem tudom, mi ebben a különös. — Semmi. Tudod, belőlünk, felnőttekből, sok minden hiányzik, ami gyerek- önmagunkban megvolt. Például az újraértékelés szándéka. .. Nagyon kérlek, ne nézz az órádra, tudom, hogy sietsz. Akkor este, amikor átvágtam a kihalt játszótéren, én is siettem. Odanéztem a hintára, oda kellett néznem, mert ahogy lengett, egészen hangosan nyikorgött. Mondom, odanéztem, láttam, hogy leng, de továbbmentem. — Na, és? — Hát nem érted? Én, amikor megértettem, hogy mit láttam, megrémültem. Még most is beleborsódzik a hátam, ha rágondolok. Az a hinta... jól figyelj: magától lengett. Érted? — Meglökte valaki. — Nem volt a közelében senk’. A házak is messze vannak tőle. Amíg a játszótéren átvágtam, az legalább két percig tartott, tehát legalább két percig lengett változatlan sébességgel, anélkül, hogy valaki hozzányúlt volna. — Talán a szél... — Nevetni fogsz, ez a képtelenség nekem is eszembe jutott, pedig csak egyetlen hinta lengett, a másik kettő mozdulatlan volt — Akkor egyetlen megoldásit tudok: részeg voltál. — Nem voltam részeg. És tudom, hogy jól láttam. Még most is hallom az egyenletes nyikorgást hidd el, iszonyú. — Tudod mit? Nem hiszem el az egészet — Megértem, hogy kételkedsz Egyetlen épeszű ember se hinné el, és az a legszörnyűbb, hogy már-márén is jobban hiszek a józan eszemnek, mint a szememnek és a fülemnek. Már-már én is kételkedem abban, hogy az a hinta lengett, pedig láttam és hallottam. És. tudod, mi ebben a szörnyű? Hogy a legtöbben ilyenek vagyunk. Ha észreveszünk valami szokatlant valami olyant, ami az ismereteink szerint nem létezhet, egyszerűen elmegyünk mellette. Nem megyünk oda ehhez a szokatlan valamihez, hogy megnézzük, hogy megvizsgáljuk, hogy a gyakorlatban összevessük e legújabb tapasztalattal az edd;g tudottakat, nem; továbbmegyünk, mert más dolgunk van, mert sietünk, és ha később eszünkbe is jut ez a valami, előbb-utóbb elvetjük, mint képtelenséget... — Szóval mégsem lengett az a hinta? — Most nem a hintáról van szó. Azt el lehet intézni azzal, hogy álmodtam, hogy vízióim vannak, vagy mit tudom én.... Arról van szó, hogy te is, meg én is, meg még nagyon sokan tudjuk-ugyan, hogy a világ, éppen mert megismerhető, tartogat meglepetéseket, de ezt csak tudjuk, valójában félünk elfogadni. S ne hidd, hogy a világot féltjük; pusztán önmagunkat. Azt nem kell hinned, hogy szellem mozgatta azt a hintát, hajthatta azt egy eddig ismeretlen energia, lehetett ott vákuum., ahol lengett, jó, jó, én is nevetnék, ha ezt te mondanád, de most nem a hintáról beszélek, hanem magunkról, arról, hogy félelemből, vagy lustaságból nem kutatunk eddig nem ismert összetevőket, hogy egyszerűen nem merjük hiányosnak vélni ismereteink láncát, vagy már kényelmesek vagyunk megkeresni egy-egy Irányzó láncszemet... Hogy a hinta lengótlt-e, vagy sem? Talán tévedtem... Igen, így nekem is kényelmesebb...
