Népújság, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-27 / 278. szám

4.-j-*11■

NÉPÚJSÁG, 1981. november 27., péntek

A KIMŰVELT EMBERFŐK SOKASÁGÁÉRT...

Nemcsak a részvétel a fontos

A műszaki-közgazdasági hetekről

Öt hét, 140 rendezvény. Ha csak e két számmal értékeljük a műszaki-közgazdasági hetek eseménydömping- jét, máris érzékelhető, mennyi szervezőenergiára, időre, főleg szabad időre volt szükség a sikerhez. Heves megye gazdaságának vezető szakembereit, a műszaki, a közgazdász értelmiséget tömörítik a tudományos egyesületek, amelyek minden esztendőben ilyenkor, ősszel rendezik legfontosabb programjaikat. Az idei vezérgondolat: „Változó gazdasági környezet, rugalmas alkalmazkodás". Vagyis: előadásokon, ankétokon, tapasztalatcseréken tájékoztatni, tájékozódni azokról a kényszerű körülményekről, amelyek között a jövőben dolgozni kell. Mégpedig lehetőleg okosan, sikeresen. Mert ha nem... nos, ennek következményei sem lehetnek ma már kétségesek.

Lelkes, alkotó kedvű szak_ emberek társadalmi munkájáról van szó, s ez magában is meghatároziza az előjelet, ha valamiféle összegző értékelést szándékozunk mon. dani a rendezvénysorozatról. Ám, akik ezt Vállalták, többet akarnak. Nem eléged- neknek meg azzal, hogy tel. jesítsenek, hogy kipipáljanak egy munkatervi programot. Az energiáikkal — már szakmájukból adódóan is — ésszerűen gazdálkodni

igyekvő műszaki értelmiségiek az időt, a fáradságot nem sajnálják, ha nyilván, való: nem fecsérlik hiába a szót.

Hogyan teljesítették az idei rendezvények a résztvevők igényeit? Erről a következőket hallottuk dr. Do~ mán Lászlótól, a tudomá. nyos egyesületek megyéi szervezetének titkárától:

— A termék, a produktum az, ami után értékelhetik mindannyiunk munkáját. Ennek egyik fontos meg. határozója a vezetés minősége. A vezetés pedig a döntésekhez nélkülözhetetlen információk minőségétől függ Ez persze így túl általánosan hangzik, de köny- nyen összevethető a mi őszi programsorozatunk céljaival: megvitatni, értelmezni a vállalatok szövetkezetek legfontosabb tennivalóit, mégpedig lehetőleg olyan vezetőknek, akik részt vesznek a gazdaságpolitika alakításában. Ha a „forrást” néz" zük, feltétlenül hasznos volt az elmúlt hetek sok ,anlcét- ja, előadása. A műszakiak tudományos egyesületei, együtt a Közgazdasági Társasággal s bevonva a szak- szervezetek, a Hazafias Népfront, a TIT csoportjait, nemcsak Egerben, de a megye többi városában és igen sok községben is figyelemre méltó programokat szerveztek.

— Az igazi érték azonban akkor mutatkozik majd meg, ha az így szerzett információkat hasznosítani is tudják a tapasztalatcserék résztvevői. Nincs annak értelme, hogy eljárjunk a sokféle tanácskozásra, megmutatjuk magunkat, s aztán amit hallottunk, másnap el is feledjük. A protokollese- ményekre itt aztán valóban semmi szükség, mint ahogyan maga ez a munka sem

tűri az ilyen szemléletet. Egy vállalatnál — jól tudom, hiszen én is igazgató vagyok — több a kötöttség. A beosztott a vitában nem mindig egyenrangú a főnökével. A tudományos egyesületekben viszont eltűnnek ekek a különbségek. Alkotó, többet, jobbat akaró sza'kemlbe. rek egyenrangú csoportja dolgozik ezekben a szervezetekben. Érvényes volt ez a műszaki heteken is, mint ahogyan érvényesül egész évi munkánkban.

— Ha a változó gazdasági környezetről, a nagyobb felelősségről •beszélünk, ne hagyjuk szó nélkül a felelősséget vállalók megbecsülés sét sem. Erről, úgy tudom, a tudományos egyesületek szövetsége, a MTESZ legutóbbi közgyűlésén is nagy vita volt...

— A fiatal műszaki értelmiség gondjairól beszéltek elsősorban, de szerintem nemcsak rájuk évényes. ami ott elhangzott. Jobban meg kell becsülnünk ezt a munkát — persze, hogy így igaz. De azt is tudomásul kell venni, nem várhatunk mindenben központi intézkedéseket, még csak városi szintű határozatokat sem. Azokat a lehetőségeket használ, ja ki a vezető, amelyekkel máris rendelkezik!

A „kiművelt ember- fők”-ről nem idézőjelben

Gróf Széchenyi Istvánnak sok, ma is igencsak időszerű megállapítása olvasható a tudományos, a technikai fej. lődés, a műszaki haladás fontosságáról. Dr. Kovács Jenő, a MTESZ megyei szervezetének elnöke, aki szintén részt vett a szövetség már említett közgyűlésének munkájában, a „kiművelt emberfők” iránti társadalmi igényt idézte a műszaki hetekről mondott összegzé. seben:

— A 32 tudományos egyesületben 170 ezer szakember dolgozik szerte az országban. Hatalmas szellemi erő, szellemi töke, amelyet egyrészt jobban meg kell becsülni. másrészt az eddigieknél összehasonlíthatatlanul jobban hasznosítanunk is kell. A kulcsfeladat, a műszaki haladás érdekében. A kiművelt emberfők sokaságát tartjuk a legfontosabbnak, ezért szervezzük a tudományos egyesületeket, toborozzuk a tagokat, emelünk szót munkájuk elismeréséért. A termelési színvonalunk az értékmérő a világ előtt, Amit és hogyan adni tudunk, asszerint bírálnak el bennünket.

— Ha visszatérünk a most befejeződött rendezvénysorozatra, mondhatunk-e példákat, amelyek ezt tükrözik?

— Az élelmiszergazdaság ipari hátterének ■ fejlesztéséhez nagyon sokkal járulnak hoz:á az érintett tudományos egyesületek. Gondoljunk csak a gyöngyösi főiskolára, vagy a kompolti kutatóintézetre. Több időszerű feladatot adó eszmecserét szerveztek ebben a témában. Említhetjük a napokban lezajlott fa- és bútoripari napokat: az Erdészeti Tudományos Egyesület és a Faipari Tudományos Egyesület szerződést kötött a feldolgozás korszerűsítésére, az energiatakarékosság közös módszereinek kidolgozására. A vállalatok együttműködését, jóbb gazdálkodását is segítik az egyesületi kapcsolatok: a GTE szervezetei például a karbantartás anyagkészletéről készítettek közös nyilvántartást és segítik egymást, ha valahol hiányzik az alkatrész, az alapanyag. Nem sorolom most is föl a rendezvényeket, hiszen azokról sokat ol. vashattunk az elmúlt hetekben.

Lehet jobban

E sorok írójának évek óta módja van figyelemmel kísérni a tudományos egye.ü- lete'k őszi csúcsszezonját. A hagyományok is indoko’ják, amit értékelésünkben, vagy éppenséggel az értékelés ürügyén elmondtak a megyei szervezet vezetői. Egyre bővül az érdeklődő, képességeit szívesen bemutató szakemberek köre. Csoportok alakultak szerte a megyében, hogy szervezett formában biztosítsák a továbbképzést, megszerezzék a friss információkat szakmájuk eredményeiről. Nem a tagtoborzás a fő cél, de természetesen az sem baj, ha egy-egy fiatal szakember felvételét kéri az egyesületbe.

Fontos a tájékozódás, nem könnyű az eligazodás az információk áradatában Ezért érezték szükségét, hogy ilyen nagy számú rendezvény kerüljön a műszaki-közgazdasági hetek naptárába. Való igaz soha nem volt nagyobb szükség a kiművelt emberfők sökaságára.

Hekeli Sándor

Palesztin

festészeti

kiállítás

A Ganz-MÁVAG Vörösmarty Művelődési Központban a napokban nyitották meg a palesztin festészeti kiállítást. A palesztin forradalmi festészetet tükröző kiállításon több mint hatvan kép szerepel. A képen: Joseplu Armen: Anya és gyermek

(MTI-fotó — Horváth Éva felv. —

KS.)

Otletgyáros

Háromszor telefonált, négyszer üzent. Végre összetalálkoztunk. Bejött, kényelmesen elhelyezkedett, majd beszélni kezdett:

— Én tulajdonképpen egy kis kollektívához tartozom. A munkatársaim egyszerű emberek, közülük némelyik nem is közénk való. Egyedül én rendelkezem érettségivel a kollektívában, így aztán nekem kell mindenki helyett mindent kigondolni. Viccesen szokták is mondani:

— Te vagy az ész, Jancsikám, neked kell nyomni a sódert.

Peckesen feszeng a széken, megigazítja a nyakkendőjét, majd apró fintorokat vágva folytatja:

— Tudja, kérem, ezek az emberek nekem köszönhetnek mindent. Berkesnek is én jártam ki a jogos túlóradíját. A másik havernak pedig elintéztem, hogy szociális otthonba kerüljön az apja: Higgye el, egy lépést sem tudnak tenni nélkülem. Tehetetlen társaság az egész, és csak azt várják, hogy a sült galamb a szájukba repüljön. Én, aki érettségivel rendelkezem, természetesen mindenütt feltalálom magam. Én járok a főnökhöz, aki nem is tudom, miért lett főnök, mert egy egészen szimpla kis ember. Csak ül egész nap a bársonyszékben és könyvekből tanulmányozza, hogy hogyan kell vezetni a gyárat. Elképzelhető, hogy egy ilyen igazgató egy fabatkát sem ér, és ennek természetesen mi isszuk meg a levét.

Feláll a székről, idegesen megrántja magán a kabátot, majd újra leül.

— Én, kérem, olyan ember vagyok, aki mindig pontosan tudja: mit, hogyan kell csinálni. Nekem nemcsak érettségim van, de az élet iskoláját is kijártam, és mindig az alkalmas pillanatban cselekszem. Mindössze az a tragédiám, hogy nem figyelnek fel rám a fejesek. Tavaly például elmeséltem egy újításomat az egyik kis nyikhaj mérnöknek, és mit tesz isten, egy év múlva ő szedte fel érte a 20 000 forintot. Amikor felháborodtam, gúnyosan végignézett rajtam és azt mondta:

— Most aztán menjen a fenébe, Tímár.

— Hát ilyen az én szerencsém, kérem. Olvasott ember vagyok, fiatal koromban még verseket is írtam, de „természetesen” soha sem lett belőlem költő. De ugyan nyissa már ki, kérem, az irodalmi lapokat és nézze meg azokat a verseket, amiket manapság írnak! Esküszöm, hogy némelyiknél már tíz évvel ezelőtt különbeket írtam, csak pechemre nem volt senki az írószövetségnél, aki felfigyelt volna a tehetségemre.

Már a harmadik cigarettát nyomja el a hamutartóban, de még arra sem jut időm, hogy megmukkanjak. 1

— Sok nálunk, kérem, a tehetségtelen ember. Ezzel-azzal bevágódnak, azután már kész is a kinevezés, jön a vastag borítékban a sok dohány. Engem tulajdonképpen az osztályfőnököm sajnált a legjobban, mert azt mondta, hogy egy megrekedt tehetség vagyok, aki soha sem bírt igazán kibontakozni. Különben — hogy a szó köztünk maradjon — utálom a kiskaliberű embereket és azokat, akiknek nincs koncepciójuk, mert hogy a mi kis kollektívánknak én vagyok az esze, de más a vezetője, azt megértem. Tulajdonképpen nem vágyom rangra, hírnévre. Azt viszont elvárom az emberektől, hogy vegyék észre a tehetségemet, és ha nem is fizetnek érte, de legalább hasznosítsák a köz javára. Higgye el, kérem, tele vagyok nap mint nap ötletekkel, elgondolásokkal, de nincs senki, aki meghallgatna, megértene. Arra kérem azért, ha találkozik a „mélyen tisztelt” főnökömmel, mondja el neki maga is, hogy én egy tehetséges ember vagyok. Engem nem szabad mellőzni, mert én, szóval én több vagyok annál, ami vagyok...

Szalay István

Szombaton és vasárnap

Tudományos

ülés,

országos

portrébiennálé

Hatvanban

A hagyományokhoz híven az idén is kétnapos, értékes művészeti programmal emlékezik Hatvan a város fel- szabadulásának évfordulójára. Szombaton este fél hat órakor Gyurkó Géza felelős szerkesztő nyitja meg a galériában azt a tudományos ülést, amelyet a Hevesi Szemle és az intézmény rendez a képzőművészet jegyében.

Diaképes előadást tart a műsor keretében dr. Pogány ö. Gábor egy Velazquez- portréról, dr. Végvári Lajos professzor Rembrandt önarcképeit elemzi, dr. Loson- czi Miklós műtörténész Hincz Gyula autóportréjáról mondja el vallomását, majd Tas- nádi Attila, a Népszava rovatvezetője a politikai portrék mai problematikájáról tart korreferátumot, befejezésként Kiss Sándor, az MSZMP megyei bizottságának osztályvezetője foglalja össze a tudományos ülés jelentőségét.

Vasárnap délelőtt fél 12 órakor a Hatvani Galéria harmadik — Arcok és sorsok című — országos portré- biennáléjának megnyitására kerül sor, egybekötve a Bar- tók-érempályázat kiállításával, amelyeken 116 művész szerepel 160 alkotásával.

Az ' ünnepi eseményt Nagy Attila, a Thália Szính*áz művészének versműsora vezeti be, majd Czine Mihály, az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem tanára méltatja a kettős vállalkozást.

Záró aktusként Tóth János tanácselnök-helyettes adja át a kitüntető diplomákat, a testületek, intézmények által adományozott díjakat a Képzőművészeti Lektorátus által erre méltónak ítélt festmények, szobrok alkotóinak.

Hónapokkal ezelőtt a vállalatnál híre terjedt: Somorjainénak, a tervosztály vezetőjének viszonya van Guzmics Bélával, a karbantartók cső portvezetőjével. Állítólag Boriska néni, a titkárság egyik oszlopos tagja hallotta, amint a folyosón a szép Somorjainé odaszólt Guzmicsnak, hogy Béluska, mindent előkészítettem, siessen, este hatra várom. A történettel órák alatt tele lett az irodaépület, s mire Pataki bácsihoz, a nagyothalló főpénztároshoz eljutott, már volt benne hanglemez, kedvenc ital, születésnapi ajándék, fátyoltánc a vetett ágy körül, meg minden. Egyesek találgatták, hogy Somorjainé, aki tavaly kereskedelmi jogból doktorált, a férje pedig a biológiai tudományok kandidátusa, miért pont Guzmics Bélát választotta, hiszen köztudott, a férfi nem tartozik a mozgó észkombájnok közé, még gimnáziumi érettségije sincs. Az ellentábor azzal érvelt,

egy szerelmi légyotton, az ágyban a legmagasabb iskolai végzettségről szóló bizonyítványt nem szokták bemutatni, ott egészen másra koncentrálnak a résztvevők.

Még fel sem ocsúdtak Guzmics Béla irigyei, máris újabb sokk érte őket. Egyik délután Lancsák Böbe, a vezér titkárnője, az öntelt, körülrajongott vállalati cicababa a kijáratnál leadta az iroda kulcsát, majd a portásnak odavetette: „Ha valaki keres, lementünk Fonyódra, a nyaralóba!” Az ámuló kapuőr az ablakból látta, hogy Böbe a zöld Ladájában maga mellé ültette Guzmicsot, és elszáguldott vele.

Az is napokig beszédtéma volt, hogy Takaros Nagy Piroska az ebédlőben szemrehányást tett Guzmicsnak, mondván: „A barátnőm tegnap egész este várta magát. Miért nem ment fel hozzá, hiszen megbeszélték!”

Bizalmas vállalati adatok szerint a nők népes táborából Guzmicsot egyaránt ostromolják magányosak és elváltak, férjezettek és társsal élők, húszon-, harmincéves szexbombák és a kapuzárás félelmét átélő matrónajelöltek. R amaszéder

Pötyi a könyvelésből éppúgy szerepel a listán, mint Pluhárné, a gondnokság vezetője, vagy a vállalati bálkirálynő kitüntető címet viselő Kuruc Kató és Buz- nyákné, a kacér özvegy, aki presszó helyett állítólag háztartási boltba cipelte be a nőfaló Guzmicsot.

Magam sem győztem cérnával, megkérdeztem hát kolléganőmet, a szép Sze- petnekinét:

— Hallom, Giziké, a kedves férje külföldön van, közben esténként ez a Guzmics feljár magához. Nem fog a férje meglepődni, ha hazajön, és minden kiderül?

— Dehogynem. Direkt azért csinálom, hogy meglepődjön. Vadonatúj tapétát kap az egész lakás. Tudja, ez a Béla egy aranykezű szakember. Fest, mázol, parkettát csiszol, villanyt szerel. Felbecsülhetetlen kincs a mai világban, mert mindig elromlik valami.

Néhány nap múlva az ebédlőben Guzmics Béla a szomszéd asztaltól átszólt hozzám:

— Apóca, holnap csúsztatok. Mondd meg a feleségednek, hogy reggel kilenckor ott a helyem nálatok. Oké?

— Oké — válaszoltam kényszeredetten, mert láttam, hogy közben megmerednek az arcok, kollégáim kezében a csodálkozástól megáll a leveseskanál. Ügy tudták, boldog, kiegyensúlyozott családi élet részese vagyok, és most íme, a nőfaló Guzmics a feleségemnek üzen. Kellemetlen helyzet, de mit csináljakX Vállalom a megaláztatást, nem árulom el Guzmicsot. Nemrég épült családi házunkban ez az aranykezű ezermester szereli az etázsfű- tést. Állítólag tapétázni is fog.

Kiss György Mihály