Népújság, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-04 / 259. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1981. november 4., szerda I ■ \ ‘ ■' ' . '• ... •’ v • # • -//■’. ' ■; J ‘ C■ ’.v c. _■ Komoly zenéről — komolyan Az Országos Filharmónia a megye városaiban, elsősorban ' Egerben évtizedek óta céltudatos munkával viszi sikerre a komoly zene ügyét. Visszatekintve a hatvanas évek hősinek tűnő korszakára, amikor is inkább az volt a program, hogy élő zenét adjon a Filharmónia és a komoly zenét megkedvel tét ve felneveljen egy értő és hűséges közönséget, egyáltalán a zene számára, ma már megállapítható, hogy ennek a munkának egy minőségileg új szakasza nyílt meg és tart a hetvenes évektől kezdve. Aki figyelemmel kíséri az újságban megjelent kritikai megjegyzéseket egy-egy egri hangverseny után, tapasztal - hatja, hogy a Filharmónia és közönsége évek óta jó, mondhatni baráti viszonyban él. Az Országos Filharmónia — adott korlátain belül —• igyekszik kielégíteni a közönség igényét. Szólistákat mutat be, nem is akármilyen szinten, karmestereket vonultat fel, olykor kontinensnyi utazást is vállaltatva; kisebb és nagyobb együttesek lépnek fel határon belülről és kívülről; nem kis örpmére a hallgatóságnak, olyan élményekkel ajándékozzák meg a zene híveit, amelyeket évek múltán is szívesen emlegetünk. A Filharmónia és a megye városainak együttmunkálko. dásának jó példája, hogy az Egri Szimfonikus Zenekart évek óta foglalkoztatja, sőt: az idén az egri bazilikában, a Zenei Világnap alkalmából szép sikerrel szerepelhetett a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola női kara, Tar Lőrinc együttese is. Mi hát akkor az ok, ha egy olajozottan sima hangversenysorozat lefut minden évben itt, a megye városaiban, és mi mégis úgy érezzük, hogy az évad elején el kell gondolkodnunk néhány gond erejéig az élő zene, a komoly zene sorsán Egerben és a megye városaiban? NYOLC HANGVERSENYT adnak idén is az egriek. A forgatókönyv szerint az első főként az orgonamuzsikáé, az utolsót is a bazilikában rendezik meg, mert a Verdi- művek és Puccini Messa di Glória című alkotása a nagy teret, a környezetet kívánja, ahol a tágasság is fokozhatja az élményt. November 16-án, a Tátrai vonósnégyest halljuk majd, Haydn-, Dvorak- és Mozart- művekkel; december 14-én az Egri Szimfonikusok Mo_ zart-operaestje következik, énekesek felléptével; januárban a Budapesti Filharmóniai Társaság és a Budapesti Kórus Brahms 'Német rekviemjével jelentkezik, Sebők György (USAj Schumann a-moll zongoraversenyét játssza. Március 1-én Sumiko Nagaoka japán zongorista estje lesz rangos esemény; ugyancsak márciusban a Miskolci Szimfonikusok Vaszil Kazandzsiev, bolgár zeneszerző-karmesterrel ismerkedhetnek meg. A művész saját művén kívül, Beethoven VII. szimfóniáját vezényli, Szenthelyi Miklós pedig Csajkovszkij D.dúr hegedűversenyét adja elő. Áprilisiban, a Budapesti MÁV Szimfonikusok Brahms-, Wagner-művekkel lépnek pódiumra, míg Schumann Gordonkaversenyét Cseh Attila (Romániai interpretálásában hallhatja az egri közönség. A műsor igényes, ez ellen nem lehet kifogást emelni. Az sem mellékes, hogy ezeket a programokat, a szólistákat, a karmestert, az együtteseket milyen anyagi áldozat árán biztosítja az Országos Filharmónia. Az elmúlt évek > során is tapasztalhattuk, hogy nem egy együttes vagy szólista, csak Budapesten és egy-két vidéki koncerten lépett fel, a legtöbbször Egert sem hagyva ki a sorból. Talán azt vethetnénk fel átfutó gondolatként, hogy még mindig túlsúlyban van ezekbén a műsorokban a német zene és a XIX. század — éppúgy, mint hazad hangversenyéletünkben, általában — ritkán nyit át a latin területre a Filharmónia, és nehezen szánja rá magát a XX. századi zenei alkotások megközelítésére. Értjük azt is, hogy ebben a vonalvezetésben a közönség viszonylag kon. zervatívabb ízlése is szerepet játszik. Mégis a jövőben határozottabb lépéseket várunk az említett irányban! És itt rögtön a közönség összetételének a kérdése is felvetődik. Évtizedig nem lehetett áttörni azt a bérleti betonfalat, hogy évről évre azok szállják meg a koncerteket, akik az előző években is megváltották a bérletet. IVJost ez a helyzet megváltozott. Ám annak ellenére, hogy 63 főiskolás hallgató váltott az idén erre a nívós, bizonyára sóik örömöt is hozó hangversenysorozatra bérletet, elővételben nem sikerült az eleve táblás házat biztosítani. Sajnos, a komoly zenét kedvelő generáció apadóban van, s helyüket nem töltik meg a fiatalok úgy, ahogyan az kívánatos lenne. Miért is alakulhatott ki ez a helyzet, amikor az ének- és zeneoktatás hazánkban, a Kodály- módszer alapján már nemzetközi hírnévre tett szert! Vagy a módszer ellenére akadnak olyan tényezők a mai magyar zeneoktatásban, amelyek miatt a fiatalság nem válik magától értetődően, komoly zenei közönséggé?! MEG EGY OK A SOK KÖZÜL: a fiatalság olyan töménységben kapja a szórakoztató iparnak, a szórakoztató zenét, hogy a tizenévesek inkább odahaj lanak. Szabad idejüket, e rohanóvá váló korban inkább a köny- nyebben, a megszerezhető és könnyen is múló zenei élvezetekre pazarolják. Hogy ez pazarlás? Halk igennel kell válaszolnunk akkor is, ha tudjuk, hogy ez a megállapításunk a fiatalság körében esetleg ellenkezést vált ki. A közönség köreiben történő mozgásra felfigyelt már évekkel ezelőtt az Országos Filharmónia. A nemes értelemben vett befolyásolást azzal kezdte, hogy a megye három városában a közép- iskolás diákok, valamint az ipari tanulók részére ifjúsági bérleteket bocsátott ki. Az egyre izmosodó, egyre hatékonyabb munka eredményeként, ma már nemcsak a főleg helyi erőkre támaszkodó, inkább oktató jellegű hangversenyek alapozó hatása után olyan koncertet rendeznek a tizenévesek számára, amelyek stílusban és főként gondoskodásban közelebb hozzák a maradandó, az értékekhez a fiatal hallgatóságot. Ügy képzeljük, hogy a Magyar Barokk Trió barokk muzsikája, a Back- fart Consort Benkő Dániellel az élen, "az Új Budapest Vonósnégyes, a Kodály-műsor, vagy a Népszínház Operatársulatának gyöngyösi vendégszereplése, nem beszélve az Egri Szimfonikusok Haydn—Mozart hangversenyéről, már jelzi azt az elképzelést, amelyből nevelési végeredmény következik a koncertközönség megfiatalítása. Egerben is, máshol is! Farkas András INGRID BERGMAN: Életem Azonnali operáció Pompás nyári nap volt, amikor megérkeztem Orlyra. Hat hónapot töltöttem Hollywoodban, ahol a „Kaktusz virágá”-t. forgattam Walter Matthauval. A film világsiker lett. De most újra otthon voltam — és Lars Kris- tináról mesélt nekem, egy másik asszonyról. Az én bűnöm volt. Nem ítélhettem el Larsot. De nem tudtam beletörődni. Dühös voltam. Válásról beszéltünk. De ez csak a beszélgetés szintjén maradt. Nem tettünk semmit A másik nő is maradt. Folytattuk az életünket, és boldogtalanná tettük egymást. Színházi ajánlatot kaptam Londonból, és elfogadtam. Mialatt Londonban játszót- tana, sokat olvastam a mellrákról az újságokban: Betty Fortdnak, az amerikai elnök feleségének az operációjáról. Mrs. Rockefelleréről és arról, hogy milyen fontos időben megvizsgáltatnunk magunkat. Mikor legközelebb erről a témáról olvastam egy cikket, ösztönösen megvizsgáltam a mellemet. Hirtelen megálltam, és arra gondoltam1: „Istenem, ó Istenem! Ez nem lehet, ez nem történhet meg! Ez csak másokkal fordulhat elő!” Azonnal felhívtam Larsot Párizsban. Azt mondta, menjek el oryoshoz, rögtön másnap. De játszanom kellett. Elnyomta a félelmemet. Tovább játszottam. De közben felkerestem egy specialistát, aki megnyugtatott. Azt mondta, ha lenne is valami, nem kell sietni. Nem kell izgatnom magam. Amikor Londonban levették a darabot a műsorról, New Yorkba repültem a lányomat, Piát meglátogatni, aki éppen akkor szült. Amerikában ismét felkerestem egy orvost. Azt akarta, hogy azonnal operáltassam meg magám. Elutasítottam, azt mondtam, hogy június 11-re Lars születésnapjára kell utaznom. Az orvos nagyon dühös lett. Szidott, amiért könnyelmű vagyok. Még aznap alá kell vetnem magam az operációnak. Vonakodtam. Az orvos ragaszkodott egy azonnali angliai operációhoz. Felhívta az orvosomat Londonban, és azt mondta nekem, az lesz a legjobb, ha azonnal visszajövök. Megünnepeltük Lars születésnapját, és egy napra Svájcba utaztunk. Azután Londonba mentem, hogy megoperáltassam magam. Roberto elküldte mind a három gyereket hozzám. Pia is átrepült Amerikából. Lars is oda utazott. Nem voltam olyan rosszul, mint eleinte gondoltam. Természetesen szomorú dolog, ezt nem vitathatom. Nem akartam tükörbe nézni. De azt hiszem, többet szenvedek, ha fiatalabb vagyok. Gyenge voltam, eleinte még a kanalat sem tudtam tartani. Gimnasztikái gyakorlatokat végeztem. Vonalakat festettem a szekrényajtóra, hogy követni tudjam, milyen magasra tudom felemelni a karomat. A jelek az ajtón egyre magasabbra értek. Két hónap múlva már majdnem normálisan tudtam mozgatni a karomat. Tovább játszani Házasságom Larsszal már csak papíron állt fenn. Jó barátok voltunk, de már régen nem házaspár. Tisztázott helyzetet akartam magam körül. 1977. június 4-én Lars felhívott New Yorkból, és közölte, hogy Kristinája egy fiúnak adott életet. Mindig hiányolta a saját gyereket, örültem neki. Larshoz fűződő kapcsolatom továbbra is a legfontosabb marad az életemben. Egy évvel később kimondták a válásunkat. Nyáron New Yorkba utaztam, és újra megvizsgáltattam magam. Az orvos azt mondta, van egy duzzadt mirigyem. Nem kell miatta aggódni, de keressem fel az orvosomat Londonban. Közben aláírtam egy szerződést egy újabb filmre. Ingmar Bergman velem akarta forgatni az „őszi szol. nátár’-t. Partnerem a film- . ben Liv Ullman. Élveztem a munkámat Ingmarral és Liv- vel, meg a többiekkel. De körülbelül két héttel a film befejezés© előtt figyelemre méltó fájdalmat éreztem a másik karom alatt. Azt hittem, valami növekszik ott, és hirtelen nyugtalan és ideges lettem. Természetesen nem maradt titokban, Ingmar megkérdezte, mi történt. Megmondtam neki. Azonnal készen volt arra, hogy lerövidítse a filmet, hogy ezzel segítsen nekem. Meg akart szabadítani a külső felvételektől, dublőrt alkalmazott a fennmaradó jeleneteket a stúdióban vettük fel, hogy minél előbb Londonba utazhassak. Az orvos azt mondta, azonnal meg kell operálni. Eltávolították. Ugyanaz a történet. Ijesztő volt. Va- • lójában nem volt nagy operáció, csak három napig maradtam a kórházban. De féltem, mert tudtam, hogy az egyik oldalról a másikra vándorolt. Ismét besugárzásokat kaptam. Reggelente a kórházba mentem, végül a színházba a „Waters of the Moon” próbáira. A híres londoni ,, Haymarket Th eatre”_ban játszottam, mely 1720 óta áll fenn. Csodálatos sikerünk volt. Jól éreztem magam, boldog voltam. De egy héttel a szezon' befejezte előtt, amikor a ruhámat vettem fel, ugyanaz az érzés fogott el. tudtam, hogy újra elkezdődött! Olyan volt, mintha a sikerért kellene fizetni. Mindig tovább, tovább szerettem volna játszani. A film és a színház emberei közé tartozom, az illúziók világához. Tudom, hogy a premier estje egyetlen kín- szenvedés is lehet, de ez még szorosabban összetart minket. Hogyan tovább? — Én erre úgy válaszolok, hogy még egy öreg boszorkányt is mindig lehet használni a színpadon. — VÉGE — Varga Géza: Ismerősöm (bronz) Tárlat üdülőknek A Hatvani Galéria követésre méltó kezdeményezése, hogy Párádon tárlatot rendezett az üdülőhely lakói és vendégei részére. A „Kortársaink” című portrékiállítás november 10-ig tekinthető meg a tanács épületében Chiovini Ferenc: Gácsi Mihály festőművész portréja (olaj) Mitsui Sen: Fiatal keleti lány (bronz) (Fotó: Kőhidi Imre)
