Népújság, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-11 / 239. szám
7. NÉPÚJSÁG, 1981. október 11., vasárnap Csak egy gól A VII. SALGÓ KUPA, amely egyben az országos rally- bajnokság utolsó fordulója is volt. 162 nevezett autó közül 18 már az előzetes gépátvételnél megbukott, így aztán 52 rally I-es és 94 rally II-es vágott neki a 450, Illetve 272 kilométeres távnak. A leglátványosabb gyorsasági szakaszokon ezrek figyelték az éjszaka a gépek és vezetőik küzdelmét az úttal, és a sebességgel (Fotó: Szántó György) Bajnoki szezonzáró a vízilabda OB l-ben Eger SE —SZEOL AK Ma, vasárnap befejeződik az 1981. évi eiső osztályú vízilabda-bajnokság. A szezonzáró négy negyedet az Eger SE gárdája a verseny- uszodában 15 órától vívja a SZEOL AK ellen, Szarka és Schlosszer játékvezetők közreműködésével. Függetlenül a hét végi kettős forduló eredményétől, az egriek a kilencedik helynél már nem végezhetnek rosszabbul. Kérésünkre adott gyorsértékelést a csapat éves teljesítményéről Szölgyémi Ferenc, az Eger Sportegyesület ügyvezető elnökhelyettese: — Az első és leglényegesebb , a csapat teljesíti az egyesület által kitűzött célt (8—10. hely). Ismerve a létesítményhelyzet hátrányaBajai SK—Egri Tanép 70—64 (27—29) NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzés, Eger. 700 néző. V.: dr. Náday, Szilvássy. Baja: HOSSZC 23. Agfalvi 8. KOVÁCS L. 22, Csanádi, Kan- csár. Cs.: Kubatov, Pestálíty. Karácsony 4, Varga 1, Gorja- nácz 12. Edző: Kovács József. Eger: Komenczy 4, Káló 3, Busák 4, Kinter 16, Frankovics 4. Cs.: Korepta 25, Sipeki 6, Molnár 2. Szűcs, Náday. Edző: Csányl Barna és Cseh Kálmán. Nagy lendülettel kezdtek a it, ez jónak mondható. Az élmezőnyhöz tartozó klubok ellen Pozsgay Zsolt játékosai több bravúrt értek el (Medicor OSC, Szolnok), ugyanakkor a viszonylag gyengébbnek vélt együttesek ellen nem volt egyértelmű a szereplés (V. Izzó, Tatabánya, Bp. Spartacus). Ügy gondoljuk, a csapat képességei alapján dacára annak, hogy a cseresora gyenge, rövid távon, — feltételezve a a mostaninál egyenletesebb egyéni teljesítményeket — az OB l-ben középcsapat rangra emelkedhet. A szegediek biztos legyőzése legyen az ajánlólevél. Szombat délutáni eredmény Szegeden: Eger SE— SZEOL AK 11—10 (1—1, 2— 3, 4—4, 4—2). vendégek, és hamarosan 8—2-es vezetéshez jutottak a megillető- dött egriekkel szemben. Kezdeti kapkodás után ugrásszerűen feljavult a hazaiak játéka, a 9, percben egyenlítettek, öt perccel később pedig már 10 ponttal vezettek Koreptáék. Szünetig előnyük 2 pontra csökkent. A második félidőben egyértelműen a vendégek kerültek fölénybe. Távoli dobásaik rendre sikerültek, s bár az egriek lelkesen küzdöttek, de csak szorosabbá tudták tenni a végeredményt. Hz Eger SE is idegenben Tegnap, szombaton már lejátszotta mérkőzését Debrecenben a Gyöngyös, így ma már csak az Eger SE együttesének szurkolhatunk a labdarúgó NB II-ben, akik szintén idegenben, a Papp J. SE otthonába látogatnak. A második helyen tanyázó piros-kékek egy héttel ezelőtt a Hódmezővásárhelyt fektették kétváUra, s ezzel tovább folytatták hét hete tartó veretlenségi sorozatukat. SzentmarjaiI Tibor vezető edző ezzel kapcsolatosan említette meg: — Megérdemelten nyertünk ma egy hete. Több góllal is megterhelhettük volna a HÓDGÉP hálóját, sajnos a csapat még mindig nem tudja azt bizonyítani idehaza, ami egyébként tudásában benne van. — Miskolcon, a Papp J. SE ellen nehéz 90 perc elé nézünk — folytatta. — Most. feljövőben van a katonaegyüttes, így egy döntetlen eredménnyel is kiegyeznék. Mindenesetre, ha totóznék, háromesélyesre venném a találkozót. A megszokott ösz- szeállításunkban egy változás lesz, mégpedig: Horváth J. kerül a csatársor tengelyébe. A csapat: Baár — Bi- rincsik, Zsidai, Patvaros, Smuczer — Lengyel, Móricz, Koleszár — Barta, Horváth J„ Pécsi. Tartalékok: Póta, Fenyves, Fitala, Dákay. Korcsnoj halasztást kért A sakkvilágbajnoki címért folyó páros mérkőzésen, az olaszországi Meranoban, a címvédő Karpov kihívója. Korcsnoj, az elveszített negyedik parti után halasztást kért. Ezt a lehetőséget most használta ki először, és még két alkalommal élhet vele a továbbiakban. Így a szombatra kiírt ötödik játszma hétfőn kerül megrendezésre. A páros mérkőzés állása 3—0 Karpov javára (a döntetleneket nem számítják). Debreceni Kinizsi— Gyöngyösi SE 1—0 (1—0) Debrecen, 500 néző. V.: Hartmann. NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Kinizsi: Varga — Kelemen, Takács, Magyar, Vajda — Halla (Puskás a 70. percben), Tőzsér, Szabó — Bo- donyi (Tóth F. a 31. percben), Maczkó, Orenstein. Edző: Nagy György. GYSE: Kovács — Rojik, Bársony (Ambrusz a 31. percben), Budai, Vágó — Tóth (Csomány a 70. percben). Jakab, Ullmann — Fe- rencz. Gombos, Nérey. Edző: Péczely Szabolcs. Hazai támadásokkal indult a mérkőzés, aztán a 12. percben Nérey bal oldali szabad, rúgását Varga nem érte el, ds Jakab az üres kapu fölé fejelt. Kevéssel később Budainak mutatta fel a sárga lapot a játékvezető. Kovács egy rövid hazaadást lábbal mentett. A 14. percben Halla jobb oldali beadását Haczkó fejelte tovább Boddnyihoz, aki közelről fejelt a kapu jobb oldalába. A jövő héten, csütörtökön rendezik meg — az október 7-ről elhalasztott —, egri nyílt ifjúsági sportnapot. A három társrendező, az Eger Sportegyesület és KlSZ-bi- zottsága, az Eger város Tanácsa V. B. Sportlétesítmények Igazgatósága, valamint a KISZ Eger városi Bizottsága vonzó programot kínál. Délután három órától estébe nyúlóan népszerű testedzési formák, játékos versenyek keretében biztosítanak sportolási alkalmat a megye- székhely fiataljainak. Az ESE több szakosztályának legjobbjai nemcsak segítői, lebonyolítói lesznek a városi stadionban zajló eseménysornak, hanem résztvevői is. Lábteniszben (15—16 óra között) két nyert játszmáig folynak a csaták, s ebben akár a Barta—Patvaros pár " is legyőzhető! Később 2X10 1—0. Támadtak a hazaiak. Magyar fejesét a bal felső sarokból öklözte ki Kovács. Nehéz próba várt a GYSE- védelmére, előbb Bársony, majd Kovács mentett kétség- beesetten. A 27. percben Bársony olyan balszerencsésen ütközött Bodonyival, hogy mindkettejük feje megsérült, le kellett őket cserélni, mentő vitte el őket. A kényszerszünetet enervált eseménytelen játék követte. SZÜNET UTÁN három veszélyes Kinizsiszöglet következett. Majd Maczkó fejesét a jobb felső sarokból bravúrral ütötte ki Kovács. A másik oldalon Gombos szabadrúgása szállt kapu fölé. Ekkor a gyöngyösiek többet birtokolták a labdát, a mezőnyben jól adogattak. A 70. percben Fe. rencz a könnyelműsködő Takácsot leszerelte, lövését Varga Ullmann elé ütötte, de ő kapu fölé lőtt. Mindkét csapat cserélt, s ez újból a hazaiakat hozta fel. Tőzsér ugrott ki Budai mellett, de a kifutó Kovács újból remekelt. A 80. percben ismét a perces kispályás mérkőzésre kerül sor a jelentkezők és az NB Il-és gárda hatosa között. Ki-ki bizonyíthatja hidegvérét és rúgótechnikáját, mert Baár kapusnak tizenegyeseket lehet rúgni. Atlétikában futó- és dobószámokban rendeznek versenyeket. Teniszben szintén választhat ellenfelet bárki az igazolt játékosok közül. A nők, lányok a körcsarnokban hétméteres „párbajban” vehetnek részt, ugyanígy a kosárlabda-pontszerzés is műsorba kerül. Kellő számú jelentkező esetén röplabdával és női kispályás labdarúgással bővítik a kört. És még mindig nincs vége. Sakkszimultán, torna, cselgáncs- és vívóbemutató várja a fiatalokat. Este hattól nyolcig pedig diszkó, kultúr- program szórakoztatja a sportnap résztvevőit — csakis azokat! gyöngyösi kapus reflexének köszönhetően maradt el a gól. A 88. percben Ferencz ívelt jól középre. Ullmann lőtt is. de Varga hárította a labdát. Az első félóra és az utolsó húsz perc igazolta a Kinizsi idei hírét és eredményeit. A gyöngyösieknek a kényszerű csere — negyedik idegenbeli mérkőzésen válik ki sérülés miatt védő a csapatból —, és a hátsó sor átszervezése után — Jakab ment hátra —, jóval jobban ment a védekezés. Fegyelmezettebben játszottak, egykét helyzetet is sikerült teremteni, de az egyenlítésre nem futotta az erejükből. Egyénileg Kovács kapus a mezőny legjobbjának bizonyult, parádés védésekkel őrizte meg kapuját az újabb és újabb góloktól. Jakab két poszton is hasznos, értékes tagja volt a csapatnak. A többiek igyekeztek, váltakozó sikerrel álltak helyt, de átlagon felül teljesítő játékos nem akadt közöttük. Virágh Tibor Csak röviden A hét végén rendezték meg Pécsett a Magyarország— Franciaország ifjúsági válogatottak ökölvívó-mérkőzését. A találkozó 10—10 arányú döntetlennel végződött. A magyar válogatottban győzelemmel mutatkozott be a gyöngyösi légsúlyú Csík, aki pontozással nyert Savarino ellen. ★ Ma, vasárnap 10 órai kezdettel rendezik meg Egerben, a népkerti automata pályán az Egri Spartacus—DMVSC NB Il-es férfi tekemérkőzést. ★ Országos barlangászversenyt rendeznek október 18-án Aggteleken. Az Óbudai Kinizsi barlangkutató csoportja által 1978- ban alapított Kinizsi Kupáért a háromfős csapatok az aggteleki Baradla-barlang bejáratától ötperces Időközökkel reggel 6 és 9 óra között rajtolnak. ★ Románia—Svájc 1—2 (0—0). Világbajnoki selejtező labdarúgó-mérkőzés, Bukarest. Tízpontos vezetés után... Hely, alkalom, ellenfelek Lábteniszben akár Barta—Patvaros is ( mozi ) (- rádió ) Kossuth MAI MŰSOROK HÉTFŐ Kossuth EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 De. 10 órakor: Cirkusz a cirkuszban Du. 2, 4, 6, 8 és 10 órakor is: .. .és megint dühbe jövünk Színes olasz kalandfilm EGRI BRÖDY Telefon: 11-773 Du. 4, 6 és 8 órakor: 11- én: A nagy balhé Színes amerikai kalandfllm 12- én: Munkásfitmnapok Dédelgetett kedvenceink Magyar film. Rendezte: Szalal Györgyi GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. fél 4 és este 7 órakor: Mephisto I—II. GYÖNGYÖSI SZABADSÁG De. 10 órakor: Tótágas 11- én du. fél 4 és este 7 órakor: Csillagok háborúja I—II. Este fél 8 órakor: A Játékszer 12- én du. fél 4 és este 7 órakor: Csillagok háborúja I—II. HATVANI VÖRÖS CSILLAG De. 10 órakor: Hahó, Öcsi Du. fél 4 és fél 6 órakor: Kopaszkutya Este fél 8 órakor: Jöjjön el egy kávéra hozzánk! HATVANI KOSSUTH Az Olsen banda boldogul HEVES 11—12-én: Edénkért a sikátorban FÜZESABONY Kopaszkutya LŐRINCI Kóma PÉTERVASARA Krámer, kontra Kr&mer 8.26: A Nyitnikék postája. 8.57 Zenés reklámturmix. 9.25: MűsorajánLat. .9.28: Mozart: C-dúr szimfónia. 9.47: Makedón gyerekek énekelnek. 10.03: Útközben. 10.54: Valaki tenyerében. 11.05: Reklám. 11.10: Hangszerszólók. 11.29: A Szkopjei Rádió napja. 13.03: Befejezetlen történetek. 13.13: Életem muzsikája. 13.28: Űj lemezeinkből. 14.08: Egyes számban, többes számban. 15.05: Útközben. 15.10: Rek- lámkalaúz. 15.14: Levél New York fővárosából. Feladó: Kulcsár István. 15.24: Hajdú Erzsébet népdalokat énekel, Béres János népi kamaraegyüttese játszik. 15.44: Raszkolnyikov. 16.05: Útközben. 17.10: Cél és szervezet. 17.20: Lipcse múltja és jelene a muzsika tükrében. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.40: Útközben. 18.45: Sporthírek. 18.50: Diákkönyvtár hangszalagon. 19.55: A zene nem ismer határokat. 20.45: Népi muzsika. 20.59: Budapesti művészeti hetek. Munka a munkával. 22.10: Sporthírek. Totó. 22.20: Emlékek, nyilatkozatok Bartók Béláról. 23.01: Richard Strauss operáiból. 0.10: Filmzene. Petőfi 8.05: Mit hallunk? 8.30: Vasárnapi koktél. 10.00: Szivárvány — a leveleinkről. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 12.57: Vavrinecz Béla: Balti népek táncai. 13.05: Igor és társai. 14.00: Reklámparádé. 14.05: Magyar előadók — külföldi és magyar slágerfelvételeiből. 14.33: Táskarádió. 15.30: Jelenidőben. 16.00: Fényes Szabolcs szerzeményeiből. 16.33: Útközben. 16.35: Énekszóval, muzsikával. 16.55: Reklám. 17.00: Sláger mindenkinek. 18.00: Ha még nem tudná... Októberi tudományos mozaik. 18.33: Dó- ry József nótákat énekel. 18.50: Könnyűzene Párizsból. 19.50: A vasárnap sportja. Totó. 20.20: A Szkopjei Rádió napja. 20.33: Sporthírek. Totó. 20.38: „Nem munka. nem kötelesség”. 20.58: Örökzöld dallamok. 21.56: Orfeusz az alvilágban. 23.10: Az 1981. évi debreceni dzsessznapok felvételéiből. Kb. 8.20: Mai kulturális programok. 8.25: Brahms: G-dúr szextett. 8.57 A hét zeneműve. 9.27: Mesék a mese ellen. 9.37: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék. 10.35: Csajkovszkij: IV. szimfónia. 11.19: Gyógyújdonságok. 11.39 Irgalom. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Reklám. 12.35 Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50 Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.34 Horgol- mányok. 14.54 Édes anyanyelvűnk. 15.10 Kóruspódium. 15.28 Leporelló. 16.00 Útközben. 16.05 Népzene. 16.30 Világablak. 17.07 Reklámkalauz. 17.10 Schubert: A-dúr szonáta. 17.35 Jobb lesz így? 18.00 Barbara Streisand énekel. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.25 Mai könyvajánlatunk. 18.30 Esti magazin. 19,15 Sajtókonferencia. 20.15 Rockhangversenyekből. 21.30 Vonalvég 22.15 Sporthírek. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 Privát színháztörténet. 23.28 Bolgár művészek' operafelvételeiből. Petőfi 8.05 Nóták. Közben: 8.20 Figyelmébe ajánlom... 9.00 Slágermúzeum. 9.50 A határidő és az idő határa. Gyunkó Géza írása. 10.00 Zenedéi- előtt. 12.00 Gyulai Erzsébet és Kováts Kolos nótákat énekel. 12.33 Kis magyar néprajz. 12.38 Tánczenei koktél. 13.25 Fúvósesztrád. 14.00 Kettőtől ötig... 17.00 Felkészültünk? II. rész. 17.30 Ötödik sebesség. 18.33 Hang-adó. 20.30 Eszmék faggatása. 21.03 Hangképek a 4. hajdúszo- boszlói népzenei alkotótáborból, I. rész. 21.34 Magán- gyűjtemény. 22.20 Rádiószínház. Útvesztők. Miskolc 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Hétről hétre, hétfőn este. A műsort' szerkeszti: Nagy István. A stúdió zenés magazinja. 18.00 Észak-magyarországi krónika. 18.15 Sport. 18.25—18.30 Hírösszefoglaló. Szemle az Észak-Magyaror- szág, a Déli Hírlap, a Heves megyei Népújság és a Nógrád keddi számából. ( televízió ) 1. műsor 7.58 Műsorismertetés. 8.00 Idősebbek is elkezdhetik... Tévétorna, 8.05 Mindenki iskolája. 9.00 Óvodások film- műsora. 9.20 Egészségünkért. 9.25 A banda ellen. Angol filmsorozat gyerekeknek 5. rész. 9.45 Tenisz-suli V 4. rész. 10.00 Hírek. 10.05 A vörös nyakkendő NDK film. 11.25—12.20 Az ember zenéje. 14.12 Műsorismertetés. 14 15 Chagall Francia film. 14.40 Reklám. 14.45 Műsorainkat ajánljuk. 15.10 A tavasz 17 pillanata XII 4. rész. 16.35 Lehet egy kérdéssel több? 17.05 Reklám. 17.10 Ú. Dózsa—Medicor OSC bajnoki vízUabda-mér- kőzés. 18.25 Reklám. 18.35 A közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40 Idősebbek is elkezdhetik... Tévétorna. 18.45 Esti mese. 19.00 A Hét. 20.00 Hírek, sporthírek. 20.15 Shakespeare összes művei. Hamlet. 23.50 Hírek. Hírek. 2. műsor 16.54 Műsorismertetés. 16.55 Érni le Zola, avagy az emberi lelkiismeret. Francia tévéfilmsorozat TV :2. rész: Vádalom! 19.00 A Hét. 20.00 Hírek, sporthírek. 20.15. Zenés ajándékkosár. Interví- zió-átvétel az NDK-ból. 21.00—22.30 Esküvő vasárnap. Amerikai tévéfilm.