Népújság, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-30 / 255. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1981. október 30., péntek „Memento” Darassapusztán, a Hortobágyi Nemzeti Park tájházában Nagy János szobrászművész és Vencsellei István fotóművész készíti az ország első környezetvédelmi emlékművét. Alapötletként Vencsellei István fotója szolgált, melyet Hortobágyon az 1915-ös tömeges ma. dárpusztuláskor készített. A „Memento” c. nyolcmé. teres szobor a természet minden értékének megóvására mozgósít. Végleges helye a Szálkahalom lesz, ahol a 15-ös tragikus környezetszennyezés történt. A képen: az alkotás (MTI fotó — Oláh Tibor felv. — KS) Türk Frigyes, Eger első néprajzkutatója Eger határában van egy kisded határrész, úgy hívják: Császártemetése. A kalandos történetű Kőlyuk előtt terül el. Ki nevezte, miért nevezte így el, ma már nem tudjuk, a nép öregjei sem emlékeznek rá. Története egyetlen könyvben olvasható. „Az akkor vöt, mikor ránk gyöttek a ^törökök. Nagyon kellett nekik az egri vár, mert a császáriak is velük gyött. Persze, ö nem mert a vár közelébe gyónni ott vót a sátra egészen hátul, ahol fölfele hajlik az út, Kerecsendnek. Dobóék meg csak lesték a fairül. Egyszer, ahogy nézegetnek, aszongya a főtüzér: Kapitány úr, nézze csak, azok meg ott isznak. Odalép Dobó az ágyú mellé, hát látja. hogy a török császár erősen koccingat a basájával. — Ügy látom, szomjasak — felelte Dobó. Mérgelődik a főtüzér: — De azok a vesztünkre isznak. Máj nem isznak — mondta Dobó. A főtüzér egyszer olyan mérges lett, hogy megkérdezte: Kapitány úr, kilőjjem-e a császár kezibül a poharat? — Lőjjed ki, ha tudod. — Tudom-e? Avval a főtüzér odairányzott, oszt elsütötte az ágyút, a pohár meg szét- szátt a császár kezibe. De a császár is odalett, mert a pohár egyik darabja szétvágta a nyakát. Ott temették el.” így mondta el a Császártemetése történetét egy egri parasztember Türk Frigyesnek, aki menten feljegyezte. Ki mondta el, nem említette, csak annyit írt: így hallottam a néptől. Persze a komoly történészek csak mosolyognak és a fejüket csóválják, mert ugyan mi igaz ebből a történetből ? Való igaz, hogy az egri vár ostromát maga a császár vezette. De nem akkor. Az is igaz, hogy meghalt a török császár'. De nem ott. A legnagyobb igazság az, hogy val'amikor, a nagyon légen volt időkben élt Egerben egy mesemondó, egy született háryjános, aki „egy puár bor, meg egy pipa mellett kitanátta az egészet”. (Nagyon régen lehetett, az bizonyos, mert nem máról holnapra válik egy név a nép közkincsévé: hogy erősen hitték, azt meg az bizonyítja, hogy örökkévaló bizonyságul, erről az igaz történetről nevezték el azt a földet, ahol a török császár nyugszik. Aki nem hiszi, keresse meg. Kérdezheti valaki, miben van ennek a mondának a különös értéke a népi képzelet megjelenítő erején, meg a szöveg zamatán kívül? Abban, hogy egyetlen. Nincs több. A népi mesemondó kedvnek ez a játéka nem ismétlődött meg. Sem Dobó előtt, sem a várostrom idejéből, sem azután. Ki lehetett az ismeretlen mesemondó, kérdezi eszével a kutató, szívével meg visszahajlik az elmúlt századokba, hogy megölelhesse, biztassa, még, még, mondja még, ha már ezt az egyetlen kincset elmondta. (Tüzér lehetett, talán a napóleoni háborúkban, hogy így elzengte a várbeli főtüzér dicsőségét). De hát a múlt ajka bezárult. Erről sem tudnánk, ha Türk Frigyes, Eger első „néprajzosa” meg nem örökíti. Türk Frigyesről pedig több okból meg kell emlékezni. 1911-ben halt meg, éppen hetven évvel ezelőtt, abban a kis Vereskút utcai házban, amelynek falára barátai kicsiny márványtáblát helyeztek el, megörökítvén, hogy itt írta műveit, amelyekben imádásig szeretett városának minden szépsége olvasható. Aztán egy szomorú rebbenéssel kell megemlíteni, hogy a kis házról eltűnt a márványtáibla, mert a kis ház sincs már meg, csak néhány fala meredezik az őszi égnek. Nyomát is elnyeli a mohó beton, a tár- sasház-építő láz, a Bartako- vics utcában. Mert most már Bartakovics utcának nevezik arról az érsekről, aki az érsekség nevében ötvenezer forintért lemondott a földesúri borkilencedről. Az első világháborúig Vereskút utca volt annak a neve, egy ásott, kerekes köz- kútról, annak is vörösre festett ^burkolatáról. „Türk Frigyes munkái, összegyűtve barátai által” kincsesbányája Eger és környéke növényvilágának, népszokásainak, dalainak, betyármondáinak. Ez a jámborságig hívő görög—latin szakos tanár, aki érzékenysége miatt alig is tanított iskolában, magántanításból élt, egy-egy darab kenyérrel végigjárta Eger külvárosait, a környék tájait, a hegyi falvakat és -leírta, amit látott, hallott. Még a madarák énekét is leköt tázta. Szorgalmasan jegyezte megfigyeléseit Türk Frigyes, megszámolihatatlan oldalakon. Talán még nyílik alkalom szólani róluk. Irt volna ő még többet is, Eger városa megbízta a város történetének megírásával,- de hát csak ötvenkét esztendőt szabott ki rá a sors. Akkor aztán elküldte a Kisasszony-temetőbe. Kapor Elemér Ibolya a hógolyóban Vetkőzik az erdő. Fenn a Bükk tetején százszínű ruhában pompáznak a fák és — mint az utoljára bálba készülő leányok — magukra öltötték minden ékességüket. Nem született még festő a világon, aki élethűen vissza tudta volna varázsolni a vetkőző erdő színeit, nincs ecset, nincs festék, amely a való természet nyomóba léphetne. Csend van és csupán halk zizzenések jutnak el az ember füléig. Egy élesebb, síró nyikorgás — mintha a báli ruhákat rejtő szekrény ajtaját zárná valaki —, pedig csak egy félig elszáradt bükkfa- lecsüngő gallyát szólaltatta meg az őszi szél. Valahol messze, most motorfűrész hangja hallatszik, aztán opálszürke lesz az ég, és szép, nagy pelyhekben szállingózni kezd a hó. !— Havazik! Nem tudok eltelni az erdő színeivel, bámulom, amint a fák, a bokrok vetkőzik lombruhájukat és földre hulltukban hátukon cipelnek egy-egy hópelyhet. 'Három riadt őz ugrik át a nyiladékon, aztán megállnak. Lesnek, figyelnek, nem értenek semmit az egészből, hiszen a szimat, amely az orrukat megcsapta, különös és szokatlan. A föld is egyre fehérebb lesz, a lepkéknek nézett hópely- hek pedig vízzé válnak meleg testükön. A két gida riadtan bámul anyjára* az öreg suta — néhány telet már megélt — tudja, hogy a földre szállt fehérség számukra rosszat jelent. Hideget és szenvedést! Lassan-lassan fehér lesz a táj és a korán jött hó egyszerre telet varázsol a Gesztenyés-nyakon. Itt-ott —, ahol megnyílik egy pillanatra a felhő — kibújik a nap és őszi ajándékképpen bearanyozza sugaraival a tájat. A vörös, a sárga, barna, a félig zöld leveleket, a színpompájából csupaszra vetkőző erdőt. Egy néni jön* kosár a karján. — Mit csinál* merre jár itt? — Gomibázok —, mutatja a megviselt kosarat, amely már félig van a téli fagyokat váró föld utolsó ajándékával. — Mit szól a havazáshoz? — Nem emlékszem még, hogy október közepén itt nálunk leesett volna az első hó... Észre sem veszem jószerivel, hogy elment az öregasszony, mert a havas földön* a fák tövén ibolyát pillantok meg. — Milyen különös és csodálatos játéka a természetnek! Havazik, fehér a táj és a millió színű erdőben ibolyák nyílnak. Hógolyót gyúrok, ibolyát szedek és — egy fintorral a természet vicceire —, beültetem ibolyáimat a hógolyóba — Nézzétek! Ibolya a hógolyóban... Nézik, látják és csodálkoznak! Szétszéledtünk, körülöttem újra csend, csak a hó zizeg a földre vágyó leveleken* Elfelejtett cserkészút kanyargós meredekjén pillantom még meg a nénit a kosárral, amint a völgy felé iparkodik. Később kövek gurulnak végig az oldalon, szarvasok vonulnak alattunk* aztán meg-megállnak és gyanúsan bámulnak felénk. Havazik! Csöndes, zavartalan perceimben magamban elbúcsúztatom az idei őszt és a kalapomra hulló levelekkel együtt köszöntőm a telet, amely számomra a mai nappal megérkezett. Szalay István Az ikrek Mexikóban rendezték meg a mi esetünkhöz hasonló esetekre specializálódott ügyvédek a távházasságkötést is. így jött létre az az abszurd jelenet, hogy két férfi állt az állami hivatalnok elé, mint menyasszony és vőlegény. Az egyik azt mondta: „Téged, Ingrid Bergman a hites feleségemmé fogadlak" Mire a másik azt válaszolta: „Téged, Roberto Rossellini hites férjemmé fogadlak.” 1 Télen egy tízszobás lakásban laktunk Rómában a Viale Bruno Buozzin, nyáron a tengerparti házunkban* a „Santa Marinellában”. Nem volt sok tennivalóm, sók alkalmazottunk volt. Majdnem V " legesnek érez_ tém magam. Roberto mindenkivel nagyvonalú volt. lía azt mondtam neki, szükségem van egy cipőre, pénzt adott és, azt válaszolta: „Miért csak egy párat? Vegyél hatot!” 1950 novemberében egy kaliforniai bíróság úgy döntött, hogy Piának apja gyámsága mellett Kaliforniában kell maradnia Én engedélyt kaptam* hogy a szünidő felét a lányommal töltsem, de csak Amerikában. Ettől nem lettem boldog. Változtatni azonban nem tudtam rajta. 1951-ben ismét terhes lettem«. Nagyon szerettem volna egy lányt, mert Róberténak az első házasságából már volt két fia és egy közös, fiunk. Ennek most lánynak kellene lennie, és mór el is döntöttem, hogy Izabella lesz a neve. De egyszerre kettőt is kaptam* az ikreket. Isabellát és Ingridet. 1953 második felében egyre kevesebb lett a pénzünk, és Roberto kijelentette, sok filmet és egy csomó pénzt akar csinálni. A gyerekekkel együtt Németországba utaztunk, hogy Münchenben leforgassuk a „Félelem” című filmet. Szerencsétlennek éreztem magam, mert Roberto nem engedte, hogy más rendezőkkel is dolgozzam. Ott volt Olaszországban, a sok jó rendező — Zeffirelli, Fellini, Visconti, De Sica —, aki mind velem akart filmet készíteni. Én is szívesen dolgoztam volna velük... Magukon kívül voltak, hogy Roberto nem engedte. Az ő szemében a tulajdona voltam. De nem voltunk egymás jó szellemei. A nyilvánosság megvetette azokat a szerepeket, melyeket a filmjeiben játszani engedett nekem. Természetesen ez már régen világos volt előttünk. De nem beszéltünk róla. A hallgatás egyre nagyobb lett közöttünk azzal a csenddel, melyet nem mertem megszakítani, mert féltem, - hogy megbántom Roberto érzéseit. Roberto mindent félreértett volna. Bármit mondok, meg- bántottságában veszekedés lenne az eredmény. Mathias Wieman, aki a „Félélem”-ben volt a partnerem* megérezte, milyen kétségbeesett vagyok. Egyik nap a-zt mondta nekem: „össze fog roppani. Megőrül, ha így folytatja tovább. Miért nem hagyja el Róbertéit?” Rémülten meredtem rá: „Róbertét elhagyni? Hogy tehetném?” — kérdeztem. „Ez lehetetlen!” Roberto pólfordulősa Régi barátom* Jean Renoir rendező volt az, aki megmentett. Hollywoodi barátságunk idején gyakran mondtam Jeannak, hogy feltétlenül együtt kellene dolgoznunk. Jean bölcsen rám nézett, és azt mondta : „Még nem jött el az ideje, Ingrid. Te túlságosan nagy sztár vagy nekem. Megvárom, míg egy kicsit lejjebb száll a dicsőséged. Hollywoodban ez mindenkivel így történik. Ha veled is így lesz, jövök a hálómmal, és kihalászlak." 1956-ban Jean Renoir meglátogatott bennünket Róma melletti villánkban, „Santa Marinellában", és azt mondta: „Ingrid, itt az idő. Készen van a hálóm. Szeretnék Párizsban filmet forgatni veled.” Megmondtam neki, hogy ez teljesen lehetetlen. Roberto soha nem engedné meg nekem* hogy más rendezővel dolgozzam. De Jean nem engedett, és azt mondta, beszél Róbertéval. És mit válaszolt Rou berto? Azt mondta, ez ragyogó ötlet Jeantól. Így azután elutaztam Párizsba, hogy leforgassam az „Elena és a férfiak”-at. Roberto pálfordulásának talán azokhoz a házassági problémákhoz volt köze, melyek időközben adódtak. Egy évvel korábban írtam egy eléggé kétségbeesett levelet egyik barátomnak: ......Roberto éppen most utazott el Olaszországba, és azt mondta, soha nem jön vissza. Nála van egy levelem, amelyben egyetértek a válással és azzal, hogy a gyerekeket csak Olaszországban vagy Franciaországban lehet nevelni. A levelet Roberto erőszakolta ki belőlem. Magával vitte a gyerekek útlevelét is. Mint már korábban mondtam neked, nem tudom, hogy komolyan gondolja-e vagy sem. De félek. Ügy gondolom, hogy ez alkalommal komolyan gondolja.” Miután Renoir filmje elkészült, felhívott egyik nap egy barátnőm, és azt kérdezte, nem akarok-e találkozni a hollywoodi rendezővel, Anatole Litvakkal. Nagyon-nagyon fontos lenne. Egy szálloda bárjában beszéltünk meg találkozót, és Litvak a filmjéről, az Anasztáziáról” mesélt nekem. Eljátszanám-e a szerepet? Ha igen, a' többi embert is meggyőzi. A „többi ember” az amerikai Twen_ tieth Century-Fox filmtársaság volt, akiknek a szemében én még mindig méreg voltam a mozi pénztárak számára. Érdekelt a dolog. A Fox többször foglalkozott az ügygyei. Végül megkaptam a táviratot: Egyetértettek. Már csak Róberténak kellett megmagyaráznom* hogy filmet fogok készíteni, és ráadásul Angliában, Róberténak ez egyáltalán nem tetszett. Kerültük egymást, azzal fenyegetett, hogy Ferrari jával neki hajt a legközelebbi fának. Mindig is ijesztgetett öngyilkossági ötletével, de már nem hittem neki. Megmondtam, feltétleniül le akarom forgatni ezt a filmet. Jó szerep, és ezenkívül a pénzre is szükség günk van. Üjra olyan filmeket kell forgatnom, melyek megfelelnek a stílusomnak, amelyek sikeresek. Következik: Színpadon Párizsban Kovács Péter orgonaestje Bach a főiskolán Kovács Péter orgonaművész szerdán este, a főiskola zenetermében Bach-művek- ből összeállított műsorát adta elő. Az estet a főiskolai hallgatók házi hangversenyének is tekinthetjük, hiszen ezzel a hangversennyel kezdődött el az a sorozat, amelyben a komoly zenét élőben tolmácsolják a főiskolásoknak. Kovács Péter Bach orgonaműveit — g-moll fantázia és fúga, D-dúr prelúdium és fúga, C^dúr toccata, adagio és fúga, valamint d-moll toccata és fúga — úgy válogatta össze, hogy a művek hangulatából, a Bach által életre hívott zenének ebből a bőséges áradásából kifessék : Bach. művei — ismételten és különböző hangszereken hallgatva izgalmasan modemek tűnnek. Kovács Péter ritkán találkozik a közönséggel. Pedig választott hangszere, az orgona feltétlenül értékes művészi tettekre készteti őt. A főiskolai instrumentum ujjai alatt megfiatalodott, kiszínesedett. Kovács Péter nem nagy fartisszimókikai zárta számait, hanem leejtett hangsúllyal, ahogyan egy értelmes és mélyen szántó gondolatot nyugtatel az elbeszélő a mondat végén* A műsorban a Lengyelvári Péter, Takács János, Szakái Lajos és Lórencz Péter ösz- szeállítású kürtkvartett is fellépett négy apró darabbal, köztük két Beethoven- mű átiratával. Várjuk a folytatást! (farkas) Az ikrek első születésnapján, Bergmannal Robertino és Rossellini első házasságából származó fia
