Népújság, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-28 / 253. szám

NÉPÚJSÁG, október 28., szerda 6. A sportvilág új csillagai Az olimpiai játékok utáni években immár általános őrségváltás jellemző a sport világára. Az idősebb, ta­pasztaltabb versenyzők he­lyét rendszerint feltörő fia­talok foglalják el. Három ilyen, a nemzetközi élvonal­ba ebben az esztendőben elő­lépett sportembert szeretnénk most bemutatni olvasóink­nak ... POLJAKOV Thierry Vigneron, a fran­ciák fiatal, 21 éves rúdug­rója alig hat napig örülhe­tett júniusban felállított új világcsúcsának (580), amely, lyel egyben kicsit vigaszta­lódott tavalyi kudarca, az olimpián elfoglalt hetedik helyezése után. Ragyogó tel­jesítményéhez az egyik le­győzött ellenfél, a már 550 cm-nél kiesett Vlagyimir Poljakov az első között gra­tulált Maconban. S az ugyancsak huszonegy eszten­dős, 190 cm magas Vologya hat nappal később Tbiliszi­ben, az NDK elleni barát­ság viadalon 1 centiméterrel túlszárnyalta Vigneron világ­csúcsát. A moszkvai fiatal­ember ugyan már tavaly is 560 cm-nél tartott, de a vá­logatók inkább a Volkov, Kulibaba és a tapasztalt Prohorenko indulása mel­lett döntöttek az olimpián. Jóllehet Poljakov sem volt zöld fülű újonc, hiszen 1979- ben megnyerte az ifjúsági Európa-hajnokságot. „Tizen­két éves voltam, amikor gátfutú unokafiyéremet elő­ször elkísértem az atlétikai pályára — emlékezett az új­donsült világcsúcstartó. — Nyurga termetemet látva előbb magasugrónak fogtak be, s csak egy év múlva, Moszkvába költözésünk után kaptam rudat a kezem­be... ” Fejlődése azóta, sú­lyos sérülését leszámítva tö­retlen. Tizenhét éves korá­ban rosszul ért a talajra, a szivacsgödör mellé esett és hátsérülését két hónapig kór­házban kezelték. Sérülésé­ből felépülve azonban meg­fontoltabb, meggondoltabb lett. Tehetsége kibontakozá­sához edzője, Jurij Volkov, a rúdugrás tudományának igazi professzora is nagy­mértékben hozzájárult, aki egyébként nem más, mint egyik legnagyobb vetélytár. sának, Konstantin Volkovnak édesapja. Figyelemreméltó, hogy magasban 210, távol­ban 740, hármasban, rövidí­tett nekifutással 14.50 a leg­jobb eredménye, s így vé­leménye szerint még rúdug­rásban sem merítette ki a lehetőségeket. Los Angeles­ben már 590 kell az arany­hoz így jósolja, s 1990-ben a hat métert sem tartja el­érhetetlennek. Poljakovnak hamarosan osztoznia kellett Vigneron sorsában, az ő világcsúcsa sem bizonyult hosszú életű­nek. Egy irkutszki versenyen a nagy vetélytárs, Konsztan- ' tyin Volkov 584 cm-es ered­ménnyel átírta a ranglistát — újabb világcsúcs! Lehet, hogy a hat méterre 1990-ig sem kell várni? MANDLIKOVA Két éve, 1979 júniusában a múlt és a jövő csapott ösz_ sze Wimbledonban, az All England Clum tizenötezer nézőt befogadó teniszpályá­ján. Az egyesben és páros­ban nem kevesebb, mint húsz bajnokságot nyert Bil_ lie-Jean King nagyobb ta­pasztalata ekkor még ér­vényre jutott, de Hana Mandlikova, a Sparta Prága szakosztályában felnőtt a nemzetközi szövetség által ifjúsági világbajnoknak nyil­vánított tizenhét éves diák­lány jó néhány alakítással leadta névjegyét. A mosoly­gós Hanka azután tavaly már öt Grand Prix-versenyt nyert, s az Egyesült Álla­mok nemzetközi bajnoksá­gán a döntőig jutott. Köny- nyed mozgását, robbanékony. ságát nyilvánvalóan a két olimpián, Melbourne-ben és Rómában rajtolt, tizenegy­szeres bajnok vágtázó édes­apjától örökölte, aki egyéb­ként a kiegészítő, atlétikus jellegű futóedzéseinek össze­állításában és vezetésében évek óta segítségére van. De nemcsak mozgása könnyed, a játékban is mident tud. Nincs gyenge, sebezhető pontja, s így azután várat­lanul irányzott éles tenye­reseivel és erőteljesen pör­getett fonákjaival, s nem utolsósorban élményszámba menő röptéivel előbb az ausztrál, majd a francia nemzetközi bajnokságot nyerte meg és Wimbledon­ban is a döntőig jutott. Né­hány héttel korábban Pá­rizsban a Chris Evert-Lloyd számára kedvezőbb, lassúbb salakos pályán diadalmasko­dott az amerikai bajnoknő ellen, aki azután a gyors, Hanka játékát segítő wimb­ledoni füves-pályán még visszavágott. De még van ideje, hiszen csak jövő februárban ünnep­li huszadik születésnapját. A női nemzetközi élgárda mai játékerejét, felfogását tekint­ve Hana Mandlikova jelen­leg is a legjobbak egyike, de a jövő utolérhetetlen nagy bajnoknője lehet. BANKS Willie Banks, a Los Ange- les-i UCLA kollégium jog­hallgatója 1981-ben már hat alkalommal javította meg az Egyesült Államok hármas- ugró-csúcsát. Az immár hu­szonöt esztendős, könnyűsú­lyú, csak 70 kilós, de 190 cm magas atléta ezzel a tenge­rentúli értékelések szerint igazi üstökösként emelkedett a nemzetközi atlétika hori­zontjára. Neve korábban sem volt ismeretlen, hiszen a bűvös tizenhét méteres ha­táron már 1978-ban túlju­tott (17,05), majd egy évvel később tovább javította egyéni csúcsát (17,20). Az elmúlt évi kisebb megtorpa­nás után kirobbanó fejlődés következett, hiszen jelenleg már 17,56 méternél jár. „Rá­jöttem a hármasugrás nagy titkára” — magyarázta leg­utóbb az örvendetes módon felújított Szovjetunió—Egye­sült Államok atlétikai via­dalon. Mindez egyben azt is jelentheti, hogy Oliverira magaslati, ritkább levegőben felállított világcsúcsa (17,89) sem lesz hosszú életű. A hármasugrás világranglistá­jának idei első helyezettje azonban már nem tartozik a legfiatalabb sportemberek közé. A közigazgatás admi­nisztrációja terén egy dip- limát már szerzett atléta most tovább tanul, hogy él­vezze az egyetemista sporto­lók számára biztosított ked­vezményeket. Ennek ellenére a téli hónapokban részben kölcsönökből tartja fenn magát, s ezért nyaranta, ha hívják, hetente háromszor is rajthoz áll. Idei. sokadik fel­lépésén, a Bukarestben ren­dezett Universiadén sérült meg; hiába, a szervezetet nem lehet büntetlenül ter­helni. Vad Dezső Csak röviden... Az olaszországi Meranó- ban zajló férfi sakkvilágbaj­noki páros mérkőzés hétfőre kitűzött 10. játszmájára nem került sor, mert a kihívó, Korcsnoj igénybe vette má­sodik szabadnapját. így — amennyiben újabb halasztást egyik versenyző sem kér —, Karpov és Korcsnoj csütör­tökön játssza a 10. partit. A páros mérkőzés állása 4—1 Karpov javára. ★ A megyei serdülő labda­rúgó-bajnokság állása; 1. Heves 11 10 — 1 62- 9 20 2. Selyp 10 9 1 — 47- 5 19 3. Poroszló 11 8 1 2 38-19 17 4. Apc 10 8 — 2 88-15 16 5. Eger SE II. 10 7 2 1 52-10 16 6. F.-abony 11 6 2 3 24-16 14 7. M.-derecske 11 6 — 5 50-40 12 8. Egercsehi 10 4 2 4 15-27 10 9. Kompolt 10 4 1 5 24-26 9 10. Gy.-halász 10 3 2 5 21-17 8 11. Domoszló 9 3 2 4 16-20 8 12. Hort 9 3 — 6 12-44 6 13. P.-vására 11 14. Gyöngy. SE II. 2 2 7 14-38 6 11 2 1 8 32-44 5 15. Tamaméra 8 1 1 6 6-3* 3 16. Tarnaörs 10 1 1 8 9-85 3 17. B.-telek 10 ★ 10 1-62 — November 28—29-én ren­dezik meg Egerben, a kör­csarnokban a Bornemissza Gergely kézilabda ifjúsági emlékversenyt. Nevezni ok­tóber 29-ig lehet, a sorsolást pedig november 4-én készí­tik el. ★ Eger SE—Törökszentmik. lós 68—57 (32—21). NB li­es női kosárlabda-mérkőzés. Eger, 100 néz». V.: Tolnai, Petró. ESE: Molnár 4, Mes- tyán 6, Csányi A. 10, Nagy 4, BARTUS A. 14. Cs.: BAR­TUS M. 16, CSÁNYI GY. 14, Verebély, Tóih, Jakab. Ed­ző: Galambos János. A várt­nál nehezebben nyert az ESE az ugyancsak középcsa­patnak számító vendégek el­len. ★ Pénteken, október 30-án, délután három órától ren­dezik meg Hatvan város őszi mezei futóbajnoKságát. A terep a Zagyva-part gyári oldala lesz, külön 'értékelik a középiskolások és felnőttek eredményeit. A nőknél és a férfiaknál is három távon indítják a mezőnyöket, csa­patversenyben is hirdetnek győztest. Rossz idő esetén a versenybíróság minden ér­dekelt intézményt a verseny napján értesít az esetleges halasztásról, és az új idő­pontról. ★ Az erősebb csoportban sze­replők kikaptak, a „'kicsik” nyertek az egri úttörő-vízi­labdázók közül. I/A-ban: Kecskemét—ESE 9—5 (2—0, 0—1, 4—1, 3—3). Eger: Tűz­kő—Tóth, Hips 1, Denk, Lo- vasi, Lőrincz 1, Ludányi 3. Cs.: Szőke, Madarasi, Bo- zsik, Lázár. II'A-ban: ESE— Ű. Dózsa 7—4 (2—0, 1—2, 3—1, 1—1). Eger: Kovács — Márta 1, Pálak 4, Bodó, Daj­ka, Tóth 1, Ferenczy 1. Cs.: Kármán, Kiss, Szecskó, Ka- rap. ÉRTESÍTJÜK ÜGYFELEINKET, hogy, a FULL­szervizhálózathoz tartozó egri autójavitóüzem, a lőrinci, kápolnai, hevesi és verpeléti szervizek 1981. október 30-án, 12 órától november 2-án 6 óráig éves vagyonmegállapító LELTÁR MIATT ZÁRVA tartanak. Milyen az őszi-téli divat a Skála-COOP áruházakban? Mindezt megtudhatják a kedves vásárlók a szóvetkezetek és a Skála-COOP közös, műsoros divatbemutatóján. Ami itt látható, megvásárolható! Az országos szövetkezeti divatbemutató-sorozat Heves megyei eseménynaptára: Október 31-én, 16 és 19 órakor, Gyöngyösön, a Művelődési Házban (Nemecz tér 3.): GYÖNGYSZÖV ÁFÉSZ. A műsorban fellép: Máté Péter, Mikes György vagy Somogyi Pál, Kishontüy Ildikó és Hollay Kálmán, Pintér Györgyi, i 'slsk Csuka Mónika, ~ ‘ . - _ . Csuka Mari és Szigeti Edit. Műsorvezető: Cintula Divatkonferanszié: Hajós Judit Kísér: a Bergendy-zenekar aliman )•] Birkózó-seregszemle fl 212. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet nyerte a kupát Élénk érdeklődés mellett 214 induló részvételével ke­rült lebonyolításra az egri középiskolai tanulók idei birkózóbajnoksága. A ver­senynek több éves hagyo­mánya van már, a városi sportfelügyelőség vándor­díját is alapított, és a pont­versenyben első helyezett is­kola őrzi egy évig a serle­get. Az eddigiek során a 212. számú Ipari Szakmun­kásképző Intézet tanulói mór három alkalommal diadal­maskodtak az összesítésben, így az idén új kupa felava­tására kerülhetett sor. A szakmunkástanulók és veze­tőik, a tanárok és oktatók azonban kitűnő hagyomány, tisztelők. Ezúttal is úgy szer­vezték a részvételt, hogy mindent megtettek a végső siker érdekében, így nem is maradt el a remélt első helyezés. Rajtuk kívül fel­tétlen dicséret illeti még a Dobó Gimnázium tanulóit, akik egyénileg szintén fi­gyelemre méltó eredményei­ket értek el. Eredmények 42 kg: 1. Ta- róczkai, 2. Hráb, 3. Balder (mind 212. sz. intézet). 45 kg: 1. Kelők (Dobó gimn ). 2. Bóján (212. sz.), 3. Papp (212. sz.). 49 kg: 1. Erdélyi (212. sz.), 2. Nagy (Dobó), 3. Laboda (212. sz.). 53 kg: 1. Tompa (212. sz.), 2. Rith (Do­bó), 3. Vinczepap (212. sz.). 57 kg: A csoport: 1. Bényei (Dobó), 2. Molnár A. (212. sz.), 3. Holló (212. sz.). B csoport: 1. Bakondi (GMSZ), 2. Bóta (212. sz.), 3. Botos (212. sz.), 62 kg. A csoport: 1. Zeled (Gárdonyi), 2. Bo_ zsdk (212. sz.), 3. Szilágyi (212. sz.). B csoport: 1. Ró­mák (212. . sz.), 2. Bernáth (Dobó), 3. Angeli (Dobó). 67 kg: 1. Gotva (Dobó), 2. Tősi (Gárdonyi), 3. Csákvári (Do­bó). 72 kg: 1. Szalmási (Gár­donyi), 2. Marosvölgyi (Ke­reskedelmi), 3. Scheili (Do­bó). 78 kg: 1. Kakuk (GMSZ), 2. Molnár I. (212. sz.), 3. Kalicz (212. sz.). +78 kg: 1. Klimaj (212. sz.), 2. Vájná (Dobó), 3. Kreszadló (GMSZ). összetett pontversenyben: 1. 212, sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézet 51, 2. Dobó Gimnázium 30, 3. Gárdonyi Gimnázium 13 ponttal. Október 30-án, pénteken az általános iskolai tanulók részére hasonló verseny lesz a Malom utcai birkózó-ed­zőteremben. \ Kézilabda Eger SE— Hódmezővásárhely 14—11 (6—6) NB I B-s női mérkőzés. Eger, bervai pálya. V: Ihász, Nagy. Eger: Nácsa — Juhász, Verebélyi, Horváth 1, Sza­bó 1, Hegedűsné 9, Mucha 3. Cs: Vincze, Káló. Edző: Bereczky György. Bajnoki évzáró mérkőzé­sen, a kellemetlen esős idő­höz jobban alkalmazkodó vendégek végig nyílttá tud­ták tenni a találkozót, ESE csak a befejezés élőt. percekben biztosította be győzelmét. A két bajnoki pont megszerzése Hegedűsné eredményességén múlott. Tizenkettedik hét Legutóbbi főmérkőzésünk végeredménye: Debreceni XJSE— Eger SE 1—1. A döntetlenül végződött NB Il-es találkozó végeredményét 21-en tippelték meg helyesen. Közülük sor­solás alapján öten nyertek 10—10 darab totószelvény bevál­tására jogosító utalványt, az OTP Heves megyei igazgatósága jutalmát. A nyertesek névsora: Dózsa Balázs, Gyöngyös, Legenda út 8.; Fehér Győző, Gyöngyös, Gorkij út 34.; Hundt Istvánná Eger, Alkotmány u. 10. 11/1.; Kívés Mátyás, Párád, Kékes, út 64.; Nagy János, Füzesabony, Úttörő út 30. Tizenkettedik heti pályázatunk főmérkőzése a Mátra-csopor, rangadója, a negyedik helyre felzárkózott Bélapátfalva, c harmadik Edelény vendége. Szerintünk háromesélyes mér­kőzés lesz! A szelvények beérkezési határideje október 31. szombat, déli 12 óra. A címzés: Góltotó, Népújság Szerkesz­tősége, Eger, Pf.: 23., 3300. A tippszelvény: GÓLTOTÓ EDELÉNY—BÉLAPáTFALVA Végeredmény: I Pót mér kőzés: EGERCSEHI—TÁRNÁMÉRA Végeredmény: ______ N év: ________________ L akcím:

Next

/
Thumbnails
Contents