Népújság, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-24 / 250. szám

NÉPÚJSÁG, 1981. október 24., szombat

*•

Óvakodj a törpétől

Avagy: ecsédi változatok október táján

Minden egy helyen, a falu központjában

(Fotó: Szabó Sándor)

Aranyló délután. Talán az utolsó ezen az őszön. Később kis szél támad, végigfut a dimbes-domibos település utcáin. Megrázza a fákait, hogy lehulljék barnába, sárgába fordult levélzetük. Lecsapja a kéményekből szivárgó füstöt, az „Egyetértés” borpincéi felől pedig erjedő, tisztuló must illatát lengeti felénk. Hát ami a szőlőt, a pirkadó bort illeti, az idei esztendő nem a legjobb reményekkel kecsegteti az ecsédieket. Kicsi a termés! Olyannyira pedig, hogy ezen a tájon mindet leszüretelték, és aki teheti, aki segíteni akar, az most a társközség, Rózsaszentmárton határában kopaszltja a tőkéket. No meg a maga pincéje körül sündörög: legalább a kevésből jobb ital legyen. Keresem is öreg cimborámat, Faragó Pista bácsit, hogy reményeiről vallassam. Hanem csöndes a ház. Váratlan-hirtelen elköszönt párjától, el a bor- háztól, a falutól, hogy immár csak emlékünkben éljen, mint a szorgos, fáradat- lan ember szép példája.

o

Csöndes diskurálással, aztán parázsló vitával teli viszont a Szabadság úti porta, az öregek napközije, amelyet 1973-ban létesített a helyi tanács. Nincs tévéműsor, ami a képernyő elé szögezze Józsa lmrénét, Bedő István- nét vagy Hegedűs Sándor bácsit, és bizony jó néhány szék is üresen ásít az októberi délutánban. Hogy miért az érdektelenség? Miért nem tudják nyolcadik éve feltölteni a kis intézményt? A bisztróból naponta hordott étek ízletes, elegendő. Az a két forint sem teher, amibe kerül. Ennyit egy gyújtásra elpipál a dohányos * férfi. Felszerelésben, szórakoztató eszközben sincs hiány, hiszen három szocialista brigád is támogatja a mozgalmat. A „Sallai” és a „Vörös október” a ThorezA termelőszövetkezet pincéjében Smid Lajos pincevezető mintát vesz az ideiből

külfejtéstől, meg a lőrinci gumisaké. Hát akkor? A válaszért nem kell messzire gyalogolnom. Egy nyolcvan felé ballagó tsz-járadékos fogalmazza meg a közeli boltajtóban: Kérem, ebben a községben férfi, asszony nép mind dolgozik, kell otthon az öreg, hogy a házat rendben, tartsa, a jószágot étesse, az iskolából megtérő gyerekre vigyázzon, vagy beszerezze a főzéshez szükséges dolgokat, ahogyan most magam is teszem. ..

o

Ha már az iskolát emlegettük, pillantsunk kicsit körül a közoktatás háza táján. Kása Zoltán igazgatónak, akit mellesleg a község párttitkári tennivalói nyomnak, mostanra igen jó, népes tantestületet sikerült összekovácsolnia. A szakosított- ság például majdnem száz- százalékos. És szükség van a jól képzett, együtt tartott, hivatásuk magaslatán álló tanárokra, tanítókra, hiszen az új tanévben 470 gyerek látott tanuláshoz a 4300 lelket számláló község otthonaiból. Két esztendő múlva pedig, amikor a demokráfiai hullám a legmagasabbra csap, óvónői jelzések szerint ötszáz fölött lesz a diákok száma. Persze, az oktató-nevelő munkának tárgyi feltételei vannak, amilyen elsőként a megfelelő mennyiségű tanterem. És ha valami nagy szükség, itt kell pótolni! A VI. ötéves terv azonban megoldást ígér. A szolgálati lakások átalakítása révén két év múlva már tizenhét tanterme lesz az iskolának, ami lehetővé teszi az egy műszakos, csak délelőtti tanítást, illetve a napközi otthonos csoportok zavartalan munkáját. A kisebbek? Az óvodások? Az 1980-ban átadott intézmény jelen\eg 180 apróságnak nyújt elhelyezést, többre

nincs is igény a községben.

o

Hanyatlik a nap, árnyék hull az ecsédi utcákra. És a takarékszövetkezet helyi fiókjában Kutyifa Mihályné könyvelő hiába igyekszik beindítani a viillanyírógépet, nincs vele sikere. Persze, mert közben megszűnt az áramszolgáltatás. Ilyenformán diszkrét félhomályban, és a kartonokat, nyilvántartásokat hosszan sildbizálva kapunk választ néhány érdekes kérdésre. Elsőként arra: takarékosak-e az ecsédiek? A takarékszövetkezet immár 2500 tagja erre a legjobb bizonyság Meg aztán a huszonötmillió forintot megközelítő betétállomány, amely tavaly ilyenkor egymillióval volt kevesebb. Sikere van Ecséden az alig négy esztendeje bevezetett takaréklevélnek, valamint az újdonság

erejével ható átutalási betétszámlának is, mint ahogyan csaknem kétmillió forintot fektettek gépkocsinyeremény- betétkönyvbe a falubeliek. Hogy mivel viszonozzák a bizalmat a szövetkezetiek? Hegedűs Jánosné pénztáros szerint ebben a hónapban hatmillió 314 ezer forintra nőtt a kölcsönállományuk, és ezen belül legtöbben a háztáji termelés föllendítéséhez kértek segítséget. Igen sokan telepítenek szőlőt, igen sokan foglalkoznak nyúllal; sertéstenyésztéssel, bikahizlalással. E jószágok értékesítéséhez pedig ott az áfész szakcsoportja, meg aztán „beszáll” az üzletbe maga az „Egyetértés” Termelőszövet, kezet, amelynek szintén érdeke, hogy a háztáji földök, a kisgazdaságok minél több haszinot hajtsanak.

o

Ami az ecsédiek általános közérzetét illeti, különösebb panaszolnivalóval nem találkoztunk. Mióta megszűnt a külfejtés, abba a gondolatba már beleszoktak itt nők, férfiak, hogy „hazai” kenyérkeresetet csak a közös gazdaság biztosít. Marad tehát az eljárás, az ingázás, amely naponta 1800 embert érint. Legtöbben — háromszázan — Visontára járnak el, de nagyon sok falubelivel lódulnak meg a hajnali buszok Budapestre is, ahol a legtöbbjüket a metróépítő, illetve a 43-as lakásépítő vállalat foglalkoztatja. Persze, Hegedűs Lajos vb-titkárnak ettől függetlenül fő a feje, deresedik a haja a mindmáig megoldatlan,

egészséges vízellátás miatt. Holmi remények már csillogtak utóbb, de aztán megfakult minden. A családok sokallják a kalkulált 18 ezer forint belépési díjat, meg aztán magasabb szinten sem áll jól e vállalkozás ügye. Emiatt nem alakult meg az idén a vízműtársulat Ecséden! Van viszont az abasári tanács Költségvetési Üzeme, amely a megyei útfélügyelet által rátestált Kossuth úti burkolatfelújításba belekez. deitt. Bár ne tette volna! Forgattuk Búzás József területfelelős ellenőri föl jegyzését, és belekóstoltunk az eddig végzett munka „gyümölcsébe”. Hát kérem, mint a Balaton vihar idején. Nem beszélve egyéb technológiai balfogásokról, vagy a munka kínos elhúzódásáról.

o _

Még mindig áramszünet! Holdfénynél is öröm volt

azonban viszont látni Gál Zsuzsanna igazgatónő rezidenciáját, a pompásan felújított és kibővített művelődési házat, amelyet augusztus 20-án avattak. Dicséretes a Moziüzemi Vállalat félmillió forint áldozatvállalása ez ügyben. Mint egykori népművelő, aki sokat vitázott hivatalbéliekkel, keve- sellem viszont az évi 57 ezer forint tanácsi támogatást. óhatatlanul arra kényszeríti az intézményt, hogy a látványos, a tartalmatlan, vagy éppen káros szórakoztatás irányába tolódjék munkarendje. Vagyis olyasféle rendezvényekből tartsa fenn magát, amelyeket jószerint meg sem tűrne egy igényes direktor. Dehát Ecséden pillanatnyilag ez van, mint ahogyan az ugyancsak itt játszó mozi plakátján így fest október utolsó hetének műsora: KÓMA. Amerikai krimi 16 éven felülieknek. KIVÁLÓ HOLTTESTEK. Film a hatalom szörnyetegeiről. ÓVAKODJ A TÖRPÉTŐL. Amerikai bűnügyi vígjáték. Pardon, valamit kifeledtem! Bár a férj elhagyja, az ifjú lovag vonzó, de AZ ANYA- KÖNYVVEZETÖ NEM VALIK. Hát ez is kultúrpolitika.

Moldvay Győző

Makiári kistermelők

Hasznos hagyományok követői

A szomszéd kertben, a Ragó-„birtokon” kalákában folyik a paprikaszedés (Fotó: Szabó Sándor)

Ha nem lenne határozottan foga az időnek, ha nem néznénk a fákról pergő s peregni készülő leveleket és megannyi színes, illatos jelzőjét az októbernek — hihetnénk, hogy visszacsöppentünk a termékeny, gyorsan illanó, forró nyárba. Legalábbis itt. Makiáron, a megyeszékhelyhez oly közeli község családi házai mögött meghúzódó kertekben, ahol a paradicsom, a paprika és a zöldbab júliust és augusztust idézi.

Igaz, jobban megnézve nyilvánvaló, hogy kései termés tanúi vagyunk: a még pirosló, apró szemű —igaz: jó, kemény — paradicsom mellett sok a zöld, amely ugyan már be nem érik, s legfeljebb savanyítani jó, ha leszedik, télire. Persze, csak ott, ahol szeretik. A bőven termett zöldpaprikán úgyszintén fellelhetők az ősz jelei, az viszont tagadhatatlan, hogy Ragó István egy- holdnyi kertjében — ők, itthon így mérik, nem hektárokban — akad egy „tenyérnyi” zöldbab, az olyan szép, olyan sárga, olyan omlós (és szálka nélküli!), hogy meglátni és megkívánni. pillanat műve csupán.

A kert szélén kisfiú, három-négy éves ha lehet — birkózik az embemyi ásóval, s kelt kellemesen olyan érzést, mintha nagyapái mesterségének szeretne, majdan felnőve, folytatója lenni.

— Nem túlzottan idilli? — tekinthető igazán szimbólumnak a kép?

— Ügy gondolom, erre a kérdésre nyugodtan mondhatunk igent — feleli habozás nélkül Lévai Zoltán, a helybeli zöldségtermesztő szakcsoport elnöke. — Itt, Makiáron, és a vele szinte egy Nagytályán hosszú-hosz. szú évtizedekre visszatekintő hagyománya van a kertészkedésnek, Kertészkedett az én nagyapám is, és bizonyára úgyszintén az ő nagyapja, magam is ezt teszem és még nagyon sokan mások, erre, mifelénk.

Eme szép és hasznos hagyomány történetét hosszadalmas lenne felsorolni, elégedjünk itt meg annyival, hogy ez a foglalkozás virult már a felszabadulás előtt is, majd az ötvenes évek elejére eső sorvadás után újra felvirágzott.

— A szakcsoportunk viszont nem- tekint vissza ilyen ősi múltra — teszi hozzá Lévai Zoltán. — 1973-ban, december 15-én alakultunk meg, akkor 13 taggal, jelenleg már 74-en vagyunk és nemcsak Eger zöldséggel történő ellátásáról van! szó, hanem az egri áfészhez tartozó 28 község ellátásáról, valamint a termelők saját szükségletének biztosításáról.

Ez pedig — hagyomány ide, hagyomány oda — nem is olyan egeyszerű. Igaz, Makiár—Nagytálya évente 50—55 vagon primőr- és szabadföldi zöldséget ad ennek a vidéknek, azonban korántsem könnyű elérni, hogy ez meglegyen. Az az igazság: nem kis feladatra vállalkoznak azok, akik megkötik a három évre szóló szerződést az áfésszel. Mert igazán eredményesen gazdálkodni ma már kiskertekben sem lehetséges fólia, kisgépek, kerti szerszámok, műtrágya, meg miegyéb nélkülözhetetlen kellék nélkül.

— Bátyámnak megéri-e? — kérdezzük a 73 éves Hart János bácsit, aki most, maradék erejével éppen a káposztát igyekszik „betakarítani”.

— A családdal csináljuk, magam már nem bírnám, bár nem nagy az egész csak talán 700 ölnyi lehet. Káposzta, krumpli, zöldbab, kevés karfiol... De mondom, a családdal, hatan vagyunk, és az az első, hogy a magunké meglegyen, ami felesleg1 marad, az megyen az áfésznak. Most volt vagy hat mázsa krumpli és zöldbab is vagy egy mázsa. Nem kaptunk túl sokat, talán, ha 8—10 ezer forintot, kevesebbet, mint tavaly. így aztán, ki tudja, hogy megéri-e ... ? Azért csináljuk, mert úgy szoktuk egész életünkben. Krumpli, krumpli, után zöldbab, karfiol, káposzta ... csak az az egy a baj, hogy az idő az úr, nem pedig mi.

Az öreg igazságát nemigen vonhatjuk kétségbe, de az is igaz, hogy a kistermelőkre is érvényes: korszerű technika alkalmazásával nagyobb az esélyük leküzdeni az időjárás viszontagságait.

— Ehhez igyekszünk kedvet teremteni — mondja a

szakcsoport elnöke. — Azok, akik megkötik a hároméves szerződést az áfésszel, 40 százalékos ártámogatást kapnak fóliára, támberendezés- re. Most is kint van már Makláron 60 mázsa új fólia, és ez 40 ezer négyzetméter, terület takarásához elegendő. Ugyancsak megérkezett 1300 méter műanyag cső az öntözéshez. Van apróvetőmagunk is 70 ezer forint értékben, plusz 1,5 vagon vetőburgonya, műtrágyát is olcsóbban biztosítunk, mint ahogy fogászt ói áron kapható.

Mindebben azonban — tegyük hozzá — nincs sok újdonság. Ha a különböző számadatok változnak is, lényegében hosszú évek gyakorlata ez. Ráadásul a technikai feltételek biztosítása mellett a szakcsoport évente kétszer szakmai előadásokat szervez, és ezeken a kistermelők megismerkedhetnek a legkorszerűbb eljárásokkal és eredményekkel. Hogy csak a legutóbbiakról beszéljünk: tartott már Makiáron nagy érdeklődéssel kísért tájékoztatót a holland Sluis— Goott cég, a kertészeti egyetem, a finn Ldnnen és a vegyiművek képviselője. A hollandokkal üzletkötésre is sor került, ötféle betegségre rezisztens paradicsommagot adtak el nekünk, és csupán ebből tízvagonnyi tételt tudtak leszállítani a kistermelők ebben az évben.

Ennyi kitekinitő után térjünk vissza búcsúzóként Ragó Istvánnék „paradicsomába”. Az unoka továbbra is nyüstöli az ásót, az öregek

dolgoznak. A gazda szívesen mutatja a paprikát, paradicsomolt, káposztát, de nem titkolja, most legbüszkébb a karfiolra, mert az most olyan szép, olyan habfehér, olyan bimbós, hogy mentem megóhajtja, aki látja ...

— Ha ez az egy hold, kicsit már sok is — vált témát Pista bácsi. — Mert ahhoz, hogy adjon valamit, törődni kell vele egész évben, ami viszont nem köny- nyű, meg nem is valami olcsó dolog.

— Tíz éve foglalkozik fóliázással, hát csak megéri... ?

— A napszámom éppen még kijön, és én addig csinálom, amíg megtalálom benne a számításomat.

Utóbb, hazafelé hogy újra belegondolunk a beszélgetésbe, jövünk csak rá: milyen igaza van az öregnek, aki a maga módján megfogalmazta korunk gazdaságpolitikájának sarkalatos pontjai ami nem is olyan új, csak mindig újra felfedezzük, és ez — a gazdaságos termelés követelménye.

Az unoka, ott a kert szélén erről mit sem tud még, de nekihevülve és igazán szeretetne méltóan böködi ásójával, ki tudja, talán titkairól, majdani szándékairól faggatja a földet.

B. Kun Tibor