Népújság, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-23 / 249. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1981. október 23., péntek Hangszerkiállítás Szolnokon Szolnokon, a Művelődési Központban hangszerkiállítást rendeztek. Mintegy háromszáz féle hangszert mutattak be, közöttük ősi technikával készült kínai vonós hangszereket és a legmodernebb NDK-beli elektronikus orgonákat (MTI fotó — Karáth Imre felv. — KS) Kanázsvár titkai Ezt a valaha szebb napokat látott, ezt a három oldalról meredek sziklaszirten, a Mátraderecske és Recsk közötti hegyhát nyugati végén, a mintegy 260 méter magas Balata-bércen épült várat lassan már a környékbeliek sem emlegetik. Neve talán ismerősen cseng számukra, de krónikájának részleteiről semmit sem tudnak. Ha a szakembereket kérdezzük, ők is csak hümmögnek, s legfeljebb egy-két adalékot sorolnak. Errefelé is pusztítottak a világbírásra szomjúhozó tatárhadak. Mohó vágyukból nem lett semmi. Megálljt parancsoltak hónukat védő őseink. A pusztítás azonban mindenkit megborzongatott, ezért határozta el IV. Béla — akit az utókor joggal nevez második honalapítónak —, hogy a nagyurakat kőből emelt erősségek építésére kötelezi. Annál is inkább, mert ezeket nem tudták elfoglalni a tartós ostromtól húzódozó, az erre felkészületlen mongol lovasok. ' Alattvalói megértették a holnapokért aggódó uralkodót, hallgattak szavára. s új, kitűnően védhető otthonokat emeltek maguknak. Azért is, mert a magasba szökkenő falak és bástyák jobbágyaik feletti hatalmukat is jelképezték. o A környéken ä XIII. század második felében szinte minden terület a hatalmas Aba nemzetség _ tulajdona volt. Az országnak királyt is adó család egyik tagja itt telepedett msg. Ki volt? Miért határozott így? Vonzotta a lombtenger? Szerette a magány meghitt pillanatait? Ezekre a kérdésekre aligha adhatunk megnyugtató válaszokat. Maradnak hát a romantikus hangulatot keltő feltételezések. Egy biztos: sokfelé járhatott, méghozzá nyitott szemmel, mert az akkortájt divatosnak számító lakótornyot sokszögűre, hétoldalúra terveztette. Ilyen a visegrádi Salamon-torony, hasonló maradványokat csodálhatunk meg Hollókőn és Sal- gó várában is. Az első lépéseket továbbiak követték: megindult a bővítés. Bekerítették a tágas udvart, majd egy négyzet formájú épületet húztak fel, ennek sarkait szépen megmunkált, mértékre faragott kváderkövekkel erősí. tették meg. bizonyítva azt. hogy törekvéseiket nemcsak a célszerűség, hanem az esztétikai érzék is vezette. Ide feljutni csak kelet felől lehetett, ám ez nem volt akármilyen erőpróba az ellenség számára, hiszem sziklába vésett kettős árokrendszer torpantotta meg az erőszakkal betörni óhajtókat. Az egykori út nyomait ma is felfedezhetjük, ha Há- romhányás-puszta irányából közelítjük meg a titokzatos erősséget. o Évtizedek, századok suhantak. Meddig érezték otthon magukat a büszke Abák leszármazottai ? Lesújtott-e rájuk is Károly Róbert itáliai szenvedélytől felajzott haragja? ök is fej- és jószágvesztéssel fizettek-e azért, mert a messziről jött Anjou nagyúr helyett a közülük valónak, a magyar Csák Máténak szánták a koronát, s mellette küzdöttek a számukra vereséggel záruló rozgonyi csatában? A források némák, így . hát bármire gondolhatunk. .Az viszont bizonyos, hogy a későbbi história nem ebben a jelentőségét fokozatosan elvesztő — ez a sor várt a korszerű fegyverekkel szemben egyre nehezebben védhető lovagvárakra — főúri fészekben formálódott, hanem többek között a hegyek lábánál megbúvó két faluban. A végső szót valószínűleg a hosszas berendezkedésre számító, épp ezért előrelátó törökök mondhatták ki. Mihelyt tehették,, bevették és lerombolták a falakat. Olyannyira, hogy többé senki se fészkelje be ide magát, s ne fenyegethesse Allah híveinek viszonylagos nyugalmát. Mikor történt ez? Valószínű, az 1552-es nevezetes egri ostrom előtt, hiszen Mátraderecske ekkor hódolt be. Bajokban, keserű fordulatokban bővelkedő időszak jött. Az itt élők a fezes, turbános és a magyar földesuraknak egyaránt adóztak, elsajátítva az alkalmazkodás fortélyainak ábécéjét, méghozzá magas szinten. A kitartásban jeleskedő, az elődök hagyományait, értékes szellemi örökségét makacsul óvó palócok ragaszkodtak a szűkebb hazához. Egyre ritkábban jutott viszont eszükbe az Abák hajdani egyik menedéke. Annál is inkább, mert számukra ez a kötelező engedelmesség, a teljes kiszolgáltatottság szimbóluma volt. Mit bánták ők, hogy egyre inkább föld felé zsugorodnak a valaha égbe szökkenő bástyák. Mindennél szebb feladat várt rájuk: utódaik jövőjét alapozták, bámulatos szívósággal. Nem hiába, épp ezért a hálás leszármazottak ünnepi alkalmakkor ma is ükapáik színpompás népviseletét öltik magukra, s felcsendülnek a régvolt szerelmekről, örömökről és bánatokról valló dalok a hajdani Kanázs vára alatt. Pécsi István Fehér tornacipő Szóval, becsülnek minket külföldön és még a nyugati szakértők is azt mondják: Amit a magyarok csinálnak, az aztán, igen! — Inkább száz irigyem, mint egy sajnálkozom, — tartja a -közmondás... Kinek ne esett volna jól, nézni és hallgatni a napokban a dicsérő szavakat a tv-ben, a rangos, okos urak szájából, sőt — mi tagadás — nemzeti büszkeségünket is megbirizgálta egy kicsit. Am éppen mi, akik ezt a „csodát” megcsináltuk, mondjuk, hogy: Állj! Nem minden fenékig tejfel itt sem... De nem ám! Először is, nem sült galambról van szó, ami a szánkba repül, másodszor, ami van, azt jó lenne megtartani. És most jön a fehér tornacipő! Tegnap írták a nevemre ajánlott levélben: — Ide figyeljen! Megvannak őrülve, hogy ilyen rendeletéi hoznak? Minden gyereknek az iskolában „fehér” tornacipője legyen! Érti? Csak fehér! Először is nincs, — ha tudni akarja — másodszor; fehér tornacipőért a hivatalomból már össze telefonáltam a fél országot és csináltam az államnak annyi telefonszámlát, hogy egy fél iskolát el lehetne látni belőle tornacipővel... — Mondja, minek ez? Csak fehér tornacipő, csak égszínkék ilyen, meg olyan anyagú iskolaköpeny és ki tudná megmondani, hogy mi „csak” még... Van magának gyereke? Vegyen papírt, ceruzát és számoljon! Érti? Számoljon! De bele ám a kötelező osztálykirándulásokat is, a kötelező ezt, amazt... Mit gondolnak! Lopom én a pénz? És még maguk akarnak családonként három gyereket? Aláírás helyett a szöveg: Ezt írja meg, ha meri! A téma az utcán hever, ezt postán küldték! Szülőkkel, pedagógusokkal diskuráltunk és mindent meghányva-vetve kiderítettük: Honfitársunknak igaza van! Egyes inrtézmé- nyeinkben — nem miniszteri rendeletre, csak túlbuzgóságból — bizony rázzuk a rongyot. A szülők zsebére, mások bősz- szántására. Feleslegesen, sőt károsan! — Hová rohansz, kisfiam? — A nulladik órára! — Miért vagy izgatott? — Anyukám nem vette meg a színes készletet, olyat, amilyen a Pistinek is van. — Miért nem vette meg? A gyerek elpityeredik: — Azt mondja, nincs rá pénze! — Kötelező az „olyan” színes? A gyerek szipog és a vállát vonogatja: — Nem! De a Pistinek is van. És másoknak is az osztályban. .. Itt tartunk tehát és ez még a pénznél is nagyobb gond! — A tehetősebb gyerekeknek a csillagot is lehozzák az égről, másoknak pedig... Ez aztán már pedagógia a javából! Kész a házifeladat is: Ki kell „tiltani” a flancot, az iskolából! — Uniformizáljunk? Nem! De he a rongyrázás legyen • a kötelező, hanem a mindenki által elérhető, mértéktartó szükséglet. Szalay István Először: november 12-én Szülők iskolája — a televízióban Bergman Gary Cooperrel, az „Akiért a harang szól” című Hemingway-regény alapján készített filmben Szülők iskolája címmel 13 részes filmsorozatot készítettek az Iskolatelevízió munkatársai. Az epizódok a legkisebbek neveléséhez igyekeznek tanácsokat adni a szülőknek, a nagyszülőknek. Az egyes filmrészletekben nem kitalált történetek, megrendezett jelenetek láthatók, majd, hanem a mindennapi élet hétköznapjaiban ismerkedhetnek mega nézők néhány kisgyermekes család életével. Természetesen szituációban — etetés, fürdetés, mozgás, játék közben, otthon, a játszótéren s a nagyszülőknél — lesett meg érdekes pillanatokat a kamera. Az adásokban számos kérdés merül fel, és vár válaszra. Elsőként — november 12- én — Az Újszülött érkezik című epizódot vetítik, amely a csecsemőről való gondoskodáshoz ad segítséget. A befejező adásban nem szerepelnek gyerekek, csupán szó lesz róluk. Szülők teszik fel kérdéseiket kicsinyük nevelésével kapcsolatban, s azokra a sorozat két szakértője, dr. Fáik Judit és Tardos Anna válaszol. Az ITV sorozatának műsorvezetője a képernyőről jól ismert Kelemen Endre. (MTI) Hemingway Mariája Mindegyik kollégám, akivel együtt dolgoztam a „Casablancában", kiváló színész volt, de a forgatás tisztázatlansága miatt alig tudtuk megismerni egymást. Az biztos, hogy megcsókoltam Humphrey Bogartot, de alig ismertem meg. Barátságos volt és udvarias, de mindig bizonyos távolságot éreztem közöttünk. Megfélemlített. Éppen a „Sólyom nyomában” című filmjét adták a mozaikban, amit a „Casablanca” forgatása alatt többször is megnéztem. Azt reméltem, hogy ezen a módon jobban megismerhetem Bogartot. Mialatt a „Casablanca” állóképeit készítettem, csöngött a telefon. David O. Selznik volt a készüléknél, és azt mondta: „Hallo, Maria!” Megvan a szerep: Én voltam Hemingway Mariája! Az „Akiért a harang szól” külső felvételeit a Sierra Névadóban forgatták. Mikor hosszú autóút után elértem a filmes csapat táborát, odajött hozzám Gary Cooper, aki a férfi főszerepet alakította, rám nevetett és azt mondta: „Jó napot, Maria!” Elpirultam zavaromban. Szerettem Mariát. Mindent elolvastam, amit Hemingway erről a lányról írt. Napokra bezárkóztam, hogy eggyé váljak Mariával. Mariának Robert Jordánba, az amerikaiba kellett beleszeretnie. És azon vettem észre magamat, hogy a forgatási szünetekben Gary Coopert figyelem, akiben azt a férfit láttam, akibe Mariának bele kell szeretnie. Nem tudtam levenni róla a szemem. Mikor Hemingway visszajött Kínából, megkérdeztem, látta-e már a filmet. „Igen” — mondta meglepetésemre —, „ötször”. Nagyon boldog vagyok, válaszoltam, hogy ennyire tetszett. „Nem” — mondta. „Bementem, hogy megnézzem, de az első öt perc után már kint is voltam. Kihagyták az elejéről a legjobb jeleneteimet. Később ismét bementem, mert azt mondtam magamnak, meg kell néznem az egész filmet, mielőtt ítélek. Megint láttam valamit, megint kimentem, és így tovább, öt fájdalmas látó-* gatásba került, míg az egész filmet megnéztem. Most már tudja, mennyire tetszett a film!” A „New York Times” azt írta: „Hemingway könyvét meggyőzően vitték filmre.” Charles Boyer-val 1943- ban játszottam a „Lady Alquist házában”. Az első forgatási napon a szerelmi jelenetek nagyon komikusak voltak. Meg kellett érkeznem egy pályaudvarra, Bo- yer-hoz futni, odaadóan a karjaiba omlani és megcsókolni. Valójában egy ládán állt, mert kisebb volt, mint én. És vigyáznom kellett arra, hogy a nagy izgalomban meg ne lökjem a ládát. Charles Boyer volt a legin- telligenesebb színész, akivel valaha is együtt dolgoztam, legkedvesebb partnereim egyike. Egy évvel később ezért a szerepért kaptam az első Os_ cair-díjamat. Következik: 18. Válaszúton Megkerültek Napóleon I ellopott levelei Egy chicagói könyvtárban megtalálták Bonaparte Napóleon 19 levelét, amelyek az 1970-es évek közepén tűntek el az egyik francia múzeumból — közölte szerdán a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI). A felbecsülhetetlen értékű dokumentumokat hamarosan visszaszolgáltatják a Vincennes-i hadtörténeti múzeumnak. Mint a Newberry kutató könyvtár egyik vezetője elmondta, a levelek évek óta az intézmény Napóleonra .vonatkozó anyagokból álló gyűjteményének részét képezték. A könyvtár a Berthier marsallnak írt leveleket ajándékba kapta egy olyan személytől, aki nem volt tisztában azzal, hogy azokat egyszerűen lopták. A könyvtár a leveleket — azonosításuk után — átadta az FBI-nak.
