Népújság, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-21 / 247. szám
NÉPÚJSÁG, 19Ő1. október 21., szerda 5. Szakmai továbbképzés — Kosármeccs és diszkó Kétnapos találkozó Hatvanban EGERBEN Egészségügy is fiatalok parlamentje A KISZ Heves megyei Bizottsága, a megyei tanács egészségügyi osztálya, a hatvani városi KISZ-bizottság, a hatvani városi tanács kórháza és rendelőintézete, valamint KISZ-bizottsága az elmúlt hét végén szombatra és vasárnapra Hatvanba hívta az egészségügyben dolgozó fiatalokat. Itt rendezték ugyanis az ez évi megyei egészségügyi ifjúsági napokkal Elöljáróban csak annyit: a csaknem száz KISZ-es, akik elfogadták a meghívást, nem csatlakoztak. Az első nap kiemelkedő eseménye volt dr. Bükkerdő Pálnak, a megyei tanács egészségügyi osztályvezetőjének előadása. Szólt a gyógyító-megelőző tevékenység legfontosabb feladatairól, az alapellátás szakmai színvonalának erősítéséről, a gondozásról, a rehabilitációról. Az MSZMP Politikai Bizottságának egyik határozata kapcsán, illetve ezzel összefüggésben ismertette a VI. ötéves tervben előirányzott fejlesztési feladatokat. Szó volt a szakmai továbbfejlődés fontosságáról, a létszámgazdálkodásról, s természetesen az ötnapos munkahétről. S ez az őszinte légkör segítette a további programok lebonyolítását is. Este „Mindenben humor” címmel hirdettek előadást. Gön. czy S. Tivadar ' hasbeszélő produkcióját kivéve azonban a cím így módosulhatott Volna: Mindenben humor, csak a mi műsorunkban semmi! (még humor sem). A meglepően silány humo- rizálgatásokat azonban sikeresen, a jó publikumhoz méltón, kacarázgatva vészelte át a kis közösség. Annál jobb volt a hangulat a diszkóban, ahol aztán kellőképpen kitáncolhatta magát mindenki. A másnapi fakultatív programra is — a komoly munka mellett — jellemző volt a vidámság. Milyen az „Alkotó ifjúság” pályázat szerepe az egészségügyben? Ezt láthattuk bemutatóval egybekötött előadáson, ahol azokkal a pályamunkákkal ismerkedtek a jelenlevők, amelyeket a helyi gyógyászatban már eredményesen alkalmaznak. A dr. Szabó Gábor vezette általános műveltségi vetélkedőn is mindenki jól szórakozott. Csak úgy mint a játékos sportversenyen, amelynek ráadásként egy leány—fiú kosárlabda-mérkőzésre is sor került. Ez utóbbi még, ha nem is kerül be a sportlexikonba, mégis jó! szolgálta a kapcsolatok további erősítését. A Farkas Éva vezette „rangadón” a Dr. Bükkerdő Pál megyei főorvos előadása, amelynek hangulata meghatározóvá vált a két nap során Annak a bizonyos játékos sportvetélkedőnek egyik mozzanata (Fotó: Szabó Sándor) félmeztelenre vetkőzött fiúk nyerték „mellbedobással”, s utána mindenkinek jólesett a finom ebéd. Erdélyi Lajos, a megyei KISZ-bizottság munkatársa értékelésében elmondta, hogy a kétnapos rendezvény elérte célját, amelyet így lehetne összefoglalni: az egészségügy területén dolgozó KISZ-szervezetekkel, fiatalokkal meg kell ismertetni a megyei egészségügyi fejlesztéssel kapcsolatos feladatokat, valamint az ehhez kapcsolódó szervezeti-cselekvési lehetőségeket. A feladatok közös, egységes értelmezése mellett sportolási, szórakozási keretek között erősíteni kell az egészségügyi KIS Z -s zervez etek kapcsolatait. Igazságtalanok lennénk, ha nem szólnánk a házigazdákról, akik dr. Umátum József, a hatvani kórház KISZ-titkárának vezetésével olyan otthont, teremtettek a' rendezvénynek, ami a siker egyik nélkülözhetetlen feltétele volt... (kis sfeabó) Méltán helytálló a megállapítás: egy ifjúsági parlament akkor tölti be igazán rendeltetését, ha a fiatalok nyíltan és őszintén elmondják véleményüket, javaslataikat, s választ is kapnak kérdéseikre, feltevéseikre. Még azzal együtt is, hogy ha a vártnál kevesebben vesznek részt rajta, de akik jelen vannak, nem szabnak gátat mondandójuknak. Nos, így történt ez az egri városi tanács vb egészség- ügyi osztályának felügyelete alá tartozó intézményekben dolgozó fiatalok fórumán. Ahol egyébként jelen volt dr. Csapó István, a városi párt-vb tagja, a mentőszolgálat megyei főorvosa, dr. Gulyás Julianna, a megyei tanács egészségügyi osztályának helyettes vezetője és Kalmár Péter, a városi tanács általános elnökhelyettese. A bevezető után dr. Papp Kálmán városi főorvos tartotta meg beszámolóját az 1978-as parlament óta végzett munkáról. A szervezési eredmények között említette, hogy 1979. január 1-től létrejött az Egyesített Szociális Intézmény, egy esztendővel később pedig a gyermekorvosi körzeteket, valamint az iskola és védőnői szolgálatot csatolták a megyei kórházhoz — még jobb körülményeket teremtve ezzel az ott dolgozók munkájához. Megfelelően gondoskodnak az utánpótlásról is, jól bevált módszer, hogy az egészségügyi szakközép_ és szakiskola tanulói szakmai gyakorlatukat a város különözö intézményeiben töltik, így módjuk nyílik a könnyebb beilleszkedésre. Dr. Papp Kálmán szólt árról is, hogy fontosnak tartják a kezdő szakdolgozók továbbképzését is: munka melletti tanf oly almokra járnak, sőt lehetővé teszik a bölcsődékben tevékenykedő fiataloknak a tízhónapos minősítő tanfolyam elvégzését is. A városi főorvos előadásában kitért arra is, hogy a továbbiakban nagyobb gondot kell fordítani a fiatalok közéleti tevékenységére. Az osztály és a városi tanács minden lehető segítséget megadott a lakásgondok enyhítésére. A fiatalokat képzettségük, nek megfelelően foglalkoz. tatjuk — mondotta dr. Papp Kálmán —, fogadtatásuk jó, beilleszkedésük gyors. Munkájukhoz megkapják a. kellő szakmai segítséget. A keresetekre sem lehet panasz, mivel a pályakezdők túlnyomó többsége szakképzett, így az érvényben lévő jogszabályok szerint kapják bérüket. A továbbiakban szólt a város egészségügyi és szociális ellátásának fejlesztésére tett intézkedésekről, befejezésül pedig ismertette az elkövetkező három évre szóló legfontosabb feladatokat. A beszámolót követően a jelenlévő kevés- ifjú dolgozó igen aktívan vett részt a parlament munkájában. A hozzászólók a többi között beszéltek arról, hogy nagyobb együttműködésre volna szükség az időseket ápoló gondozónők és a körzeti ápolónők között. Szóba került az is, hogy mivel szinte minden dolgozónak van gyermeke, tíz-tizenkét éves korig járjon táppénz az anyának. A beszámoló és az intézkedési terv egyhangú elfogadása után befejezésül a következő szintű egészség- ügyi ifjúsági parlamentre választották meg a küldötteket a jelenlévők. Múzeumi játék — fiataloknak A múzeumi hónap alkalmából az egri Dobó István Vármúzeum és a Népújság négyrészes vetélkedőt indított. Az első két forduló kérdéseire adandó válaszokat — épp úgy, mint a következő feladványok megfejtéseit — hetenként, vagy összegyűjtve egyszerre lehet beküldeni az alábbi címre: Dobó István Vármúzeum közművelődési osztálya, 3300 Eger, Vár 1. A mú- •zeumi játék nyertesei értékes könyvjutalomban részesülnek, amelyeket postán küldünk el. A HARMADIK HÉT KÉRDÉSEI: 1. Milyen kapcsolata van az egri bazilika építtetőiének, Pyrker János László érseknek a budapesti Szépművészeti Múzeum képgyűjteményével? 2. A megye három városában mi őrzi a Rákóczi- szabadságharc emlékét? 3. Ki volt Marco Casagrande, és milyen kapcsolatban állt Egerrel? 4. A megye ma is működő bányái közül melyik a legöregebb? 5. Sorolj fel egy-egy olyan festőt, aki hosszabb ideig dolgozott Egerben! a XVIII. században . a XIX. században a XX. században... 6. Melyik volt az a kapu, amelyik összekötötte a belső és a külső várat? A három névből válaszd ki a helyes jelűt! 1. Varkoch-kapu 2. Hyppolit-kapu x Setét-kapu 7. Az egri vár területén több zsákszerű gödör látható a földben. Mik ezek és mire használták? 8. Kinek a nevéhez fűződik a füles-bástyás erődítményrendszer megtervezése? Diáknapok a főiskolán Csak a részvétel a fontos... Október 15., csütörtök,* 16 óra; Ho Si Mimh Tanárképző Főiskola. Az alma mater .kapujában a rendezők* az érdeklődök kezébe nyomják a voksokat. Az udvaron több száz ember várja a három jelöltet. S megérkezik egy kis csapat. „Legyen uralkodónk a jóságos Csákvári!” — a hívek gitáron pengetik óhajukat. Pár perc múlva szűknek bizonyul a bejárat annak a szamárnak, amelyik a nagy vetélytársat húzza. A körülöttem állók közül többen epésen megjegyzik: az elnyomás szamara egy 12 éves kanca. Bizonyára az ellentábor gúnyolódó tagja. A kis kocsi begördül az udvarra, mögötte az alattvalók végeláthatatlan sora hömpölyög. A harmadik rektorjelölt kissé megváratja magát. Bár nem fogaton érkezik, de hatalmát híven tükrözi, hogy a markáns testnevelők korlátkarfán tartják a trónját. A nagy pillanat... Besötétedik, amikor a szónoki emelvényre lép Monto- vay Péter. Beszédét ezzel kezdi: „Ugyanazt a szamarat akartuk elhozni, nem sikerült. ■ De! Itt van a mi öszvérünk leckekönyve, benne a képe, s hogy eminens tanuló.” A továbbiakban megtudjuk, hogy hová szándékoznak áttelepíteni a főiskolát. Előkerülnek a dokumentumok is, a Heves megyei tanács pecsétjével ellátva, a tervet ugyanis . ők vásárolták meg. S következik Csákvári — öt kortesével. S közli: „Elég csak annyit mondani, hogy a jelöltek száma három, a főiskolának pedig 1300 hallgatója van” S a végeredmény: győz Nagy Attila, ő a főiskola rektora. Még aznap este megalakul a koalíciós kormány. Másnap a gólyabáli rekvirálás szervezésén fáradoznak. S hogy a siker minek tudható be,, erről beszélgetünk a diákfőigazgatóval: — Nem árulok el titkot, ha azt mondom, hogy a lányok szívét kellett megnyernem. A kampányt szerenáddal kezdtük a Leányka úton, hétfőn este, másnap a. rádióiban közel negyvenperces műsorral szórakoztattuk a, gyengébb ftemet. — Milyen viszonyban álltatok az ellentábor jelöltjével? — Kismértékben . ellenségem, nagymértékben ellenfelem — hangzik a válasz. A választások után természetesen vannak csalódottak, és vannak boldogok, a Leányka úti sportkombinát eseményei mindenesetre feloldják a feszült hangulatot. Reflektorfényben került sor a tanár-diák fociderbire. A csarnokban ezalatt a lányok a tanárnőkkel kosaraznak. A végeredmény mind a két helyen diákgyőzelem. S akik még nem fáradtak el, azok a menzán a PHAY és barátai laoszi gitáregyüttes műsorát hallgatják meg. Vagy pediglen „lecsúsznak” a főiskola 6-os előadójába, ahol Sándor György humoralista műsorának lehetnek fültanúi. S hogy miért a lecsúszás? Mert 8 órakor olyan tömeg tolong, hogy egy összehajtott újságláp sem juthatna be. Utána a menzán Kolbász diszkó — éjfélig. A másnap A főiskola aulájában délelőtt csak néhány ember lézeng. A kirakodóvásáron trikók különböző színekben, egy méretben 130 forintért. a képzőművészek portékái közül hajba való csattok. nyakba való láncok, sportos, divatos táskák és mögötte a népműszet remekei; bögrék, tányérok, korsók, s könyvek az antikváriumból. Tizenegykor már többen felébrednek, s miután körbejárják a terepet, a jósda felé veszik az útirányt. A jövendőmondónak így aztán túlóráznia kell. A kárát ^bemutatóra az egyébként az órákról örökösen hiányzók is megérkeznek. Akár katalógust is olvashatnak a tanulmányi osztályon ... A csúcs a cseréptörés. És délután... .... szellemi árverés. Ha csak egy fél kiló kenyeret nyernek, már akkor is megérte, mert bizony már fogytán a pénz. Szombaton este talpalatnyi hely sem marad azok-' nak, akik késve érkeznetek Az utolsó „hivatalos” esőin ménysor: előbb a diákrektor köszönti a gólyákat, ez-t után következik a gólya eskü, s végül Montovay Péter diáknapi kesergője zárja a főiskolai napokat, illetve nyitja meg a hajnalig tartó bált. S aztán ki merre lát. , . Egészen jövő évig. Tereny Andrea összeállította: Szaiay Zoltán