Népújság, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-20 / 246. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1981. október 20., kedd »Jaruzelski az új első titkár Világos állásfoglalások Varsóban A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága IV. plénumán a felszólalók bírálták a LEMP vezetőségét amiatt, hogy nem hoznak valódi, hatékony intézkedéseket a LEMP IX., rendkívüli kongresszusa határozatainak megvalósításáért, a szocializmus védelméért az országban. A plénum megvitatta az országban kialakult politikai helyzetet és a párt feladatait a LEMP IX. kongresszusa határozatainak végrehajtásában. A szervezeti kérdések megvitatásánál Stanislaw Kania azzal a kéréssel fordult a plénumhoz, hogy mentsék fel a LEMP KB első titkárának tisztségéből. A kb teljesítette a kérést, és Wojeiech Jaruzelskit választotta meg a LEMP KB első titkárává. A plénum egyhangúlag programhatározatot fogadott el, amely a társadalmi-gazdasági helyzet elemzésének fényében meghatározza a LEMP valamennyi tagjának, pártszervezeteinek és szerveinek feladatait. A határozat, amely állást foglal a párbeszéd, a megegyezések irányvonala mellett, hangsúlyozza, hogy sürgősen újra kell tárgyalni a kormány és a szakszervezetek között létrejött megállapodásokat. Széles nemzeti egyetértési frontot kell létrehozni minden, a szocialista Lengyelország talaján álló erő részvételével. A központi bizottság kezdeményezi, hogy a nehéz gazdasági helyzetre, a télre való tekintettel a kollektívák — ahol van elég nyersanyag — vállaljanak munkát a szabad szombatokon is. Bizonyos időre fel kell függeszteni a sztrájkjogot — ezt a párt parlamenti csoportja a szejmben kezdeményezni fogja. December 31-ig le kell zárni minden folyamatban levő felelősségrevonási eljárást azok ellen, akik vétkesek az elmúlt időszak visz- szaéléseiben. A párttagoknak szint kell vallaniok a jelenlegi helyzet, ben, s minden fórumon a párt álláspontját kell képviselniük. Aki a párt ellen lép fel és gyakorlatilag kirekeszti magát a pártból, s ez különösen vonatkozik ez a párt olyan vezető kádereire és az állam vezető tisztségviselőire, akik a „Szolidaritás”-nak is tagjai. ★ Tucatnyi határozat elfogadásával s az új vezető testületek létrehozásával ért véget hétfőn hajnalban a lengyel ágazati szakszervezetek első országos közgyűlése. Az új alapokmány szerint az együttműködési bizottság a lengyel szakszervezeti mozgalom osztályhagyományain áll, a termelőeszközök köztulajdonát tekinti a társadalmi rendszer alapjának, és a szocializmust építő társadalom vezető politikai erejének a Lengyel Egyesült Munkáspártot ismeri el. ★ Vasárnapra virradóan megállapodással értek véget a kormány és a „Szolidaritás” képviselőinek az árkérdésekről és a válságellenes intézkedésekről folytatott háromnapos tárgyalásai.‘ A megegyezés szerint körülbelül négy-hat hétre befagyasztják a kiskereskedelmi árakat, a szabadpiaci, az idényjellegű — és a kisipari cikkek árait — kivéve, amelyek emelkedését juttatással fogják ellensúlyozni. A kormány előterjesztette az árreformmal kapcsolatos tervezeteket. Ezeket a „Szo- hdaritás” négy-hat héten belül véleményezi, de előbb eszmecserét folytat az állami árbizottsággal. A megállapodás szerint a „Szolidaritás” felhagy az élelmiszerexport kikötői blokádjával. Közben az országban már a negyvenkilenc vajdaság több mint egyharmad részére k5 terjedtek a hét végén a rossz élelmiszer-ellátás miatti tiltakozó akciók, amelyeket sztrájkok, sztrájkkészültség formájában hirdették meg a regionális és a helyi „Szolidaritás” szervezetek. A LEMP kb negyedik plénumának résztvevői vasárnap este felhívással fordultak a lakossághoz az ilyenfajta akciók beszüntetésére, rámutatva, hogy minden munka- beszüntetés csak tovább fokozza az amúgy is nagy mértékű áruhiányt. Varsóban hétfőn ülést tartott a Nemzetvédelmi Minisztérium katonai tanácsa, amelyen Wojeiech Jaruzelski hadseregtábomok, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának új első titkára, a lengyel miniszter- tanács elnöke elnökölt. Az ülésen azokról a feladatokról volt szó, amelyek a jelenlegi helyzetben — a LEMP kb 4. ülésének határ rozatai nyomán — a lengyel fegyveres erőkre hárulnak. Wojeiech Jaruzelski, hétfőn Varsóban találkozott a szorosan együttműködő európai szocialista országok, Bulgária, Csehszlovákia, Ma. gyarország, az NDK, Románia és a Szovjetunió varsói nagyköveteivel. A-LEMP kb új első t'tkára tájékoztatta a nagyköveteket a LEMP kb negyedik üléséről és a párt kilencedik, rendkívüli kongresszusa által elfogadott határozatok végrehajtására irányuló tevékenységről. ★ Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára táviratban köszöntötte Vojciech Jaruzelski hadseregtábornokot, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárává történt megválasztása alkalmából. BUKAREST A meleg barátság jegyében, a kölcsönös tisztelet ég megértés légkörében folytatott megbeszélést hétfőn Bukarestben Nicolae Ceausescu és Indira Gandhi. A román államfő és az indiai miniszterelnök mindenekelőtt a kétoldalú kapcsolatok helyzetéről és időszerű nemzetközi kérdésekről tárgyalt. MEXIKÓ A mexikói főváros egyik központi terén tartott impozáns tömeggyűléssél ért véget vasárnap a Mexikói Kommunista Párt XX. és egyben utolsó kongresszusa A küldöttek egyhangúlag elfogadták azt a javaslatot, hogy öt más politikai szervezettel egyesülve november 7-én létrehozták a mexikói baloldal új pártját. KAIRÓ Erőteljes tisztogatási kampány kezdődött az egyiptomi hadsereg soraiban Szádat elnök meggyilkolása nyomán. Kairóban egyes értesülések alapján elterjedt az a feltételezés, hogy a merénylet egyik szervezője a katonai elhárítás magasrangú tisztje volt. BUKAREST Romániában vasárnap államtanácsi rendeletet tettek közzé, amely intézkedik a lakosság kenyérrel és liszttel való ellátásának biztosításáról. A jövőben mindenki csak lakóhelyén vásárolhatja meg a kenyeret, lisztet és kukoricalisztet. Kivételt képeznek azok, akik falun laknak, de városban dolgoznak. Ezek a személyek ott szerezhetik be a termékeket, ahol munkahelyük van, vagy ahol tevékenységüket kifejtik. GLENEAGLES Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter svédországi látogatását befejezve hétfőn a skóciai GJeneagles- be érkezett, hogy ott, a NATO nukleáris tervező csoportjának kedden kezdődő ülésén a nyugat-európai rakétatelepítés határozottabb támogatására ösztönözve Washington szövetségeseit. Kormányváltás Athénban „Az európai közösségek bizottsága nem fűz megjegyzést a görögországi választások eredményéhez, dé a legnagyobb figyelemmel fogja követni az új görög kormány politikáját” — jelentette ki hétfőn az EGK szóvivője, miután közös piaci körökben élénk aggodalmat keltettek Papandreu és pártja korábbi kijelentései és ígéretei, .hogy kormánya népszavazást kíván rendezni Görögország közös piaci tagságáról. A NATO-ban sem kommentálták a görög választási eredményeket, bár Luns, NATO-főtitkár a közelmúltban adott egyik ny;atkozatá- ban egyenesen „drámai helyzetről” beszélt, amely a NATO déli szárnyán kialakulhat Papandreu győzelme esetén. A brüsszeli lapok Mitterrand és a francia baloldal májusi győzelmével vetik egybe, s annak visszhangjaként értékelik az athéni szavazás kimenetelét. „Görögország történelmében új lapot nyitottak” — írta a Le Soir. ANKARA Magas rangú török hivatalos személyek aggodalmukat fejezték ki hétfőn a görög választások eredménye miatt. Ügy értékelik, hogy Papandreu pártjának, a PA- SOK-nak elsöprő győzelme tovább élezheti az amúgy is feszült görög—török viszonyt. LONDON Sámuel Stratton, New York állambeli demokrata képviselő, aki a képviselőház hadügyi bizottságának Londonban tartózkodó küldöttségét vezeti, hétfőn az angol rádiónak adott nyilatkozatában kijelentette: „A NATO erőssé tételét célzó erőfeszítések szempontjából katasztrófának minősül” a PASOK választási győzelme. Andreasz Papandreuról az a véleménye, hogy „nyílt és dühödt bírálója volt az Egyesült Államoknak, az amerikai fegyverkezési programnak”, következésképp „az amerikai népet nem teszi boldoggá az athéni kormány- váltás”. A görög szocialisták választási győzelme a német szociáldemokrata párt meggyőződése szerint újabb lépést jelent a görög demokrácia megerősítésének útján — olvasható Willy Brandt- nak, az SPD elnökének Andreasz Papandreuhoz intézett, hétfői üdvözlő táviratában. A bonni kormány szóvivője szintén a két ország „baráti kapcsolatainak” fontosságát hangsúlyozta és utalt rá, hogy Papandreu is az NSZK-val és a Franciaországgal való együttműködés fontosságát említette első helyen. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza- és valutaárfolyamai Érvényben: 1981. október 20'tól Devizanem Vételi árfolyam 100 KOzépegységre, Eladási forintban Angol (ont 6 449.56 6 456,02 6 462,48 Ausztrál dollár 3 988,90 3 992,89 3 996,88 Belga frank 93,05 93,14 93,23 Dán korona 483,77 484,25 484,73 Francia frank 622,71 623,33 623,95 Hollandiai forint 1 414,77 1 416,19 1 417,61 Japán yen (1000) 150,71 150,86 151,01 Kanadai dollár 2 888,48 2 891,37 2 894,26 Kuvaiti dinár 12 267,34 12 279,62 12 291,90 Norvég korona 591,13 591,72 592.31 NSZK márka 1 562,15 1 563,71 1 565,27 Olasz líra (1000) 29,36 29,39 29,42 Osztrák Schilling 223,01 223,23 223,45 Portugál escudo 53,p4 53,89 53,94 Spanyol peseta 36,48 36,52 36,56 Svájci frank 1 796,47 1 798,27 1 800,07 Svéd korona 629,88 630,51 631,14 Tr. és Cl. rubel 2 697,30 2 700,00 2 702,70 USA-dolláj 3 449,23 3 452.68 3 456,13 Valuta (bankjegy és csekk) árfolyamok Érvényben: 1981. október 20-tól Pénznem Vásárolható vételi Eladási legmagasabb árfolyam 100 bankjegy címletek egységre, forintban Angol font 50 6 262,34 6 649,70 Ausztrál dollár 50 3 873,10 4 112,68 Belga frank 5 000 90,35 95,93 Dán korona 1 000 469,72 498,78 Finn márka 100 767,26 814,72 Francia frank 500 604.63 642,03 Görög drachma 500 57,24 60,78 Holland forint 1 000 1 373,70 1 458,68 Japán yen (1000) 10 000 146,33 155,39 Jugoszláv dinár 1 000 84,44 89,66 Kanadai dollár 100 2 804,63 2 978,11 Kuvaiti dinár 10 11 911,23 12 648,01 Norvég korona 100 573,97 609,47 NSZK márka 1 000 1 516,80 1 610,62 Olasz Ura (1000) 50 000 28,51 30,27 Osztrák schüling 1 000 216,53 229,93 Portugál escudo 5 000 52,27 55,51 Spanyol peseta 5 000 35,42 37,62 Svájci frank 1 000 1 744,32 1 852,22 Svéd korona 100 611,59 649,43 Török líra 1 000 24,98 26,52 USA-dollár 100 3 349,10 3 556,26 Államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok Érvényben: 1981. október 20-tól Pénznem Vásárolható Árfolyam 100 legmagasabb egységre, bankjegycfmletek forintban Albán lek _ 1 56,59 Bolgár leva 20 1 676,14 Csehszlovák korona 500 170,00 KNDK von — , 910,42 Kubai peso 20 1 328,80 Lengyel zloty 1 000 63,69 Mongol tugrik •100 352,87 NDK márka _ 100 484,00 Román lei 100 170,00 Szovjet rubel 10 1 700,00 Vietnami dong — 154.45 —( Külpoljtikai kommentárunk )— Változás Hellaszban MEGLEPETÉSRŐL NEHÉZ BESZÉLNI. Ami vasárnap a demokrácia „szülőhazájában", a klasszikus Hellasz földjén történt, olyan szenzáció, amit a megfigyelők, sőt a közvéleménykutatók szinte egységesen megjósoltak. A prognózis azonban mégis más. mint az immár valósággá lett bizonyosság — és ez a bizonyosság nemcsak Görögországban, hanem annak határain mesz- sze túl is tanulságokkal és következményekkel jár. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy a második világháború utáni immár tizenkettedik választás nyomán — és mindent összevetve csaknem félé'‘százados különböző típusú jobboldali kurzus után — Hellasz- nak ezúttal először lesz legalábbis középbal színezetű kabinetje. A mostani -választások legnagyobb győztese a Pánhellén Szocialista Mozgalom, 'amely a voksok 95 százalékának összeszámlálása után 48,08 százalékot mondhatott magáénak, tehát a háromszáz tagú.- egykamarás nemzetgyűlésben legalább 174 helyet. Ha ehhez hozzászámítjuk a választásokon ugyancsak sikerrel szerepelt Görög Kommunista Pártot (10,82 százalék, tehát legalább 13 mandátum), nyugodtan kijelenthetjük: az eddigi kormányzópárt, az új demokrácia 113 képviselőjével szemben a görög parlamentben nagyarányú abszolút többsége lesz a baloldalnak! Ez a változás mind a belpolitikában, mind nemzetközi kihatásaiban rendkívüli jelentőségű fejleményként értékelhető. A BELPOLITIKÁBAN FÉL ÉVSZÁZADA ELŐSZÖR VÁRHATÓ Athénben olyan kabinet országlása, amely deklaráltan a tömegekre támaszkodik, amelynek a jelek szerint van szociális lelkiismerete, és amely — a Mitter- rand-típusú államosítóktól kezdve más intézkedésekig —, bizonyos strukturális változtatásokat is tervez a gazdaságban és a jövedelemelosztásban. Nem véletlen, hogy amikor a szondázások mind egyértelműbben a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASOK) várható győzelmét mutatták ki, a nagytőke megkezdte vagyonának szervezett kimenekítését az országból.... A külpolitikában a változás legalább ilyen komolynak ígérkezik. Egy olyan nemzetközi helyzetben, amelyet a Reagan-adminisztráció hidegháborús vonala, a fegyverkezés és a NATO gátlástalan fejlesztése jellemez, önmagáért beszél az a tény, hogy Hellasz népe olyan pártra adta voksainak többségét, amelynek jelszava a NATO katonai szervezetétől, sőt a nyugat-európai gazdasági közösségtől való eltávolodás volt. BIZTOS, HOGY A VÁRHATÓ KORMÁNYFŐ, a PASOK vezére, Andreasz Papandreunak a hatalom birtokában is komoly ellenállással kell szembenéznie programja megvalósítása során. Biztos, hogy a brüsszeli NATO,-főhadiszálláson és a Közös Piac vezérkarában, valamint Washingtonban igyekeznek majd megnehezíteni Papandreu ígéreteinek teljesítését és ehhez akadnak bizonyos eszközeik is. Ez azonban nem változtat azon az alapvető tényen, hogy a görög választások eredményén Brüsszelben és Washingtonban is el kell — vagy legalábbis el kellene — gondolkodniok az illetékeseknek. HARMAT ENDRE Politikai, szociális, szakmai kérdések Megnyílt a N USZ-kongresszusa Moszkvában Hétfőn délelőtt Moszkvában, a szakszervezetek székhazának oszlopcsarnokában ünnepélyes keretek között nyitották meg a Nemzetközi Újságíró Szervezet, a NUSZ IX. kongresszusát. A NUSZ több mint 120 ország újságíróinak szervezeteit tömöríti. A moszkvai tanácskozáson mintegy 400 küldött és megfigyelő vesz részt több mint 110 országból. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének küldöttségét Pálfy József, a MUOSZ elnöke vezeti. A kongresszus résztvevőinek Mihail Zimjanyin, az SZKP KB titkára adta át Leonyid Brezsnyev üdvözletét. Az üdvözlet rámutat, hogy a NUSZ IX. kongresz- szusa a nemzetközi élet fontos politikai eseménye. — Meggyőződésem, hogy az újságírók, akik harcos ét felelősségteljes foglalkozás képviselői, becsülettel teljesítik kötelezettségeiket, eljuttatják e harcróL az igazságot a népekhez, minden módon támogatják ezt a küzdelmet, minden erejüket, egész szakmai tudásukat és tapasztalatukat a béke és a népek közötti megértés ügyének szentelik — írja az SZKP KB főtitkára. A kongresszust beszédben köszöntötte Romesh Chandra, a Béke-világtanács elnöke. Táviratban üdvözölte a kongresszust Fidel Castro. Gustáv Husák, Erich Honecker, továbbá Szaddam Husszein iraki és Hafez Asszad szíriai elnök, valamint több más vezető politikai személyiség. A kongresszus hétfői ülésén 21 új tagszervezetet vettek fel a nemzetközi újságíró szervezet soraiba, túlnyomó- részt a fejlődő országok, afrikai és lat'n-amerikai államok újságíróinak szervezeteit. A NUSZ új tagjai között van a Nicaraguái Újságíró Szövetség, a mexikói újságírók legnagyobb szervezete, egy kanadai és egy görög újságíró szövetség is. Ugyancsak felvették a lengyel újságírók ágazati szak- szervezetét. A tanácskozáson a NUSZ legutóbbi, Helsinkiben megtartott VIII kongresszusa óta eltelt időszakban végzett munkáról Jiri Kubka, a szervezet főtitkára tartott beszámolót. Hétfőn és kedden a tagszervezetek küldöttei szólalnak fel a kongresszus teljes ülésén, szerdán három csoportban vitatják meg a delegátusok az időszerű politikai kérdéseket, az újságírás szakmai kérdéseit és a sajtó munkatársainak szociális kérdéseit, különös tekintettel a politikai meggyőződésükért üldözött újságírókkal vállalt szolidaritásra.