Népújság, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-14 / 241. szám

4, A — NÉPÚJSÁG, 1981. október 14., szerda II Mátra alja néprajzi emlékei A gyöngyösi Mátra Mú­zeumnak nemcsak termé­szettudományi gyűjtemé­nye ismert, hanem egyre gyarapodik a Mátra alját és környékét— egykori pa­raszti életet — bemutató anyag is. Hogy mind töb­ben megismerjék a palóc motívumokat tartalmazó mindennapi használatú ré­gi eszközöket, vándorkiál­lítások keretén belül több település művelődési házá­ban rendeznek néprajzi ki­állítást. Jelenleg a petőfi- bányaiak tekinthetik meg az érdekes bemutatót a helyi kultúrházban. (Fotó: Szabó Sándor) . Szakszervezeti kulturális napúk Paródi remények: Komplex művelődési intézmény Köztudott: Párád nagy­községnek nincs művelődési háza. Van viszont a főutcán egy szép, korszerű iskolája, amelyhez — a tervezési lép­cső második fokaként — nemrég építették meg az in­tézet tornacsarnokát. Nos, hátra van még egy lépcső, a harmadik, amelynek meg­valósulása egy csapád^,, tova­űzné a helyi közművelődés gondjait. Arról van szó nevezetesen, hogy a már meglevő épüle­teket egy művelődési szárny­nyal zárnák le, amelynek tervét — tanulmány szinten — elkészíttette a nagyközsé­gi tanács. Mi több: pályáza­tot nyújtott be az Országos Közművelődési Tanácshoz anyagi támogatás reményé­ben. Hatmillió forintra len­ne szükség a megvalósítás­hoz, és miként most értesül­tünk a helyi vezetőktől, az igényt 1982 márciusában bírálják el. Az ügy nem reménytelen. Egy-egy ilyen létesítményt akkor segít a kormányzat, az OKT, ha a költségek fele részét helyi erőből teremtik elő. Ez, miután komplex ok­tatási, közművelődési intéz­ményről van szó, lényegé­ben biztosított. Az iskola- építésben, a tornacsarnok létrehozásában kamatoznak a nagyközség millió forint­jai, várván a beteljesülést. Reméljük, nem eredményte­lenül, hiszen hasonlóan mos­toha közművelődési ellátott- ságú települése kevés van megyénknek. A Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének Heves megyei Bizottsága szervez, 15 ezer tagja részére kultu­rális programot ebben a- hó­napban. A részvevők színes kínálatból választhatják ki a nekik tetsző rendezvénye­ket. A XXI. KPVDSZ kul­turális napok keretében vi­Az „Európa Klasszis" díj­jal is rendelkező Benkó Dixieland főszereplésével és vezetésével dzsesszsorozat indul gyöngyösön, a Mátra Művelődési Központban. Az élő zenével illusztrált dzsessztörténeti előadások október 17-én, november 21- én és december 19-én, szom­batonként este 6 órákor kezdődnek. A mintegy másfél órás tafórumokon, közös kirándu­lásokon, tárlatlátogatá$okon, író-olvasó találkozókon és irodalmi esteken vehetnek részt az érdeklődők. Ezen­kívül meglátogatják a buda­pesti Planetáriumot, és ok­tóber 25-én a mátrafüredi művelődési házban megren­dezik a dolgozók vers- és prózamondó versenyét is. koncertek témája a tradi­cionális zene gyökerei, a századforduló amerikai tár­sadalmi és zenevilága, a blues, a dixieland fejlődése. Külön előadás foglalkozik olyan jellegzetes dzsessz- viszonyokkal, mint például a taps szerepe zene közben, a koncerthangulat kialakulá­sa, valamint a közönség és az együttes egymást segítő munkája. Dzsessz Gyöngyösön ' Az olasz férj Válása és Robert» Rossel- linivel folytatott Mezonja mi­att Ingrid Bergman 1949- ben a filmtörténet egyik legnagyobb botrányába ke­rült. Tíz éven keresztül ját­szotta az örökké szép, ro­mantikus asszonyt, a „Casa- blancá”-ban Humphrey Bo- garttal, az ,.Akiért a harang szól”-ban Gary Cooperrel, a „Gázláng”-ban Charles Boyer-val — a kedves, gyen­géd, támogatására szoruló nőt. És az „Ortéams-i szűz” szentté avatta Amerikában. Elege volt Hollywoodból, újat akart, modemet, Rossel- lim neorealista sors-filmjei­ben akart játszani, azokban a lélegzetelállító produkci­ókban, melyek tele voltak dilettantizmussal, naivitás­sal és zseniális intuíciókkal. Ez az ügy, mely Strombo­li szigetén kezdődött, szét­törte az Ingrid Bergmanról szőtt legendát. Amerika első számú kasszasikere, akit bál­ványoztak, imádtak, aki a ,,St Marien harangjai”-ban egy apáca szerepében egész lánycsapatokat vett rá a ko­lostorba vonulásra, megcsal­ta őket egy olasszal. Csak bolond lehet, csak kábító­szerélvező, meg kell mente­ni — mondották ekkor. A férje Rámába repült, a szállodában találkozott vele, mialatt Rosselliná a ház kö­rül éles kanyarokat írt le, és úgy dudált, mint egy őrült. Tudnia kell, hogy ő ott van, készen arra, hogy megment­se, elrabolja, megszabadítsa a hitvesi karmokból. Maradt. És utána • jött a kritika okozta trauma, belékarmol- tak áldozatukba, régi film­jeit szögre akasztották, ké­sőbb Rossellini filmjeiben játszott szerepeit ízekre szedték, ezeket az erőtlen, labilis, mélabúval átitatott figurákat Ez volt Ingrid Bergman számára a legnagyobb sokk. Pont ő, a természetes, az ál- mélkodé, a soha nem számí­tó, aki jóhiszeműségével ab­szolúte alkalmatlan ilyen botrányokhoz, ő került a vádak forgatagába, melynek a megfilmesítése ártott vol­na néki. Rossellini úgy tört rá, mint Zeusz, aki Danae-t az aranymámorba vitte. Most vette csak észre, meny­nyire megfosztották saját természetétől, műtárgyat csináltak belőle, közvagyont. Rossellini, akihez 1950-ben ment feleségül, memoárjá­ban drámai jelenetek köze­pette jelenik meg, mint egy ősállat, aki kicsapongó, ki­számíthatatlan, aki elméle­teket zabái, és filmeket köp, aki a feleségét öngyilkosság­gal, féltékenységgel és meg­játszott szívrohamokkal kí­nozta. „Mindent, amit Rossellini- röl írtam, elküldtem az olasz gyerekeimnek, Rober­tinának, az ikreknek, Ing­ridnek és Isabellának. Dönt­sék el ők, bekerüljön^e a könyvbe?” Felhívtak, és azt ■mondták: „Mama. ez olyan komikus, hogy bent kell maradnia. A papa egy lehe­tetlen 'ember volt, de éppen ez volt benne bolondos.” A vizsga Ingrid Bergman ma Lon­doniban él. Reggel 6 órakor kel, „tovább nem tudok aludni”, almaiét és kávét készít magának, újságot ol­vas, takarítja a lakást. Dél­utánonként levelekre vála­szol, masszázsra, varrónőhöz, móriba, orvoshoz megy. Há­rom rák miatti műtét van már mögötte. Esténként a televíziót nézi. Vasárnapon­ként Londonban kocsikázik. A kulisszák mögött állok, és a nevemet hallom. Futok' ugróm egyet, és már ott is vagyok, a színpad közepén, mintha halottakat akartam volna feléleszteni. Rövid szünetet tartok, majd elmon­dom az élső mondatomat. Azután gyors pillantást ve­tek a sötét színpadtérben levő zsűrire — és nem me­rek hinni a szememnek. Rám se néznek. Igen, a vizs­gáztatók közül néhány a sorban mögötte ülő kollégá­jával beszélget. Leírhatatlan rémület fogott el, az erős iz­galomtól egy szót sem tud­tam kimondani, a következő mondatomat teljesen elfelej­tettem. Az emberek rám néztek, és hangosan beszél­gettek egymással. Egészen elsápadtam a kétségbeesés­től. Nem tudtam tovább koncentrálni. Utána hallot­tam, hogy valaki azt mond­ja: „Elég, elég. Ennyi volt. Köszönjük, kisasszony... a következőt kérem...” Letántorogtam a színpad­ról. Nem láttam senkit, nem vettem észre semmit. Egész egyszerűen elhagytam a színházat És arra gondol­tam, hogy Otto bácsi elé kell áillnom, és meg kell neki mondanom, hogy a stockhol­mi Királyi Színház felvételi vizsgáján 30 másodperc múl­va leküldték a színpadról. ,,Meg sem hallgattak. Úgy találták, hogy annyira nem sem vagyok érdemes, hogy meghallgassanak.” Ez az igazság. Az élet értelmetlen. A partra menteim. Csák egy kiút maradt — a folyóba ugrani és meghalni. Ha él­nének a szüleim, és segít­hetnének ... Szülei két alapjában kü­lönböző viliágból származtak. Apja bohém völt, német édesanyja nagyon polgária­sán nevelte. Mégis boldogok voltak egymással. Három gyermekük volt Az első gyermek szülés közben halt meg, a második szülés után egy héttel. Én hét évvel ké­sőbb jöttem a világra egy­általán nem emlékszem az édesanyámra — mondja Bergman. Apa lefényképe­zett az ölében, mikor egy­éves voltam, azután még egyszer a második születés­napomon. A harmadik szü­letésnapomon úgy fényképe­zett le, amint virágot teszek az édesanyám sírjára. Szerettem álruhába öltöz­ni, és ez apának is örömet szerzett Bolondos kalapokat rakott rám, pipát dugott a számba, feltett nekem szem­üveget, és lefényképezett. Vagy a nagy tükör előtt áll­tam, és különböző szerepe­ket játszottam — a nagy medvétől kezdve az idős hölgyig és a fiatal hercegig. Következik: Ezt akarom csi- csinálnl... A „M ér n öklét — ma” nem túlságosan rózsás és vigasztaló, legalábbis ez de­rült ki abból az 1980-ban végzett felmérésből, amit két szociológus — Solymosi Zsuzsa és Székelyi Mária — végzett, és amelynek tanul­ságait Huszár Tibor foglalta össze a Szociológiai Figyelő legutóbbi műso­rában. „Elég baj, ha már felmé­rést kell csinálni. Mert a mérnök önmagában nem je­lent sem társadalmi rangot, sem megélhetést. Egy mér­nök csak magas beosztásban érhet el megfelelő jövedel­met. Magas beosztásban vi­szont már nem lehet mér­nöki munkát végezni, leg­feljebb idegbajt kapni. Ma­gyarországon nagyon rossza szellemi energia kihaszná­lása. Én szellemi energiám 20 százalékát hasznosítom háromszoros fizikai, fizioló­giai elhasználódással” — mondja az 1953-ban végzett gépészmérnök, aki pedig az iparosítás igen dinamikus korszakában állt munkába. Nem sokkal jobb a vélemé­nye a pályáról az 1973-ban végzetet mérnöknek sem: „A mérnökök munkakörülmé­nyei, munkafeltételei kife­jezetten rosszak. Egy átlag­mérnök és egy jó szakmun­kás életszínvonala között nincs különbség. A mérnö­ki munkakörök többsége olyan, hogy nem késztet gondolkodásra, nem konst­ruktív. Egy fiatal mérnök­nek csak kisebb részfeladat jut, ami nem köti le szelle­mi energiáit”. Ezekben az interjútöredé­kekben lényegében ki is fe­jeződnek a mérnökök gond­jai, amelyek között nem is a kereseti lehetőségek és az életszínvonal foglalja el a központi helyet, hanem az, hogy volt-e érteme hinni a hivatásában, a szakma sze- retetében, a tanulásban, a tevékeny életben. (A felmé­rést végzők nem a presztízs­okok miatt egyetemet vég­zett fiatalokra építették fel­tételezéseiket, hanem törté­neti, politikai, gazdasági helyzeteket vizsgáltak, azt, hogy milyen lehetőséget nyújtott 1953-ban, 1963-ban és 1973-ban gazdasági fej­lettségünk a szakmájukat hivatásból folytató mérnö­köknek. Az idősebbek — feltehető­en az első generációs nem­zedék — olyan időpontban kerültek a gazdasági életbe, amikor az államosítások után első ízben nyílt lehető­ség új utakra térni. Az 1963- ban végzettek pályakezdé­se a gazdasági reform elő­készítésének idejére esik. Az 1973-ban végzetteknek vi­szont át kellett és kell élni azokat a hatásokat, amelyek a nemzetközi recesszióval függnek össze. Mindez arra mutat, hogy a tanulmány ké­szítői nem nemzedéki prob­lémákat, hanem a változó gazdasági élet fejlettségi szintjeit vizsgálták. 1949 és 1973 között há­romszorosára nőtt a műszaki­ak száma, amiből csak elő­nye származhatna a népgaz­daságnak, ha nem fordulna elő, hogy egy csavar meghú­zásához már mérnöki dip­loma szükségeltetnék; A ki­művelt emberfők sokaságá­nak és a technikai-műszaki forradalom vívmányainak csak akkor lenne valóban tartalma, ha rendelkezésre állnának azok a műszaki feltételek, amelyek ezen a területen is megteremtenék az innováció, a szellemi energiák okos felhasználásá­nak lehetősedét. A fiatal mérnöknek sem az a siráma, hogy egy szakmunkás fizeté­se magasabb mint az övé — ennek csak örülni lehet —, hanem az, hogy alapképzé­sét nem fejezheti, be. Arra kell gondolnia!, hogyan old­ja meg lakásproblémáit és nem arra, hogy milyen in­novációs folyamatok mennek végbe a világgazdaságban. Mi marad hát számára? Az önálló kisüzem, a lán- gossütés, a beaLzenekar? Ennek ellenére viszonylag alacsony a pályaelhagyók száma (5—10%). A sereg számára marad tehát az al­kalmazotti lét, a mutatók teljesítése. Visszatérve a kiindulópon­tokra, én az egyetemi kép­zés struktúraváltásában, a tényleges szükséglet és a népgazdasági arányok kiala­kításában látom a megoldást, abban, hogy sokkal több ergonómusra, pszichológusra, közgazdászra lenne szükség, talán akkor megszűnne a mérnök-segédmunkás tékoz­lóan bőkezű állapot. Igaz, arra is, ha megszűnne az előbb említett szakmákkal szemben kialakult kétkedés, gyanakvás, társadalmi érték­ítélet. Ebergényi Tibor A könyvtárügyi konferencia ajánlásai Már az óvodáskorban meg kell kezdeni a könyv, és a könyvtárhasználatra való ne­velést, az általános és a kö­zépfokú iskolák pedig a tan­anyag elsajátításának, és az ismeretszerzésnek nélkülöz­hetetlen módszereként fej­lesszék ki minden tanulóban a könyvtárhasználat iránti igényt — hangsúlyozza egye­bek között a IV. országos könyvtárügyi konferencia most elkészült ajánlása. A konferencia rendezői négyhónapi munkával össze­gezték az ez év júniusában megtartott tanácskozáson el­hangzottakat. Az ennek alap­ján kidolgozott ajánlások egyebek között hangsúlyoz­zák: a társadalom fejlődésé­nek, feladatainak megoldásá­hoz a jövőben még inkább nélkülözhetetlenek a korsze­rű könyvtári szolgáltatások. A könyvtárak legfontosabb feladata, hogy járuljanak hozzá a társadalom szocia­lista vonásainak erősítéséhez, a népgazdasága további fej­lődéséhez és a művelődési célok megvalósításához. A részfeladatokról szólva megállapították: a könyvtá­raknak úgy kell alakítaniuk tevékenységüket, hogy min­den állampolgár egyszerűen, gyorsan, és a neki legmegfe­lelőbb helyen juthasson hoz­zá a könyvtárakban őrzött, számára szükséges informá­ciókhoz. Kiemelt feladat a gyermek- és ifjúsági könyv­tári ellátás javítása. A könyvtári rendszer fejleszté­sének ezért az eddigieknél szorosabban kell kötődnie ^oktatásügy minden foká­hoz és formájához. A közművelődési könyvtá­rak váljanak a művelődés még erősebb, még hatéko­nyabb alapintézményeivé. E könyvtárak fokozottabban működjenek együtt más mű­velődési intézményekkel. Kü­lönösen fontos ez azokon a helyeken, ahol még hiány­zik ez az alapvető kulturá­lis intézmény: a kisebb tele­püléseken, a lakótelepeken. A rendelkezésre álló esz­közök elosztásakor részesít­sék előnyben az úgynevezett központi szerepkörű könyv­tárakat — a nemzeti könyv­tárat. A tudományos könyv­tárakat, az országos feladat­körű szakkönyvtárakat, az egyetemi és a főiskolai, a megyei, a városi és a szak- szervezeti központi intézmé­nyeket. E munkával szoro­san összefügg, hogy a jövő­ben javítják a szakirodalmi ellátást. A hazai könyvtá­rakkal kapcsolatos informá­ciók teljességét kívánják összegyűjteni egy úgyneve­zett dokumentumbázisban. Előnyben részesítik a tudo­mány, a kutatásfejlesztés, a termelés és a piackutatás, a felsőoktatás és az irányítás számára szükséges kiadvá­nyok, továbbá a legalapve­tőbb kézi. és segédkönyvek beszerzését. (MTI)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents