Népújság, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám

1981-09-13 / 215. szám

Dufka Ákos „kallódó dallamai f» Pátzay műtermében Pátzay Pálra ©m’ék©zv© Egyik legismertebb figu­rája, a kenyérszegő nő, bölcs derűvel tekint maga elé. Mozdulata szinte rituálisan pontos és szimbolikusan ha­tározott. Nyugalom, tiszta­ság és az élet értelme árad ebből a szoborból, miként Pátzay Pál megannyi más munkájából is. Az 1896. szeptember 17-én született mester ma lenne 85 éves. Annak a nagy művészge­nerációnak volt kiemelkedő vezéregyénisége, amelyik több mint hat évtizeden át meghatározta a magyar plasztika útját, sorsát. Szin­te elrendeltetésszerűen szob­rásznak született. Sok min­dent megtanult az életből, s magába szívott környeze­téből, de mindvégig önmaga mestere volt. Bár rövid ideig a Képzőművészeti Fő­iskolát is látogatta, valójá­ban saját maga formálta, építette, alakította tehetsé­gét, s mindig tevékeny ke­ze a szobrok során át talál­ta meg azt a plasztikai ki­fejezésformát, amellyel je­lentős műveit létrehozta; vallva az emberről, az em­beri élet szépségéről, nagy­ságáról, vallva a küldetés lehetőségéről. Egykoron a magyar képzőművészet nagy avantgarde alkotóival együtt indult, és megérhette művé­szete beteljesülését, a meg­érdemelt elismerést. Az az újklasszicista törekvés, amellyel a 20-as években eljegyezte magát, évtizede­ken át meghatározta művé­szetét. A jelképes értelmű plasztikák egyértelműen fe­jezték ki Pátzay Pál véle­ményét, emberi magatartá­sát. A Tanácsköztársaság bu­kása után bebörtönzött mű­vész munkássága a felsza­badulásig egyértelműen az emberi értékek tiszteletben tartásáról, őrzéséről vallot­tak. Ó, a látszólag nem po­litizáló, látszólag a szellem ! magasába zárkózó alkotó ! készítette el 1942-ben a Tör- j ténelmi Emlékbizottság Pe- ] tőfi-jelvényét. Magától érte- I tődik, hogy a felszabadulás : után azonnal megtalálta a tevékenység lehetőségét, dol­gozni kezdett művészként, pedagógusként, közéleti em­berként. 1945 után művésze­te tovább gazdagodott, s vá­lasztott funkcióiban sokat tett az új magyar képzőmű­vészetért, a megújhodásért. Vagyis hinni tudott az em­berben, s tudja, hogy az Kenyérszegő nő (MTI-fotó — KS) ember képes újjáteremteni önmagát. Pátzay Pál szobrászatéban természetes módon az ember áll a középpontban. Annyi irányzat, csak a térre, csak a formára, s tegyük hozzá, csak a sematikus tartalom­ra törekvő szobrászi elő­írás és megoldás kereszte­ződésében is meg tudta tar­tani önmagát. Már említett. 1944-ben készült, s ma szü­lőhelyén, Kapuvórott álló Kenyérszegő című szobra az életet továbbvivő, a jelen­ben a jövőért élő ember szimbóluma. És egyben a művész egész munkásságáé is. Mert Pátzay Pál így gon­dolkodott. A Képzőművé­szeti Főiskolán tanítványok, nemzedékek serege nőtt ki a keze alól. Akik közül nem egyre lehetett méltán büszr ke, mint ahogyan a tanítvá­nyok is megható szeretettel és tisztelettel tekintettek a mindig adni tudó mesterre. Sokat alkotott és igazán művei szólnak mellette. 'és felelnek érte majd a jövő­ben. Így például a székes- fehérvári Huszáremlékmű (a század talán legjobb magyar lovasszobra), a klasz- szikus nyugalmú Fésülködő lány, a Verdi-figura, a Ko- dály-portré, a pécsi Hunya­di-emlékmű, s a Felvonulás téren álló Lenin-szobor. Pátzay Pál méltósága, sze­mélyiségének varázsa, szép humánuma az országban mindenütt föllelhető köztéri alkotásaiban él tovább. Szel­leme pedig a tanítványok, a követők munkáiban. Harangozó Márta Száz évvel ezelőtt szüle­tett Dutka Ákos, aki 1908- ban. részt vett a modern magyar költészet nagy újra­kezdésében, forradalmi zászlóbontásában: a Holnap­antológia megjelenésében. Ez az irodalomtörténeti je­lentőségű pillanat, ott. Nagy­váradon, szülővárosában kapcsolta össze a fiatal Dut­ka Ákost merész, újat aka­ró társaival, Ady Endrével, Babits Mihállyal, Juhász Gyulával, Balázs Bélával, Ernőd Tamással és Miklós Jutkával. A régivel való szakítás és az új hangon való megszólalás főleg Ady Endre nevéhez fűződött. De mellette mások .is voltak, a holnaposok, a nyugatosok, akik ugyanúgy az „új idők új dalait” akarták megszó­laltatni. Dutka Ákos költői sorsa igen érdekesen alakult. Fia­talon Ady társaként indul, de már korán támadások érik Adyhoz hasonló hangja miatt. Kosztolányi és mások kemény ütéseit alig feled­tették a harcostárs, Ady me­leg szavai: „Valóság és is­merni való tény. hogy Dutka Ákos itt van, s ha nem vol­na más, mint hívő harcosa a mi harcainknak, akkor is valaki... érték, mint hívő harcosa a mi harcainknak, akkor is valaki... érték, aki be és le kell jegyez­nünk.” Nem vitás, hogy Dutka Ákos költészetének egyik csúcspontja Nagyvá­radhoz, a Holnapantológiá­hoz, Adyék irodalmi forra­dalmához kapcsolódik. S ehhez méltó, ehhez mérhető mindig a fiatalságára gon­dolt, regényes korrajzban meg is írta nagyváradi évei­nek történetét A Holnap vá­rosa címniel. Dutka Ákos egyik vallo­másában azt fejtegeti, hogy Reviczky Gyula és Vajda Áz NDK filmszínházai ;,meg fogják tartani a szel­lemi kommunikáció helyei­ként fémjelzett helyüket”. Ezt a megállapítást szögezi le az augusztus 5-i Neues Deutschland. Ehhez egyrészt olyan filmeket kell készíte­ni, „amelyek magas művészi színvonalon és ugyanakkor a ■> közönség tetszését megnyerő módon foglalkoznak korunk lényeges filozófiai és politi­kai kérdéseivel, másrészt azonban, Olyanokat is, ame­Jáno6 költészete mutatott neki utat fiatal korában, s mindenekelőtt, mindenek- felett: Ady. És hozzáteszi: „talán vesztemre.” Mert az Ady-hatás túlzottan erős volt, és egy életre szólt. Költői hangja kezdettől fogva impresszionista, teli zeneiséggel, fátyolos ábrán­dokkal, sejtelmes-elmosó- dott hangulatokkal. A tűnő pillanatot akarja megragad­ni (Ha tűnt a perc), az első tavaszi virág nyílását (Hó­virágok). Az első világhá­ború „vérszagát” hozzá is elviszi a szél. A váradi es­ték hangulatát, a Körös­parti séták perceit, amerikai útjának pillanatait rövid versekben örökíti meg. Oly­kor úgy érezzük, hogy a költő-barát. Juhász Gyula lírai hangjához áll közel Dutka Ákos egy-egv alko­nyati hangulatképe. Nirvána­sejtelme. Az elmosódott hangulatok ábrázolása sike­rült talán legjobban a köl­tőnek. A reggel „opálos, hamvas”; a város „párás uszályban áll”; Velence „hosszú hűvös árkádok ár­nyával” fogadja; a szőnye­gen „tűzszélű árnyak” pom­páznak. A fegyelmezettséget követelő szonett-formát nagyon kedvelte, épp úgy, mint Juhász Gyula. Eredeti életkéoszerű verset ír szo­nett formában (A csorda), máskor a világháború gond­ja nyomasztja (1916). s az alföldi katona arcképét raj­zolja meg szonettjében (A közkatona). A felszabadulás után Má- riaremetén élt. Sokáig hall­gatott, majd új versekkel, válogatott versgyűjtemé­nyeivel jelentkezett. Kallódó dallamok címmel rendezte sajtó alá verseit. Az volt az érzése, hogy versdallamait elfelejtik. Szerencsére e jós­lata nem vált be. Az öreg lyek eleget tesznek a derűs, zenés és kalandos igények­nek”. Az elemzésben az NDK filmgyártásának áttekinté­se során a szerző aláhúzza: „Az utóbbi' években számos szerző és rendező különbö­ző elbeszélési módokra lelt rá. Nem lehet azonban át­siklani afölött, hogy még túl sok középszerűség található a művészi munkában”. Egy sor mű , nem felel meg a nézők várakozásainak. A DEFÁ-ban évente készített költőt a békéscsabai nyoma dásztanulók válogatott vee. seinek új kiadásával lepték meg, A Holnaptól Remetéig cíművel (250 példányban). A csaknem 90 éves költő ver­seit a Magvető tette közzé.' Születésnapján nem volt egyedül, barátai, olvasói ko­pogtattak be remetei házá­nak kapuján. 1970. szeptember 11-én jártunk nála a kecskeméti Forrás folyóirat „képvisele­tében”. Derűsen fogadott kis házában. „A versírás szüle­tett betegség. Ogy látszik, én nem gyógyulok ki belőle soha” vallotta meg az ekkor készült interjúban. A vénség balladájában bölcs rezignált­sággal tekint végig életén.’ Nem lázadozik, nem panasz­kodik. A megértés derűje járja át. Lámpája ég, a köl­tészet tüze is világít még.’ Balzac zsugorodó „szamár­bőrét” emlegeti, meg-megáll az őszi kertben, eltűnődik a múlton. Mintha ezt a kései Dutka-lírát nem becsülték volna eléggé. Igaztalanul csak a fiatalkor fényeire figyeltek, s a kelleténél ke­vesebbszer vették észre a költő „őszikéinek” varázsát. Kallódó dallamok Dutka Ákos versei? Reménykedem, hogy nem. Egy-egy évfordu­ló, így ez a mostani — a költő századik születésnapja — jó alkalom a számvetés­re. A költő emlékét az iro­dalomtörténet és művei őr­zik. Ö maga a Végrendelet című versében ezt írja: „Hogy voltam, éltem, sok­szor lelkesülve, / Hirdesse néhány árva verssorom. / S ha nem lenne szív, hol vissz­hangra lelne, / Szórjátok kertemben szét marék po­rom. / feltámadok, színként,' illatként lebegve, / Az esti szélben bókoló virágokon.’; Szekér Endre mintegy IS—17 film mind­egyikével szemben a művé­szi kiválóság és a tömegha- ‘ tás elérés követelményét kell alátámasztani. ! Az NDK mozijainak éven­te kereken 80 millió láto­gatójuk van. Évente 140 játékfilmet tűznek műsorra.1 A legmagasabb nézőszámot idén az Unser kurzes Leben — 1 Rövid életünk — és a Die Stunde der Töchter — A lányok órája — érte eL | Az NDK filmgyártása — Játssz mér egy kicsit azzal a gyerekkel! — csattant el közvetle­nül a füle mellett. A gyerek már jó ideje ott ug­rándozott, hadonászott előtte, de nem látta azoktól. A házimozi elrebbent. A gyerek két színes kuglibábot nyomott a kezébe, azután két másik bábbal vívóállásba helyezkedett. — No, hercegem! — jelezte ké­szenlétét az apa. Hovatovább ez volt az egyetlen játék, amelyben apa és fia egy­másra talált. Az apa természetesen a fotelban ült — így is magasabb volt valamivel a fiúnál. Karhosz- száriak fölényét szándékos ügyet­lenkedéssel igyekezett enyhíteni. Felderengett emlékezetében né­hány vívómozdulat — időnként előhozakodott velük. Lassan élvez­ni kezdte, hogy cseled nyomán a „nemes penge” egyre többször ta­lál célba. Ä technikai fölényt a gyerek csak erkölcsiekkel ellensú­lyozhatta. Utött-vágott, ahogy jött. Találatok így mindkét részen szép számmal estek. A férfias küzde­lem légköre lengte be a szobának ezt a részét —. és mert a szoba kicsi volt, lehet mondani, hogy az egész szobát. — Vigyázzatok, lejre ne üssetek, — pendült meg az aggodalom hangja. — Csak nem fogom vissza? — hörrent a férfi. — Ez az, fiam?..! Az életben is nagyon nézik, ho­vá ütnek!... Az asszony visszahúzódott, hogy legalább ne lássa. Valójában el­ismerte, hogy nem árt a gyereket kissé keményíteni. Ne az ő fia le­gyen a játszóterek balekja. Mert úgy marad, akár ... Csak ne kel­lene azért még idehaza is püföl- ni!... Az apa komoran cipelte a saját gyerekkorát. Arra ugyan megtaní­tották, ha leköpik vagy arcul ütik — ütni kell; de arra nem tanítot­ták meg, hogyan kell ütni, és mit tegyen, ha csak fenékbe rúgják. Mert általában persze nem kell verekedni... Hát ő a fiát megta­nítja! ... Tanítja már vagy másfél éve. Öt a gyerek örömmel kaszabolja. A játszótéri agresszorral szemben ma is tehetetlen. Ha kap — sír. Még jó, ha elszalad. Ha olykor érzi is, hogy rajta a világ szeme — a le­vegőt üti. Az apa a haját tépi ilyenkor. Lassan megérti, mi a baj. Fia nem leli örömét a mások fájdalmában. Az apát lehet ütni. Az apa más. Az apónak úgyse fáj. — Aú! — kiált fel most az apa. Fejen találta a kuglibáb. A gyerek kacag. Az apa rájátszik. Aztán hirtelen abbahagyja. Hisz a fájdalom ko­rántsem mindig nevetséges. Ko- médiázással soha sem fogja az ösz­tönt életre vadítani. Most veszi észre, micsoda ellentmondás rejtő­zik itt. Hisz ő a felnőttéletben el­lenfelei kárörömét igyekszik éppen önirónikus bohóckodásaival csor­bítani. Csorbul-e, ki tudja? Még­is, feltehető, hogy tiszta, gondtalan kárörömet csak a 1 egy őzöt tek te­hetetlen vergődése okoz. Az intri- kusnak is. A vergődésben gyönyör­ködni — ez még nemes kegyetlen­ség. Mondjuk. A szenvedésben?.., — ezt már másképpen nevezik ... Vagy nincs megállás ? ... Hisz az Életben lépten-nyomon adódnak el­lenfelek ... És az idegorvosok sze­rint nincs egészséges ember ... Milyennek neveljük a fiunkat, ha csak farkas és bárány közt vá­laszthatunk?';.. Vagy szarva közt a tőgyit: vegyük a vaddisznót? Az csak akkor vérengzik, ha megse­besítik — a gyerek i® tudja ... De akkor már a fene megette..' — Ez igen; fiam! De vigyázz, hogy közben ne kapj kétszer any_ nyit! Ogy támadj, hogy közben vé­dekezz is! Figyelj! Most az apa sziporkázó cselso­rozatba foglalva bemutatta, mi­lyen szúrások, vágások, ütések ér­hetik azt, aki nem figyel. A tá­madás olyannyira lehengerlő volt, hogy az egyik kuglibáb ki is hul­lott a gyerek kezéből. — Apa, most nem ér! — tar­totta fel a gyerek üresen maradt kezét, és lekuporodott, hogy kiha­lássza fegyverét a fotel alól. Az apa ezalatt lovagiasan meg gen- fiesen pihentette a karját. A gye­rek már tápászkodás közben jót sózott a bokájára. Az apa szája nevelésre nyílik, de aztán azonmód visszazárul. Vé­gül is a boldogulás ösvénye a tör­vényesség és a törvénytelenség ha­tárán kanyarog..- Vadász legyen, aki rátalál. 1. Talán csak emberi dolog, hogy teljesületlen vágyain­kat fiáinkra testáljuk!... De mitől van, hogy őket többre nézzük...? Ettől. — Fiúk, hagyjátok abba? Va­csora! Igen. Családban élünk.’ A' saját távlatainkkal' nagyjából már tisz­1 tába jöhettünk. Fiainkba meg be­lelátjuk egykori magunkat... Ami­kor még hittük: mindent elérhe­tünk, amiért a karunkat nyújt­juk ... Most meg. azt hisszük — érthető optikai csalódás, az éjjeli­edény horizontjánál alig magasabb­ról szemlélődve —, hogy egyedül csak nekünk van fiunk ... — Fegyverszünet — mondja az apa. Felmutatja a két kuglibábot, aztán széles mozdulattal a földre helyezi őket. — Rámoljatok össze — suhan át a békeangyal, a konyha felé. — Gyere, hercegem — hunyorít az apa, és lehajol a kuglibábokért. Ekkor éri fejét a nagy sorozat. Első gondolata az esemény mi­nősítése, de hirtelenjében nem ta­lál a fogalomra, amellyel az ilyes­mit jelölték különböző korok, Ho­mérosztól az ENSZ-ig. A békean­gyal ismét erre száll. Pillanat alatt felméri a hadihelyzetet, és nem keresgéli a szavakat; — Kis­fiam, tanuld meg, hogy fegyverte- len emberre nem támadunk! Az apa ezzel szíve mélyén egyet­ért, hisz maga is éppen ezt akar­ta mondani. De azt is érti már, miért nem találta hirtelenjében a szavakat. Hisz lelke mélyének is a mélyén győzelmi táncot járt... ' Keményen kopannak homlokán a másodpercek..- Szótlanul rá­mol..: Á" becstelervember megvetendő, ám az alulmaradtakat megvetik. A játékszabályokat még százszor megtanulhatja a gyerek, a játék ízét soha többé, ha rögtön elkenik a száját™ így nyugtatgatja magát. Mert a Ielkiismerete nem éppen felhőt­len \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents